Új privát üzeneted érkezett!

ja még annyi, hogy mondtam a lábújjhegyezést, majd kinövi, sok gyerek megy így. kérdeztem milyen cipőt kell rá adni, azt mondta, lényeg, hogy a bokáját fogja. még otthon is.

Kép
 
 


gota79
Érdekes ez a fordított cipő ráadás! :)
Olyan cipő,ami a bokáját fogja....benti cipőnek is? Vagy bent lehet zokniban?

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
 


Nekünk is 3 csatos szandál van rajta a bölcsiben, de itthon puha talpúban van, vagy zokniban.



 
 

 
 

Napvirág,

azt mondta a dokinő, hogy ő a gyerekére otthon is azt adta.

Kép
 
 


Szerintetek figyeljek már én is ezekre,vagy majd ráérek,ha önállóan megy?
Van egy Asso bakancsa,amit "örökölt". Nincs elhordva,mert nagyon hamar kinőtte az előd. Amikor kimegyünk levegőzni ráadom,abban kicsit sétálunk az udvaron,de úgy látom nehéz neki. És abban teljesen befelé teszi a bal lábát. Zokniban már egész szépen rakja őket, mármint egyformán. Lehet,hogy nem kéne még erőltetnem ezt a kinti sétát...

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
 


Sziasztok!
Remek téma!Szeretem az ilyeneket,amikor még 2 orvos se mond véletlenül sem egyformát :evil: :lol:
Bár én még nem jártam Larával ortopéd orvosnál,utánaolvasásból és a fórumtársaktól a következőket szűrtem le:
3 éves kor alatt semmi esetre sem foglalkoznak vele,mert még alakulnak a csontok.
Mezítlábazás "vegyes"talajon ér valamit(vagyis hepehupás,egyenetlen talaj).
Bent állítólag tényleg bokatartós szandiban kellene lenni,egy darabig tartottuk,de nekem ez olyan "idegen"hogy bent is cipőben legyen a gyerek,pedig lehet,hogy tényleg ez a jó :roll:

Kép
Kép
 
 


Zazzy,

hasonlókat hallottam. állítólag az a legjobb, mint ahogy írtad, mezítláb kint a földön, füvön, stb. én most bent is bokatartós szandit adok rá.

Napvirág,

szerintem ha úgy látod, hogy nehéz neki, akkor ne erőltesd. főleg ha bent már szépen "megy". nekem Rebeka nagyon nehez ment, szegénykém alig bírta felemelni a lábát olyan gyenge volt. mondjuk pont akkor nem evett, és fogyott hétről hétre. én úgy "erősítettem" hogy lépcsőztünk fel a 3.ra. bejött. néhány alkalom után már egész szépen tudta emelni a lábacskáit.
amúgy még csak 10hónapos, tehát nincs lemaradva semmiről.

Kép
 
 


zazzy: Hát ez a bajom nekem is, hogy olyan idegen, hogy bent is szandálban vannak. Bár a bölcsiben ezt szokták meg, itthon meg csak puha-talpút adok rá, azt is csak mert hideg a parketta. Viszont sokat gondolkozom rajta, hogy esetleg azért dől befelé a bokája, mert nem adtam rá kezdettől fogva egy cipőt. Nekem odakint nem nagyon volt rajta cipő (szerettem ha egyenetlen talajon mezítláb járkál), vagy amikor hűvösebb volt már ősszel, akkor is a puha-talpú. Volt egy falconos szandálja, azt hordta kint. Szóval nem tudom a választ, de talán a tesónál onnantól kezdve, hogy elkezd járkálni valami vékony cipő vagy szandál szerintem lesz a gyereken idebent is. Persze lehet, hogy csak az elején. :)



 
 


Zazzy:
Ugye??? Nekem is fura a szőnyegen meg a parkettán szandiban,amikor mindenki mezitláb van,meg később ő is úgy lesz.


És a Lilliputi puhatalpú cipőről mi a véleményetek?
Vicky,nektek milyen van? Mire érdemes figyelni?
Én is inkább a mezítlábazás híve vagyok, de valami csak kellene,mert a zoknit leszedi, a harisnya csúszik...

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
 


Napvirág: Nekünk nem liliputis van, de olyan. Csak olcsóbb. Én nagyon szeretem, mert Barbus sem veszi le és nem is csúszik. Csak lehet hogy ezért dől befelé a bokája. Szóval nem tudom mennyi szerepe volt ebben a cipőben. Olvastam egy cikket, amiben az volt, hogy a gyereknek a nap 75%-ban kemény kérgű cipőt kéne hordania. Mivel mi most nem tudjuk annyit tornáztatni a bokáját, így azt mondtam legyen a szandál. Szóval lehet hogy a tesóra itthon is valami könnyű szandált adnék majd. A falconos szandálja nagyon jó volt. És azt teszveszen vettem, nem is járt benne az előző gyerek.



 
 


Nekem kicsi korában is szandi volt rajta itthon. nyáron nem, akkor mezítláb, de most megint elkezdtem. puha talpú cipője csak akkor volt, mikor még nem tudott járni.

Kép
 
 


Döntöttem. :)
Puhatalpú mellett.
Most még igazán nem jár,csak úgy,hogy fogom a kezét.
Ahogy utánanéztem meg kérdezgettem 2 vélemény van. Van,aki szerint a puhatalpú a jó amíg megtanul járni,mert úgy erősödik minden izma, a bokatartósnál nem.
A másik oldal pedig a bokatartósra esküszik.

Namármost én kiindultam abból,hogy régen sem voltak bokatartós szandálok. Régen is volt puha talaj,meg kemény talaj. Volt parketta a szobában,csak hajópadlónak hívták. Volt kő a konyhákban,metlaki....mégis akkor is a mezítlábazásra esküdtek.

Szóval amíg meg nem tanul járni, addig marad a puhatalpú. Aztán majd figyelem a lábait nagyon, legfeljebb ha gond van váltunk bokafogósra. :)

Jó így,nem? ;)

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
 


Napvirág!
Larára én itt bent(a hideg parketta meg kő miatt)Deichmannban kapható ilyen zokniszerű izét adok(mi "csuszinak" hívjuk :lol: ).Lehet venni kínaiban is,de ott én eddig csak gagyikat találtam,ami nem marad a lábán,és nem is sokkal olcsóbb.De a deichmannban is kétféle van,olyannal is fürödtünk be tavaly.Az a jó,aminek bőr a talpa,nem pedig csúszásgátlós textil.Belül jó meleg zokni,és van a talpán egy ilyen bőrszerű borítás.Kényelmes is,meleg is,mi nagyon szeretjük.

Kép
Kép
 
 


Napvirág: Nem tudok nagyon mit mondani, nekünj is volt csúszásgátlós zokni, meg puhatalpú. Hogy dőlne-e a bokája ha nem puhatalpúban tanul járni? Nem tudom. Tégy a legjobb belátásod szerint, mind a két megoldás jó lehet.



 
 


Zazzy
Holnap megyek Deichmanba, úgyis közel van,meg apának kell venni meleg talpbetétet megnézem, köszi! :)

Vicky
Ez egy olyan dolog,hogy utólag sem tudja az ember,mi a jobb,nem? ;)

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
 


Puhatalpú: nagyon szuper, tetszik! Nem csúszik le a gyerek lábáról, és érdekes módon sokkal bátrabban mozog benne,mint a csúszásgátlós zoknijaiban! Nekem nagyon tetszik!
Amíg megtanul járni szerintem ez lesz, utána meg bokafogós szandi. (mondom ez 1 nap tesztelés után... :roll: )
Köszönöm a tippeket meg a véleményeket! :)

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
 


Napvirág: Én is nagyon szeretem a puhatalpú cipőket, most is van neki kettő. Itthon is ezt adom rá, ha már hidegebb van, a másik pár cipellőjét meg mindig viszem magammal. A plazában és a játszóházban át szoktam rajta adni.



 
 


Meddig bírja egy ilyen puhatalpú?
Azt néztem az esti cipőtakarításnál,hogy elég hamar le fog kopni az orráról a festék,mert ugye szinte csak mászik benne. :(

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
 


Napsugár,

passz. mi csak akkor használtuk, mikor még nem járt. nekem nem kopott le semmi, olyan sokáig nem tudtuk hordani mert kinőtte.

KO vagyok. keddre Rebeka lebetegedett, valószínűleg az ortopédián kapott el vmi vírust. volt mellettünk egy kisfiú, aki már szinte ugatott.
szóval harcolunk ezerrel minden porszívózással, köptető bevételével, és szemcsepp beadásával (ráment a vírus a kötőhártyájára is :evil: :evil: ) már nem is sír, hanem visít.

Kép
 
 


Gota: Sajnálom a lánykádat, jobbulást neki.

Napvirág: A festék lejön róla, meg kicsit megtörik a bőr, de ezen kívül tartós lesz. Nekünk minden puhatalpú el van téve a tesónak. Szóval csak nyugodtan vegyél. Érdemes a tesz-veszen megnézni, mert olcsóbb, mint a boltokban. A little blue lamb-es nagyon jó, csak az kicsit drágább, de még mindig olcsóbb, mint a pedipedes, pedig gyakorlatilag ugyanaz.



 
 


De nagy a pangás :cry: :cry: :cry:

Mi voltunk ma bölcsibe beiratkozni. Vittem lánykám is, bementünk egy csoportba, ahová a barátnőm kisfia jár. ott voltunk majdnem 1órát, alig tudtam elhozni. hazajöttünk, evett, utána beszéltem telefonon 1barátnőmmel, és közben úgy elaludt, hogy azt sem vette észre hogy beszélek, hogy berakom a kiságyba, lehúzom a redőnyt. teljesen kidőlt :D :D

Kép
 
 


Igen, nagy a pangás... :( Én sem jöttem túl gyakran, mert nem nagyon volt mihez hozzászólnom...

Mindenkinek nagyon boldog, békés karácsonyt kívánunk!

Kép

Kép
 
 


Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!

Kép
 
 



Kandi: Már akartam neked írni. Barbus szereti a bölcsit, csak még sokat beteg. De szerencsére már megszokta. Puszy nektek.



 
 


Szia Vicky!
Örülök!
Tudod az eleje mindig ilyen...amíg meg nem szokják egymást....
Amúgy szeptembertől mégis ott leszek...amíg az új b. nem adják át!
Szóval majd talizunk!

Kellemes pihit Nektek!
:)

kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Kandi,

dokinénink sebészhez küldött a köldöksérvvel. szerintem a sebészek csak a műtétben gondolkoznak, azt pedig szeretném elkerülni, ha egy mód van rá. beszélni akarok majd a védőnővel is, tanácsot kérni, de tőled is. szerinted magamtól elkezdhetem a leragasztását? van valami technikája? a kötést lehet kapni gyógyszertárba, vagy csak receptre? Köszi előre is.

Kép
 
 


Kedves Gota!

Elnézést, hogy írok-moderálás közben bukkantam a hozzászólásodra- köldöksérv témában.

Ennyi idősen már hiába ragasztgatod a köldöksérvet, semmi sem fog történni. A mai álláspont- állítólag- amúgy sem preferálja a ragasztgatást, ezt mondta nekünk doki. A sérv nagyságától függ, kell-e/ javasolják-e műteni. Az én kislányomnak azt mondták, nem kell foglalkozni vele, illetve ha majd "zavarja" esztétikailag, akkor érdemes műteni, tinikorban, de terhesség előtt mindenképp.
Neki éppen csak kiáll a köldöke, amíg kisebb volt, éreztem ott egy lyukat, most már kevésbé tapintható. Viszont a tesóm lányának ugyanúgy néz ki küllemre, arra pedig annyit mondtak "csak" bőrköldök(?? remélem jól emlékszem a megnevezésre).
A műtét- ha szükséges- gyors, viszonylag komplikációmentes, és elég jól viselik a kicsik, hamar felgyógyulnak belőle.

Üdv,lizamama
lizamama
Pákozd
 
 


Lizamama,

köszönöm az írásod!

Kép
 
 


Szia Gota!
Mindenképpen menj el egy jó sebészhez!!!Nagyon fontos!Bölcsimben volt 2és fél éves gyerek,akinek a műtét előtt tettek egy próbát 3 hetes ragasztás,nagyon sokat segített!Nekünk van egy nagyon-nagyon jó dokink....de Ő tudod Bp-i....ott Nálatok nem tudok ajánlani!
-és igen,nagyon oda kell figyelni a ragasztásra....mi az elején sajna rosszul csináltuk....semmit se ért,majd ez a dokibácsi megmutatta,kétnaponta cseréltük....és csodát láttunk,szóval nagyon sokat számít,hogy teszed rá.....és a ragasztó...hiába vettünk hypoallergén fehér ragtapaszt....leszedte -megette Bebi bőrét....és egy valami jött be 100% az a ragasztó,amit műtét után tesznek a bőrre....ezt annyira egyszerű leszedni...és nem kellett sírnom soha közben,miközben szedtem le....kicsit macerás...de látod,Nekünk nem lett műtét...pedig láttad Bebi köldökét...
Figyi,ha gondolod...megadom a dokibácsink telcsi számát....hívd fel és hátha tud ajánlani Nálatok valakit,ill. jó tanácsot ad....
Sajna így elmondani nem lehet a technikáját,hogy is kell...mert elmondva egyszerű....buci be-összehúz a bőrt és leragaszt....de nem..
Lefényképezed majd,hogy lássam,mennyire súlyos???Bebit láttad anno....
pusza

kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Kandi,

köszönöm a válaszod! szerintem egyáltalán nem súlyos, sőt, szerintem csak annyi, hogy egy picikét kifelé áll a köldöke. legalább is szerintem "csak" ennyi. jövő héten kérek időpontot sebésztől, majd ő megmondja. én észre sem vettem, hogy van neki, ugye első gyerek, nem tudtam, hogy nem így kell állnia a köldökének. a dokinénik jegyezte meg kb egy éves korában, hogy majd a köldöksérv műtétre 2éves korában visszatérünk. hát néztem egy nagyot, az biztos. ha kell műteni, akkor minél hamarabb akarom, még bölcsi előtt. de én még bízom benne, hogy nem kell, olyan pici. képet igyekszem.

Kép
 
 


BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDENKINEK!

(legalább az ideinél ne legyen rosszabb!)

Kép
 
 


Gota!
Oksika,majd küld a képet...ha meg picike Neki,akkor lehet a ragasztás megoldaná pikk-pakk!

Így van...ne legyen rosszabb,ha már jobb nem lehet a jövő év!
B.Ú.É.K.

Kép

kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Kandi: Örülök, hogy fogunk néha találkozni.

Boldog új évet kívánunk mindenkinek!



 
 



Kép

Kép
 
 


Gota!
Szerintem...nem vészes....simán még ha erősödik a hasizma beljebb fog húzódni...de minden képen mutasd meg dokinak!!!!
-de véleményem....nem komoly....
:)

kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Kandi,

szerintem sem komoly, mondom nekem fel sem tűnt. 16ára kaptunk időpontot a sebésztől.

Kép
 
 



Na voltunk tegnap a sebészeten, február 17én műtét. Azt mondta, nem a köldökén, hanem felette van cseresznyényi sérv, 5mm sérvcsatorna. nem fog visszahúzódni, mindenképpen műtét. várhatunk vele néhány hónapot is, ha gondoljuk. mondtam neki nincs mire várni, essünk túl rajta, úgyis márc-áprilisban kezdi a bölcsit. hát kiváncsi leszek. 3/4 7re kell majd bemenni, és du-este már mehetünk is haza.
bár a ragasztást elfelejtettem megkérdezni, de gondolom mivel köldök felett van, ezért nem lehet. passz.

Kép
 
 


Szegény Rebeka. Nagyon nem hangzik jól ez a műtét. Remélem hamar túl lesztek rajta.



 
 



Én is nagyon bíztam benne, hogy megússzuk, de így alakult. Remélem jól fogja átvészelni, bár biztos lesz sírás rívás mindenkinél.

Kép
 
 




Szerencsésen túl vagyunk rajta! Egy kis hős volt. előtte nap volt vérvétel, amit a játék orvosi táska tartalmával sokat gyakoroltunk, így nem is sírt. másnap reggel bementünk, nem sírt a branül beültetésénél sem. 3. volt, 3/4 10kor vitték be, fél11kor jött ki. 1körül ügyin ette a husilevest, annyi, hogy félig fekvő helyzetben. utána sokat volt ölben, annyi hogy fekve. műtét után a doki bejött, mondta hogy 4körül mehetünk haza. reggel szerencsénk volt, mert előző nap még úgy volt, hogy nincs alapítványi szoba, de reggelre mégis lett, bár szóltak, hogy így is ki kell fizetni az éjszakát, hogy csak 1napig vagyunk. de én mindenféleképpen szerettem volna, hogy együtt tudjunk lenni nyugodtan, és ne zavarjon senki. jól is döntöttem, mivel sajna nem engedtek haza pénteken mégsem. tiszta ideg voltam, szegény gyerek tiszta merev, görcs volt. feküdt ölben, a keze ökölben, a testéhez szorítva. 2után csináltunk neki tápot, hogy hátha elalszik. ivott is belőle. utána mivel nem aludt el, elkezdtük lassan ültetni, mert még nem ült fel. ez miatt is feszült voltam, hisz akit előtte műtöttek, már szaladgált. először lemerevedett, gondolom megszédült. elég szépen üldögélt, aztán mondtam neki, hogy feküdjünk le aludni. megpróbáltam lefektetni, szerencsétlen gyerek olyan jajgatásba, sírásba kezdett, hogy azt hittem, a szívem szakad meg. a férjem szólt a dokinak, kaptunk fájdalomcsillapítót. utána aludt bő 2 órát. aztán már minden jól ment, szaladgált, evett. este+reggel még kértünk fájdalom csillapítót, mert szólt, hogy fájt. úgyhogy megérte a vip szoba. összetoltam az ágyakat, és úgy aludtunk. volt tv, mikró, hűtő, fürdő, wc. a többi szobába kb2,5x2,5m-en 3ágy, 3szék. és ennyi. volt egy csaj, a kislányával, már nem jutott neki pótágy (2volt a folyosón). bár egyedül voltak a szobában, nem feküdhetett fel egy ágyra sem. 2összetolt széken aludt 21hetes terhesen...

lényeg, hogy szombat délelőtt hazajöttünk, és elevenebb, mint valaha. reggel, este kap gyógyszert, mert mondja, hogy fáj. kedden megyünk kontrollra.

Kép
 
 


Gota: Rebeka tényleg egy hős volt. Örülök, hogy túl vagytok rajta. Nekem eddig egyszer sem sikerült alapítványi szobát intézni, még jó hogy csak pár éjszakát kellett széken ülve töltenem, nem a legkényelmesebb. Azokat az ágyakat nem lehet elfoglalni, mert ha éjszaka új beteget hoznak (mint első alkalommal Barbust) akkor ők foglalják el és már nem kell áthúzni.



 
 


Gota!
Oksika,örülök,hogy túl vagytok rajta!
-nem semmi,azért,amin keresztül mentetek...
DE a vége jó...ez a legjobb!!!
Gyógyulgassatok!!!

kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Kandi: Tudtad, hogy más lett Barbus bölcsijében a vezetőnő? Marietta helyett egy fiatal csajszi lett. És ez a bölcsi zár 3-3 hétre. Nagyon örülök. Csak hogy más is értse, 3 hét szünet-3 hét bölcsi-3 hét szünet. Augusztus 20-a után mennek vissza.



 
 


Sziasztok!

Én is jól eltűntem :(

Gota, most látom, hogy túl vagytok a műtéten. Nagyon ügyesek voltatok, hogy van Rebeka? Minden rendben?

Vicky, hogy van Barbus? Mindig amikor megyek Bencéért, gondolok rátok, hogy hátha éppen akkor jöttök-mentek ;) Jó lenne egyszer összefutni ;) Mit szólsz? Én 4 körül megyek Bencéért, picit hamarabb szoktunk elindulni, hogy sétáljunk előtte egy kicsit, aztán megyünk a játszóra, ha jó idő van...

Kandi, mikor tervezel visszamenni dolgozni? Biztos mondtad már, csak az én agyam szita :)

Kép

Kép
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

cron