Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok Lányok!

Zsuzsa, LAPTETŐ :!: :!: :!:
hozzon Néked pici babócát :D
Nagyon szorítok a holnapi műtét és a pozitív eredménye miatt :!:


Szép napot mindenkinek!

Évi

Kép
 


Sziasztok Lányok!

Holnap végre hazajöhetünk, bár én már pár éjszakát itthon töltöttem, a nappalokat a gyerekekkel a Madarász utcai kórházban. Két hete költöztünk át hízni. Míra már 2,5 kg-ot is meghaladta, Gergő 2200 gr. Szépen fejlődnek, próbálok feltenni ide is képeket az iwiw-re már tettem.

A császár nem volt nagy kaland, a műtét után 6 órával már egyedül zuhanyoztam és mentem a babákhoz. Febr. 5-én elkezdett ömleni a magzatvíz, irány a klinika, két napig visszatartották a szülést, kaptam 4 tüdőérlelő szurit, 6-án éjjel fél 2-kor jöttek a fájások 10 percenként, két ujjnyira kitágultam, és 7-én reggel fél 9-kor kikapták a két kicsit belőlem. 4 napig 24 órán keresztül sírtam, amikor megláttam őket az inkubátorban. nehéz időszak következett, de mindent túléltünk.

Nagyon várom már a holnapot. Majd még jelentkezem.

Hugi! Nagyon örülök a kisbabátoknak.

Puszi mindenkinek (sokat gondoltam ám rátok a kórházban)

Kép
 
 


Kép

Kép
 
 

 
 

Kép

Kép
 
 


az első képen Mírával vagyok, a második kép Gergőke!

Kép
 
 


Sziasztok!

Detko, de jó, hogy jelentkeztél! :lol: Sajnálom, hogy ilyen nehéz dolgokat kellett átélned! :cry: Meglátod most már otthon minden rendben lesz. Gyönyörűek a hajas babáid!

Zsuzsa, hogy sikerült a műtéted? Remélem a laptető szerencsét hoz majd Neked! :lol:

Évi, mi újság veletek? Mikor lesz a beülti?

Szép estét Mindenkinek!

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Detko, Míra és Gergő nagyon aranyosak. Nem lesz egyszerű velük de megéri. Az hogy min mentél keresztül nagyon sajnálom, de a lényeg hogy most ott vannak veled és minden rendben van. Gyönyörűek és néha jöjj közénk és dobj képeket és sztorikat a csöppségekről.
Tinkyb, nekem a laptető még sosem hozott szerencsét, én nem hiszek benne. A műtét megvolt de nem sikerül vissza csinálni a petevezetőmet. El is van tömődve és nagyon messze van a petefészkem a méhemtől. Nem értem hogyan, de hát nálam mindig van valami. Most asszem lombikozni fogunk még egyszer-kétszer mert más lehetőség nincs. Köszönöm hogy ennyire szorítottál, aranyos vagy.
Évi, neked is nagyon köszönöm. Nagyon kedves vagy.

Zsuzsa

Kép
vasikáé
Székesfehérvár
 
 


Sziasztok!

Zsuzsa,
Sajnalom, hogy nem tudtak helyreallitani a petevezetekeket. Amikor szorit az ido, ahogy nalam is, talan jobb is azonnal a sokkal nagyobb sikeraranyu lombikkal kezdeni, mert a spontan vagy inszemes ciklusok valoszinusege sokkal kisebb.
Nalam mindket lombiknal tapadt meg embvrio, hiaba voltam 39 ill. 40 eves. Az elso, sajnos, spontan vetelessel vegzodott, de a masodik eredmenyekent mar majdnem felidosek vagyunk!
Mikor nyit vereczkey doktor uj klinikaja? Vagy tb altal tamogatott intezetnel fogtok probalkozni?
Nagyon szoritok, hogy jol reagaljon a szervezeted a stimulaciora!

Szep estet!
 


Sziasztok!

Pénteken megyünk Kósa dokihozés akkor kiderül, hogy mikor szülünk mert múlthéten voltunk nála 1 ujnyira van nyitva a méhszáj és egyre többször van méhösszehúzódásom. Hétfőn a melegfrontot nagyon megéreztem nem voltam jól fájt a hasam a lábam nagyon dagad már a bokám eltűnt teljesen stb. Ha úgy állok pénteken akkor 6.-án szülünk ha nem, sajna :( elutazik (7.-én) 6 napra konferenciára a doki és ad valamit ami visszatartja a fájásokat ha visszajön akkor viszont szülünk (viszont ha a beültetéstől számoljuk akkor 15.-ére esik- tehát még így is jó a dátum belefér ezt mondta) én nagyon bízok benne, hogy 6.-án kiakar bújni Kristóf:)
Tinkyb: ma töltöttük be a 39. hetet és április 6-ra vagyok kiírva. Mindenkinek szép hetet kívánok (pénteken jelentkezek ígérem :D )!

Kép[/url]
 


Sziasztok!

Zsuzsa, akkor hajrá lombik! :lol: Majd írd meg, hol tartotok! Tudod már, hogy mikor és melyik intézetbe mentek? Szurkolok Nektek!

Hepehupa, nem csinálsz vonalzót? Hogy van a pici, mocorog már?

Reni, javítottam a táblázatot. Drukkolok, hogy Kristóf igazodjon Kósa doki szabadidejéhez! :lol: Várom az első sztár fotókat a babáról! Könnyű és gyors szülést kívánok!

Kép

Szép estét Mindenkinek!

Kép
 
 


Sziasztok!

Hát már senki sem ír? Mi lesz velünk, kihall a topik? :cry:

Lányok, várom a friss baba fotókat! :lol: Jelentkezzetek :!:

Kép

Nagyon boldog napokat kívánok Mindenkinek!

Kép
 
 


Sziasztok!

Pénteken voltunk Kósa dokinál, de még nem szülünk :( szerdán megyünk legközelebb ha úgy állok akkor aznap szülünk de ha nem akkor elutazik azt mondta, hogy szerinte megvárom mert ez még kevés (mármint a fájások, összehúzódások)a szüléshez viszont ha visszajön akkor már "kidolgozunk egy stratégiát" kicsalogatjuk.
Kristóf nagyon jól érzi ott bent magát végülis igaza van csak engem szadiz szét mert alig fér már el :lol: . Előbb vagy utóbb csak kijön már nagyon várjuk :D :D .

Mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket és sok locsolót kívánunk!!
Kristóf Reni[/img]

Kép[/url]
 


Kedves Mindenki!

örömmel tudatom veletek, hogy 2010. 04. 05-én reggel 7órakor a nyuszi meghozta Gaál Kristófot. 3270 g és 56cm született, anyukája és a kislocsolós is jól vannak. képeket majd reni tölt fel, nehogy megint gond legyen. természetes szülés volt, minden rendben ment, ügyesek voltak. ma megyek látogatóba hozzájuk a kórházba.

etna

Kép[/url]
Kép[/url]
Kép
 
 


Sziasztok!!!

Reni, gratulálok!!! Végre megszületett Kristóf. Nagyon sok egészséget és sok tejcit kívánok nektek. Szép súllyal született és időben. Ez nagyon szupi.

Etna, köszönjük a hírt. Nagyon aranyos vagy hogy megírtad nekünk.

Tinkyb, itt vagyok én is minden nap, gondolom a többiek is sűrűn jönnek de mivel semmi akció nincs ezért nincs mit írni. Majd hamarosan beindulnak a hullámok és akkor majd mindenki jelentkezni fog.

Hepehupa, köszönöm hogy írtál nekem. Én is nagy érdeklődéssel figyelem a haladott korúak próbálkozásait és borzasztóan tudok értük izgulni. Olyanoknak is szurkolok akik nem is tudják hogy létezem de figyelem hogy mikor sikerül már végre nekik. Most államinál próbálkozom, nem tudom hogy meg fogják-e csinálni, várom a mensimet és megyek egy 3-ik napi vv-re. Ha alacsonyabb az FSH-m akkor meg kell ismételnem a többi vizsgálatot is és utána meglátjuk hogy meg csinálják-e.

Pusszantás és ölelés mindenkinek.

Zsuzsa

Kép
vasikáé
Székesfehérvár
 
 


Sziasztok Lányok!

Reni:
Gratulálok Kristóf megérkezéséhez!!! Igazi húsvéti ajándék! :D

Megkésve bár........ gratulálok Míra és Gergő születéséhez is!


További szép délutánt...... és estét.

Évi

Kép
 


Reni!

Gratulálok!!

Nálunk sajnos nincsenek jó hírek, Mírának kijött a köldöksérve amivel nem kell foglalkozni. Ma reggelre kijött a lágyéksérve is, hétfőn műtik a madarász kórházban. Nagyon féltjük, még csak 2 hónapos. Egyébként szépen fejlődnek, Míra 3050 gr, Gergőke 2750 gr. Nagyon szeretnek fürdeni és alukálni.
teszek majd fel új képeket is, csak nagyon kevés időm van a két gyerkőc mellett.

Puszi mindnekinek

Kép
 
 


Kedves Mindenki!

Íme Gaál Kristóf :

Kép

szerintem apja fia, de Reni szerint Rá hasonlít. Lényeg, hogy itt van, egészséges és már otthon vannak!

etna

Kép[/url]
Kép[/url]
Kép
 
 


Kép Hazafele

Kép[/url]
 


Kép Végre itthon, kis pihi

Kép[/url]
 


Sziasztok!

Reni, gyönyörű baba Kristóf. És mosolyogva alszik. Annyira édes. Még egyszer gratulálok és egészséget kívánok. Majd várjuk a szülés történetét ha ráérsz majd.

Zsuzsa

Kép
vasikáé
Székesfehérvár
 
 


Sziasztok!

Reni, gratulálok Kristóf baba megszületéséhez! :lol: Nagyon szép kissrác! Sok boldogságot, és jó egészséget kívánok az egész családnak!

Zsuzsa, találtál tb.-s intézetet? :lol:

Etna, jó újra olvasni Téged is! :lol: Botika hogy van?

Évi, hogy álltok a stimuval? :lol:

Detko, szorítok Mírácska műtétjéhez! Nagyon szép babák, néztem az iWiW-en a fotókat róluk. :lol:

Kép

Kép
Kép

Szép estét Mindenkinek!

Kép
 
 


Boldogságos szülinapot, üdv a 30-asok táborában!

Kép

Kép[/url]
Kép[/url]
Kép
 
 


Sziasztok!
Most egy olyan ritka pillanat van amikor mindkét csajszi alszik, így gyorsan bekukkantottam.:))
Gratulálok minden babushoz, olvasni még nem tudtam, de a fotók gyönyörűek.
Lányok itt a tavasz!- kezdődhet a bebabásodás!!! :wink: :lol:
Mi jól vagyunk, szépen fejlődünk, de nagyon rosszak a csajok, ügyelnek arra, hogy egy percem ne legyen másra, csak őket dajkáljam. Imádom ám nagyon a kis maszatkáimat!- Gőgicsélnek, hangosan nevetgélnek, nagyon édesek.
Rakok néhány fotót. Kép Kép
Kép Kép Kép Kép Kép
Bocsi, ha sok voltam. :oops:
Ja!- és 4500 és 4700grammosak. :wink: :D

Kép
 


Sziasztok!

Rég jelentkeztem, de minden rendben van velünk! Nóri egy édes kiscsajszi, ügyes és nagyon mosolygós, kiegyensúlyozott baba.
Gratulálok az új babásoknak, nagyon szépek a kisbabák.
Nemrég még csak álmodoztunk arról hogy valaha anyukák leszünk, most meg már anyák napját ünnepelünk :shock: , milyen fura az
élet.....
Nagyon szorítok mindenkinek a mielőbbi babásodáshoz...

Íme két kép:

Kép

Kép

Puszi minedenkinek!

Kép
 


Sziasztok!

Baba és Bobcsike, gyönyörűek a lányok! :lol:

Szép napot Mindenkinek!

Kép
 
 


Sziasztok!

Mírácska túl van a műtéten, mindkét oldalt megoperálták a lágyéksérvét, mivel koraszülött volt, nem záródott jól a sérvkapu, ezért jött ki mindig a sérve.
Most már nagyok vagyunk mi is, Míra 3800 gr, Gergőke 3680 gr.
Szerencsére van tejem, csak éjszaka kapnak tápszert.

Lányok!
Mikor nyit a rendelő, ki mikor kezdi a lombikot??

próbálok felrakni képet én is.

Puszi mindenkinek

Kép
 
 


Sziasztok!

Baba, Bobcsike, annyira szépek a lányok.... szavakba nem lehet önteni. Sok egészséget kívánok nektek. Nagyon szépen köszönjük a képeket.
Detko, nagyon örülök hogy túl vagytok a műtéten és minden rendben van. Szép nagyok már Míra és Gergő. Már alig várom hogy fel tedd a képeket. Neked is köszönjük.

Zsuzsa

Kép
vasikáé
Székesfehérvár
 
 


Kép Míra

Kép
 
 


Kép Gergő

Kép
 
 


Sziasztok,
Szeretném Verceczkey dokit megkeresni.
Tudnátok segíteni bármilyen elérhetőséggel. (telefon, mail vagy klinika neve?)

Érdekelne friss tapasztalat is Vele kapcsolatban.
Köszönettel
és Szép napot Mindenkinek!
 
 


Sziasztok!

Detko, Míra és Gergő édes kisbabák! :lol:

Hugi, Szabi nagyon sokat nőt, láttam az iWiW-en az új képeket! Cuki kissrác! :lol:

Noki, úgy elvesztél! :cry: Rékáról is megnéztem az iWiW-en az új képeket! Tündéri csajszi! :lol:

Szép napot Mindenkinek!

Kép
 
 


Sziasztok!

Eddig ugyan nem jelentkeztem, de a fórumot olvasgattam. Szépen nőnek a Kispicúrok, ha jól látom, már nincs senki, aki a táblázat szerint éppen várakozó időszakban van. Azaz ez így nem teljesen igaz, mert elújságolom, hogy a laptető működik. Nálam legalábbis igen, mert van egy pocaklakóm, akivel már a 17. hetet kezdtük meg :) Mindez Vereczkey dr.-nak, Dórinak és a biológus Katinak köszönhető, akiknek millió köszönet, hogy a 2. inszemmel sikerrel jártunk!!!!!! :) Október 23.-ra (+4 nap?) vagyok kiírva. A héten voltunk a 16. heti UH-n és ugyan még messze nem 100%, de úgy néz ki, hogy kisfiút hoz elsőre hozzánk a gólya. Következő UH-ra remélem már az új klinikára megyünk, ott lesz egy szuper gép, meg Ficánkánk is nagyobb lesz már, s akkor talán biztosabban kiderül a neme.

Aki a klinika nyitására vár, annak üzenem, hogy kitartást, már nem sok van hátra!!!!

Puszi,
Bibus
 
 


Helló, mindenkinek!

Bibus, GRATULÁLOK!!! :lol: :lol: :lol: Ez nagyon-nagyon jó hír. Majd dobj képet nekünk ha lesz. Annyira örülök. Sok pusszancs a picurnak.

Zsuzsa

Kép
vasikáé
Székesfehérvár
 
 


Bibus, hatalmas gratula :!: :lol: :lol: :lol:
Boldog további babavárást! Ha nem bánod, már megelőlegeztem a kék ruhácskát a táblázatban. :lol:

Várjuk az új híreket Rólatok is, és a Többiekről is! :wink: :lol:

Zsuzsa, állandóan "vakarom" a képernyőt a neved mellett! :lol: Nagyon tuti ez a dög!

Kép

Kép
 
 


Sziasztok,

de aranyosak vagytok, nagyon szépen köszönjük! Ha mégis változna a rugi színe kékről rózsaszínre, rögtön szólok 8)

Az a bogárka nagyon cuki, én is először azt hittem, hogy valami rohangál a monitoron és le akartam csapni :)

B.
 
 


bibus!
szívből gratulálok, jól megleptél minket, hogy tudtad így magadba tartani ezt a szupi hírt. most végre jönnek a pasik, úgyis sok volt a a csaj, elnyomás alatt álltunk.

detko!
remélem mirácska már jól van, nagyon szépen nőnek a gyerkőceid, tündériek.

baba!
annyira édik a lányok, a hajuk fantasztikus :D jól viselkednek, van némi szabadidőd mellettük?

bobcsike!
nórika csodaszép baba, jó kislány? tejcid van elég? raksz fel képeket, hogy mekkora most?

tinkyb!
nagyon rég olvastam felőled, minden rendben?

Kép[/url]
Kép[/url]
Kép
 
 


Sziasztok!
Rettenetesen régóta nem jártam már a babaneten :(,és szégyenlem is magam emiatt,de a lányom minden időmet kitölti :)
Bekukkantottam gyorsan,és látom ,hogy mennyire gyönyörűen növögetnek ,fejlődnek a babácskák!
Elolvadtam a képek láttán,és el sem hiszem ,hogy mi lassan már az első szülinapjára fogunk készülődni :D

Nem ígérem meg ,de remélem ,hogy fogok jönni sűrűbben,és vissza is tudok olvasni?!
Báááár, ahogy elnézem nem nagyon pörög a topik :(

Rólunk:
Rékámnak 2db fogacskája kibújt végre valahára!
Tegnap már mászott előre kb 40cm,és remélhetőleg napról napra ez jobban fog neki menni ,mert hátrafelé,mint a rákok szinte életveszélyesen tud közlekedni :)

Mennem is kell,mert ez az idő nem kedvez a kedélyének :(
Azért egy két képet rakok fel Nektek!

Sok puszi mindenkinek!

Babakocsiban alvás :D
Kép
Fürdés után :D
Kép
Hamizás után :D
Kép
PlayGirl :shock: :lol:
Kép

Kép
 


Sziasztok lányok!!! :P :lol:

Bibus! :wink: :P :P :oops: :lol:
Ez nem semmi!! Nagyon gratulálok én is, jól magadban tudtad tartani!!! Én megértelek,hogy nem írtad meg! Biztosra mentél! Mostmár sínen vagytok, nagyon irigyellek!!!!!

Noki!! :oops:
Réka gyönyörű!!!! Én úgy látom,hogy Rád hasonlít! Szoktam nézni a frissen feltöltött képeket az iwiwen. Jó és gyors fogzást kívánok!!! Borostyán lánc? Én már most nézem őket a neten, bár még korai, de felkészülök rá.

Etna! :)
Boti is szép nagyfiú már!!! Mindjárt viheted csajozni!!!

Mindenkinek köszönöm a képhozzászólásokat az iwiwen, írtó édes kispasi Szabi, bár az esték nem egyszerűek. Egész nap tök jól elvan, de este eltörik a mécses. Van, hogy etetéstől etetésig sír, konkrétan üvölt! Fantasztikus. De hát erre vártunk már rég!!!
Mindenkinek sok puszi!!!! Hugi.

Kép
Hugi.
Kép
 
 


Sziasztok!

De jó, hogy ilyen sokan jelentkeztetek, csak így tovább:!: :lol:

Etna, Boti egy szívdöglesztő kis pasi, ahogy a huncut szemeivel nézni tud! :lol:

Noki, Réka hihetetlen pózban alszik! Mindig olyan édesen mosolyog! :lol:

Hugi, kitartás Szabika esti műsorához! Biztos elmúlik ez a nyűgi korszak hamarosan! :lol:

Baba, Reni, Zsiby, Benneteket is megcsodáltalak az iWiW-en. Hanna, Léna, Kristóf és Lili is nagyon sokat nőttek már, és gyönyörűek! :lol:

Mi most próbáljuk anyagilag összeszedni magunkat az őszi lombikhoz. Nyáron megyünk az új klinikára, és elkezdjük hozzá a vizsgálatokat.

Szép napot Mindenkinek!

Kép
 
 


noki!
besz..rás milyen képek vannak, boti ugyanígy aludt a babakocsiban. lazára veszik nagyon. most már sehogy nem alszik a babakocsiban, ezért nincsenek már ilyen képek. régi szép idők, mikor még aludt.... :D gratulálok a mászáshoz és a fogakhoz. már csak 16 és kint van a java :lol:

hugi!
hát fiú, ez még csak a kezdet. boti 3 hós korától hordja a borostyán nyakláncot, végig szívás volt a fogzás, de jól áll neki :roll: azért reménykedj, tedd a nyakába, hátha.. :D egyébként gyulladás csökkent és immunrendszer erősítő hatása is van, nagyon ritkán volt beteg boti, másfél év alatt 6x, de ebből egy volt komoly, a torokgyuszi 1 hétig 40 fokos láz, nem ment le semmitől. fürdésnél nem nyugszik meg a kis tökös? nálunk is gáz volt a délután, ha szél volt, ha eső, ha nap mindegy, ordított. éjjel is. most kezdi átaludni az éjszakát, pedig másfél éves. bezzeg a csajok!! ők azért jobb babák szerintem. de mi majd alszunk később, miközben a lányos anyák tövig rágják a körmüket, hogy hol mulat a lányuk és kivel :D gondolom ezeket a frontokat nem bírja szegény. nagyon édi, 10-es skálán a szerelem 20-as? később, mikor anyás lesz, mert tuti az lesz, akkor elolvadás erős lesz. fegyelmezés semmi :oops: köszönjük a bókot, nem kell vinnem csajozni, megy magától. érdekes a lányokat nem bántja, a fiúkat sajnos gyepázza, néha szénné égek :oops:

tinkyb!
örülök,hogy mentek lombikra és nagyon nagyon fogok neked drukkolni. mi télen megyünk a tesóért, ha addig fel fogok tudni lélekben készülni. egyenlőre még kértem egy kis időt a norbitól, de már nagyon szeretne egy tesót botinak, persze mert ő keveset van az ördöggel :D de hát azért a botis terhességem nem volt könnyű, ha még az előzőket nem is említem. de gyűjtöm az erőt.

sikerült eladni a lakást, most költözés alatt állunk, nem semmi, mert a másik lakást fullra fel kell ujjítani. van rá 30 napunk, egész jól haladunk, mondjuk nekem még boti is mellé...... :roll: néha nagyon égedelem, de egyre aranyasobb. most már kezd beszélni, meg tudnám zabálni. csak ne bunyózna. na megyek lányok.

szép napot mindenkinek, remélem fellendülünk nemsokára, mert lassan lesznek új kismamik bibus mellé.

Kép[/url]
Kép[/url]
Kép
 
 


Hugi, köszönöm a jelölést. Nagyon meghatódtam. Annyira aranyos Szabi, hogy arra kifejezés nincs. Nagy élvezettel nézegettem a fotóit.

Zsuzsa

Kép
vasikáé
Székesfehérvár
 
 


Sziasztok!

Korábban már írtam ide nektek, mert véleményt kértem V. dokiról tőletek. Szeretném veletek megosztani a történetemet, mert remélem, hogy reményt adhatok másoknak.

a történetem 8 és fél éve kezdődött 2001-ben, amikor a babaprojektet elkezdve rögtön méhen kívüli terhes lettem. Rögtön műteni kellett, mert az utolsó pillanatban vették észre és ki kellett venni az egyik petevezetőmet. Utánna sok éves sikertelen próbálkozás következett 2003-ban 3 inszemináció a BMC-ben 2004-ben egy lombik szintén ott. Amire ezt kihevertem eltelt még néhány év és a Forgács intézetben 2009-ben volt két lombikom, mind sikertelenül. Szóval 8 évig semmi. Tavaly már csinálták volna a következő lombikot, amikor egy másik doki javasolta, hogy nézesem meg az IR-t, kiderült, hogy valószínű ez a probléma, majd épp hogy elkezdtem szedni rá a gyógyszert egy hét múlva (tavaly novemberben) kiderült hogy terhes vagyok, de sajnos folyamatosan véreztem és 6 hetesen elment a baba.

Február 23-án voltam először V. dokinál, akkor volt a menstruációm első napja. Egy hét múlva megcsinálta az átjárhatóságit + a sperma tesztet. Elmondta, hogy spontán ne próbálkozzunk, mert a férjemnek a normál 20 millió helyett 8 millió a spermaszáma, ami csak a lombikhoz jó. Nekem az átlagnál kisebb a néhem, ráadásul van egy 2cm-es miómám. Úgyhogy előbb műtét, ahol kiveszik a miómát, majd utánna lombik.
Márciusban késett a menstruációm, de kicsit barnáztam. 5 nap késés után csináltam egy tesztet, ami POZITÍV lett. Nem mertünk örülni, mert előtte 4 hónappal ugyanez megtörtént, de 6 hetesen "elvéreztem" és műteni is kellett. Elmentünk dokihoz, és kiderült, hogy ott van a méhben. Két nap múlva sajna elkezdtem vérezni, rohanás a dokihoz. Azt mondta ott a baba, de sajna van mellette egy hematóma (bevérzés), ami 50% hogy elsodorja. Véreztem 2 héten keresztül, de a bébinek már szív hangja is volt és mindent rendben találtak. Pár hete csütörtökön nagy vérzés kezdődött és kijött belöllem egy nagy göb. Rohantunk a kórházba, úgy gondoltuk, hogy ez a baba volt. Be kellett feküdnöm, de úgy tűnt a picikém megvan. Másnap alaposan megvizsgáltak. Mindent rendben találtak, szívhang, méretek stb. Pénteken el is múlt a vérzésem. Következő kedden kiengedtek a kórházból és azóta nem vérzek. Már a 15. hétben vagyunk és minden szépen alakul. V. dokihoz járunk terhesgondozásra azóta is. Nagyon rendes és alapos, mint mindig. Hát ez az én kis sztorim. Hihetetlen ugye? Főleg 3 inszem és 3 lombik után nem?

Remélem adtam egy kis reményt, hiszen vannak még csodák!!!

Csancsi
 
 


Bocsi csak még hozzátenném, hogy utánna is végig szerdtem a gyógyszert az IR-re, illetve még azt, hogy tavaly végigcsináltuk az örökbefogadáshoz szükséges alkalmassági procedúrát és most februárban kaptunk tájékoztatást, hogy megvan az alkalmassági.

Csancsi
 
 


Csancsi, GRATULÁLOK!!! Nagyon sok egészséget kívánok nektek és nagyon vigyázz magadra. Nem is olyan ritka az ilyen történet, de ahányszor hallok ilyet vagy olvasok mindig annyira meghatódok. Vannak még csodák.
Ölellek és tényleg nagyon vigyázz magadra.

Zsuzsa

Kép
vasikáé
Székesfehérvár
 
 


Lányok!

ha valaki kezdi a lombikot, írjon ide, vagy a bittnerb@freemail.hu címre, mert nagyon sok puregonom maradt, hűtőben tároltam, 2011.02-ig jó. Ingyen odaadom.
csancsi gratulálok!!!

Mindenkit puszilok

Kép
 
 


Csancsi!

szívből gratulálok, nagyon megküzdöttél ezért a piciért, mint ahogy mi mindnyájan, aki ezen a fórumon van. szerintem a többiek nevében is állíthatom, hogy ezért ragaszkodunk a főorvos úrhoz és ezért védjük meg őt, ha támadják. probléma mentes terhességet kívánok és én személy szerint nagyon várom a fejleményeket. nagyon drukk és kitartás, lassan félidős leszel!

többiek?

botikám keresztelőjére készítettem egy kis filmet, akinek van kedve nézze meg, most egy kicsit kibővítettem új képekkel, valami miatt elő kellett keresnem............ :wink:

http://www.youtube.com/watch?v=V0XwgmFfjz0

Kép[/url]
Kép[/url]
Kép
 
 


Kedves Mindenki!

A puregonom már nincs meg.
Egyébként jól vagyunk, Gergő már 5300 gr, Míra 5100 gr. Míra már át tud fordulni hasról hátra. Már kapnak gyümit is. Rakok majd fel új képeket.

Puszi mindnekinek

Kép
 
 


Sziasztokk Lányok! Tudom eléggé eltűntem,de a kiscsávó minden időmet és energiámat leköt. Nem rossz baba csak az elején 2 óránként evett sokat szenvedtünk a kakilással hasfájós baba nem volt elég tejem (mostanra már semmi nincs )és a 4. tápszert próbáltuk ki mire bevát mindegyik szorulást okozott. Mostmár végigalussza az éjszakát viszont nappal nagyon kevesett vagy semmit nem alszik.Egyébként nagyon édi az iwiwen van fent sok kép de majd ide is teszek egypárat. Visszaolvasni csak nagyából tudtam. A szülésemet leírom legközelebb mert többen kérdeztétek de hála isten nálunk semmi bonyodalom nem volt simán ment minden.
Jó éjszakát mindenkinek! bocsi a sok hibákért :D

Kép[/url]
 


Sziasztok!

Nagyon csendes a fórum ... :cry:
Meséljetek, ki hogy bírja ezt a nagy meleget? Én elég rosszul. Szerencsére már nem dolgozok, nem is hiányozna ebben a kánikulában, mert júniusban ugyan nem volt ilyen hőség, de már akkor bedagadt délutánra a lábam, alig bírtam hazajönni. Nem tudom milyen lenne most, hogy még melegebb van.
Szegény kis Picúrkákat is biztosan megviseli ez a meleg. A mi kis Pocaklakónk még örülhet, hogy odabent van, igaz, nagyon rohan az idő, október vége 1-2-re itt lesz. El sem hiszem, hogy 25 hét már a hátunk mögött van. A múlt héten végre sikerült tényleg meglesni, ki is lakik odabent. Tinkyb, megkérhetlek, hogy ha van egy kis időd, a kék ruhácskát lecserélnéd rózsaszínre? :) Bizony, nőuralom lesz. Apa máris parázik, mit fog kezdeni egy kiscsajjal, ha majd megjelennek az udvarlók:)

Kitartást Mindenkinek a hőséghez!

Puszi,
B.
 
 


Végre sikerült alkotnom egy vonalzót, remélem működik:)

 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: