A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Fogamzás » BABAPROJECT ELÖTT ÁLLÓK, IDE!


Duddu!

Gratulálok! Ennyit a megérzésekről! Hát ennyi tyúk mellett igazán büszke lehet majd a ház kakasa!

Narco!

Hatvani sebészet, vakbél egy majd tályog, hát nem volt fincsi, majdnem egy évem ugrott az egyetemen emiatt. Ja a terhesgondozó rész a Margitban meg az uh rész nem egyenlő a szülészettel, az fel van újítva, erre én is csak pár hete jöttem rá. Sőt a terhesgondi szülésznőállománya sem egyezik meg a szülészet szülésznőállományával! Ez nagyon becsapós ám! Én is azokra a körülményekre edzettem, ahhoz képest jobbat kaptam:-)

De Narco, hol volt neked az egyetemi gyakorlatod? Csak nem a Holdon, vagy akkor nem ilyenek voltak a körülmények? Nem piszkállak, csak szerintem pont tőled várná az ember, hogy semmin sem lepődik meg. Na mindegy ez egy kis szösszenet volt. Remélem nem kell sokat látogatnod a dokidat, meg úgyis a manók számítanak!

Köszi, hogy megnézted a könyvet:-)

Na most már lövöm a pizsit lányok!

Pusza:

Juca

tjuca
 
 


Híradózás OK! Csak küldjetek egy számot :-)

J.

tjuca
 
 


Juca!

Vizesedésre a múlt éven kitaláltunk valamit, és bejött állítólag az akkor terheseknél.
A Vena cava inferior, a test fő vénás gyűjtő ere a gerinc jobb oldalán van, plusz améhnek van egy fiziológiás jobbra dőlése. Javasoltam, hogy a terhesek feküdjenek ezért a bal oldalukra, így csökkentve a nyomást, és a szív munkáját.
Többeteknek bejött ez így, szerintem próbáld meg. Igazából ezt nem hiszem, hogy bárkitől fogod hallani, mert sajnos össze kell rakni elejtett omondatokból.

Remélem ez segíteni fog, hogy mináél egészségesebbek legyetek, nagyon drukkolok.

N

Kép
narco
 
 

 
 

Hát Juca!
Attól, hogy voltam gyakorlaton, attól még vannak szémomra is váratlan események.
A Baross utcai női klinikán voltam, az jó is lenne, csak olyan helyet kellett választanom, ahol nem ismernek.
nem tudom miért, de ez fontos nekem.

Mondjuk attól, hogy elvégeztem egy orvosit, attól még vannak érzelmeim, tudom érzékenyen megélni a dolgokat, és még csalódások is tudnak érni, bár lehet, hogy ez kicsit meglepő.
Szoktam sírni is, ha meghal valaki, bár sok hullát boncoltam, és félek a saját szülésemtől, bár sokat láttam a kórházban.Szoktam félellemmel megélni a dolgokat, és a babáimnak a legjobbat akarom, hogy boldogok lehessenek, de ez sok erőbefektetést igényel, és még nem keményedett meg a szívem, aminek nagyon örülök titokban...Kép

Juca!
Írtam mailt a tel számommal.Kép

Akkor jó éjt: N

Kép
narco
 
 


Sziasztok!Kép

Úgy örülök, hogy itthon vagyok, 1 hete nem olvastalak Benneteket, hogy hogy fogom bepótolni nem tudom.
Nagyon fáradt vagyok, úgyhogy most csak egy gyors bejelentkezésem volt, hogy élek.Kép

Mindenkitek puszilok, ölelek........Kép

Jó éjt!Kép

Zsúka
zsúka
 
 


Szép jó reggelt és előre is jó hétvégét Mindenkinek!Kép

Dido!
Nagyon örülök,h. nem kellett megműteni, annak pedig mégjobban,h. már jövő hónapban folytathatjátok.Kép

Norwell!
Örülök,h. már csak egy kis halvány foltocska van aza arcodon.Kép Viszont sajnálom nagyon,h. nem tudunk talizni majd.Kép Arról amit írtál: teljesen igazatok van Mátrával, valóban a hit számít. Ettől függetlenül sok "igazi hívő" ember úgy tartja,h. az aki nem jár minden héten templomba az nem is hisz igazán.Többek között a párom mamája is ezt mondta nekem,h. én nem is járok templomba, akkor hogyan hihetek??
Vigyázzatok magatokra!Kép

Syry!
Pihenj sokat és vigyázz magadra!Kép

Angie!
Jó hétvégét!Kép

Nomi!
Ez valóban egy csoda, de hidd el hamarosan neked is jönni fog majd és tényleg nem lesz szükség semmijen beavatkozásra.Kép A cigi miatt én is gratu.Kép

Nárcisz!
Tündériek a kis moszatkáid.Kép Vigyázz nagyon rájuk!

Csibe!
Örülök,h. jól vagytok.Hogy képzeljem el ezt a vizitornát? Hányan vagytok?

TJuca!

Nyugi, ne pánikolj minden rendben van.Kép Annyira jó,h. már lehet visszaszámolniKép

Bea!
Nagyon köszi a tünet infót.Kép Valószínűleg még nagyon sokszor fogok jönni a jobbnál jobb kérdéseimmel.Kép
Nekem volt egy kis szédülésem, meg sokat aludtam.(A párom már itt mondta,h. tuti babás vagyok) Aztán a mensikimaradás 4. napján + teszt.Kép Azóta álmos vagyok néha, meg pici émelygés, de minden oké.Remélem így is marad.KépJa és 2 napja ez a pici szúrkálódás néha-néha. Jaj már annyira várom a jövő csütörtököt,h. elmenjek a dokihoz.Kép

Duddu!
Szívből gratulálok a két kislányhoz!KépKép

Zsúka!
Örülök,h. megjöttél.Kép Gyere és mesélj nekünk milyen volt Berlin!

Sok puszi Mindenkinek!Kép

PupyKép
Vendég
 


Sziasztok!

Narco!

Válaszoltam, de visszadobta a rendszer. Köszi, majd megy az sms, és a drukkot kamatostul fogod visszakapni:-)
Tudom, nem ezt értettem alatta, hanem, sajna a gyakorlaton is gondolom találkoztál hiányosságokkal. Én egyébként pont a II-es nőiről menekültem, túlzottan futószalagszerűnek éreztem, és az orvos sem volt túl etikus. Na meg ott a vizsgáló terem, meg, hogy bármikor odatoppanhatnak a gyakornokok feszélyezezett, pedig fel tudom fogni, hogy különben nem tanulják meg az orvoslást. Ja üdv a másik oldalon:-) Veled egyébként szerintem furibban bánhatnak mindenhol, hogy tudják, hogy orvos vagy. Egyrészt úgyis tudod mi a dörgés, ezért nem mondanak el semmit, másrészt meg te már csak tudod hogyan is megy ez... Hát nem irigyellek, de tény, hogy a kicsik a fontosak, és értük tégy meg mindent a lelkiismereted szerint.

Köszi a vizesedés elleni jó tanácsot. Ha fekszem mindig azon az oldalamon fekszem felpolcolt lábakkal, de nem igazán maradandó a végeredmény, mert mihelyt felállok, és elindulok, akkor visszaáll minden. Este nyomok majd egy horrorképet. De egyébként ezt is kezdem megszokni, meg már nem tart sokáig.
Hogy állsz a rókákkal? Neked mi jött be ellenük?

Pupy!

OK nem pánikolok:-) Kicopyztam a sorodat, és annak idején majd beidézem! Ez gonosz volt, de jól esik bocsesz:-))))

Juca

tjuca
 
 


Duddu!

KépKépKépKép Van már nevetek? Ha jól emlékszem, az egyik biztos a Luca... Igaz??? Kép

Zsu

Zsu
valér
 
 


Szép jo reggelt mindenkinek!Kép

Ebba!
Megmondom őszintén,értetlenül állok a dolgok elött mert ilyet még nem hallottam!
KépSzegény biztos nagyon rossz lehetett!

Nomi!
Hány naposak a ciklusaid?
Mert a 25cn.már nagyon a végefelé közeletsz!

Narco!
Már most gyönyörűek a babácskáid!
Nekem anno házhoz jött a védőnő és szerencsére egy tündéri fiatal lányt fogtam ki!Igaz nem tul sok mindenben volt tapasztalata,de nagyon segitőkész volt mindig!
De ott a környéken(Zuglo)akkot mindenkihez házhoz jöttek!És ez abbol a szempontbol jo hogy nem kell várakozni!Nekem legalább is könnyebség volt!

Csibe!
Vizitorna?
De jo lehet!
Azt nézem már hogy egy pár nap és érezni fogod a mozgolodást odabent!
Mikor mész ultrahangra?

Bea!
Szerintem a magneb6 segit egy picit a hányingerben!
Sajnálom hogy rosszul vagy!

Duddukám!
Két lány?KépKép
Akkor jol láttam az ultrahangot?!KépKép
Én egy kisfutyit láttam!Ezekszerint jol!KépKépKép
Gratulálok a lányokhoz!Mond meg a párodnak hogy kösse fel a gatyáját mert a lányok általában apásak!

Zsúka!
Isten hozott itthon!
Örülök,hogy megjöttél!
Mesélj milyen volt?

Pupy!
Köszi a leirást a táblázat mellé!
Nagyon jo igy teljesen világos az egész!

Jucmuc!
Hogy vagy?
És merre?

Juca!
Szegény,látom már nagyon ideges vagy!
Nagyon nagyon szoritok!

Brill!
Hogy vagy?

Mindenkinek szép napot!Kép
Puszi Aniko

KépKépKépKép
aniko24
 
 


Köszi Anikó, hogy legalább válszoltálKép A doki, aki megnézett, ő is finoman úgy nyilatkozott, hogy már a 20 éves praxisa alatt látott ilyet 1-2-t. Na ez engen egyáltalán nem nyugtatott meg... gondolhatod.
Narco!
Olvasd már légyszi vissza a pénteki írásomat a pete bevérzésemről. Mit gondolsz, Te hallottál már ilyet?

Doddu!
De jó! Apu teljesen el lesz nyomvaKép És nevek?
megvannak már? Gondolkodtok rajta?
szép napotKép
zita
ebba
 
 


Juca!
Ok, várom az sms.t, meg hogy m fog történni. Akár éjjel is írjatok, max aludni fogok.

Már nem rókázom (ezt lekopogom).
Nagy munkába kerül. Cukros teát főzök magamnak éjjelre, mert ha lemenne a vércukrom, akkor jön róka. Minden reggel el van már készítve a reggeli az ágyamhoz. Még felülnöm sem szabad igazán, mert akkor már öklendezem. 6-kor megeszek egy zsömlét, alszom, majd 9-10 felé is egyet. Még fél óra pihi, aztán lehet menni egy kört. Ez minden nap így zajlik, különben baj van.
Közben persze émelygek, és néha nagyon gyenge is vagyok.
Most közben azt nem értem, hogy 61 kg voltam a terhesség előtt, most 60,5 lettem reggelre( azóta már felhízlaltam magamat ) Pedig azt hittem, hogy a cukortól, meg a sok kajálástól mindig hízni fogo. Naponta legalább 10x étkezem, elosztva az egésznapi kaját.
Nekem ez bejött, ja és nem szabad stresszelni, nem szabad gyümilevet inni (gyomorsav miatt), és nem szabad DOLGOZNI KépKépKép

Anikó!
Szóval akkor semmi különös nincs a házhozjövetelben. Megnyugodtam.Kép

N

Kép
narco
 
 


Ebba!
nem tudom mi az a petebevérzés.
Nem lehet, hogy lepénybevérzés inkább?

N

Kép
narco
 
 


Az mi? illetve nem tudom elképzelni
ebba
 
 


Sziasztok!

Dido!
Reméltem, hogy ezt mondja majd az orvos! Ha már így alakult a dolog...
Az viszont jóóó, hogy folytathatjátok élesbe!Kép

Dudu!
Két kislány!!!KépKép Hány fürdőszobátok van/lesz?...Kép

Syry!
Gyógyulj meg!
Talán megúszod műtét nélkül!? Ha igen, járógipsszel már lehet a talira jönni... Kép

Junko!
Nagyon izgulok, hogy mi van Veled!!!

Niki!
Tudom, hogy csak hétfőn olvasod el, de Isten éltessen!KépKép

Zsúka!
Jó újra itthon, igaz?! Kép

Csibe!
Vizitorna! Nagyon jól hangzik...Kép Biztos jó isKép
Én is biztos vagyok Szmatona dokiban!!!Kép Következőre tuti a babásodás!Kép

Nárcisz!
Szépek a "Moszatkák"!Kép

Juca!
Nyugi...Kép

Nem jegyzeteltem... Látszik!KépKépKép

Szép napot Mindenkinek!
Puszó
BrillKép

Kép
brill
 
 


DudduKép
Azta.... Már én is úsztam a boldogsaágban amikor megtudtam, hogy kislányunk lesz, képzelem, most te mit érzel Kép Olyan szépek lesznek egyenrózsaszínben Kép

JucaKép
Igen, ne pánikolj! Nagyon drukkolok! Minden nagyon szép lesz, hidd el! Kép
(Most visszaadtam én is Kép)

Évi77Kép
Gyönyörű leányzó Dóri! Még mindig! És milyen nagy! Csak tejcit kap? Csak azért kérdem, mert úgy nő, mintha húznák Kép
A szájmenés itt is ídvik nálunk. Csak én Lauráról nem tudom abbahagyni a dumát Kép Néha érzem is a torkomon Kép Tényleg, nem tudod, mit lehet ilyenkor a torokra? Csak a Bioptron lámpa marad? te szedsz vmi vitamint? Megőrülök, nem ehetek epret, más meg nem nagyon van... Marad a banán Kép Már a ....-men jön ki Kép

TimikaKép
Szerintem megbeszélhetjük az esküvő időpontját nyugodtan. Max. a gyerekek átteszik máskorra, ha épp nem érnének akkor rá Kép
Hogy döntöttél az oltásokkal kapcsolatban?
Jobbak a pocifájások már? Rendeződtek a dolgok? Láttam, hogy beállt a 3 órás alvási ciklus, ez azért nagyon klassz! Laura szinte egész nap fenn van már, 1-2 szer ha bealszik 1-1 órára napközben... Majd éjjel alszik 6-7 órát egyvégtében. Érdekes napirend egy 5hetestől Kép

NárciszKép
Üdv itt újra! Olyan jó, hogy visszajöttél! Pláne, hogy így!!!! Gratulálok! (nem azt akarom írni, hogy én megmondtam, hogy lesz kisbabád, de én megmondtam Kép)
Nagyon szépségesek az UH-n!
Jaj, ha már itt vagy, két gyors kérdés: szerinted a szoptatás mellett lehet valamivel torkot ápolni, ha picit érzem? A másik pedig: a koponya és hasi UH nem árt meg a piciknek, mert fakultatívbe elmnehetnénk a kicsivel, de nem merek Kép Köszi!

na jó... várnak bokros házimunka teendőim na meg a nagy lányom Kép
Már úgy be vaghyok sózva, hogy mehessek vele csatangolni, nézelődni... Ti hogy vagytok ezzel mamik? Én már nagyon unom a bentlétet Kép (úgy értem, séta van mindennap, de az nem ugyanaz...)

Kismamik, menjetek, amennyit tudtok, mert amikor megszületnek a picik, már nehezebb lesz!

Mindenkinek drukkolok, kinek ezért, kinek azért...

Puszi

Unique

KépKép
unique
 
 


Szep delelottot Mindenkinek!
Olyan gyonyoru az ido, hogy nem fogunk itthon ulniKép

Duddu! Eljenek a csajok! Apuci biztos nagyon buszke lesz rajukKép

Aniko, valoban a veget jarom, es a hogorbem szerint meg is fog jonniKépKép

PupyKép Varom, hogy mar te is feltegyel egy "buborekos" kepetKép

Legyen nektek is egy olyan szep napotok, mint amilyennek a mienk igerkezik...Apaval kettesben az erdobenKépKép
Puszi-puszi nektek!

Nomibogar
Kép
nomibogar
 
 


Beszéltem BGY-vel!
Páran még emlékezhettek rá, jól vannak, és már 1 évesek a lányai. Még mindig Írországban vannak.
Babakocsiügyben tárgyaltunk Kép

N

Kép
narco
 
 


Unique!
sajnos nagyon sok gyógyszert nem ajánlanak terhesség zoptatás alatt, még egy fránya mebucaint, vagy Strepsilst sem. A dokival kell megbeszélni, hogy érdemes-e tűrni, vagy szedni kell valamit. sajnos a krónikus fertőzés sem jobb.
Szerintem az UH nem árt, tudod az nem káros sugárzás, éppen ezért Uh-zzák a kismamákat is egy fejlődő magzattal a pocijukben. Nyugodtan menj el, ha baj van, és lehetőséged van rá.

N

Kép
narco
 
 


Hát Ebba, akkor légyszi mondd el pontosan, hogy mit mondott a doki a kérdéseidre,mert én ilyenről nem hallottam.

Kép
narco
 
 


Csajszik!

Köszi:-) Stöpszli úgy ugrabugrál, mintha gumivárban lenne, tehát megnyugodtam, mert, ha ennyi energiája van, akkor van neki kajája meg oxigénje.
Most már laza vagyok, mint a rigalánc!

Várom a bölcsőt, meg a vendégeket:
Pussz:

Juca

tjuca
 
 


Tehát Csüt este. az együttlét után begörcsöltem, a kórházban meg megvizsgáltak minden UH-al és azt mondta a doki, hogy:
Az együttlét hatására megtörténhet, hogy leválik, megindul egy pete, és az most bevérzett. De lehet, hogy ha olyan állapotú, megtermékenyült, és felszívódik a vérzés.
Bár én majdnem rögtön felpattamtam, így nem tudom...
Mellette látott egy kisebb, másikat is.Azt is mondta, hogy 2-3 napig ne legyünk együtt.
azt hiszem,ennyi
zita
ebba
 
 


nem lehetett, hogy a petefészked vérzett be?
Ilyenkor ez normális, és belőle lesz a sárgatest.
beágyazódás után van olyan, hogy a petezsák tapadásánál lehet haematoma, de az nem túl jó.

Így nem tudom miről lehet szó.
Bár nem lehet nagy ügy ha csak 2-3 napra tiltott el.
És pontosan mi görcsölt be? A méhed? És láttál is belőle vérzést?
mert az is lehet, hogy a méhnyálkahártyád válik le.
De ez nagyon kevés infó, sajnálom.

N

Kép
narco
 
 


NárciszKép
Köszi az infót. Én csak olyan gargarizálósra gondoltam, de most már sokkal jobb, voltam ma levegőn Kép
Nem fáj Laurának semmije, ez olyan fakultatív lehetőség, hogy csinálnának neki koponya és hasi UH-t, csak úgy... Ezért gondoltam, hogy inkább kihagynánk, mert ha van valami, azt úgysem tudják megoldani, ha meg nincs, akkor meg minek. De semmi baj nincs.

JucaKép
Tudom ám, hogy csak mondod, hohy laza vagy! Kép Valójában zabszem van a f...kedben Kép

Puszi

Unique

KépKép
unique
 
 


Unique
de jó újra olvasni rólatok!! kép Lauráról mikor lesz? Vagy a fotóalbumban- jobb felső sarok találok képeket?

Ebba
nem semmi a történeted, nem hallottam ilyesmiről, de ha csak "2-3" napra tiltott el a doki, akkor nem lehet nagy gond. Az a lényeg, hogy megnézetted magad dokival. Elhiszem hogy megijedtél, más is így lenne ezzel. Vissza kell még menni a dokihoz?

Angie34
köszi a leírást a "kedves vevőről" most már jobban értem a helyzeteteket. Ez egy nagy tanulság, valóban mindent le kell papírozni és nem szabad az embernek jóhiszeműnek lenni. Jó hogy végül hallgattatok a szülőkre.

Duddu
gratula a két csajszihoz. De jó lesz nektek. (a családban nálunk is vannak ikerlányok, már 11 évesek, jó hogy azonosneműek, nagyon jól megvannak együtt, két külön egyéniség. Amúgy ahogy Aniko24 írta a két csaj is inkább apás nálunk, persze ez nem "előírás") Portugáliába mikor indultok?

Brill
igyekszem jönni a talira, a 10-eit becéloztam magamnak, talán addigra már gipsz nélkül jövök.

syry

Kép

Kép
syrynx
 
 


Sziasztok Lányok!

Remélem mindenkinek nagyon szép napja volt ma.KépKép

TJuca!
Dehogy volt gonosz.Igazad van én is tuti félni fogok.Kép De látod megmondtam,h. nyugi, hisz ha Stöpszli ennyire mozog akkor tényleg minden oké.KépKép

Niki!
Nagyon Sok Boldog Szülinapot kívánok én is!KépKép

Brill!
Te hogy érzed magad?

Dido!
Jól vagy?

Nomi!
Ezek szerint leesett a hőd?Kép
Mi sem ültünk itthon, a párommal sétáltunk egy hatalmasat.:: És vettünk egy babazoknit is, mert ezt fogjuk majd odaadni a szülőknek.Kép
Már én is nagyon várom a képet Babócáról!Kép
Örülnék nagyon ha mégse jönne meg a mesid.

Syry!
Én is nagyon örülök,h. ott leszel a talin.Kép

Ildikó(tökmag)!
Hogy vagy? Hol vagy??

Puszi!Kép

PupyKép
Vendég
 


Helloka!
Szep volt a mai napunk...amig nem tettem egy rossz megjegyzest az anyosra...inkabb csak vicc volt, de a parom felkapta a vizet, en meg tiszta meregzsak vagyok amugy is az utobbi idobenKép igy aztan kiborult a biliKépKép

Pupy, milyen aranyos vagyKép jo otlet tudatni a szulokkel a baba erkezeset, babazokni, tok jo, hogy jutott eszetekbe? en is orulnek, ha nem jonne meg a mensi, de szep lassan megy le a hom, es ez azt jelenti, hogy tutira megjon...de aztan jon egy ujabb honap...es jonnek a kivizsgalasokKép ha lesz lelkierom hozzajuk...

Unique, Laurarol mikor kapunk kepet???

Ebba, most olvasom vissza, amit irtal: velem tortent egyszer olyan, hogy beverzett a tuszom, amikor peteeres korul egyutt voltam a baratommal (ugy jo 7 eve volt ez), en is nagyon megijedtem, mert nagyon vereztem, es hirtelen jott az egesz, pont a ciklus kozepen. Mivel reggel tortent, aznap el is mentem a dokihoz, es megnyugtatott, hogy az ilyesmi elofordulKép el is mult masnapra, de nagyobb volt a panik (kepzelheted, 20 evesen csak ugy beverzelKép). remelem azota veled is minden okKép

Brill, Dido, jol vagytok?

JucaKép Stopszlike mar nem nagyon fer odabent? Nagy simi a kicsi buksijaraKép Orvendek, hogy jol vagytok.

Tenyleg, hol van Tokmag?

JoejszakatKép Remelem kapok esti-puszit a paromtolKép

Nomibogar
Kép
nomibogar
 
 


Kép
Kép
Kép
mátra
 
 


ÚRISTEN!!!
Mátra!!!!!!!!!
Dejóóóóóóóóóóóó!!!!!!!
Hát ezért megérte felébrednem, és benéznem.
Gratulálok!KépKépKép
És tényleg szerencsét hozott a tábla!Dejó, annyiraörülök Neked!KépKépKépKép
Kép
Kép

Szóval mad ha a nagy örömtől lesz egy kis isőd, akkor gyere és meséld el,h. hogyan vettél és mi történt! A párod (Kép) tudja már?

Jó éjt!
Jaj de jól kezdődik ez a vasárnap!Kép

PupyKép
Vendég
 


Mátra!
Hatalmas gratula!!!!!!De jóóóóóó Nekeeeed!KépKépKép
Kiváncsiak vagyunk ám a részletekre is! Apa tudja már????

Kép
Kép
sosi
 
 


Mátra!

Hatalmas grat. Én mondtam, hogy jelentkezz be az orvoshoz:-))))
El sem hiszed mennyire örülök, ugyanakkor, spurrancs az orvoshoz, hogy minden rendben legyen. Megy a zebrid, és én is várom a lelkes beszámolót:
Kép

Pussz:

Juca

tjuca
 
 


Mátra!

Így ismeretlenül is engedd meg, hogy gratuláljak Nektek! Kép Sok-sok türelmet, kitartást és egészséget kívánok Neked erre a 9 hónapra!!! Kép

Zsu

Zsu
valér
 
 


Mátra!
Drága,mindjárt elájulok!KépKép
Uristen!Annyira örülök!
Mesélj mi volt,hogy volt?!Kép
Ez neked jár!
Puszi Aniko

KépKépKépKép
aniko24
 
 


Mátra Kép Tiszta szívemből gratulálok és boldog, probléma mentes babásodást kívánok! KépKépKép

Puszi: Timi

KépKép

KépKép
timika
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Lányok köszönöm szépen, nagyon jól esnek a szavaitok. Rettenetesen boldog vagyok. Kavarognak az érzelmeim, a félelmim.

Nos úgy történt, hogy pénteken felértem Pestre és még nagyon soik időm volt, hogy a párom (Kép) végezzen. A stadionnál van egy könyvsátor, oda mindig bemegyek, mert egész jó könyveket lehet kifogni, egész jó áron. Na itt mindig kismama könyvekbe botlottam. Azt mondtam, ha még egyet látok veszek egy tesztet. Láttam. Elindultam a patika irányába de még vaciláltam, és már furcsa volt, hogy nem hívott a párom (Kép). Gondoltam, ha lesz nem fogadott hívás tőle akkor tuti megveszem. Volt. Megvettem. Eltettem a táskám mélyére és vártam, hogy jöjjön. Jött, elmentünk moziba, sétáltunk. Hazaértünk, furcsa volt a sex is, mert nem kívántam egyáltalán. Reggel megcsináltam a tesztet. Majd' elsírtam magam, mert nem volt csíkos. Szidtam magam, hogy megint belementem egy hülyeségbe, minek kellett. Már mérgembe be akartam dobni a dobozába, azzal együtt a szemetesbe, mikor megláttam a második csíkot. Egyre erősödött. Bementem a szobába és csak néztem a párom (Kép) ahogy várta, hogy végezzek. Pakolásztam, de úgy remegtem, hogy majd' elájultam. Mellékesen megjegyeztem, hogy el kellene menni a dokihoz. Mire ő mondta, hogy mióta könyörög már Kép Én akkor mondtam, hogy de nem azért, amiért Te gondolod. És megmutattam a tesztet. Reakció: "Ez egy terhességi teszt? Igen. Megcsináltad? Igen. Terhes vagy? Igen. Kisbabád lesz. Igen. Jó." Csönd. Hosszú csönd. Csak a szemek beszélgetnek. De azok nagyon. Nagy volt bennem a feszültség, és ezt félre értette. Aztán puszi, együtt örülés, készülődés tovább, közben beszélgetés praktikus dolgokról. Autó. "Te kisbabát vársz. (de ezt olyan hangon, hogy a szeretet és a féltés és a ráismerés, a bizonyosság olyan áhitatot adott neki, hogy tartanom kellett magam, hogy ne sírjak) Tudom. Vigyáznod kell magadra. Tudom. Nincs rohanás, össze-vissza evés. Tudom. Onnantól óránként telefon, hogy vagyok , mit csinálok.
Megegyeztünk, hogy a gyerekeknek sem szólunk még, a szülőknek sem, csak Nektek. Várunk. és Bízunk.

Nagyon hosszú lettem, bocsánat, főleg, hogy próbáltam átadni szó szerint, csak kár, hogy a hangsúlyokat nem lehet leírni.

Köszönöm mégegyszer a gratulációkat, nagyon szeretlek benneteket.
mátra
 
 


Mátra!
Ez csodálatos!
Készülődik a családom én meg itt ülök a gép elött és bögök!
Nagyon vigyázz magadra!

Niki!
Neked utolag szeretnék nagyon boldog születésnapot kivánni!Kép

KépKépKépKép
aniko24
 
 


Sziasztok Lányok!

Ne haragudjatok, hogy állandóan csak kérdéseket teszek fel, és senkinek nem írok, de nem tudok sokat netezni sem otthonról ,sem a munkahelyemről.
Most is lenne egy kérdésem, légyszi válaszoljatok nekem rá.
Nekem 26-28 napra szokott megjönni.Ma vagyok a 26.napon.
Tegnap elött észrevettem, hogy megduzzadtak a melleim. Ilyen még soha nem történt velem. Ma már érzékenyek is.Mivel nem bírtam ki, tegnap csináltam egy tesztet, ami pozítív lett. De úgy lett pozitív, hogy a második vonal csak halványan látszott. Ma reggel is megismételtem és az meg negatív lett. Ilyenkor szerintetek mi van?
Cicinövekedés, tegnap délután émelygős érzés, este meg "majdnem hányok dolod". Szóval ezek a jelek vannak, és mégis reggel neg.
Szerintetek lehet itt még baba?
Légyszi, aki volt már ilyen helyzetben, vagy tudna nekem valami bíztatót mondani, az írjon nekem.
Tudjátok ÚGy, DE Úgy SZERETNÉM!!!!!
Köszi előre is!
Ildi
ildike25
 
 


Mátra!
Ez csodálatos, nagyon Boldog vagyok! Ismét csak gratulálni tudok.Kép Nagyon remélem,h. minél többen fogunk zebrásodni. És mikor mész a dokihoz?

Nomi!
Úgy jött az ötlet,h. apumnak nemrég műtötték a lábát, sajnos köszvényes volt. És a lábujja, amit operáltak kb. akkora bekötve,h. rámenne e gy babazokni.És majd megmondjuk neki,h. huzza a lába ujjára, de ha arra nem akarja, akkor majd az unokájáéra, aki 8 hónap múlva megérkezik.Kép Vagy valami hasonló!
De kérlek ne keseredj el!

Mindenkinek csodás vasárnapot kívánok!

Puszi!Kép

PupyKép
Vendég
 


Ildike!
Halvány csík is csík. Lehet, hogy a második teszt nem volt jó? Olcsó volt? MErt azokkal megtörténeik, hogy nem mutatják ki. Szerintem várj még egy hetet, aztán tesztelj újra. Egyébként ezek jó előjelek Kép

Ismét köszönöm az örömeteket Kép

Pupy, remélem hétfőn. Azért nálam tényleg nem lehet játszani.
mátra
 
 


Mátra!

NAGY-NAGY GRATULA!Kép
Szóhoz sem jutok.Kép
Sok egészséget, és boldogságot kívánok. Kép

Sok puszi: Nárcó

Kép
narco
 
 


Niki!

Kép
mátra
 
 


Sziasztok!

Mátraaaa!!!
Õrületesen, nagyon-nagyon...fokozhatatlanul...GRATULÁLOK!!!KépKépKép
Kép

Mosolygós szép napot Mindenkinek!
Puszó
BrillKép

Kép
brill
 
 


Mátra!Kép

GRATULÁLOK NEKTEK!!!

Egy pár napja már akarom irni neked, hogy nekem 2 terhességem is úgy kezdődött, hogy egy halvány kis csíkocska jelezte, hogy meg akar jönni. Aztán semmi. Ha jól emlékszem, neked is valahogy így volt!

Még egyszer gratulálok!

Puszi, Kati és Petra (29+1)
Vendég
 


Mátra!!!!!!!!!
Elájulok. Ez szuper, majdnem sírtam, mikor megláttam a zebrádat. Feljöttem a fórumra, és első dolgom volt, hogy megnézzem a táblát. Láttam, hogy nem vagy a 9-10 napos menzisek közt. Felnéztem a zebrásokhoz és ott voltál. HIHETETLENÜL ÖRÜLÖK. Ez a tábla tényleg szerencsét- babát- hoz a készítőjének.
Gratulálok.
vigyázz magatokra.
puszi
syry

Kép

Kép
syrynx
 
 


Mátra!

Most mondhatnám, hogy meglepődtem, de az nem lenne igaz! TUDTAM!!!!! Õrületesen örülök nektek! Tudtam én, hogy az én kislányom megtartja amit ígér, csak idő kérdéseKép Abban is biztos voltam, hogy úgy fogjuk megtudni a zebrádat, hogy csendesen belopikálod a táblábaKép Így legyen ötösöm a lottónKép Nagyon-nagyon boldog 8 hónapot kívánok neked! És spuri a dokihoz!

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Kép
Kép
Kép
mátra
 
 


Mátra!
Nagyon gratulálok Neked és minden jót kívánok az elkövetkezendő 9 hónapra!Kép
Duddu!
Gratulálok a kiscsajszikhoz!Akkor Te is lányos anyuci leszel!
Bogi
dbogica
 
 


Matra!
Nagy-nagy GRATULA Neked! Nagyon örülök a csikjaidnak!KépKépKép

Aniko!Kép
Köszönöm jol vagyok, bar tegnap nagyon magam alatt voltam. Tegnap reggel mentünk a leletert. A mennyiseg az egy kicsit több, 17 mill./ml
de sajnos ugyanugy 60%a nem mozog 30%-a lassu, es csak 10% a gyors (meg kevesebb mint a multkor). Igy gyakorlatilag semmi eselyünk. Mostmar csak az orvoson mulik tud-e nekünk adni valamit ami felgyorsitja öket.
Remelem Te jol vagy Aniko!Kép

Kedves Lanyok!Kép
Mindenkinek nagyon szepen köszönöm a drukkokat, nagyon rendesek vagytok!

Azert valami jo is törtent velem:Penteken voltam allas interjun,egy ceg olyan kontakt emberket keres, aki beszel magyarulKép
A Spar-ral, Metro-val kellene tartani a kapcsolatot, arlistakat egyeztetni.
Holnap reggel kezdek. Eleg koran kell kelnem, hogy odaerjek,(5-kor)de part time-ban dolgoznek, csak delelött.

Kicsit izgulok a holnapi munka miatt.

Sok puszi Nektek!

Judit

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Mátra!
Annyira szép amit írtál. A párod reakciója meg olyan tipikusan férfira jellemzőKép Kép

Nem volt vérzésem,mikor begöürcsöltem,majd holnap kiderül, hogy felszívódott-e a bevérzés,mert megyek dokihoz, meg este leírom,amit mond. Csak ne felejtsek el semmi. Mert nem tudom,ti hogy vagytok vele,de mire szemben ülök vele,elfelejtek egy cspmó kérdést.
Niki!
Boldog szülinapot!
zita
ebba
 
 


Kép

Tényleg csak ötletként, mert úgy látom a nyár eleje lenne inkább jobb mindenkinek. Ez a 20-a pedig valahogy elkerülte a figyelmemet.
De nyugodtan hurrogjatok le Kép
mátra
 
 


Sziasztok!

Mátra!
Gratulálok!Kép
Nagyon örülök nektek!!!
Kép

Anikó!
Uh-ra majd csak 2-3 hét múlva megyek.Ez lesz a genetikai uh. és arra sokára adnak időpontot, utána megyek a dokimhoz, aki megnéz 3 dimenzióssal és akkor már talán látjuk, hogy fiú v. lány.

Pupy!
A vízitornán 4-5 kismami van.Vízben csináljuk azokat a gyakorlatokat, amiket szárazföldön, de itt még "könnyebbek" a víz miatt. Nekem nagyon tetszik!

Brill!
Ez a beszéd!!!!!!
Biztos minden rendben lesz ezután!

Junko puszil Mindenkit, holnap jön és beszámol nektek!

Szép vasárnap estét!
Csibe

Csibe, Gábor és Péter

Kép
Kép
csibe78
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?