Sziasztok again!
Csak gyorsban, amíg Manó meg nem jön.
moncsy.78!
Mi most vettünk emeletes ágyat az IKEA-ból. Natúr fenyő, 200*90-es és masszív, mint állat.

MYDAL-nak hívják, de inkább ne nézd meg a honlapon a képét (vagy legalábbsi ne abból indulj ki), mert ott baromira csúnyán néz ki (

) . Élőben viszont nagyon szép, pont a "sétaút" mellett van kiállítva. A 2 matraccal együtt volt 51ezernemtudommennyi.
É sAkkor.
1. Védőkislányka.
Csúnya dolog az előítélet.

Egyrészt mert kedves volt, másrészt mert mondta, hogy azért kezdjük el a dolgokat, amíg befut az igazi védőnőm, mert hogy mégsem ő lesz.

Azt mondja kavarás volt az utcákkal, hogy ki hová tartozik.
Mindegy. Szépen eladminisztrálgattunk, beszélgettünk majd kisvártatva tényleg befutott az igazi védőNŐm.

Ő 39 éves, de gyerkőce még nincs. Viszont legközelebb örömmel látná Manót is, ha elvinném.
Elfogadja az otthoni mérlegelést (8 kg-val teljesen jó vagyok nála), csak legyintett 105/63-as vérnyomásomra és lecsekkolta a vizeletet is. Pénteken és tegnap is átestem ezen, minden okés volt. Ő most egy kis fehérjét vélt esetelgesen látni, de azt mondta, hogy ez lehet a hüvelyváladéktól is. Alighanem tud valamit, ugyanis most nem volt kedvem "szabályszerűen" pisilni.
(Ezen a ponton eszembe jutott, hogy ti tudjátok, hogy hogyan kell vizelet mintát produkálni? Engem a házi orvos világosított fel anno. Középsugarasan kell levenni. Magyarán: nem tisztálkodunk, zuhanyzunk, töröljük meg, stb. mielőtt neki kezdenénk, hanem olyan állapotban használjuk a testünket, ahogyan éppen van. A kunszt nem ez, hanem az, hogy nem ám egyből bele pisilni az üvegbe vagy akármibe, hanem az elejét még a kagylónak kell áldozni és csak utána a "közepéből" venni a mintát. A vége megint lehet a csészéé.
Na én most erre voltam lusta...)
Összességében szimpi a csajszi, látszik, hogy van rutinja. Adott egy tájkoztatót is a juttatásokról, amit majd felrakok, ha nem felejtem el illetve lesz rá időm.

(Ha már ez volt a téma, akkor megkérdeztem, hogy szerinte mi a helyzet azzal, ami miatt én a Teve utcába készülök. Szerinte is nekem kell kezdeményezni az akciót, magától csak a Babakötvény bonyolódik)
2. Ezek után elmentem a Teve utcába.
Nem kellett sokat várnom és hamar végeztem is. A kezembe nyomtak egy formanyomatványt, hogy ha majd megszületik Hugi, akkor azt nyújtsam be (plusz születési anyakönyvi kivonat és igazolás a kórházi bentlétről a dokimtól) egy levél kíséretében, melyben ilyenolyan dátummal lemondom a GYED-et.
(A dolog gyenge pontja, hogy a munkáltatómmal kell kitöltetni és mint említettem, nem mindig áll a helyzet magaslatán a bérszámfejtő. Így kíváncsi leszek, hogy mit fog beírni a "Jövedelem" illetve "Jövedelemmel el nem látott időtartamok" rubrikába. De tudnék még más rovatot is említeni..

)
Tovább sikerült még 2 telefonszámot is kikunyiznom, ami nem a központi szám, viszont közvetlenül az Ügyfélszolgálaton csörög (Figyelem! Papírt, tollat vegyetek elő

):
288-51-69 és 288-51-70
(Állítólag márnememlékszemmimiatt, de az eddig próbált és mindenhol reklámozott számon valószínűleg azért nem lehetett őket elérni, mert nagyon elcsúsztak a mittudoménmivel és azt nem tudják bepótolni, ha mindig a telefont kapkodják. Amiben lehet valami, de:
-akkor is ez a dolguk
-legalább lenne valami alternatíva.

)
Most ennyi, majd írok "rendesen" is.
A hozzászólást 5 alkalommal szerkesztették, utoljára 200907? 2009.05.12 14:17-kor.