Új privát üzeneted érkezett!

Benigna, üdv itt! 2 éve próbálkoztok? Inszem első volt? Drukk nektek, biztatásul leírom, hogy Lexi 23 hónap után, a 4. inszemkor fogant. Szóval soha nem szabad feladni! :wink: :wink:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Bengina: üdv köztünk és drukk hogy ebben az évben mindannyiunknak sikerüljön :)

Én két éves koráig szoptattam Gergőt igaz egy éves kora után már csak alváshoz kapott cicit.Nem is követelte.Két éves korában már én vettem el tőle de nem hiányolta:)

nika70
Salgótarján
 
 


Egy pillanatra megpihen az órarugó, míg a himnusz szól, vigyázban áll a két mutató. Majd a nagyobbik egy picit előredőlve, átlép az Új Esztendőbe. Onnan visszaszól a kicsinek: Boldog Új Évet Mindenkinek! :).

Kép
 

 
 

Sziasztok,

Beze, igen kb annyi ideje, de valahogy ez nem volt elvágólag meghatározva, már régóta beszéltünk róla és éreztük, hogy jó lenne, teltek a hónapok, de nem sikerült teherbe esnem. Aztán jöttek a kivizsgálások és így jutottunk az inszemhez.

nekünk még nincs gyerekünk és örülök, látom Ti már legtöbben kistesóra gyúrtok, és így tapasztalt anyukákkal beszélgethetek! :wink:
 
 


Sziasztok!

Boldog új évet kívánok mindenkinek!
Elég régen voltam itt ezért leírom, hogy mi is pár hónapja kezdtük a babaprojektet, 6 évig szedtem fogi gátlót és nem állt vissza a pé-m rendesen. Voltam dokinál, aki csinált egy uh-t, ez még novemberben volt, akkor azt mondta, hogy nincs szükség kivizsgálásra, mert minden rendben van. Szóval azóta kicsit nyugodtabb vagyok.

 


chrissy :akkor hajrá :):):

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!
Szeretnék én is csatlakozni hozzátok. Mi már kb. 1,5 éve próbálkozunk , de sikertelenül. Mondjuk sok minden közbejött, illetve megoldódott körülöttünk. (lakás pl.)
Nekem már van egy 11 éves nagylányom, és a férjemmel, (aki nem a csajszi biológiai apja, csak az apja :) ) most januárba tervezünk elmenni a BMC-be. Az előzetes korábbi vizsgálatok miatt (nálam oké minden, nála alacsony a spermiumszámot mutattak ki egy korábbi vizsgálatnál). Szóval ha van akinek van doki ismeretsége a BMC-be, várom a véleményeket, mert ez ügyben kicsit tanácstalan vagyok, hogy is kezdődnek ott a dolgok.??

Befejezésképpen mindenkinek nagyon Boldog Új Évet Kívánok és sikeres babásodást!!!

Zsuzsi

Kép
 


Sziasztok!

Zsuzsi én a BMC-ben nem vagyok ismerős, de nálunk is apa gond van/volt :?: Merthogy egy vitamin készítménnyel - FeR14 - felturbózták a kiskatonákat. Jók lettek az eredmények. A kúra óta eltelt majd két hónap, és jan-ban ujra nézetjük, mert ez el is tud "romlani".
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ez nagyon ingadozó lehet! Neki van már gyereke? Bizta van a BMC-ben is andrológus, ha szükséges lesz! Drukkolok ,hogy mihamarabb sikerüljön.
 
 


Zsuzsi: üdv köztünk és hajrá babásodás.Bmc-ben nekem sincs ismerős de van nekik itt topikjuk hátha tudnak segíteni de azért gyere ide is szívesen látunk :)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!
:) De sokan lettünk!
Államvizsga elmarad! :) Illetve valami informatikai hiba miatt nem vagyok benne az államvizsgás listában, és igy inkább úgy döntöttünk elhalasztjuk a dolgot! :)

Viszont igy előbb nekikezdtünk a babaprojektnek! :)
Egyenlőre még nem számolgatunk, mindössze egy ovulációs naptárral kalkulálunk, de különösebben nem görcsölünk azon hogy összejöjjön :)

Párom optimista :) Szerinte elsőre összejön! :) Hát legyen igaza.

Viszont beszereztem Béres Gravida-t úgyhogy majd beszámolok az esetleges nem várt hatásokról és tapasztalatokról ha érdekel valakit :)
 


Zsuzsi, üdv itt!!!!!!
Helgus, hajrá! Úgy legyen!

 


Zsuzsi!

Üdv köztünk!
Mi is most kezdtünk járni a BMC-be. Korábban egy évig Kaáliba jártunk, de nem voltam megelégedve velük, így váltottam.
Én a Skriba doktornőhöz járok, és eddig csak dicsérni tudom. Nagyon szeretik még Szűcs dokit, és ő is nagyon fiatal. A többiekről nem tudok semmi mondani. Mi még csak az első megbeszélésünkön voltunk, és szinte minden leletet vittünk. Így csak egy hsg vár rám, és február közepén mehet a következő beavatkozás.
Nekem egyébként eddig csak jó benyomásaim vannak a BMC-ről.

Chrissy!
Miért a gravidia mellett döntöttél?
Én a femibiont jobban kedvelem.

 


Sziasztok!

ronida74: Szóval csak úgy időpontot kértél valakihez a BMC-be és már mehettetek is? Beutaló, ilyesmi nem kellett??

Én kicsit odzkodok a nő nőgyógyásztól.. nem tom.. eddig mindig férfi dokijaim voltak (kv a lánykorit aki megállapította a terhességem.. :) 11 éve)

Benigna: a páromnak még nincs gyereke, elég későn érő típus, sok mindent velem tapasztalt meg először (külön élés anyukától .. stb)

Milyen a femibion??? Tapasztalatok?
Én annó elevitet szedtem 1 doboz erejéig, de nagyon hányingerem / vagy éhség érzetem volt tőle, igy gravidára váltottam
Aztán mikor kicsit szüneteltettük az állandó babára figyelést, csak normál multivitamint szedtem, / folsavat külön. Most egyiket sem... talán lassan kellene valamit, de terhesvitamint nem szeretnék, mert az mindig a babára emlékeztetne, és arra, hogy eddig sokat csalódtam mikor megjött, így ti mit tudnátok ajánlani???
(Van itthon, Aktivál, Eurovit, folsav, Q10+E vitamin, Maca Vibe, Gravida, Mg+B6, C, Cink... asszem mind felsoroltam így hirtelen :) )

Zsuzsi

Kép
 


Zsuzsi!
De kellett beutaló. Odamentem a körzetihez és mondtam, hogy adjon, mert anélkül nem fogadnak. Ő meg ráírta, hogy kéri fent nevezett meddőségi ellátását és már jöttem is ki. Aztán időpontkérés a dokinőhöz. Igaz a konzultácoióra majdnem 2 hónapot kellett várni. HA még nincs beutalód, attól még most gyorsan kérj időpontot, hogy ne kelljen sokat várni!
Eddig én is így voltam, soha nem volt női nőgyógyim. De most úgy gondoltam, hogy egy női doki jobban megérti, hogy min megyünk keresztül. Hogy ez így van-e még nem tudom.

Az elevtitet én sem bírtam, de a femibion nekem nagyon bejött! Attól semmi bajom nem volt, csak mint minden vitami étvágyat csinál.

Én femibiont szedek, + egyik nap MG+B6, másik nap Kálciumot a bérestől. Ezen kívűl béres cseppet, aoe verát.

 


Sziasztok!

Zsuzsi, üdv!

Rodi, én is elkezdeném a femibiont, de fogalmam sincs, melyiket. Ugye mivel szoptatok, a 400 kéne, a babaprojecthez viszont a 800-as. Szerinted?

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Hát Beze, jól feladtad a kérdést! Fogalmam sincs. mindjárt utána nézek! Esetleg a babásban MOnicot megkérdezhetnéd, hogy ő most mit is szed! Bár nem tudom, hogy szoptat-e még.

 


Találtam ezzel kapcsolatos kérdéseket a neten:
Kérdés:

Nemrég nyertem az önök játékában egy 15 db-os mintacsomagot a femibion 800-ból.a leírás szerint ezt a terhesség első 12 hetében ajánlják. én még szoptatom a 2 éves fiamat. azt szeretném kérdezni,hogy szedhetem-e ezeket a tablettákat?


Válasz:

Szoptatás mellé mindenképpen a Femibion 400+DHA-t javaslom , mivel a DHA egy olyan vegyület ami fontos a baba látásélességének ill. figyelemközpont fejlődésének a kialakulásához.

Dr. Danis Dávid
Szülész – nőgyógyász
Toldy Ferenc kórház, Cegléd

http://www.femibion.hu/site/?q=node/81

Ezek szerint 400-t kellene szedned.

 


Sziasztok Lányok,
én is csatlakoznék hozzátok...
decemberben kezdtünk próbálkozni élesben először, de sajnos szilveszterkor megjött... azért igazán nem voltunk elkeseredve, mert nem is akartuk beleélni magunkat, hogy elsőre összejön.
sajnos most még két hónapig távkapcsolatban élünk átmenetileg, így csak hétvégéken találkozunk. de legközelebb elvileg pont akorra esik a peteérésem... hát majd meglátjuk... márciustól meg már újra együtt, és remélem legkésőbb akkor összejön.
bár nehéz optimistának lenni úgy, hogy itt is sokan már nagyon régóta próbálkoztok...
még annyit magamról, hogy 32 éves vagyok és ez lesz az első baba.

mindenkinek kívánom, hogy hamarosan ott legyen az a két csík.
mimi
 
 


Sziasztok!

Rodi, köszi, hogy utánanéztél, puszi érte! :D

Mimi, üdv itt, megy a drukk!!!

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


mimilee!
Üdv, köztünk!
Drukk!

Beze!
Ez a minimum! Nagyon szívesen utánanézek bármikor, bármivel kapcsolatban!

 


Mimi: üdv köztünk :) ne legyél letörve én 36 évesen szültem Gergőt és nem érzem úgy hogy lemaradtam valamiről :)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok Csajok,

látom irtatok a különböző vitaminokról, én a gravidát szedtem most egy hónapig. Pontosabban még van pár szem.
A béres oldalán van egy összehasonlító táblázat, Mindenki a Femibiont dícséri egyébként mostanában.

Én a jód tartalom miatt döntöttem a gravida mellett. Nálunk sok a pajzsmirigy probléma a családban, ugyhogy ezért.

Tényleg, ki hogy áll a babaprojekttel!?

Rodina, tudod már a hsg időpontját!?
Zsuzsi, kértél időpontot a BMC-be!?

Beze , Nika ti spontánkodtok!?

Mi ebben a hónapban igen, meglátjuk mekkora szerencsével! :roll:

Mimi üdv itt!!! :)

Szép napot mindenkinek!
Beni
 
 


Beni: igen mi spontánkodunk :):) Remélem sikerrel :)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Beni, egyelőre még igen. :wink:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Szia Mindenkinek!

Jó régen jártam erre, de örülök, hogy ennyien lettünk időközben és jó sokat kellett visszaolvasnom :)

Mi időközben elhalasztottuk a babaprojectet, ugyhogy mi majd csak nyáron kezdjük el a próbálkozást :( Pedig már ugy beleéletem magam, de hát sajnos a körülmények.. :(

De persze közben olvaslak majd bennetek, végülis addig muszáj rendesen képbe kerülnöm :) Vannak számomra még tellesen ismeretlen dolgok, van hogy nem is értem miről beszéltek :)

Szép napot!
 
 


Jucus: el ne tűnj azért hiszen még javában 2010 lesz nyáron is :) :wink:

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Nekem holnap megjön, ma már barnázok. Igazából feladtam azt, hogy szopi alatt várandós leszek, ezért nem is csodálkozom, éreztem. De legalább 26 napra beállt, ennek örülök. :D

Jucus, az anyagiak miatt csúsztatjátok a projectet?

Nika, lassan ti is ünnepeltek. :wink:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Beze : igen pontosan két hét van még és a nagy fiam 3 lesz :):):) Úgy szalad az idő :) most született nemrégen :)

nika70
Salgótarján
 
 


sziasztok!
én is csatlakoznék hozzátok,már pár emberkét ismerek de ettől függetlenül leirom hogy mi is 2 éve próbálkozunk bébivel,eddig sikertelenül..de reméelm ez az év meghozza a szerencsét,már nagyon szeretném.:)

KépKép
 


Sziasztok!

Szeretnék én is csatlakozni ha megengeditek :)

Mi is most kezdjük a babaprojektet, ez az első éles hónapunk. Van már egy másfél éves kisfiunk, de ő is nehezen sikerált, így eléggé idegbeteg vagyok, hogy most mi fog történni, mi vár ránk :?

Bár már régebben volt róla szó, de én is leírom a tapasztalatomat a fogigátlóval kapcsolatban: én is évekig szedtem, aztán hagytam úgymond kiürülni, de azután több orvos is leszúrt emiatt. A gyógyszer abbahagyása utáni 4. hónapban már rossz volt a ciklusom (már ha egyáltalán annak lehetett nevezni) . Azt mondták az orvosok, hogy rögtön a bogyó abbahagyása után kellett volna próbálkozni.

Többen is írtatok a pánikbetegségről, ez elég rossz lehet :( Itt olvastam egyszer, hogy nem lehet természetes úton szülni vagy legalábbis ilyenkor indokolt a császár. A szüléstől is "pánikoltok" vagy ez inkább ilyen nem akarok emberek közé menni-féle?

Én gravidát szedek, szintén pajzsmirigy miatt. Elsőnél is ezt szedtem és baromi hányingert okozott, aztán rájöttem, hogy napközben evés után kell bevennem és akkor okés. Remélem most is bírni fogom, bár tartanék már ott 8)

Ha nem vagyok indiszkrét, akkor ti hány naponta vagytok együtt a párotokkal? Nektek mit javasoltak?
 


Sziasztok!

Én is csatlakoznék hozzátok, bár a történetem szomorúbb, mint amiket olvastam Nálatok.

3 hete sajnos elvetéltem 7 hetesen és műtéti befejezésre volt szükség. Most már jobban vagyok és próbálok a jövőbe tekinteni, de az orvosom szerint még két menstruációt meg kell várnunk a következő próbálkozásig. Szerencsére van már egy 2 éves kisfiam, aki erőt ad a mindennnapokhoz. Szóval most várakozó állásponton vagyok. Az elsó mensi talán a jövő héten meg is jön!!!!! Akkor már csak egy hónap és újra indulhat a "téma"! :D
Vendég
 


Bettike, üdv!

Dóri, üdv itt. A nehezen jött össze mit jelent? Nálunk Lexi se adta könnyen magát, én is tartok attól, hogy szopi után se lesz egy fáklyás menet...
Peteérés környékén naponta, de most legutóbb 2naponta volt rá energiám.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Dóri, pont ma beszélgettem egy ismerős nődokival, aki azt mondta, hogy könyv szerint 3 hónapot kell várni a bogyó abbahagyása után...
Szóval nem hiszem, hogy nagy hibát követtél volna el... Bár igen olvastam azt is,hogy a fogi gátló abbahagyása után élesebben működnek a hormonok...
Mindenesetre görcsölni nem szabad.
Az lenne a tuti,ha 2 naponta sikerülne együtt lenni. Hát nem tudom...

 


Üdv karmima! Sajnálom a történteket, de tényleg előre kell nézni és hajrá!

 


Köszönöm a biztató szavakat Chrissy!
Vendég
 


Karmima, sajnálom...Én Lexi előtt 3x vetéltem el, nagyon korai szakban, nem kellett műszerrel befejezni, de azt is nehéz volt feldolgozni. De erősek vagyunk, mindig felállunk, és sikerülni fog!!!

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Üdv Bettike Dóri és Karmima !

Karmima sajnálom, ami történt! Nehéz lehet most neked, de látom,hogy nagyon pozitívan tekintesz a jövőbe, és ez a fontos!
Drukkolok, hogy mihamarabb összejöjjön a kistesó!!!

Bettike nálatok voltak vizsgálatok annak kiderítésére mi lehet a probléma!?
 
 


Sziasztok,

Persze Nika, köszi, igyekszem nem eltűnni :)

Üdv Karmina, Bettika, Dóri!!!

Dóri, én is azt hallottam, hogy a fogigátló abbahagyása utáni 1. hónapban van a legnagyobb esély a teherbeesésre. Az a régi, másfajta (gondolom rosszabb) összetételű bogyókra vonatkozott, hogy meg kell várni mig kiürül a szervezetből. Állítólag, akik már lombikra mennek, náluk is fogamzásgátlóval kezdenek... Hát nemtom...

Karmina/Beze: nagyon sajnálom a történteket, biztos nem lehetett könnyű nektek.. :( Tényleg, csak pozitívan, aztán várjuk a jó híreket!!!

Beze: igen, sajnos az anyagiak :( de hát ilyen világot élünk... Elég sok az adósságunk, és ha kiesik az én fizetésem, azt elég rendesem megérezzük majd... Szóval fél évet csúszunk, de aztán!!!! :):)

Szép napot mindenkinek!
Péntek van! :)
 
 


Karmima, nagyon sajnálom :( Ez nagyon nehéz.

Beze, a nehezen jött össze majdnem 2 évet jelentett, de ahogy látom ezzel nem vagyok itt egyedül. Már eleve rosszak voltak a ciklusaim, amikor abbahagytuk a védekezést. Aztán jött másfél év hormonkezelés, closti és duphaston. Ezektől ugyan a ciklus beállt, de baba nem sikerült.
Majd Kaáli, kivizsgálás, mindkettőnket rendben találták, majd egy sikertelen inszem. Következő hónapban spontán terhes lettem, de 6 hetesen már nem volt meg a baba, igazából szívhangig sem jutottunk el. Majd 1 hónap szünet és a következőben megint spontán terhes lettem :lol: Így a 2. inszemre már nem volt szükség :)
A vetéléshez igyekeztem pozitívan hozzáállni, arra gondoltam, hogy valami nem stimmelt és ezért ennek így kellett lennie. Hálás voltam a sorsnak, hogy az elején történt.

Chrissy, Jucus, Fogigátló..., hát most már a fene sem tudja. Egyik ismerősömnek is most lesz lombikja és előző hónapban neki is kell szedni, de én már követni nem tudom mit hogy csinálnak :shock:

Jucus, nekünk is van most fél évünk, aztán már gyed van csak és ha akkor pár hónapon belül nem sikerül a baba, akkor sajnos nekem is vissza kell mennem dolgozni és csúszik az egész.

Peteérés jeleivel Ti hogy álltok? Megérzitek? Vannak szokásos tünetek?
Nekem szülés előtt sosem voltak ilyen tüneteim, de most hozom nagykönyv szerint és ez biztatónak néz ki! Azelőtt volt, hogy 2 mensi is kiamardt, de most 7 hónapos baba mellett beindult szépen, egész szabályosan (igaz, a szoptatás sajnos ráment, sajna)
 


Sziasztok!
Mikor olvastalak titeket és a kérdést kértem .e már időpontot.. mondom oké most felveszem a telcsit. ugyanis már korábban próbálkoztam, de nem jártam sikerrel, ... ÉS végre felvették és Febr. 18-ra kaptam időpontot!!! :D :D :D Pont a névnapom elött 1 nappal, meg anyu szülinapja elött egy nappal! :D

Fogigátló: hát nem tudom, én soha nem tudtam szedni... anno 17 évesen amikor gondoltam itt az ideje, vérvétel után nem lehetett, mert a májfunkcióm nem volt jó - Epekő, fél évig húztam, utána műtét) 8 hét után lehetett volna szednem fogigátlót de már nem volt rá szükség :P Terhes maradtam... a szülés után meg rögtön spirál következett... kb 2 éve nincs már az sem, mert babát szeretnénk... és hát most meg itt vagyok, időponttal a BMC-be...

A Peteérésemet már nem érzem olyan fájósan, mint korábban, inkább csak hogy kívánósabb vagyok (sex) elötte 1-2 nappal, meg a váladék változása, ja és a középidős dátum, kb egyformán 28 naposak a ciklusaim...

Csak sajnos, nem tudunk 2 naponta (mindig) együtt lenni, van, hogy 1 hét is kimarad.... A párom fáradt, én még nem , vagy épp még dolgom van... most meg ápolom az egész családom, a gyerek is, és a párom is köhög... tiszta mentolszag terjeng már a hálóban, és hát mikor tiszta krém a mellkasa, szeretkezni sem lehet csak úgy.... :roll:

Üdvözlet és drukk az újaknak, és a többieknek!!!!

Zsuzsi

Kép
 


Csajok, valaki meg tudná írni, mennyibe fájt a BMC-be az első konzultáció??? Csak hogy a párom megnyugtassam.. sajna elfelejtettem megkérdezni. :oops:
Köszike

Zsuzsi

Kép
 


kermama

sajnálom a vetélést,de ne keseredj el,2 honap és ujra probálkozhattok,ez adjon egy kis reményt neked :) sikerülni fog,hiddel..

sogornőm most volt 12 hetes és meghalt a magzat,nekik is várni kell pár honapot.2 évvel ezelőtt meg volt vetélése is,hát nem tudom,nem akar megmaradni a baba nála :cry: :cry:

KépKép
 


Betti: üdv itt is :):)

Dóri üdv köztünk :)Én mindig megérzem a pét mert akkor egy napig nagyon nyákos a hüvelyváladékom:) ilyenkor szoktunk együtt lenni apával kétszer háromszor aztán utána kicsit pihi mert a spermiumok elzárhatják a petevezetőben a megtermékenyült pete útvonalát.

Karmima: sajnálom és ügyes vagy hogy ilyen pozitívan veszed a dolgot.Babásodást kívánok neked és persze mindenkinek :):):)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Dóri, mi 23 hónapot vártunk.
Én is megérzem a pé-t, a hüvelyváladékot is észlelem.

Zsuzsi, ezt sajnos nem tudom. Jobbulást a családodnak!

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Olyan aranyosak vagytok, hogy drukkoltok nekem. Tényleg pozitívan nézek a jövőbe a kistesót illetően, de azért nem mondom, hogy nincs bennem félsz.
A héten már újra dolgozom (tanár vagyok) és nincs időm a történteken töprengeni. Sok dogát íratok :D és javítok ezerrel.

A fogigátló abbahagyásával nekem nem volt gondom. Gyönyörű 28 napos ciklusaim voltak utána. Pár hónapot szünetet azért beiktattuk a lelkem megnyugtatása végett majd novemberben volt az esküvőnk és rá 9 hónapra született a kisfiunk, Bence.

Egyébként a mostani terhességem (ami sajnos vetéléssel végződött) is az első hónapban összejött, úgyhogy talán ez is alapja a jövőbeli optimizmusomnak. Én is azt mondom magamnak, hogy biztos valami nem stimmelt és jobb, hogy még az elején kiderült. (Bár a lelki fájdalom ettől még nem kisebb. :( )
Vendég
 


Jó reggelt!

Karmima, szerintem akkor nincs okod aggódni! Könnyen teherbe fogsz esni. A történteknek pedig vmi miatt így kellett lennie. :(

Zsuzsi, itt van már az a február! Legalább kiderül, ha vmi nincs rendben.

Dori, peteérést én is megérzem, van hogy úgy feszít az oldalam... Nyák is bővebb olyankor. De mostanában elkezdtem hőmérőzni is. CSak hogy lássak már pár hónapot összehasonlítva.

Nika, aznap 3-szor??? Húúú, jók vagytok. :wink:

 


chrissy: nem egy nap háromszor :):):) :oops: hanem akkoriban mindennap 1x két-három napon át aztán egy darabig semmit. :):):)
állítólag az sem jó ha túl gyakran csinálja az ember :)

nika70
Salgótarján
 
 


Kedd óta nem jöttem!

Benigna!
Fogalmam sincs mikor megyek hsg-re, mert a mensim még nem jött meg. MA vagy holnap leszek az 50 napon. Ha holnap reggelre sem jön meg, akkor felhívom a dokit. Eddig úgy voltam vele, hogy holnapra biztos megjön, és így szépen eltelt 2 hét. MÁr ebben sem bízok. Pedig mindent kipróbáltam, amit ilyenkor lehet! 2 hét múlva megyünk sielni, és ha napokon belül nem jön meg, akkor csak áprilisban lehet a beavatkozás! ÉS az még hol van!

Karmima!
NAgyon sajnáljuk, hogy neked is át kellett menni ezeken a dolgokon! Hidd el, hogy túljutsz rajta, bár elfelejteni őt nem fogok, soha! Megy a drukk, a mihamarabbi babásodásért!
KArmima, ahogy olvasom, hamar fog jönni nálatok a baba!

Zsuzsi!
Nem tudom, hogy válaszoltak-e már a BMC-s kérdésedre, de ingyenes a konzultáció. Ott minden ingyenes, csak ugye a gyógyik nem. Minden TB alapon megy!

Dóri!
Peteérés idején, mi is kétnaponta vagyunk együtt. Előtte meg utána, pedig akkor, amikor kedvünk van! :wink:

Fogigátlóval kapcsolatban nincs tapasztalatom, vagy 15 éve szedtem utoljára. A pét én is megérzem, illetve a nyákot figyelem.

 


Bettike!

Beleolvastam a blogodba.
Tudod, én is azért kezdtem el vezetni a magamét, hogy kijöjjön belőlem az a sok fájdalom, ami bennem van.
De nem is erről akarta írni neked, hanem a gynevacról. Én bízom benne. Most estem át a második kúrán. Ez igazán azokon segít, akik mindenféle bacik, fertőzések miatt nem maradnak terhesek. Nekem ilyen nem szokott lenni, de úgy voltam vele, hogy egy kúrát, 5 db szúrit kibírok, még ha kellemetlen is. Elkezdtem a kúrát, és közben kiderül apának bacija van, és mi sokszor voltunk együtt. Biztos voltam benne, hogy nekem is lesz valami. Képzeld, hogy a 3 szúri után vették le a mintát, és kiderült, hogy nem volt bacim! Szóval én biztosra veszem, hogy a gynevac miatt. Bár azt hiszem, hogy most nem lehet kapni, de a legjobb, legmegbízhatóbb forrás a gynevac.hu oldalon találod!

 


Sziasztok csajok!

Csak gyors benéztem!

Zsuzsi, tök jó, hogy van már időpontod!

Rodina, a doki hátha tud valami okosat mondani! Ez nem a progaszteronnal függ össze ? Lehet , hog ytud valami gyógyszert adni, ami meghozza! A hsg-t is a 6-10 napon csinálját. (Nekem ultrahangos volt)

Szép vasárnap estét mindenkinek!
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

cron