Új privát üzeneted érkezett!

Hogy kell regisztrálni a wiw-en? Nem sikerül!
 
 


Engi: én is megnézetem az oldalt, de nem tudsz regisztrálni, hanem egy már regisztrált ismerősödnek kell oda "meghívnia".
Nem tudom még mi volt az oviban, apukám 3-ra megy a gyerkőcért. Remélem nem volt túl rossz, jajj de annyira bűntudatom van.
Tegnap már mondtam férjemnek, hogy a januári UH után valószínüleg otthoni munkára fogom kérni magam. Fiammal is veszélyeztetett voltam, így most sem lesz meglepő. Fura, mert délutánra úgy megdagad és húzódik a hasam, ilyenkor jót tesz egy kis mozgás.
Szerencsére én a beigli sütést megúszom, ma megy apukám érte. A mai tervem pogácsasütés, csak ezt össze kell egyeztetnem gyerekfelügyelettel, mert ma lesz fafaragás is, és egészen biztos vagyok benne, hogy fiam sorban fog állni a fűrészért.

Megvettem a füstölt husit a káposztához, nagyon szépet kaptam.

Mennem kell, mert fennforgás van.
 
 


Pogácsa meg miegyebek. JAJ! Még annyi minden van. Remélem, túl fogom élni a karácsonyt. Apukámnak rendelt könyv még nem érkezett meg, még a holnapi napban reménykedek. Nem tudom, különben mit szól a gyümölcscentrifugához, amit anyukámmal "közösen" fog kapni. Tesóméknak még semmi, szerencsére csak januárban jönnek.
Ha írtok e-mail elérhetőséget, meg tudlak hívni a wiw-re.

Kép KépKép
 
 

 
 

Lorca!
Én vagyok a wiwen. Te milyen néven vagy, hogy meg tudjalak ismerősnek jelölni?

 
 


Sziasztok,
a tegnapi programom kicsit borúlt, de semmi gáz. Hazafelé még meg kellett vennem pár apróságot, tej, ásványvíz stb., és már délután kitalálta férjem, hogy mi lenne, ha a káposztát nem 25-én, hanem tegnap megcsinálnám, mert hogy Õ már nagyon éhes. Szóval megcsináltam és összegyúrtam a pogi tésztáját, de meegsütni már nem volt időm. Majd ma.

A sütit, beiglit szerencsére egyik nagymamám évek óta megsüti, hát Isten tartsa meg jószokását Kép

Lorca: milyen könyvet rendeltél apukádnak? Én is szerettem volna még 1-2 apróságot megvenni férjemnek, de egyszerűen nincs időm elmenni. Mondtam neki, hogy majd még meghívom a szilveszteri utunk során vacsorázni.
A gyümölcscentrifuga nagyon jó, és ha nem apukádnak kell elmosnia, biztosan nagyon fogja szeretni Kép
Elküldöm az e-mail címemet neked privátban és akkor meghívsz? Jujj de jó lenne! Kép

Na mennem kell, itt vannak kollegáim és letámadtak.

Puszi
 
 


Lorca!

Itt is van az emilem. tothpontengikukacfreemailponthu Na ezt jól megasszontam.
Meghívsz? lécci lécci lécci!
 
 


Sziasztok!
Itt a kölyök!
Boldog karácsonyt kívánok nektek és sok örömöt az újévben! Kistesót is mindenhova!!!!!Kép

Kép

Kép
Kép
Kép
 
 


Remélem, átment a meghívó.
A Da Vinci kódot rendeltem, magamnak meg a Gyermekgyógyászat tankönyvet. Szerencsére péntek du megérkezett.
Amica,
Már akkora mint egy csemegeuborka! Hurrá! Kép

Kép KépKép
 
 


Sziasztok,
pénteken korábban elengedtek minket, így már nem tudtam visszajönni mindenkinek boldog karácsonyt kívánni! De így utólag vegyétek úgy, mintha ez megtörtént volna, jó? Kép

Hogy teltek az ünnepek? Nálunk egész jól ment minden,csak tegnapra már kifáradtam. Ma alig bírtam kikelni az ágyból, ráadásul 3 napja rosszul alszom.

Amica: mennyi idős a baba most? Jajj, már én is be vagyok sózva, hogy lássam januárban.

Lorca: köszi a meghívást, megérkezett, bár még nem volt időm belépni, azt hiszem majd ma délután.

Tök üres a cég, de én korán bejöttem, mert délben hazamegyek, otthonról dolgozom délután, holnap pedig szabi.

Képzeljétek, pénteken hívott egy baráti pár, két gyerekük van, a nagy 3 éves volt a nyáron, a kicsi pedig 1 szeptemberben. És jön a 3.!! Hát nem így tervezték, de már örülnek neki. 4 év alatt 3 gyerek, azért az nem semmi. Sehol sem vagyunk, lányok! Kép

Puszi
 
 


Apuci hogy itthon van, mintha kevesebb időm lenne irogatni. Meg Nati is visszatért a max 3 órát bírok ki evés nélkülre. Nappal még ok, de este...

Moni,
A profilomban van a címem, az alapján a wiw megtalál. A Nilacid az savlekötő, én is ettem, mint kacsa a nokedlit. Nem is éltem volna túl anélkül az utolsó hónapokat. Vagy három dobozt felkajáltam. Csak a végén már nemigazán használt.

Kép KépKép
 
 


Sziasztok,
mindenkinek boldog új évet kívánok!!

Sok puszi
 
 


Sziasztok!
Én is Boldog Új évet kívánok mindenkinek!

Kismamák hogy vagytok?

Engi? Lorca?
Nálatok mi a helyzet?

Velem semmi különös nincs. Holnap már dolgozni kell. Pedig de jó lenne még egy hét itthon!

 
 


Sziasztok,
Lorca: köszönöm a meghívást az iwiw-re, csak még nem volt időm igazán körülnézni, de már jelentkezett egy általános iskolás osztálytársam Kép

Moni: én köszönöm megvagyok, bár gőzerővel megindult a hányinger, non-stop 24 órában. Ha minden igaz a héten megyek dokihoz, de UH gondolom két hét múlva lesz. Már nagyon izgulunk.
Hogy teltek az ünnepek?

Puszi
 
 


Boldog Újévet mindenkinek. A gépem ismét a mindjárt bedöglök állapotban van, nem tudom, meddig húzza. Azok a r.. vírusok. Mindig megtalál egy.
Itt minden ok, hamarosan tesóm is meglátogat, már legalább országon belül van. Ha nem küzdenék egész nap ezzel a géppel, még akár beszélni is tudtunk volna.
Apuci még itthon van a héten. Meg tudnám szokni, hogy nem jár dolgozni. Így legalább övé a reggeli műszak, nekem csak 9-10kor kell kelni. Gyorsan meg lehet szokni a jót.

Kép KépKép
 
 


Sziasztok!
Teljesen kipurcantam az ünnepekben...
Viki, ma töltöm be a 12 hetetKép
Majd jövök!
BÚÉK!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok,
Lorca: nálunk is volt egy mh váltás mialatt otthon voltam a fiammal, hát imádtam, hogy férjem otthon van Kép Tök jó lenne 3 évig együtt sétálgatni, vásárolgatni Kép

Amica: gratulálok! Voltál UH-on? Én tegnap voltam dokinál, 10 hetes a baba, 25-én megyek UH-ra. Nem tudom mikor szóljak a mh-emen, mert pont most akarunk helyettesítési díjjat kérni. De már alig férek bele valamibe, állandóan egy szoknyába lézengek.

Puszi nektek!
 
 


Sziasztok!

Karácsony után szüleimnél voltunk,nagyon jó volt!!!

Nem volt időm sem olvasni sem írni.
A kismamaáknak örülök ,hogy jól vagytok!!

Lorca!

Ne mondd,hogy Nati éjjel is 3 óránként eszik!!!!
Ugye valamit csak rosszul értettem?!?!
Jó ez a wiw!

Gergő négykézláb "áll".Kicsit meglepett,nem vártam még.Úgy látom nem sokáig lesz már kisbaba.

Éhes, megyek,nem viseli jól ha megváratom a kajával.Pussz
 
 


Engi,
Nem értetted félre, nagy átlag a három óra, az igaz, vannak jobb pillanatok, de nem tartanak sokáig. ma éjjel pl 7:30, 11, 1, 5, 6:30, 10kor alma apucival, utána én, 1kor répa karfiol majd én, most alszik. De már hallom,hogy cumizik. A jó hír, hogy ált gyorsan végez. Ha hagyom sírni, kiborulok, ő is és rosszabb a helyzet. Majd csak eljön az én időm, és egyszer csak elkezd aludni. De egyszer már aludt fél 7ig és 4-5ször fél 5ig este 11 körültől. Aludni nem alszok, de a napi hiszti átlag kb 0-10 perc. A sírást rosszabbul viselem, mint az éjszakázást. Biztos lehetne "rendre" szoktatni, kibírja tovább is, de az éjjel közepén nincs kedvem nevelni. Majd ha ő úgy gondolja. Nem véletlenül van a mi szobánkban még mindíg.

Nem lenne kedvetek valahogy összehozni egy találkozót? Jó lenne nem csak virtuálisan találkozni. Nálunk bőven elférnénk, gyerekek is. (Nem beszélve arról, hogy teljesen önzetlen módon ez nekem nagyon kényelmes.) Ha egyszer mindenki Pesten jár, nem lenne bonyolult leszervezni. A tél nem ideális, tudom, de gondolom pocakos részleg a nyáron már nem szívesen ugrálna. Vélemény?

Kép KépKép
 
 


Lorca: fiam is sokáig éjszakázott, volt hogy megpróbáltuk "megnevelni". Az abból állt, hogy Õ a kiságyban, mi a nagyágyon sírtunk...
A találka jó öltet, én megyek nyáron is, úgyis a 8. kerben szülök, max. kicsit izgalmas lesz a találkozásunk Kép
 
 


Lorca!

nem semmi ez a csajszi!!Az éjszakázásból nekem is kijutott Kincsővel,Õ is felébredt minden éjjel 4* 5* is,igaz nem evett,de nekem is ugyanúgy fel kellett kelni.

tetszik a találkaötlet,Bár bizonyos szempontból itt mi hátrányos megkülönböztetésben vaygunk részesülve.

Hátha mégis összajönne!!!!!
 
 


Ha össze tudjuk hozni, hogy mindannyian egy városban legyünk, akkor lehet. Ki van mellette?

A találkozóról a sógorom jut eszembe. Õk nemrég költöztek vidékre, mindketten Bpen dolgoznak, van két kocsijuk, gyerek nincs. Nekünk nincs kocsink, csak gyerek. Karácsonykor, amikor említettük, hogy néha összefuthatnánk, azt mondták, hogy bármikor elmehetünk őket meglátogatni. Kép

Szerintem nagyon jó lenne!

Kép KépKép
 
 


Sziasztok!
Helyzetjelentés rólam. 29. cn. hőm még fenn, egynelőremensinek nincs jele.

Tali.
Én ugye minden héten járok Pestre a suliba, rövid időre, fél-1 óra tudnék talit bevállalni. most is 10-én, 19-én megyek vizsgázni.

 
 


Sziasztok,
Lorca: milyen kedves a sógorod Kép Nem csak nekem van ezek szerint jó rokonságom!

Moni: hát ez szuper hír! 28 napos szokott lenni a ciklusod? Tesztelni mikor akarsz?

Jók legyetek!

Viki
 
 


Viki!
28 napos.
Egyenlőre nem tervezek tesztelést. Az adott pillanatra bízom.

 
 


Moni!
mondjuk legyen a holnap reggel az adott pillanat!
Izgulok veled!

Viki!
Mit szól a nagyfiad dudorkához?Beszáltetek már neki róla?

Lorca!
Merre is laktok ti Pesten?

Engi
 
 


Engi,
A Keletinél lakunk. Ideális, ha például Krakkóból jössz, itt tesz le a vonat. Hátrány, hogy nincs lift, a babakocsitároló megoldható, ha összecsukom az enyémet, elfér. Jellemző a képviselőnkre, hogy a házban született két baba, erre csináltatott egy tárolót 100.000 Ft-ért, két kocsinak. Mondta, nem baj, ha lesz még egy baba, akkor majd lesz még egy tároló. Gondolkodó álláspont?

Moni,
akkor téged úgy számollak, hogy benne vagy Kép

Viki,
téged is, gondolom jársz erre, ha más nem, legalább kórházba. Melyiket nézted ki?

Amica?

Egész jól állunkKép

Kép KépKép
 
 


Helyzetjelentés magamról.
Tegnap iszonyatos fejgörcsöm lett estére. Lefeküdtem aludni, és éjjel 1 óra körül arra ébredtem, hogy még mindig nagyon fáj a fejem. Nem mertem bevenni emmit, mert hátha... Aztán végülis amit amratinnak adtak lázcsill. amikor beteg volt, arra nem volt ráírva semmi, így bevettem. Reggel is még fájt, de már nem annyira. Mondtam a férjemnek vegyünk tesztet, hogy tudjam mi van, és ha neg. akkor nyugodt szívvel veszem be a szokásos iylenkori gyógyszerem, mert tanulnom is kellene, és iylen állapotban nem lehet. Tegnap sem tudtam egész du. tanulni a fejfájásom miatt. De. vettünk is egyet, megcsináltam és sajna totál neg. Hát ez van. Pedig mielőtt megcsináltam ellenőriztem, hogy hátha közeledik a mensi, de semmi. Hőm 36.6, még fenn van, mensi jelét nem érzem. Most már csak abban bízom minél hamarabb megjön!

Lorca!
Ha nem zavarok, akkor v.melyik nap(10. v. 19.) meglátogatlak.

 
 


Moni,
teljes lelkesedéssel várlak. emilre majd elküldöm a címem és telefonszámom.
Én is hőmérőztem, nekem 37 körül volt reggelente. Az alap hőmérsékletem 36 alatt van, így én majd lerágtam az ujjaimat, amire a tesz kimutatta Natit.

Kép KépKép
 
 


Elküldtem a mailt, ha nem érkezik meg, rossz helyre küldtem, a profilomban van az email címem.

Kép KépKép
 
 


Sziasztok!
Elköszönni jöttem. Na nem végleg, de ezentúl nem fogok sűrűn írogatni. Ma megjött hajnalban, és megint sírtam. Muszáj kikapcsolni, de úgy nem megy, ha mindennap ezzel foglalkozom. Nem tudom mennyire lesz hatásos, majd elválik. Mindenestre megpróbálom. Ha valami érdemleges történik velem, akkor úgyis fogok írni. Ti is megtaláltok e-mailben, címemet a nevemre kattintva megtaláljátok.
Mindenkinek gyors babásodást kívánok!

 
 


Sziasztok,
Moni: nagyon sajnálom, de megértelek. Szerintem sem jó minden nap a hőről, a külömböző "jelekről" beszélni, egészen biztos vagyok benne, hogy ez a feszültség befolyásolja a szervezet működését. Ismered az agykontrollt? Próbáld magad körülvenni olyan emberekkel,akik pozitívan gondolkoznak és örülj a gyermekeidnek!!!

Engi: fiamnak a 25-i UH felvételét akarjuk majd megmutatni. Egy-egy elszólás már van, meg tudja hogy most vigyázni kell anyu pocakjára. Egyik nap odarohant hozzám és elkezdte puszilgatni a hasam, de nem vagyok benne biztos, hogy már tudja mi vár rá Kép És mostanában állandóan hajtogatja, hogy Õ már nem kisbaba, nem akar a járókában ülni Kép

Lorca: az I-es Nőin szeretnék most is szülni, ott ahol a fiamat szültem. MEgbízom az orvosomban és a körülményekkel is elégedett voltam. Nem nagyon vonzanak az alternatív szülési lehetőségek, nem akarok labdán pattogni, bordásfalon lógni stb.

Tegnap fiamnak felszakadt egy kicsit a szemöldöke, anyuéknál nekiesett az ágy támlájának. Írtó ideges voltam, mert a gyerek utólag elmesélte,hogy egy olyan játékot játszottak, amit én kifejezetten megtiltottam (ágyon ugrált). Hát egy ideig biztosan nem fogjuk lepasszolni.

Pénteken elmondtam a főnöknőmnek a hírt, a reakció: már megint? Meg hogy összeomlik az osztály, meg a kinti főnököm szélütést fog kapni. Szóval csupa megnyugtató dolog Kép De ki nem tojja le?

Puszi mindenkinek!
 
 


Sziasztok!
Csak a végét olvastam, Moni, nagyon sajnálomKép

Mi ma voltunk uh-n itt a kölyök, megmutatomKép
Lassan készülnöm kell az oviba, majd jövök!
Kép

Kép
Kép
Kép
 
 


Viki,
Akkor te vagy az egyetlen pótolhatatlan ember a cégnél. Vagy túl jól dolgozol, ami szintén veszedelmes. Ez a "már megint" aranyos. Arra gondolt, hogy a következő már csak nyugdíjas éveidben fog jönni? És mi lenne, ha mondjuk 5 gyereket szeretnél? Az már erkölcstelenség vagy bűntény?
Vagy nem kérdeztem még, vagy elfelejtettem. Ki a dokid? Engem se vonz a labdázásKép

Amica,
Milyen aranyos, látszik a füle! Legalábbis szerinetm az a füle. Állítólag a második és többedik terhességnél előbb lehet érezni a baba mozgását. Kíváncsi vagyok, mikor!

Kép KépKép
 
 


Sziasztok,
Amica: de édes a babád! Már én is látni akarom a mienket!!!! Hogy érzed magad?

Lorca: tudod, csak a fizetésemen nem érezhető, hogy nélkülözhetetlen lennék... Januárban ment el egy lány tőlünk szülési szabira és ezért ez a nagy kétségbeesés, dehát az ember nem a kollegáihoz igazítva tervez babát. Nem kérdezték tőlem mikor visszajöttem, hogy akarok-e még gyereket, így nem tehet szemrehányást. Na meg én is ezt mondtam régen a kolleganőimnek,hogy az embernek van egy elképzelése a korkülömbségről is és ezt nem változtatja meg az sem, ha ez nem tetszik a mh-nek.
A dokim Ádám Zsolt, nekem nagyon szimpatikus. Bár sokan panaszkodnak rá, hogy várni kell rá, rengetegen járnak hozzá. Szerencsére nekünk van ismerősünk a kh-ban, így soron kívül bejutok. De tetszettek a csecsemős nővérek meg az egész környezet. És fontos, hogy van gyerekosztály, így ha nem adj Isten valami van a babával, nem viszik el máshová. Lányodat hol szülted?
A találkozóval kapcsolatban: ha gondolod, megbeszélhetjük, hogy ki mit hozzon, süssön. Persze,ha a többiek is így gondolják, hogy ne rád háruljon kizárólagosan ez a feladat.

Nekem még mindig vacak a gyomrom, hányingerem van. Tegnap alig ettem, de nem baj, majd elmúlik ez a rosszullét.

Puszi: Viki
 
 


sziasztok!

Amica!Kép

Pont ilyen volt a Gergő is !!! Kép
Hogy tippeled fiú vagy lány lesz?

Viki!Kép
Remélem semmi komoly nem lett a balesetből!Jól van a fiad?
Ne a munkahelyed érdekeit tartsd most szemelőtt.
Meg fogják tudni oldani!

Gergő halad előre.Igaz,nem száguldozik,de ha valamit nagyon el akar érni addig tornézik,míg oda nem kúszik.
Ja,és pá-pá-t int. Olyan nagyfiú már! Hihetetlen! Nemrég még én is az UH-s képeket názegettem.

Pusz Engi
 
 


Szia Engi,
köszönöm, már jól van a fiam, csak egy nagy bibi van a szemöldökén. Örülök, hogy nem a szemével történt baj, megbolondultam volna.
1-2 dolgot még ki akarok harcolni a munkahelyemen, de utána szerintem lassan kiíratom magam. Még szeretnék majd az ovi nyáriszünet elött egy kicsit pihenni is Kép

Ez a jó még, mikor nem gyorsul be a gyerkőc. Aztán jön a pakoljunk el mindent, meg a hú mennyi veszélyes bútorsarok időszaka Kép

Puszi
 
 


Viki,
Én is a SOTE I-en voltam, látásból ismerem a dokit. Van néhány dolog, amit nem szerettem, de túlélhető volt. Nekem olyan érzésem volt, hogy ott töltöttem a terhességem nagy részét, főleg a vége felé. Mintha arra játszottak volna, hogy ott indul meg a szülés és akkor pont jó helyen vagyok.
Szerintem a kinti főnök is tudja, hogy születnek a babák. Megkérdezték, meddig maradsz? Legalább próbált volna mosolyogni! Illik, amikor jó hírt közölnek.

Engi,
El tudnál jönni egy talira?
Nati még csak hátrafelé halad, azt sem teljesen szándékosan. Pá-pá nem megy, mi tapsikolunk. Meg csak várom, hogy megtanuljon felülni. Addig kicsit fárasztó, hogy amint rájön, hogy nem ül vagy áll, elsírja nekem bánatát.

Kép KépKép
 
 


Sziasztok,
Lorca: Te kihez jártál? Én is sok időt töltöttem a kh-ban, de mindig nagyon kedvesek voltak. Nekem csak az ügyeletes doki nem tetszett, aki felvett a szülőszobára, az nagyon fájdalmasan vizsgált meg. Na meg egy dolog volt negatívum, hogy az UH-ra nem jöhet be az apuka.
Kérdezgették, hogy mikorra várjuk. Ilyen hülységet kérdezett a főnöknőm,hogy novemberre??? Mondom igen, gondoltam szólok, hogy pár hónap múlva terhes leszek Kép Főnöknőm pár napja szemétkedik, így ha sikerül elintéznem azt a két dolgot, amit szeretnék, lehet hogy otthoni munkára kérem magam. Dolgozni szeretnék,nem akarok otthon ülni és bámulni a falat.

Ma kiderült,hogy kollegáméknál is jön a baba és ő akar gyesre menni a lány helyett. Anyukám mondta, hogy feszítsük ki a védőhálót, mert ha ezt meghallja a főnöknőm, tuti kiugrik az ablakon Kép
 
 


Sziasztok!
Jó régen jártam itt!
Amica!
Gratulálok,jó egészséget és problémamentes várandóságot kívánok!Kép

Viki!
Nem irigylem a főnöködet!De az sem volt semmi,amikor kiderült,hogy Ágotával várandós vagyok,mert rövid idő alatt 5-en jöttünk el szülni!Jó mi?De hát ez van!

Mi 1-től betegek vagyunk,kezdte Ágota,majd nekem elment a hangom.Reggeltől ismét köhög a drágám,így remélem most már tényleg hamar kilábalunk ebből a sorozatból!
Baba ügyben változatlan minden,a 3.hónapot mérem.Ha megjön megyek a dokimhoz vissza,de addig is folsavat+ vitamint kezdek szedni.
A suli első féléve megvan,január végén kezdem a következőt.

JÓ egészséget mindenkinek!

Kép
 
 


Sziasztok!
Voltam itt, csak nem engedett be a gép, most sietnem kell, köszönöm!!!!!!!!
Márton beteg lettKép

Kép
Kép
Kép
 
 


Viki,
Ilyen környezetből jobb, ha minél előbb szabadulsz. Gyerkőcöd tuti örülne, ha otthon lennél. tudok egy jó programot, ha unatkoznál. Meglátogatsz, játszol Natival én meg jót alszok a másik szobában!
Dr Bőze Tamás volt a dokim. Mily sokat is ültem azokon a fehér padokon!
Az uh-s dolog nekem se tetszett. Pláne az a "zavarná a többi kismamát, ezért nem engedi a doktor úr" magyarázat.
Én egy rutinvizsgálat során találkoztam egy ügyeletessel a szülőszobán. Elég barbár volt, gyorsan el is felejtettem a nevét. Szerencsémre az én dokim is aznap volt ügyeletes, amikor szülni mentem, úgyhogy szüléskor már bent volt előttem.

Sapé,
Jó régen jártál erre. Sajnálom,hogy nincs eredmény. Én még addig se jutottam, hogy legyen mérnivaló. Így legalább nem kell reggel korán kelnem. Persze, ha Nat hagy aludni.

Engi,
Nati gyorsan bepótolta lemaradását. Most már random módon tud pá-pát inteni. Egyszer még mondta is.

Amica,
Jobbulást Martinnak. Mi a probléma?

Kép KépKép
 
 


Lorca, torokgyulladás, de a fülét is fájlalja és Janka is elkezdett köhögniKép
Az a baj, hogy Márton nem akarja bevenni a gyógyszert és így nezen haladunk...

Kép
Kép
Kép
 
 


Amica,
Nem tudod átverni valahogy? Nekem rém rossz emlékeket hoz az a füles dolog. Ilyenkor otthon vagy Martinnal?

Kép KépKép
 
 


Lorca, annyit sikerült elérnem, hogy vizes pohárral egyik kezében, gumicukorral a másikban az ölemben lenyeli és egy ideje nem hányja ki. Remélem hamarosan helyrejön. Itthon vagyok veleKép

Kép
Kép
Kép
 
 


Szegény manóka, ha kihányja tényleg nem lehet valami jó az a gyógyszer. A gumicukros ötlet jóKép Nat eddig még csak bébi Panadolt kapott. Õ teljesen fel volt háborodva, hogy csak egy kanállal ehet. Rögtön előjöttek a rémképeim, hogy nem veszem észre és az egész üveggel megeszi. Egy nem egészen 8 hónaposnál ez tudom, hogy reális félelem, de ez nem segít.
Hogy készülsz a testvérféltékenységre?

Kép KépKép
 
 


Lorca, abban nyakig benne vagyok!!!!!!!!!Kép
Van ugyanis egy négy éves legénykém a lányunk pedig kettő és fél!!!!!!!!!!!!!!!!
Abban bízom hárman majd egymás között intézik a dolgokat!Kép

A gyógyszerezés már egész jól megy! Persze előre adni kell már a kezébe a gumicukitKép

Kép
Kép
Kép
 
 


Az egész jó, ha jól számolom. Életedból minimum 7 év pelenkázás lesz. volt szünet? El tudom képzelni a nagyot, amikor megmutatod neki a picit.
Jaj ne, már megint?!
Akkor ugye a dackorszakról se kérdezzelek?
Neked most legalább mindegy, hogy fiú vagy lány születik, gondolom megvannak még a bébiruhák.Kép

Kép KépKép
 
 


Lorca, nem volt szünet, de még a szoptatásban semKép
A nagy azt mondta egyik este, hogy "szétszed, hogy megnézhesse a kistesót"! Látta az uh képet, tetszett neki és persze azonnal megnézné milyenKép.

Kép
Kép
Kép
 
 


Amica,
A kis édesKép
A névadásnál meg fogod kérdezni a véleményét?
Az elmúlt négy évben jó sok át nem aludt éjszaka lehetett. Legalább nem esel ki belőle. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy mi lenne, ha ikrek lennének? Ez örök rémálmom.
Hűha, ez már az 500. hsz. Ez már egy fél jubileum.

Kép KépKép
 
 


Moni,
Örülök, hogy találkoztunk! A spenót katasztrófális eredményekkel járt. Utána fel kellett mostni, ajtót, konyhaszekrényt pucolni, kisruhát cserélni és nekem is át kellett öltöznöm. Esti hajmosásra is maradt egy kicsi a zöld masszából.
De legalább az üdítőt gond nélkül megitta. Kicsit szenvedtük a pohárral, a végét én lefetyeltem ki, de körbevigyorogta a fejét, annyira tetszett neki.

Kép KépKép
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: