Új privát üzeneted érkezett!

Viki!

Nekem az alábbi könyvek vannak meg, ez nem hagyományos 9 hónapos könyvek.

+ A Bába válaszol.
+ Lenkeitől: a méltósággal megérkezni

Engem más könyvek nem érdekeltek, mert ebben minden lényeges benne volt. A Lenkei féle könyv viszont egy szép történet, az leginkább a hozzáállásról szól, pl. nem terhesség, hanem várandósság. Vannak apás történetek, kicsit sírós könyv. :)



latogato1983
Pomáz
 
 


Ma eláradt bennem a nyugalom. Reggel a tesztemen a második csík jóval erõsebb, mint a kontroll. A férjem mondta, hogy akkor nyugodjak meg. Most olyan kedves volt és beszélgettünk. Azt mondta, hogy ettõl a teszttõl megváltoztam. Fél, hogy már Õ nem is fontos. Megcsinálta és ennyi. Nem is értem, ilyen hogy juthat az eszébe. Mondtam neki, hogy én a gyermekünknek akarok apát és anyát, akik szeretik egymást. Most sokkal jobb, hogy kibeszéltük, mert Õ is megkönnyebbült. Nagyon boldog vagyok!
Amúgy valakinek van még hasmenése. Csekket mentünk befizetni, hogy egy kicsit levegõzzek. Kb 20 perc lehetett, de alig értünk haza :oops: De csak házimunka után, séta közben fordul elõ.Mikor fekszek, nincs semmi baj... Nagyon érdekes...
szasszi85
Heve megye
 
 


Latogato gratulálok a kerek 6 héthez!

Teljesen egyet értek veled a fórummal kapcsolatban.
Én tagja vagyok jelenleg egy olyan fórumnak is ami akkor jött össze mikor az esküvőinket szerveztük, szuper kis társaság verődött össze. Eljártunk egymás esküvőire, és most meg rendszeresen szervezünk találkozókat, babanéző bulikat. Már ott tartunk, hogy a férjek is összehaverkodtak, és már ők pedzegetik, hogy na mikor jön össze a társaság.
Szóval így is lehet.
Remélem, hogy itt is egy hasonló jó kis társaság verődik össze.
bobojszka
Szigetszentmiklós
 
 

 
 

Szaszi, látod nem eszik olyan forrón azt a kását. Örülök, hogy sikerült megbeszélnetek a dolgot. Drukkolok, hogy minden jól alakuljon most már!!!
bobojszka
Szigetszentmiklós
 
 


A méltósággal megérkezni az nekem is megvan, én vagy 4X olvastam végig az első várandóságom alatt, és mind a 4X az elejétől a végéig sikerült végigbőgnöm, annyira megható. Nekem nagyon tetszik ahogy ír a hozzáállásról és a szülésről.
Ezt én is ajánlom mindenkinek, mert nagyon szép és megható.
bobojszka
Szigetszentmiklós
 
 


Bobojszka!

Az én lányom is egy kis örökmozgó. :)
Én a terhességem alatt eldöntöttem, hogy nem mintagyereket akarok, hanem egyszerűen olyannak fogom szeretni amilyen. Felkészültem lélekben, hogy hónapokig nem alszunk és lehet, hogy sírós lesz. Ehhez képest egy igazi angyal volt mikor megszületett, jól aludt és nagyon nyugis gyerek volt.
Amióta mászik és jár, azóta nincs megállás, de szerintem ez így természetes, hiszen most fedezi fel a világot.

Viki!

A napokban olvastam egy cikket, hogy mit nem szabad ennie a kismamáknak. Annyi baromság volt benne, hogy hihetetlen. Pl. semmit se egyen a kismama,ami a földben terem...

Valahogy mostanában mindenhol túlzásba esnek. Pl. a magzatvédő vitaminnál. Az egyik tábor azt mondja, hogy tök felesleges, mert óriás babák születnek tőle, a másik fél szerint meg elengedhetetlen és enélkül nem lehet egészséges a baba.
andi1982
 
 
 
 
 


Andi, Te véletlen nem az én lányomról beszélsz? :lol:
Ugyan erre gyúrtam azt egy kis angyal már az első pillanattól kezdve, persze azért van benne egy nagyadag tűzről pattantság, de az teljesen jól kezelhető.
Én is igyekeztem elfogadni olyannak amilyen, már az első percben, és ráhangolódni a jelzéseire.
Így teljes lett az összhang kettőnk között. Soha nem volt probléma se az alvással, se az evéssel, se semmivel.
Inkább mindenki el van ájulva, hogy milyen egy kiegyensúlyozott baba.
bobojszka
Szigetszentmiklós
 
 


Nekem az orvosom a magzatvédő vitamint azt mondta nem szükséges végig szedni, ha változatosan táplálkozom. Az elején fontos a folsav miatt. Én Gravidát szedek + napi 1 szem folsavat.
szasszi85
Heve megye
 
 


És ha csak a terhességnél lenne ez így, mert az 9 hónap és vége az ezzel kapcsolatos jótanácsok áradatának, de utána sajna ez még fokozódik, amikor jönnek az egyéb dolgokkal, szoptatás/hozzátáplálás/alvás/... és a lista végetlen.
Hihetetlen, hogy mennyi marhaság van ám.
bobojszka
Szigetszentmiklós
 
 


Sziasztok!

Ha lehet még, én is szeretnék csatlakozni hozzátok. Múlt héten szerdán teszteltem pozitívat, tegnap kellett volna megjönni. Már van egy 2,5 éves kisfiam, aki már előre megmondta, hogy anya hasában van a baba. :)
Én ötödikén megyek orvoshoz, addigra bízom benne már szívhang is lesz.

Mindenkinek nagyon boldog, gondtalan babavárást kívánok!

Lilypie Third Birthday tickers
krikri86
 
 


Bobojszka!

Gyanús a dolog! :D
Én is abszolút így állok hozzá. Szerintem is az a lényeg, hogy meg kell ismerni a babánkat. Annyira korán kirajzolódik a személyiségük. Én örülök, hogy ilyen. Van, hogy órákig eljátszik egyedül, van, hogy kergetőzik a kiskutyánkkal, de sokszor meg arra vágyik, hogy olvassak neki, vagy én játsszak vele.

Pontosan ezt a szót használja mindenki Nórámra, hogy kiegyensúlyozott! :)

Pedig én is kaptam mindenféle jó tanácsot, hogy mit hogyan kellene csinálnom. De én a megérzéseimre hallgattam, meg persze a józan paraszti eszemre.
A kedvenceim a szomszédasszonytól és a déditől jöttek a hozzátáplálással kapcsolatban. Hogy már egy-két hónaposan kell neki adni a saját ételünkből, meg a dédi 4 hónapos kora óta szalonnát és kolbászt is adott a gyerekeinek...
És a csúcs az volt, hogy ha nem adok neki az első napokban teát, akkor meghal, mert nem ürül ki a mekónium. :shock:


Szasszi!

Örülök, hogy megoldódott a dolog! :)

Én szedtem végig a magzatvédő vitamint, mert hiába eszek sok zöldséget, gyümölcsöt sajnos a vérképem vitaminok nélkül alapból sem volt túl fényes. Szerintem ez abszolút egyéni, hogy kinek van szüksége rá és kinek nincs, véleményem szerint nem is annyira a magzat érdeke, mint anyukáé, állítólag a baba elveszi amire szüksége van...
andi1982
 
 
 
 
 


A magzatvédő vitamint, az első és az utolsó 3 hónapban minden nap kell szedni és a 4-6 hónap 2-3 naponta.


A G&G, elég komoly mennyiség és az ára sem kutya.... majd kiderül, tényleg tartalmasabbnak tűnik, mint az elevit/gravida. Az elsőnél az elevitet szedtem, összességében azzal sem volt bajom.
A vérképem mindig csillagmentes, így ez csak biztonság.

Ez az: http://www.global-vitamin.hu/holgyeknek ... tasak.html



latogato1983
Pomáz
 
 


Igazad van, fő a biztonság! :)

Jól értelmezem, ez a 28 tasak 28 napi adag? Mert az ára valóban borsos.

Én Elevittel kezdtem, majd Femibiont szedtem a 12. héttől. A vége felé pedig Ladeevit-et. Az utolsó hetekben már csak két naponta javasolta az orvosom. Sajnos a vérnyomásom rendetlenkedett, úgyhogy arra is kellett szednem egy enyhébb hatóanyagú bogyót. (remélem most sem lesz ezzel komolyabb problémám)

Sokan mondták, hogy majd mega méretű babám születik, de engem ez nem riasztott el. Végül 3630 g lett és 53 cm a 41.héten. És szerencsére makkegészséges! :)
andi1982
 
 
 
 
 


Én nagyon sok helyen olvastam már, hogy bizonyított tény, hogy semmi összefüggés nincs a vitaminok között.

Én jelenleg nem szedek semmilyen vitamint, egy évig szedtem elevitet, pont a teherbe esés előtt hagytam abba. Az utolsó vérvételnél olyan magas volt a folsav szintem, hogy mondta a doki, hogy most 3-4 hónapig ne szedjek, de most a terhességgel újra kellett kezdnem, napi 3 mg-ot nyomok.

Én még ezer más dolgot szedek, már összeszámoltam, napi kb 20 bogyót szedek. Van egyszer az ir-re a gyógyszer, 2*1, a progi a vetélés ellen 3*2, emellett pajzsmirigyre szedek nap 2 bogyót, 3 d vitamint, c vitamint és általában 3* magnéziumot és b komplexet. Már nagyon unom ezeket és alig várom, hogy a 12. hétnél elhagyhassam a progit és az ir gyógyszert!

Lilypie Pregnancy tickers
Lilypie Second Birthday tickers
viki1983
Budaörs
 
 


Andi!

Bizony-bizony, 28 tasak, majdnem 1 hónapra elég. + szoptatási időszakra is szedem majd. A férjem ezt hozta, vagyis ezt találta megfelelőnek. :)



latogato1983
Pomáz
 
 


Hála istennek, hogy megbarátkozott a férjed és te is ővele :-)
bdana
Budapest VIII. kerület
 
 
 
 


Jessszusom Viki, nem csodálom, hogy nem tudsz enni, ennyi bogyótól jól laksz.....jó dolog, hogy ennyi mindent szedsz?
:o :o

Én csak a femibion 800-at szedem és semmi mást. Mondjuk az étkezési szokásaim gyökeresen megváltoztak. Semmilyen édeset nem kívánok, mai csak azért furcsa, mert eddig elég édesszájú voltam. Most mintha kicseréltek volna, csak sósat....meg gyümölcsöt, zöldséget.

Andi! Közben rájöttem mitől puffadok, a fehér kenyér, tészta, krumpli, rizs ezek teszik be a kaput nálam. Úgy hogy száműztem ezeket, áttértem a teljes kiőrlésű cuccokra, kefír, sajt, csomó zöldség, gyümölcs kb ennyi amit eszem, meg ebédre szoktam valamilyen csirkét/halat és salátát, napközben meg ha rájön, akkor ezeket a jóreggelt kekszeket. Nem is hiányzik az édesség. .... Szerintem a baba irányít bentről :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: mert ez nem én vagyok..... :roll:

bdana
Budapest VIII. kerület
 
 
 
 


Dana!

Én nem jövök rá, hogy mi puffaszt. Ma pl. egy kis grízgombóc levest ettem, mert nem akartam, hogy a dokinál "gáz" legyen a helyzet, de az sem segített.
Mi mondjuk alapból sok salátát eszünk husival, meg rengeteg gyümölcsöt. De most az sem megy.

Az édeset én sem kívánom (pedig...), viszont ma egész nap a bodzaszörpből kihalászott citromkarikákat eszegettem. Erről jutott eszembe, hogy azt xilittel készítettem cukor helyett, lehet, hogy az nem használ?
andi1982
 
 
 
 
 


Ma voltam dokinál. Gondoltam jó lesz egyenlőre az sztk., állapítsák meg, hogy minden rendben.
De annyira tapló volt a doki, hogy az eredményekért sem akarok visszamenni.
Bár az is lehet, hogy csak azért furcsa, mert a magánorvosom nem egy húsdarabként bánt velem... Inkább kivárom, hogy kapjak hozzá időpontot.
andi1982
 
 
 
 
 


Krikri,
Üdv köztünk!!

Szasszi,
A pasik márcsak ilyen önzőek :)) jogosan fél amúgy, hogy ő most háttérbe szorul. De ez így van rendjén. Hidd el, az uh mindkettőtöket megnyugtat majd és még jobban összehoz.
Nekem az Elevittől volt hasmenésem, de nagyon. Vagy 1 hét volt mire rájöttem mitől van.

Kaja: én is tök másképp eszem mint egyébként. Az édességet én sem kívánom

Vitamin: nem én vagyok az egészséges étkezés mintapéldánya, úgyhogy muszáj. Lányomnál szedtem -3800 gr lett, fiamnál nem-4200 gr lett. Szóval összefüggést nem látok.
honeymoon
 
 


Bobojszka,
Irigylésre méltó a fórumos társaságod!! :)


Pfff a jótanácsokkal nekem is tele a padlás. Főleg anyám és anyósom okosságait imádom!!!! Pl 3 hónapos volt a lányom, amikor anyós napi szinten szinten nyomta, hogy mikor adok már neki végre ízeket és szilárd kaját. Ahhhhhh
honeymoon
 
 


Latogato1983

Hát ez tényleg jó húzós, de tényleg nagyon jónak tűnik.
Én a voksomat a lenkei alap mellett tettem le, kiegészítve folsavval, kalciummal magnéziummal és c-vitaminnal még. Kb. így ugyan az a mennyiségű vitamint + ásványi anyag van benne (ha nem több) mint abban amit te szedsz. Viszont árban kedvezőbb.
Nekem nagyon bevált. Már a lányomnál is így szedtem, és a vérképem az szó szerint tankönyvi volt. A dokim az körbemutogatta, és állítása szerint az elmúlt 30 évben nem találkozott ilyen tökéletes vérképpel mint az enyém volt még a 30 akárhányadik héten is.

Andi
És mi volt a dokinál? Persze azt leszámítva, hogy tapló volt?
bobojszka
Szigetszentmiklós
 
 


Hát mostanság az én étkezési szokásaim is kezdenek megváltozni.
Nekem mindentől forog jelenleg a gyomrom. Már csak a gondolatra is, hogy le kell nyelnem egy falat ételt, szó szerint gellert kap. :(
bobojszka
Szigetszentmiklós
 
 


Semmit nem mondott igazából. A leleten szerepel, hogy a méhem alapján valószínű a terhesség.
Adott uh-ra két hét múlva időpontot és annyit mondott, hogy majd azután elmondja, hogy mit kell csinálnom..
Mondjuk pont azért mentem oda, mert bíztam benne, hogy a héten talán megcsinálják az uh-t. (aztán ráadásul ahogy kijöttem leesett, hogy akkor pont Pécsen leszünk vizsgázni...)
andi1982
 
 
 
 
 


Érdekes dolog, de én is csatlakozok azokhoz, akik indokolatlanul leálltak a csokival. Kerek csoki, szögletes, ét, tej, töltött, mindet imádtam. Most meg állandóan a zöldséget, gyümölcsöt ennék. Gyümölcsből pedig az epret. Már alig várom, hogy mamikám kertjében legelhessek. Az idei év első szem eprére már rá is raboltam :)
Tegnap képzeljétek zsibbadtam. Hol a lábam, hol a kezem. Így fekvés ide vagy oda, elmentem sétálni. Mind testileg, mind lelkileg felfrissültem. Madárcsicsergés, akác illat, béka kurutty, vadászó cica...Minden nap el fogok menni, ameddig jól esik. Tán nem szegem meg nagyon a fekvéses utasítást vele. :oops:
szasszi85
Heve megye
 
 


Sziasztok!

Szasszi: Szerintem egy kis sétából nem lehet gond, főleg ha már zsibbadtál a sok fekvéstől akkor mindenképpen érdemes mozogni.

Honeymoon érdekes, amit írsz az Elevitről. Én mindig azt hallottam, hogy székrekedést okozhat, de most jól elgondolkodtattál, mert nekem is megy most a hasam és kb. a Femibion elkezdése után kezdődött. Nem durva csak kellemetlen.

Én ötödikére kértem időpontot a dokihoz, addigra már kell lennie szívhangnak. Alig várom.

Anyósom az "okosságaival" engem is meg tudott/tud őrjíteni. Kisfiam augusztusban született és folyton azt hallgattam, hogy adni kell neki teát mert ki fog száradni. Férjemnek meg szépen csendben duruzsolta, hogy milyen felelőtlen vagyok. Megmondta, hogy nem is jól szoptatok és kb. mindent megkritizált. tudni kell, hogy védőnőként végeztem, úgyhogy tudtam egy két dolgot a gyerekekről még ha soha nem is dolgoztam a szakmámban.

Andi: Sajnálom, hogy ilyen tapló volt az orvos. Sajnos jellemző, hogy tb alapon ezt kapja az ember. :(
krikri86
 
 


Sziasztok


Csajok, van valakinek megbízható medddőségi dokija? Esteleg tud valaki a Kaálin kívül meddőségi központot javasolni?

Köszi
honeymoon
 
 


Krikri!

Azt mondod, hogy ez az általános manapság? Én szerencsére ritkán járok orvoshoz. A háziorvossal, gyerekorvossal, fogorvossal, védőnővel is nagy szerencsénk van. Tb alapon tökéletes ellátást kapunk. De, hogy egy ilyen fogyatkozó nép esetében pont a nőgyógyászokkal van gond...

Az első terhességemnél is azért mentem végül magánrendelésre, mert a doki- bár a papíromon szerepelt, hogy kívánt terhesség- simán megkérdezte uh után, hogy megtartom-e. Aztán meg felírt egy gyógyszert, amit nem lehet terhesség alatt szedni, de szerencsére a megérzésemre hallgatva rákérdeztem. Erre gyorsan kikapta a kezemből a receptet.

Azért dühítő, hogy mekkora vagyonokat vonnak le tőlünk a tb-re és kénytelen az ember végül magánorvost fizetni, ha normális ellátást akar.

Anyósoddal kapcsolatban: vicces, hogy Mo-n mindenki jobban ért a gyerekneveléshez, mint a gyerek anyja. Az meg különösen ronda dolog, hogy a férjedet próbálta felpiszkálni ellened. :evil:
andi1982
 
 
 
 
 


Sajnos ez az én tapasztalatom. A nőgyógyászok meg külön állatfaj, sajnos kicsit olyan, mint ha mi lennénk értük nem fordítva. Egyszer eltűnne a paraszolvencia megnézhetnék magukat. Túl jól megy a dolguk és elszaladt velük a ló. És pont a legkiszolgáltatottabbakkal viselkednek így. De ugyanez a doki a magánrendelésén egy igazi úriember...

Még szerencse, hogy rákérdeztél és nem szedted be a gyógyszert, basszus... az embernek mindig résen kell lennie.

Anyósom ilyen, már fel sem veszem tőle a sok hülyeséget. Rá is szólok, ha tényleg nagy hülyeségeket mond, mert az a baj, hogy másoknak is terjeszti, aztán még egyszer megfogadja valaki.
krikri86
 
 


Szerencsére én nagyon jó magándokit találtam. Róla csak jót hallottam. A Bajcsyban szokott ügyelni és a "nem fizető" páciensekkel is ugyanolyan kedves, mint a "sajátjaival".

Úgy voltam vele, amikor magánorvost kerestem, hogy ha már fizetek érte, akkor magasra teszem a mércét. Ő nagyon jól vizsgázott nálam mind orvosilag, mind emberileg végig a terhesgondozás alatt és a szülésnél is.

Én ráadásul az a fajta vagyok, aki nagyon tud örülni apró gesztusoknak is. pl. hogy vizsgálat után mindig nyújtja a kezét, hogy felsegítsen. Ügyelt rá, hogy a férjem ne érezze magát kívülállóként a terhesgondozás és a szülés alatt. (Én úgy érzem, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy a babavárás csak erősítette a kapcsolatunkat a férjemmel. :) )

Nálunk a férjem családjában van sok okoskodó, de nekik még csak meg sem lehet mondani, hogy hülyeséget beszélnek. Úgyhogy már csak eleresztem a fülem mellett.
andi1982
 
 
 
 
 


Szerencsére az én dokim is ilyen. a kisfiammal nem volt fogadott orvosom. A szülésnél, ami császár volt véletlenül keveredtem hozzá. Azóta is áldom a szerencsémet. Ő sem a pénzéhes tipus, de nekem bármennyi pénzt megérne. d

Anyósom sem érti meg ha mondok neki valamit. régen én is elengedtem a fülem mellett, de attól csak vérszemet kapott. :/

A csokievésről én is leszoktam, átpártoltam a zöldségekre. :)

Szenved még valaki álmatlanságban? Én majd' összeesem a fáradtságtól de nem tudok aludni, csak forgolódom
krikri86
 
 


Én is nagyon fáradt vagyok. Elalszom este, de ha egyszer felébredek, akkor nem tudok vissza aludni. Nappal egyáltalán nem tudok pihenni. Tanulnom is kellene, de az sem megy...
andi1982
 
 
 
 
 


Nekem az elalvás is nehezen megy. Éjszaka csak forgolódom, négy magasságában felébredek és vagy hatig nézem a plafont.

Tanulni? Minden elismerésem! Én alig tudom rávenni magam, hogy ki- aztán meg bepakoljak a mosogatógépbe. Csak úgy lennék magamnak egész nap egy jó könyvvel. Ébren álmodok... :)
krikri86
 
 


Én kénytelen vagyok, mert nem akarom elbukni az egyetemet. Sajnos nem halaszthatok többet és már nincs időm vizsgákat sem eltolni.. De képzelheted mennyi kedvem van hozzá! :)
andi1982
 
 
 
 
 


Hát ezzel nekem is bajom én rendszeresen hajnali 2-kor majd 4-kor és 5-kor kelek fel, bár általában azért mert nagyon kell pisilni :-))))

Lányok, most lehet rohadt nagy baromságot kérdezek :)) Nem baj az ha rengeteget forgolódok? Nem árt a babának? Hol bal oldalra fekszem, hol jobb oldalra, hol félig hason, aztán háton...... szóval össze vissza...., ez nem baj?

köszi csajok, bocs a hülye kérdésért :lol: :lol:

bdana
Budapest VIII. kerület
 
 
 
 


Értem, persze. Sok vizsgád lesz? Kitartást hozzá!

Most megyek, befekszem a kisfiam mellé, hátha a szuszogása segít elaludni.

Szép napot Mindenkinek!
krikri86
 
 


Andi! Egy ismerősöm mondta, hogy a puffadásra és a székrekedésre nagyon jó ha iszol majdnem meleg vizet 4decit. Naah hát én már három napja szenvedek, akkora a hasam mint egy ikerterhes 9 hónaposnak :lol: szóval erőt vettem magamon és megittam fél litert a langyos vízből, majd még utána megittam egy zacskós 3 az egyben kávét ( tudom-tudom nem szabad kávét, nem is iszom, meg ezekben szerintem szinte nulla a kávé mennyisége ) ha ez nem hajt meg akkor semmi..... neked van valami "tuti recepted" azóta? :idea:

bdana
Budapest VIII. kerület
 
 
 
 


bdana: Nem baj, ne aggódj! ö még olyan jól megbújik ott a kis vackában, h ebből semmit nem érzékel! majd mikor jó nagy lesz a pocakod akkor jobban érzi majd a mozgást, de elfeküdni a picurt akkor sem fogod! inkább csak neked lesz kellemetlen, h hova "rakd" :)
krikri86
 
 


Krikri!

Sajnos elég sok, most 8 vagy 9. Következő szemeszterben szintén, aztán államvizsga...

Dana!

Én tejes kávét szoktam inni reggel, mert különben megfájdul a fejem, ha megint szagérzékeny leszek, akkor úgysem tudok majd inni.
Két napja annyira nem vészes már a puffadás, de nem múlt el teljesen. Estére szokott inkább lufisodni a pocakom.
Most inkább a rengeteg pisilés zavar.

Az alvás nálam szoptatóspárnával zajlik, mióta az első babavárás alatt megvettük. Már tölteni kell kicsit, de valami hihetetlen kényelmes. A férjem is szeretne egyet! :) Nóci is imád rajta aludni és a cicánk is bepróbálkozik néha. :)
andi1982
 
 
 
 
 


Andi!

Álllljjj!!! Lehet kávét inni????

bdana
Budapest VIII. kerület
 
 
 
 


Nekem azt mondta a védőnő, a nőgyógyász és a háziorvos is, hogy egy csésze nem méregerős kávétól nem lesz baj.
andi1982
 
 
 
 
 


Hmmm, ezen elgondolkozom akkor, mert engem a kávé meghajtott mindig és ha lehet akkor talán segítene rajtam :-)

bdana
Budapest VIII. kerület
 
 
 
 


Ezt találtam a kismamablogon:

"Az egyik leggyakrabban feltett kérdés a kismamák körében, hogy vajon lehet-e kávét inni a terhesség alatt és ha igen, akkor mennyit.

Az alapszabály az, hogy lehet kávét inni a terhesség alatt, de mértékkel. Napi maximum 3 presszókávé az elfogadható mennyiség. 1 csésze kávéban kb. 50-60 milligramm koffein található. Kutatók nemrégiben bebizonyították, hogy napi 500 milligramm koffein (kb. 9-10 kávé) 2,2-szeresére növeli a vetélés kockázatát az első harmadban, és már napi 4 csésze is valamivel magasabb vetélési kockázatot eredményez. "
andi1982
 
 
 
 
 


Értem, tehát a vetését "segíti" elő a koffein. De akkor ezek szerinti a reggeli kávéról nem kellene lemondani :lol: Köszi Andi! Ez nagyon hasznos infó volt. A tejeskávé meg amit iszol , szerintem nekem duplán fog hatni a tej miatt is meg a kávé miatt is :lol:

bdana
Budapest VIII. kerület
 
 
 
 


Sziasztok!
Szombaton lett a tesztem pozitív, félve írom, hogy ezek szerint most várom a a harmadikat:). Remélem, így is marad.
Csatlakozhatok?

Kép
Kép
Kép
oui
 
 


Oui, gratulálok! Báááár én is a harmadiknál tartanék máááááár :)))) Én nagyon örülök Neked, legalább tudlak "nyaggatni" :lol: :lol: Mert nekem az első terhességem 34 évesen, szóval nálam a nagy a para és rengeteg a kérdés :))))

bdana
Budapest VIII. kerület
 
 
 
 


Bdana, én is pont most, decemberben leszek 34 éves!
Van egy 6,5 és egy 3 éves lányom. Ha fiad lesz, nem sokat tudok segíteni:).
Vitamin: én Femibion 800-at vettem, mert az Elevitben van laktóz, és én azt nem bírom.
A puffadás nálam is megvan, hatalmas a hasam, de nyilván nem a babától:).
Ha van kérdésed, nyugodtan nyaggass!

Kép
Kép
Kép
oui
 
 


Szia Oui!

Üdv a puffadók körében! :D

A Femibiont csak az elején szedted?

Én kezdek gyanakodni, hogy az Elevittől émelygek...
andi1982
 
 
 
 
 


Oui, akkor én idősebb vagyok :lol: :lol: :lol: én januárban voltam 34 :lol: :lol: A femibion 800-at szedem én is, semmilyen mellékhatást nem észleltem eddig. Ahogy a puffadáson kívül nincs is más terhességi tünetem :-)

Kérlek titeket drukkoljatok nekem most pénteken 5-kor, hogy minden rendben legyen......

bdana
Budapest VIII. kerület
 
 
 
 


Sziasztok!

Oui üdv köztünk!

És persze üdv a puffadós klubban. :lol:
Sajna én is nagyon szenvedek tőle. Estére már akkora a hasam mint egy üstdob.
Arról nem is beszélve, hogy hogy jártam. Hétvégén hivatalosak vagyunk esküvőre. Na már most a ruha amiben menni akartam, és még 2 hete jó volt rám, hát az már nem jön rám. Így kénytelen voltam beújítani egy új ruhát amibe beleférek. Nagyon durván nagy már a pocakom a puffadásnak köszönhetően.

Jaj a tejeskávé. Anélkül nálam is megáll az élet. Reggel kell a gyorsító, mert különben olyan vagyok mint egy lajhár egész nap.

Fogadott/magán doki
Hát én tudok jót is, meg rosszat is mondani az SZTK-s dokikról. Sajna volt szerencsém olyan SZTK-s dokihoz, akivel a vizsgálat kellős közepén közöltem, hogy most végeztünk, és faképnél hagytam mert egy akkora tapló volt.
A jelenlegi dokim, az egy TÜNDÉR figyelmes/udvarias/kedves/türelmes. Csak szuper dolgokat tudok róla mondani. És az SZTK-s rendelésen ismertem meg. Szóval Ő nem az a doki aki csak akkor ilyen ha virítom a lóvét.
Viszont egy hátulütője van. IDŐS, és már nem biztos, hogy vállalja a szülést. :(
Hétfőn voltam nála és akkor azt mondta, hogy a következő alkalomra átgondolja a dolgot.
bobojszka
Szigetszentmiklós
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: