Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

Ismeri valaki ezt a fogamzásgátló módszert? Gondolotam kipróbálom csak szerettem volna tapazstalatokat hallani előbb!

Köszi Laura
 
 


Szia!

Nekem tavaly november óta van. Az első hónapokban jónak véltem, de februártól kevés az a nap mikor nem mutat páfrányt. Pedig mindig reggel nézem, tehát nem a kajamaradék az oka. Igaz, mi pont a babatervezés miatt akartuk kipróbálni.

Sok sikert hozzá!


Szia,

És akkor most már nem használod? Nekem az a fura hogy páfrányt mutatott de utána nem jött meg. Még szoptatok tehát lehet ez az oka, de akkor is furi.

Köszi Laura
 
 

 
 

Szia!

Használom, de inkább csak kíváncsiságból. Most csinálták a második inszeminációmat, és maj csak 20.-án pénteken megyek vérvételre, tehát, most nézegetem a mikroszkópot. Már két napja tiszta páfrány.
Nem voltatok együtt véletlenül a páfrányozás környékén? Tudod, az a 4-5 nap a termékeny!
Nem szeretnétek még egy gyereket?

Szia:
Timi


Szia,

Direkt nem voltunk együtt akkor mert szeretnénk még egy gyereket de kicsit később. A kicsi még csak 10 hónapos gondoltam legalább megvárom míg egy éves lesz a kistesó próbálkozssal. De mivel még nem jött meg szülés óta nem tudom hogy most van peteérésem vagy nincs. a mikroszkop azt mutatta hogy van?!
Én azért vettem mert nem akartam már tablettát szedni. gondoltam kipróbálom a mikroszkopot mert ha beválik akkor a második gyerek után már egyáltalán nem szeretnék tablettát használni ha nem válik be akkor meg nem baj ha becsúszik egy baba mert ugyis szeretnénk. tehát én igazából fogamzásgátló helyett szeretném használni hosszútávon.

és ti ha páfrányos akkor próbálkoztok? de azt írtad szinte állandóan páfrányos?!

szia:Laura
 
 


Helló!

Értem, tehát fogigátló helyett szeretnéd. Még szülés óta nem volt menszid? És előtte rendszeres volt? Ha igen, akkor szerintem el kellene menned egy nődokihoz.
A ciklus elején nem páfrányos nekem, úgy a 12-13.-ik napig. Akkor kezdődnek a páfránykák, majd az egész képernyőt beteríti. Utána 6-7 nap kihagyás után megint kezdődnek. Ma is tiszta páfrány.

Szia


Szia,

Nem nem volt de eddig nem mondta senki hogy az baj. Azt mondják ha szoptat az ember akkor lehet hogy nem jön meg sokáig, de ugyis megyek a dokihoz nemsokára.
Én még nem tudom mikor milyen mert csak 5 hete használom kb, mikor megvettem akkor rögtön páfrányos volt 3-4 napig aztán kb 3 hétig semmi most megint páfrányos, de közben nem volt menszi.
Most próbálom követni naptárral hogy mikor milyen de míg nincs menszi addig elég nehéz. majd meglátjuk!

szia
 
 


Nem akartalak én sem megijeszteni, csak úgy gondoltam, hogy már biztos nem csak szoptatsz, és már megjött a menszid. Nekem is mára elmúltak a páfrányok, már csak szemcsék látszanak. Persze, az is lehet, hogy csak magas az ösztrogén szintem, és azért volt végig az előző napokban páfrányos. Pénteken kiderül, hogy van e a pocakomban egy babóca vagy sem. Szoríts nekem!


rendben nagyon szurkolok!!!!!
 
 


Szia,

Na mi volt ma?

Laura
 
 


Sziasztok!

Van valaki, akinek ezen mikroszkóp segítségével jött össze a baba? Jó lenne, ha valaki írna róla, de csak olyan, aki nem az eladásával foglakozik, mert az elfogult.
Én most rendeltem egyet a múlt héten, illetve hőmérőzök is, remélem összejön a bébi. Azt viszont tudom, hogy csak egészséges embereknél alkalmazható ez a módszer. Mi még nem voltunk dokinál, így abból indulok ki, hogy minden oké nálunk :)

Sőt van még ilyen "pörgetős naptáram" is, amit szintén figyelek. Ha így sem jön össze, akkor valami gáz van velünk :)
 
 


Nekem is van, de alig használom. Mire eszembe jut, hogy probáljam, mindig előtte ettem.
De mult hoba tényleg jo volt, mert miközben az lh pozit mutat, ez páfrányt.
 


Sziasztok!
Nekem is van,és imádom.Az első gyerekre 8 évet vártunk,doki,vizsgálatok,stb...Most ezzel néztem,2-3 hónapig,aztán terhes is lettem,most töltöm a 27. hetet.Én ajánlom!
Vendég
 


Mennyi ideig kell páfrányt mutatni a mikroszkopnak ?Ha valaki tud segitsen.


én még csak 2 hónapja használom, de múlt hónapban 10-15 napon keresztül folyamatosan páfrányos voltam. nem lett baba. Most néztem a one step ovulációs tesztet, határozottan 2 csíkos, de páfrányok nincsenek. akkor most mi a helyzet?
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: