Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! 

Szülész/nőgyógyászt keresek a MÁV kórházban? Ak nemrég szült itt megosztaná a tapaszatlatait a kórházzal kapcsolatban is?

Előre is köszi!
snorcsi
Budapest XIII. kerület
 
 


Szia!

Ajánlom saját orvosomat, Dr. Szabó György Róbertet.
2010-ben szültem itt, és idén is fogok. :)
A dokiról fontos tudni, hogy egész augusztusban szabin lesz, így ha ekkorra vagy kiírva, nem vállal el.

A kórházról:

Megpróbálom összefoglalni 5 évvel ezelőtti emlékeim alapján, nem tudom volt-e időközben lényeges változás...
Az egyik fontos dolog, ami miatt az intézményt választottam, amellett, hogy itt dolgozik a dokim, hogy házon belül, 2 lépésre van a PIC, így probléma esetén nem kell mentőzni, azonnal ott a segítség.

Vannak szülésfelkészítő előadások, amit a főorvos tart igen könnyed, humoros hangulatban, bejön még az altatóorvos és a gyermekorvos is, aztán körbe lehet járni a szülőszobákat. Mikor én voltam, éppen felsírt a műtőben egy császáros baba, nagyon meghatódtunk.
A szülőszobák 1 ágyasak, vannak alternatív cuccok, egyikben franciaágy és sarokkád, aztán van bordásfal, óriáslabda, lehet bevinni illóolajos párologtatót, saját zenét...
Itt erős szabály, hogy nem lehet szülésznőt választani, mindig az éppen műszakban levő lát el, én kifogtam egy műszakváltást, mindenki egyformán profin, kedvesen látta el a feladatát.
Borotválás és beöntés nem kötelező, én vajúdás elején produkáltam, úgyhogy a beöntést megúsztam, borotválás csak minimális volt, amennyi egy esetleges gátmetszés miatt szükséges lehet.
Kitolás után azonnal hasra/mellkasra teszik a babát, ameddig a köldökzsinór hossza engedi, aztán egy kis időre elviszik apával mérni, megvizsgálni, letisztogatni - ami nem fürdetést jelent, hanem orrüregből váladék kitisztítása, törölgetés - és öltöztetni, és pár perc múlva jönnek vissza, 2 óra csendes pihi hármasban, közben próbálkozás a szopizással, csecsemős segít.
Mi végül 5 órát pihentünk a szülőszobán, mert teltház volt az osztályon, és meg kellett várni, amíg  pár anyukát hazaengednek, hogy szabaduljon fel ágy. A babát viszont felvitték a csecsemőosztályra a 2 óra elteltével, de nem szóltak, hogy hová viszik, úgyhogy elkezdtünk aggódni, aztán kérdésre felvilágosítottak, hogy nincs semmi baj vele, csak logisztikai nehézségeik akadtak. Ez volt az egyetlen kellemetlen élmény, hogy nem tudtam hová tüntették el a kicsit.

Rooming in van, 3 ágyas, zuhanyzó-WC-s szobákban az osztályon, első éjszaka bent tartják a babákat megfigyelésen, de kihozzák szoptatni, amikor felébrednek. Utána végig anyukával vannak, fürdetni és gyerekorvosi vizsgálatra viszik el őket napi 1x. Ha a fiatalabbik, aranyosabb gyerekorvos van éppen bent, ő inkább végigjárja a szobákat és úgy nézi meg a kicsiket.
Pelenkát kellett vinni, de minden mást adtak, ruha is csak a hazavitelhez kellett.
Látogatófolyósó van a szobák előtt, az anyuka kimehet a vendégekhez, de a babát kivinni, vendéget a szobába beengedni tilos. A szobák látogatófolyósó oldali fala végig ablak, úgyhogy meg lehet nézegetni rendesen a babát, de ha a szobában valaki intimitásra vágyik, el lehet függönyözni.
Jaa, még valami, a kaja nagyon rossz volt, éppen szült, vért vesztett, de a tej beindulására váró anyukáknak finoman szólva fél fogára sem elég, azt mindenképp szervezni kell otthonról.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
jolyjoker
Budapest XV. kerület
 
 


Szia
Az én orvosom is dr Szabó György Róbert. 2013-ban szültem nála. Szerintem szuper orvos és az aszisztense is egy tünemény.
Jolyjoker szuperül leírt mindent. Annyi változott hogy ruhát nekünk már kellett vinnünk.

....
mokucica
Budapest XIII. kerület
 
 

 
 

Sziasztok!
Honvédban fogok szülni én is októberben.
Ha lenne valakinek még valami kis élménybeszámolója, tanácsa, nagyon megköszönném! :)

 Pregnancy Ticker
miccu
Budapest XI. kerület
 
 


Augusztusban tudok friss hírekkel szolgálni. :)

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
jolyjoker
Budapest XV. kerület
 
 


Szuper köszönöm szépen! :D
Addig is csodás babavárást Neked :)

 Pregnancy Ticker
miccu
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok!
November elején fogok a Honvédban (régi Máv) szülni, a Podmaniczky utcai telephelyen.
Miben más a Róbert Károly körúti székhely? Az jobb?
Nekem dr. Varga Csaba az orvosom.Valakinek van véleménye, tapasztalata vele kapcsolatban? Megköszönönném, ha megosztaná!
Nagyon köszönöm!


 
 


@esty01:


Szia!

A Róbert Károly körúton van a központi labor, szakrendelők, és mindenféle kórházi osztályok, de szülészet és PIC csak a Podmaniczkyn van. Nincs választási lehetőség.

Dr. Varga Csabát ugyan nem ismerem, de a saját orvosom hozzá akart átirányítani amiatt, hogy ő szabin lesz, amikor szülni fogok, szóval ő megbízhatónak tartja.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
jolyjoker
Budapest XV. kerület
 
 


Sziasztok!
Én februárban szültem a mávba,dr.Spánik Gábornál.A szülőszobán mindenki nagyon segítőkész es kedves volt:)Csak jót tudok mondani a 3 napról amíg bennt voltunk:)
zsani85
Budapest 13. kerület
 
 


Köszi az infót :)
Június végén megyünk korházlátogatásra kíváncsi vagyok az első benyomásra :)

 Pregnancy Ticker
miccu
Budapest XI. kerület
 
 


@jolyjoker:


Szia!

Nagyon köszönöm a hasznos infót!
 
 


Sziasztok Lányok!

Nekem egy ismerősöm szült 2 éve a kórházban, dr. Bálint Koppánynál, illetve szeptemberben újra itt fog, uennél a dokinál. Neki is szimpatikus minden a kórházzal (és orvosával is) kapcsolatosan.
Igaz, az első terhességét dr. Gulyásnál kezdte, de aztán átpártolt tőle dr. Bálinthoz, annak inkorrektsége miatt...

Én decemberre várom az első babámat, dr. Spánik Gábor az orvosom.
Magam szintén a Máv kh-t választottam ,mert itt van PIC-részleg is.... továbbá, viszonylag jókat hallottam az intézetről és állítólag a szülésznők mindegyike kedves.

Esetleg van valaki másnak is tapasztalata dr. Spánikról? Minden infót szívesen fogadok, akár arról is, hogy ki hogyan kérdezte meg tőle -csúnya szóval-  a "szülési tarifát".

Köszönöm!

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Szia!
Én is Spánik dokinál szültem februárban:)Én úgy tudom h nála nincs fix tarifája a szülésnek.Én legalábbis nem kérdeztem meg.Mi szülés után adtunk neki egy borítékot..Egyáltalán nem tűnt elégedetlennek:)Utána is végig segítőkész es kedves volt:)
zsani85
Budapest 13. kerület
 
 


Köszi!:)

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Sziaszotk!

Örömmel olvastam a hasznos infókat, hálás köszönet Jolyjoker!!!!  
Én ha minden jól alakul csak szeptember közepén fogok szülni, addig is szülésfelkészítőre szeretnék elmenni, ha jól tudom minden hónap első 3 hetében vannak szerdánként, külonböző időpontokban. van esteleg valakinek bővebb információja.

Mivel sajnos a terheléses vércukor mérésen magasabb lett a kapott értékem a megengedettnél, így diabetológiára kell járnom. Elég macerás a helyzet, mindent mérni, írni, de reméljük a legjobbakat. Viszontígy alkalmam volt néhány anyukával beszélgetnia kórházzal kapcsolatban (MÁV) és sajnos a csecsemők ellátásával kapcsolatban aggasztó híreket hallottam... 

Megértem, hogy baba barát kórház és a szopizást részesítík előnyben, de az azért mégis csak túlzás, hogy 48 óráig nem kapnak a babák sem tejet, sem tápszert... Sőt, ha esteleg szóvá teszi az ember még jól le is torkolják érte... Igaz ez? Jolyjoker nálatok ez nem volt gond? Az első kisfiam születése után besárgult, hamarabb is jött a világra, mert meg kellett indítani a szülést, mivel szivárgott amagzatvíz. A tejem sajnos nem indult meg a szülés utáni 5 napig sem. Zsombi inkubártoban volt folyamatosan, ls 1,5 óránként jártam szopiztatni, utána fejni...nem túl sok sikerrel. De legalább tejet kapott pohárból! Mivel a párommal mind a ketten nullás verüek vagyunk, félek, hogy a sárgaság ismét felüti majd a fejét és erre az egyik legjobb megoldás a szpozás lenne, de ha nincs elég tej ez problémás... Azt viszont nem szeretném, hogy emiatt éhezzen a pici. 

Ha bárkinek van hasonló tapasztalata a MÁV kórházból azt nagyon megköszönném!!!


snorcsi
Budapest XIII. kerület
 
 


@snorcsi:


A szülésfelkészítők nem szerdánként vannak, hanem egy hónapban csak 1 alkalommal.
Két különböző fajta van, egy a hónap 2. és egy a hónap 3. szerdáján, nem ugyanaz a tematika, az egyiket szülész+altatóorvos tartja, a másikat neonatológus.

A csecsemőosztály hozzáállásával a pótlással kapcsolatban nekem nem volt problémám, mert a 2. naptól nagyon durván beindult a tejem, ömlött össze-vissza mindenfelé.
A piciknek, ha normál súllyal születnek, és nincs semmi gond velük, van annyi tartalékuk, hogy kibírják pótlás nélkül, pláne hogy kb. cseresznyenagyságú a gyomruk, amúgy sem tudnak mennyiséget enni az első 1-2 napban, az előtej pont elég.
Mondjuk az 5 nap tényleg soknak tűnik, ennyi ideig nem hagynám éhezni. Addigra már fokozatosan tágul a gyomruk és nő az étvágyuk, 30-40-50 ml-t is megesznek egy etetés alkalmával, így a pótlás hiánya ekkorra már jelentős súlyveszteséget okozhat. 



Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
jolyjoker
Budapest XV. kerület
 
 


@snorcsi:


Heló,

Nekem a barátnőm itt szült 2013-ban és idén is itt fog. nem igazán panaszkodott a csecsemősökre, illetve a babák ellátására.
Bár annyit mondott, hogy annak nem igazán örülnek a csecsemősök, ha kb. 3 percre is megkéred őket a baba elvitelére, mert tusolni szeretnél (egyedül volt a szobában). 2 perc elteltével már hozták is neki vissza a babáját....

Magam is itt fogok szülni év végén, akkor majd beszámolok az 'élményekről'.

Üdv!

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


@esty01:


Szia,

Engedd meg, hogy véleményt mondjak dr. Varga Csabáról. És nem pozitívat. :-(

Pökhendi, nagyképű, szakmailag nulla. Több ízben is bebizonyította a kóklerségét.Ismerem, viszonylag sűrűn hallunk berkeken belül róla nem túl ígéretes véleményt/esetet.
Ha teheted válassz mást, de sürgősen. Annyi másik orvos van a Mávban és mindegyik jobb nála.

Fogadd el a tanácsom. Üdv.

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Szia! Máv: Van egy ismerösöm nemrég szült. Nem vették észre hogy oxigénhiányos állapotba van a gyermeke. Ugy bantak vele mint a kutyával. A gyeköc sajnos gondozásban van merrt nem lát nem hall nem tud nyelni... csunyán hangzik de vegetál. A szervei jol müködnek de agya sorvad folyamatosan. Én nem szülnék ott. És ez nem az első ilyen amit hallok.
duddy
Budapest XIV. kerület
 
 


Szia! Máv: Van egy ismerösöm nemrég szült. Nem vették észre hogy oxigénhiányos állapotba van a gyermeke. Ugy bantak vele mint a kutyával. A gyeköc sajnos gondozásban van merrt nem lát nem hall nem tud nyelni... csunyán hangzik de vegetál. A szervei jol müködnek de agya sorvad folyamatosan. Én nem szülnék ott. És ez nem az első ilyen amit hallok.
duddy
Budapest XIV. kerület
 
 


Kedves Duddy!

Ne haragudj, de meg kell védjem a Máv szülészetet.
Én is hallottam hasonló esetről (sajnos) a 'NAGY' II. sz.  Női Klinikáról, vagy a Péterfyről és még sorolhatnám.
SAJNOS, ez bármelyik kórházban előfordulhat, bármelyik szülészorvos/egyéb szakdolgozó, stb végezhet ilyen munkát. Nem lehet általánosítani.
Ugyanakkor van, amikor NEM a személyzeten múlnak ezek a dolgok, lásd: terhességi toxémia, HELP-szindróma, elhanyagolt terhesség, stb.... Azt meg kijelenteni, hogy az egész MÁV szülészet ilyen lenne...nos, szerintem felelőtlen kijelentés a részedről.

Én például csak egy orvost emeltem ki a Mávból, akihez semmi pénzért nem mennék...de nem egy egész kórházat!!!

Tudod, ezek szubjektív dolgok és mindenki saját hite, belátása, orvoshoz való ragaszkodása, meggyőződése alapján dönthet arról, hogy hol kíván szülni. Szerencsére.

Az általad említett igen sajnálatos eset pedig tényleg mindegyik intézményben megtörténhet.

Üdv.

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


SziaJuca! Nagyon nem egyezzünk :) Dr. Varga Csabára viszont én csak jót tudok mondani. Más nézetek vallunk. De ezért vannak ezek az oldalak.
duddy
Budapest XIV. kerület
 
 


Előfordulhatnak sajnálatos esetek, hibázhat a dolgozó ember is. De azért az évi kb.2 ezer szülésnek ez elenyésző hányada, a problémamentes eseteket meg nem nagyon szokás utólag emlegetni, Pedig milyen sok van...

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
jolyjoker
Budapest XV. kerület
 
 


Sziasztok!

Érdeklődni szeretnék hogy nem e ismeritek vagy nem e tudjátok hogy Dr Szigeti Katalin nőgyógyásznak van e még rendelése a Honvéd régi nevén MÁV kórházban. 2008-ban szültem nála ott és most úgy néz ki ismét kisbabát várok.

Segítségeteket előre is köszönöm.

Anita
polanita14
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok! MÁV-ban szeretnék szülni, azt hiszem. Itt most egész jó és friss dolgokat írtatok róla, kérlek segitsetek, lenne néhány kérdésem. Az apuka császáros szülés esetén is bent lehet? Ha reggel szülök, esetleg hajnalban mondjuk 3-4 körül, az ezt követő éjszakán akkor is elviszik a picit? Fiamat anno 0.49kor szültem, 3 körül vitték el, 6ra mehettem érte és onnantól csak vizsgálatok miatt volt távol (uzsoki). Ha mindenképp elviszik, már az első éjszaka is hozzák mindig, amikor megébred? Senki nem mehet be a szobába? Apuka se? Akkor se, ha épp nincs bent senki más? És tényleg a folyosóra se lehet kivinni a picit? Akkor ha jön valaki és ki szeretnék menni beszélgetni, bent kell hagynom a fal mögött? És a tesó így csak hazavitelkor tud először találkozni vele, miután emiatt a rendszer miatt 3 napig eleve alig látott? Bocsi lehet nem ilyen drámai a helyzet, csak most tűnik úgy :D Gátvédelem alap vagy jelezni kell, hogy úgy szeretnék szülni? Ha minden ok, 3 nap után lehet hazamenni, természetes szülésnél, ha jól olvastam, és császár esetén?
Köszönöm a válaszokat előre is!
 
 


@gienna:


Szia!

Augusztusi friss infóim vannak a MÁV-ról.
Császárral nem szültem, de úgy tudom, apuka a közelben lehet császárnál, nem közvetlenül melletted, de egy ablakon át követheti az eseményeket, ill. amikor kint van a baba, akkor neki adják oda.

A babákat nem tartják bent kötelezően 1. éjszaka.
Enyém reggel fél 9-kor született, 11 körül kaptam meg az ágyam az osztályon, (eddig együtt voltunk a szülőszobán) és kb. 1 óra múlva mentem a csecsemőszobába érte, onnantól végig együtt voltunk, a fürdetés idejére vitték csak el. A délután szült szobatárs gyerekét sem tartották bent éjszakára. Ha anyuka állapota jó, el tudja látni a gyereket, akkor onnantól nála van végig. 
Gyermekorvos bejött a szobába megvizsgálni, nem vitték el.
Kék fény alá kellett tenni, mert besárgult, de akkor mindig hozták szopizni, ha felébredt.
Szóval ha ki tudtál menni pisilni és lezuhanyoztál, akkor utána már mehetsz is a babáért, odaadják.

Nem, az apuka sem mehet be a szobába. Ez nagyon szigorú szabály. Ott ül a folyosó végén egy biztonsági őr és senkit sem enged be látogatási időn kívül.
Látogatási időben a folyosón lehet találkozni, oda kimehetsz, de a babát bent kell hagyni a szobában, viszont üvegfal van, meg tudják csodálni a látogatók, ha odatolod a kocsiban. Ez a baba érdekében van így és szerintem nem is baj. Mi azért bűnöztünk :), a nyitott ajtónál a küszöb fölött találkoztak a tesók. A picit fogtam ölben, így a nagy meg tudta nézni közelről és megsimizte.
Illetve van egy másik lépcsőház/lift, hátul, az ebédlő és nővérpult melletti ajtónál, ott nincs biztonsági ember, odatoltam a babát kocsiban, az üvegajtón belül hagytam, fél szemem rajta, én pedig kimentem a családhoz pár percre, megölelgettem a nagyobbikat. Persze a fél rokonságot nem kell idehívni, mert az szemet szúr. Csak apa és nagylány jöttek, hoztak tiszta ruhákat meg kaját és hazavitték a szennyest, mert többet kellett bent lennünk és kifogytunk.
Szóval nagytesó fogdosni ugyan nem, de megnézni tudja, meg veled is tud találkozni.

Második gyereknél alapból mondja a szülésznő, hogy gátvédelemmel próbáljuk meg, mondjuk nálam nem jött be, mert akkora méretekkel lepett meg a kisasszony, hogy repesztett rendesen. De persze az a tuti, ha jelzed, hogy mit szeretnél.

A 72 órát kötelezően bent kell tölteni (különben nem téríti a TB a kórháznak az ellátást), és ha minden oké, anyuka és baba is jól van, akkor lehet hazamenni, császárosnak is.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
jolyjoker
Budapest XV. kerület
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: