Új privát üzeneted érkezett!

buba: 5 évvel ezelőtt, mielőtt teherbe estem én is így gondoltam. Aztán a ciklusom 18 napján fura szurkálásokat éreztem a petefészkek környékén. Volt itthon elfekvőben néhány LH teszt, egyet ellőttem és bivaly erős tesztcsík virított rajta.

Így jöttem rá, hogy nekem tulképp el vannak csúszva a ciklusaim, így derült fény arra is, hogy a luteális fázis rövidebb, mint kellene. Ezt igazolta a ciklus második felében megtörtént hormonvérvétel is, sőt a terhesség megtartásához később a lokálisan alkalmazható progeszteron készítmények sem bizonyultak elegendőnek. A 8-12 terhességi hét között progeszteron szurikat kaptam, mert az 5. terhességi héttől a progeszteron értékem vészesen zuhant és egyszer véreztem is. Szerencsére egy meddőségi specialista az orvosom, aki ezt figyelemmel kísérte, hetente mentem vérvételre és beavatkozott a doktor amikor kellett. Ma már óvodás a kis bogyóm, aki az első trimeszterben ijesztgetett bennünket :)

Úgy gondolom szerencsésnek mondhatom magam, mert a PCOS ellenére (igaz fél év kezelés után) az első próbálkozós hónapban megfogant a lányom. A kezelés előtt 1 olyan hónap volt, amikor elcsíptünk valami PÉ-félé. Azért kétséges, mert a ciklus 33. napján volt pozitív LH tesztem és a hozzáértők szerit a PCOS tud álpozitív LH teszteket produkálni. Akkoriban elég nagy amplitúdóval mozgott az egyes ciklusaim hossza, 30 és 50 nap között bármi előfordulhatott, az erős PMS tünetek megvoltak nálam is, de a metforminos kezelés hatására sokat enyhültek ill. beálltak a ciklusaim is 30-33 nap közé.

Most az orvosom stimulációval szeretett volna indítani, de úgy döntöttünk apival, hogy próbálkozunk egy-két hónapot, aztán meglátjuk és eldöntjük a továbbiak sorsát. Nálam még a cukorterhelés is szűk keresztmetszet, jövő héten megyek és meglátjuk milyen cukor és inzulin értékeket produkálok. Ha az inzulin nem jó (magas), az is akadályozhatja a teherbe esést.





“A kedves szavak rövidek és könnyen kiejthetőek, de a visszhangjuk valóban végtelen.”
 


Sziasztok! Remelem, ha zártta teszitek a topikot, Én akkor is jöhetek!? Hisz írni nem nagyon tudok, de gyakran olvaslak benneteket! Sajnálom azokat, akiknek megjött! :( ma Én is érzem, hogy mindjárt megjön :( nem szeretnem, de nem tehetek ellene semmit. Tartok tőle, hogy megint padlót fogok fogni:( lehet, hogy nem kellene ennyire mindig a babáknak járni az eszembe. De mit tegyek, hogyha mindig kismamákat es babákat látok csak mindenütt? Annyira vágyom mar egy babára! Kismamák élvezetek minden pillanatot, hisz a jó dolgok sem tartanak örökké! Az áldott állapot is véget ér egyszer. De utána meg szebb dolog var ránk! Az anyaság!!! Kitartás mindenkinek! Szép napot! Melinda
nagymelinda979
Budapest II. kerület
 
 


Bettinyo, nem semmi, amit leírtál. Fél évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz teherbe esni, vagy ennyi probléma előjöhet. 
Az biztos, hogy nálam is rövid a luteális fázis, mert én szinte mindig megérzem a peteérést, van, hogy erősen szurkál a petefészkem, a nyák pedig minden hónapban rengeteg, így tudom, hogy mikor kell együtt lenni. Ebben a hónapban is a 17. ciklusnapon volt a legerősebb a nyák, másnap már semmi, tehát egyértelmű, hogy mikor volt peteérés. Ha valóban így volt (minden hónapban későn van peteérésem, most miért lenne máshogy?), akkor ma a 11. dpo.-n vagyok. az, hogy barnázom, azt jelenti, hogy 10 napos lenne a luteális fázis? Az meg baromi rövid, igaz? 

Melinda, légy erős, tudod, számtalan nőnek előjönnek a görcsök akkor is, amikor sikeres volt a hónap! Még egy minimális remény bennem is van!

Daisypath Anniversary tickers
 
 

 
 


buba: a hcg tesztem 29. napon lett pozitív a lányomnál úgy, hogy 18. cn volt pozitív az LH teszt. Elvileg az LH csúcsot követő 24-36 órában van tüszőrepedés, ezt szem előtt tartva nekem sem volt 10 napnál hosszabb a luteális fázisom. Karcsú, de elég a teherbe eséshez, csak utána érdemes figyelni a progeszteron alakulását. Melinda: kitartás és fel a fejjel!
 


Amúgy a barnázás még nem jelenti a luteális fázis végét, a ciklus utolsó napjáig vagy az első pozitív hcg teszt napjáig érdemes számolni.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bettinyo 2014.11.04 16:41-kor.
 


Köszönöm az infót!
Tegnap, a 27. ciklusnapon negatívat teszteltem.
Most várok, meglátjuk hogy alakulnak a következő napok.

Daisypath Anniversary tickers
 
 


Köszi Lanyok a biztatást! Meg kicsit Én is reménykedem!
nagymelinda979
Budapest II. kerület
 
 


Köszi Lanyok a biztatást! Meg kicsit Én is reménykedem!
nagymelinda979
Budapest II. kerület
 
 


Köszi Lanyok a biztatást! Meg kicsit Én is reménykedem!
nagymelinda979
Budapest II. kerület
 
 


Üdv Csajok!! Bár van akit már ismerek! :)

Én úgy tudom,hogy nem lehet már zárttá tenni topikot, csak ha újat nyitunk és azt alapból zárttá tesszük...De hogy hogyan kell azt nem tudom :D

Mindenkinek megy a drukk, s fel a fejjel!! :)Csók

Lilypie First Birthday tickers
 
 


Üdv, Buba, közöttünk! Remélem, gyümölcsöző volt a hónap és minden rendben lesz majd. :)
Melinda, ilyenkor az a legnehezebb, hogy elengedd a görcsös akarást - de azt kell belátnod, hogy hiába akarod nagyon, ez nem így működik. Minden rendben lesz, eljön majd az a nap is, amikor a te pocakodon feszül majd minden ruha! :) Addig is, ne keseregj!
Ha Encinek igaza van, akkor vagy maradunk nyitottak, vagy kollektíven átvonulunk valahova.
Mindenkinek szurkolok!!!! :)
Jó éjt!


 
 


Ja, annyi, hogy az új topic nyitásánál egyszerűen ki kell azt pipálni, hogy zárt legyen a topic. Aztán ennyi. :)

 
 


Akkor mit szólnátok ha nyitnánk egy újat és itt állna utolsó bejegyzésként, hogy aki szeretne csatlakozni, szeretettel várjuk a zártban?! :)




“A kedves szavak rövidek és könnyen kiejthetőek, de a visszhangjuk valóban végtelen.”
 


Oksi! Nyiss légyszi akkor, s csatlakozunk! Ott folytatjuk, ahol ezt abbahagytuk. ;) Én telóról vagyok... Puszi

Lilypie First Birthday tickers
 
 


Mehetünk! 
Bár furi lesz megszokni megint az új csoportnevet 

"Ha az élet citromlé, csinálj limonádét belőle"!

Daisypath Anniversary tickers
 
 


Bettinyo, intézkedsz? :)

 
 


Megnyitottam az új zárt topikot.
Akinek kedven van, csatlakozzon a  "2015 babát szeretnénk ZART" nevű topikba. Új tagokat is szeretettel fogadunk :)
 


Elvileg minden tagot felvettem innen az új topikba, sikeres felvételi üzenetet kaptam. Kérlek nézzétek meg, hogy látjátok-e a zárt topikot. A leendő új tagoknak pedig: bátran kezdeményezzétek a tagfelvételt :)
 


Én már írtam is!! Sikerült!! Kacsintás

Lilypie First Birthday tickers
 
 


Szintén!

"Ha az élet citromlé, csinálj limonádét belőle"!

Daisypath Anniversary tickers
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó