Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Nopara,

hihetetlen rossz élményeid lehettek a kórházban és lehet hogy megfogadván a tanácsod átnyergelnék máshova, de 23-a vagyok kiírva és nem keveset fektettem bele már a mostani orvosomba. ( minden vizsgálat, uh, ctg magánrendelésen történt, ami pénzbe került, viszont nem volt sorban állás és közel van az otthonunkhoz) Egyébként a dokinő nagyon kedves és lelkiismeretes, nekem eddig tényleg csak az nem tetszett, hogy az árát közölte. Lehet, hogy nem kellett volna konkrétan rákérdezni és valószínűleg ha azt mondanám, hogy nekem nem telik ennyire akkor is ugyanolyan alapossággal törődne velem. Legalábbis szeretném ezt feltételezni. ;-)
Nekem két ismerősőm szült már az Istvánban és elégedettek voltak a "kiszolgálással", mindezt úgy, hogy közelében sem voltak a 200e-nek.
 


Virágnak!
Az istván kh-s élmények oldalon érdeklődj, ott többen is szültek a drnönél ( ha jól tudom, Gabuska is ) és amennyire tudom, meg voltak elégedve vele. A szülésznökkel kapcsolatban szintén ott kérdezősködj, az általad kérdezettek közül mindegyik neve felmerült már ott. Naponta írnak oda, szerintem még ma választ kaphatsz! Árakról szintén, az én ismerőseim 20-30 körül adtak átlagosan.
Nekem nem volt szülésznőm, akit kifogtam, elég barátságtalan volt velem, de a férjemnek meg a nagyobbik fiamnak megengedte, hogy ők fürdessék a babát és utánna ök vigyáztak rá és ök is vitték le, ez nekünk nagyon sokat jelentett.
 


Kedves Nopara!

Nagyon sajnálom, hogy az Istvánban eltöltött néhány nap nagyon rosszul telt nektek és megértem, ha ezek után más kórházba mentek.
Lehet, hogy nekem nagyon nagy szerencsém volt, de a bent eltöltött 3 nap életem egyik legszebb 3 napja volt.
Nem tudom, hogy honnan vannak információid ezekről az összegekről, én az orvosomnak 40, a fogadott szülésznőmnek 15 ezer Ft-ot adtam, a csecsemősöknek, nővéreknek pedig semmit, mégis mindenki nagyon figyelmes volt velem.

Biztos minden kórházban találsz olyan Anyukákat, akik nagyon meg vannak mindennel elégedve, de olyat is, aki soha többé be nem szeretné tenni a lábát oda. (Tudnék ismerőseim kálváriájáról mesélni a Söfiben is)

Éppen ezért ha valaki ne adj Isten az általam nem favorizált kórházat választja, akkor kérdés esetén megosztom vele a tapasztalataimat, de döntését elfogadom!

Jó egészséget kívánok Nektek!

Üdvözlettel: Erika

Kép
Kép
Kép
 
 

 
 

Virág, öööööööööööööööööööööö........látom, már tegnap odataláltál !
Kívánom, hogy minden az elképzeléseid szerint alakuljon!
Ildi
 


Sziasztok!

Mindenekelőtt felhívnám a figyelmeteket, hogy a topic címe: Kórházak, orvosok - negatív oldal.

Vad Virág akkor már szerintem sem nagyon kellene visszatáncolni.
Egyébként az orvosodról tényleg nem lehet rosszat olvasni, magam nem ismerem. Ha jól megfigyeled alapvetően a gond részemről nem egy orvossal van, hanem azzal a morállal ami az Istvánban uralkodik: akkor vagy igazán jó anyuka, ha nincs veled gond. Ha van akkor kezdesz inkább akadállyá válni, amit sajnos érzékeltetnek is kellőképp... amikor mi szültünk a mi szülésznőnk viszonylag hamar beért, de akkor ő már sokat nem tudott segíteni, viszont addig is az ügyeletes szülésznő nagyon sokat segített és kedves is volt. Nem tudom a teljes nevét, de úgy tudom ő az idősebbik Éva. A 200 k-s árat sem arra írtam, hogy valaki ennyit kérne (egyébként ezt kinyomta egy pár amikor mi ott voltunk..), ha ismét elolvasod a hozzászólásomat én egy olyan tuti mértékű virításról beszéltem, amivel már biztosan magas színvonalú "törődést" vásárolhatsz magadnak. Mi az orvosok közül az egyik idősebb "sztárt" fogadtuk meg, ő most az egyik ismerősünknek aki a 3. (!!!) gyerekkel megy hozzá kedvezményesen 90k-t mondott... ennek az általam megjelölt mondjuk tuti összeg csak a kétszerese. Jó-jó tudom, ez nem Telki, de azért itt is van ám cash-traffic, nem is akármilyen. Gondolom a te dokid is 60-80 körül mondhatott, ez "középkategóriás" ár és annak sem a felső rétege..


Kedves Ilba!
Benedek igazi gigolo és látszik milyen boldog, gratulálok!
A hozzászólásodra viszont semmi újat nem tudok reflektálni.
Az eddigi hozzászólásaimból talán kiderült, hogy sajnos nekünk 3 hét "tapasztalás" jutott az Istvánból, amit elkerülhettünk volna.Nos nagyon drága három hét volt és nem csak anyagilag. :cry: Tán épp ebben a topicban röviden kifejtettem, hogy a kórház elsődleges funkciója SZERINTEM a szülés terén a biztonság... ez nem annak a 99%-nak fontos akik egy úgymond sima szülés után 3 napot eltöltenek az újszülöttön és hazamennek, hanem a maradék 1%-nak akinek ez sajnos nem adatik meg. Ha mindenkinek úgy adná az Isten, mint pl. neked akkor nem lenne szükség a kórházakban szülészetre csak bábákra vagy dúlákra otthon, maximum szülőházakra... Sajnos mi elsősorban ezt a biztonságot nem éreztük sok egyéb probléma mellett. Elég olcsón úsztad meg a személyzetet szerencsére, mert az eddigi infóim szerint a jelenlegi "minimumdíjak" 50k/orvos/szülés & 30k/szülésznő/szülés. Persze a jobb minőségért vagy bővebb szolgáltatási csomagért mindenhol többet kell fizetni, még ha nem is mondják, felnőttek vagyunk, tudjuk.
Azt írtad, hogy Virág döntését el kell fogadnom. :?: Nem hinném, hogy nagy kompetenciával bírnék az ő döntésében, de ahogy neki nem kell elfogadnia az én érveimet, én sem fogok senkit biztatni, ha általam kevésbé jónak avagy kifejezetten rossznak vélt döntést hoz. Ismét megjegyezném, hogy az internetes fórumok topicjai amolyan virtuális Pilvaxok, ahol egy-egy felvetett témáról folyik a diskurzus. Itt a téma a negatív oldal. :!:
Fúú, ez már túl sok, sztem majd még értekezünk!

Üdv:Tamás

ps.: ..és nem győzöm hangsúlyozni: SZERINTEM
 
 


Kedves Tamás!

Valóban ehhez a témához nem sok mindent lehet már hozzáfűzni, kívánom, hogy a másik kórházban megtaláljátok a számításaitokat és azt, hogy ne kelljen ott is 3 hetet megtapasztalnotok!

Én is annál az orvosnál szültem, amelyiknél Virág készül, a szülésznőm az "idősebbik" Éva volt, 7 hónappal ezelőtt ők kapák a fenti összeget.

Valóban az oldal a negatívumokról szól, és az Istvánban valóban negatívum, hogy nincsen újszülött intenzív. Én veszélyeztetett terhes voltam (méhlepény rossz helyen tapadt), a doktornő tájékoztatott is, hogy ha a 34. hét előtt szülnék, akkor nem tudja a szülést felvállalni, akkor a SOTE-ra kell mennem.

A következő babá(k)hoz kívánok nyugodt, gyors szülést és jó egészséget!

Üdv: Erika

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Én is az Istvánban szültem 3 évvel ezelőtt, és sok negatív tapasztalatom ellenére pár nap múlva újra ott fogok szülni.

A negatívumok a következők voltak (ha már ez a topic címe): sajnos császárral kellett szülnöm romló szívhangok miatt, ez nem könnyítette meg a következő néhány napon a dolgomat. Az orvosom egy meglehetősen hallgatag ember, kicsit nehezteltem rá, mert a császár előtt nem mondott szinte semmit, de egyébként lelkiismeretesen gondozott engem, nem aggodalmaskodott (ami jó ellentéte volt a saját hangulatomnak egy előző vetélés miatt), és amikor később begyulladt a sebem, akkor is mindig bejött a kórházba ellátni (egyébként külsős, tehát sokszor csak miattam jött be).
Sajnos a szoptatás nagyon nem akart menni, mint később - már itthon, kiderült, egy kissé lapos volt a mellbimbóm, az volt a baj. A csecsemősnővérek próbáltak ugyan segíteni, de valahogy nem tudtak, utólag nagyon is furcsálltam, hogy miért nem vették észre ezt a -laikusként - banálisnak tűnő problémát. Javasolták a bimbóvédőt is, csak nem mutatták meg, hogy mit kéne vele csinálni. Haza meg csak azért mehettünk, mert az utolsó napon sikerült fejnem (bár senki nem figyelmeztetett rá, hogy fejjek), így egy picit nőtt a fiam súlya. Egyébként én nem gondoltam, hogy a gyerek éhes, ugyanis egész nap a mellemen lógott. Csak éppen nem szívta, de ezt kezdőként nem vettem észre. És senkinek nem jutott eszébe, hogy az a szerencsétlen gyerek egész nap az éhség miatt üvölt.
A legrosszabb számomra mégis a látogatók voltak. Nem a sajátjaim, azok látták rajtam, hogy a hátam közepére kívánom őket (persze a férjem kivételével), de a szomszéd (roma) lány, és a másik szomszéd (újgazdag) látogatói. Idegbeteg lettem, mire hazamehettünk, nem tudtam a kórházban pihenni, ideges voltam, hogy nem szopik a gyerek, és nagyon fájt a sebem.

Mindezek ellenére újra az Istvánban fogok szülni, ugyanannál az orvosnál. Az ok az, hogy itt legalább már tudom, mire számítsak. Nem fog meglepetésként érni semmi (remélem). Tudom, hogy kell szoptatni. És nem utolsó sorban, egy ismételt császár esetén is mellettem lehet a gyerek, nem ad neki senki tápszert, vagy mást. Ez a pár nap lesz, amit kettesben tölthetünk, hiszen itthon már várni fog a nagyobbik. Örültem volna egy olyan kórháznak, ahol az apát beengedik a kórterembe (császár után ez nagy segítség), de mást nem. De ez az arany középút nem létezik, vagy csak én nem találtam meg.
Egyébként az sem mindegy, hogy a kórház mennyire van messze, hiszen pl. most, hogy kétnaponta CTG-re járok, és addig valakinek vigyáznia kell a fiamra, jó, hogy nem kell sokat utaznunk.

Az anyagiakról meg annyit, hogy én az elején megkérdeztem az orvosomtól, hogy mennyit kér a szülésért, ugyanis ő egy magánorvos, és úgy gondoltam, így tiszta az ügy. Ráadásul nem túl olcsó a rendelése, és nem szerettem volna úgy járni, hogy ő esetleg jóval többet vár, mint amennyit adni tudunk.
A (választott) szülésznőnek meg 15-öt adtunk, nem kérdeztük senkitől, ennyit éreztünk helyénvalónak (persze a császár miatt az ő szerepe egy kicsit kisebb lett).

Az egészet meg csak azért írtam le, mert minden éremnek két oldala van. A szülés egy annyira szubjektív dolog, hogy nem lehet azt mondani, hogy az egyik kórház mindenkinek jó, a másik meg mindenek rossz. Akkor mindenki az egyikbe menne. Hasonló a helyzet az orvosokkal is: van akinek az jön be, hogy nagy dumás, laza, jópofi az orvos, a másik meg nem bánja, ha csöndes, nem barátkozik, csak jól csinálja a dolgát. Mi sem vagyunk egyformák, nem igaz?

Bocs, ha egy kissé hosszúra nyúlt.

Zsófi
 
 


Sziasztok, nekem is vegyesek a tapasztalataim az Istvánról (több részletben én is eltöltöttem majdnem 3 hetet itt) de én is újra szülnék itt, mert már tudom, mire számítsak és összességében szerintem máshol sem jobb és bár sajnos végül nekem is császár lett, így is fontos volt, hogy amint lehetett, odaadták a törpöt és végig velem volt, valamint a férjem is ott lehetett, amikor tudott. Az nagyon nem tetszett, hogy a császárnál az apa nem lehet bent, főleg hogy egyes más kórházakban ez megoldott, de bár tudtam róla, ez kisebb súllyal esett latba, mert normál szülésre készültem. Abban szerencsém volt, hogy a 2. naptól lett hely az egyik alapítványi szobában, így csak a saját látogatóimat kellett elviselnem.

Nem is ezek miatt írok, hanem láttam itt a szoptatással kapcsolatos véleményeket és Sarlai dr-nő nevét, aki nekem is elég unszimpatikus volt. A nővérek viszont nekem nagyon sokat segítettek, én 5 napot voltam bent szülés után és nem túl ideális mellbimbó miatt egyáltalán nem ment a szoptatás, a manó csak aludt a mellemen. Minden nap órákon keresztül adták a manó szájába a mellemet, nyomták ki neki a tejet, csiklandozták a talpát, masszírozták a nyakát stb, hogy ébredjen fel, sokszor egyszerre hárman-négyen is. A fentiek alapján nem is értem, hogy érdemeltem ki ezt a figyelmességet (talán a manó személyes varázsának volt köszönhető :)), mert senkinek semmi pénzt nem adtam se előre se utólag, csak távozáskor egy doboz bonbont egy nővérnek, aki három óránként fejte le a beton melleimből a tejet. Sokan meg is itatták a babával a lefejt tejet helyettem, meg megböfiztették. Persze emellett én is mérges vagyok, hogy ha a legelején mondják, hogy a rendszeresen ébresztgetni kell a gyereket, ha magától nem jelentkezik, meg hogy a lefejt tejből mennyit kéne legalább beleönteni, talán több energiája lett volna próbálkozni. Persze ezek evidenciák és a nővérek sem tudhatják, kinek mit mondtak már a többiek.
Akin nagyon kiakadtam viszont, az Sarlai dr.nő volt, aki miután elszörnyülködött a beton melleimen, a gyerekre rá se nézett, hogy akkor mégis mennyit tud enni. Amikor meg két hét múlva elmentem hozzá a szopt. ambulanciára, az volt a hasznos tanács, hogy jaj, hát ha nem rakja mellre, sose tanul meg szopni, mivel akkor már azzal töltöttem minden időmet, hogy fejjek és pohárból itassak és hogy-hogy nem, le is telt a 3 óra, lehetett elölről kezdeni, ezért nem ninden egyes etetésnél próbáltam szptatni (és még elhangzott néhány ilyen jaj, hát ... azzal a világfájdalommal a hangjában, hoy miért ilyen hülyék ezek az elsőgyerekes anyukák). Egyébként nem vagyok biztos benne, hogy nem az ő egyik félreérthető jaj, hát-tal kezdődő mondata miatt tartott hetekkel tovább, amíg végre elkezdett a manó a mellemből szopni.

Végül: a legerősebb ellenérv az Istvánnal szemben szerintem (amiről ha tudok, nem megyek oda) a túlzsúfoltsága, és valószínű egy csomó oda nem figyelés meg hiányosság erre vezethető vissza. Egem pl. még amikor a terhességem alatt koraszülés veszélye miatt ott feküdtem, leraktak a nőgyógyászatra, annyira tele volt a szülészet, ahol viszont kellemesen elfeledkeztek rólam. Mikor egyszer éjszaka kimentem a pulthoz, hogy rosszabodtak a görcseim, felküldtek a szülőszobára (egyedül, úgy. hogy lógott belőlem az infúzió, miközben szigorúan feküdnöm kellett volna), ahonnan visszatelefonáltak nekik, hogy minek küldtek oda, ha szülni akarok, hívjanak mentőt és vigyenek át a koraszülött klinikára, nekem meg mondták, hogy fáradjak vissza, ahonnan jöttem, majd az orvos megvizsgál. Orvos ugyan nem jött, csak a nővér, aki gyorsabbra állította az iinfúziót, amiről néhány óra múlva kiderült, hogy el sem indult, és mikor mondtam, hogy azért jobban vagyok, közölte velem, hogy ezek szerint én itt csak lelki alapon görcsölgetek, különben semmi bajom. Azt majdnem elfelejtettem, hogy ugye ilyenkor azzal kezdik, hogy a fájásokat tocométerrel mérik, de miután tisztáztuk, hogy én sajnos nem tudom kezelni a gépet, ami egyébként miattam volt ott az ágyam mellett, ettől eltekintettünk. A szülészeten egyébként szerintem emberségesek voltak a nővérek, néhányan pedig kifejezetten odafigyeltek az emberre.
Ami talán a legjobban felháborít, hogy szülőszoba vécéjében nincsen vécépapír, ráadásul egy vécé van az egész szinten és a folyosón várók is csak azt tudják használni (ha bejutnak oda).
 
 


Zsóf, ha a látogatókat ki akarod zárni az életedből, vagy legalábbis egy egészséges szintre korlátozni, talán neked az alapítványi szoba feküdne a legjobban (igaz, azt ki kell fogni). Ott a friss apuka is éjt nappallá téve veletek lehet, nekem császárom volt idén márciusban, és az a szoba, meg a férjem nonstop ottléte rengeteget segített.

Füge, örülök, hogy hallok rólad, épp tegnap érdeklődtem az Istvános topikban felőled, hogy vajon mi lehet veled, mivel az utolsó hírünk az volt, hogy teljes pihenésre ítéltek. Örülök, hogy rendben vagy, és remélem ezek a rosszérzések x idő múlva már csak apró kellemetlenségként fognak élni benned..

Kép Kép
 
 


Sziasztok!
Időközben megszültem babámat az István kórházban, és most valamelyest más élményekkel távoztam, mint 3 évvel ezelőtt. 3 éve a leginkább az a rengeteg látogató zavart, akik a kórteremben reggeltől estig voltak. Akkor 3 ágyas szobában voltam, most 5 ágyasban, mégsem volt még távolról sem annyi látogató. Ennyi múlik az emberek hozzáállásán: a mostani "szobatársaim" családja, ismerősei tudták, hogy ez egy gyerekágyas kórterem, ahol újszülöttek vannak, és szoptatós, 1-2 napja szült anyák, és alig-alig jöttek, akkor se maradtak sokáig, vagy kimentek a folyosóra. Olyannyira nem zavartak, hogy amikor második megüresedett az alapítványi szoba, nem kértem. (Második babánál már a férj sem igen tud ott lenni, hiszen valakinek az elsőszülöttel is lennie kell :wink: ) Talán a szubjektív megítéléshez az is hozzátartozik, hogy ezúttal sikerült normálisan szülnöm, és szülés után pár órával már simán ültem-mászkáltam, stb., míg a császár után még hetekig alig bírtam felkelni.

Ami viszont nem javult, sőt, az a - Füge által is említett - zsúfoltság. Ennek a jó oldala az, hogy 3 nap után mehetsz haza (mondhatni kidobnak, amilyen gyorsan csak lehet). Ezen kívül viszont csak hátránya van: örülhetsz, ha kifogsz egy szülőszobát (az egyik szobatársam reggel 9-től este 9-ig a folyosón vajúdott, mert nem volt szülőszoba), a csecsemősnővérek nagyon túlterheltek, láthatólag zavarja őket, ha kérdezel tőlük, "extra" esetekre nincs idő (pl. a babám lenőtt nyelvecskéjét utólag kellett egy klinikán felvágatnunk, pedig sok kórházban rutinból, egynaposan megcsinálják ezt az 1 percet igénybe vevő beavatkozást).

Zsófi
 
 


Sziasztok!
Nekem fáj amikor ilyen sorokat olvasok az István khról.Én 13 és 12 éve szültem a fiaimat.Akkor voltam 20 ill 21 éves.Jókat mosolygott Siklós dr és Erzsike már akkor,hogy minden évben itt leszek.De nem bár megtehetném.Sajna már 33 éves lettem de ha újra mennék csak őket választanám.Örök hálám az egész khnak és főleg nekik.
:)

Éva


Sziasztok!
Éva!
Azt hiszem, 12, 13 év alatt sok minden meg tud változni... pozitívan, negatívan egyaránt.

Zsófi
 
 


Sziasztok!

Most először olvasgatok ezen a fórumon, és érdeklődnék, hogy tud-e valaki valamilyen infóval szolgálni Dr. Lázár Gáborról az István kórházból?
Ha e-mailben válaszolnál: evuc@freemail.hu

Köszönöm!

Evuc
 
 


Leírom egy, a kecskeméti kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályával kapcsolatos élményemet. Nem szorosan véve a szülészetet érinti - at ottani körülményekről és az ott folyó munkáról nincs tapasztalatom, azaz csak közvetett.

Költői kérdésem úgy hangozna, hogy "Még mindig olyan szörnyű, módon és körülmények között zajlik az UH-szobában egy vizsgálat, mint ottjártamkor? Vagy azóta jó irányba változtaka dolgok és csak nekem volt pechem?

2006. március 21-én 12.32-kor négyünket(!) behívtak az UH-helységbe, ahol egy függönnyel elválasztott, nagyon szűk helyen kellett vetkőznünk, teljes létszámban, eldobált törlők között. Bár nem szerettem volna hallani, az éppen vizsgált hölgytől a fülünk hallatára kérdezték, hogy megtartja-e a magzatát. (Hogy a vizsgált hölgy mit szólt ehhez, nem tudom.) Amikor engem vizsgáltak, ki-be járkált egy orvos, a szonográfus hölgy és asszisztense a síelésről beszélt. Hüvelyi UH volt, azelőtt már volt ilyenben részem, de akkor nem éreztem úgy, mintha megerőszakoltak volna.
A vizsgálat után következett a vérvétel, ahova egy másik helységben kellett beutalót kérni. Az onan kijövő nővér elutasított, mondván, lejárt a munkaideje, menjek vissza másnap... Közöltem, hogy én is munkaidőben vagyok, érre kaptam egy beutalót a kb. öt percet igénybe vevő vérvételre.

Május 23-án a barátnőmet látogattam meg, aki másnap szült. Amíg a folyosón, a kórteremmel szemben vártam, erős dohányfüst-szagot éreztem. Két orvos előttem sétált el előttem, egyikük szívta a cigerettát éppen.

Mindezzel egy betegjogi képviselőhöz kellett volna fordulnom. Három hónapos várandós lévén azonban nem stresszeltem ezzel magam. Arra az UH vizsgálatra is csak azért mentem el, mert a munkám nem engedte, hogy egy egész napot kihagyjak egy rutinvizsgálat miatt. De ezek után ez nem volt kérdés. Most is várandós vagyok, és inkább minden alkalommal elutazunk abba a kórházba, ahol szültem és ahol ilyen sosem történhetett volna meg velünk.

Azt gondolom, hogy egy szülészeti osztály működésébe a terhesgondozás is beletartozik, ezért az is fontos ami pl. az ultrahangon, ill. a folyosókon történik. Különösen, ha az illető kórház a bababarát helyek között van felsorolva.

Kép


Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Én még új vagyok itt, és a babával is még csak most töltöm be a 12. hetet, de úgy néz ki minden oké lesz.
A tanácsotokra lenne szükségem, mit javasoltok az alábbi szituban:
Szerencsére eddigi életem során nem szorultam sűrű orvosi, nőgyógyászati ellátásra, az évi szűrővizsgálatban kimerült az orvoslátogatásom, ezért nem lett állandó dokim. De az első babám már útban van, és egy barátunkra hallgatva az ő dokijukat kerestem fel teljes idegenként. Talán ismerős Dr. Baltschik Miklós, a János kórházhoz tartozik. A tarifa nem kevés, de rendes pasas, kétszer voltam nála, de bennem nem alakult ki bizalom iránta.
Az anyukám eü dolgozó az Erzsébet kórázban, és egyből örült, hogy majd ott fogo szülni, de enek sajnos vanna árnyoldalai is, gondolom nem kell ecsetelnem...
Szóval kérdés az, hogy szolgáltassam ki maga totál idegeneknek, vagy beszélve anyukámmal menjek hozzájuk, és használjam ki, hogy esetleg normális elbánásban részesülök? Mit gondoltok?
Még csak a 12. hétnél vagyok, ilyenkor még gondolom nem olyan probléma dokit váltani?

Üdv, Cselli
 
 


Szia Cselli!

Gratulálok a kisbabátokhoz!
Az én véleményem az, hogyha nem érzel bizalmat a jelenlegi dokid iránt, akkor váltsál.Ha az édesanyád munkahelyéről szeretnél választani, akkor beszéld meg az anyukáddal, hogy Neked milyen igényeid vannak az orvost illetően.Mindannyiunknak mások a szükségletei, más kell ahhoz, hogy megbízzunk az orvosunkban. És, hogy ez a kérdés fel se merüljön kérdésként:
Szóval kérdés az, hogy szolgáltassam ki maga totál idegeneknek, vagy beszélve anyukámmal menjek hozzájuk, és használjam ki, hogy esetleg normális elbánásban részesülök? Mit gondoltok?

Tehát, hogy a babavárás és szülés élményét a számunkra megfelelő szakszemélyzettel éljük át.

Minden jót kívánok!

-Ktina-
 
 


Kép
 
 


Pucur írta: Sziasztok Anyukák és leendő Anyukák!

Én még csak 7 hetes terhes vagyok, de számomra fontos a jó szülész és a jó kórház. Nőgyógyászom Dr. Sárosi Zsuzsanna, akit mindenkinek szívből ajánlok. Én a magánrendelésére jártam (amíg terhes nem lette, ugyanis ő nőgyógyász-onkológus, így szülést nem vállal), tudom mennyi a tarifája, de azért csak velem foglalkozik, ha 50 kérdésem van akkor, mind az 50-re válaszol. Minden alkalommal vérképet kell vinni neki, amit természetesen meg is néz!!! Szóval szuper jó! Ő ajánlotta nekem a SOTE II. számú klinikáján Dr. Radványi Krisztinát. Szivesen veszem, ha valaki tud róla valamit, és leírja itt nekem. Egyébként nagyon tetszik az egész babanet.

Mennyire bababarát a SOTE, milyen szülési módok közül lehet választani?

Előre is köszönöm a felvilágosítást!!!

Üdv Mindenkinek: Pucur
margoland
Budapest
 
 


Sziasztok!

Én a Forgács Intézetrõl szeretnék egy negatív véleményt írni. Optimista személyiség vagyok, de ez kiverte nálam a biztosítékot.

A feleségem pár hónappal ezelõtt hívta fel a Forgács Intézetet, mivel a nõgyógyásza õket ajánlotta. Meddõségi problémákkal küzdünk, ezért várhatóan inszemre vagy lombikra lesz majd szükségünk.

Ennek alapján a feleségem egy szép, nyár végi napon felhívta a Forgács Intézet központi számát. Felvette egy nõ és olyan durván, lealacsonyítóan beszélt a feleségemmel, hogy a feleségem szó szerint sírt ezt követõen.

A következõ történt:

A feleségem idõpontot próbált kérni egy elsõ személyes konzultációra. A recepciós hölgy erre mindössze azt válaszolta durván, hogy "Nincs idõpont" és szó szerint lecsapta a telefont.

A következmény: 1 hónappal késõbb a BMC-ben telefonon kértünk idõpontot, ahol a recepciós hölgy azonnal és kedvesen segített abban, hogy idõpontot egyeztessünk.

Persze a Forgács Intézet orvosi teljesítményérõl nem lehet ez alapján véleményt mondani és nem is szeretnénk ... de mivel egy házaspár életében egy ilyen nehéz jellegû kezelés az elsõ személyes konzultációval indul, ezért egy durva, nemtörõdöm és ellenszenves recepciós hozzállása elronthat nagyon sok mindent ... ez alapján az embernek nem lesz semmi kedve ahhoz, hogy egy ilyen recepcióssal "megáldott" intézethez menjen el kezelésekre.

Nem tudjuk a recepciós hölgy nevét (mivel nem mutatkozott be), ezért sajnos név szerint nem tudjuk megemlíteni ... pedig isten bizony megtenném, ha tudnánk ... megérdemelné.

Ilyen szempontból tehát a Forgács Intézetet nem ajánlom senkinek.
redy22
Szolnok
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: