Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok

Princess
hogy vagy???????????
én tudom ajánlani az én dokim!

Sziasztok

erika

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Voltam másik orvosnál, még mindig ott van a folyadék a méhemben, de azt mondtaa doki, hogy amíg nem a hasüregben van és nem vagyok lázas, addig nem szoktak beavatkozni. Kaptam vízhajtót, hátha az segít. Mérni kell a vizeletemet, 24 óra alatt több, mint másfél liternek kell lenni, még akkor is, ha nem iszom semmit.
A hasam azért fáj még, mert nagyobb műtétem volt a méhem miatt. Igaz, azt mondta a doki, hogy ők ilyenkor a csökevényes méhet el szokták távolítani, vagy legalább kikaparják.
Pár órája vettem be a vízhajtót, mintha a jobb lábam kicsit javulna, már nem feszül annyira.
Vettek vért, elég sok mindent megnéznek, majd csütörtökön lesz eredmény.

Kép
 


Sziasztok

Princess
nagyon szorítok, hogy mostmár akkor jobban legyél!
és nagyon várjuk mi is a csütörtököt, reméljük hogy jó híreket hozol!

Sziasztok

erika

Kép

Kép
 
 

 
 

Sziasztok

Princess
még az jutott az eszembe, hogy Áronkánál nálam is tovább tartott a műtét mint Ákosnál. Azt mondta a dokim hogy ki kellett takarítania-mosnia belülről, mert elkezdett valamim begyulladni, és valszeg ezért Áronkámat majdnem 24 órára be is rakták a PICen inkubátorba, és napokig kapott antibiotikumot napi 2x.
De nekem ezek után sem fájt jobban mint Ákosnál, sőt a rettenet 1nappal rövidebb is volt!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
 
 


Princess,ajaj,még olvasni is rossz :( remélem hamar rendbe jössz!
Vendég
 


Sziasztok!

A vérvételi eredményem sokkal jobb lett, mint a múltkor. A vízhajtó is segítetett, már csak a bal lábfejemen van duzzanat, másfél óra alatt három liter viz ment le rólam. A hasam sem feszül annyira, remélem a méhemben lévő folyadék is távozott.

Nyulasz!
Hogy viseled a terhességet?

Erika!
Te hordtál haskötőt? Én tegnap rendeltem egyet, már ki is hozták, de annyira fáj benne a hasam, hogy nem tudom hordani. Az orvosom pedig nagyon javasolta, hogy majd megkönnyíti a mozgást.

Kép
 


Princess,remélem gyorsan túlleszel ezeken...látom már javulsz.

Nekem rettenetesen fáj a fejem,már három napja. :(
Vendég
 


Szisztok

Nyulasz
:cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
jobbulást!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mikor mész megint UH-ra????????????????
nagyon kiváncsi vagyok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Princess
Jaj de jó hogy már jobban vagy!!!!!
hasi UH-ot fognak még csinálni hogy megnézzék a méhedet?
(bocs ha ez hülye kérdés)
Haskötő: nekem nem volt egyikfiú után sem
szerintem ha jobban fáj benne a hasad még ne hord, vagy nem is tudom hogy melyik a jobb

nekem már füző kéne, mert úgy nézek ki mint :cry: egy minimum félidős terhes, bár az is igaz hogy lassan már gurulok, :cry: sajna több vagyok mint terhesen voltam, de még fogyókúrázni igazán nem tudok, mert Áronkám cici függő, ő azt szeretné ha ő is úgy lenne rám felkötve mint az afrikai babák, vagyis akkor cicizne mikor ő akar, mert sokszor csak cumizik, főleg hajnalba mikor csak cicivel a szájában hajlandó kb. fél5-5-től aludni - de sajna én még ilyen korán képtelen vagyok felkelni, és ma is pl. éjjel kb. negyed3-kor arra ébredtem, hogy Áron mellettem és a cicin lóg, és mostanában már nemtudom, hogy én voltam-e az aki odavette, vagy ő öngiszolgáló lett, mert sajna már kijön a kiságyból :cry: :cry: :cry: :cry: !

Sziasztok

Kitartás mindenkinek

Erika

Kép

Kép
 
 


Erika,ez jó :lol: önkiszolgáló lett :lol: :lol: :lol: ...gondolom csak nekem ilyen vicces..
Jövőhéten lesz kukucs,még nem tudom melyik nap.
Kitartás neked is. :wink:
Vendég
 


Princess , örülök hogy jobban vagy, és nem lett komolyabb gond!!
Babáról képet mikor teszel?

Nyulasz, végül melyik kórházba fogsz szülni? Gyógyszerrel együtt fáj a fejed 3 napja? Migrénes vagy?

Erika, te is tehetnél képet a fiúkról!

Kép
 
 


Kata,úgy néz ki a Péterfyben.
Algopyrintől kicsit jobb lett,de csak felet mertem bevenni,aztán másnap visszajött,addig meg annyi mindent olvastam össze,hogy lehet,meg hogy nem,hogy nem mertem bevenni...de tegnap végül bevettem egyet,azóta szuper.Eddig nem voltam migrénes,sűrűn fájt a fejem,de ahogy elkezdte,mindig bevettem egy algoflexet,és el is múlt.Most viszont nem mertem elöször semmit,de már annyira tetőzött a dolog,hogy hányingerem is lett,és a látáso is vibrálós lett...remélem nem jön vissza.
Te hogy vagy?Vuk?
Vendég
 


Köszi jól, vuk nincs! :D Várom 4.-ét! És te mikor mész legközelebb nyúlbogyókat nézni? Ki a dokid?
Ne is jöjjön vissza a fej fájásod, bár én azt hallottam hogy terhességben sűrűbb állítólag!

Kép
 
 


Én a jövőhéte megyek,még nem tudom melyik nap.Dr.Tűzkő Nándor a dokim.Te melyik kórházban?
Elhiszem,hogy várod a 4-ét.Még a Kaáliba mész,ugye?
Vendég
 


Igen, még a Kaáliba! Úgy néz ki SOTE II.

Kép
 
 


Sziasztok

Nyulsz
remélem, hogy Te is meg fogod tudni, hogy milyen egy cicifüggő gyerek :lol: , nálunk Ákos 6 hósan mondta hogy kész vége, most Áronkám bepótolja, de olyan szinten, hogy ha ölbe veszem nyúlkál a blúzom alá, ha ülök akkor jön és tolja fel a ruhámat és addig nem nyugszik míg meg nem kapja, ilyenkor elég viccesen nézünk ki, én ülök ő áll előttem és cicizik.
Péterfyben van PIC????????
csak azért kérdem, Remélem Nem Haragszol meg rám, de én csak PIC-es helyen szülnék (II-es klinikán ügye van, és az egyik legjobb), és hát ügye 3 csodával én csak ilyen helyen szülnék

Kata
és ki lenne a dokid a II-es klinikán??????????
én csak ajánlani tudom a II-est, igaz a nővérkék itt is olyanok mint máshol, de a csecsemő ellátás PIC terén kiválóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
 
 


Erika, dr. Gidai, de még nem voltam nála, majd ha kiraknak a Káaliból akkor bejelentkezem hozzá! Egy nagyon kedves ismerősöm ajánlotta!
A Péterfyben van PIC,ha az ugyanaz, mint a neonatalógia(mert ez biztos van ott)?
Nektek szükségetek volt rá valamiért?

Kép
 
 


Sziasztok!

Erika!
Elkezdtem hordani a haskötőt, nagyon jó dolog, végre nem úgy mászkálok, mint egy medve. Én 14 kg-t híztam a terhesség alatt, 6 kg maradt rajtam a szülés után. Mind a hasamon és a csípőmön.
Te sportolsz vmit? Én már alig várom, hogy a hat hetes kontroll után megkapjam az engedélyt a mozgásra. Olyan babakocsit vettünk, amivel görkorizhatom. Én mindenféle kismama tornától el voltam tiltva, már nagyon hiányzik a sportolás.
A MÁV kórházban is van PIC, ez nekem is fontos volt.

Nyulasz!
Örülök, hogy elmúlt a fejfájásod. És milyen a terhesség? Reggeli rosszullétek?

Kép
 


Sziasztok

Kata
Jó képű fiatal dokid lesz :lol: !!!!
PIC: Áronkát vitték be majdnem 24 órára megfigyelésre :cry: , de ebben nem is lett volna semmi gond, csak annyi, hogy a dokim sem mondta hogy ő küldte oda, + a szülésznő sem mondta meg a tesómnak - ja és a tesómnak 1 pillanatra sem adta oda, hogy megdajkálja, még megmutatni is alig akarta neki, és mivel elég béna voltam a megfigyelőben (csaszi után) a telefonomat is tönkretettem, így még telefonom sem volt, mert akkor legalább tudhattam volna hogy ott van - tesóm megmondta volna - mert fent a csecsemősöktől kikönyörögte, hogy mondjanak valamit a gyerekről, így ő és a család tudta, csak én tudtam meg mikor értementem hogy Áronka hol van,
de szerencsére őt ott csak melegentartották az inkubátorban
Ok: 37. héten született rossz áramlás miatt (Ákos is, csak ő a 38. héten), + 2320g volt (kicsi, 2-3 héttel elmaradt az átlagtól), + mivel nálam odabent valami gyulladásnak indult (ezért ki is takarított a doki) napi 2 adag antibiotikumot kapott napokon keresztül :cry:

Princess
mozgás: lustaság fél egészség
súly: nálam ami lement a szülés alatt az itthon 2 hét alatt vissza is jött, és most Áronkám után még + is jött, úgyhogy most ezen a súlyon stagnálok :cry: :cry: :cry: :cry: ,
de fogyókúráznék én, de ehhez akaraterő kéne, jó nagy adaggal!
+ Áronkám jó lenne ha már nem cicizne, mert valahol azt olvastam, hogy szoptatás alatt nem szabad fogyókúrázni, mert ilyenkor méreganyagok szabadulnak fel, amik a tejjel átmennek a baba szervezetébe, és ezt nem szabad!!!!!!!!!!!!
és persze le kéne szokni arról is, hogy amit meghagynak azt én megeszem + a saját adagomat is :cry:
remélem azért 1x még lefogok fogyni!

Sziasztok

erika

Kép

Kép
 
 


Sziasztok,

Princess örülök,hogy jobban vagy. Micsoda mozgás ötleteid vannak. :D :D Azért majd egy képet kérünk a görlkocsis babasétáltatásról :wink: .

Kép

csibe
 
 


Ákosbaba,Isten éltessen sokáig!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kép

Princess,semmi tünet :D rendes gyerekek :lol: Örülök,hogy jobban van a pocód...ez a görkoris babakocsis dolog :lol: tényleg kérünk képeket!!!
Csibe,hogy vagy?Nagyon keveset jössz :(
Vendég
 


Tényleg Ákos 3 éves :lol: :lol: :lol: Boldog Szülinapot :D :D

Nyulasz történt egy két dolog ebben a hónapban, kicsit fáradt vagyok. Priviben többet :wink:

Kép

csibe
 
 


Nyulasz, Csibe!
Mikor vettük a babakocsit, megkérdezte az eladó, hogy én majd csak sétálni szeretnék vele, vagy sportolni is? Mert akkor olyat ajánl. Így vettünk egy három kerekű csodát, amivel lehet görkorizni is. Előtte eszembe sem jutott, de korizni szeretek, így majd kihasználom a lehetőséget.

Erika!
Nekem műtét után lett olyan része a hasamnak, ami tapintásra teljesen érzéketlenné vált. Nálad is van ilyen?

Boldog szülinapot Ákos!

Kép
 


Sziasztok

Köszönjük a Köszöntéseket!!!!!!!!!!!!!!!!!

Princess
igen, nekem is volt, hogy a seb mentén érzéketlen volt, ez eltart majdnem 1 évig is. És nekem Ákos után volt hogy a hátam is zsibbadt az EDA környékén. Erre azt mondta a doki EDA-s, hogy ez normális, de most Áronka után ilyen még nem volt :lol: , és már a vágás helye sem érzéketlen.

Szia

Erika

Kép

Kép
 
 


Sziasztok

Ha nem bánjátok megmutatom a fiainkat Nektek!

[img][img]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1233082877.8804.jpg[/img]
[/img] Kép

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
 
 


Erika, Ákosnak utólag Nagyon Boldog Szülinapot kívánok!! Gyönyörűek a gyerkőcök!!

Csibe, fogyóval hogy haladtok?

Kép
 
 


Erika! Nagyon szépek a fiaid :D :wink: Ákos jó nagy legény! A kicsinek göndör a haja? Nagyon édes!

Nyulasz?? Újság, közérzet?

Kép
 
 


Sziasztok

Köszönjük a köszöntéseket!

Mazsi
Áronkának sajna nem olyan göndör a haja mint szeretném, hátul kicsit kunkorodik-göndörödik, de szerintem neki sem fog megmaradni az első nagy hajvágás után majd :cry: , amúgy ez a kép hajmosás után készült azért néz így ki :lol: , amúgy minda2 fiúnak olyan forgója van vagyis forgói, amik befelé spirálozódnak vagyis hogy a lényeg hogy ott fent a fejük tetején befelé megy a hajuk, így sokszor olyan mintha már most kopaszodnának kétoldalt mint az apjuk és a nőgyogyik :lol: :lol: :lol:

Sziasztok

Erika

Nyulasz - Princess hogy vagytok??????????????

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!
Erika,atyaég mekkorák már a fiúk :shock: :D Nagyon helyesek :D
Mazsi,kérünk ám képet!!!És íratnál,hogy telnek a napjaitok!
Princess,remélem már teljesen jól vagy,és megy a cicézés :D
Kata,hogy bírod a várakozást?Tünetek?
Köszönöm kérdéseteket,én jól vagyok,még egy kósza émelygés sem volt,aludni sem alszom egy perccel se többet,mint idáig,néha picit fájdogál a pocim,de nagyon rendes gyerekek,nem kínoznak. :D
Vendég
 


Nagyon jól bírom a várakozást!! De már itt is van szerda! :D Engem is békén hagy babóca, nem émelygek (csak ha éhes vagyok kell rögtön ennem, de nekem ir-m van így be tudom annak), aluszékonyságom sem olyan nagy fokú, de este 7-től reggel 6-ig simán bírom az alvást, de így napközben semmi bajom! :D Poci mikor nő(gondolom én) húzodik nyilalgat, de hamar elmúlik.

Kép
 
 


Kata,tényleg mindjárt szerda :D És gratu a 8.héthez...szép kerek szám.Én is Ir-es vagyok,szedem a metet.Te tartod a diétát?
Vendég
 


Hát próbálnám tartani, de nem mindig sikerül. :oops: És te? Ezek szerint 2 hét van közöttünk?!Tök jó, (az az egy nap nem számít).
Akartam kérdezni tőled, hogy mit tudsz mikor fektetnek be téged a 3 babával, olvastam h a legtöbb kismamit már a 24. héten?!
Illetve a Kaálisba is fel tettem kérdésem de senki nem válaszolt, hogy mennyibe kerül a 2. uhu a kaáliba( ugye az első ingyé van).

Kép
 
 


Kata,én sosem tartottam a diétát :oops: bogyót szedem amíg kell.Én is 24.hetet olvastam,hogy akkortól :roll:
Sajna,azt nem tudom,hogy mennyi,mert én csak egyszer voltam uhun a hcg vv után,és mivel minden okés volt,szívhang is volt,így már nem kellett mennem.
Vendég
 


Sziasztok

Kata
tényleg mindjárt itt van szerda :wink:

Nyulasz
és te - ti mikor mentek kukucsra???????????????

aluszékonyság: lesz az de csak később
émelygés: nekem egyetlen egyszer sem volt, erre azt mondták, hogy fiú a pocaklakó, és nálunk ez bejött mind2x, de én ezt éreztem is, valahogy a tudatomban az volt hogy fiú, igaz Áronkánál azért gondoltam a lányra is, de nála is tuti tudtam, hogy fiú lesz :lol:
lehet hogy titeket is ezért nem látogat a gólya :wink: ????????????!!!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
 
 


Erika, én nagyon örülnék egy kisfiúnak, de lányt érzek, na majd meglátjuk kb 10 hét múlva!! :D
Nyulasznak meg bizti lesz egy lánya! :D

Kép
 
 


Erika,a gólya járt nálunk,a vuk nem :lol: Voltam csütörtökön uhun,jól vannak a bogyók,egyik igaz nem sokat fejlődött az előző uhu óta,a másik kettő viszont majdnem háromszorosa lett.
Vendég
 


Sziasztok!

Én jobban vagyok, a bal lábfejemen van még egy kis dagadás, a jobb teljesen helyrejött. A hasam még néha húzódik, de már sokkal jobban mozgok. 13-án lesz a hat hetes kontroll.

Lilla még mindig cumisüvegből iszik, azért próbálkozunk a szopizással, de annyira sír közben, hogy én már nem is igen erőltetem. Gondolom neki így kényelmesebb. Azért így is próbálok meghittséget teremteni, elvonulunk ketteseben és úgy etetem.

Én az első három hónapban folyamatosan émelyegtem, szinte egész nap rágcsálnom kellett vmit.

Erika!
Nagyon szépek a gyerkőcök!

Kata, Nyulasz!
Örülök, hogy jól vagytok!

Kép
 


Princess, lehet butaságot írok, mert még nincs gyerkőcöm, de mi lenne ha Lillát a bimbóvédővel szoptatnád? Azt próbáltátok már, tesóméknál nagyon bejött. Örülök, hogy már jobban vagy, a kis dagadás meg helyre fog jönni. Próbálj meg grapefruit levet inni, vízhajtó hatású.

Kép
 
 


Sziasztok

Princess
szopiztatás: ha jól tudom, van valami szerkentyű amit öribabák anyukája tud használni, és olyan mintha ciciből szopizna, sajna nem tudom, hogy mi a neve :cry:

Nyulasz
és mikor mész legközelebb UH-ra??????????
remélem, még akkor is 3-an lesznek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sziasztok

erika

Kép

Kép
 
 


Íme a babánk! És ki lettünk téve a Kaáliból (egy kicsit sajnálom).

Kép

Kép
 
 


Kata,egész nap vártalak,aztán annyira szarakodott a babanet,hogy már meg sem nyitott semmit.Nagyon örülök a kis csöppségnek :D Nekem is hiányzik a Kaáli :roll: na nem szeretnék még lombikra járni,de a dokimnál szívesen maradtam volna.

Ügyesen letakartad a neved,én meg itt szerkesztgettem a képet,hogy kisatírozzam belőle a nevem :oops:

Szóval nagy-nagy gratula!!!
Vendég
 


Sziasztok

Kata
Nagy nagy gratula a babócához!!!!!!!!!!!!!!

Kaáli: :wink: majd mentek ismét nemsokára a kistesóért!!!!!
Nekem is nagyon hiányzik még most is, de bizti telhetetlennek gondoltok, de én még szeretnék 1 kislányt, de ha kisfiú lenne az se baj! Csak az a baj hogy apjuk nem akarja! Úgyhogy most várom a csodát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
 
 


Nyulasz :D ! Nálam is szarakodott a bnet azért nem tudtam előbb feltenni a képet. Hű, annyira jó volt látni a szívdobogást, tényleg csodálatos érzés!

Erika, köszi én drukkolok h apa megpuhuljon! :D

Princess, hogy vagytok?

Még alig bírom elhinni hogy ezek velünk történnek! Annyi sírás után végre mosolygunk! :D

Kép
 
 


Kata,bizony bizony eljött végre a mi időnk is :D Én még most is alig hiszem 8)
Erika,puhítsd apát :D
Princess,Mazsi hogy vagytok?
Vendég
 


Sziasztok!
Én még ezen az oldalon nem jártam,de szeretném a segítségeteket kérni.
Szóval nekem volt már 6 stimulációm amiből 4 végződött beültetéssel,de nagyon rossz a megtermékenyülési arány.Így most az orvosom a spermadonort javasolta.Nálam teljesen rendbe van minden,mert nálunk a férjemnél van gond.Az orvosommal 2 hét múlva találkozom és szeretnék valamennyit tudni erről a spermadonorról.Igaz azt nem mondta mikor a spermadonort szóba hozta,hogy az 5 lombikot csináljuk donorral vagy váltunk inszemre.Ezt csak én gondoltam mivel nálam rendbe minden.Azt se tudom,hogy ebben az esetben melyiknek van több értelme. Ha van valaki akinek hasonló az esete azt szeretném kérdezni,hogy
1.4 lombik után lehet váltani spermadonoros inszeminációra?
2.ugyan úgy mint lombiknál kell minden vizsgálat?Pl.2 napi hormon,kenet vizsgálat,stb?
3.spermadonorért kell fizetni?ha igen mennyit?
4.hogy működik ez az egész spermadonor választás?
5.valami olyat hallottam,hogy közjegyzői papír kell,hogy spermadonort akarunk ez igaz?
6.ha ez inszem akkor ez nem tartozik bele az 5 OEP.álltal támogatott lombikba ugye?
7.menstruáció első napján kell menni a dokihoz mint lombikkor?
8.Csak clostilbegyt kell szedni vagy kaptatok szurit is pl merionált vagy valamit?
9.ugyan úgy 2 naponta kell menni uh-ra mint lombiknál?és vérvétel is kell?
10.Maga az inszem hasonló mint a lombiknál a beűltetés?
11.inszem után kell szedni még valami gyógyszert?
12.van olyan akinek több lombik (ami a párjával volt) után spermadonoros inszem elsőre sikerűlt?
13.ha van még amit nem kérdeztem,de úgy érzitek,hogy ebben az esetben jó ha tudok rólla azt is szívesen venném ha megírnátok.
Megköszönném ha mielőbb válaszolna valaki nekem és BOCSI,hogy ennyi kérdést tettem fel.
Lehetőleg priviben írjatok légyszi.
Mégegyszer: Köszönöm.

Kati76


Kati remélem kaptál választ a kérdéseidre...
Erike,itt vagyok...ide azért írok ritkábban,mert alig van mozgás :wink:

Mindenki jól van?
Vendég
 


Megjöttünk az uhuról,hááát,ketten vannak,mostmár tuti.Ők viszont nagyon egyszerre haladnak,58-58 mm a crl.Tarkóredő 1,9-1,3.Orrcsont van.
Puszi mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok

Nyulasz
egyik szemem sír a másik nevet!
és Éljen a jó eredményekhez!!!!!!!!!!!!!!!!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Voltam a hat hetes kontrollon, mindent rendben talált az orvos. Kicsit fáradt vagyok, eddig esténként Lilla megrendezett egy 2-3 órás hisztit, a fürdés után. Mindent kipróbáltunk, eredménytelenül. Viszont pár napja elővettük a terhesség alatt hallgatott zenéket, amik beváltak. Körbetáncoljuk a lakást, miközben szól a Made in Hungária, a Vidéki sanzon az altatódal, meghallja az első három akkordot és megnyugszik. Hihetetlen!
Férjem dobol egy zenekarban, Lilla imádja, ha itthon gyakorol, gondolom ezt is megszokta még pocaklakó korában.

Kata! Próbáltam a bimbóvédőt, de sajnos nálunk nem vált be.

Kép
 


Erika,köszi.
Princess,örülök,hogy helyrejöttél :D ...akkor jól meg kell válogatni,hogy most mit hallgatok,mert lehet még sokáig azt fog kelleni :lol: ...fotót kaphatunk?
Vendég
 


Sziasztok!

Szeretnék eladni 100 db. progiszurit, bontatlan csomagolásban. 2 hete vettem és nem lett kibontva sem. Akit érdekel, légyszíves írjon privit és megbeszéljük.
Vendég
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: