Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Gondoltam, ha már két kórház anyukái topicba tömörültek, miért ne próbálhatnánk meg mi is, akik a Tétényiben szültünk...

Várok mindenkit sok szeretettel, aki szült már vagy csak érdeklődik még a kórházak és a lehetöségek felöl.

Na, akkor magamról: 2000.06.23-án született meg a lányom, Bori.
A szülés indított és oxitocinos volt, mivel már egy napja folyt a magzatvíz és nem indult be magától. Végül 13,5 óra infúziós támogatás mellett jött világra a kisasszony. A szülésznőkkel, Terka és Andi, nagyon elégedett voltam, kedvesek és figyelmesek voltak.

Az orvosom Dr. Bálint Sándor volt, róla csakis superlativusokban tudok nyilatkozni. Egyébként a magánrendelésére jártam, nem SZTK-ba.

És ti?

Puszi:

Dia
Dia
 


Halihó!

Én is a Tétényiben szültem és szerettem ott lenni, már amennyire az ember szerethet egy kórházban. Az én orvosom a prof. volt, de én is csak jót tudok mondani róla. Nem az a beszéljük meg típus (nincs ideje), de nagyon alapos. A szülésznőről nem is beszélve. Ha vkit érdekel megírom a nevét. Szülni bárhogy lehet (póz), az Ikea szoba szuper. Én 5 óra alatt szültem, volt beöntés (én kértem, mert lehet választani) borotválás és kedvesség. Kaptam méhszájtágító injekciót és gyorsítót is. Nem bántam, mert így sem a pici sem én nem "szenvedtünk" sokáig. Szóval nagyon kellemes élmények maradtak bennem a kórházról és a szülésről is.

Geri
geri
 


Geri!

Lehet, hogy csak mi szültünk a Tétényiben?

Vicces lenne...Kép)))

Puszi:

Dia
Dia
 

 
 

Dia!

Pedig amikor én szültem, nem volt hely a szülőszobán és az összes szoba tele volt. Úgy látszik közülük senki nem jár erre.

Szia:

Anikó
geri
 


Sziasztok!

Nemcsak ti szültetek a Tétényiben, hanem pl. az anyukám is, de az már régen volt (1978 és 1984), de én is ott fogok. Bálint Mihálynál. Szintén a magánrendelést választottam.

cory
cory
 


Cory!

Jó választás a kórház is és az orvos is. Csak jót hallottam a dokidról. Ha bármi kérdésed van szivesen válaszolunk.

Geri
geri
 


Sziasztok
Én is a tétenyi korházban szültem 2000 04 06-án.És nem tudok mondani semmi rosszat a korházról.Én nem az ikea szobában szültem,mert veszélyeztetett voltam,külömben is foglalt volt.Annak ellenére hogy az orvosom többször tágított újjal,és a másik szobában szülő kismamának is ő volt az orvosa és más orvos nem volt bennt mert éppen ő volt szolgálatban,jó,szép emlékem van a szülésről,és a férjemnek is.Azonban egy barátnőm aki ugyanannál az orvosnál szült egésszen más véleménye van mindenről.Ugyanis elmondása szerint az orvos hibájábol lett oxigén hiányos a kisfia,amiből gondjai vannak,most éppen perelnek...elfelejtettem írni azt hogy mi a Tarpai Attila doktorral szültünk.
vreka
 


Sziasztok!
Én anno jártam az Sztk-ba is, de valaki máshoz, és gyorsan el is felejtettem a nevét, annyira nem volt szimpi! De a Bálint Mihállyal teljesen meg vagyok elégedve!
Arról mit tudtok, hogy mi kell ahhoz, hogy a férj bejöhessen a szülésre?
cory
cory
 


Cory!

Semmi, de jó, ha eljártok egy-két előadásra a szülésre felkészítő tanfolyásból.
Ja, egy papucs kell neki..Kép)))

Amúgy az én Bálintom azt kérte, hogyha be akar jönni a szülésre, kérjem meg, hogy legyen bent a havi vizsgálatokon is.... Hát, ő ott is volt.

Vreka! Szörnyű, ami a barátnőddel történt, még sosem hallottam hasonlóról, főleg nem a Tétényivel kapcsolatban...
Amúgy én se Ikea szobás voltam, hanem az egyágyasban szültem...

Puszi:

Dia
Dia
 


Sziasztok!

Én is a Tétényiben szültem 2000. április 21-én, és most is ott fogok decemberben. Na meg én is ott születtem.

Az Ikea szobába készültünk, végül az egyágyasban szültem, mert kérdéses volt, hogy kifér-e a baba vagy császár lesz belőle (4200 gramm, 58 cm). Végül az első fájástól 3 órán belül megszületett Lili.

Tulajdonképpen jó emlékeim vannak, csak arról nem, hogy már 5-től bent kellett feküdnöm.

Mivel én az egyágyas szobába voltam szülés után Lilivel, és pont húsvétkor szültem, a csecsemősök nem nagyon törték össze magukat, hogy segítsenek.

Kiváncsi vagyok, hogy decemberre már kész lesz-e az új szülészeti rész.

Szilvi
Szilvi
 


Szilvi!

Én úgy tudom kész lesz az új rész, most költöznek át.

Cory!

Nekem nem kellett semmi és ott volt a férjem és anyukám is. Úgyhogy ne aggódj.

Geri
geri
 


Sziasztok!

Ti az SZTK-ba is jártok/tatok? Én anno a Bártfaihoz tartoztam, és nagyon utálom a Fehérvárit, de már csak az van Kép

cory
cory (cory)
 


Szia Cory!

Nekem csak elvileg laborra kellett volna a Bártfaiba járni, de mint protekciósnak, Zsuzsika az információs pultnál, mindig levette nekem a vért, ha megkértem. Ugyanis nagyon félek a vérvételtől, a laborban egyszer, régebben már majdnem elájultam.

Szóval nekem Zsuzsika volt az SZTK!Kép

Puszi:

Dia
dia (dia)
 


Sziasztok Tetenyiben szultek
Mi a parommal meg csak most keszulunk a teherbeesesre. Egyik munkatarsnom ajanlotta Dr. Raboczky Mariettat, aki, ha infoi helyesek, a Tetenyiben dolgozik (2 eve legalabbis meg ott volt). Mit tudtok rola, o milyen?
Szidi
Névtelen
 


Kedves Szidi!

Van ott egy nagyon jó hírű és kedves dokinő, de, hogy hogy hívják sajna nem tudom. De sokan jártak hozzá és kedvesnek tűnt. Szerintem kérdezz utána.

Cory! Nekem is a recepciónál vették le a vért, szerintem kérdezd meg, biztos megengedik.

Geri
Gerianikó
 


Sziasztok
szult valaki a Holba Sandornal?Mert szivesen vennek informaciot,ha valaki ismeri.Egyelore nevtelen vagyok,igy egyszerubb belepni.
Koszi!
Névtelen
 


Kedves Geri

Remelem, o lesz az, mert a munkatarsnom is nagyon dicserte.
Koszi az infot
Szidi
Névtelen
 


névtelen én úgy tudom,hogy Holba már nem abban a korházban van
vreka
 


Sziasztok!

Kislányom, Dominika 2001. április 22-én született a Szent Imre kórházban Dr Barna Istvánnál. Ugyan én császárral szűltem, csak az epidurális érzéstelenítéssel nem voltam megelégedve, a végén el is kellett altatni, mert nem tudták az aneszteziológusok beadni. Ennyit a kellemetlenségektől. Én a 224-es babás szobába kerültem, ami nagyon kényelmes és konfortos. Az osztályos orvos pedig a Bálint Mihály volt, nagyon profi szerintem. Az egyik szobatársam a Holbánál szült, nekem túlságosan nem volt szimpatikus és úgy tudom nem sokáig marad a Szent Imrében.

Hát ennyi: Nik
Névtelen
 


Es tudja valaki,hogy miert nincs mar a Tetenyiben /a Holba/?En annyit lattam kiirva a nevehez,mikor ott voltam,hogy "tavozo" .Ezek szerint eltavozott,de hova?
Anna
Anna
 


Kedves Nik!

Látogass el az "Első napok, hetek..." topicba, szívesen olvasnánk rólad és babádról. Kép

Anikó
Gerianikó
 


Sziasztok !

Én útoljára a Holbánál szültem, szülésnél normális volt ( nem Ő volt a fogadott orvosom ) de nem volt szimpatikus a kinézete miatt.

Már akkor is ki volt írva, hogy távozó orvos, de még nemrég is hallottam, hogy ott van.

Szió

Szilvy
Szilvy
 


Cory!

Választottál már szülésznőt? Mert én tudok egy nagyon profit nála szültem és fantasztikus volt. Ha érdekel megírom a nevét

Geri
Gerianikó
 


Sziasztok,
en januarban szultem a Holbanal,fogadott orvosom volt,es az volt a benyomasom rola,hogy rendes.Csak olyan tulhajszoltnak tunik mindig,/amit nem csodalok/.Szules elott nehany hettel o es Terka /szuleszno,nagyon aranyos/ megmutattak mindent /Ikea-szoba,stb...../,de a szulesem sajnos csaszar lett,/itt tul hosszu lenne leirni,hogy miert/.Egy biztos :A Tetenyiben nincs PIC,ami eleg nyugtalanito.A Holbarol egyebkent nem tudom,hogy most melyik korhazban van.Bocs,hogy ilyen hosszu voltam: Kata
Kata
 


Sziasztok!
Na, tegnap megkérdeztem, hogy mi kell, hogy a párom bent lehessen a szülésnél, és nem kell semmi, csak hogy rávegyem õt, de az már megvan.
Annyira jó volt hallani a dokit, ahogy kifejtette, hogy a nõ genetikailag tud szülni, a többiek csak aszisztálnak. És itt a legfontosabb a párja, aki a legközelebb áll hozzá.
cory
cory
 


Látod, cory?

Én ezért imádtam a Bálintokat. Sándor is mindig ezt mondta, és a szülésnél is tényleg én voltam a főnök. Mindig elmondta, mi történik, bármilyen hülyeséget is kérdeztem, bár a végén viccesen megjegyezte, miután összevarrt, hogy látja, Andrea (ö volt a szülésznö), Diána pont olyan, mint az én 3 éves unokám...Kép
Azért nem bántam, hogy hülyét csináltam magamból, így legalább ezzel is növeltem a biztonságérzetemet.

Csók:

Dia
Dia
 


Sziasztok!

Kriszta vagyok. Én is a Tétényiben fogok szülni, dr Barna Istvánnál. A vizsgálatok alapján szerintem nagyon szimpatikus. Szült nála valaki, hogy kicsit bővebbet tudjak róla?

Üdv Mindenkinek
Kriszta
Névtelen
 


Szia Kriszta!

Én a Barnánál szültem, de császárral. Mindenesetre szerintem nagyon profi doki és bármit megkérdezhetsz tole, amiben nem vagy biztos.

Nik
Névtelen
 


Szia Kriszta !

Én nem szültem a BArnánál, de mindhárom szülésemnél ott izgult a folyóson. Szerintem nagyon normális doki ! Nekem nagyon szimpatikus. Amikor megszültem egyből bejött gratulált, pedig nem is volt az orvosom. Most amikor a harmadikat is szültem, akkor is oda jött hozzám, beszélgetett velem, amikor elment, este végzett és elment akkor nemcsak a nővérektől köszönt el, hanem külön hozzám is odajött. Szóval nekem nagyon szimpatikus ! Szerintem jól választottál !!!

Szia
Szilvy
Szilvy
 


Sziasztok!

Kriszta! Szerintem is jól választottál én mindhárom dokival találkoztam a vizit során (mindhárom Bálinttal) és mindhárom nagyon szimpi volt. És fantasztikus a hírük. Szülésznő ügyben még mindig tudok segíteni, ha kell vkinek.

Anikó
Gerianikó
 


bocsanat, de mi az a PIC? (latszik, hogy meg nem szultem)
meg egy szornyen ostoba kerdes: a gyermek nevadasa hogyan tortenik? megszuletik, es egybol kerdezik? vagy elotte kell megmondani, hogy mi lesz majd a neve?
Tomka
Tamara
 


Sziasztok!

Kedves Nik, Szilvy és Anikó! Köszi a biztatást. Sejtettem, meg reméltem is, hogy jókat fogok hallani róla. Hétfőn megyek hozzá kontrollra, meg fogom kérdezni, hogy mikor szándékozik szabadságra menni idén nyáron. Remélem nem augusztus közepén, mert 18-ra vagyok kiírva.

Üdv. mindenkinek
Kriszta
Névtelen
 


Sziasztok!

Ismeri valamelyikotok Tarpai doktort? Hozza jarok és jo lenne hallani felole valamit.
Ciki ha az ember SZTK rendelesre jar? Olyan sokatokrol olvasom hogy magan mentek? Mennyibe kerul mig az ember lanya megszuli a babajat?

Bocs a nevtelenseg miatt, valtozatatas alatt.
Névtelen
 


Sziasztok!

Kedves nevtelen

Nem tudom, miert lenne ciki SZTK rendelesre jarni.A maganorvost eloszor is nem mindenki tudja megfizetni. Ha jol tudom, az SZTK-ban ugyeletet ellato orvosnak nem kell vizsgalatonkent fizetni, mig egy maganorvosnak igen. Ez a szulesre is igaz. Sok maganorvos elore kozli, hogy ennyi es ennyi. Es egyaltalan nem biztos, hogy azert, mert maganpraxist folytat valaki, attol jobb is.

Szidi

Nem tudjatok veletlenul, akik az IKEA-szobaban akarnak szulni, azoknak mennyivel elotte kell ezt bejelenteni? Es ha foglalt mar?
Szidonia
 


Sziasztok!

Kedves Névtelen!

Tarpai dokit nem ismerem, de én is SZTK rendelésre jártam a profhoz be a kórházba. Vagy az nem SZTK rendelés? Szóval én sem magánra jártam. Elég volt Dunaújvárosból Bp-re felmenni havonta, aztán hetente. Szerintem nem ciki. Én 50000 Ft-ot adtam a dokinak, már csak azért is mert közben nem fogadott el pénzt (ismerős doki ezt megjegyzem). Mikor szülsz?

Szidónia!

Az Ikea szoba érkezési sorrendben szabad. Én is bekerültem pedig aznap 5-en szültünk egyszerre. Mindenki bekerül egy kicsit, legalábbis törekednek rá. Mikor szülsz?

Anikó
gerianikó
 


Kedves Tomka,
A PIC Perinatalis Intenziv Centrum,tulajdonkeppen ujszulott intenziv osztaly.Persze az a jo,ha nincs ra szukseg,de,ha megis,akkor at kell vitetni a babat valahova. Kata
Kata
 


Sziasztok!

Már napközbemn is alartam írni, csak pont bejött a fönököm és gyorsan ki kellett lépnem.

Szóval, az Ikea szobához, szólj a dokinak, hogy majd szeretnél ott szülni, ha semmilyen kizáró ok nincsen (pl. müszerszükséglet vagy infúzió) és szabad a szoba, minden további nélkül bekerülsz.

Én magánrendelésre jártam, már csak azért is, mert régen jártam SZTK-ra a Jánosba sima nögyógyihoz, hát, öt hónapos félrekezelés után úgy döntöttem, hogy inkább fizetek olyannak, aki egyenesen megmondja mennyit kér, mint olyannak, aki csak akkor lát el, ha adsz neki valamennyi hálapénzt.
Szóval, nekem a terhesgondozás havi 4 000.- volt, a szülés 40 000.-. De azt mondom, megérte. BÍztam az orvosomban, az életemet rábíznám, vérprofi, emberséges, és tényleg törödik az emberrel. És nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. És ö ott volt végig a szülésnél, utána is mindig bejött hozzám, és elmondta, hogy mennyire jó volt velünk szülni, hogy ritkán van része ilyen szép és alázatos szülésben. És ha ez egy kicsit szépítés is volt, akkor is nagyon jólesett töle.

Puszi:

Dia
Dia
 


Szia Névtelen!

Szerintem ha a dokid az SZTK rendelésen is lelkiismeretesen foglalkozik veled, akkor biztosan nagyon sok pénzt fogsz megsporolni. Nekem egy-egy vizsgálat 3500 Ft volt, ha volt UH is akkor 7500 Ft és a szülés sem volt két fillér.

Nik
Névtelen
 


Ági vagyok, de még névtelen. Én 2000 szeptember 9-én szültem Balogh Tibornál (szült még valaki nála?), meg SZTK rendelésre is hozzá jártam, és nagyon meg voltam vele elégedve, mindig lelkiismeretesen megvizsgált, kedves volt és odafigyelõ. A szülésért 30000 Ft-ot kért. Nem az IKEA szobában voltam, mert voltunk még egypáran aznap, de azt hiszem, nekem akkor mindegy lett volna, nagyon nehéz szülés volt, de szerencsére problémamentes. Az ügyeletes orvos is nagyon szimpatikus volt, a végén bejött "segíteni", de a nevére nem emlékszem. A szülésznõére sem, de talán jobb is. Csak azt éreztem rajta, hogy miért kell neki szombaton is benn lenni és miért nem azt és úgy csinálom, ahogy azt kellene.
Névtelen
 


Kedves Aniko es Dia

Kosz az infot az IKEA szobarol. Meg nem varok babat, de mar abbahagytam a gyogyszer szedeset, es ket honap mulva akcioba lepunk. Egy ismerosom ajanlotta Raboczky Mariettat a Tetenyibol, ha osszejon a baba, bejelentkezem hozza. Remelem, minel hamarabb alkalmam lehet ra.
Azert kerdeztem az IKEA szobarol, mert annyit meseltetek itt rola. Feltetelezem, ez egy szobaszeruen berendezett helyiseg, nem olyan korhazszagu.
Lenne meg egy kerdesem. Inditanak olyan tanfolyamokat, ami a gyermekgondozasra keszit fel? Nem sok dolgom volt meg kisbabakkal. Olvasgattam, hogy sokan azt sem tudjak szules utan, hogy mit kell kezdeni veluk. Mellesleg en sem tudnam...

Sziasztok
Szidi
Szidonia
 


Szia Szidi!

Az Ikea szoba szinte teljesen olyan, mint egy otthoni szoba, csak egy kicsit ömlesztve. Van benne franciaágy, képek, kis konyharész az apukáknak, fürdőkád, bordásfal, bábaszék, kötél, labda....
A labdához és a bábaszékhez nekem is volt szerencsém, bár én az infúzió miatt végül lemaradtam az Ikea szobáról, de ez utóbbiakat mindenkinek ajánlom teljes szívemböl, sokkal kellemesebb rajtuk vajúdni.
Szóval, az Ikea szoba egyáltalán nem kórház szagú, olyannyira nem, hogy semmilyen müszer nincs benne, és a müszeres segédlet szükségessége kizáró ok az ott szülésnél.
Dokik közül bátran ajánlom neked bármelyik Bálint dokit is, van belölük három is, de tudomásom szerint egyikük már nem vállal új betegeket. Ő volt az én orvosom, Dr. Bálint Sándor, és imádtam...Kép A testvérét, Dr. Bálint Mihálynak hívják, Cory hozzá jár, töle megtudhatsz többet is, a fiát pedig Dr. Bálint Balázsnak, ha jól emlékszem, de ez nem biztos. Mindenesetre irtó szimpatikus és kedves fiatalember, nagyon figyelmes és együttérzö.

Tanfolyam: Van szüléselőkészítö tanfolyam, itt magáról a terhességröl, a szülésröl és a szülés utáni kórházi tartózkodásról, a baba elsö néhány napjáról kapsz nagyon sok infot. És van egy baba-mama klub is, ahol pedig a bizonytalan kismamákat tanítják meg a babával való bánásmódra, a fürdetésre, öltöztetésre, stb. Bár szerintem ebbe szülés után, már a kórházban belejössz, ha mersz kérdezni és rooming-in-be kéred magad.

Puszi:

Dia
dia (dia)
 


Kedves Dia!

Koszi a felvilagositast, nagyon keveset tudok ezekrol a dolgokrol. Azt tudom, hogy a rooming-in-ben veled egyutt helyezik el a kisbabadat. Hany agyasak a szobak? Gondolom van tobbfele. Amikor bemesz szulni, akkor kell megmondani, hogy milyenbe szeretnel kerulni? Bocs a sok buta kerdesert, csak ANNYIRA szeretnek mar itt tartani, es erdekelnek ezek a dolgok.
Az mindenesetre megnyugtato, hogy ennyi rendes doki van ott.
Elore is koszike
Szidi
Szidonia
 


Kedves Szidi!

A szobák kettő, négy, nyolcágyasak, de van fizetős, egyágyas is. Ezek persze csak régi adatok /2000. június/, mivel most építik az új szárnyat, és ott már - ha jól tudom - csakis két vagy egyágyas, zuhanyzós szobák lesznek...

Rooming-in-be én úgy kerültem, hogy szülés előtt, illettve után ais megkérdezte a szülsznő, hogy szeretnék-e odakerülni, és elmondta, hogy mennyivel jobb a babának. Persze, azt ismondta, hogy ha inkább pihenni szeretnék, akkor csak pihenjek.

Van lehetőség 24 órás és csak nappali rooming-inre (ez kb. reggel 6-tól este 11-ig tart), de én személy szerint voltam annyira önző /bár nem hiszem, hogy ettől rosszabb anya lennék/, hogy a csak nappalit kértem, hogy leaglább még ebben az öt napban tudjak pihenni. Ami nekem kellett is, merrt sajna szülés után úgy lement a Hgb-m, hogy beájultam másnap...Kép))

Szóval, a rooming-in nagyon jó, mert mire hazakerülsz, belejössz a baba körüli teendőkbe és meg tudsz vele egy kicsit ismerkedni (bár Bori szinte végig aludta az egész kórházi bentlétet, bezzeg mikor hazamentünk...Kép), és tudsz igény szerint is szoptatni, azért ki lehet és szabad használni azt a pár napot arra is, hogy egy kicsit jobban kipihend magad és gyorsabban talpra állj a szülés után. Ami azért, bármennyire gyönyörű dolog, igencsak lefárasztja az embert.

Nyugodtan kérdezz még, ha bármi érdekel.

Puszi:

Dia
dia (dia)
 


Kedves Dia!

Lehet, hogy en is onzo vagyok, de szemely szerint nekem is kellemesebben hangzik, ha a babat elviszik ejszakara mellolem, mert valo igaz, hogy legalabb a korhazban hagyjak pihenni az embert, otthon ugyis mi vagyunk ugyeletben...
Viszont igy tudsz igeny szerint szoptatni? Felebresztenek, ha a kicsi ehes? Mert mindenkeppen szoptatni szeretnem majd, ameddig csak lehet. Gondolom, azt meg lehet mondani, hogy tapszert ne kapjon.
Az is erdekelne meg, hogy lehet-e vizben vajudni, vagy sem. Ismerosom Nemetorszagban igy szult, es habar eleinte fraszt kapott a gondolattol, hogy o is meg a baba is belefulladnak, vegul ezt valasztotta, es meg volt vele elegedve. Nem tudom, hogy a Tetenyiben van-e ilyen, es hogy masoknak milyenek a tapasztalatai errol.
Irod azt is, hogy most csinaljak az uj szarnyat, ami egeszen modern lesz. Furcsa ezt hallani, amikor a korhazak mennek csodbe, bar a Tetenyi legjobb tudomasom szerint nincs kozte.De ahogy leirtad, ez egy jo helynek latszik. Es ez ma mar szamit, elvegre nem sokszor szulunk eletunkben.

puszi
szidi
Szidonia
 


Jaj, meg azt akartam kerdezni, hogy a Tetenyiben hogyan csaszaroznak, EDA-val vagy altatassal?
En sajnos erosen rovidlato vagyok, minusz 5-os szemuveggel, es hallottam, hogy ilyen esetben szivesen csaszarozzak az embert, mert felnek attol, hogy levalik a retina. (bar hogy ennek a fokuszalasi problemahoz mi koze, azt nem tudom, de nem vagyok orvos). A csaszarral kapcsolatos topicokban sok remmeset lehet olvasni, foleg az EDA-rol. Vagy ez is orvostol fugg?

Szidi
Szidonia
 


Szia Szidi!

Lehet szólni, hogy ne adjanak a babának tápszert és ébresszenek fel éjjel, fejhetsz is tejet, ha akarsz.
Én személy szerint éjszaka bent még nem szoptattam, este 11-1/2 12 körül megetettem, aztán reggel már 1/2 6-6 körül kikértem, és megkapta a napi elsö adagját. Amúgy általában a csecsemöknek itt a többi anyuka lefejt tejét adják vagy teát, tápszert nem láttam.
Ettöl függetlenül otthon már igény szerint szoptattam, 9 és fél hónapon keresztül éjjel is, többször, és a mai napig anyatejes a gyerekem, pedig már 1 éves... Húúúúúú, de gyorsan megy az idö.
Lehet vízben vajúdni, az Ikea szobában van a kád, söt már olyanról is hallottam, aki ott szült meg, mert nem volt hajlandó kiszállni belöle.

A császár asszem általában EDA-val történik, de ezt szerintem te döntheted el, kérdezdd meg az orvost, ha aktuális lesz. A dioptriás dologban asszem Geri jobban tudna neked segíteni. Ha jól emlékszem, neki hasonló problémája van, de végül természetes úton szült... Bocs, Geri, ha mégsem, lehet, hogymár keverlek valakivel.

Egyébként azért veszélyes a dolog, mert az erölködéstöl tud leválni, a dioptriákhoz ugyanis hozzátartozik a szem fizikai elváltozása is.

Úgy két éve még a Tétényi is csödben volt, de valahogy kimásztak belöle, vagy csak ilyen ügyesek vagy az önkormányzattól kapott pénzt, bár ez utóbbit nem nagyon hiszem, nem tudom. A lényeg, hogy már áll az új szárny és hamarosan talán már ott szülhetünk.

Puszi:

Dia
dia (dia)
 


Szia Szidi!

Kislányom 2001. április 22-én született dr Barna Istvánnál és császárral. Ha Te is császárral szülnél meg fogják kérdezni tőled műtét előtt, hogy az epidurális érzéstelenítést vagy az altatást választod (nálam nem jött be az epidurális). Amikor én voltam bennt még arról beszélgettek, hogy mivel ez az új szárny csak időleges lesz lehet, hogy a szülőkádat vízmegoldás hiányában nem fogják tudni átvinni, de lehet, hogy ez közben megoldódott. Szerintem a főnővér, Kékesi Marika néni nagyon rendes, nekem nagyon sokat segített mindenben (minden kérdésemre kaptam választ tőle stb...)

Szia:
Nik
nik (nik)
 


Kedves Szidi!

Én is a Tétényiben szültem, tervezett császárral, altatással (amit már bánok, mert így lemaradtam kisfiam születéséről). Az orvosom dr. Parragh Attila volt. Mielőtt kiderült volna, hogy biztosan császár lesz, én már választottam magamnak szülésznőt (nem tudom, tudod-e, hogy van rá mód). Nagyon javaslom Ujvári Borit, végtelenül kedves és segítőkész. Mivel közel lakik hozzánk, ő is bejött velünk a kórházba (bár tudtuk, hogy rá császár esetén nincs szükség), nekem jól esett a jelenléte.
Elmondanám még, hogy én előre szóltam, hogy majd az egyágyas (fizetős) szobába kerülhessek, és mivel az foglalt volt mikor bekerültem a kórházba, így végül a 3. napon kerülhettem át. Nekem kifejezetten jó volt, hiszen ide bejöhetett hozzám bárki, többen is egyszerre, nem volt probléma. Amellett nekem sajnos bélproblémák léptek fel a császár után (nem jellemző, ne aggódj), úgyhogy a kínjaimmal jobb is volt, hogy egyedül maradtam.
Még egyszer visszatérek rá: ha császározni fognak, szerintem ne az altatást válaszd, mert bát azt mondják, hogy magadhoz térítenek, én is olyan KO voltam, hogy hozzám ugyan beszélhettek.
Remélem, tudtam segíteni.
Szia: Eryc@
Eryc@
 


Kedves Lanyok!

Koszonom Nektek az infokat, olyan jo, hogy az ember nem marad magara a kerdeseivel, hanem valaszt is kap ra. Es ez pont az a terulet, amiben szemelyes tapasztalata a kornyezetemnek sincs, anyam meg 25 eve szult, amikor minden maskepp zajlott meg.
Mar nagyon keszulok a dologra, 2 honap mulva pedig elkezdhetunk probalkozni.

puszi Nektek: Szidi
Szidonia
 


Szidi!

Nagyon szívesen, ha bármiben tudunk a továbbiakban is segíteni, csak írj bátran!

És drukkolunk, hogy minél előbb összejöjjön az a babuska!

Puszi:

Dia
Dia
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

cron