Új privát üzeneted érkezett!

Cirike!

Már pontosan nem emlékszem mennyi idő múlva múlt el a viszketés. Kb 1 hét.

Szúzi!
De jó, hogy adtál magadról hírt! Nem híztam szerencsére! Sőt amit a műtét alatt sikerült leadnom, azt tartom is!
 
 


Lányok kicsit megkésve boldog új évet kívánok!

Szúzi! Megvannak már múlt hét óta az eredményeid?

A hízástól azt hiszem nem kell komolyan félni, én is max 1-2 kilót híztam a műtét óta (persze ez alkat kérdése is valószínű). Én örülök, hogy rászántam magam a műtétre, megkönnyebbültem utána.
A sebem 7-8 cm hosszú, még piros, de engem nem zavar különösebben. Azt mondják fél év múlva már alig lesz látható.


Sziasztok!

Nem mentem el dokihoz a múlt héten sem. Majd most csütörtökön. Akkor csak szerintem a gyógyszeremet kapom meg, mert nincsen előjegyzett időpontom sem.

Kispo! Calamádé! Annyira jó hogy Nektek ilyen könnyen ment minden. Nyáron én is megcsináltatom, mert szeretnénk majd második babát is.

Majd jelentkezem, hogy mi volt csütörtökön.

Kép
 
 

 
 

Sziasztok!

Képzeljétek teljesen elhagyhattam a Propycilt. Már csak a 6 hetes kontrollra kell járnom.
Február 21-ére kaptam meg a szakvizsga értesítőt büntetőjogból..na majd a stressz lehet újra előhozza a túlműködést. :lol: Nem örülnék neki..
Most "csak" béta-blokkolót kell szednem a magas pulzusom miatt.
A babával minden rendben, mostmár mocorog rendesen. :D

Kép
 
 


Sziasztok!

Megvan az első 6 hetes kontrollom eredménye, a TSH-m 3,6 lett. Nem kell szednem semmi gyógyszert még alulműködésre sem. Úgy örülök! Kezdjük is a babaprojektet a férjemmel.

Babancs! Örülök, hogy nálad is minden rendben. Próbálj meg nem idegeskedni a vizsgától (tudom, hogy könnyű ezt mondani, én is baromi vizsgadrukkos vagyok). Szedjél Magne B6-ot, az is jó az idegességre.

Szúzi! Mindenképpen nyáron akarod megműttetni magad? Azt hiszem az az egyedüli évszak, amikor nem ajánlott a műtét. A heget is jobb ha nem éri nap pár hónapig, én úgy tudom.
Írd majd meg mi volt csütörtökön!


Sziasztok!

Múlt hét csütörtökön voltam az orvosnál és ma tudtam meg az eredményeket. TSH: 0,01 T4: 26,9 T3: 8,8. Doki szerint határérték olyan szempontból nézve, hogy kell-e több gyógyszer. Azt mondta, ha nem érzem jól magamat, akkor menjek be és vagy több gyógyszert szedet velem, vagy műtét. Ha jól érzem magamat, akkor 3 hónap múlva kontroll és majd meglátjuk. Közben kiderült hogy a lépem megvan nagyobbodva egy kicsit, de nem tudni mitől.

Babancs! Próbáld meg lazábban venni a tanulást! Nekem az volt a baj, hogy amikor 9 hónapos terhes voltam, én nem igazán tudtam már a vizsgáimra koncentrálni, inkább az volt a fejembe, hogy mindjárt megszületik a fiam. Szóval teljesen befelé fordultam. A vizsgák sikerültek azért. Gondolom egy szakvizsga elég nagy stresszel jár, de azért próbáld a lehető legnyugodtabban véghezvinni.

Csalamádé! Igazad van a heggel kapcsolatban, csak én ezt nem gondoltam ilyen szempontból végig. Csak a gyerekre gondoltam, hogy már elég nagy legyen, meg nyáron lenne segítségem. A műtét után úgy tudom 1 hónapig nem szabad emelni, és én nem tudom elképzelni, hogy a fiamat nem veszem fel a kezembe, amikor szüksége van erre. Akkor valószínűleg őszre tervezem be a műtétet. Előbb nem. A fiam nem bírná ki nélkülem még.
Nagyon örülök, hogy nem kell neked sem gyógyszert szedned! Szuper, ennél jobb nem is lehetne. Kinél voltál kontrollon? Azt írtad, hogy majd csak 3 hónappal a műtét után lesz laborvizsgálat.
Kívánom, hogy minél előbb sikerüljön nektek a baby!

Zsuzsa

Kép
 
 


Sziasztok!
A segítségetek szeretném kérni.
A 3. napos véreredményem a következőket mutatta:
T4 50,76
Tsh: 0,006
LH: 7,78
Fsh: 5,8

Csak a jövő héten megyek dokihoz. szerintetek mikor próbálkozhatunk babával? Fogalmam sincs, hogy mennyire rosszak ezek az eredmények???
Nagyon köszönöm előre is a segítséget!!!!!!!!!
 


Nincs-is!

Priviben válaszoltam.

Kép
 
 


Sziasztok!

Szúzi, bocsánat, hogy csak most válaszolok. A héten voltam csak az endokrinológusnál (a háziorvostól "könyörögtem ki" a vérvételt) és hát elhamarkodottan írtam, hogy nem kell gyógyszert szednem. A TSH (papíron) 4-ig jó, de a doki szerint alulműködök, mert fiatalon és műtét/túlműködés után a TSH-t nem engedik 1 max. 2 fölé. Így mégis kell szednem L-Thyroxint, amit amúgy nem bánok, mert kezdtem szép lassan hízni és bizony elég fáradékony is voltam/vagyok.

Jó gondolat az őszi műtét. Talán addigra szépen meggyógyulsz és nem is lesz rá szükség. De ha mégis, hidd el egyáltalán nem olyan vészes, mint gondolnád.
Az értékek ellenére hogy érzed magad?

Babancs!
Hogy megy a tanulás? Szorítok neked!


Sziasztok!

Szúzi, bocsánat, hogy csak most válaszolok. A héten voltam csak az endokrinológusnál (a háziorvostól "könyörögtem ki" a vérvételt) és hát elhamarkodottan írtam, hogy nem kell gyógyszert szednem. A TSH (papíron) 4-ig jó, de a doki szerint alulműködök, mert fiatalon és műtét/túlműködés után a TSH-t nem engedik 1 max. 2 fölé. Így mégis kell szednem L-Thyroxint, amit amúgy nem bánok, mert kezdtem szép lassan hízni és bizony elég fáradékony is voltam/vagyok.

Jó gondolat az őszi műtét. Talán addigra szépen meggyógyulsz és nem is lesz rá szükség. De ha mégis, hidd el egyáltalán nem olyan vészes, mint gondolnád.
Az értékek ellenére hogy érzed magad?

Babancs!
Hogy megy a tanulás? Szorítok neked!


Sziasztok!

Bocs,hogy így eltűntem!

Ma voltam vérvételen és minden rendben van.Jó a TSH és a T4 is.
Gyógyszer nélkül szépen megemelkedett.Attól kicsit félek,hogy ne emelkedjen meg túlságosan.
Még nem vittem vissza a dokihoz talán majd holnap.Nem egy észkombájn doki de nekem az volt a lényeg,hogy valaki beutaljon vérvételre.
Mondtam neki,hogy terhesen szedtem az L-thyroxint és teljesen elképedt mert szerinte semmit nem lehet szedni és örüljek,hogy nem lett baja a gyereknek.Ilyen okos doki!! :(
Azt mondta,hogy elküld pmirigy uh-ra és annak eredményétől függően beutal izotópos vizsgálatra.
Ennyit rólam!

Kispo,Csalamádé!
Remélem minél hamarabb összejön a baba!Várom a fejleményeket!

Babancs!
Hogy vagy?Nagy már a pocakod?Mozog sokat a kislegény?

Sziasztok!

Kép
 


Sziasztok!

Köszi az érdeklődést. Tanulgatok, febr.21-én vizsgázok.
Voltunk 4D-n, nagyon jó volt. Sokat mozog a kiscsávó. :lol:

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Csalamádé! Ne búsulj amiatt, hogy mégis kell szedned az L-thyroxint.
Mennyit kell szedned?

Ildikó! Szorítok, hogy az eredményed a normál tartományban mardjon, és teljesen meggyógyuljál.

Babancs! Hogy fogják hívni a kisfiadat? Nagyon nagy már a pocakod?

Kispo! Veled mi újság?

Örülök, hogy mindenkinek jól alakul ez a pajzsmirigy dolog. Ha meggyógyultok, ugye nem tűntök el, mert akkor egyedül maradok itt.

Sziasztok!

Zsuzsa

Kép
 
 


Sziasztok!

Babancs!
Szorítok a vizsgához!

Szúzi!
Szerintem is érdemes várni, mert a hegnek egyáltalán nem jó a napfény! Ezt hangsúlyozta is nekem a doki!

Ildikó!
Nagyon jó hírek amiket írtál! De a dokid tényleg nem valami tapasztalt!

Ti még nem ütköztetek abba, hogy nem akarják megcsinálni mind a három hormont csak a TSH-t és ha az rossz akkor a többit? Én már igen!

Rólam annyit, hogy most voltam a műtét óta a második kontrolon. Az első teljesen jó volt, most meg a TSH-m és az FT4-em kicsúszott a túlműködés felöli határra. Ki érti ezt???? Én nem. Csak 1 hónap múlvára kaptam időpontot a dokihoz! Azt hiszem ez a fizikai képtelenség kategóriája lenne!! Kicsit azért megijedtem!
 
 


Sziasztok!
Nálam pm alulműködés van és az én dokim is azt mondta, h ez a jobb (persze, ezzel nem nagyon vigasztalt).
Már dec. 23 óta nem jött meg.
Úgyhogy Closti 5 napig, tegnap Choragon injekció.... felszólított minket az aktivitás fontosságára és most várjuk, h mi lesz..... :?
 


Sziasztok!

Szúzi!

Domonkos lesz a fiúnk. A pocakom ekkora:

Kép

Babszika!

Üdv!
És mi az oka, hogy nem jött meg? Ultrahanggal megnézték a petefészkeidet? Csak mert ha esetleg ciszta van - bármilyen kicsi is - a hormonstimuláció (Clostyval) nem éppen jó kezelés. Tudni kéne, hogy miért nem menstruálsz.

Kép
 
 


nézett Uh-gal is. semmit nem talált bennük. egyszerűen nem termel a szervezetem hormont.
az agyalapim gátol.... :cry:
 


Sziasztok!

Babancs!
Nagyon szép pocid van.Remélem minden rendben veletek!

Kispo!
Nem néztek el vmit,hogy megint túlműködsz?Érzel vmi tünetet?
Nálunk akkor néznek csak TSH-t ha nem szakorvos kéri a vizsgálatot.T4-et T3-at csak szakorvos kérhet de így sem mindig nézik meg.Legutóbb kért a doki T3-at is de azt nem nézték meg.Nem tudom mi alapján döntik el.Nekem volt olyan amikor a TSH rendben volt viszont a T4 nem.

Én jól vagyok szerencsére a hajhullásom is megállt.Szerintem az alulműködés miatt hullott!

Sziasztok!

Kép
 


Sziasztok.
Már régen jelentkeztem, olvasgatlak titeket, csak nálunk nem történt semmi. Kérdezni szeretném, hogy volt-e valakinek közületek krónikus pajzsmirigy gyulladása?
Voltam ugyanis pénteken kontrollon, az antitestjeim pedig megint az egekben, sőt :evil:
anti-tireoglob. 545 (34-ig normális)!!
anti-tpo 61.2 (ez 12 alatt jó).
Kicsit el vagyok keseredve, mert ez még rosszabb mint legutóbb. Akkor egy doboz cataflamot kaptam, most kettő dobozt.
Mit gondoltok?
 
 


Sziasztok!

Nálam semmi esemény. Áprilisban megyek a dokihoz, akkor lehet hogy megemelik a gyógyszeradagomat, vagy Metotyrint adnak.

Babancs! Szép nagy a pocid. A Domonkos név nekem is nagyon tetszett.

Ildikó! Te hány év alatt jutottál el a normál működéshez?


Majd jelentkezem, ha van valami újság.

Kép
 
 


Sziasztok!

Szúzi!
Én már 2000 óta küzdök ezzel a fránya pajzsmiriggyel.Először 1évet szedtem a Metothyrint majd pár év szünet amikor minden okés volt,még a lombikok alatt is pedig azt hittem a sok hormon bezavar majd 2005-ben 22hetes terhesen alulműködés majd szülés után újra túlműködés.2005.májusától októberig szedtem a gyogyit.

Nincsenek túl jó híreim.Pár hete elkezdtem úgy érezni mintha folyamamtosan meg lenne akadva vmi a torkomon és duzzadt a nyakam is.Voltam dokinál elküldött nyeléspróbára és uh-ra.Szerdán volt a vizsgálat,a nyelés jó lett de az uh-n találtak egy göböt és vszínű az nyomja a nyelőcsövem.Nagyobb is a pajzsmirigyem de mindig ekkora volt.
Vissza kell mennem a belgyógyászhoz aki vszínű izotópos vizsg.ra küld.
Ott mit csinálnak?
Nem olyan nagy a göb csak 5mm-es de az van a papírra írva,hogy éles szélű.Ez mit jelenthet vajon?

Biztos kell mennem vérvételre is de semmi tünetet nem érzek csak a torkomban a nyomást.De azt sem mindig.

Kispo,Csalamádé?
Hogy álltok babaügyben?

Sziasztok!

Kép
 


Ildi!

Szerintem az izotópos vizsgálatnál csak valami kontraszt anyagot kell talán meginni!
Jobbulást kívánok neked! Remélhetőleg hamar dűlőre juttok!

Nekem most megint jók lettek az értékeim. Váltottam orvost! Csalamádé ajánlotta. Tényleg nagyon rendes! De azért még kontrolálgat. A gyerek téma ügyében meg nem zárkózott el! Úgyhogy most tört rám egy kicsit a para, hogy akkor most lehet és ez egy kicsit félelemmel töltött el! Vágyakozni valami után amit nem lehet sokkal könnyebb volt! Megijesztett a felelősség gondolata. De majd biztos helyére billen ez a pillanatnyi zűrzavar!
Nektek nem volt ilyen problémátok?
 
 


Sziasztok!

Örömmel tudatom veletek, hogy március 23-án megszületett a kisfiam, Domonkos 1150 grammal és 39 cm-rel 32 hétre. Koraszülött lett, ki kellett venni császárral.
A szülés/műtét a PCO-s anyukák topicban olvasható.

puszi!

Kép
 
 


Szia Babancs!
Gratulálok a kisfiad születéséhez. Remélem, majd később képet is láthatok róla.
Zsuzsa

Kép
 
 


Babancs,
gratula az ifjú anyukának! Megnéztem a képeket, olyan kis picurka, elveszik a pelenkában, de nagyon aranyos. Gyors növekedést és jó egészséget mindkettőtöknek! :D

Kép
 
 


Babancs!
Gratulálok a kisfiadhoz!Remélem minél hamarabb megerősödik és hamar otthon lesztek!

Én is császárral szültem kb.hasonló a történetem.A férjem végig benn volt a műtőben ott állt a fejem mellett.Végigfotózta amikor kiemelték Mirtillt aztán elkísérhette rendbe tenni és felöltöztetni.Hosszabbra hagyták a köldökzsinórt így Ő is vághatott belőle.
Mirtill 17 48-kor született és hajnal 4-kor felállítottak,elvittek zuhanyozni az egy rémálom volt.
Enni másnap csak üres levest adtak utána való nap lehetett pépeset enni.
Nekem sajna befertőződött a sebem így visszanyitották egy kicsit és naponta kezelgették.Tejem sem nagyon volt mivel mindig lázas voltam de aztán itthon beindult.
Hát ennyi.

Én május 7-re kaptam időpontot az izotópos vizsgálatra.Hát ez még kicsit odébb van!

Sziasztok!

Kép
 


Sziasztok Lányok!

Nagyon örülök a jó hírnek ami fogadott (elég régen jártam erre): gratulálok Babancs a pici fiadhoz! Jó egészséget és minden jót kívánok mindkettőtöknek!

Ildikó! Az izotópos vizsgálattól ne félj! Még csak nem is kellemetlen. Egy szurit fognak adni, utána várnod kell fél órát, majd alátolnak egy hatalmas gépnek (ez egy kicsit nyomasztó), pár perc és kész. Ezzel a vizsgálattal tudják megmondani, hogy a göböd hideg vagy meleg göb.
Viszont az izotópos vizsgálatot csak abban az esetben szabad megcsinálni, ha biztos vagy benne, hogy nem vagy terhes!

Babaügyben hasonló gondolatok foglalkoztatnak, mint Kispot. Figyelem a peteérésemet, már most görcsölök azon, mi van ha nem jön össze. Talán azért is vagyok ilyen pesszimista, mert az endokrinológusom elküldött uh-ra a műtét után először voltam és megint találtak apró göböcskéket a pajzsmirigyemben. Ráadásul a nyirokcsomóim is meg vannak duzzadva, ami gyulladásra utalhat. Azt gondoltam naivan a műtét minden problémát megold, de sajnos ez nem mindenkinél van így. Szóval most várnom kell, majd újabb uh. Nem tudom mikor lesz ennek vége...


Sziasztk

Pajzsmirigy alul és túlműködésre kiváló termék a sárga flakonos gél. Olyan ismerősöm van akiről már az orvosok lemondtak és azóta normálisan működik neki:) Jó szívvel tudom ajánlani.

ha érdekel valakit moni0511@freemail.hu
 


Csalamádé!

Remélem minden rendben lesz az izotóos vizsgálaton és nem rosszindulatú ez a göb.
Úgy érzem,hogy sosem fogok megszabadulni ettől a betegségtől.Néha nyugton van aztán beindul.Göböm eddig még nem volt.
Azt vettem észre,hogy akkor feszül a nyakam és nyomódik a nyelőcsövem ha vmilyen fájdalomcsilapítót veszek be.

Én is mindig görcsöltem amikor gyereket akartunk.Sokan mondták,hogy nem szabad csak erre koncentrálni de nekem nem ment így Nektek sem mondom ezt.
Bízni kell benne,hogy igenis sikerülni fog és nem feladni!
Nekünk is 5évbe telt de mégis csak sikerült és azt veszem észre,hogy milyen gyorsan megy az idő már 19hónapos Mirtill.

Tuti nem vagyok terhes és nem is leszek nagy valószínűséggel.Szedek fogigátlót de lehet nem kellene mert előfordulhat,hogy sosem esek teherbe de az is megeshet,hogy rögtön az leszek.

Sziasztok!

Kép
 


Sziasztok!

Raktam fel pár képet a "Pco-sok gyereknevelési nehézségei és megoldások" c. topicba, ha valakit érdekel. Nem akartam ide ugyanazt bemásolni és nem is terhellek vele benneteket.

puszi!

Kép
 
 


Sziasztok!

Voltam vérvételen a T4 T3 tök jó, de a TSH még mindig nagyon alacsony. A doki elmondta, hogy ne bízzak benne, hogy gyógyszerrel rendbejön. De én bízom. Egy próbát megér. Meg szerintem az értékek is jól alakultak; remélem a Tsh is jó lesz nemsokára.

Kispo! Mi újság van veled. Végülis neked nem kell szedned thyroxint?

Csalamádé! Szorítok, hogy minden rendben legyen, és mihamarabb babucid legyen.

Ildikó! Neked soha nem javasolták az orvosok a műtétet vagy az izotópos kezelést? Nekem mindig azt nyomja a dokim, pedig még nem túl régóta szedek gyogyit a betegségemre.

Babancs! Megnéztem a fényképeket. Aranyos a Picuri.

Kép
 
 


Sziasztok!

Holnap megyek az izotóposra remélem minden okés lesz!Izgulok azért!
Szorítsatok!

Szúzi!
Nekem még sosem javasolták a műtétet és izotópra is most megyek először!

Van már valaki aki kismama lett?Kispo?Csalamádé??

Sziasztok!

Kép
 


Sziasztok!

Ildikó, milyen lett az izotóp vizsgálatod eredménye? Nagyon izgultál? Remélem jó hírrel szolgálsz. Várjuk a fejleményeket.

Szúzi! Jól teszed, hogy bizakodsz. Szerintem a pozitív hozzáállás már fél gyógyulás. Drukkolok, hogy beálljanak az értékek gyógyszerrel majd gyógyszer nélkül is!

Nálam baba még sehol...


Sziasztok!

Hát sajna nem valami jó hírekkel jövök!

Azt van a leleten,hogy mindkét oldali lebeny centrumában egy-egy kb.1,5cm-es nodularis jellegű,fokotott aktivitás felvételt mutató terület látható,melyek forró göböknek megfelelhetnek.Az extranodalis pajzsmirigy-szövetek aktivitás felvétele diffuse csökkent.

Strum nod.l.u.,forró göbök

Tudjátok ez mit jelent?
Voltam ma belgyógyásznál de Ő tök hülye,nem mondott semmit ill.mondta,hogy forró göbök szerencsére nem rosszindulatú.Elküldött vérvételre de szerinte meg kellene műteni.Nem érzem,hogy túlműködnék de majd kiderül.
Voltam nőgyógyásznál is szerinte a pajzsmirigyem miatt nem apad el a tejem(1éve nem szoptatok)és a fogigátlót sem bírtam tiszta idegbeteg voltam így abbahagytam.

Szóval most megvárom a vérvételt aztán majd lesz valahogy.

Nem haragszotok ha teszek fel képet a kislányomról?

Sziasztok!

Mirtill
Kép

Kép
 


Sziasztk!

Sajnos én is pajzsmirigy alulműködésben szenvedek, de ez vicc amit velem csinálnak az orvosok. Saját magam nyomoztam ki, hogy az van és a kedves háziorvosom nem akar adni beutalót az endokrinológushoz.
Most jutottunk el a férjemmel oda, hogy babát szeretnénk, de mivel a tsh-m majdnem 10!!!! így kétségbeestem és elmentem nőgyógyászhoz. Ő bizakodó volt, de elmondta a rossz oldalát is. Közületek volt már valakinek ilyen magas a tsh-ja? Szerintetek érdemes elkezdeni próbálkozni, mert azt mondta a dr, hogy elég magas a rizikófaktora a vetélésnek. Teljesen letörtem, nem tudom mitévő legyek :(
 


Szia magdolnam!

Két kolléganőmnek is pm. alulműködése van, és mindkettejüknek van már 2 gyereke.
Megfelelő gyógyszeres kezelés és szoros kontroll mellett simán lehet babád.
Ha a háziorvosod nem akar beutalót adni, dörrents rá. Ha ez sem használ, keress másik háziorvost. Én is így jártam (szerencsére).
A vetélés rizikófaktora valóban magas, de ha odafigyel az endokrinológus a gyógyszer segítségével beállított megfelelő hormonértékre, akkor nem lehet semmi gond.
Terhesség alatt 6 hetente nézik az értékeket.

És fel a fejjel! Nem vagy egyedül. Sokan vannak pm. alulműködéses boldog anyukák!

Kép
 
 


Szia Babancs!

Hű, egy kicsit megnyugtattál :) Már teljesen el voltam kenődve. A háziorvosról annyit: kórházban voltam és ott vettek mindennap vért, abból állapítottam meg én (amikor hazajöttem a netet bújve, mi a normális érték), hogy baromi magasa tsh-m. Erre felhívom a dr-mat, hogy csak úgy egy szó nélkül elrekta a záró jelentésem, ahelyett, hogy rögtön adott volna egy beutalót az endokrinológiára. Majdnem bekapott ezért. Azt mondja, a kórházban biztos továbbküldtek volna, ha tulajdonítottak volna vmi jelentőséget neki. Aztán másnap munkahelyról szabi, hogy személyesen beszéljek vele, illetve, hogy én elmagyarázzam neki, hogy miért is kellene a beutaló (baba). Hű ki volt akadva rajtam és képzeld nem adott beutalót. Az idegroham kerülgetettt.
A poén az egészben, hogy már 7 éve küzdöm ezzel és senki nem ír rá gyógyszert, hogy normálisan belőjjék a hormonszintemet és ez teljesen elkeserít.
Most itt állok 25éves fejjel, hogy szeretnénk picit, de........

Azt véletlen nem tudod, hogy mennyi idő alatt áll helyre a hormonszint, ha kapok rá valamit?
 


Pm. alulműködés esetén nem tudom pontosan mennyi idő míg helyreáll a hormonszint. Az ismerőseim folyamatosan szedik a gyógyszert. Nekem a túlműködést 2-3 hónap alatt helyrehozta.

Kép
 
 


Magdolnam,
írtam vissza pü-t :lol:

Kép
 
 


Sziasztok!

Ildiko74!
Nagyon szprítok, hogy kiderüljön mit is kell csinálni ezzel a göbbel. De legalább már ki vagy vizsgálva és nem kell képzelődnöd!

Magdolnam!
Ne hagyd annyiban a dolgot! Még ha teherbe is esnél, nagy az esélye a rendellenességnek! Hagyd ott az a dokit és keress másikat! Amíg még van szabad orvosválasztás! Talán jobb is ha idejében megszabadulsz egy ilyen dokitól, a terhesség alatt felmerülnének további konfliktusok! Egy ismerősömnek 2-3 hónap alatt beálltak a hormonjai! Szóval nem kell sokat várni! És ő is pikk-pakk teherbe esett.

Babancs!
Szülés után nem változtak a hormonajid? Hogy vagy? Hogy van a pici?
 
 


Sziasztok!

Köszönöm az érdeklődést!
A pm. hormonjaim teljesen jók, szülés után nézték utoljára. Úgy néz ki helyreállt a pm.-em, a túlműködés megszűnt. Kontrollra még járnom kell (kéne..de most sem tudtam elmenni a gyerek miat). Domi múlt hét pénteken jöhetett haza a koraszülött-intenzívről. Jól eszik, jól alszik, jó kis gyerek. Méretéhez képest jó erőben van, nagyon virgonc. Tápszert kap, mert alig van tejem, meg nem is adhatom neki.
Most kb. 44-45 cm és 2430 gramm.


Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Kispo!
Hát elmentem szakorvoshoz, ami elég vicces volt, vagy inkább siralmas? Bementem prüntyög a gép előtt én elmondom a történetem, prüntyög tovább néha valamit mormol az orra alatt, utána csönd, várakozás, majd megtöröm a csendet megkérdem, hogy nem túl magas a tshm, a válasz erre: de. :oops: NEm volt túl kommunikatív.. Aztán azt mondta nézzünk antitesteket és most megyek vissza hozzá, mert elvileg mára már kész vannak a leletek.
És mit mondott még?????????, Túl fiatal vagyok a gyógyszerszedéshez!!!!! Mondtam neki, hogy enélkül meg picit nehéz összehozni a picit, a válasz erre: így van. És ennyi.....

Max azt csinálom, hogy elmegyek egy privi orvoshoz. Csak az a gond, hogy így is már elég sok pénzt, időt beleöltem és még van munkahelyem, ahol sztem ezt nem nagyon nézik jó szemmel. Nagyon szomorúnak tartom ezt, hogy a páciens "könyörög" mindenért...

Babancs!
Gyönyörű a babád!!!! :D
 


Jó reggelt,

nem szoktam ide írni, de most el vagyok bizonytalanodva kérlek segítsetek.

Fiatal, teherbe esni vágyó nőnél meddig terjed a ti ismereitek szerint a tolerálható TSH szint?
Eddig azt hallottam, hogy bár a referencia tartomány felső határa 4, a valóságban a 3 feletti érték emelkedettnek számít már.
Ti vagytok a pajzsmirigyesek. Mi az igaz?

Köszi a választ!
Vendég
 


Jó reggelt,

nem szoktam ide írni, de most el vagyok bizonytalanodva kérlek segítsetek.

Fiatal, teherbe esni vágyó nőnél meddig terjed a ti ismereitek szerint a tolerálható TSH szint?
Eddig azt hallottam, hogy bár a referencia tartomány felső határa 4, a valóságban a 3 feletti érték emelkedettnek számít már.
Ti vagytok a pajzsmirigyesek. Mi az igaz?

Köszi a választ!
Vendég
 


Szia Norka!

Ezt írtam neked privibe, de nem vagyok benne biztos, hogy elment.

A pajzsmirigyes topicban feltett kérdésedre ebben a tanulmányban van válasz:

http://www.konzilium.hu/pajzsmirigy/kon ... /hipot.pdf

Én is utánanéztem annó mert nekem 4,7 volt a TSH-m. Ideálisan 2 alatt kell lennie ahoz, hogy fogamzásképes legyen a leányzó. Az enyémet 1,6-ra vitték le mikor azt mondták, hogy lehet próbálkozni.
Remélem segítettem.
Puszi
Nóra
 
 


Szia Norka!

Én a kivizsgálás kálváriáján vagyok túl, fenntebb látható is :d Szóval ma lett meg a végleges eredmény! Illetve ki lettem okosítva. Szóval a tsh nem igazán számít, az csak egy viszonyítási szám, ha az antitestek meg a tiroxin, stb stb (teljes -pajzsmirigyes-vérkép) jó, akkor nincs ok aggodalomra. A normál tartomány egy általános vérvételnél 0,4-4. DE a kórházi, ami állítólag a mérvadó 4.94-ig terjed. Tehát semmi ok az aggodalomra. Mondom teljes kivizságálás szükséges hozzá.
Én is teljesen kétségbe voltam esve, de egy specialistához is elmentem, aki először nem igazán akart törődni velem aztán ma bebizonyította az ellenkezőjét, és teljesen megnyugtatott.

Amit a doki is javasolt, hogy folsavat szedj!!!! Úgyhogy ne izgulj.
 


Sziasztok!

Voltam ma dokinál meg van a véreredmény.A TSH nagyon alacsony ami egyértelmű túlműködés a T4 normális,T3 elég magas.4,4 a felső határ nekem 5,66 lett.Elkezdtema a Metothyrint 2*1majd 1hónap múlva kell mennem vérvételre megint.A doki szerint meg kellene műteni.Voltam nődokinál is mert már 1éve nem szoptatatok és még mindig nem apadt el a tejem.Néztek prolaktint de az normális.Valószínű a túlműködés kavar be.
Szeretnék valahonnan keríteni egy olyan dokit aki ért ehhez mert a mostani nagyon pancser de muszáj valahová mennem.
Kérek beutalót az endokrinológiára Miskolcra hátha ott okosabbak.

Elég rossz a kedvem mert már nagyon unom,ezt az egészet.Már 7éve kínlódok vele hol túl hol alulműködik hol egyensúlyban van.
Tudom,hogy meg kellene műteni de még olyan kicsi a lányom nem szívesen hagynám itthon 1hétig.Bele is betegednék!

Na mindegy remélem,hogy a gyogyi helyrehozza.

Babancs!
Nagyon aranyos a kisfiad örülök,hogy már otthon vagytok!
Nekem szülés után annyira elkezdett túlműködni a pajzsmirigyem,pedig egész terhesség alatt alulműködött.

Sziasztok!

Kép
 


Ildikó!

Lehet hogy a lányodnak is azzal tennél a legjobbat, ha pontot tennél az ügy végére! A sok idegeskedést biztos ő is érzi! A hormonok hullámzása kedélyváltozással is jár, amit lehet hogy te nem is érzel! Fontold meg! Olyan jó túlleni a műtéten! Persze figyelni kell rá így is, de ez már egész más! Ha fel tudnátok jönni Pestre, itt tudnék ajánlani jó orvos! Gondold meg! Ez már tiszta horror ami veled történik, pláne ilyen dokikkal! Nem tudsz segítséget kérni valakitől, Nagyszülők, ilyesmi???? Ha kistesója születne, akkor is be kéne menned a kórházba! Akkor is magára kéne hagynod! Persze nekem nincs gyerekem, ezt nem érthetem teljesen..... Remélem nem voltam tolakodó, csak nagyon együttérzek veled és próbáltam egy másik szemszögből megvilágítani a dolgot!

Babancs!
Nagyon formás a Domi! Azt hiszem én meg se merném fogni! :oops:
Örülök, hogy jobban vagy!

LÁnyok!
Az én (mi-Csalamádé) dokink azt mondja, hogy a TSH-nak az ismert tartományon beül egy adott szükebb tartományba kell esnie! Most erre fejből nem emlékszem, de én maximálisan megbízok benne!
 
 


Sziasztok

Nekem van egy ismerősöm akkora göbje volt a pm betegslége miatt majd megfulladt már lemondtak róla az orvosok de a forever termékekkel mam kutya baja normalizálódott a pajzsmirigyműködése. Szedte a sárga gélt meg a lyciumot és rendbe jött. Írtam már egyszer de nemis figyelt rám senki... Végülis én csak segíteni akartam ti tudjátok én szerencsére nem élek ilyen betegségben de ha bajom lenne tuti megkeresnék minden lehetőséget. Tudok adni emilt is vagy telefonszámot és eltudja mondani milyen betegése volt mitől és hogyan jött rendbe és most hogy érzi magát. Mert láthatóan az orvosok sok esetben csak kísérleteznek rajtunk tisztelet a kivételnek.



moni0511@freemail.hu
 


Sziaztok!

Szerintem erre az oldalra még nem írtam!Lenne egy kérdésem!A TSH-m 3,335 uUI/ml Ref,tart.:0,400-4,000.Szerintem jó,de egy másikmoldalon egy csajszi azt mondta,szerinte lehet,hogy nem jó,mert a felső határt súrolja.Szerintem ez sem ugaz vagy tévedek!Ti pm gonddal küzködtök,mi a véleményetek?

Kép

Kép
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

cron