Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Kép
Kép

Kép
Kép
Kép
 
 


AmicaKép

Szorítok,hogy minden úgy legyen ahogy érzed!!!Kép
 
 


Képzeljétek, ma először nem manó ébresztett. Átaludta az éjszakát egész 7 óráig. Igaz, ő már fent volt, de szép csendben nézegette a lábait.Kép
Gondolom ma majd bepótoltatja az elmaradt ébredéseket.
Engi, ja, a bogyókkal nekem még az is volt a bajom,hogy elfelejtettem, egész nap azon paráztam, hogy másnap időben jusson eszembe. Ráadásul egy jó darabig potyára szedtem. A végére már sehol nem volt a fickó, én meg már ha beleinvesztáltam az egy hónap duplavédekezést, nem akartam rögtön leállni. Persze no sex volt műsor, így igazán megérte az a 10kg!

Kép KépKép
 
 

 
 

Sziasztok,
sikerült elkapnom valami torok nyavalyát, és teljesen leterített. Egy napig lázas is voltam, nagyon féltem, persze bevenni semmit sem mertem. Adtak homeopátiás bogyót, de az annyi volt, mintha semmit nem vettem volna be.

De elmentünk ma dokihoz, 6 hetes a babóka és minden rendben van. Egy hónap múlva kell újra mennem. Család repdes a boldogságtól, megrendelték a kislány unokát. Kép

Hogy telt a Mikulásotok? Én spec. pont aznap lázasodtam be, így még a csokijaim érintetlenek, azt még nem kivánom.

Moni: nagyon drukkolok, hogy sikerüljön!

Sziasztok.

Viki
 
 


Jó, hogy majd egyidősek a babáitok. Alig pár hét a különbség.
Viki, visszanéztem, hogy mit is írtál az adott időpontban...lehet, hogy a nemalvós éjszakák jót tesznek a babóknak? Bejött Jónás bácsi? Szerinted kislány? Nekem az első napoktól megvolt az érzésem, hogy csakis lány lehet.
Mikulás? Csokit nem kaptam. Pechemre pont kifejtettem, hogy le kéne fogyni és különbenis az egészséges élet, bla bla. Na, jókor. ajándék azért volt.
Jól megjártam a sütőtökkel. Nem mertük mondani anyósnak, hogy babó pocijának nemigazán jó. Fellelkesült. Végre tud valamit csinálni az egy szem unokájának!

Kép KépKép
 
 


Jó, hogy majd egyidősek a babáitok. Alig pár hét a különbség.
Viki, visszanéztem, hogy mit is írtál az adott időpontban...lehet, hogy a nemalvós éjszakák jót tesznek a babóknak? Bejött Jónás bácsi? Szerinted kislány? Nekem az első napoktól megvolt az érzésem, hogy csakis lány lehet.
Mikulás? Csokit nem kaptam. Pechemre pont kifejtettem, hogy le kéne fogyni és különbenis az egészséges élet, bla bla. Na, jókor. ajándék azért volt.
Jól megjártam a sütőtökkel. Nem mertük mondani anyósnak, hogy babó pocijának nemigazán jó. Fellelkesült. Végre tud valamit csinálni az egy szem unokájának!

Kép KépKép
 
 


Sziasztok!
Sajna megjött... De most sokkal jobban viselem mint ezelőtt, meg azelőtt. Nem volt kiborulás meg sem. Most elkezdtem szedni homeos bogyókat. Hát kíváncsi leszek.

 
 


Mpni!

Sajnálom!!Kép Milyen bogyókat fogsz szedni? Mire hatnak?

Amica!!

Te hogy állsz??

EngiKép
 
 


Engi, folyton össze kell szednem magamKép
De azért rendben van ám minden csak nagyon hamar kipurcanok!

Moni!
Remélem hatnak majd a bogyók! Olyan régóta láttalak a másik topikban, sosem gondoltam, volna, hogy megelőzlek, de szívből kívánom nektek a babátKép!

Kép
Kép
Kép
 
 


Amica!

A gyerekek tudják már ??
Ez annyira jó! Irigyellek ezért az érzésért.Borzaztóan szerettem ezt a csodát!
Tavaly ilyenkor már nekem is volt pocaklakóm.Most volt és mégis olyan régnek tűnik.
Hihetetlen hogy már elmúlt Gergő 6 hónapos!
Nagyon vigyázz magatokra!Jelentkezz ám a fontos vizsgálatok után!!!
Várjuk majd a híreket!
Kép
 
 


Sziasztok,
olyan nehezen mászok ki ebből a torok bigyóból, így hogy nem lehet semmit sem beszedni. Még most is köhögök és néha ráz a hideg.

Lorca: hát nem tudom jót tett-e a nemalvós éjszaka, de ez a hónap volt az, amikor azt mondtam, hogy én nem fogok összebújni a férjemmel akkor is, ha összeesek csak azért mert peteérés van.
Nem hiszem, hogy Jónás alapján jött össze, mert nekem menstruáció idejére teszi a napokat, és akkor nem voltunk együtt.
Hát fura ez a megérzés dolog, fiamnál én is tudtam, hogy fiú lesz. De most kicsit benne van az emberben egy kis szubjektív "megérzés" is. Elsőnél ugye mindegy,hogy fiú-e vagy lány, másodikra az ember általában ellenkező nemű gyereket szeretne. Nekem igazán most mindegy, annyi az oka annak, hogy jó lenne lány, hogy mivel több gyereket nem tervezünk, jó lenne megtapasztalni, hogy milyen lehet lányt nevelni.
Kikészült a baba pocakja a sütőtöktől?

Moni: sajnálom, most marad a spontán próba vagy valami más fog történni?

Engi: hogy vagy? Én sokat alszom, bár ez lehet, hogy a nátha miatt is volt. Na meg ma jött a várva várt hányinger, persze egy tárgyalás kellős közepén Kép Amúgy meg egy ökröt meg bírnék enni.

Sziasztok
 
 


Viki!

Ilyenkor engedélyezve az ökör.Nyárson a legjobb.
Kép
Tegnap elkezdett folyni Gergő orra.Porszívózom,eddig hősiesen hagyja.
Biztos az oviban szedte össze,mikor Kincsőért megyünk..... Remélem lázas nem lesz.

Látszik már a pocid rendesen? Munkahelyen tudják??

Engi
 
 


Sziasztok!

Amica!
Az nem jelent semmit, hogy mióta irogatok ide! Igazából tavaly okt. óta nem védekezünk, de csak márc. óta startoltunk rá. Aztán mégis semmi...

Viki!
Nem, nincs lelkierőm most a dokikhoz járkáláshoz. Ha valahogy sikerült ez a 2 csoda, akkor a 3.-nak is sikerülnie kell! Nem tudom elfogadni amit adokim mondott, nme is akarom, és bízom abban, hogy spontán átélhetem mégegyszer ezt a csodáT!!!!!!!!!!

 
 


Jaj de jó, hogy visszajöttetek! Már attól tartottam, hogy szép lassan magamnak irogathatok, most, hogy nem néztem be pár napig, le vagyok maradva! Na, azért nem reménytelenül.

Moni,
A rástartolás óta még egy év sem telt el,ez önmagában még nem számít rossznak. Akármit is mondott a doki, van két gyereked, azok is összejöttek. Hőmérőzgetéssel belőtted már, mikor érdemes extrában aktívkodni? Én még arra várok, hogy legyen mérnivaló, egyenlőre még nincs. Annyit elértem, hogy párom már nem zárkózik el a nyáron majd esetleg próbálunk valamit dologtól, de ahogy haladnak, addigra egy Vesta szűz is aktívabb éjszakákat mondhat magáénak, ha így fejlődik a kapcsolatunk. Egyébként minden megjött után kiborultam egy évig, ami Natira startolást elválasztotta Natitól, úgyhogy elég jól el tudom képzelni, hogy érezheted magad. Nekem az se volt meg, hogy 2x már összejött, csak az, hogy lehet, hogy babó nélkül élem le életem. Elég költőien hangzik, de valójában ha felidézem az érzést még mindig torkon ragad. Jóval rosszabb, mint 9 hónapig hányni.(Bocs a példáért)


Úgy látszik, mindenki beteg mostanában. Nati sem az igazi. Péntek éjjel lett rosszul, ügyeletet is hívtam, aminek az egyetlen produktív oldala az volt, hogy tudom, ilyen nem kell csinálni. Mint pengős malac, le lettem szúrva. Már az ajtóban kezdte - Miért nincs lift?! Aztán még a gyereket se nézte meg - Miért van itt ilyen meleg?! 23 fok gondolom nem vétek, én a 25-26 fokot szeretem, már ez is kompromisszum. Utána jött, hogy ilyen láznál már kezdenek pusztulni az idegsejtek - 38,8 - amit én okozok, főleg azzal,hogy megvárom a kihívott ügyeletet azzal, hogy benyugtatóznám a gyereket. Ja, és biztos az akarom, hogy lázgörcse legyen a gyereknek. Mindezt kb hajnali 3kor, amikor már a lábamon is alig álltam és kettéállt a fülem az aggodalomtól. Persze 2 perc alatt megvizsgálta, és semmi érdemlegeset nem mondott. Nos, megvolt Nati első betegsége. Holnap megint telefonálok a gyerekorvosunknak, neki pöttyöket kellene jelentenem, amik persze nem érkeznek. Majd holnap.

Viki,
Algopyrint lehet szedni, kb egy féllel már jó eredményeket lehet elérni. Azt az első trimeszterben is engedélyezik. Tudom, nekem is volt kb havonta valami. A legjobb a hörghurut a harmadik trimeszterben, amikor amúgy sem kapsz levegőt és már mindenképp fáj mindened.

Lehet,hogy megint egykicsit negatívra sikeredtem? Kép Akkor mindenkinek jó éjt! Kép

Kép KépKép
 
 


Sziasztok,
Engi: az ökröt szülés után bánnám meg, mert sajna nehéz leadni az úszógumit Kép
A hasam már elkezdett nőni, hát nem tudom mivel takarom jan. végéig. Akkor akarom bejelenteni.
Jobbulást a gyerkőcöknek.

Lorca: merre laktok? Hozzánk ki sem jött az ügyelet, mindig be kellett vinni a gyereket éjszaka kellős közepén, lázasan. Fiam az a típus, ha lázas, akkor aztán nagyon és alig lehet csillapítani. Egyszer apukám ki is verte a balhét, hogy rendelési időben hogy képzelték, hogy bevitették velem a lázas gyereket. Nálunk lázra csak a teljes vizes borogatás jött be, nagyon kegyetlen de nálunk muszáj.
Nem vettem be gyogyót, mert szülésznőm azt mondta, hogy egyik gyógyszerre sem tudják azt mondani, hogy bizonyítottan nem káros a korai terhességre. Remélem már a nehezén túl vagyok.

Képzeljétek, fiam napok óta rosszul alszik és mondja, hogy valaki bántja az oviban. Férjem ma beszélt az ovónővel erre a válasz annyi volt, hogy fiam átjár a nagyokhoz meg, hogy előfordul hogy Õ is zavar másokat alvásnál. Mondta férjem, ha nem tudnak rá figyelni, ne engedjék át a nagyokhoz, ha meg zavar másokat szóljanak rá. Hihetetlen, ez a nagy "segítőkézség" ! Ti mit csinálnátok?

Szió
 
 


Viki!Kép

Beszélgess a fiaddal arról hogy ki bántja,milyen helyzetben stb.Az ovónőkre meg ne hagyd rá hogy ennyivel elintézze.Az a dolguk,hogy figyeljenek az ilyen helyzetekre!!! VAgy csak naem érnek rá a pletykálkodás közben???

Az úszógumi........ Hát igen.Az első gyerkőc után simán elmúlt,szinte magától,mostmeg akkor se nagyon moccan ha küzdök ellene. Hiába na,ahogy öregszünk mindenéret jobban kell küzdeni.

Lorca!

benne van ám a levegőben ez a sok nyavalya.
Ne is csodáld hogy le lettél szúrva az ügyeletes doki által,hisz milyen ronda,kegyetlen dolog valakit az éjszaka közepén legszebb álmából felébreszteni ilyen csip-csup dologgal,hogy magas láza van a gyereknek!Kép
Jobban van már Nati? Küldök neki egy kis kedvességetKép


Ezt meg nektek küldöm lányok,hogy jobb legyen a napotok!Kép

szép napot!!
 
 


Engi,
engem kirúgnak! Miket küldesz Te nekünk??? Kép Megnyitom az oldalt erre egy rakás tangás pasi vigyorog!

Fiam már ki lett faggatva előlről-hátulról, de azért csak az Õ információja alapján még nem esnék neki konkrétan egy gyereknek. Ezért kellett volna az óvónő segítsége. Délután apukám megy őket puhítani. Ezzel a nővel szeptemberben összevesztem, mert dumcsizott a kolleganőivel, a gyerekek meg szanaszét az udvaron, egyik a földön hempergett és sírt. Azóta minket nem szeret annyira Kép

Én nem is fiammal híztam, hanem mióta visszajöttem dolgozni, azóta szedtem fel 4 kilót. A tanulság az, hogy nem szabad dolgozni Kép

Szió
 
 


Mi itt a 8. ker sűrűjében lakunk. Egy órán belül itt volt a dokinéni. A baleseti itt van mellettünk, azt hiszem inkább oda fogok telefonálni legközelebb.

Játszatok óvodasat. Néha zavaros egy picur elmondása, de meglepően jól el tudja mutogatni. Ha pl le akarod fektetni a babát, megkérdezed, hogy szerinte miért nem alszik. Ha azonosítod vele az egyiket, el tud mondani néha olyan dolgokat, amiket megfogalmazni nem biztos. Ez a játékelmélet azon működik, amiért pl a vonaton az ember vadidegenekkel elbeszélget a legbelsőbb dolgairól is. Elméletben működik félelemoldóként is.
Óvónénikről nincs túl jó véleményem. Tanárként látom, mit tesz az, hogy a felvételin a tanárszakokra szinte a legalacsonyabb a ponthatár. Óvónőképző ennél rosszabb. De még a jó pedagógus is elvész a 20+ gyerek között. Barátnőm anyukája csúcsszuper óvónéni. Õtőle a horror szülősztorikat hallom. Nem kell más, mint egy horror szülő csapnivaló felügyelővel. Előfordulási esély 100%, hatás katasztrófális.

Néha úgy érzem, vissza kéne mennem dolgozni. Nem mintapedagógusnak, hanem kezd az agyamra menni a mosás-vasalás-pelenka-gyerekcipelés-mosás... Ti ilyenkor mit csináltok?

Kép KépKép
 
 


Ja! A pasik nagyon tetszenek. Én meg itthon ülök a lyukas tréningtrógeromban. Szégyen.

Kép KépKép
 
 


Lorca: ma már nem is köszönt férjemnek az ovónő... A szomszéd csoport ovónénije az én gyerekkori ovónőm sajnálom, hogy nem abba a csoportba került a fiam, de ők már idősebbek.

Szerintem minden kismamának vannak ilyen rohamai, főleg a téli, sötét időszakban. Nekem jót tett, hogy suliba jártam, imádtam vizsgázni járni. Ha meg tudod oldani a gyerek felügyeletét, íratkozz be egy tanfolyamra, szakkörbe (varrás, nyelv, vagy akár torna).

Nem akar múlni a torokfájásom, legszivesebben hazamennék és bebújnék az ágyba.
 
 


Relative elég sokat tanítok itthon, ez kb feldob. Apucinak vizsgaidőszaka van, most azt hiszem csúnyán nézne rám, ha lelécelnék itthonról. Ami külön bonyolítja a helyzetet, hogy Natival elég komoly szimbiózisban élünk. többször volt olyan, hogy óráról ki kellett jönnöm egy kicsit szoptatni. Vannak az igény szerinti szoptatásnak hátrányai is. Natidömper nem ismeri azt, hogy anya most elfoglalt, várj egy fél órát. A most az MOST. De napi sírás átlag pár napos kora óta kb 5-10 perc, mindent azért nem várhatok el tőle. Bár mostanában felszaladt egy kicsit, remélem visszatérünk hamar.

Kép KépKép
 
 


Viki, nálunk is zűrös az ovi, márton nagyon anyás, még most is minden reggel sír, hogy itthon jobb. Néha tiltakozásképp még be is pisiltKép
Kitartást! És magamnak isKép!

Kép
Kép
Kép
 
 


Kértek még ilyen képeket?
Látom beindultak a hormonok a fáradt, lestrapált anyukáknál. Ja,azt elfelejtettem írni,hogy a kismamák csak csukott szemmel nézzék!Kép

VikiKép
Biztos hogy jó lesz ez az ovi 3 ill. 4 évig?
Így hogyan fogtok bármit is megbeszélni az ovónővel?
Nekünk is volt amit meg kellett beszélni velük,de semmi ilyesmit nem tapasztaltunk,hogy utána rossz szemmel néznének ránk.És a gyerekkel sem bánnak másként.
Még most az elején gondoljátok át !!!!!

Azért 4 kiló nem akkora tragédia!Majd szülés után az a 10 már az lesz!KépKép

LorcaKép
Hívj segítséget a házimunkára ,te meg menj el Natival "bulizni".
Én ezt csináltam mikor besokalltam. Tudod milyen jó tiszta ,rendezett lakásba hazaérvni?Na hallod???
Próbáld csak ki!Kép

Most megyek mert ma én takarítottam,vasaltam,összeesek,elalszok.Jó éjt!

Kép
 
 


Tavaszt akarok!!!!!!!!!!!
MOST!

Kép KépKép
 
 


Engi, azt a segítséget hol kell kérni?Kép

Kép
Kép
Kép
 
 


Amica!Kép

Szabadonválasztott. Nekem egy velünk egykorú csajszi szokott segíteni.Gyesen van.Ha kell vigyáz a gyerekekre ,ha kell takarít,vasal. Persze órabérben,nem merő jószándékból.

Szerintem te is találsz a környezetedben ilyen SEGÍTSÉGET.Érdeklődhetsz ismerősöknél............

LorcaKép

Mi ez a depis magunkbafordulás???????
Anyukáméknál reggelre 20 centi hó esett!!!!
Milyen tavaszról beszélsz???Kép
 
 


Sziasztok,
Lorca: a szopit esetleg úgy meg tudod oldani, hogy lefejsz tejet, és azt adja, aki vigyáz a babára. De meg is várhatod, míg mással is megnyugszik a cicin kívül, ez azt hiszem mindenki legbelső magánügye mit tart elfogadhatónak.

Amica: szerencsére fiam bent már jól érzi magát, de azért mindig elmondja, hogy ugye ma nem kell oviba menni Kép

Engi: gondoltam rá, hogy jövőre mikor otthon leszek, átvisszük fiamat a Waldorfba, de még költözést is tervezünk. Amúgy megvagyok elégedve az ovival és nagyon át kell gondolnunk,ha lépünk, nem akarjuk a gyereket ide-oda rángatni. Vele szerintem nem érezteti az ovónő, hogy ha gond van, azt biztosan elmondaná fiam.
Én is hívtam régen takarítónőt, de kiborított. Én az a típus vagyok,akinek csak az a jó, amit ő csinál. Szóval mindenben találtam hibát, meg valahogy érdekes módon neki, aki órabérben dolgozott, sokkal lasabban ment a takarítás, mint nekem Kép Hiába mondtam neki, hogy nem kell minden héten felsúrolni a konyha kövét... Én egy olyan embert szeretnék találni, akire majd a picit nyugodt szívvel hagyhatnám, ha tanulni akarok menni.

Annyira éhes vagyok, de szinte egész nap! Már rá sem merek állni a mérlegre, pedig egyenlőre ellenállok a kisértésnek.

Szió
 
 


VikiKép

Van igazság abban amit a takarítónőről-jaj,bocs higiéniai értékmegőrző,ez így EU kompatibilis-mondasz,de még mindig egyszerűbb náhány dolgot megcsinálni magad,mint az egész lakást felnyalni.Jelzem,nem kicsi az alapterületünk. De nem rendszeres a takaríttatás,azért általában van időm magam csinálni,mondjuk nem olyan napon mint a ma,hogy Gergő eddig fél órát aludt!!!!

Nyűgös,megyek......
 
 


Tetszik ez a higiéniai értékmegőrző. Kezd a magyar nyelv is "politikailag korrekt" lenni? Jó hogy már a kifejezés is félrefordítás, de a tartalom még jobb.
Amikor terhes voltam és dupla műszakban dolgoztam, volt egy bejárónéni. Akkor borultam ki, amikor rémülten megtiltotta, hogy megfogjam az ajándék bébiruhát, mondván, hogy akkor koraszülött lesz. A védőnő lánya vagy kije is megmondtam. Nem jött be, majd egy hetet ráhúztam. Több is lett volna, ha nem "vizsgál" meg egy ügyeletes. A gáz az volt, hogy nem látott jól a néni, de nagyon aranyos volt. Hozott sütit meg kóstolót is disznóvágásból.
Nekem ember-elvonási tüneteim vannak. A napi több százas adagom lecsökkent 2re. 1-Nati 2-apuci.
De tényleg nagyon jó, ha valaki besegít. Egy ideig egy fiatal lány volt, ő sokkal jobb volt. Egyszer valaki a földi telefonunkon visszahívta. Többet nem mert jönni, annyira szégyellte magát, pedig pár helyi hívás nem zavar, persze azért ne Zanzibárt hívja.
Én voltam gyerekfelügyelő Angliában. Rá nem bíznám Natit olyanokra, mint én!

Kép KépKép
 
 


A Waldorf elég érdekes módszer, ha jól csinálják, nem rossz döntés. Ha foglalkoznak vele rendesen, rövid távon is megéri szerintem.

Kép KépKép
 
 


Sziasztok,
micsoda titkok derülnek ki! Ezek szerint mindannyiunknak van már tapasztalata a házi segítők alkalmazása terén. Jó lenne valakit találni, akire rá lehetne bízni a lakást és néha pár órára a gyerkőcöt is. Anyukám épp ma reggel fejtette ki finoman, hogy azért ne arra építsünk, hogy majd ők ugranak, ha valami van a gyerekekkel. Szeretnének segíteni, de mindketten dolgoznak még.

Képzeljétek lányok, úgy néz ki tegnap elindítottam egy lavinát és lassan megoldom az évszázadok óta a férjem családjával fennálló konfliktust. Tömören annyi, hogy rámerőltetik a családi ünnepek megtartását, amire általában 3 napom szokott rámenni (főzőcske, vásárlás stb.) És tegnap nemet mondtam!!!! Nagyon büszke vagyok magamra, légyszives dicsérjetek meg Ti is Kép

Lorca: nekem ugyanez volt a bajom, hiányzott a társaság. Ez télen rosszabb, mikor hosszúak a sötét délutánok/esték. Én úgy hoztam egy kis megoldást ebbe a helyzetbe, hogy beszéltem a védőnővel, kinek van a környéken hasonló korú gyereke, akivel össze lehetne járni. Mi nem sokkal korábban költöztünk, így nem voltak a környéken barátnőim. Rá pár napra a kapuban segített egy lány, akiről késöbb kiderült, hogy a szomszéd házban lakik és 5 hónappal idősebb a fia. Nagyon jó barátnők lettünk, mái napig tartjuk a kapcsolatot. Nem értesz esetleg valami kézműves dologhoz, vagy bármihez, amivel oda lehetne csalogatni az anyukákat? Én is tartok a "magánytól", tuti hogy rá fogok akaszkodni mindenkire, akiben egy kis hajlandóságot látok Kép Meg vagytok hívva Ti is, jó? :o

Puszi
 
 


A profilomba, ha minden igaz, sikerült betennem egy képet Natiról. Ide is próbáltam, de túl nagy és nem tudom, hogy kell lekicsinyíteni. Már azzal is elégedett vagyok, hogy ennyi sikerült, most számítástechnikai képességeim felső határát elérve pihenek egy kicsit.

Sötét esték?! 2kor fel kellett kapcsolnom a villanyt pedig dög nagy ablakunk van.

Kreativitásom nulla. Harmadik emeleten lakom, lift nincs, a babakocsitároló 2 személyes = megtelt. Magas belmagasság, azaz kb 12 m-t kell mászni felfelé. A 8. kerület közepén lakunk. Van kedved meglátogatni? Bmikor szívesen látlak, még egy kis bolti sütit is kaphatsz. Van akit ez elriaszt. Kép

Kép KépKép
 
 


Sziasztok,

Lorca: nagyon édes Nati, szép sötét haja van, ezt tőled örökölte?

Mi régen másodikon laktunk, de volt még egy fél szint feljáró. Nálunk nem tároló, hanem pince volt így oda nem vittem le a babakocsit. Volt hogy felcipeltem, az első hónapokban kék-zöld folt volt a combom. Na, akkor a randit megbeszéltük, mi is harmadikon lakunk most, úgyhogy a mászással kvittek leszünk Kép Én imádom a bolti sütit, annak az ízében nem csalódhatok Kép Ha hozzánk karácsony után jöttök, akkor kaphatsz beigli csücsköt is Kép

Kivettem évvégén két nap szabit, nagyon bátor voltam!

Egész hétvégén egyedül voltam a gyerekkel, nagyon fáradt voltam, mert közben csináltam a karácsonyi nagytakarítást. Ja és megérkezett mostanra napi rendszerességgel a hányinger is, úgyhogy minden csodás.
 
 


Viki,
Én: barna gomb szem, barna haj. Apuci: nagy barna gomb szem, barna haj. Még nem tudom, kire hasonlít. Leginkább unokaöcsémre, annak ellenére, hogy rajta leginkább a japán vonások látszanak. végülis rokonságban vanak.
Még nem tudom,hogy hívják a nagyotKép
Ha végigcsörtettek rajtunk az ünnepek, van kedved egy talihoz?
Éljen a hányinger. torokfájással hogy állsz?

Engi?
Amica?
Moni?

Kép KépKép
 
 


Lorca!
Köszi az érdeklődésedet! Megvagyunk. SEmmi extra. Ma lesz az oviban a karácsonyi ünnepség, Viki is szerepelni fog, harang lesz. Olyan aranyosan mondja a versét! Majd csinálok képet, és teszek fel.

Nem tudom ti hogy vagytok a hányongerrel, de anno Martint én észre sem vettem, semmi tünetem nem volt, Vikivel meg kb. a 7. héttől a 12.-ig folyamatosan hányingerem volt, sokszor hánytam. És pont erre a karácsonyi időszakra esett ez, így miútán jóízűen kajáltam, utána visszajött.

 
 


Sziasztok,
Lorca: köszönöm, a torok már rendbejött, most a fiam köhög nagyon csúnyán. De sajnos nem tudtuk megoldani, hogy otthon maradjon.
A talihoz nagyon lenne kedvem, de nem akarok felelőtlenül bármit is igérni. Kb. márciustól otthonról szeretnék majd dolgozni, lehet hogy csak akkor tudok elszabadulni.
Egyébként ezzel kapcsolatos, hogy nagyon haragszom anyukámra. Egyre kevésbé próbál segíteni a gyerek terén, teljesen magunkra vagyunk utalva a férjemmel. És úgy beolvasnék neki, ugyanis azért költöztünk, mert beigérte, hogyha közel lakunk, akkor aztán itt lesz a Kánaán. Ennek ellenére 1x vitte el a gyereket oviba, akkor is gyerekülés nélkül, érte sosem ment. Na meg folytathatnám a sort, de unalmas lenne.

Moni:lányodnak a jelmezt Te készítetted? Majd videózzatok, ezek olyan felejthetetlen élmények. Mondjuk ciki, de én Márton napon is zokogtam a sarokban, annyira meghatódtam a kis törpéktől.
Én fiammal is nagyon hányingeres voltam, de most máshogy. Hányingerem van, de mellette farkasétvágyam. Na és sosem tudom eldönteni, hogy mit kivánnék. Emellett mindenen meghatódom, állandóan pisilek és mindent elfelejtek Kép

Na most már dolgozni is kéne.

Sziasztok
 
 


Nem vesztem ám el!Vagy talán mégis??Kép

Nálunk is karácsonyi ünnep lesz az oviban,ezért ma délután mézeskalácsot fogunk sütni.Már sütöttünk egyszer,hogy legyen mit vinni az oviba,dehát eddigre elfogyott.
De most dupla adagot csinálunk,hogy nekünk is maradjon Karácsonyra.

Nagyon szép kislány Nati!Hogy mekkora haja van.Gergőnek most kezdenek valami pihécskék megjelenni.

Most a legnagyobb gondunk,hogy hogy fogjuk megoldani a fadíszítést.Nem hiszem hogy Kincső hajlandó lenne dálután lefeküdni,megha igen akkor se aludna egy óránál többet!
Ötletek???
 
 


Engi: mi 23 éjjel szoktuk feldíszíteni a fát, mikor leraktuk fiamat. Így nagy meglepetés neki reggel a feldíszített karácsonyfa, alatt az ajándékokkal. Nem tudom hogy jött ez az ötlet, de nagyon megszerettük és ma már szokás nálunk. Ti már most feldíszítitek? Ja és azt mondjuk, hogy az angyalkák díszítették a fát.
 
 


Moni,
Nálam anno nem volt ilyen szük kerete közé szorítva. De a vacsorát mindig két részben kellett megenni. A második jutott nekem. Várom a képeket.

Viki,
Nekem is vannak bőven emlékeim az áthüppögött hülye filmekről. Mert olyan szomorúúúúúúúúúúú. Nálam ez szokta előrejelezni, ha készül megjönni. Na nem azt mondom, hogy most olyan kiegyensúlyozott lennék.
És ha lefektetnétek valamilyen megállapodást? Pl minden szerdán tiéd a gyerek? Nem csak úgy na lécci? Anyukám hétfőnként ügyeletes, kéthetente itt alszik, mert akkor du is van tanítvány. Tegnap is jött, pedig nem is kellett vigyázni Natira.
Jobban járnál, ha minél előbb otthon maradnál ilyen fennállásban. A tgyás/gyed-nél úgyis csak a 2005ös számít. Azért a plusz 30%ért meg otthon lehetnél a jó melegben.

Engi,
miért nem segíthet? Hiszen már nagy és biztos ti is örülnétek neki Kép Tamo unokaöcsém roppant boldogan díszített már vagy 2 évesen is. Amikor mi kicsik voltunk, emlékszem, elvitt apukám minket sétálni. Nem tudom, mikortól, de nagyon fontos program volt,hogy anyukámmal együtt én veszem meg a fát. Roppant büszke voltam eme feladatomra.

Nati hason aludt el. Nem is emlékszem az utolsó alkalomra, összesen volt vagy kétszer eddig. Azt hiszem, szépen megvárja, amíg járni tud, nem fogja amolyan mászásokra pazarolni az idejét, annyira utál hasalni.

Kép KépKép
 
 


Sziasztok!
Mi is együtt vesszük meg a gyerekekel 23-án a fát, este a tartóba is apával teszik be, persze hozzák a műanyag szerszámokat és segítenek és úgy fekszenek le. Reggelre pedig feldíszítjük és csodálkoznak. Nálunk ez már az én gyerekkoromban is így volt, hogy 23-án este készült el a fa, férjem csodálkozott is, de megszokta és mi is ezt tartjuk!
Addig talán még jövök!
Csütörtökön kéne uh-ra mennnem, remélem eljutok!
Sziasztok!

Kép
Kép
Kép
 
 


Lorca: nálunk anyósomék első perctől fogva megtagadták a segítségnyújtást, így kialakult egy amolyan mártíri szerep anyukám részéről, hogy na Õ az, aki mindig jön és kihúz minket a bajból. Van egy kolleganője, aki most kezd kiakadni a lányáéktól, akik folyton lepasszolják a két gyereket, szerintem innen ered az agymosás. Nem fogom eröltetni, ha nem akarja, majd megoldjuk máshogy. Már beszéltem egy lánnyal baby-sitter ügyben. Igazad van, hogy nagyon jó lenne már otthon maradni, lehet hogy januárban beszélek a dokimmal és itt pedig bejelentem, hogy otthonról fogok dolgozni. Csak tudod az a hülye típus vagyok, akivel hiába szúrnak ki, azért én mégsem tudok szemét lenni.
Fiam nagyon szeret/ett hason aludni, csak míg pici volt, én nagyon féltem ettöl. Folyton lestem, hogy veszi-e rendesen a levegőt. Egész kiskorban hasznos is, mert a csípőjét széttartja, amit ugye amúgy is tornáztatni kell.

Nálunk is nagy büszkeség,hogy apával együtt mentek fát venni! Mindenkinek megmutattja a fenyőfát, amit Õ VÁLASZTOTT Kép Szerintem a faragásban is nagy segítség lesz a fiam. Persze férjem volt olyan okos, hogy elhozta faragás nélkül, így szerintem már szenteste elött 2 nappal nekiállhat barkácsolni.

Amica: Te hogy vagy? De jó Neked, én csak januárban megyek UH-ra.

Puszi
 
 


Azt hiszem hogy egy kicsit önzőség tőlem,de semennyire nem akarom Kincsőt belevonni a fadíszítésbe.Gondolom neki pedig tetszene.Húzom amíg tudom a titkot.Kép

Gergő kb 5 hónapig csak hason volt hajlandó aludni.Aztán nemtom mi tötrtént most csak a hátán,illetve az oldalán.

Na nekem sajna nincs ilyen gondom ,hogy ki vigyázzon a srácokra.Mivel nincs elérhető közelségben egyik nagyi sem.Kép
Nem tudom áldás-e vagy átok!!Kép

Talán az éjszakai díszítést fogjuk kivitelezni.
hallottátok? Lehet,hogy fehér karácsonyunk lesz?!?!Kép

De jó volt mikor én is UH.ra jártm!!!

Hát jó összefüggéstelenül írtam.Kozben figyeltem a srácokat,mert Kincső nyegléskedik,Gergő meg kacag neki.Jó fejek!Kép

Kép
 
 


Ha már karácsonyi téma, akkor én is leírom.

Nálunk, pontosabban iylenkor anyuéknál vagyunk mindig délben jön a Jéézuska 24.-én. De. Robi a mamájához viszi a gyerekeket. Amíg még csak Martin volt, és aludt du. addig csendben addig díszítettük fel, míg szundított, de mivel egybe nyílik a két szoba, így később nálunk is az éjszaka volt, majd mióta Viki is nagyobb, 3. éve a Robi mamája amegmentő. Amúgy is keveset tudunk ott lenni, így ez neki is jól jön. Este meg anyósomékhoz megyünk.

Gyerekvigyázás.
Mivel tőlünk 80 km-re lakik mind2 nagyszülő, így ők nem vonhatóak be. De van több nagyon jó barátnőm, akikre bármikor számíthatok. Az egyik Martint hozza amikor Pestre kell mennem, meg amikor nem érek rá, mert a lánya Martin osztálytársa, a másik barátnőm meg Vikit, mert az ovi mellett laknak, és a keresztlányunk, aki az ő lánya meg Vikivel jár.

idegent én nem engednék be alakásomba, férjem meg pláne, így a babysitter nálunk szóba sem jöhet. Ezért is szeretnék főállású anya lenni.

 
 


Ja és Lorca!
Nekem utána jöttek a görcsölések, így a hányinger a háttérbe szorult, lehet hogy volt, már nem emlékszem, viszont a végén folyamatosan émelyegtem, gyógyszert is írt fel az orvosom, mert oylan pocsékul voltam. Nilacidot.

 
 


Engi,
Nálunk mindkét nagyi sokat segít, de azt hiszem, igazad van.
Amikor unokaöcsi mini volt, tesóm rendszeresen hazarepült, hogy legyen valaki, aki vigyáz manóra. Így kellemes a hasznossal. Megvan a jó kis távolság, de segít is, ha kell.

Viki,
Ha anyukád mártírkodni akar, ismertesd össze az enyémmel. Ha Tamo (unokaöcsi) iskolai szüneten van, sokszor valaki elmegy Londonba, elhozza, amikor vége, visszaviszi. Én is mentem így, tanítottam pénteken, esti géppel London, a repülőtéren találkoztam anyukámékkal, akik ideadták Tamót. Vasárnap már jöttem is haza, mert hát a munka nem vár. És nálunk senki nem panaszkodik! Igaz, hogy nyugdíjasok, de apukám tavaly még dolgozott, anyukám még jövőre is fog.
Nem szemétség, ha eljössz. Nekem is rosszul esett, de mindenki pótolható! Szerintem nem éri meg lelkiismereti kérdést csinálni belőle. Én tudom, hogy terhesen sokkal rosszabbul dolgoztam, mint előtte, tehát nem szúrtam ki senkivel azzal, hogy itthon maradtam.

Mikorra vagytok kiírva?

A wiw-en fent vagytok?

Kép KépKép
 
 


Kitalálom! Robi a férjed. Nekem is Kép

London - Agárd között vagy 1500 km nem akadály. Anyukám minden héten jön vigyázni, az kb 2X50 km. Csak akarni kell. Anyukám az a törököt fogtam, nem ereszt típus. Segít, ha belepusztulok is segít!

Kép KépKép
 
 


Jó reggelt mindenkinek!
olyan lettem, mint egy öreg nénike, TV-zés közben elalszom Kép Nagyon fáradt voltam este, mert minden napra jut egy kis karácsonyi pakolás, díszítés, így fél 9-kor már elborultam.

Engi: meg tudjátok oldani, hogy néha elmenjetek férjeddel kettesben valahová? Tegnap majdnem elszégyeltem magam, több kisgyerekes anyuka dolgozik nálunk, akik még du. 5-kor lent kávézgatnak, holott 8-kor már itt vannak. Õk miért nem sietnek haza a gyerekhez? Én már 3-kor be vagyok sózva, hogy mehessek.
Nem hallottam, hogy fehér karácsony lesz, de nagyon örülnék neki!!!

Moni: nagyon sűrű programotok van 24-én! Mi anyósékat aznap megússzuk, mert apósom István, így 26-án megyünk Õt köszönteni, és akkor karácsonyozunk is.
Alapjáraton mi is nagyon baby-sitter ellenesek vagyunk, de van egy pont mikor azt mondja az ember, hogy adott egy helyzet, amit muszáj megoldani. Én legkorábban fél 6-ra érek haza, férjem időnként fél 9-re. Teljesen apukámra vagyunk utalva, félünk is nehogy megfázzom vagy valami más közbejöjjön. A szünetekről, betegségekről ne is beszéljek!

Lorca: nem tudom mi van anyuval, mert imádja az unokáját, de mostanában nagyon furcsa. Lehet, hogy ideje lenne elbeszélgetni vele, mi a baj. Csak én elég hamar bevágom ilyenkor a durcit.
Testvéredék Londonban élnek?
Ha jól emlékszem én aug. 3-ra vagyok kiírva (a szülinapom júli 31.Kép)
Mi az a wiw?

Nem tudom, hogy fogom titkolni a hasamat jan. végéig mert már most nagy. Felváltva egy gumis szoknyát és két nadrágot hordok, de nadrágban már nagyon feltünő, ráadásul inkább szűk felsőim vannak.

Lassan letámadom a főnöknőmet, hogy a jövő hetet leegyeztessem vele, ugyanis szünet van az oviban.

Puszi
 
 


Viki,
Ha megnyugtat, én a tv-ig el se jutok. Beszűkültségem egyik remek jele, hogy nem tudok figyelni normális műsorokra. Még egy Vészhelyzet se tud igazán feldobni, amikor egy csendes fürdő az alternatíva.
A wiw egy amolyan virtuális adatbázis. Regisztrálsz, és keresgélhetsz, hogy kit ismersz. Pl. volt sulik vagy név alapján. Több 100ezer regisztrált van. Kideríthetsz közös ismerősöket olyan emberekkel, akikre nem is gondolnál.
Pocaktitkolás nem fog menni, ha bő ruhákat hordasz, elárul. Ha nem, az is. Nálam érdekes módon a mellbőség tűnt fel.
Ha megkérdezik, mi ez a kerekedés, megvan már a válaszod? Ha élből letagadod, meg fog sértődni az illető, ha nem, 10 perc múlva mindenki tudjaKép
A mai időjárásjelentés azt mondta, hogy ha fehér karácsonyt akarunk, menjünk a hegyekbeKép
Én még reménykedek!

Kép KépKép
 
 


Szia Lorca,
én is kb. fél éve tudok Tv elé ülni,persze csak este. De ennyi kihagyás elég is volt ahhoz, hogy elvesztette a "varázsát" a dolog. Ezer hasznosabb dolog van, amivel el lehet tölteni a szabad órákat. De híradót szeretek nézni.
Megnézem ezt az oldalt, érdekes lehet!
Nekem is nő mindkettő: pocak és cici. Nem tudom mit mondok, ha valaki rákérdez. Egyébként most jó, mert divat egy szoknya, ami hosszú és gumis a dereka. Na az most nálam igazán bejön és mégcsak nem is gyanús. Meg van egy farmerem, ami elől fűzőszerűen záródik, ez is kényelmes még.

Annyira sajnáltam ma reggel a fiamat, sajnos a mai napot nem tudtuk megoldani, hogy otthonmaradjon, így be kellett mennie az összevont csoportba. De vigasztaltam, hogy holnaptól otthon lesz egész jövő év elejéig. Nagyon el volt keseredve Kép

Olyan üres a város, nehéz így ráhangolódni a munkára, hogy az ember tudja, szinte már mindenki otthon pihen.

Szió
 
 


Hova tünt a tegnapi levelem?????????????

Viki!Kép
Szerintem akkor lesz a legjobb,ha elmész mihamarabb táppénzre.Igaz akkor kevesebb lesz a pénz,de nagyobb a nyugalom.
Hogy érezte magát a fiad a vagyes csoportban?

Egyébként ha megnyutat valakit,csak jelzem,hogy TV-zés közben én is remekül el tudok aludni.Pedig nem is vagyok terhes.Csak simán fáradt.

Ma reggel is egyszerre keltem a pacsirtákkal,hogy kész legyen a bejgli meg a mézaskalács.
Azt hiszem szombatra éppen ki fogok nyúlni.Kép
Majd alszom egy jót a Karácsonyfa alatt.

Én is reménykedek a fehér Karácsonyba!!!!
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: