Hú, annyit írtatok, hogy mire végigolvastam elfelejtettem a felét

Mi lesz majd ha még terhes is leszek?
Mirci,
gratu a laptetőhöz!
Mi márciusban leszünk 6 évesek. Az első szerelmemmel 6 évig voltam

Nála végig féltékeny voltam, mert olyan nagyon bulizós, haverkodós, társaság központja típus volt.
A mostani párom hál istennek pont az ellenkezője, nagyon nyugis. Buliba se nagyon vágyik, de én már az elején mondtam neki, hogy nem díjaznám, hogy külön elmenjünk buliba.
Ehhez képest én már 3-4-szer voltam

De ez már csak az elmúlt 1 évben volt, mert Pálmi kapcsán nagyon lekötöttnek éreztem magam és vágytam el egy kicsit kikapcsolódni.
Párom talán 2 estét töltött nélkülem, egyszer síelés kapcsán, egyszer meg elment a haverjaihoz. Akkor féltékeny voltam

Persze csak magamban és már alig vártam hogy hazaérjen és lássam, hogy minden rendben

De rajta is ezt láttam velem kapcsolatban, mikor elmentem bulizni.
Bercsi,
én is lusta vagyok ilyen hőmérőzgetéshez

Ez oroszlán jellemvonás?

És a féltékenység?

Azt mondják az attól is lehet, hogy az ember magából indul ki?
