Új privát üzeneted érkezett!

Szeretnék többet tudni arról ki maradt az Állami egésszségügyi központban a régi dokik és szülésznők közül. Aki ismeri írja meg a tapasztalatát Dr Szabó Gergelyről!
Köszi!
 
 


Szia,

én nála szültem mindkét kisfiamat és én meg vagyok vele elégedve.
Eleinte kissé tartozkodó volt és ilyenkor én is tartozkodó leszek, de aztán volt egy vicces helyzet és nem bírtam ki, hogy ne poénkodjak vele.Attól kezdve már másképp viselkedett velem.Mindig örült ha találkoztunk, a telefonban is kedvesebb volt .Úgy hogy sok múlik a kismamán is.Mindig segítőkész volt, mindenre válaszolt,bármikor elérhető volt.Nem vizsgál durván, figyelembe veszi a kéréseket.A szülést ő is úgy élte meg, mintha nem az ezrediket vezette volna le.A családdal örült és minden nap megkeresett a kórházban is.

Nem kellett rá órákat várni.Ha valamit megbeszéltünk igyekezett maximálisan betartani.

Nos röviden ennyi, ha van kérdésed írd meg!

Üdv, Vera
 


Szia!
Köszönöm hogy írtál, kicsit megnyugtató mert az én régi dokim is ilyen volt és nagyon szerettem. Úgy tudom, hogy a rendelőben rendel. Be kell hozzá jelentkezni? Kell-e fizetni alkalmanként? Mennyi a szülés nála? Te választottál szülésznőt vagy ő ajánlott? Egyáltalán kell-e választani szülésznőt? Én a két fiamnál csak orvost választottam.
Előre is köszi!
 
 

 
 

Szia

az átalakítások előtt rendelt a rendelőintézetben, de azóta nem tudom, hogy rendel-e még.Én a magánrendelőjébe jártam ami a délinél van.
Azt tudom, hogy a kórház ambulanciáján is dolgozott és a nőgyógyászaton osztályos orvos.

Én választottam szülésznőt és ő egyet értett a választásommal, de akkor is azt a szülésznőt választottam volna, ha nem.:)

Nem kötelező választani szülésznőt, ott mindenki nagyon jól dolgozik.Nem tudnék olyat mondani akivel nem voltam megelégedve.
Bár ő van veled végig, nem az orvos.

Az aszisztensénél kell bejelentkezni és ő ad időpontot a magánrendelésre, ahol nem kellett sokat várni.

A magánrendelőben alkalmanként kell fizetni, de nem akarok tarifát mondani, mert én már több mint fél éve jártam ott. Ezt személyesen fogja elmondani, ha a magánrendelést választod, de biztosan tudsz hozzá járni a kórházba is.

Üdv, Vera
 


Szia!
Most tudtam meg, hogy a rendelőben már nem rendel. Hol van pontosan a magánja? Hogy lehet elérni? Azért érdekelne, hogy kb. milyen árkategóriába tartozik? Te melyik szülésznőt választottad és mikor kell vele beszélni?
Előre is köszi!
Üdv, Andi
 
 


A magán rendelője Budapest, Maros u. 9. fsz (a délihez közel) van.
Ide azt hiszem bejelentkezés alapján lehet menni.
szerintem hívd fel a nőgyógyászatot és ott el tudod érni. A reggeli órákban keresd.06-1-475-2600


Én Fazekas Zsuzsát választottam.32-33 hét körül kell választani, de azért kérdezd meg az orvos véleményét is.

Üdv, Vera
 


Sziasztok! Én is dr. Szabó Gergelynél szültem! :wink:
Csüt. délutánonként van magánrendelése, időpontot kell kérni! Sefa, ha valóban kell, akkor priviben megadom az asszisztensnő számát, akivel időpontot tudsz egyeztetni. Az árak nála átlagosak! 8) Sztem!
Szülésznőt én nem tudok javasolni, mert császárral született a leánykám...

Kép
 
 


Szia ermoni!
Te mikor szültél nála? A részletes infókat a sefa@citromail.hu ra kérem. Ott írd meg légyszi az árat is mert mindenkinek más az átlagos. Hallottam 4000-15000-ig is átlagosról. Nekem nem mindegy. Előre is várom a válaszodat. Üdv: Andi
 
 


Szia Sefa,

írtam privit is.

Üdv, Vera
 


Szia Vera!
Köszönöm a privit megkaptam.
Andi
 
 


Helló!
Andi! Privit olvastad?
:wink:

Kép
 
 


Sziasztok lányok!

Én is gondolkodom a Szabó dokin.....22. hétben vagyok, nem tudom, hogy elvállal e még, de most már kezdek kicsit kétségbe esni, mert az eddig megkérdezett dokik nem voltak túl bíztatóak (augusztus 03-án, amikor szülnék akkor lesznek szabin)....
Szóval eddig szimpatikusnak tűnik a Szabó Gergely, bár nem tudom, hogy hogyan tervezi a nyári szabadságát. Tudtok még róla mesélni? pl.: mennyire híve a természetes szülésnek, meg hasonlókat...
köszi
 
 


Szia ermoni!
Köszönöm megkaptam az infókat. Jővő héten megyek hozzá .

Kedves sly78!
Jővő héten megyek hozzá magánba. Csütörtök este már többet tudok írni mert engem is érdekel ugyanis augusztus 15-re vagyok kiírva.
Sziasztok !
Andi
 
 


Sziasztok,

én augusztusban szültem nála és nem volt szabadságon abban az időben.Én is gondolkodtam rajta, hogy mikor megy el hosszabb időre szabadságra, mert mindig dolgozott mikor kerestem.

sly78

Szerintem a szülés alatt rád bízza, hogy mi történjen, mindent meg fog veled beszélni és te döntesz.
Persze ez csak normál szülés esetén van így.
Amúgy ő és a szülésznő mindet meg fognak tenni az érdeketekben.

Üdv, Vera
 


Sziasztok!

Köszi a válaszokat!
Kedves Sefa!
Kiváncsi vagyok hogy mit mond majd a doki......:-) remélem jót, mert egyre jobban hajlok arra, hogy hozzá mennék...(terhesgondozásra:-))))))))

Sly
 
 


Hello!
Szivi, Andi! Kíváncsi vagyok én is! Majd mesélj! Ja, a magánrendelőjében miattam a "múltkor" csúszás volt (6 hetes kontroll, ráadásul a kislányom is velem), a kismamik nagyon megértőek voltak. Legközelebb rajtam a sor. De ez nem jellemző...
Sztem Sly, racionális. Mindent megtesz érted és a babáért. És nekem ez (volt) a fontos!
Juj, lányok! Én most végig nosztalgiázom a terhességem (mi volt egy éve), Ti meg babát vártok! Gratulálok és kívánom, h találjátok meg azt az orvost, akivel olyan lesz a babátok születése, h mindig szívesen emélkeztek vissza mindenre! :wink: (Ugyan nekem császár lett a vége, de én nagyon szívesen gondolok vissza rá!)

Kép
 
 


Sefa!

Sikerült tegnap beszélned a doki bácsival? Milyenek a benyomásaid róla? Nyáron hogy ér rá, beszéltetek erről is?

Érdekelne a válaszod....

Köszi: Sly
 
 


Szia Sly!
Voltam tegnap nála és nagyon kedves volt. Vizsgálat , uh volt amit csinált. Beszéltünk a kórházról a mostani rendről. Konkrétan nem kérdeztem rá a nyárra mert megnézte a korongját (időpont) és csak annyit mondott rendben van. Én ezt úgy értelmeztem, hogy ott tud lenni. Ezután kezdett hozzá a vizsgálatokhoz. Az uh-on apuka is bent volt, mindent megmutatott , elmagyarázta mit láthatunk és rendben van minden. Szóval nagyon kedves barátságos ha kérdezel válaszol meg lehet beszélni vele a dolgokat. Egyébként én is voltam szerdán a szülők iskolájába ahol az első előadás tetszett a többi nem nagyon. Jó volt látni a szülőszobát is ahol a kisfiam született. Nem változott nagyon csak nagyobb lett. Ha van kérdésed írjál!
Szia!
Andi
 
 


Szia Andi!


Köszi az infót...ez jó hír...én augusztus 03-ra vagyok kiírva, úgyhogy jó eséllyel indulok én is a dokinál....valaki csak bent lesz a kórházban végre, amikor mi szülünk:-)))))
Egyébként nekem is tetszett a szerdai előadás, főleg a Vermes doki által mondottak. A szülészeti rész pedig kimondottan tetszett. Kicsit megnyugodtam, hogy jó kezekben vagyunk.....
Még visszatérve a dokira, esetleg megírnád, hogy milyen árak vannak nála, és egy telefonszámot, ahol be lehet jelentkezni...

köszi: Szilvi
 
 


Szia Szilvi!
Privit küldtem benne az infókat.
Sok sikert!
Andi
 
 


Siasztok!
Információt szeretnék Szabó Gergely doktor úrról. Hol rendel pontosan, mikor?
Magánrendelésének az ára is érdekel.
Kriszti
 


Szia,

A magánrendelője Budapest, Maros u. 9. fsz (a délihez közel) van.
Csütörtök délután rendel.
Árakat sajna nem tudok, már régen voltam.

Üdv, Vera
 


Szia Kriszti!
Írtam privit remélem megkaptad. A Maros utcában rendel de most keddenként. Priviben írtam telefonszámot és árat is!.
Sok sikert!
Andi
 
 


Szia Andi

Nekem is megírnád az árakat, mert már rég voltam, de már aktuális lenne?!
Látom a rendelés időpontja változott.
Még mindig Tündi az asszisztense?

Üdv, Vera
 


Szia Vera!
A rendelés ideje most változott meg Júliusban.
Még Tündi az aszisztense, ebben nincs változás.
Priviben küldöm a többi infót!
Üdv: Andi
 
 


Sziasztok!

Februárban én is Szabó dokinál szültem, de nem új ismerettség. Kb. 4-5 éve ismerem, osztom az eddig leírt véleményeket, nekem nagyon megfelel, nem egy jópofizós, beszédes doki, de szerintem nem ez a fontos, hanem, hogy szakmailag jó legyen, és ez nem kétséges.

Kép
Kép
 


Sziasztok,

szükségem lenne Tündi telefonszámára.

Köszi.

Üdv, Vera
 


Verácska,

Ha még szükséges, akkor itt van.

06-30/ 936-4362

Kép
Kép
 


Sziasztok!

Valaki meg tudná írni, hogy milyen tarifája van Dr Szabó Gergelynek?

Üdv: Csilla
 


Csilla

Februárban szültem nála, akkor még 7000 volt egy vizsgálat, aztán megemelte 8000- re,most azt mondta, aki nála szült, hogy 10 000, de én ebben nem vagyok biztos, pár hónapon belül ekkora emelés... :roll:

Kép
Kép
 


Köszönöm szépen!

Üdv: Csilla
 


Szia Susytunder

köszi szépen az infót.
Bíztam benne, hogy segítesz. :lol:

Üdv, Vera
 


Sziasztok!
Nem tudjatok veletlenul, Szabo Gergely doktor ur rendel-e meg a MAV rendelointezeteben?? Eselteg tudja valaki, h most rendel-e v szabadsagon van??
Koszi!!
 
 


Clary

Ha még aktuális, akkor annyit tudok, hogy szeptember végén nem lesz a doki, akkor lesz szabadságon.
Én úgy tudom nem rendel már a rendelőintézetben.

Kép
Kép
 


Sziasztok!
Egy ideig nem voltam gépközelben most olvasom a kérdést. Szabó doki most van szabadságon Október 7-én kezd a rendelőjében. A máv rendelőben már nem rendel! Minden kedden rendel a Maros utcában.
Üdv.: sefa
 
 


Sziasztok!

Én is csak ajánlani tudom őt. Nekem sajnos pont 1 hete volt vetélésem, véletlenül kerültem hozzá, ő volt ügyeletben, de örülök, hogy nem máshoz kerültem. Kedves, segítőkész és ha lehet ilyet mondani gondoskodó volt. :wink: Kontrollra is inkább hozzá megyek vissza, mint az eredeti, mogorva nőgyógyászomhoz. :)
 


Sziasztok!

Meg tudna mondani nekem vlaki, hogy a szulesert Szabo Gergely dokinal mennyit ker?

Koszonom elore is!
esi
 
 


Esi
2008 februárban 70 ezret kért, most nem tudom, de szerintem 100 ezer körül van, mert a vizsgálat összegének 10- szeresét szokták kérni, a vizsgálat meg 10 ezer már nála.

Kép
Kép
 


Sziasztok!

Friss élményeim vannak Dr. Szabó Gergely szülészdokival kapcsolatban és szeretném veletek megosztani.

Valóban a magánrendelője a Maros utcában van ahol régen, kultúrált, tiszta, felszerelt. A rendeléssel néha egy kicsit el van úszva időben, de szerintem ez nem zavaró. Nem egy "jukatbeszélahasadba" tipus, sőt, arra válaszol amit kérdezel leginkább, de azt becsülettel, karakán módon, minden ködösítés nélkül. Aki egy kicsit korosabban megy hozzá , értem itt harminc fölött, azzal egy picit parás.. Oda is elküld vizsgálatra ami nem létezik. De összesenben ez így jó és a doki is. Érti a dolgát és nem kicsit.

Ami nekem nem teszett ,az ajtón ülő "kápó" hölgyemény, aszisztensi vagy "beparáztatási" ügynök tehetséggel megáldva.
Minden marhaságot a füledbe ültet,hogy az adott dolog miért jó vagy miért nem jó és szerintem pénzéhesebb mint az APEH. Kifejezetten unszimpi volt de nem csak nekem, hanem más kismamáknak is.

Egy rendelést 10000 Ft-ért tudhatunk le, a végén van olyan rendelés ami csak 8000 Ft.
A csemete világrahozatalára nekünk 60 és 100 ezer forint közötti összeget mondott, és ezért a pénzért meg is tett mindent amit lehetett és ígért.

A MÁV szülészete nekem nagyon bizalomgerjesztő volt. A dokit kedvelik az látszott, a csecsemősnővér (azt hiszem Ildikó) valami hihetetlen odaadással csinált mindent. Ha igaz akkor voltak ott gyakornokok is és ők is nagyon segítőkészek voltak.

Én csak ajánlani tudom Szabó dokit mindenkinek.. Nincs meglepi, amit kér vagy ahova küld vizsgálatra, az mindenkinek megnyuvást ad, vagy fényderít az igazságra.

Üdv...
pityesz74
Budapest
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

cron