Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Végre elmentem a váci útra! Igazából nem mentem sokra, elvégezte rajtam a vizsgálatot, ami abból állt, hogy a kezemet fogta 10 percen át! Mindent elmagyarázott, hogy õk mit vizsgálnak, tekintet, lehellet, nyelv, szemek stb. és azt mondta, lehet jönni akupunkturára, de nekem már van gyerekem és ez azt jelenti, hogy a második is meglesz minden segítség nélkül. Várjam ki a 3 hónapot, és kezdjük el az akciózást, de nem kell minden nap,csak hetente 1-2-szer, és amikor én kívánom és nem akkor amikor a férjem.
Ennyit mondott, és abszolute nem próbált meg rábeszélni a kezelésekre. Szóval akkor türelmesebb leszek, nekem ezt jelenti ez az egész.

Lujza!
Nagyon várom a levelet, amit magánba küldtél még mindíg!

Sziasztok!
Andi
 
 


Sziasztok!
Itt mindenki lebabázott? Nagyon érdekelnének az eredmények!

Puszi Kata
Névtelen
 


Szia!
Én sajnos nem. Volt második lombik is, de nem sikerült. Pozitív lett a tesztem(de már előtte 2 napig úgy barnázgattam), bementem vérvételre, ott is pozitív volt az eredmény, de vészesen alacsony progi szinttel, mire hazaértem már el is öntött és úgy alaposan megjött. Én az első óta nem voltam akupunktúrán. Most várok, mert még nincs lelkierőm belekezdeni a következő lombikba. Talán majd október-november környékén.
Lujza
 
 

 
 

Lányok, meg tudná nekem írni valaki emilben a Váci úti akupunktúrás rendelő pontos címét? Előre is köszönömKép

Kinga (brezina@mail.irisz.hu)
Kinga_
 


Kinga
Mailt küldtem magánba, megírtam a címet.
Sok sikert!
Lujza
 
 


Sziasztok Lányok!

Anno én indítottan a topikot.
Most tudok újra jönni, mert minden pillanatom a Kisfiammal töltöm.
Én biztos vagyok abban, hogy a lombik melletti akupunkúra is használt, hogy most a kezemben tarthatom a 10 hetes Manónkat.
És ha újra döntenem kellene, újra elmennék. Biztos, hogy valamennyire szerencsém is volt, de úgy érzem megérdemeltük a sokévi várakozás után, hogy végre ha lehet szerencsének nevezni - inkább Isten ajándéka - sikerült nekünk (is). MIvel az évek alatt sokmindenen keresztülmentem, az egyik utolsó kapaszkodó volt az akupunktúra. Tudom nem olcsó, de évekig dolgoztunk a lombikra gyógyszerekért és sikerült kigazdálkodni az akupunktúrára valót is. Megérte.
Csak bíztatni tudok mindenkit!
Kati8
Kati8
 


Jól elijesztettelek benneteket! Bocsánat!
Kati8
Kati8
 


Sziasztok!

Én is teljesen új vagyok itt.
Én is járok Changhoz. Lányok, aki tud nekem segíteni, elmondaná, hogy a stimuláció alatt is érdemes járni a dokihoz? Köszönöm előre is a választ!
 
 


Andi
Lehet járni, sőt kifejezetten jó, de csak a leszívásig, ha lombikos vagy, vagy tüszőrepesztésig ha inszemes. A kínai doki bácsi azt mondja, hogy a beágyazódáskor már nem szabad bolygatni.
Lujza
 
 


Kedves Lányok!
Én még sem lombikos sem inszemes nem vagyok de szeretnék elmenni az akupunktúrás kezelésre.
Legyetek szívesek megírni a pontos címet!
Segítségetek előre is köszönöm!
kardos65@yahoo.de
Terka
 
 


Kedves lányok! Olyan jól sikerült az akupunktúra Changnál, igaz, apa is járt, hogy nem volt szükségünk lombikra.Kép Összejött még a lombik előtt a baba.Kép
 
 


Sziasztok!
Ha valaki még jár ide, kérem küldje el a címet és az árakat (ninasimon@freemail.hu). 4 napja tudtuk meg, hogy a páromnak nagyon alacsony a sejtszáma. Próbáljuk magunkat össze rakni az első sokkból. Olvastam a leveleiteket és reménykedem, hogy sikerülhet.
Előre is köszönöm a választ és az infót!
Ninocska
Vendég
 


Ninocska, aktuális még? Szoktál még erre járni?

Nekünk a második is spontán összejött. Hála az akupunktúrának, nem volt szükségünk egyszer sem lombikra.
 
 


Sziasztok
Mire jó az akupunktúra? Mit csinálnak ott?

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
 
 


Sziasztok,
Andi70!
téged hol böktek?
Volt valami probléma amiről tudták, hogy a baba amiatt nem jön össze?

Köszi előre is az infót.
 
 


sziasztok,

meg tudná adni valaki ennek a Changnak az elérhetőségét, hol van ez a hely? kérlek írjátok meg. :roll:

köszönöm
 


Sziasztok!

Szeretném kérdezni Tőletek, hogy szerintetek a fagyasztott petesejteknek tényleg kisebb a megtapadási esélye? Van 4 fagyi babánk és most rajtuk a sor.

Szép napot és kitartást mindenkinek.

Zsani
Vendég
 


Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni. 4 évi orvostól orvosig szaladozás után, december elején kiderült, hogy csak petesejt donor segítségével lehet babánk. A családunkban nincs alkalmas donor, ezért egy önzetlen ember segítségét szeretném kérni. Petesejt donorra lenne szükségünk ahhoz, hogy az életünk célját elérjük és babánk lehessen. Minden megoldás érdekel bennünket. Donor lehet minden 35év alatti nő, aki szült már gyermeket. Kérlek benneteket, aki tud segítsen. A többit pü-ben, ha nem gond.
Köszönjük!!!
 
 


Sziasztok!
Olvasgattam a fórumotokat. Nagyon érdekelne engem is ez az akupunktúra. hiszek benne, korábban már fogyóztam is vele és bejött. Nálunk a férjemmel van probléma. Sajnos egyáltalán nincs spermája. Semmilyen oka nincs annak, hogy nem termel, csak egyszerűen nincs neki. Jövő héten megyünk a dévaiba, még van néhány százaléknyi esély arra, hogy legyen közös gyerekünk lombikkal, ha a hereszövetből tudnak kinyerni spermakezdeményeket. Eléggé izgulok, félek, hogy mi lesz,ha ott sem találnak semmit se. Most talpmasszázsra járunk, főleg ő, én ritkábban. A masszőrnő azt mondta, hogy volt már betege, akinek 35%-ról 90-re tornázta fel a spermákat, de hát nem tudom, a nullánál is tud-e eredményeket elérni.
Szóval a kérdésem a következő. Tudja valaki, hogy az akupunktúrával tudnak-e ilyen esetben hatást elérni? Végülis hasonló elven működik, nem? Talán nem ütné ki egyik a másikat. Jó lenne rávenni a páromat erre is, de a heti 3 talpmasszinak is örülök...
Valaki elküldené nekem a telefonszámot?
nagyon köszi!
 


Hahó Lányok!

Nem tudom, van-e itt még valaki, de nagyon megköszönném, ha elkalauzolnátok engem is az akupunktúrára!:) Hol van ez helyileg?
3. lombikra készülünk októberben, és úúúúúgy szeretném, ha már végre sikerülne!!! 5év 4 hónapja várjuk a kistesót... :(
Köszi, Till

 


Szia Tilli! Én most járok először ebben a topikban és lám kivel találkozom. Én is megpróbálkoznék az alupunktúrával. Nekem egy belgyógyász doktornő nagyon ajánlotta, aki elmesélte nekem, hogy nyolc lombik után örökbefogadtak egy kisbabát, aztán lett nekik egy spontán gyermek is. Nagyon ajánlja az akupunktúrát, én is belevágok. Remélem tudok szerezni időpontot. Ő nem az itt említett doktort ajánlotta, hanem egy hölgyet, aki őt is tanította. Remélem beválik, és a csúsztatott lombikunk előtt babásodunk. :)

"Minden mosoly visszatér"

Kép
 


Katerina!
Hová mégy helyileg akupunkturára? Súgjál már, légyszi, ha mát van ötleted, és nem találtam ilyen helyet a neten sem, pedig böngésztem sokáig!
Jó lenne spontán babásodni!!! De az is jó lesz nekem, ha a lombik sikerül! :P

 


Till!
remélem megkaptad az üzimet és tudod is hasznosítani. :)
Pusz

"Minden mosoly visszatér"

Kép
 


Sziasztok!
Most vagyok itt először és engem is érdekelne az akupunktúrás orvos elérhetősége. Én most vagyok itthon a 4. lombik után de én már ebben sem nagyon bízok úgyhogy ha ez sem jönne össze akkor szeretném az utolsó előtt ezt a módszert is kipróbálni.
Köszi!

Február 21. megbeszélés
 
 


Sziasztok!

Meg tudnátok nekem is adni a Chang doki elérhetőségeit és egyéb infókat? Pl. ár, vélemények. Nagyon megköszönném. Sajnos mi is túl vagyunk már a 4. lombikon és semmi. Nálunk is a spermaszámmal és minőséggel van a baj.

tepir74@freemail.hu

Köszi szépen előre is!!
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

cron