Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Érdekelne, hogy milyen tapasztalatai vannak róla másoknak. Most kellett(félidősen) váltanom, és úgy néz ki, hogy nála szeretnék szülni. Az is érdekelne, hogy kitől mennyit kért.
Köszi
 
 


Szia

Egy cipőben járunk, én is most váltok félidőben, és én is Őt választottam. Egyelőre csak jót hallottam róla, mind emberileg, mind szakmailag. A szomszéd lány, akivel nagyon jóban vagyok, 6 hete szült nála, és nem volt egyszerű terhessége, de nagyon nagyon dícsérte minden szempontból a szülésznővel együtt, akivel dolgozik. Gondolom azóta már voltál Nála, megismerkedtél Vele. Mi a véleményed róla? Én ma beszéltem Vele először telefonon, de már több emberséget kaptam tőle egy 5 perces telefonbeszélgetés alatt, mint az előző orvosomtól 5 hónap alatt, és már holnapra fogadott is. KÍváncsi vagyok, Neked hogy tetszett, írj róla véleményt kérlek.

Köszi
 
 


Szia!

Nekem nagyon szimpatikus volt, bár elsőre meglepő, mert nincsen nagyon orvos jellege. Meg olyan a stílusa, hogy vannak dolgok, amikről határozott vélemény van, és azt nem is fogja eltitkolni. Sőt :D De alapjában véve nyitott, és meg lehet vele beszélni sok dolgot. Tegnap voltunk a szülésznőnél bent a kórházban, na ő még szimpatikusabb volt. Olyan amilyennek én egy szülésznőt képzelek. Anyás jellege van, jókedvű, és tudta oldani a feszültségünket. A szülészetnek, és a szülőszobáknak meg nincsen kórház jellege. Olyanok, mintha normális szobák lennének. A szülésznő elmondta, hogy nem nagyon nyúlnak bele a szülésbe, ha nem muszáj. És apuka fürdetheti meg először. A kedvesem be is ijedt. :D :D :D
Szóval nekem eddig jók a tapasztalataim. És a sok jó között csak egy rossz vélemyényt hallottam. Úgyhogy hajrá!
Mikorra vagy kiírva?
 
 

 
 

Köszi a felvilágosítást, a szomszéd lány is hasonlókat mondott róla, sokat mesélt a szüléséről a dokinál. Tegnap hívtam fel, hogy el szeretnék menni hozzá, és azonnal fogadott is mára, nemsoká indulok.
Az előző orvosom április 18-ra írt ki, de én már mindenben kételkedek amit mondott...vagyis inkább amit nem mondott, mert alapvetően egy nyavajás szót sem szól hozzám általában.
Azt gondolom, rossz véleményt meg minden orvosról hallasz, szóval erre nem nagyon lehet alapozni. Csak ha túl sok van, akkor már meggondolandó :roll:
Te miért váltottál félidőben? Én kicsit féltem tőle, sokat gondolkodtam rajta, de végül oda jutottam, hogy a jelenleginél rosszabb nem nagyon lehet, és talán még nem olyan késő váltani.
 
 


Velem félidőben közölte az előző dokim, hogy ja hát ő nem tudja a szülést vállalni. De nem is baj, mert így sokkal jobb. Az előző sebész is volt, és álandóan a császározásról beszélt. Elég nyomasztó volt. Mintha ő kitalálta volna, hogy nekem az majd jó lesz. Pedig semmi nem indokolja, és nem is szeretném :x Nekem azt mondta a Hamvas, hogy pont időben váltottam, ha kicsit később megyek, akkor nem vállal el.
Ha visszaértél, mesélj, hogy tetszett!
 
 


Tündéri :lol: Megnyerő, szimpatikus, emberséges, van stílusa, humora, közlékeny...nincs kifogásom. Már most úgy érzem hogy jól döntöttem. Az égvilágon mindent elmondott mindenről, megnyugtatott...és most ne ess le a székről, de még odáig is eljutottunk, hogy megvizsgált :lol: Ugyanis mióta terhes vagyok, ezt a másik orvosom egyszer sem tette meg, még csak szóba sem hozta, eszébe sem jutott. Szóval nekem ez új volt...no comment. A páromnak is rettentő szimpi volt, pont azt beszéltük hazafelé, hogy a két végletet ismerhettük meg, csak az egyiket negatív, a másikat pozitív irányba. Kicsit aggódtam az orvosváltás miatt, de a 10.perc beszélgetés után eljutottam oda, hogy egészen biztos, hogy jobb kezekben vagyok. Szóval per pillanat csakis pozitív véleményem van róla, teljesen megnyugodtam.

A Te előző dokid hogy a fenébe találta ki félidőben, hogy a szülést nem vállalja...akkor jött rá, hogy meg is fog születni a "kispocok" nem csak az ultrahangon integet Valaki? Első baba? :lol:
 
 


Az előző dokim nem volt teljesen normális, vagy lehet hogy azt gondolta, hogy ügyeletesnél szeretnék szülni, de tévedett :D Első baba, és csak félig-meddig volt tervezett, szóval azért nem néztem ki előre orvost. Nem vagyunk túl régi pár, és éppenhogy csak beszéltünk róla, hogy mi lenne, ha majd lenne gyerekünk, már jött is :D Ráadásul elég furán indult, mert előtte meg vot egy 6 hetes babánk, akiről nem is tudtunk, csak akkor, mikor elment. És rögtön a következő ciklusban lett ez a baba. Gondolhatod, hogy azután a sokk után, mekkora boldogság volt. Meg nagy meglepetés:D
Nálad?
Hogyhogy nem jutott el odáig az előző orvos, hogy megvizsgáljon? Azért azt illik megnézni, hogy zárt-e a méhszájad, meg kötelező neki venni tőled egy hüvelyváladék mintát. Hihetetlen, hogy mennyi barom dolgozik orvosként :evil:
 
 


Megvizsgálni??? LOL...mégcsak azt sem kérdezte meg hogy hogy vagyok? NEm adott beutalókat, enm mondta el mikor miylen vizsgálatra kell mennem, a felét a védőnőtől a másik felét az egészségügyis családtól kellett megtudnom. A genetikai ultrahangon még csk azt sem mondta, hogy minden rendben van. Szóval inkább ne is beszéljünk róla. Csoda hogy hozzánk szólt egyátalán, bár néha ez is nehézkes volt. És hogy hogy nem jutott el idáig? Jó kérdés...de mindegy, lezártam a dolgot, hál Istennek minden rendben van, mégha nem is rajta múlt.

Nálunk tervezett volt egy év múlvára, szóval nem gond hogy most jött, mégha féligmeddig gyógyszer mellett is. Ugyanis én okos, nem akartam egy baráti tábor alatt, a tóparton végigmenstruálni pár napot, így megszakítottam a gyógyszert, és csaltam vele. Előtte letudtam az egészet, aztán elkezdtem egy új levelet előről szedni. A szervezetem úgy gondolta meghálálja ezt az okos cselekedetet egy kispocokkal. :lol: Valójában a "logika" jó volt, csak azt felejtettem ki hogy három színű a gyógyszerem és nem egy :roll: De amúgy már szerettünk volna hamarosan, szóval nincs baj, hét éve vagyunk együtt így még azt sem mondhatjuk hogy nem volt megfontolva.

De amúgy ez tényleg durva, mennyi ökör dolgozik az egészségügyben. De nem csak ezen a téren, hanem úgy globál. És a szegény, normális, valóban lelkiismeretes dokik meg csak szívnak az ilyen általánosítások miatt, mikor nem is az Ő hibájuk.
És tudod már a baba nemét, nevét? Mennyire vagy már felkészülve...csakmert pár hét eltérésünk van, kíváncsi vagyok mennyire vagyok lemaradva :oops: (agyonütnek itt minket ha eltérünk a topic témájától? :roll: )
 
 


Miután ketten vagyunk csak ebben a topicban, nem hinném, hogy agyon fogjuk egymást ütni :D
Eddig lánynak tűnik, úgyhogy valószínüleg Sári lesz. Ti tudjátok?
Én úgy érzem, hogy nagyon le vagyunk maradva, eddig egy szatyornyi gyerelruhánk van, amit kaptunk ismerőstől. Ennyi. Az az oka, hogy közben a lakást fel kell újítani, vagyis átrendezni, mert egy elég kicsi lakásról van szó, és ki kell használni a helyet minél praktikusabban. Úgyhogy kb a hónap végére ezt befejezzük, és akkor januártól lehet csinálni a baba helyét. Az apukája fogja csinálni a kiságyat(szerencsére eléggé barkácsolós típus), és elég sok dolgot kapunk, ugyanis van egy másfél éves féltestvérem, aki szintén lány, és elég jól fellszerelt újszülött volt :D Csak a babakocsin problémázok, mert ami tetszik, az nagyon drága, és ha még lenne, is sajnálnék 100-200 ezret rá :?
Mi csak február óta vagyunk együtt, sokan tették is a megjegyzéseket, hogy mi lesz így, nem vagyunk felelősséggel gondolkodó felnőttek. Meg hogy nagyon nagy köztünk a korkülönbség, és hogy majd mi lesz így. Úgyhogy apuka csak szerelmgyereknek hívja :D De boldogok vagyunk, és szerintem igazságtalan ilyesmi miatt elvetetni egy gyereket, vagy elvárni valakitől, hogy ezt tegye. De mostmár mindenki nyugodt, megjegyzést tevőkkel pedig nem foglalkozom :D :D
Ti hogy álltok a készülődéssel? Egyébként mocsok módon arra is hajazunk, hogy karácsonyra rokonoktól lehet hogy kapunk ezt-azt, és akkorannyival is beljebb vagyunk
:D
 
 


Mi még nem tudjuk, majd egy-két hét múlva belopódzom Anyuhoz egy potyaultrahangra, és megpróbáljuk kideríteni, mert a 30. heti uh-ig nem bírom ki :lol: Jó az eü kapcsolat, mert ha akarok minden héten mehetek uh-ra.
Ugyan már...ha Ti valóban tudjátok, hogy mit akartok, hogy ez így jó Nektek, és boldogok vagytok, akkor Nektek is és a babának is ez a legfontosabb, és a legjobb. Rajtatok kívül úgysem lát senki bele sem a kapcsolatotokba, sem semmibe. És hogy ki mit mond és gondol erről...a Ti dolgotok annyi, hogy majd 20 év múlva a szemükbe dörgöljétek, hogy tévedtek, és gyönyörű családotok van :wink:

Hu...nekem még egy deka ruhám sincs, főleg hogy sehonnan nem öröklünk. Viszont a babakocsi témán pár napja végre túlestünk, és megvettük. Iszonyat mennyit másztam utána a neten, összehasonlítgatások meg minden. Végül egy ABC Design 3 kerekű mellett döntöttünk: Ilyen csak a miénk piros és fehér, nem fekete és piros. Mi ezt kaptuk a párom szüleitől. Nekem apukám csinálja a pelenkázót, meg hozzá a komódot, de a kiságyat venni fogjuk.
Jah és amit megvettem, mert beleszerettem, az a babának egy ilyen, mégha tudom is hogy hamar kinövi :oops:

Amúgy tényleg nagyon egy cipőben járunk :lol: A laskáfelújítás nálunk épp a végén jár, ebben a hónapban már tuti befejeződik, reményeim szerint egy héten belül, és végre megint rend lesz. Alig várom.

A néven mi nem vitázunk feleslegesen, míg nem tudjuk minek készült kispocok. A fiúnévről halvány fogalmunk sincs, én Dominikot szeretnék, de a párom húzza rá a száját. A lány névben nagyjából könnyű volt megállapodni, vagy Alina lesz, vagy Karolina. De akkor megnyugodtam, amivel előrébb jársz, a másik oldalról behozom :lol:

Dolgozol vagy sulis vagy?
 
 


Bocsi, a második linket elszúrtam.

Szóval mégegyszer, Ilyen a szék amibe beleszerettem.
 
 


Jól néz ki nagyon a babakocsi!!! De ma kiderült, hogy azt lehet hogy kapunk, úgyhogy azt lehet hogy megússzuk. Viszont egy újszülött babakocsink már biztosan van. Örököltük. Levehető a teteje, mózeskosárként is használható, ami nekünk azért jó, mert a legelején az ágyunk mellett szeretném altatni a babát, mert mi a galérián alszunk, a kiságy meg lent lesz. Így akkor nem kéne éjszaka leesni állandóan a lépcsőn :D Meg szerintem én is nyugodtabb lennék.
Köszi a bíztatást, mostmár én sem foglalkozom ezekkel a hülyeségekkel, csak az eleje volt nehéz, mikor eleve érzékenyebb az ember. Mostmár olyan nyugodt, és kiegyensúlyozott vagyok...
Megértelek az uh miatt, amíg nem tudtuk a nemét, addig én is mindig ezen izgultam, hogy mikor megyünk már, és hogy végre mutassa meg magát! Most hogy már tudom, és nagyon sokat mozog, tudom hogy minden rendben van vele, nem is hiányoznak az uh-k. 4D-sre se fogok elmenni. Bár ha nekem is lenne ilyen lehetőségem, mint neked, akkor lehet hogy máshogy állnék a dologhoz :D
Dolgozom, bár még nem is tudom, hogy meddig. Lehet hogy január közepén abbahagyom. A terhességem kiderültéig mixerként, és néha sommelierként dolgoztam, mmost információs vagyok. Sokkal unalmasabb, ahhoz képest amit megszoktam, de legalább nyugi van, nincs ájszakázásm és heti 3 napnál többet nem kell mennem. Szóval most ideális. A sulin meg gondolkozom, hogy elvégezzek valamit, amikor már Sári nagyobb lesz. Egy gyerekkel nehéz lenne mixer melót találni. :D
És te? Mit csinálsz?
Most lehet hogy pár napig nem fogok tudni jönni, éppen kritikus időszak van a lakásban, még meglátom
 
 


Hány hetesen mutogatta meg hogy kislány lesz? Én a 28.-héten mindenképp szeretnk menni 4D-re, szerintem olyan...maradandó és megismételhetetlen, amit későb Kispocok is láthat. Szóval én biztos elmegyek.

Hotelban dolgozom recepciósként, 12 órázok egymás után kettőt, aztán két szabad. Szóval elég tűrhető, és a bolond vendégektől eltekintve nyugis is. Én január végéig maradni szeretnék, de aztán tuti eljövök. Emellett levelezőn fősulizok is, szóval vizsgaidőszakban olykor kevés az a 24 óra.

Mákosak vagytok a sok örökléssel. Nekem mindent venni kell, sajna sehol egy kibaba, vagy kisgyermek a családban. De próbálom a tárgyakat úgy válogatni, hogy a következő babának már ne kelljen ennyi mindent venni. Azért veszek uniszex színeket, mert ha minden jól megy, úgy három év múlva terveznénk a következőt.

Sok sikert a lakáshoz, próbáld ne kitépni a hajad a kupitól, meg a kosztól ami vele jár. Nekem már csak egy hét, és végre vége! :lol:
 
 


Azt hiszem a 18-ik heti uh-n látták. De ugye 90%-ra mondják ilyenkor még csak. Szóval nem álltam neki én se rózsaszín cuccokat vásárolni.
A lakás kezd alakulni, úgyhogy mostmár nem csak a kosz látszik szerencsére, hanem némi haladás is :D De már nagyon idegesítő, ráadásul a Kispapa elmegy nemsoká egy hétre Taiwanra dolgozni, és akkor megáll az élet teljesen. Ott maradok a kupacokkal. Vagy becsempészem magam egy bőröndbe, és vele megyek :D
Neked mekkora most a pocid? Én tegnap vettem észre, hogy kezdek akkora lenni... Kicsit fura, mert mindig nagyon vékony voltam, most meg.... Nem híztam még sokat, de ugye soha nem voltam ekkora, és néha azt gondolom hogy kezdek bálna méretű lenni :( aztán ezt elmondom másoknak, és körberöhögnek.
Hol vettél eddig babaruhákat?
 
 


Babaruhák??? :lol: :lol: :lol: :lol: Semmi babaruhám nincs még, főleg mert nem tudom kislány lesz-e vagy fiú? Jövőhéten tudok csak uh-ra menni, remélem akkor kiderül.

Én soha nem voltam az az extravékony alkat, de az a gurulós sem. De virul a fejem, mert 1 kilót híztam csak a 20 hét alatt, szóval alapvetően csak a pocakom nőt, ami azért már van, nem tudom letagadni hogy lakik odabent valaki.

Mi már nagyon a végét járjuk a lakásos dolognak, szóval kitartás. Egyszer újra rend lesz :wink:
 
 


Hirtelen nálunk is rend lett, és kész lett minden. Sose gondoltam volna :D :D
Én már 7 kilót híztam, így a 25ik héten. 55-ről indultam, és már 62 vagyok. :(
De már én sem tagadhatok semmit. Bár nem is szeretnék. Lássa csak mindenki :D :D :D
 
 


Hu, túl vagyok a decemberi vizsgákon, minden sikerült. Közben eljutottam uh-ra. Azt mondták 70% hogy lány, de a 4D-s majd biztosat mond. Pedig én annyira fiút éreztem :lol:
 
 


Gratulálok a vizsgákhoz!! Meg persze a valószínüleg lányhoz :D :D :D
Mikor mész a 4D-sre?
Én éppen kezdek besokallni a karácsonyi készülődéstől. És ráadául katasztrófa lesz az anyósommal karácsonyozni. :evil:
Holnap megyek a Hamvashoz, bár úgy érzem, hogy minden rendben van, remélem ő is így látja.
 
 


Óh, Te szegény. Mi otthon karácsonyozunk az én szüleimmel, aztán 26.-án megyünk csak anyósékhoz.
Főleg hogy még 24.-én is dolgozom, akárcsak most is, és az elmúlt napokban szinte mindig, szóval nem is részletezem mire volt időm karácsonyi készülődés címszó alatt.

Minden rendben volt a dokinál? Én jövőhéten megyek hozzá. 4D-sre a 28.-hét környékén szeretnék menni, szóval kb 6 hét múlva.
 
 


Minden rendben, túléltem a karácsonyt, bár nem volt egyszerű. Teljesen lefáradtam a nagy rokonozásban, aztán meglepve tapasztaltuk, hogy senkitől nem kaptunk a babának dolgokat. Pedig az az igazság, hogy számítottunk rá. Meg ígérgettek is. Úgyhogy ma nekiálltam összeírni, hogy mit kell venni. És már vettünk egy babakocsit. Szóval kezd alakulni a dolog. Dokinál minden oké, nálad?
Most kezdtem el aggódni, hogy milyen anyuka leszek, mindenéle rémképek törtek rám, hogy majd milyen helyzetekben mit fogok csinálni, remélem nemsokára elmúlik, végülis már a 30-ik hétben vagyok. neked vannak ilyen paráid?
 
 


Nálunk minden a szokásos nyugiba zajlott karácsonykor, a 24.-i melóval együtt. Szóval minden úgy mint máskor :)
A dokinál minden rendben volt. Karácsonyra mi kaptunk pár babás dolgot, nagyim két kis kardigánt kötött, babaplédet, kiscipőt...ilyesmit, de konkrétan ruháim még mindig nincsenek. Ebben a hónapban dolgozom utoljára, utána már itthon leszek, szóval lesz időm előkészülni, ruhákat venni, rendezkedni. És addig meg úgysem akartam, míg a 4D-sen meg nem erősítik hogy kislány. Arra meg hónap végén megyek.

A gondozással semmiképp nincsenek paráim. Édesanyám 25 éve csecsemőápoló a Heim Pálban, szóval ha meg is akadok, tud segíteni, ráadásul én is ezt a szakmát végeztem eredetileg. Az hogy utána továbbtanultam egy Pálfordulattal, és végül a turisztikába ragadtam, az már más tészta...:P
Az meg hogy nevelés, jó szülők leszünk-e? Kinek nincsenek ilyen gondolatai? Nem hinném hogy van olyan, aki hiba nélküli eme (vagy bármely) téren. Persze hogy mi is fogunk elkövetni hibákat...sokat gondolkodtam mostanában, hogy hányszor hallom azt: "én aztán sosem leszek olyan mint az anyám...én aztán sosem fogom úgy nevelni a gyerekem ahogy engem neveltek"
Naná hogy ezek az emberek többségben végül ugyanazon hibákat vétik...én csak azt tudom, hogy ha olyan anya leszek, mint amilyen az enyém, és fel tudom úgy, és olyan értékrenddel nevelni a gyermekem ahogy azt velem tették, azt fogom mondani, hogy ennél többet nem is kívánhatnék.
 
 


Sziasztok!

Látogassátok meg a köv. oldalt.
Mondókákat fogtok találni :-D

http://hoppa.ltime.hu/index_mond.html

Vagy

www.ltime.hu/hoppa/index_mond.html

Köszi

Sziasztok

Üdv.
 


Szia!

Bocs, hogy eltűntem, kicsit káoszosan mentek a dolgok, meg nem nagyon voltam netközelben. De nálam minden rendben, még mindig dolgozom, és úgy néz ki, hogy csak február közpén hagyom abba, tehát csak az utolsó másfél hónapot töltöm otthon. Kezdek óriási pocakot növeszteni, de nagyon jól érzem magam. Már sokat gondolok a szülésre, már csak picit több mint 2 hónapom van addig. De szerencsére nem kezdtem el izgulni, bár lehet hogy az csak az utolsó hetekben fog rámtörni.
Mostmár alakul a babaholmibegyűjtés is, tulajdonképpen csak a kiságy hiányzik, meg egy komód, ami amellett lesz, abban lesznek a babaruhák, és a tetején fogunk pelenkázni.
Remélem nálad is minden rendben. Mesélj, hogy vagy? Hogy vagytok?
 
 


Szió

Mi is jól vagyunk, bár a kislányom úgy megszivatott minket a 4D-s UH.-n, hogy az nemigaz, mert akkora kukit növesztett, hogy továbbá nem kérdés, hogy a lányom az fiú. :lol: :lol: Szóval most fiúnév dilemmában szenvedünk, de ez legyen a legkissebb gond.
Amúgy minden rendben volt, az UH.-n az értékei tökéletesek voltak, csak nagyon bújkált, a fejecskéjét folyton belenyomta a méhlepénybe, és csak nagy böködés árán mutatta meg magát, de akkor is csak nagy szégyellősen. Mindenesetre még szerencse, hogy azt mondtam a 4D-ig nem veszek semmi olyat, ami lányos színű.
Én február elsejéig dolgozom, szóval én is a végét járom. Holnap megyünk a Dokihoz a szokásos havi rutinra.
A nagy előkészületekkel még mindig ott tartk, ahol eddig. Szóval nagyrészben sehol. De majd februártól, ahogy eljövök a melóból.

Nekem sincs izgulás...valahogy nem félek sem a szüléstől, sem attól, hogy bármi ne lenne rendben. De aszem ez a dokinak is köszönhető, az előzőnél már tuti sík depresszió lennék. :?

Szép lett a lakás? Mindennel készen vagytok mostmár?
 
 


Sziasztok! :D

Amia kértem időpontot köszi a tippet, majd holnap tudom elmondani mit tapasztaltam.

 


Örülök, hogy idetaláltál, remélem Neked is olyan jó tapasztalataid lesznek, mint Nekünk, és végre elvonul az orvosválasztás átka. Kíváncsi vagyok mit szólsz majd hozzá. Nem egy olyan klasszikus orvosfazon a Doki, de amúgy tündéri szerintem :wink:
 
 


Sziasztok!

Amia olyan ciki volt a bejelentkezés mivel egyből rákérdezett kiajánlotta s hát megbeszéltük, hogy honnét és kitől mennék át s szerintem kapcsolt, hogy Te lehetsz de mondtam, hogy nevet nemtudok hisz itt mindenki másként reggel fel, de délután már tudni fogok válaszolni arra bejötte :) -A telefonban mindenesetre jó fej volt nagyon :wink: .
Majd délután írok

Sziasztok

 


:lol: :lol: :lol:
Én is ma reggel voltam Nála, tök mókás volt, azzal kezdte hogy valaki ajánlotta Őt a babaneten, és csak vigyorgott :lol: Szóval megbeszéltük, hogy én voltam az a valaki, miután nagy ártatlanul feltettem a kérdést, hogy honnan veszi hogy én, erre mondta hogy kizárásos alapon. Persze, ha megemlítetted Dr. T nevét, simán tudhatta, mert mikor átmentem Hozzá félidőben, megkérdezte miért szeretnék orvost váltani, és elmeséltem Neki az egészet. Asszem ott akadt ki, mikor elmondtam hogy egyszer sem vizsgált meg. Akkor bocsánatot is kért, mondván ez nem csak Őt hanem az egész szakmáját minősíti...szóval nem volt nehéz összefüggést teremteni. Mondta is hogy vár ma délután. Kiváncsi vagyok Te milyennek találod majd? :P

Akkor már voltaképpen elkezdtél járni Tidrenczelhez? Tudom elég lassan jutottam el a privid olvasásáig, mert nem voltam gépközelbe, gondoltam hogy azóta elmentél hozzá...
 
 


No szióka :wink: megjöttem!

Nos hát engem is mosolygó vigyorral fogadott s helyből azzal kezdte, hogy kinyomozta ki volt a titokzatos ajánló.Hát jót nevettünk mikor elmesélte és elkezdődött a beszélgetés .
Nagyon jófej, nyitott, egyenes ember és szimpatikus a dolgokhoz való hozzáállása is. Örülök, hogy eljutottam hozzá.Ja és 27-én én előtted megyek így mi is megismerkedhetünk egymással :wink: direkt így alakította s azt mondta, hogy így tudunk legalább arcot kapcsolni a fent lévő nevekhez :lol: .
Szóval megkérdezte az előző szüléseim ill. terhességeim előzményeit és lefolyását amitől persze nem lett túl boldog s fogta a fejét.Aztán rá tértünk a mostani helzet előállására ami ugye hasonló mint nálad hüvelyi vizsgálat egy szál se , közben bevéreztem és görcsölök folyamatosan, egy hét alatt megjártam a poklokat, s az orvosom viselkedése ugye eltért az elvárttól de ezt nem szeretném részletezni hisz felesleges.Ezt követően megbeszéltük, hogy jómagam is foglalkozom egy ágazatával a természetgyógyászattal így számomra ezért is szimpatikus ha őszinte lehetek hisz nem hülyéznek le, hogy : a" gyógyszer többet ér mint a halandzsa"
Tehát a vélemény pozitív :D kicsitr azért ideges voltam és Ő is feszült hisz nemtaláltuk kis picurt sehols szerintem neki is átfutott az agyán a legrosszabb, mikor is megtaláltuk a kismókust :wink:
rendesen megkönnyebbültem, komolyan...
S hálistennek a méhszáj zárt állaga nagyon jó mármint puha :).
Így kaptam homeo cseppeket amit szednem kell és egy kollégáját felkeresni aki segít felszínre hozni a rejtett félelmeket amik a fizikai kivetülését a görcsökben jeleníti meg. A 18 heti uh-ra pedig a Mester utcai rendelőben lévő kollégájához irányított. Tehát jönnek az időpont egyeztetésekés a munka az egészséges bébiért s gondolatokért, hogy ne a magam ellensége legyek s ne a babám legyen az áldozata a félelmeknek.
Megköszöntem amit tett és eljöttem feltöltődtem lelkileg s kezdek rózsaszínűnek látni dolgokat nem pedig sötét depis színekben :wink: .
szimpi az is, hogy megmondta a tarifát kaptam telefonszámokat amit eddig elődjénél nem volt jellemző.
Tehát köszönöm mégegyszer tényleg jófej és korrekt s nem mindennapi.Ez a élegjobb :lol:
27-én meg találkozok veled is.Röviden ennyi, sajnálom, hogy nem ismertem meg előbb mikor az előző kettő gyermeket vállaltuk, teljesen más lenne a dolgokhoz való hozzáállásom. Igen ez az igazság.No de ne a multba éljek hanem a jövőben hisz a babám élete múlik rajta amit nem játszhatok el.
Megyek etetni a picurokat s majd írok még.
Irigyellek, hogy nemsokára szülsz :lol: nekem még ólom lábon jár az idő...na de majd nyáron!
Szia :)

 


Hű, ezek igazán jó hírek. Örülök, hogy Neked is szimpi a Doki, és hogy ezzel a babával nyugis lesz a terhesség, mert tudod nem egy hentesnél vagy. Szegénykém...Dr. T. ismeretlenül is elátkozza, hogy 3 hónapon belül két anyuka hagyja ott érte. Azért majd egy priviben fejtsd már ki a véleményed az előző közös dokinkról, tényleg kíváncsi vagyok, főleg hogy először azt írtad, hogy mikor helyettesítésen kifogtad, akkor elsőre szimpi volt. Az a durva, hogy mikor először voltam nála, nekem is az volt, csak hát nem mindenki áll a kommunikáció csúcsán...azt hittem ez a gond, és erre fogtam. Mindenesetre az a lényeg, hogy elkerültél tőle, nem félek attól, hogy ezzel a Dokival bármiféle hasonló gond lesz. Mindenesetre ezt elég gyorsan összeszerveztük, ahhoz képest hogy tegnap reggel írtam. :D

Mikor otthagytam az előző dokit, gondolkodtam hogy van-e értelme felírnom a véleményem fórumra, főleg hogy azért bőven olvastam róla jót is, amit egyszerűen nem tudtam hová tenni. De így már megérte. Az meg hogy nem vizsgált meg?...LOL...én ilyeneken meg sem lepődök. Mondom mikor elmondtam a Dokinak, hogy kb. semmit nem csinált, csak a fejét fogta, hogy ilyen nincs.
De a lényeg a lényeg, a babád jól van, Te is megnyugodtál, és még a történet is elég jó hogy egy nap alatt kerítettünk egy másik orvost. Sajnálom hogy nem tudtam egy ideig fellépni, így nem olvastam előbb a prividet. 27.-én akkor Te fél 11-re mész, és meg 11-re...kis kerítő a Doki :D:D Ez aranyos.

Ugyan...úgy elröppen az idő, hipp-hopp és nyár lesz, főként most, hogy az orvosod miatt nem fogod végigszenvedni meg végigdepizni a terhességed. Aztán megyünk szép sorban. Driakk kezd, rá kb 4-5 hétre én, aztán Te.
 
 


Hm...ha jól csináltam, kéne hogy legyen egy mendegéző koboldom a hozzászólás alatt...ha nincs...akkor help Tappancs! :lol: No lássuk...(nagyon témába vágó vagyok...bocsiii :oops: )

 
 


:lol: :lol: jó lett én is bénáztam vele annak idején :lol: de csapatmunkába megszültük a többiekkel.
Írtam PÜ-t olvasd át a kérdéseddel kapcsolatos válasz.
szép ez az idő a vonalzódon tetszik de a választott név, nagyon aranyos, gratula hozzá!!!
Mi még nemtudjuk ki lakik odabent, viszont 4D-re szombaton meyünk és remélem mutatja magát.
Apa sokmindentr vett ma neki , mondván ügyes babóca legyen és jól érezze magát mert mi már most várjuk és vásárolunk tiszta új holmikat / ez számomra is meglepő de örülök neki/
Kapott gyönyörű utazóágynak is használható járókát, hiper szuper fürdőkádat, bébihintáztatót amiben alhat ülhet stb...
Tehát negyon várjuk és apa már most kényezteti hisz pedig 3. gyerkőc és mégis :P .
Nekem is azt mondta, hogy nyugodjak meg és segítsek a kicsinek, mert szeretné minnél többet dajkálni.
Bocs ez sok lett, de tényleg

 


Köszi, eddig szinte mindenki kiborult, mikor meghallotta, hogy a fiunkat Teodornak akarjuk elnevezni. Merthogy a Teo becenév aranyos, de a Teodor túl komoly egy csecsemőnek...de az Istenért, a gyerek egyszer felnőtt lesz. Örülök, hogy még egy fehér holló van, akinek tetszik :)

 
 


Hát mi is pl: fiúnéven voksoltunk le, a párom megálmodta mikor karácsony volt, hogy kis pocak férfiú lesz :D . így teljes neve a következő: Tamáska Dávid Kornél
Lány nevet nem is néztünk még, de nekem a Gréta tetszik meg a Kincső.
Hát szomaton kiderül ki lesz a törpike. Remélem minden rendbe mivel mozgást nem érzek szerda óta, de remélem nincs baj. Majd meglátjuk.
Nos mennem kell etetni a törpéimet, mert sietünk az ovi farsangra.
Este jövök légy jó szia

 


Nekünk a 17. héten a sima uh-n azt mondták hogy 70% hogy lány. Pár napja derült ki 4D-en hogy biza van kukusa. Ha lányunk lett volna, akkor Alina lett volna. Így Teo lesz, ha addig senki nem tud róla lebeszélni. De a párom vezetéknevével olyan szép, hogy kétlem hogy menni fog, még akkor is ha mindenki megrémül, hogy milyen "komoly" név.

Tegnap volt nálunk a jövendő keresztmami, és annyi szép dolgot hozott. Odavagyok az ágy fölött forgó, zenélő, lógicsáló kis színes plüssöktől. Mindenképp szerettem volna ilyet, és még abba is beletrafált, hogy melyik fajta tetszik. Meg egy tök ari zsiráfot is hozott, aminek ha megfogod a lábát meg a fejét, és széthúzod, akkor az Óz a csodák csodáját zenéli, amíg megint össze nem húzódik. És kaptam tündéri babanaplót is, meg fürdőlepedőt...most már alakulgatnak a dolgok. Mondjuk ruhákat kell még vennem bőven, mert abból szinte még semmink sincs, meg babaágyat, mert még csak utazóágyat vettünk, mert elég sokat szoktunk fent lenni a Mátrába, szóval ottani házban is kell neki egy fix pont :wink: De már kiválasztottam az ágyat is, az ágyneműt is, csak meg kell venni. A nagypapa meg megcsinálja hozzá a komódot a pelenkázóval, olyanra amilyenre csak akarom...szóval lassan mi is alakulunk.

Driakk hol lehet? Remélem minden rendben van Vele, csak nincs gépközelben.

 
 


Szia :lol: !

Igen pont azon gondolkodtam vele még nem is futottam össze. Milyen időpontra van kiírva?

Nálunk a májusi hónapban mindent eladtunk:pelenkázó gyerekágy baldachin, 4-5 zsák ruha fürdető stb, stb,,,mondván mi műr nem akarunk bébit hisz elég ez a két kis ördögöcske :wink: :lol: .
Aztán láss csodát megláttuk a szomszéd újszülöttet és eddig tartott a nagy fogadalom. S egyből rábólintottunk mindketten, hogy tán átkéne értékelni a nézőpontokat hisz annak idelyén is 3-at akartunk mikor összeházasodtunk.
S most már úton van a kismanó :P .
Mennyire megtud változni egyik pillanatról a vélemény az emberben bizonyos esetekben. Így most van amit használtan van amit újonnan vadászgatunk össze.

Ha megfogatsz egy tanácsot, akkor ne túl sokat vásárolj az első méretekből mert iszonyú gyorsan nőnek s lessz olyan, amit egyszerse adtál rá és már ki is nőtte.
Mi mindkettővel jártunk így, és tényleg vicces de így van.

Jófej lehet a keresztmama nem kicsit várja már akkor Ő se a kicsi csillagocskát....Jól teszi , hogy már most kényezteti hisz mindig is ez lesz a dolga.

Vége a lógásomnak ébredezik az aprónép mennem kell uzsit csinálni.
Szia :wink:

 


Semmi képpen sem akarok túl sok ruhát venni, én is feleslegesnek tartom. Inkább olyan lépcsőfokokban.

A Keresztmami úgy be van zsongva, hogy az egészen elképesztő. De imádom, tök aranyos. Már Neki is elkelne egy poronty :lol:

Te meg ne idegeskedj!!!! :wink:

Driakk úgy 4-5 héttel járhat előttem.

 
 


Jó reggelt :) !


Már be van sózva a seggem, hogy indulhasak meglesni a bérlőcskémet de délutánra kell mennem így sajnos még sokat kel várni de ez van.
Este majd jövök és megpróbálok ide varázsolni valami képecskét remélem sikerül :lol: .
Pusszantás mindenkinek

 


:roll: ÖÖ...nem értem. Nem azt mondtad hogy 7.-én mész UH-ra? Vagy most mész 4D-re? Vagy ez a dr. T.-s időpont? Bocsi...kicsit belezavarodtam :oops:

 
 


4D volt ma és a héten megyünk genetikaira :)

4D szerint egy hatalmas fiúcskánk van az ultrahang szerint egy jó héttel másféllel nagyobb, szép erős nincs semmi baja makk egészséges :P .Pofiját nem mutatta de a kukackáját többször is felfedte, hogy jól lássuk kisfiúcska.'7 cm-er hosszús majdnem 20 dkg

 




Gratulálok a nagylegényhez. Amint a kedvedből látom, minden rendben is van vele. Ez nagyon jó. Gondolkodtatok már a néven?

 
 


Jó reggelt :lol: !

Minden rendben vele nagyobb mint kellene egy jó hét másfélhéttel, 17cm-er 20dkg a neve Tamáska Dávid Kornél :P sajnos a pofiját nem mutatta rendesen de reméljük legközelebb enm lesz szégyenlős :lol:

 


Nagyon Boldog vagyok hisz mostanában nem minden volt rendben és Ő mégis 100%-ig jól van hálistennek :lol: komolyan mondom még el is keztem könnyezni mikor megláttam.Tudom buta vagyok de annyira vártam már, hogy lássam a drágaságot. S nagyon jó volt, hogy mindent megszürtek és megnéztekmajdnem 50 percet vizsgáltak s nagyon jófej volt az ulzahangos doki :wink:

 


Nagyon helyes, mostmár nyugodj is meg. Jobb ezt látni, mint mikor először privit írtál :wink:

Sikerült beszélned a Dokival a genetikai UH-ról?

Mi ma megkirándultattuk Teot, épp a Mátrában vagyunk ezen a héten, és felmásztam a Siroki várba. Lassabban mint normál állapotban, de jó volt nagyon. Persze a baba végigszundizta a szép kilátást, csak olykor-olykor fordult egyet. :lol:

 
 


Az gyönyörű túra volt énnekem is tetszik jártunk már ott. Hát én nem arcoskodom kirándulással jobb a békesség és a tudat, hogy pihenhetek ha muszály de rendbe raktuk az udvart s játszottunk kicsit a kutyánkkal. Viszont szép idő volt jó levegő igaz itthon de boldogan telt a nap nem negatív gondolatokkal :D .

Beszéltem vele de azt mondta kb.2 hét mire elkészül és próbáljuk meg kikérni, de nem is baj most totál nyugodt vagyok.Az AFP-t nemtartom sokra, nemzavar a dr. T - nek meg megmondom, hogy igen ez van csinálja meg a kötelezőt és csáóóóó!Nem gondolom, hogy gáz lenne hisz Ő nemtudott segíteni, Hamvas doki meg igen.
Ennyi a lényeg, hogy ez már nemzavar, hogy le kell játszani a meccset.

Viszont beszéltem az UH orvossal is a másik helyen s mondta nemgáz, várjuk meg a leletet és utána bármikor mehetek a jelzett napokon.Teljesen jó fej volt .

Gondolj rám mikor kirándultok s kint vagytok a jólevegőn én is imádok kirándulni de azért mondták tegnap is , hogy pihizzek sokat .Igyekszem de azért módjával :lol: .

Jó időt és szép napokat nektek :lol: csáó

 


Sajna sok idő nekünk sincs a kirándulgatásra. A holnaptó a héten suliban vagyok, a párom meg dolgozik. Csak a mai nap volt kicsit lightosabb. A családunk Gyöngyösi, a párom szülei itt is laknak, meg nekem is számos rokonom, és fősulira is ide járok, ráadásul jövendőbeli Apuci itt is dolgozik. Remélhetőleg 3-4 év múlva már mi is itt fogunk lakni, most vettünk telket, csak kicsit gyűjtögetni kell még az építkezésre.

Kíváncsi vagyok dr.T.-re mikor közlöd, orvost váltottál. De teljesen igazad van, ne foglalkozz vele, és ne idegeld magad rajta.

 
 


Szióka!

Jó a szekér amit mutattál :wink: Belekukucsoltam a másik fórumba stabilnak tűnik.
Gyöngyös remek hely mostépítkezett uncsitesóm a feleségével ott meg nászúton voltunk arra fele s megálltunk körülnézni.
Ha megvan a telek az már félsier mi akkor vettüka telket amikor, a fiam 6 hónapos volt s 4 éves koráig albérletbe éltünk hol itt hol ott , kínkeservessen de felépültük a házikónkat smár itt lakunk de semmi pénzért nem választanánk más helyszínt ha megtehetnénk akkor se.
Csak kitartás kérdése s türelem meg hitel... :wink:

Dr.T drága pofijáról majd beszámolok :D nem maradsz le semmiről megígérem de neki se lesz kellemes az a pillanat az is fix :wink: ismerve, hogy szókimondó juhászt szoktam játszani :wink:
No mennem kell etetni , este jövök majd.
szép napot szia

 


Leskelődő :lol: :lol: Jaja elég jó kis kocsi.
Hát mi ilyen szompontból elég mákosak vagyunk. Külön lakásban élünk, nem nagy, két szobás, de legalább saját, és az sem bent a belváros bűzében, hanem kint a XVIII.-ban kervárosi részben. Itt lent Gyöngyösön, ha itt van dolgunk a páromék szüleinél is van szobánk, plussz mikor elkezdődik az építkezés, és a lakás már eladásra vagy kiadásra kerül majd (még nem tudjuk) akkor egy pár hónapja felépől gyönyörű 3 szobás házikóba költözhetünk Markazra, kilátással a hegyekre, a tóra, amit a párom szülei építettek most nyáron. Szóval hál Istennek nem kell albérletben senyvedni, és szerencsére a telekhez sem kellett hitelt felvennünk...hát a házhoz már kell majd, de reméljük nem túl sokat. De ez még jópár év. Addig Pesten babázunk :lol:

 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: