Új privát üzeneted érkezett!

Csézjang, Görögország van tervben, mert ott még meleg a tenger szeptemberben és két hétre szeretnénk menni.
Igazából a múlt héten elkezdtem az utazást vele, vagyis már előbb, de az idegen helyen éjszakázást múlt héten, azóta 3 éjszakát voltunk távol itthonról, egyet anyunál otthon, én voltam a bébicsősz a tesóimra, kettőn anyósomnál szerbiában. Azt vettem észre, ha a napirend nincs felborítva, alszik mindenhol.
Éjszaka akarunk majd utazni, mikor alszik. Mi meg majd behozzuk az alvást.
De ezek még csak tervek, majd meglátjuk milyen kis emberke lesz fél évesen még és a férjem munkájába is jöhetnek zavarok még, elég szoros neki az ideje, felelőssége, volt már, hogy terveztünk...aztán maradtunk. Július első hétvégéjén meg Balcsira megyünk, ott kötöttünk házasságot, minden évben felmegyünk a dombra, ahol volt a helyszín, visszük Attilát is.

Anyura nyugodt szívvel bízom, tényleg elég gyakorlott és megmondom őszintén kell ez e két-3 óra a férjem mögött a motoron.....hacsak rá nem olvadunk az aszfaltra.....38 fok lesz.

Betti
Kép
 


Szia Betti,Ati már alszik?Én még most fogok fürdetni.

Használ vaki közületek Baby contorll légzésfigyelőt???

Az előbb ott álltam az ágy mellett, láttam ,h jó mélyen aslzik a Muci, mert a jelzőhangra nem is rezdült,(1-est,2-est mutaott a kijelző, de láttam ,h egyenletesen lélegzik) aztán megvártam a risztást, (HELLP kijelzés)leültem az ágy szélére és hallgattam pár percig.Bátor a legkisebb jelét sem adta, h zavarná a riasztás hangja, annyira mélyen aludt.Aztán elkezdtem ébresztgetni, úgy, h dörgöltem a mellkasát, arra már reagált hümmögéssel, meg grimasszal meg nyújtózkodással.
Szóval én megint azt gondolom ,ha igazán baj van ,akkor lószart se ér a légzésfigyelő, mert ugyan fel nem ébred a mélyen alvó gyerek.Ez már kb a 3. ilyen riasztásunk.Megszokta a zajt, egész nap ugat a kutya, fűnyírozunk az ablaka alatt, porszivózok, párom rockzenét hallgat a mellette lévő szobában, stb..

Most vigyem orvoshoz ,h mélyen alszik????Aztán mit csinálnak vele, kap rá gyógyszert, h ne aludjon mélyen???ááá, meg lehet cseszni.Akkor voltam nagy marha, mikor betettem alá és egyáltalán ezen kell stresszelni. :twisted:
Most is visszaaludt ,alszik mint a bunda 7 óra óta, mikor megjöttünk a sétáról, jól bekajált ,aztán ez van.Most akkor legyek idegbeteg, h mi van, ha??? :cry:

KépKépKép
 
 


Nem tudom Tünci, nekünk is az van, nem volt vele gondom eddig, engem megnyugtat. De ha idegesít, vedd ki alóla.

Attila már alszik, egy hetes kora óta mindig 8 és fél 9 között van a fürdés, utána kaja, és alvás, általában 9-re már ágyban van, ez bevált eddig, meg is szokta már. Múltkor hajnal 4-ig húzta alvással, ellenben tegnap éjjel írd és mondd, két óránként evett! Kiakadtam. Eddig ilyen nem volt. Lehet éhesebb napja volt. :D

Betti
Kép
 

 
 

Csézjang, érdekes, amit írsz, tényleg már megmutatkozik a kis személyiségük már ilyen korban is, az egyik csak otthon szeret, a másik nem, az egyik így szereti, a másik úgy. Pedig még milyen picik. Igazából mi elég trappolós életet élünk, egy hónapos kora óta húzzuk-vonjuk mindenfele, szegényt, de elég jó tűri, legalább is nem látom rajta, hogy nem, persze, ha nem szeretné nem erőltetném én sem.
Minden babánál más és más minden, amit szeret, ahhoz próbál az ember lánya alkalmazkodni is.

Betti
Kép
 


Egyébkén ottalvásban az a király, hogy úgy néz ki a kocsi csomagtartója, mint a józsefvárosi piac......... :D :D
Szoktuk is áldani a második emeletet, mikor cuccolunk....

Betti
Kép
 


Sziasztok!
pár órát nem vagyok és alig bírlak Titeket visszaolvasni!!!
Tünci: nekünk is baby control van, és én is agyonstresszelem magam miatta, mert első éjszaka mikor betettem alá 2szer beriszatott, na pesrze semmit nem aludtam, rosszul volt beállítva az érzékenység a kókuszmatrac miatt, de amúgy osztom a véleményed, szart se ér az egész. én alapba zajhoz szoktatom,Jázmin sem bír csendben lenni, utcazajok is bejönnek, és Ricsi alszik mint a bunda...
Nyaralás:
valóban gyerekfüggő. Jázmint én nagyon korán vittem, és sokszor aludtunk idegen helyen, hol szüleimnél, volt mikro Pestre jöttünk fel mert vizsgáztam..akkor még győrben laktunk, és többször költöztem is vele.
Eddig 3szor voltunk Horváto-ba vele, éjszaka utaztunk. 3 éves volt mikor Párizsba mentünk repülővel. nagyon élvezte, és ő akart jönni, sosem volt nyűgös, persze Párizsban órákat sétálni ő sem bírt, de mindig hazamentünk a hotelbe délutáni alvásra, ill férjem vitte nyakába ha elfáradt. Voltunk párszor wellness hétvégén is, imádta a pancsizást, szállodában kajálást, köntösben mászkálást:)
Kettesben is többször voltunk nyaralni párommal, anyukámra bíztam addig, mert kiskorában is sokat volt vele, 1 éves volt mikor elkezdtem dolgozni. Ezek köül a nászút volt a legrosszabb, azt hittem megszakad a szívem, és majdnem leszálltam a gépről, akkor JÁzmin 3 és fél éves volt, és mi elmentünk Petivel a világ másik végére, Balira, 23 órás repülőút... nagyon hiányzoitt, de ott igazán ki tudtam kapcsolni, és JÁzmin is nagyon jól érezte magát mamánál, a mai napig második othonának tekinti, hisz én is laktam ott vele rövid ideig, mikor elhagytam az apját.
Mi Ricsivel is jövünk megyünk, most 7 hetes lesz, 2szer voltunk Győrben, most megyünk Debrecenbe, ill aug végén megyünk Horvátoba 2 gyerekkel 1 hétre. éjszaka utazunk, nem félek tőle, nem hinném h gond lenne. Most is mászkálok picivel, csomó séta, kocsival is megjárjuk avárost, mert szinte mindent én intézek.. múltkor Jázmin nyusziját vittük el Ricsivel kiheréltetni:)) úgy jó az élet ha zajlik!! :)eső, babakocsi, autó, nyúlketrec és a herélt nyúl.. jó buli volt. ja és nem jött velem senki.
nszoke: a terveid!!!!!!!!, valósítsuk meg!!! én hasonlókról álmodom gyerekkorom óta. segíteni a szegényeknek, kórház, szállás stb.. már csak a pénz kéne, de én összegyűjtöm rá, addig nem nyugszom:O) nyerünk a lottón:)
holnap megyek a dokihoz! most megyek aludni
pusz mindenkinek
 
 


Viki, jókat mosolyogtam, néha magamat is alig tudom követni, téged sem volt egyszerű. :D

Az utazások sokkal jobbak is lennének, ha kisfiam eltűrné a cumit, de kettőt szív rajta és méterre köpi ki. 3 napos kora óta nyomom a szájába és rendületlen köpi ki, de azért én próbálkozom.
Barátnőm látta tegnap, azt mondta, nekik ilyen baj nem volt, betette a szájába és ott maradt.
Babafüggő ez is, pedig a szülés előtt felszerelkeztem cumikkal.....hátha később elfogadja majd. Alváshoz sem kéri, ellenben ha rájön a rapli, akkor nem ér semmit a cumi, akkor nagyon kreatívnak kell lennem. Komolyan beleteszem a szájába, és látom a szemén, hogy na ezt most mi a francnak adtad...... :D :D De nem adom azért fel.

Betti
Kép
 


Viki, azta Bali, hát az tényleg a világ másik vége, de gyönyörű hely.A főnököm, meg az unokasómék is voltak, láttam sok képet, videót, csodás ország.

Betti ,hát már meg lehet csesszenteni, mert már ideges az ember miatta, iyenkor már mindegy.Azt sajnálom h elkezdtem ,de mostmár aggódnék ,ha kiveszem.Bár, ha belegondolok, h napi egy-két laaklommal a kanapén alszik...

Cumi:nálunk nagyon nagysláger, már a 3.-at nyűvi el.Leteszem, cumi szájba, cssssssss..aztán ha kiesik, először megpróbálja visszajátszani ,annyira édes, elfordítja oldalra a fejét él öltögeti a nyelvét, néha vissza is tudja szippantani..vagy amikor már nyújtom felé és szabályosan "ráveti magát", előrelendül a feje több centi és tök agresszívem szopizza.:)
Abszolút nyugtatható vele, sőt, el se lenne már nélküle.pl a kajálást is azzal fejezzük be, amikor én gondolom ,h már bőven elég, de még keresgél, akkor azzal teljesen jól elvan, míg kielégíti a szopigényét.

KépKépKép
 
 


Hát visszaolvastam, és utólag is bocsi, rengeteg elütés, ill aki nem ismeri előzmény tényleg nehezen követi:)
Bettinek: 27 leszek, két gyermek anyucija, JÁzmin 6 éves lesz augban., édesapját elhagytam mikor ő 1 éves volt (ezt már csajokkal kiveséztük), azóta jelenlegi férjemmel élünk, és született egy kisfiunk, Ricsi, aki most lesz 7 hetes. Győrben laktunk, 4 éve költöztünk fel pestre, jobb állás miatt.. így talán követhetőbb a legutóbbi hozzászólás:)
Cumi dolog: milyen cumit használsz? nálunk Jázmin úgy viselkedett mint kisfiad, kiköpte amilyen messzire csak tudta, most Ricsi néha elvan vele, nem mondanám h cumis, mondjuk napjába egyszer elvan vele egy félórát, volt h az nyugtatta meg, vagy azzal aludt el, ill amit Tünci mond, azzalk fejeztük be szopit, mert túlette magát, vagy a két ciciztetés közötti időszakot akartam elhúzni vele.
nekünk mam cumink van, és avent, a nukot pl kiköpte jó messzire, mamnak és aventnek ugyanolyan mindkét fele, mindegy hoyg teszed a szájába.

utazás dologhoz még annyi, remélem nem néztek önzőnek, de Jázmin valóban élvezte minden egyes alkalommal, imád búvárkodni, most már úszni is tud, szedegetni a kagylókat, és most is minden nap kérdezi mikor megyünk nyaralni..olyan helyet szoktunk választani ami gyerekbarát, ahova pl most megyünk kb 50 méterre vana szállás a tengertől, a kert végében a part, egy kis sziget, nincs tömegnyomor, jóformán csak mi vagyunk, és most jönnek szüleim is segíteni, légkondis szoba, Ricsi tud nyugodtan aludni, kertben nádtető, homokozó, hinta függőágy, pancsi medence, JÁzmin is simán elvan, és ha éjjel utazunk nem olyan megterhelő nekik, annyit kibírnak a gyerekülésben.
Bali valóban messze van, én sem gondoltam h odamegyünk nászútram, de nem bánom, mert lehet sose jutottam volna el ilyen helyre, olyan más, és kiszámoltam kb ugyanannyira jött ki 9 nap Balin mint egy hét Kréta v Korfu.. és azért nem ugyanaz. most horváto-i szállásunk is olcsóbb mint sok balatoni szállás és tenger tisztább mint a balcsi.a környezetet meg össze se lehet hasonlítani.
de Görögbe én is vágyom, majd talán jövőre, ha Ricsi nagyobb lesz, az azért messze van.
 
 


dokinál voltam, minden ok, én sem rakattam mirenát, nem is fogok, marad a hagyományos módszer.. elvileg minden ok, most már táncolhatok!!!!
 
 


Cumi Fruzsinál nagy sláger volt,ugynézik mostmár
teljesen leszokik róla!Amik vannak neki azok már elöregedtek,
újat pedig nem veszek neki!Napközben már nem is keresi,
még csak elalváskor híjányzik neki...de lassan megszokja!
Pedig őszintén azthittem nehezebb lesz....

Hanna nincs oda érte!Ő is csak elalváskor használja,
igazábol sosem szerette!

Betti lehet,hogy megszereti Ati a cumit,de az is lehet,hogy nem..
Ismerősöm mézet/hülye,tudom,az ő gyereke/tett rá!
Úgy persze,hogy megszerette! :? Az a nő csak 4-5 hós koráig adta a tápot a babának!Pedig pénzük van,sok,nagyon sok..

Viki szép helyeken jártatok! :D Írígy is érte.. :lol: :oops:

Tünci láttam a párod iwiw-jén a képeket!
Csodaédes Bátor!Rád hasonlít igaz?

Láttam a barátnőd babáját is..összeszorúlt a szívem.. :cry:

Betti titeket is meglestelek iwiw-en!Aranyosak vagytok! :D

Kép
Kép
 
 


Horvátország sztem is gyönyörű!

Mi Montenegróba voltunk,hááát a tenger bizony szép,
de a környezet...mint tudjuk lusta népség a montenegrói nép... :lol:

De pl.Horváto.a férjem még viccböl sem menne autóval!
Mert amikor meglátják a NS-táblát/Újvidék--NS/akkor bizony
nincsennek odáig érte!Ez még mindég a háború útóhatása,gondolom
marad is örökre! :(
Legalább is még sok-sok generáción át.....

Kép
Kép
 
 


Hasoníltanak a csemeték? Kép Kép
Tesók Kép

Kép
Kép
 
 


Szinti,hogy nézik egymást,édes falatok!:)

Szerinted rám hasonlít BÁtor?nem tudom.Amikor megszületett kiköpött apja volt ,meg a nővére is azt mondja, h a férjem is így nézett ki babaként.De más fiú babákhoz képest én is azt látom ,h BÁtor arca lágyabb, nőiesebb.Folyton megkérdik a nemét, pedig csupa kékbe öltöztetem ,meg a takaró is és a babakocsi is kék.

Viki, nem vagy szívtelen azért, emrt rugalmas vagy a gyerekekkel.

Csajok én olyan áááááálmos vagyok ,csak ere tudok gonodlni ,h aludni-aludni..de ezer a dolgom.Menni ekll a postára ,meg ma Violához is locsolni a virágjait.Két napja voltunk ,de ebben a hőségben minden másnap kell ,mert tönkre mennek.Meg boltba is aztán, meg kapálni kellene, gazos a kert..de olyan fáradtnak érzem magam, őszintén szólva semmihez semmi kedvem.

KépKépKép
 
 


Csajszik ,van közületek, akinek fogyóznia kell szülés után?Betti,Hibernia Ti nem ,azt tudom.Valaki?

Lassan nekem neki kell állni, kb 10 kilo maradt rajtam.Jó lenne "sorstársat" találni.

KépKépKép
 
 


Ő a nuk cumit imádja, az etetőcumija is az a "fazon".A hasrafektetéssel meztelenül egész jól elvan.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára tünci28 2010.06.19 01:33-kor.

KépKépKép
 
 


Édibédi ez a kis bébi! :D :D
Megdögönyözhetem Tünci?Mert olyan kis szeretnivaló csöppség!:)

Tünci fogyózzunk együtt akarod?
Nekem mondjuk 20-at kell leadnom!
Benne vagy???

Kép
Kép
 
 


szinti,okkké!kb 1 hónap múlva kezdeném,addig rá kellene hangolódni,meg egy dőpontot,céllal kitűzni
 
 


Tünci én úgy bezsongtam,holnap kezdem a 90 naposat!
Meg van 2 Rubint Rékás cd-m!/ha kell neked is,átveszem elküldöm,ha nincs meg/
Nyáron ugye jóval olcsóbb minden gyümi,zöldség!
Most kell csinálni:)
Persze te más tészta vagy,te szoptatsz,én nem..
A többi csajszi pedig szurkolni fog nekünk!!!:)))))))))

Kép
Kép
 
 


Kezdetnek van itthon holnap reggelire 2 alma Kép
 
 


Csajok!


Hűha gyönyörűek a babák!

Eszméletlenül irigyelek mindenkit aki nem fosik utazni a babákkal, én tuti halálra paráznám magam, persze ennek az az ára hogy iszonyatosan fáradt vagyok mert 6 éve a 4 falat nézem a lakásomban és néha a tököm kivan. Utoljára nászúton voltam Rodoszon 2004-ben.....
Sokszor eszembe jutott már hogy de jó lenne újra kettesben pár napot a férjemmel, pl: Görögországban, de se én se férjem nem hagyná itthon Gergőt több napra, valahogy hiányozna nagyon nekünk 1 hétig. Ugyanakkor meg nagyon vágynék is egy kis kettesben töltött nyugalomra.

KVIKI!

Nem semmi hogy bevállalod a picivel Horvátországot, én nem merném a nagy meleg miatt, mert azért mégis csak még pár hónapos, de persze mindenki maga tudja mit bír a gyereke. Nem próbáltátok még a nagyszülőkkel való nyaralást?
Sok ismerősöm így csinálja mert így mindenki tud pihenni amíg a másik vigyáz a gyerekekre. Még mi sem próbáltuk de lehet hogy nem lenne rossz. Persze azt nem bírnám ha beledumálnának a dolgainkba de 1 hetet csak kibírnak balhé nélkül a nagyszülők is...
:D

Kilenc nap Bali az nem volt nagyon gázos? Én képtelen lennék 3 napnál tovább másra hagyni Gergőt, 9 nap meg borzasztó lenne számomra, és tudom hogy Gergő is sírna. De ha neked ilyen laza a kislányod akkor szerencséd van mert könnyen mozoghatsz. :)
 


Hú, csajok,27 fok van a házban, Bátor órák óta ordít, kis megszakításokkal.Csak egy napozó van rajta, de hideg,nyirkos a bőre úgy izzad.Két óránknét kell etetnem, gondolom ,h szomjas,de nem tudom mi egyebet csinálhatnék vele.leengedtem a redőnyt, de így is rólam is dől a víz.

KépKépKép
 
 


Sziasztok!
tünci nálunk is ez volt, Ricsi volt h másfél óránként kért enni, vagyis inni... próbáltam már babavizet, azt is itta, mint az őrült.
Csézjang: tényleg nagyon hosszú volt a 9 nap.. nehezn bírtam, de JÁzmin alig várta h menjen mamához, és jól éezte magát nagyon.
Idén nagyszülőkkel megyünk,aug végén szept elején, akor már nincs az a hőség, kevesebben vannak mert indul a suli, de atenger meleg, most először lesz ilyen,h szülőkkel, sztem kibírjuk. Míg Ricsi alszik szobában, v arnyékban én leszaladok fürdeni, búvárkodni JÁzminnal. Most már anyásabb Jázi, lehet nehezen hagynám itthon, a többi alkalommal csak 3-4 napra mentünk el kettesben párommal, de mindig az járt fejemben, h bárcsak itt lenne kislányom is, mindenütt azt néztem, vajon most mit csinálna, mennnyire tetszene neki, így megfogadtuk, visszük mindenhova.A nászút is úgy indult h 4 nap zalakaros, oda jött velünk, és nagyon jó 3masban.
Szintus a gyerekek, mint 2 tojás, és gyönyörűek, zabálnivalók!!
fogyókúra, én is benne vagyok, most rólam se szaladtak le a kilók olyan könnyedén, de szoptatás alatt hogy lehet fogyózni?? rubint Réka dvd nekem is ok, de a 90 naposat cici mellett nem merem vállalni. Annyira éhes vagyok mindig, 2szer reggelizek, aztán alig várom h ebédeljek.. ez íígy nem lesz jó. De most márnekiállok táncolni, talán könnyebb lesz.
Tünciiii! annyira édes Bátor, nagyon szép baba, igen vagány a kis haja is:) JÁzmin is megcsodálta, azt mondja, jaaaaj Anyaaa, de aranyos kis baba!
 
 


Sziasztok!

Bátor csudaszépséges aktmodell :wink: :D !
Meg amikor alszik is.

Fruzsi meg Hanna is édesek amikor egymást nézik!!! Olyan kis okosak már most. Na meg az hogy valóban mennyire egyformák!!!

Fogyókura: ha megvártok csatlakozom... :? nekem akkor nem tudom majd mennyit, most 40-et kéne ledobnom :oops: :shock:
pont valamelyik este állapítottuk meg apával, hogy zsebi után 46kiló maradt rajtam. Majd dupla annyi lettem amennyivel szülni indultam! Azóta le sem ment. De majd most, nem állok meg. Ha kell csak vizet iszom. S addig futok míg össze nem esek!
Viszont, azért mindenképp drukkolok nektek addig fogyilányok!


Nyaralás:még sokáig csak álom marad. Viki ahogy leírtad ahova most mentek, hát majd elkérem a címet mert tuti jövőre odamegyünk. Baliról meg nem is beszélve. Gondolom csodás volt.

Szerintem akik "hurcolják" pici koruktól a babáikat nem tesznek rosszat, hanem inkább jót, én is beszaribb vagyok, és utólag jövők rá, hogy kár volt. Pl. írod, hogy Jázmin szeret úszni, búvárkodni, Zsebi még hajmosás közben is sírna ha tehetné. Meg szerintem stramm, szívós kiskölykök lesznek azokból akiknek kitárult a világ, akik picinek húzva vonva voltak, majd ha nagyok lesznek a jéghátán is megélnek, az olyanok mint az én lányom meg lesz a mimóza...de hát az is kell... :wink:

Légzésfigyelő: én nem vettem volna anno, csak kényszerítettek. :evil: :lol: de ez egy másik történet. Viszont most van a picihez, de nem biztos hogy használni fogom, meg hát abból kiindulva, hogy Zsebi is mennyit tartózkodott a gyerekágyba. Angelcare volt, most is az van, de szerencsére nem riasztott feleslegesen. Viszont nekem van egy kis előítéletem ezzekkel az örzőkkel. Pl. ha beriaszt és tényleg gáz van, fingom sincs mit csinálnék. Gondolom mentő, meg ráznám a gyereket. Mesterséges légzés...ugyan, még egy felnőttnek sem tudom, hogyan csinálnám. Tehát szerintem arra jó egy légzésfigyelő (ha nincs időben megfelelő segítség) hogy tudjam mikor történt a baj. Konkrétan valahol azt olvastam egy gyerekorvos nyilatkozta valahol, hogy ha pl. bölcsőhalál esetén riaszt a figyelő akkor ha a szülő nem tud vagy nem képes segíteni, csak arra jó, hogy tudja mikor halt meg a babája. Valahol egyetértek vele. Szerintem teljesen igaza van. Az utóbbi években lett ez is egy felkapott dolog nagyon.

Szintus: Fruzsinak elalváskor nem is adsz vagy nem is kéri már a cumit? És simán alszik, nem ébredezik éjszaka? Illetve nagy hiszti nincs mert nem kap cumit?

Viki örülök, hogy dokinál minden rendben.

Mikor hullik ki a gyerekek tejfoga? Tudna valaki segíteni?

Köszi. Jó éjt.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
 
 


Itt is brutál meleg van, én adok neki babvizet, óránként még pluszba. ha hazaértünk majd irok bővebben, délután utazok vissza vele, holnap jönnek a festők....

Betti
Kép
 


Tegnap anzósomnál a hintaágzban egz syál kukiban voltunk egésy délután, hintáytunk, és pisiltünk össye-vissya, de nagzon élveyte.....
Délelőtt autóytunk ide, aludt végig, jó kisfiú volt, be kellett a klimát kapcsoljam, mert megrotzogtunk volna ay autóban ayért már. De próbáltam nagzon óvatosan hasynálni, elkrülni sajnos nem tudom.

Este össyesyaladtak a barátaink babalátogatóba, köyben megfürdettem, vacsi és abban a hangyavarban is elaludt, aranzos volt.

Lánzok ki ismeri görögorsyágot, syeptemberben hova érdemes menni?


Három hét múlva megzünk Balatonra, úgz várom már.....kicsit kikapcsolódni.

Betti
Kép
 


betűkért bocsánat, syerb billentzűyet és gzorsgépelésben nem tudok máshová ütni, a y és z van felcserélve rajta pont. De egz kis keresytrejtvénz.

Bátor tündéri!

Betti
Kép
 


Hú, én tegnap ki se mertem vinni.Este lehetett volna, de addigra meg be-bealudt és mivel annyit sírt napközben ,nem akartam már zaklatni.az udvaron meg napközben sehol sincs árnyék, teljesen nyugati fekvésű a házunk,minde nablakot délután süt a nap.

Csajszik Ti ezt hogy csináljátokha indulni kell valahová, főleg ,ha időre, nekem tiszta stressz.
Úgy indulok, h előtte nyílván eszik.Aztán totál összebukja a ruháját, tehát át kell öltöztetnem ,mert csurom víz.De nem tudom azonnal ,mert a forgatástól kijön belőle minden, ezért várni kell.Persze üvölt, próbálom megnyugtatni.Nagy nehezen sikerül, akkor elmegyek felöltözni.Eddigre letelt már egy-másfél óra.Mire kész vagyok, elalszik.Akkor kelthetem fel az öltöztetéssel, vagy ,h átrakom a kocsiba.Akkor megint üvölt(azt meg tudjátok milyen nagy élmény tolni egy üvöltő gyereket).Na, akkor el is indulhatnék, de ekkorra már csak max egy óra van a következő etetésig.Tehát van ,h el se indulok, mert tudom ,h nem fordulunk meg ennyi idő alatt.

Szóval én marhára irigyelm pl Betti és Viki mobilitását.

KépKépKép
 
 


Betti te és én már megint egy levegőt szívunk? :wink: :lol:
Biztos örül a párod anyukája,hogy jöttök sűrűn! :D
Görögorszgb.sajna én nem tudok segíteni,de a másik topic ahol
jelen vagyok van egy kitelepedett csajszi,Adri,lehet ő tudna neked
segíteni!Pont a tengerpart mellett lakik/írígy is érte rendesen :lol: /

Tünci az indulás nálunk is stresszes!Mire mindenkit útnak
indítok,általában én is leizzadok!Bár a ruhát előre kikészítem,
csak az öltözködés marad!Hát nem egyszerű menet....
Igen,aki vezet,sztem annak könnyebb mobilisnak lenni!
Pl.én sem vezetek!Mert hülye vagyok,hogy nem mentem ki kresz-re! :( :? :x

Betti ti használjátok a légkondit?

Nszoke gond.azért kellett vennetek légzésfigy.,mert Málna koraszülött volt,igaz?
Hát most tíszta szívből drukkolunk neked,hogy Jázmin ne legyen az!!!Pocaklakód aktív baba?Milyen a vérnyomid?
Iszol rá orvosságot,igaz?Nekem is kellett a Fruzsival inni,én attól
olyan jókat tudtam szunyálni...

Viki sztem neked a tánctól símán lepörögnek a kilók!
Még diétáznod sem nagyon kell!A 2009 szeptemberi topicban
többen is fogyóztak 90 napossal,állitásuk szerint nekik nem
hatott ki a tejre...

Hanna nagyon kedveli a tesóját mindég követi a szemével,nevet neki és láthatóan keresi,ha nincs a láthatáron!
Ma Fruzsó nagyot alkotott 2-szer belepisilt már a bilibe! :D
Igaz én ültetem rá és várjuk még jön a pisi!Reméljük ezen a nyáron elhagyjuk a pelust!(legalább nappalra)
Én is a vízzel probálkozok Hannánál,kevés sikerrel!
1-2 alkalommal főztem neki babateát is!

Nszoke nehezen ment a cumiról leválasztódás,de úgy néz ki sikeresen leszokott róla!
Már csak a kezében fogja alváskor!
Mostmár annyira nem híjányzik neki!Meg a barátnőm kislánya az ő példaképe és azt mondtam neki,hogy:Rékának sincs már cumi,áhh neked sem kell!A szirupot is csak úgy volt hajlandó meginni,ha azt mondtam,hogy a Réka is issza!
Cumisüveg még van,lassan azt is kiiktatjuk....

Meleg van,de jóóóó!Végre nem fázunk már,ha kilépünk az ajtón!
Én ezt szeretem,na :D

Kép
Kép
 
 


Séltáni mi is csak 6 után megyünk!
Előbb nem merem kivinni a gyerkeket a nap miatt!
Inkább kerüljük el,ha megtehetjük!Akkor általában kint vagyunk 8-ig!
Van olyan nagy felállitható udvari medencénk!
Csak mi fürődünk benne,szerintetek belevihetem majd Hannát is?
Fruzsi persze,ő fürödni fog,imád! :D

Ilyen a medence!(vagyis bazén,ugye Betti?)
Kép

Nos itt nem sok látszik belőle,bocsesz! :?

Kép
Kép
 
 


Szinti, húú, azért az a medence királyság:)..én is szeretnék, de kifizethetetlen lenne a vízszámla.pont a múltkor néztem már 1000 ft egy köbméter.
Szerintem kérdezd meg a gyerekdokid,h Hannusnak nem érzékeny -e a bőre a fertőtlenítőre.

Az előbb az apja simizte Bátor pocakját ,hát akkorákat röhögött, már egyre több hangja van, olyan édi volt.

Ő szívesen és sokszor elfogadja a vizet, se ne mköpi ki a cukit, se nem fintorog, egyszerre 4-5 kortyot hagyom inni ,h ne jöjjön ki belőle.És a sima, ízesítés nélküli kamillateát is elfogadja.(pocakgondokra)

A legújabb szokása pedih, a fejére húzkodja a textilpelust,hiába feszítem ki alatta.
itt a kép:
Kép

KépKépKép
 
 


Sziasztok!

Aztamedencésjómindenit!!! Sajna társasházban közös udvar, így nem lehet, nem kell medence, pedig minden évben gondolkodom, főleg most az auchanban tízenezer az a gumi falú nagy medence, még ha egy nyarat bírna is jó lenne. De itt minden nyanya teli ültette az udvart virággal...stb. nem megy így, meg hát a szomszéd mellett strandolni...fura lenne.

Ahogy Bátor alszik én attól idegroncs tudok lenni. Nem tudom, de engem idegesít ha így bebugyolálják magukat.

Vérnyomim kb.120-130, de ha ki kell ugranom valamiért vagy az udvarra mennen, illetve kicsit megerőltetőbbet csinálnom akkor 150-160 inkább. Ma is itt voltak sógorék, keresztapa. Elmentünk fagyizni, meg egy pizzériába, mire hazajöttünk délre kb. 157/88/92 tehát a meleg nyomja rendesen. Napi 4 dopegytet szedek, majd megyek pénteken a házidokihoz, mondom neki, hogy néha elkerülhetetlen a melegbe kimennem, mi tévő legyek. Te mit ittál rá Szintus?

Légzésfigyelő? Születésekor kapott lélegeztetést, akkor nagy kórházi monitoron volt, majd levették 1hét múlva. Már csak rásegítőn volt, légzésfigyelővel (mert a nagy monitor kellett másnak is) ami a kórházé volt. Egy délután kb.10nap múlva elém állt valami nővérke vagy ki, hogy megveszem e 38ezerért a légzésfigyelőt, vagy holnap már nem lesz a gyerek alatt... :shock: ezt konkrétan szó szerint így. Mivel első baba, stb. még akkor nézegettünk egy csomó mindent, ismerkedtünk hogy mi kell egy babának, márkák, árak...hát légzésfigyelő esetében nem volt lehetőségünk nézelődni. Akkor és ott döntenem kellett. Mondtam ok, de csak holnapra viszem a pénzt. Ez nem volt gond, egy ragtapasszal máris rábiggyesztették a nevünket, s azóta van légzésfigyelőnk. Nem bántam meg, főleg nem egy rásegítőn lévő 1300-1400 grammos gyereknél, na de hát gondolom nem kell meséljem mit éreztem a stílus meg egyebek miatt. Elhiszem hogy van más esetleg akinek szintén kell (bár akkor mi voltunk a legrosszabb állapotban per pillanat) de legalább normálisan közöljék már, hogy ennyi van, másnak kell vagy meg kell vegye...stb. Nem is tudom mit csinál egy nő ebben a helyzetben ha pl. egyedül maradt (apa lelépett) pénze nincs...akkor honnan csengetett volna ki 40ezret?

Görögországba letelepedni...hú de irigylem Adrit :oops: :lol:
Nekem Görögbe Zakhynthos az álomhelyem. De gyerekkel bármi nyugis helyre szívesen megyek, csak ne legyenek millióan.

Víz nálunk is 1000ft :evil:
Hanna pedig szerintem mehet a vízbe, hiszen elvileg babaúszásra is mehet s azok a medencék tuti gázosabbak mint a tietek otthon. Tehát hogy abba megfordulnak egy jó páran, meg gondolom nagyobb dózisban nyomják a fertőtlenítőt, s kétlem hogy bababarát tablettákat használnak. De ahogy Tünci mondja egy telefont megér akár a gyerekorvos felé. De csak dicsérni fog, hogy az otthoniba úsztatod és nem közmedencékbe. Szerintem.

Gratula a bili pisibe, ha most nyáron leszokik a pelusról nappalra, akkor szinte napok kérdése az éjszaka, s pár hét 1-2 hó max a kaki. Nálunk így volt. nappal kb3-4hét volt, majd éjszaka szinte semmi, levettem róla, s azóta sem pisilt be... :shock: kop-kop,, nehogy aztán ma megáldjon :)
Cumiba legalább volt példa előtte, nekünk nincs, csak a saját akaratunk. S elég nehéz neki megválni tőle. De lassan iskola lesz, bár még 2év, de akkor is. Olyan nagy már hozzá szerintem. Na meg a fogai...

Betti rejtvény jó volt :wink: :D

Puszi nektek.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
 
 


Tünci, ayért nekem könnzű, mert nem bukik Atika, megetetem, soksyor még a büfit is alig lehet kicsikarni tőle, játsyunk egz órát és útra kelünk, hogz aludjon alatta, de mostmár ha felébred sem sir, hanem néyelődik, meg kiabál a fáknak. . Most nzáron könnzebb, mert nem kell öltöyni, csak beleugrok a syandálomba.
Két gzerekkel megint más, mire én is anno a 3 tesómat felöltöytettem, rólam már syakadt a viy.

Syintikém egz levegőn vagzunk igen. De itt annyi a szúnyog, hogy rá lehet könyökölni.......

Az előbb elmentünk sétálni a hűvös oldalon, de még ott is baromi meleg volt. Egy hónap múlva anyunál már én is felállitom a medencét, pancsolni neki kicsit.

Fogzókura: én a moygásban hisyek. Lassan két éve álltam rá, hogz délig csak gzümölcs és alapjában cukor és lisyt nélkül. Sokat jelent, én sem gondoltam volna, mennzit.

Betti
Kép
 


babaúsyást én is felhivom a jövő héten, syeretnék menni vele. ay is egz jó program ebben ay időben.

Betti
Kép
 


Tegnap mama főpróba volt, este hivatatlosak voltunk vendégségbe, fürdetésig elmentünk. Kicsit aggódtam, mert este már nzűgösebb, mondtam anzósomnak, ha valami van, hivjon ayonnal.
Mamával átmentek a syomsyédba,megnéyték a kiscsirkéket, meg a hangos kutzust, kisfiam állitólag mereven néyte ay ugató kutzát, majd mondta neki, hogz hőőőőőőőőőőőő.
Aytán meg ay össyes syomsyédra vigzorgottt, úgzhogz mindenkit levett a lábáról.

Syinti, felvenném a kapcsolatott a lánnzal, aki görögorsyágban él, megirod, hogz tudom elérni?

Lánzok, hogz itt mennzi syúnzog van! Esyméletlen! Mondjuk én Tisya menti vagzok, nem újdonság, de ey már ay én fantáyiámat is meghaladja.

Betűkért eyer bocs, ma már más lesy, délutánra haya kell érnem, mert jönnek a syobafestők két ellenfal syinét elmélyitem kicsit

Betti
Kép
 


Jó reggelt!

Nszoke!

Hát én is idegbeteg vagyok tőle, h így alszik, ezért lesegetem.Van ,h a takaró alól "mentem" ki.De most már azt a vékony kispárnát és felhajtja a fejére, ami alatta van. :?

Az jó ,h nyugalmi állapotban rendben van a vérnyomid,sajnos ebben az időben csak akkor tudsz kimenni ,ha nagyon muszáj.
Ne haragudj ,h ezt így megkérdem ,de tényleg úgy van, nem túlzod el azt a 40 kilo súlyfelesleget???Ha tényleg ennyi maradt rajtad, akkor esetleg ne mlehet ez az oka a magas vérnyomásnak?Nem mnodta előtte az orvosod, mármint a teherbeesés előtt, h rendezni kell a súlyod?Én dokim ,már kb 10 kilonál szól, h kicst le kel ladni, h ne legyen gond a terhesség alatt.

Ti éjjelre nyitva hagyjátok az ablakokat?Én igen, remélem nem fázik meg.Hosszú ujjasban alszik egy nagyon vékony takaróval, így jó?
viszont napok óta nem hízik, 10 grammal minden nap kevesebb, a héten csak 170 gr hízás volt.Hm, remélem csak ilyen hete van a melegtől.mondjuk az átlag a havi 1 kilo, csak van mikor egy hét alatt hízik 300-at, v mikor 150-et.

Csézjang, Viki nálatok ez hogy megy?Milyen gyakran méritek?

Betti és az ,h délelőtt csak gyümi megy, az hogyan befolyásolja a testsúlyt?Mert én mindig azt hallottam ,h ha diétázunk akkor a reggeli legyen bőséges, aztán fokozatosan kevesebb.Vagy ez felgyorsítja az emésztést??Ha abbahagyom a szoptatást vmi olyan kell, ami az első héten min 2-3 kilo csökkenést csinál, különben elmegy a kedvem mindentől.
Meg tornázni is jó lenne, de arra nem tudom miként lesz időm.

Lányok Ti attól nem vagytok időnként elkenődve, h a háztartás nem olyan ,mnit korábban???Én ha vendég jön ,nem győzök mentegetőzni.Nincs kupi, de nem olyan a tisztaság.Jó felmosok, söprök, porszívózok, de akkor se olyan.Tegnap mostam, főztem, háromszor mosogattam, meg gáztörlés, megpucoltam 5 ablakot,lemostam az egyik bejárati ajtót, de közben meg ez szélmalomharc, mert jön egy eső és a parametmagasság miatt azonnal koszos.És ez olyan kevésnek tűnik, pedig ezt is totális kapkodásban csináltam.Így aztán arra végképp nincs időm, h Bátorral minden evés után, v előtt játszak, .A kert meg totál gazos.És ha nem is mondják a vendégek, biztos magukban megjegyzik ,h :na, jó dzsuva van ezeknél, biztos lusta az assszonyka... :?
Én ettől napközben tök el tudok kenődni.Férjem napok óta igéri ,h kimegy az udvarra, de nem megy. :?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára tünci28 2010.06.10 09:02-kor.

KépKépKép
 
 


Jaj és én olyan büszke vagyok a Kicsikémre, lassan meglesz az eredménye a sírós gyakorlásoknak, tegnap olyan sokáig ügyeskedett, h volt időm lefotózni ,csak a telefon a gyenge fényben ilyen képeket tud csak csinálni.Ne hragudjatok ,de muszáj vkiknek eldicsekednem!Tegyetek Ti is képeket!!!
És már le kell fognom a kis kezét, h ne forduljon hanyatt!!!:)
Olyan ügyeske, remélem nem lesz semmi baj, már jövő héten megyünk a neurológushoz, nagyon izgulok!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára tünci28 2010.06.19 01:34-kor.

KépKépKép
 
 


Tüncikém sztem nincs semmi baj ezzel a kissráccal!
Hisz olyan ügyes,rendesen fejlődik!
Minden rendben lesz! :wink:
Tünci a 90naposban is gyümi a reggeli!Csinálgatom lightosan,
ugyanis vasárnap még a férjem rokonai(Hanna keresztszülei lesznek)
jönnek ebédre!Jönnek a Fruzsit köszönteni!

Mit is mondjak,a ház nálunk sem csillog!Pedig mielött születtek
a babák minden pic-pic volt!
De az már elmúlt!Az udvar juj.... :oops: :oops: :oops: (mármint nálunk is)
Nekem anyukám sosem érti,hogy nem érkezek mindent megcsinálni..
mert ő bizony melettünk is mindent megcsinált!
Igaz is,más emlékem sincs gyerekkoromból csak az,hogy anyám takarít... :? Se egy séta,se egy kirándulás...még a táncfellépésemre
sem jöttek el..mert összevesztek..áhhhh..én nem ezt szeretném adni a gyerekeimnek..

Betti szunyog...
:? :evil: katasztrófa mennyiség!Borzasztó!
Minket már jól össze is csipkedtek!Akkor elvolt Ati a mamával?
Az jó! :)
Leírom priviben Adri elérhetőségét.

Hanna is így szeret aludni,ahogy Bátor!
Valamit kell fognia neki.Legyen az rongypelus,vagy takaró,vagy a párnája.. :lol:

Nszoke társasházba nem lehet medencét tenni,kár!
Pedig mostmár nem drágák,valóban!Mi ezt még 28000ft-ért (dinárba)vettük 2007ben!De mostmár lehet találni akár 12000ft-ért is!
Vernyomira metildopát ittam!
(sztem hasonló gyógyszer,mint a tiéd)
A meleg pedig biztos,hogy emeli a vérnyomit!És ez a változó idő is!
Hisz egy héttel ezelőtt még hideg volt,most meg...35fok pénteken!

1000ft 1 köbméter? :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:
Basszus,megértem,hogy nem töltenétek meg egy ilyen medencét!
Nálunk 66ft 1 köbméter is!Személyenként 6 köbméter a megengedett!Azon felül aki elfogyaszt,akkor kb.210ft!
De az még mindég hol van az 1000-hez! :evil:
Ez az unió?(mi még nem vagyunk benne,de ha minden ilyen drága lesz,akkor inkább ne is legyünk..)(vicc no)

Puszi

Fruzsim ma is alkotott!Már kaki is volt a biliben!

Kép

A slág a tortán pedig:tegnep reggel történt,mindég felébredek,amikor hazajön a férjecske munkábol(pék)
Most is így történt,felkeltem,odanyultam a számhoz,érzem
viszket!Hú,elkezd dagadni!Mi a s.zar van vele?Kiszaladtam a fürdőbe,megnézem magam a tükörbe és már olyan a szám,mint Angelini Jolinak(lent)..húúú,megállaptottuk a férjemmel,hogy szúnyog csipett meg!A számat..ti hallottatok már ilyent?
Én sosem.... :lol: Szerencsére pár órán belül lelappadt!

Kép
Kép
 
 


Végre itthon!

Betti
Kép
 


Tünci, ha reggel jó bőségesen eszel, leterheled az emésztő rendszered, megemelkedik a cukorszint, és még éhesebb leszel, már 10kor. Reggelire javasolják a rostdús táplálékot, ami eltelít.
Diéta során fontos, hogy ne éheztesd a szervezeted ki, mert lelassul az anyagcseréd, napi 5*, keveset és lehetőleg este a legkevesebbet. Szerintem a mozgás kell hozzá, eleinte a séta is megteszi.

Egyébként nem vagyok szakértő még,csak azt mondom, ami nekem jól jött, vagy bevált, jövőre tervezem az edző tanfolyamot elvégezni, ha már elmúlt egy éves a kisfiam.

Betti
Kép
 


Ezek a szúnyogok nagyon csípnek, nekem a vádlimon van két olyan csípés, ami 5 forintos nagy folt. Mutánsok, komolyan.

Tünci, az én fiam haja is minden fele áll, még az a pár szál, ami még megvan, száz fele.

Betti
Kép
 


Sziasztok!

Tünci nagyon ügyes Bátor!!! büszke lehetsz erre a szépfiúra:)
éjszakára mi is nyitunk ablakot, most hogy kész a szúnyogháló, mert Jázmin allergiás a szúnyogcsípésre, de ne tudjátk meg h mennyire... minden nyarunk kész rémálom emiatt! Akkorára dagad neki, borzalmas, ha hajlatban csípi meg, akkor nem tudja mozgatni azt a végtagjátm mert úgy bedagad, kb 3 napig, aztán véraláfutásos lesz. már próbáltunk mindent, antiallergén, calcimusc, calcium pezsgőtabi, aloe verás calcium tabi, fenistil csepp, aerius.. hoimeopátiás cuuc, aloe first, fenistil gél, ááááááá sorolni se tudom, de ha van ötletetek várom szívesen. ha több csípése van akkor olyan gyulladás vana szervezetbe be is lázasodik.
Tünci, éjjelre én is vékoyn hosszúujjút adok rá kisnacival v rugival és takaró.sztem így teljesen jó.
medence: mi is társasházban lakunk, én vettem felfújhatót, ilyen kisebbet, kb 5000 Ft volt tescoban, és azt állítjuk fel, van még egy 1 éves kislány a házban, lakók nem balhéznak, elég jóba vagyunk hálisten.
nszoke: fogak 6 év körül esnek ki, Jázminnak elég rosszak, amúgy épp Ricsi születése előtt esett ki neki az első, aztán 2 hete a második, mindegyik alul.
Zakhynthos lehet csalódás lesz, szüleim voltak, a szúnyogáradaton és a koszon kívül nem sokmindenről meséltek.. ja és iszonyat drágaság is van, azt mondták.bár a tenger csodaszép, és vannak gyönyörű helyek is a képek szerint.
van egy ismerősöm aki viszont pici gyerekkel megy minden szeptemberben görögoban, azt hiszem sartiba, nagyon szeretik.
Tünci a háztartás dettó nálunk is. semmire nincs időm, én a férjem előtt is alig győzök mentegetőzni mikor hazajön, h nincs rend, mert egyszerűen Ricsi nem hagy..tegnap pl ebéddel is du 3ra lettem meg. mafelmostam, ablakpucolás megvolt hétfőn, le kéne törölgetni, függönyt mosni, de örülök ha a mosáson vasaláson túl vagyok.. de tudod mit Tünci, aki ezért pálcát tör felettem hát kapja be..:) annak én is megnézném a lakását 2 gyyerek mellett, ha a férj estig dolgozik. én ismerek olyanokat is, akinél nincs baba, mégis eszi a mocsok:)
Képzlejtétek nem akarom elkiabálni, de Ricsi sérvét egy ideje nem llátom, tegnap voltunk doktornőnél, és ő is azt mopndta, ha bezáródhat a sérvkapu, fúú drukkoljatok nekünk.
és Tünci, nekem se eszik most úgy Ricsi, pedig tudod írtam, mi másfél kilót is híztunk egy hónap alatt, hát most 250 granmmot sikerült, de ne mérd minden nap, mert megzavar. én heti egyszer mérem szerdánként fürdéskor pucéran.most volt 5670 gr.
dokinő azt mondja kezdjem el a gyümilevet, azzal kínálgassam, pici kanálba. szerintetek nem korai, 7 hetes??? de azt mondja doktornő olyan nagy Ricsi, nyugodtan próbáljam meg, őszibarack, alma, répalé, de csak a kávéskanál hegyére kb.. hát nem tudom, nem merem..mindenesetre ma voltam piacon, vettem barackot, almát, de végl én ettem meg.
ez a délelőtti gyümölcsevés tudom h használ, de én nem bírom ki!! a mai második reggelim barack volt, de alig bírtam ki aztán délig, h ne egyek:)
 
 


áááá bocs h így össze vissza írtam, már magamat se bírom követni!!! csak megpróbáltam mindenre írni, amit írtataok Csajok :)))
holnap megyünk debrecenbe, nagy a szervezkedés, ilyenkor tele a kocsi, azt se tudom hol áll a fejem
 
 


Betti amúgy ez a diéta dolog tényleg így van!
én jól beeszek reggel fél 7kor, és 10kor jönne a második reggeli:)
én most végeztem TF -en, táncsportoktatóit, te milyen edző szeretnél lenni??

Kép
Kép
 
 


Szintus!!! pék a férjed?? azta de irigyellek! imádom a finom meleg pékárut, és ágyba viszi neked? ha valami langyos még a boltban ki sem bírom a pénztárig h ne harapjak bele:)
ha nálunk családban pék lenne, asszem 100 kilóig meg se állnék.
 
 


jaaaaaaaa , és Fruzsinak gratula, hamar le fog szokni, nagyon ügyes!!!

azt hiszem befejezm, ellevelezgetek itt magammal:O)
 
 


viki sima aerobic edző szeretnék lenni és azon belül step aerobic. De szeretném megtanulni az anatómiáját és a mechanizmusokat is. Jövőre szeretném kezdeni, ahová tornára jártam, ott van a gyakorlat, szombatonként reggeltől-estig, az elmélet mellett, úgyhogy csak jövőre. Valahol motoszkál bennem, hogy én ezt szeretném csinálni, ezzel foglalkozni majd.

Betti
Kép
 


Sziasztok!

hú micsoda táncoslábúaink vannak, aerobic, tánc... nagyon jó, csak én vagyok lusta az ilyesmihez.
Viki viszont neked megvan már a vizsgád?
Olyan társasban laktok, ahol közös az udvar, vagy sorházi társasok, külön kertrésszel?
Te teli vagy tejjel, tudsz szoptatni, nem? Akkor mi a szarnak kell hozzátáplálni???? Nem elég neki, éhes vagy miért? Bőven a 6.hónap után kezdeném, főleg ha nem éhes...mármint szopin kívűl.
Fruzsi nagyon ügyes. És biztos pikk-pakk leszokik.
Szintus ti hol éltek? Ki szabja a fejenként 6köbmétert? és a 7.köbméter 210ft? Így kell számolni, mert ez nagyon baráti. Mit meg nem adnánk ezért. Sajna nálunk havonta átlag 25köbméter megy el, 6an vagyunk rá. S kéthavonta kell fizetni.
Pékférj...hmmm, de Édes :wink: :D

Bátor nagyon ügyi. De miért fogod le a kezét, ha megfordulna? Baj? Nem fordulhat meg? Már nem tudom hogy van a bébidolog, ezért kérdezem :oops: de hamarosan én is belerázódom majd.
Sajnos a hízással kapcsolatban nem túlzok. Zsebi novben született akkor 77kilóval jöttem haza, 64voltam az első védőnői tanácsadáson, eddig nincs is gond. 2hónap után, amikor hazaengedték a gyereket, híztam kb.105kilóra, szóltam a dokinak, de szerinte normális majd szoptatással lemegy. 1,5éve azon kaptam magam, hogy 127kiló vagyok, ez pont a 64 duplája, és megfogadtam, ha 120 fölé megyek diétázom, amúgy sem eszek olyat ami csak hízlalhatna, de én még a levegőtől is hízok azóta... szóval kb.1éves volt Zsebi mikor mondtam a dokinak hogy gáz van. Ő is így látta, s elküldött pajzsmirigy meg jó pár vizsgálatra, elvileg nem volt gond, csak a vesémnél, ami valamit termel a hízás, fogyáshoz- nem tudom mit pontosan, de be kellett volna feküdni, mert éjjel adnak valami gyógyszert, majd azt a vért veszik le..stb. de kisgyerek miatt mondták halasszuk. Na ez azóta is halasztva van. De gondolom, hogy valami van a hormonjaimmal, mert tavaly márciusban elkezdtem kivonni a cukor, meg lisztes dolgokat, s csak ásv.vizet ittam, illetve, 5után nem ettem. Ezzel kb.októberre lefogytam 104-106 kilóra, Tehát 20kilót. A hormonjaim jobbak lehettek, mert 5év alatt teherbe sem estem (nem védekeztünk) s ugye decemberben kiderült Jázmin. Az első védőnői izén 106kiló, most pedig kb. 108-109vagyok, tehát nem híztam akkorát mint amire számítottam. Talán rendeződtek a hormonok és szülés után a fogyás is könnyebb lesz???
75-85között szeretnék lenni, ez több 10-20kilóval mint szülés előtt, de ha sikerülne is 60-65re fogynm, hova tenném a bőrőm, lógó mellem, meg narancsbőr, striákat??? Ezért inkább picit több, de ha sikerül, akkor amennyiben a mellem gáz, tuti felvarratom. Szilikon egyebek nem kellenek, csak normalizálni a helyzetet, ne a térdemet csapkodja. :oops: :oops: :oops: 8)

Ja Szúnyogcsípés után nekünk fenistil kenőcs, de szerencsére a szekrényben áll. Itthon bár Dunapart mellett lakunk, s most úgye sok-sok szúnyog van, de van háló az ablakokon, de ettől függetlenül én használok elektromos riasztókat, anyámék meg az ajtó előtt a füstöset is (szerintem az semmit sem ér) viszont most akarok venni ultrahangosat, csak vajon melyiket??? Még nyomozok, mert elektromosból sem mind jó.

Zakythos :cry: :cry: :cry:
Sartiban (meg mellette még valami, csak nem jut eszembe) a tesóm volt, a barátnője családja kb.10-15 éve odajár állandóan imádják, normális árak, szép hely, minden ok ott.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
 
 


Viki Ricsi sérvhez megy a drukolás ezerrel, remélem nem lesz semmi komoly.
Zsebinek elvileg rendben vannak a fogai, úgy szépek, meg fehérek,csak a cumizástól (valószínűleg) az elsők olyanok mint a lónak, vagy nyúl vagy hogy kell ezt mondani... mindegy pl. a bal oldali első felső fog szinte úgy néz ki, hogy a teteje ami az ínyünkben van az mintha balról indulna s az alja meg jobb oldalunk felé nézne, tehát nem függőlegesen van a foga, hanem vizszintesen inkább, de csak ez ami nagyon gázos a mellette levő nem ilyen vészes. S azzal riogat a fogorvos, hogy olyan lesz majd a csontfog is, mert akinek lyukas, feketedik, szuvasodik, annak is olyan lesz majd az alatta levő csontfog,ez igaz????????????
Bár én sak az elhelyezkedésétől tartok,de remélem ez is csak valami hülyeség.

Takarítás: alapvető tisztaság, rend megvan, mégis mindig úgy néz ki mintha kupi lenne. Mire kész a mosogatás, meg rendben a konyha, addigra valaki újra mosatlanít, otthagyja a kenyérmorzsát, és nem takarítja le az asztalt maga után...naponta 3fő mosogatás, konyharendbehozatal van, meg mellette a másik után való rendrakás... Nehéz 6an, 4generációval.
Ugyanez van mindenhol, fürdő, előszoba, még jó hogy a saját szobája mindenkinek olyan amilyennek akarja, saját dolga mindenkinek. Ez van.
A fürdőt ki kéne takarítsam, de úgy vagyok vele, minek kínlódjak vele most, amikor nem kéne, miközben 1óra múlva úgysem mondaná meg senki hogy csillogott villogott...

Azt hiszem mára ennyi. Puszi nektek.

Tart valaki valamilyen állatot? És dohányzik valaki? Apa,vagy bárki?
Csak érdekességképp kérdezem.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
 
 


Hello!

VIKI, hát én nem értem ,h mért kellene már nem egészen két hósan hozzátáplálni mikor bőven van tej??Megbolondult ez a védőbanya????Én szeretném ha legalább öt hós koráig kihúznánk a tejjel ,emg kevés pótlással.

KÉpzeljétek én azon is megdöbbentem ,h van a korababás barátnőm,majdnem 5 hónapos(korrigált két és fél) a fia és már erőltetik h, etesse tejpéppel(v rizspép? vmi ilyesmi), mert ,h öt hós.De könyörgöm 4 kilo!!!! :shock: ááá.

Viki, képzeld én is úgy nézem ,h már akkor sem dudorodik a köldöke ha üvölt, és nyugalmi állpaotban már besüllyed!!MÉg utoljára azt mondták egy hónapja, h mniden sérvkapu nyitva.

Mucim újabban csettint a nyelvével,tök édi!:)


Nszoke, jaj ,dehogy baj ,h megfordul!:) CSak le akartam fényképezni a tartását, de valahányszor hasrtettem ,mire kézbe vettem a géet ,átfordult!:) CSak ezért támasztottam meg.

Hú, Te az tényleg nagy súly.Ha megszültél mindenképpen járj utána a hormonoknak rendesen endokrinológussal ,mert ez nem csak eszétikai, meg kényelmi probléma, nagyon súlyos betegségek alakulhatnak ki, gondolom ,h nem kell sorolnom, cukor, meg szívbetegség, stb.Nem irigyellek, ebben a melegben ,akkor nagyon car lehet, én szidom magam reggeltől estig, h mért nem fogytam még vissza,75 kilo vagyok ,de majd megdöglök úgy szenvedek a hőségtől, szédülök egész nap, megint tartósan 90/50 a vérnyomásom.Semmi ne mjön rám, utálom magam, fuldoklok, mint a partra vetett hal..:(

Szerintem az hülyeség, hagyha a tejfog rossz, akkor az lesz a másik is.Inkább azért "álatlános" ez, emrt a tejfogat is lehet ápolni és ha az rossz, akkor nyílván nem ápolják és akkor a maradandót se, tehát az is rossz..
Ez szerintem ugyanaz a tévhit, h a bölcsesség fog, ahogy kijön elromlik és ki kell húzni.Na, neke megyszerre nőtt mnid a 4 kb 18-19 évesen.Meg is van mind a 4, ebből kettő tömve van. A fogorvosom azt mondta, azért húzzák azokat gyorsan ki, mert nem nyúlnak úgy hátra fogkefével, de éppúgy érdemes vigyázni rá, hiszen részt vesz a rágásban ,nagyon is!

állatok:van kutyánk,meg macskák,számuk változó, mikor mennyi alom van, emg mennyit üt el az autó..:(

nem dohányzunk, úúútálom.Igazából nem vagyok túl toleráns a dohányosokkal.Illetve tőlem cigizhetnek ,de ne a közelemben.amikor mondjuk a megállóban vki rámfújja és fel van háborodva ,ha szólok érte, attól meg szoktam kérdezni ,h mit szólna, ha az arcába fújnám a hajlakkom?lakásba senki se jöhet be vele, anyu cigizik ,meg a férjem tesója(senki más a baráti körből ,v rokonok közül).Anyut pl azonnal átöltöztetem, ha jön hozzánk ,ne fogdossa a gyerekekt úgy ,h bűzlik a cigitől,ha itt is alszik ,akkor a haját is meg kell mosnia, h a párna ne vegye be a szagát..
:oops: :oops:

KépKépKép
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: