Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! Én még teljesen friss hús vagyok itt, viszont érdekelne a véleményetek. :D 10 hetes terhes vagyok és dr. Nyitray Gábor (Bajcsy kórház) lesz az orvosom. Érdeklődni szeretnék, hogy ismeritek-e, illetve hogy mik a tapasztalataitok vele kapcsolatosan.

Előre is köszönöm a segítségeteket! :)
zs4
 


Szia!
Engem vizsgált néhány alkalommal a terhességem során, nagyon rendes volt és kiselőadást is tartott! Legközelebb szülés után, éjszakai ügyeleten láttam viszont. Kissé kótyagos volt hajnali 2 órakor de nagyon segítőkész! Egy elkóborolt gátvarrattól szabadított meg nagyon ügyesen, majd közölte, hogy az Ő generációja már vékonyabb felszívódós cérnát használ. El is határoztam, hogy legközelebb egy fiatalabb orvost kéne választanom. Ő is a palettán van!
 
 


Sziasztok!

Ő végezte el első kislányom 20 hetes genetikai uh-ját. Délre kaptam időpontot, sietett ebédelni, kb. fél perc alatt végzett. Éreztem, hogy nem stimmel valami, úgy éreztem, nem volt elég alapos. Elmentem egy fizetős 4d-s uh-ra, ahol kiderült, hogy baj van a veséjével. 6 hónapos korában ki kellett operálni a bal veséjét. Ma 3 éves, minden rendben, de sajnos nem tudom elfelejteni ezt az esetet. Tudom, hogy a vesével így is gond lett volna, de nem vette észre!!!
Ettől lehet, hogy jó orvos, csak rossz napja volt, de ez engem nem vigasztal. Remélem más nem járt így.

Ildi
 
 

 
 

Egy pökhendi alak... És hisztis p...csaa...én akkor sem mennék hozzá, ha Ő lenne egyedül...
Vendég
 


Sziasztok!
Én 6 napja szültem meg nála a kisfiam és soha sem mennék máshoz, csakis hozzá!
Megmentette az életem és rengeteget segített, ha Ő nincs, nem is tudom, hogy bírtam volna ki!
Hozzáteszem nem fizettünk Neki! MÉG!!!!
 
 


Olyan fura olvasni, hogy mig egyikünknek beválik, és imádja, addig a másik csak negatív élményt szerez ugyanannál az orvosnál.
Én a Bajcsyba szültem, de nem nála. És én azok közé tartozom, akik negatív élménnyel távoztak, ezt le is mertem írni egy másik babás fórumon. Hát, azóta én vagyok a Bajcsy hisztis kismamája.....
Azt azért elmondom, hogy a Bajcsyba , császár alatt a világ legjobb fej aneszteziológusával találkoztam, és gyorsabban, könnyebben hátba szúr, mintha egy sima injekció lenne. És az is jó pont, hogy ott már akkor katétereznek, amikor már le vagy zsibbasztva. A tesóm első császáránál, spinál előtt rakták fel a katétert, szegénynek, nem volt valami kellemes.

anikKép
 
 


Sziasztok!

Én két hete szültem nála a kislányomat és maximálisan meg voltunk elégedve!
A terhesség alatt is végig nagyon kedves, türelmes, alapos volt. Pedig nem volt egyszerű, mert elég sok problémám volt végig a vérnyomásommal, a cukrommal. De mindig minden kérdésemre válaszolt és eloszlatta az aggodalmaimat.
A szülés elég hosszú volt, kora estétől hajnalig tartott, végig ott volt és a kedvességével, nyugodtságával, humorával átsegített az egészen.
Úgyhogy kedves kismamák, aki még nem talált magának nőgyógyászt,annak nyugodt szívvel ajánlom! Forduljatok hozzá bizalommal!
mirinyo
Csomád
 
 


Egy hónapja szültem Nyitray doktor közreműködésével, és csupa jó tapasztalatot szereztem. A terhességem nem volt problémamentes, de pozitív hozzáállása lelkiekben is sokat segített. Abszolút lehet rá számítani, elérhető (sok "apró hülyeséggel" hívtam, és sosem éreztette velem ,hogy ez zavarná). Alapos és körültekintő, egyetlen problémámat sem vette félvállról. És nem mellesleg egyszer sem hagyta el a száját az a mondat, (amit pedig már megkaptam egy párszor életemben, és mindannyiszor rosszul esett) hogy én márpedig ezt vagy azt nem érezhetem. Annak ellenére, hogy komolyan vett, "plusz pont", hogy humora is van. Lehet tőle kérdezni, sokat is, mindig türelmesen és őszintén válaszol. A kórházba nagyon hamar beért, és számomra határozottan megnyugtató volt a jelenléte. Szülés alatt annyira nyugodtan és kedvesen beszélt, hogy még izgulni is elfelejtettem. :) Szülés után sem hagyott magamra, zargathattam a kérdéseimmel, apró-cseprő gondjaimmal. A szívünkben van még két gyerkőc, ha úgy hozza a sors, hogy leköltöznek onnan a pocakomba, biztos, hogy megint megkérem, hogy legyen a segítségünkre. :)
 
 


Kedves Topiklakók!

Még ma játékba lehet szállni az Aquaworld családi belépőért! Csak egy komment kell hozzá a Babanet valamelyik cikke alatt, és Ti is esélyesek vagytok a holnapi sorsoláson!

És még mindig várjuk a Ti történeteteket! 1-2 gépelt oldal terjedelemben, wordben, szülésről, gyermekvállalásról, problémákról, gyerekekről, a szülőségről, az életről, a gyereknevelésről, a párkapcsolatról. Ide: szerkeszto kukac babanet pont hu

Ha pedig még nem csatlakoztatok a Facebook rajongói csoportunkhoz, akkor gyorsan tegyétek meg!

Fontos! A Facebook megváltoztatta a beállításokat, ezért, ha a továbbiakban is szeretnéd látni a Falon a Babanetes bejegyzéseket, akkor állítsd át a Beállításokat úgy, hogy minden ismerősöd és lájkolt oldalad látni szeretnéd. Vagy: lájkoljátok a Babanetes bejegyzéseket, netán ott is szabad kommentelni!

További szép napot:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


...

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: