Új privát üzeneted érkezett!

Ósió!

Mi szintén tavaly júniusba kezdtünk el próbálkozni (májusba vetettem le a spirálom) és nekünk rögtön összejött :) Így én már az esküvőnkön terhes voltam, de ez minket nem érdekelt :)
Mivel mi is tavaszi babát akartunk nem akartuk megvárni az esküvőt, mert akkor nyári babánk lett volna (augusztusba volt az esküvőnk)

Hát a korházzal kapcsolatosan, most nem is tudom, hogy hogy van ez a fizetős dolog, hogy választhatok-e kórházat vagy ott kell szülnöm ahova tartozok... :roll: :?: Mert én a János kórházba tartozok, de oda tuti nem megyek szülni! Ahol a dokim van ugye az magán korház lett, és így baromi drága, szóval nem tudom mi tévő legyek! :cry:

De amikor én szültem Kyrust, én is külön voltam egy 3 ágyas külön fürdős szobába! Nem akartam 8 ágyasba lenni ahol egy fürdő van a folyosó végén! Szóval így is úgy is fizettem, meg ugye a magán dokimnak havonta, meg a szülés után, de így kb. kifizettem 150 ezret az egész terhességem alatt, ha viszont megint abba a korházba szülnék, ami ugye már magán korház akkor ez most több mint 300 ezer lenne! Azért az nem mindegy :evil:

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Cukika!

Gyerek neme! Most őszintén hogy tudnák azt befolyásolni? Gondolom csak ugy hogy nem természetes úton esek teherbe hanem lombik bébi programmal vagy valami hasonló nem? Vagy különben hogy befolyásolnák? Mert hallottam róla, hogy ezt akarják, csak nem értem, hogy hogyan! És nem csak azoknak akik 3. vagy többedik gyereket vállalnának? Érdekelne ti mit tudtok róla!
Egyébként én lehet, hogy élnék vele, ha behoznák addig, mert én elepedek egy kisfiúért! Imádom a lányom, félreértés ne essék, de egy kis huncut rosszcsont kisfiú az az én álmom! Persze, ha a második is lány lesz, őt is imádni fogom, de nagyon szeretnénk kisfiút...szóval mi szerintem élnénk a lehetőséggel! :wink:

És ti?

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sziasztok!

Valahogy én is úgy érzem, hogy egyből összejön a baba, ha nekiállunk. Olyan egészségesnek érezzük magunkat. Sőt, ha a gyógyszer után pontosan fog megjönni a ciklusom, ami kb. 7 hónap alatt be kell, hogy álljon, vagy eleve megint teljesen szabályos lesz, mint a gyógyszer előtt, akkor még pontosabban tudunk majd tervezni.

Mi is gondolkodtunk rajta, hogy viccből egy-két fortélyt ki kellene próbálni, hogy pl. fiúnk legyen, de nekem mindegy. Illetve szeretnék fiút is, lányt is. Majd lesz, ami lesz... de szülésig tuti nem bírnám ki... én szeretném tudni az UH-n, hogy milyen nemű gyermekünk születik majd.

Magyarországon legálisan nem lehet megválasztani a gyermek nemét, kivéve nemhez kapcsolódó öröklődő betegség esetén.
Máskülönben vannak orvosok, akik jó pénzért megcsinálják, hogy az embernek fia vagy lánya szülessen, volt is egy cikk nemrég a Nők Lapjában, egy külföldi orvosról volt benne szó, aki ilyen beavatkozásokat végzett.
Igen, harmadik gyereknél már meg akarták választani a baba nemét, de erről konkrétumokat nem tudok. Úgy gondolom, hogy csak a baba betegsége esetén lehetne megválasztani.
Vendég
 

 
 

Helló Cukika!

Ezt én is hallottam, hogy pé előtt lány lesz, alatta pedig fiú. Lehet, hogy ebben van valami. Csak szerintem semmi se biztos:-) Szóval, oké, nagyobb talán az esélye, de 100%-osan biztosan nem.

A baba megszületését miként kell kiszámolni? Én úgy tudom, hogy az utolsó menstruáció első napjához hozzá kell adni egy hetet, és vissza kell számolni három hónapot. Ez így körülbelül pontos dátumot mutat? Csak azért kérdezem, hogy majd én is tudjak számolgatni. :D
Vendég
 


Egy kis ideig nagy hallgatásba burkolótam (azaz egy normális fórumozó mennyiségével irogattam), de most úgy látszik, vissza tudok térni a rendes kerékvágásba. Volt egy kis parám, attól tartottam, szerencsére alaptalanul, hogy terhes vagyok. :? Be is pánikoltam rendesen. Én a 2009es tavaszi szezonra pályázok. :roll: Így maradt, hogy vszínűleg összeszedtem vmi kis gyulladást. Annyira nem rossz, csak a gondolat, hogy már most pocakosodjak, ütött ki. Nem jönne jól.

Akíra,
Az ülés nekem is a kedvencem! Szerintem az egyik legbájosabb, ahogy a szög egyenes hátukkal egyensúlyoznak. Nekünk az elég távol van, Szabi eléggé imbolyog. Nati ennyi idősen kezdte, de ő meg nem is forgott vagy volt el hason, úgyhogy azért ott is volt egy fél év parám. Szerintem ott már kirémüldöztem magam, így Szabi egy sokkal nyugisabb anyukát - még ha használtat is - kapott. Én onnantól számolom, hogy élvezem az anyaságot.
Szabi a Péterfyben született.

Cukika,
A fogyókúrával óvatosan azért. A sómentes/szegény diéta is elég lehet. Ha éhes vagy, az már nem jó. A toxémia elég szörnyű lehet, már csak azért is, mert nem csak téged tehet taccsra, hanem a babát is. Robi anyukája toxémiás volt, lett is belőle galiba. De mostanra minden eltűnt, nem is tudott róla, csak a zárójelentésen olvastam. Amikor Szabival gondok voltak a kis súly és CTG miatt, minden elérhető családi infót felkutattam.
Nagyon szép pocid van! Teljesen elérzékenyültem :) Mindig megbámulom a pocisokat az utcán, de - lásd fent - azért most saját részről szívbajt kapnék. A legviccesebb az, hogy csalódott voltam, amikor csak egy csík jött ki. Mindkét alkalommal az elmúlt napokban :lol:
Velem vigyázz, hogy mit kérdezel babás dolgokról. :twisted: 1,5 év terhesség (ennyi idő alatt minden terhesség parát össze lehet gyűlyteni), 14 hónap küzdelem Natiért, dög sok elolvasott irodalom. Emellett játszótér második éve, ahol a gyerek a nonstop téma, meg ráadásul szakmám is. :wink: Nyugodtan írhatod, hogy ne válaszoljak a köznek feltett kérdésedre! :D

Vásárlás:
Mániákus vagyok. :? Szerencsére csak pici dolgokat veszek, de elég erősen vissza kell fogom magam. Nem tudok úgy végig menni egy Kenguru boltban, hogy ne nyüsszögném végig, hogy milyen édi is az a kis body... Mindezt úgy, hogy kiságyat, kádat, hordozót, babakocsikat, kendőt, kengurut meg ezer más bizbazt mi kaptunk.

Császár:
Szerintem is jobb tudni. Én másodszorra is végigolvastam. Elég húzós dolgokkal riogattak már szült anyucik, úgyhogy jobb tudni, mire számíthatsz. Van egy olyan érzésem, hogy ahogy közeledik a szülés időpontja, mindenki, még a közértes néni is kényszert érez és előhozakodik az ő szülésével. Nekem a legdurvább az volt, amikor egy olyan ötvenes nő a buszon Kökiről elmodta egy megálló alatt a két szülésének és az abortuszának a történetét.

Kép KépKép
lorca
 
 


Cukika,
Te tudod, hol van a petevezetőd? Natiterhesen elég sok gondom volt mindenem fájt. Állítólag volt egy hátrahajló méhem, amiért fájdalmasabb volt, meg amiért nehezebben estem teherbe. Ez korrigálódik az első terhesség alatt, és tény, hogy Szabival könnyen ment a teherbeesés és nem is fájt. Volt olyan, hogy becsuklott alám a lábam, annyira fájt, amikor mentem. A dokim minden ilyesmit azzal intézett el, hogy hát igen, ilyen a terhesség. De azért minden ilyesmit többször is megkéreztem és hát tényleg nem is volt baj. A kereszt csont csigolyái, amik egyébként össze vannak nőve, meglazulnak, hogy szélesedni tudjon a csípő, az tud fájni. Pecsípődés is lehet. Fut egy véna a baba "alatt", ha háton fekszel és peched van, az is befigyelhet. Ezért csak (bal) oldalon jó feküdni. A szélesedő csípő miatt átalakul sokminden, ha oldalt fekszel, a súlytól és egyebektől a combiforgó kikészülhet. És fáááj. Azaz tök mindegy, mit csinálsz, fáj. :wink: Persze vannak szerencsések is. Én abben reménykedek, hogy a 2009es tavaszi topik panaszmentes anyukái közé fogok tartozni.

Kép KépKép
lorca
 
 


Cukika!

Köszönöm, meg is nézem azon a honlapon, hogyan működik ez a számológép!
Vendég
 


Sziasztok!

Jók ezek a tippek a fiú-lány utód érdekébe :lol:

Hát az tuti, hogy mi mindent meg fogunk tenni annak érdekébe, hogy fiú legyen, de persze ha még egy édi kislányunk lesz is imádni fogjuk :) De azért próbálkozni csak lehet :D

Lorca, szoktam olvasni a másik fórumotokat...hát nem semmi ami ott zajlik! Remélem azért nincs baj, és megmarad a topikotok, ha nem akkor a mi 2007es topikunkba szívesen látunk :)

Rémtörténetek terheség alatt! Hát igen azt mindenki megkapja! Mindig van valami jó szándékú hölgyemény akinek van valami jó kis sztorija, szülésről, vetélésről, halvaszületésről! :evil:
Én az ilyeneknek kitekerném a nyakát legszívesebben! Én a végén már nem is hallgattam meg őket, amint valaki rákezdett már ott is hagytam egy köszönöm szépennel! :lol:

Lorca, és mit tudsz nekem mondani a Péterfyről? Normális? Vagy inkább felejtsem el? :roll:

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Én is jelentkezem közétek ha nem gond!Én is 26 múltam van egy tündérszép 5 hónapos kislányom de már én is a következőt tervezgetem.Na azért még nem olyan intenzíven,de szeretném,hogy a két lurkó között olyan 2 év legyen!!Egy kép a lányomról: Kép

KépKép
vicuska
 
 


Szia Vicuska itt is :)

Szerintem lassan többen is megjelennek itt a másik topikból :) Sokan vannak ezzel így, hogy már tervezgetik a következő lurkót! :)

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sziasztok,

Ne haragudjatok, hogy így eltűntem – főleg, hogy én indítottam a topikot :wink:
Mi megvagyunk, telnek a dolgos hétköznapok :D Nemsokára megyünk megint nyaralni Horvátországba (csináltam is új vonalzót :D )

Cukika,
Aranyos vagy, én is remélem, hogy sokkal tovább eljutok majd :D Már nagyon várom, hogy újra kezdhessük a babaprojektet. Igazából, orvosi szempontból már eltelik lassan a 6 hónap :shock:, de még kell mennem majd teljes kivizsgálásra, mert nagyon nem jó a vérképem. Nem tudom, hogy írtam-e, de a vérsüllyedésem, aminek a normál értékének a felső határa 20, nekem 51! :shock: Úgyhogy nyaralás után megyek góckutatásra (belgyógyi, urológia, nőgyógyi, fül-orr-gége, stb), lehet, hogy be is kell feküdnöm pár napra, bár én azért nagyon szeretném, ha megoldhatnánk úgy, hogy minden nap megyek, de ne aludjak bent.
Nagypapi hogy van? Bírják a szüleid a gondozását? Most nézem, már betöltötted a 30.hetet! :D Tök jóóóó! :D Csini vagy a képeken, szép nagy a pocid – és gondolom azóta még nagyobb :wink: És a babakocsi is nagyon csajszis :D

Akíra,
Nagyon aranyos Kyra a képeken! :D:D Milyen kis husi :wink: Nekem legjobban a matracos kép jön be, annyira kis cukor! :D:D
A császáros élményeiddel én is egyet értek, igaz én – ugye csak 6 hónapig hordtam sajnos a kislányomat :cry:, így azért nyilván „könnyebb” volt a testi felépülés is. De mondjuk pont azért, hogy nehogy baj legyen, ahogy kiemelik, nekem 22 cm-es vágást csináltak :shock: Az első 2 nap tényleg eléggé fájt, de utána nagyon gyorsan gyógyultam. Jó nem tudtam oldalt aludni kb. 1 hétig, de egyénként nálam is gyorsan gyógyult minden.
Szülés ügy: hát én tuti, hogy csak a Jánosba leszek hajlandó! Remélem, nem szűnik meg addig :roll: Miért nem akarsz oda menni? Jó, tényleg nem a legmodernebb kórház, de szerintem nagyon profi orvosok vannak ott. Mondjuk én elfogult vagyok, mert oda járok a Meddőségibe, és amikor volt még a terhességem elején komplikáció, nagyon jól bántak velem, és értették a dolgukat. Meg itt tudják, hogy mit jelent, ha valaki lombikos kismami. Szóval innen a ragaszkodás :wink:

Ósió,
Üdv a topikban! :D Kívánom, hogy Neked is legyen babád 2009-ben!!! :D

Vicuska,
Üdv neked is! Nagyon aranyos a kislányod! :D:D

Na, mára ennyi voltam, és ígérem, nem fogok ilyen hosszú időre eltűnni :oops: :oops:

Puszi mindenkinek!

Kép

Kép
zsókuci
 
 


Zsókuci!

Szia! Köszönöm a jókívánságot!
Remélem, hamar összejön, ha majd nekiállunk. Mi jövő május-június körül állunk neki próbálkozni. Ti mikor? És a többiek?
Vendég
 


Sziasztok!

Szeretnék én is csatlakozni hozzátok. :)
Mi majd március-április környékén kezdünk el próbálkozni (de lehet, hogy még egy pár hónappal előbb is, majd kiderül), és remélem minél hamarabb sikerül.

Első gyerkőc lesz, már nagyon várjuk az alkalmas pillanatot, és mindent ami vele kapcsolatos! Én már elkezdtem figyelni a testem, olvasgatok sokat a babavárásról, szóval kezdek tudatosan is felkészülni a babura! :D Ti hogy vagytok ezzel? Szerintem fontos, mert sok ismerősön láttam, hogy mennyivel könnyebb minden, ha tudatosan készül rá, és persze láttam ellenpéldát is, aki szülés után azt se tudta mihez kezdjen a gyerekével (persze nem azért mert nem akarta, vagy nem szerette, csak épp nem volt rá felkészülve)
tabati
 
 


Visszaolvasgattam picit, miket írtatok régebben.

A Monural (remélem jól írom) szerintem nem antibiotikum. Én már többször kaptam, de felfázásra. Ugyanis azzal az instrukcióval adta a dokim, hogy ha egy nap alatt nem szünteti meg a panaszokat, akkor valószínüleg nem felfázás, hanem fertőzés, és szükség esetre mindig felírt egy antibiotikumot is, arra az eshetőségre, ha nem múlnak a panaszok.
tabati
 
 


Szia Tabati!

Látom, teljesen új vagy itt, üdv!
Mi is jövő tavasszal állunk neki. Én októberben hagyom abba a gyógyszert, májusban lesz az esküvőnk. De igazából szerintem már előbb nekiállunk. Nem hiszem, hogy annyit kibírnánk. Olyan március-április körül már jó lenne nekünk is nekiállni.
Szerintem ennyi idő elég lesz a fog-gátlónak. Még van három havi adagom, illetve ezen kívül kéthavi, azt már elhasználom.
Érdekes, én is készülök persze az anyagásgra, de sok mindenben az ösztöneimre és az érzéseimra hallgatok. Ezek eddig mindig beváltak.
Pl. nem áll szándékomban elkezdeni vitamintablettákat szedni, csak mert gyereket akarok, inkább sok otthon termesztett gyümölcsöt, zöldséget fogyasztok. Ja, és imádom a természetességemet, a babát is ennek a jegyében várjuk, illetve akarjuk majd nevelni. :)

Az idősebbek tanácsait mindig nagyon szívesen fogadom a terhességgel, gyerekneveléssel kapcsolatban, és a fiatalok véleménye is érdekel.
Te szoktál olvasni valamelyen babás magazint? Vagy van valamilyen könyved?
Vendég
 


Ósió,
Mi is tavasszal látunk neki a baba-projektnek.

Tabati,
Üdv itt neked is! És neked is kívánom, hogy 2009-ben babád legyen :D

Kép

Kép
zsókuci
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors bekukk! Üdv az újjakank :)

Látom mindeki tavasszal áll neki! De akkor lehet, hogy lesznek itt 2008 decemberi babák is :lol:

Már látom magam elött jövő tavasszal a topikba mindenkinek peteéréses vonalzója lesz :lol: És itt fogunk drukkolni egymásnak! Olyan izgi! Már előre várom! Eddig azt mondtam soha többet, de most hogy itt vagyok köztetek, teljesen bezsongtam, már jöhetne is a következő :lol:

Na megyek, ellátom az elsőt :lol:

Majd még jövök! :lol:

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sziasztok!

Hát bizony, én is úgy gondolom, hogy újévtől fog igazán beindulni ez a topic, amikor majd a különféle vonalzókon követhetjük nyomon egymás dolgait.
Épp tegnap csak úgy kiváncsiságból megnéztem a fogamzásgátló előtti években a ciklusom hosszait. 2002 óta szedem a gyógyszert, előtte kb-25-30 naposak voltak átlagban a ciklusaim. Mindig nagyon pontosak voltak. Ha októbertől ismét ilyen pontosak lesznek, akkor januártól tuti lesz vonalzóm... :D

Szerintem is még izgalmasabb, ha az ember egy társaságban éli meg ezeket az élményeket. Figyelem, 2009-es tavaszi babák csak akkor lesznek itt, ha nyáron indul a babaproject! De ki tud addig várni?? :oops: :lol:
Vendég
 


Zsókuci, 2008 márciusában? álltok neki?
Ti pl. miért döntöttetek így, mármint hogy eddig vártok?
Nekünk egyrészt májusban lesz az esküvőnk, és akkor már bevárjuk ezt az időt, de előtte 1-2 hónappal már próbálkozni fogunk, másrészt idén döntöttünk úgy, hogy most már kellene egy kisbabó. Erre fel akarunk készülni, és ezért adtuk magunknak ezt az egy évet, mivel már tavasz óta tervezgetünk.
Azóta a párom is aktívabb, sok babás kérdése van, pl. mikortól mit eszik a gyerek, stb... :D Mondtam neki, ha nekiállunk a projectnek, veszek egyből csomó tesztet.:-)
Vendég
 


Én is nagyon természetesen élek, nem szeretem a mű dolgokat. Gyógyszert is csak a legvégső esetben szedek. Inkább a gyógynövényekre esküszöm, no meg majd érdekelne a homeopátia is. Ebbe még nem nagyon ástam bele magam, csak egyszer szedtem herpeszre ilyen bogyókat (sajnos rá kellett döbbennem, hogy a krém többet használt :( , de azért nem adom fel.) Vitamintablettát soha nem is szedtem, esetleg c-vitamint.

Inkább az interneten olvasgatok sok cikket, meg a babaneten is tapasztalatokat, de van könyvem is. (az már inkább gyereknevelés, szóval később lesz majd hasznos) Érdekes, magazint még nem vettem, de szerintem egyelőre még nem fogok.

Amit írtam legutóbb, hogy figyelem magam, az azt jelentette, hogy kíváncsiságból én is hőmérőzöm reggelente, kíváncsi vagyok, mikor van peteérésem. Az viszont már egy kicsit meredek nekem, hogy a szerint legyünk együtt a párommal... Akkor hol van a természetesség? :oops: Úgyhogy ilyen vonalzót nem tervezek...egyelőre...

ósió!

Ha csak a gyógyszeren múlna nálunk, én tuti dobnám a szemétbe a maradékot! :wink:
tabati
 
 


Szia tabati!

Hát, mi végülis az októbernél maradtunk, hogy akkor hagyom abba. Az már hipp-hopp itt van, nincs olyan messze.
Igen, persze, azért kell néha gyógyszert szedni. Sokszor a természetes dolgok, pl. gyógyfüvek akkor fejtik ki igazán a hatásukat, ha mellé gyógyszert is szed az ember, de a megelőzésben tuti biztos jó megoldások. Nekem most is vannak olyan természetes dolgaim, amit használok, pl. csalántinktúrát a hajamra. Nagyon jó!

Én is inkább a neten olvasgatok babás témákról. Magazint még én se vettem.
Hőmérőzni se hőmérőztem, hiszen nem is lenne most még értelme a gyógyszer mellett.


Nálatok min múlik a baba? (mert írtad, hogy ha csak a gyógyszeren múlna, abbahagynád). :D
Vendég
 


A párom (ha minden jól megy) április környékén rakja le az utolsó vizsgáit, és addig rengeteget kell tanulnia. Mindez a munka mellett eléggé elveszi az idejét. Ő találta ki, hogy akkor már teljesen rám (és a babára) tud koncentrálni. Persze már sikerült annyit elérnem, hogy már a múltkor azt mondta, hogy ha az első vizsgái jól sikerülnek, akkor valószínűleg meg fog nyugodni, és talán már februárban is elkezdhetjük a projektet. (szerintem túl sok helyről hallott az első hónapok rosszulléteiről :) , és ő amúgy is aggódó típus)

De szerencsém van, mert imádja a gyerekeket, és azért rengeteget álmodozunk, hogy mi lesz majd ha a pocimban lesz, meg ha megszületik. Hiába...már nagyon szeretnénk ezt a picit!! :D

Cukika!

Gondolom, hogy nem a legjobb kánikulában nagy hassal, mert még én normál állapotomban is nehezen viseltem. De majd meglátjuk, amikor összejön. Ilyenekre most nem tudok gondolni. :roll: Ha pont nyárra lesz nagy hasam, akkor úgy lesz. (legfeljebb majd megírom , hogy milyen igazad volt, és a következő babánál majd okulok :lol: )
tabati
 
 


Sziasztok!

A nyári nagyhasú kismamáknál az a jó, hogy nem kell olyan sokat költeniük ruhákra. Felvesznek egy régi, kinyúlt nagy pólót, és kész. Ezzel szemben télen öltözködni kell, még ha otthon is van a kismama, és ez sokkal többe kerül. Egyszer a C&A-ban olyan jó kismama farmerokat láttam. Egyből kedvet kaptam a nagy hashoz. Mert láttam, hogy terhesen is lehet csinosnak lenni. Hogy aztán egészségügyiéeg hogy van, az még nem volt módomban megtapasztalni. :)

Tabati, azt hiszem, mindannyiunknak megvan az oka a "halogatásnak". Nálatok ezek szerint a párod iskolája. Elhiszem, mert én idén végeztem, de amíg tanultam, hallani se akartam babáról, bármennyire is akartam, mivel borazasztó nagy idegfeszültésggel járt az egész. De most már ha törik, ha szakad, akarok! :wink:
Vendég
 


Igazad van ebben a nyári ruha kérdésben. Anyagilag biztos sokat számít, mert ugyebár nagy hasra télen új kabátot is kell venni, stb... De én rábízom a sorsra! :wink:

Hát nálunk így sem lesz egyszerű a dolog, mert jövő nyáron lesz esküvő, meg elkezdődik az építkezés is, (addigra már remélhetőleg a pocimban lesz a babu), szóval már most készülök arra is, hogy ne idegesítsem magam fel a ház körüli dolgokon.

Viszont arra meg nem várunk, hogy felépüljön a házunk, mert ki tudja mikor lesz kész (mondanom sem kell, hogy pénzfüggő a dolog), a babának meg itt is van helye.

Szerencsére a munkahelyemen már megoldódott a probléma(eddig nem volt biztos az állásom), most már elmehetek szülni, és lesz hova visszamennem.

Sajnos a mai világban meg kell tervezni, mikor jöhet a baba, mikor a legmegfelelőbb.
tabati
 
 


Hasonló a helyzet minálunk is. Mi házvétel előtt vagyunk, nekünk tavasszal lesz az esküvőnk, de ha folyton azt nézné az ember, hogy mikor jöhet a baba...akkor soha nem jöhetne, mindig lenne valami indok. Én is kételkedek abban, hogy egy babát egy kastély várjon, mire megszületik. Szeretet, az legyen, és megfelelő nevelés. Akkor minden megvan!
Vendég
 


Sziasztok,

Ósió,
Sajnos olyan dolog történt velünk, amiért várunk kell minimum 6 hónapot orvosi szempontból – ez most ősszel jár le, de lelkileg kell nekünk az egy év, az pedig jövő tavasz. A topik 1. oldalán írtam róla, ha gondolod olvass vissza :oops: :cry: A történtek ellenére már nagyon várom, hogy újra kezdhessünk, és várom, hogy végre anyuci lehessek.

Cukika,
Aranyos vagy, hogy hiányoltatok :D:D Szegény papád! :( És szegény apud – Neki lehet azért a legnehezebb Őt így látnia. Nem segítene, ha leülnél Vele beszélgetni erről? Nehogy aztán baj legyen az iszogatásból :oops: :roll: Puszi, és azért próbálj nyugodt maradni!

Puszi, és további szép napot mindenkinek! :D

Kép

Kép
zsókuci
 
 


Igen, nekem is van egy ismerősöm, akik már a 3. lakásba költöznek, és most gondolják azt, hogy elkezdenek gyűjteni a gyerekre. Egy gyerekre úgysem lehet eleget gyűjteni...szerintem. Úgyhogy mi ilyesmire nem várunk! :)

Ma megyek fogdokihoz, a bölcsessé fogam rendetlenkedik, úgyhogy drukkoljatok! :?
tabati
 
 


Sziasztok!

Tabati, gondolok rád! Remélem, minden rendben lesz!
Én is voltam most júliusban fogorvosnál kontrollon, de szerencsére mindent rendben talált, nincs rossz fogam. Szeretném meg is erősíteni a fogaim a terhesség előtt.

Zsókuci, igen, visszaolvasás nélkül is emlékszem a történetedre, most már eszembe jutott. Elhiszem, hogy várni akartok egy évet, hogy aztán teljesen újult erővel álhassatok neki a babának. Szerintem azt kell csinálni, amit az ember érez. Az engem még sose csapott be.
Mi is tartjuk magunkat a döntésünkhöz, a jövő tavaszhoz. Ha hoztunk egy döntést, az megfontolt volt, ettől miért térnénk el? Szerintem mindenki úgy a legbiztosabb a dolgában.

A pénzhez visszatérve: valóban nem lehet egy gyerekre teljesen felkészülni, hiszen folyton úgy éreznénk, hogy na még egy kicsit várjunk, na még egy kicsit. Persze, azért tervezni kell, nyilván nem ajtólstól rontani a házba, de a végtelenségig felesleges. Nekem is van ismerősöm, akiknél már elvileg régebb óta lehetne gyerek, a párja mégsem akarta, meg előbb építkezés, stb. Szóval, meg kell fontolni, de reálisan. Mi pl. elhatároztuk, hogy jövőre babát csinálunk, és bármi lesz, azt már a babával csináljuk végig (vagy terhesen), pl. házvétel. Na, nem sikerült rövidre fognom. :D
Vendég
 


Köszi a drukkot! Bár sajna panasszal mentem. A bölcsességfogam fájdogált. Kihúzták. Ez volt a dolog legklasszabb része. 9-13-ig ültem a szájseb.en, nem túlzok. Aztán egy csomó érzéstelenítőt kaptam, mert mindig éreztem, hogy kezdik a húzást. Az utolsó adag érzéstelenítő után kis híjján pánikrohamot kaptam, ugyanis már a torkomban is éreztem a zsibbadást. Rögtön előttem volt a kép, ahogy a mentőben fuldoklok, és csövet nyomnak le a torkomon, hogy kapjak levegőt. Ilyen pánikot még sosem éreztem, pedig nem vagyok ez a típus. Aztán sikerült lehiggadnom, nagyokat nyeltem, és még a dokinak sem említetem, hogy rosszul vagyok. A foghúzás volt a dolog kellemes része...
Holnap húzzák a másikat. Eddig sosem féltem a fogorvostól, most meg lennék már túl rajta!!! És az érzéstelenítő miatt!!! Őrület!

Azért megpróbálom túlélni a holnap reggelt! :wink:

Szép napot nektek!!
tabati
 
 


Sziasztok!

Tabati,
Szegénykém, sajnálom ezt a fogdokis "élményt" :? Sajnos én is éltem át hasonlót, hogy hiába adták be a szurikat, éreztem, és nagyon fájt is a húzás :evil: Ráadásul barbár is volt a nő, és egy kedves szó nem hagyta el a száját, csak bunkózni tudott :cry: De azóta megtaláltam álmai fogorvosát - már, ha van ilyen :wink: - és hozzá nem félek járni :D Nagyon drukkolok, hogy a holnapi gyorsan menjen!!!! És persze, hogy ne fájjon!!!

Ósió,
:cry: Hát igen... kell az egy év. Bár szívem szerint már most rohannék vissza, hogy csináljuk a következő lombikot, de az eszem leállít, hogy nyugi, mindent a maga idejében :wink: És most muszáj az eszemre hallgatnom...

Jó éjt mindenkinek!

Kép

Kép
zsókuci
 
 


Sziasztok!

Gyermekkoromban anyukámmal olyan fogorvoshoz jártunk, akitől rettegtni kellett. Ha magánrendelésére mentünk, akkor efy fokkal jobb volt, de még mindig nem az igaz. Iszonyú fájdalmakat éreztünk, dzrva volt. Aztán egyszer döntöttünk, hogy ennek vége, s azóta magánorvoshoz járunk mindannyian. Igaz, ennek megvan az ára, de a a fájdalom, amit egy fogorvosi székben képes érezni az ember...hát, az embert a pénz érdekli legjobban.

Tabati, arra gondolj, hogy most már legalább megszabadultál a problémás fogadtól, s milyen jó, hogy pl. nem a terhesség alatt jelentkezett a gond.

Zsókuci!
Érdekes azért, hogy a józan észt is olykor félre söpörné az érzésünk, nem? :D Én mindenesetre nagyon várom az újévet. Mondtam is a páromnak a hétvégén, hogy olyan kíváncsi vagyok, milyen érzés lesz majd, ha először lesz a tesztem pozitív. :?:
Vendég
 


Jelentem bemondtam ma reggel a nyuszit, és nem mentem vissza a fogdokihoz... :oops: Végülis a másik úgysem fáj, hátha jól ellesz még egy jó darabig a számban... :?

Jó lehet egy magándoki, de eddig nekem totál bevált a másik is. Ez a mostani meg szájsebész volt. Ezzel nyugtatom magam, no meg a próbálom kímélni a pénztárcámat. :)

A másik nagy kérdés lesz majd, hogy kinél szüljünk. Én most költöztem el, úgyhogy jelenleg még olyan nőgyógyászom sincs, akihez rendszeresen járok, akit ismerek. (eddig szerencsére semmi problémám nem volt e téren, csak rákszűrésre jártam, azt meg "bármelyik doki megcsinálja" címén szintén aki épp aznap rendelt csinálta.
Egyik ismerősöm szülésznőt választott, és csak ő volt benn a szülésnél, no meg a férje. Az ügyeletes doki csak összevarrta a végén. És jó élményei vannak, pedig első gyerekes volt.
Egy másik barátnőm meg amikor megkérdeztem, hogy mennyit fizetett a dokinak, azt mondta, hogy ez tabu (pedig tényleg jó barátnőm), csak annyit mondott, hogy én sose kérdezzek rá a dokinál, hogy mennyi, hanem adjak amennyit jónak látok. :roll:

Szóval lesznek még ilyen kérdések is sajna... :evil:
tabati
 
 


Sziasztok!

Fogról inkább nem nyilatkozok, énnekem is két bölcsességgfogam vár arra, hogy kihúzzák! De én halálosan parázok, ugyhogy még várnak egy kicsit! :?

Hát a tervezés és a kivitelezés...(babaprojectre gondolok)... :roll:
Hát nálunk Kyra ugy indult, hogy megvárjuk az esküvőt, és majd utána! (augusztusba volt tavaly az esküvőnk)...na hát erre a spirált levetettem májusba, hogy regenerálódhasson minden odabenn...hát és utána már nem is tudtuk visszatartani magunkat! És, első adandó alkalommal meg is fogant a kis drága :D Nagyon jönni akart! Szóval mi nem bírtuk ki! De remélem most ki fogjuk bírni! Jövő év elején jöhet a lurkó :D Csak addig kell kibírnunk...pedig már most legszívesebben összehoznánk :lol:

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sziasztok!

Hát ez az! Ettől "félek" én is! Hogy ha októbertől nuku gyógyszer, akkor újévtől bizony rakoncátlankodni fogunk, mert úgy leszünk vele, hogy majd vigyázunk az esküvőig, de aztán úgyis jönni fog akkor. Legalábbis remélem. Ha visszaállna rendszeressé a ciklusom, akkor biztosan előbb összejönne. Megmondom őszintén, nyugodt szívvel úgy március-április körül állnék neki (hogy az esküvőre még ne legyen nagy pocim) :)

Én ott fogok szülni, abban a kórházban, ahol a nőgyógyászom is dolgozik. Az ő magánrendelésére járok, és nagyon elégedett vagyok vele. Még nem tudom, hogy csináljuk, de azt hiszem, őneki adok pénzt, és akkor ő lenne ott a szülésnél. Szerintem 50-200 ezer között mozog a dugipénz, persze, lehet, hogy fatális tévedésben vagyok! Mindenesetre én szeretnék külön szobát kérni. Sajnos úgy tudom, fürdőkád itt nincsen, de lehet, hogy addig még változik a helyzet. Úgy hallottam, az a vajúdásra nagyon jó.
Vendég
 


Ha minden jól megy, akkor nekem is nagy pocim lesz már az esküvőn. De nem baj az a mai világban. Egy barátnőm is pocakosan házasodott, és gyönyörű volt!! :D Manapság már erre is gondolnak a ruhatervezők!

Én a labdára gyúrok vajúdás terén, arról hallottam csupa jót. De szerintem a vélemlnyünk ezekről a dolgokról még ezerszer meg fog változni. Járunk majd szülés előkészítőre, elmondjuk egymásnak a tapasztalatainkat (úgyis különböző kórházakban szülünk többnyire), és a nagy napig már kész terv lesz a fejünkben. Persze aztán úgyis szülés közben derül ki, hogy kinek mi a kényelmes. Ágyon, széken, labdán, kádban stb. Esetleg otthon, ha nem érünk be időben a kórházba! :lol:
tabati
 
 


Ósió, én az esküvőn 12 hetes terhes voltam, de nem igen látszott még semmi! Mi júniusba hoztuk össze, és augusztusba az esküvő, így lett márciusi baba! Szóval 2-3 hónappal elötte simán el lehet kezdeni próbálkozni szerintem :)

A doki ára igen, álltalában a 10x-ese, de én rákérdeztem, és megmondta, hogy mennyit szoktak neki adni! Mondott egy tól-ig árat, és én eldöntöttem, hogy mennyit adok neki azon belül, és hát jó volt neki, mert a 6 hetes kontrollon nem rúgott, ki, nagyon örült nekünk, puszival fogadott, ugyhogy nem adtam keveset :lol:

Én sajnos nem vállogathatok a vajúdási módszerek közül, császár lessz, ott meg nincs vajúdnivaló :? :lol:


Igen, cukika, tényleg megindulhat a szülés, bár mi nem védekeztünk soha míg terhes voltam, és 42 hétig bennem maradt a kis vacakom, ugyhogy, ez is olyan, hogy kinek mi :) De persze azért nem kell kockáztatni :)
A 36. hét után már lehet élesbe próbálkozni :lol:

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Akíra,
Az ilyen fórumösszeveszések elég gyakoriak, szép lassan lecsitulnak vagy átalakul a fórum. Most pont a nagyon happy az élet szakaszt éljük. Tegnap volt a talink.
Kép
A Péterfy mint kórház nekem megfelelt. Lényeg, hogy legyen választott dokid, különben elég rosszak a kilátások, mert nem igazán foglalkoznak veled. Persze ez ügyeletesfüggő, azért nem általánosíhatok ennyire. Elég kicsi, hogy családias legyen. A wc és füri a folyosó végén van, de az a SOTEn is gáz volt, pedig ott két szobának volt saját. A koraszülött osztály nagyon jó, remek nővérekkel. Vizsgálatokra nem kell sokat várni. Összességében tudom ajánlani. Van dokid, akihez járnál?
Néha én is belegondolok, hogy dilis vagyok-e, hogy akarok még egy babót. De amikor erre járok, rájövök, hogy nagyon is!

Cukika,
Gyilkoljuk egymást :twisted: Nagyon felpörgött a topic, egy kicsit szétesett a társaság, aztán több vita is kirobbant. Láttam már rosszabbat is, amikor Natifórumoztam. Ilyenkor mennek nagy sértődések, és többet nem jövök dolgok, profiltörlések. Az egyik csajci egészen 35 percig bírta "törölve". A második törlése pár nappal utána jött, elég csúnya hszek után, azóta nem volt. Naaagyon sírunk utána. 8)
Az első három hónapra sem ideális a nagymeleg. Nem lehetne megoldani, hogy se nyáron se télen ne legyek terhes? :roll:

Vicuska,
Szia! Látom, csak egy bő hét van a babáink között :D

Ósió,
Tavaly júni 15én álltunk neki próbálkozni. Ez bejött, mert aznap (azéjjel) teherbe estem, nem kellett várni 14 hónapot, mint Natival. Pont ideális volt, ha rá tudom beszélni apát, akkor hasonló lesz a helyzet. Beszélőkém az van. :oops: :lol:
A fogigátlókról olvastam, hogy az a bizonyos három hónap már nem aranyszabály. Nem okoz gondot, ha hamarabb jön a bébi. Csak épp a hormonháztartásnak kell regenerálódnia, de az amúgy is magától megy. Az egy, ami fontos szerintem, hogy vashiányod ne legyen és néha kapj be egy folsavtablettát. Terhesen nagyon kellemetlen, ha vastablettákat kell szedned. Ha meg vashiány van, akkor nagyon kimerülsz és rossz a bébinek is. Persze mondom én, aki semmi ilyesmit nem csinált. De hát utólag könnyű okosnak lenni. Most időnként tuningolom magam vassal.
Gyógyszer kérdésben egyetértek Tabatival. Ha már megvan az elhatározás, szemétbe a pirulákkal :wink: (Legyünk természetbarátok, odaadhatod a nőgyógyinak :) )

Tabati,
Szia neked is! Szerintem is jó felkészülni. De nem hiszem, hogy tényleg fel lehet. :wink: Úgyis minden más, mint ahogy elképzelem és ahogy mások átélik. Még a másodiknál is.

Terhesség pocisan:
Barátnőm dolgozott egy esküvői ruhakölcsönzőben. Az ő tanácsa volt, hogy mindenképp szólni az eladónak előre, különben meglepetések érhetnek. :wink:

Zsókuci,
Remélem, hamar kiderítik, mi a probléma. A vérsúllyedés tulajdonképpen mit jelez? Azt tudom, hogy kb hogy nézik, de ennyi az ismeretem.

Kép KépKép
lorca
 
 


Sziasztok!

Hát igen Lorca, tudom milyen az a topik, szerencsére én már találtam egy másikat, és csak azokkal beszélek onnan akik a szívemhez nőttek :wink:
Aki meg nem, annak meg én se hiányzok :lol:

Az én dokim akihez mennék szülni a Schöpfibe van, szóval ezért keresek mást, ajánlottak egyet a Péterfybe, talán megnézem majd! Nekem mindenképpen lesz választott dokim, én ennek a híve vagyok, mivel hogy ugye csasziesélyes vagyok rendesen, szóval nekem kell is egy jó doki, nem az ügyeletes aki majd vagdos meg varrogat, szóval ha te tudsz jót onnan az is érdekel! Tényleg te császáros voltál? Mert nem is tudom hol olvastam valakit, aki császáros volt, és a férje bent lehetett végig! Na nekem olyan hely kéne! Én szeretném, hogy ott lehessen a párom velünk! :roll:

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sziasztok!

Akkor már mehet márciustól is a próbálkozás! :-) Minél előbb, minél előbb! Találjunk még ki sok okot, hogy minél előbb menjen! :D Már csak pár hónap!
Hát, ha nálunk is jönni fog a baba, akkor jönni fog. Talán két hónapos terhesen még beleférek majd az eredetileg kiválasztott ruhába az esküvőn.
Nekem szeretkezés után közvetlenül szokott néha egy kis összehúzódásom lenni, olyan, mintha enyhe menstruációs fájdalmat éreznék, de ez nem mindig van így. Természetesen előzőleg megbeszélem a nőgyógyászommal, hogy mit meddig szabad.

A nőgyógyásznak a pénzt akkor ezek szerint előre kell adni? Amikor kiderül, hogy terhes vagyok, és megyek hozzá pl. a 8. héten, akkor már viszem a borékot? Vagy ti mit tudtok, mi az általános gyakorlat? Csak hogy felkészüljünk rá (anyagilag is).

A szülés valóban oylan, hogy eltervezni nemigen lehet. Úgyis közbejöhet valami, más lesz a kényelmes, mint amit előre kigondolt az ember, stb. Utólag lehet majd csak jó tapasztalatokkal gazdagodni.
Ahogy látom, akkor itt többen is jövő tavasszal állunk neki a babának.
Vendég
 


Most egyébként Explorer alatt íírok, így nem tudom miért, de nem látom se a vonalzókat, se a képeket. Majd otthonról benézek Mozillával is (de azt ezen a gépen nem találok).
Vendég
 


Akíra,
Egyik sem volt császár. A párom kimenekült a végén :wink: Az utolsó pár perc már elég húzós volt neki. Persze én is szerettem volna menni vele, csak eléggé el voltam foglalva magammal. :twisted:
A dokimat inkább nem ajánlanám. Dr Kia volt az egyik doki, aki szimpi volt, róla sok jót hallottam. Nem lett volna bent dolga, szabin volt, mégis bent sertepertélt, mert volt kismamája. Nagyon kedves volt, és ahogy a nála szültek mondták, jó is. A Péterfys topicot megnézted?

Ósió,
Elméletben a méh nem érzékeny az oxitocinra addig, amíg nem érett meg a szülésre. Ezt elég sokan bánják, akiknek indítanák egy jó kis oxi fröccsel a szülést és rá se bagózik a baba. A szex tiltása többnyire túlóvatoskodás. Meg hogy lehessen mire fogni dolgokat. Ha korán érzékeny, akkor már egyébként is baj van.
Kérdésed nagyon orvosfüggő. Többnyire megvan a tarifa, amit a legtöbb orvos közöl, azt fizeted minden alkalommal, tehát kb havonta. Azonkívül van a hálamani, amit vagy a kórházban vagy a 6 hetes kontrollon kap a doki. Ha választasz szülésznőt, neki is jár. Nekem a szülésznő jött be leginkább. Érdemes az igényeidhez igazítani a kórházválsztást, mert fordítva nem működik. Szerintem jó tudni, mit várhat el az ember. Pl a SOTEn ne várj fürdőkádat a vajúdáshoz de profizmust azt láthatsz. De azt jobb, ha inább nem látsz, meg dokit sem. Mert az azt jelenti, hogy minden jól megy.

Cukika,
Hogy működött a gyüminap?

Kép KépKép
lorca
 
 


Ósio, én minden hónapba fizettem ugye a normál magánrendelős díját, ami nálunk 7000 volt, és a végén a szülés után adtam neki a boritékot! Dehogyis elötte! Csak ha megdolgozott érte :wink:
Én császáros voltam, ugyhogy mentem varratszedésre hozzá pár nappal szülés után, és én ott adtam neki oda :)

Lorca, még nem láttam a Péterys topikot, de amint közeledik a dolog, ugyis végigjárom a topikokat :lol:
Oxitocin inekció? Az én kis drágám röhögött rajta! Bármilyen dózisba is kaptam :lol:
A dokimnak csak kerekedett a szeme, hogy erre már baromi erős fájásaim kénének hogy legyenek... :roll: ... :twisted:
Hát nekem nem volt semmi, pedig 42. héten voltam...hát persze később kiderült, hogy a köldökzsinór tartotta vissza a drágámat, de hát jó volt látni a sok értetlen dokit :lol:

Lorca, láttam a talis képeiteket, hát nagyon édesek :)

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Nálunk olyan 5 ezer forint körül van a dokim magánrendelésén a terhestanácsadás. Majd akkor ehhez igazítjuk a pénzecskét. Köszönöm a válaszokat!

Én a Balatonnál lakom, így nem is kérdés, hová menjek majd szülni. Mármint nem akarok kórházat választani, mert akkora gabalyodás van mindenhol, hogy az nem igaz. És inkább biztosabb megoldást választom. Meg hát a dokim is ott dolgozik. (Siófok)
Vendég
 


Lorca!
Nekem is mondta a nődokim, hogy már nem kell bevárni a három hónapot a gyógyszer után. De én azért szeretném, hogy mégis lássam a ciklusomat, mert úgy könnyebb teherbe esni. Max. minden nap csináljuk majd! :oops:
Aranyos a kis képed a gyermekedről!

Cikuka, én ruhát eredetileg úgy gondoltam, hogy már az összel próbálok majd. De a bébike miatt lehet, hogy kora tavaszra hagyom, vagy januárra-februárra, mert akkor ha terhes is leszek, talán jó lesz a ruha. Ha mégse, választok másikat. Pedig vannak elképzeléseim a ruhát illetően.
Te nagyon csinos voltál a képeken! Ige, picit már látszott a hasad. A násznép tudott róla egyébként, vagy addig titokban tartottátok?
Olyan jó lenne, ha a kedvesemnek az én nászajándékom egy pozitív teszt lehetne...a kérdés márcsak az, hogy ki tudnám-e várni a hírrel, vagy azonnal megmondanám, amint meglenne az eredmény. :lol:
Vendég
 


Cukika!

Na, majd még meglátjuk a dolgot. Lehet, hogy most itt azt mondom, ekkor állunk neki, aztán közben már előbb, vagy később valami miatt.
Amit elterveztem, az az, hogy a antibébi elhagyása után minden nap megiszok egy kis csésze cickafarkteát. Ez nálam már nem egyszer bevált, és minden nőgyógyászati dologra nagyon jó.
:)
Tegnap vettem magamnak egy inget. És hát bevallom, most má kissé más szempontok alapján válogatok ruhákat. Kissé bővebbet vettem, így is jól néz ki, de ha lesz kis pocakom, akkor is kényelmesen viselhetem majd. Van már egy-két olyan ruhám, amely a korai terhesség időszakában jó lesz. A későbbire még semmit nem veszek, hiszen nem tudom, mikor jön össze a dolog, és hogy mely évszakban lesz nagy pocakom.

A menyasszonyi ruha, végülis, ha 6-8 hetes terhes leszek, talán még az eredetileg válaszott darab is jó lesz. Ez majd az alkalmon múlik.

Viszont van egy kérdésem: terhesség alatt szőrtelenítő krémmel (Veet) lehet bikinivonalban szőrteleníteni? Ti mit tudtok erről?
Vendég
 


Sziasztok!

Hoztam én is pár esküvői képet, csak hogy lássátok, hogy 12 hetes terhesen is bele lehet férni a ruhába! :lol:
Én ezt a ruhát februárba vettem, és augusztusba volt az esküvő! Szóval annyit azért nem szed fel senki, hogy ne férjen bele!
Nem tudom mennyire látszik, de én direkt olyan ruhát vettem, hogy mell alatt kicsit össze van ráncolva, és utána megy szét, ebbe tudtam, hogy ha bármi is történik bele kell hogy férjek, ja és előnyös volt ez, hogy ráncolt volt, mert nem látszott, hogy különben is dagi vagyok...szerintem! :lol:

Kép Kép Kép

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Szia Akíra!

Pont itt vagyok én is. A hét végén eléggé morcos az idő nálunk, úgy hogy többet vagyok a gép előtt.:-)
Nagyon csinos vagy a ruhádban! Valóban nem látszott a pocid (és szerintem nem vagy kövér).
Dobok be egy képet, hogy az én ruhám, amelyet eőzetesen a neten kinéztem, hogyan néz ki.
Sokat gondolkodtam, és azt hiszem, nálunk a bébiproject elkezdéséhez a befutó hónap az április lesz, illetve attól függően, hogyan jön meg a menstruációm, a március vége. De nagyon jó szempontok alapján választottál ruhát, mert mindenre gondoltál.
Na, megkeresem a gépen a képet.
Vendég
 


Nem bírok feltenni képet, túl nagy.
:shock: Azért megpróbálom...
Vendég
 


Ósió, hát igen, én mindig ilyen voltam, mindent jól kitervelek, minden előre végig van gondolva minden oldalról, körbe van járva, megrágom 100x! :oops: :lol:
Néha ez rossz, de azért jó is, csak az a bosszantó, hogy párom meg olyan durrbele, minek azt tervezni, jön amikor jön, megyünk amikor úgy érezzük, meg ilyesmi, szóval tűz és víz! :lol:

A képeket le kell kicsinyíteni! Ide csak 600X600as képeket tudsz feltenni! Ha nem megy szólj nyugodtan, én vagyok az ügyeletes képlekicsinyítő, mindenki nekem küldi el :D
Szóval szólj bátran :)

Ja, és igen, ott még nem annyira voltam dagi, ott 65 kiló voltam a 164 centimhez! Most nem nyilatkozom :lol:

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sziasztok!

Jó régen nem voltam netközelben, kicsit elvonultunk a világ elől! :)

Nagyon gyönyörűek voltatok az esküvőtökön. :D Hát most az enyém úgy néz ki, hogy mackónadrágban leszek, de legalább koszorúslányom már három is van. :evil: Az összes rokon bejelentkezett, hogy mindenkinek a kislánya már alig várja, hogy egy gyönyörű koszorúslányruhába bújjon. Na persze!! Mi meg szolíd, kis esküvőt terveztünk, de persze ez senkit nem érdekel!! Rokonok...
Viccet félretéve! :wink: Talán mell alól bővülő ruha a megoldás, és akkor belefér, bármekkora is lesz már akkorra a poci!

Hálapénz.

Elvileg...Csak elvileg! A szülésért fizetni kell??? Vagy ingyenes, mert beletartozik a tb.-be...szerintem. Amit az orvosok elvárnak, kérnek, az mind hálapénz. Ugye? :oops: Ne nézzetek hülyének, de tényleg nem vagyok ezzel tisztában. Van egy alapdíj, és azon felül a hálapénz? (persze nem magándokiról kérdezek, mert ott nyilván megvan a tarifa, meg a magánkórházban is)

Arról meg nem is hallottam, hogy terhesség alatt védekezni kellenne, sőt!! Mindenhol azt mondják, hogy nyugodt szívvel együttlehetünk, és még plusz jó, hogy nem is kell a védekezéssel foglalkozni... :roll: Akkor ez tényleg csak túlzott aggodalom? :?:
tabati
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: