A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009. januári kismamák


Enikő:
Na most kicsit megijesztettél... Éppen ma néztem, hogy nekem ugyan teljesen elmúlt a vérzés, kis folyás van, de szaga van. A vérzés alatt is ilyen volt, és csodálkoztam is, hogy ha nincs vérzés, honnan a szag? :roll:

Na még kipróbélok valamit a tejgyarapítás érdekében, veszünk More Milk-et, ha azzal sem szaporodik, akkor én tényleg selejt vagyok...

Mi tegnap előtt vettünk a dm-ben cseresznyemag párnát, amit a lányom csak cseresznyepárninak hív.. :) 800 valamennyi volt.

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Nagyon édesek a babák!

Nálatok is óránként követeli ma a cicit a csöppség, vagy csak Julcsi ugráltatja anyáját?

Kép
petne
 
 


Sziasztok!

Folttisztítás: vettem vaish port, ebben áztatom be azonnal, és addig benne van amíg nem mosok. Szépen kiszedi.


Én reggel, amikor megláttam milyen szépen süt a nap, rögtön döntöttem a séta mellett. Reggeli szopi után megreggeliztettem magam, addig apa toéogatta az udvaron Zsófit, persze azzal nem igazán lehetett átvágni, ordított. Aztán amikor nekiindultunk tána már aludt rendesen. Nagyon jó érzés volt sétálni végre a jó időben.

Vérzés: én ma kipróbáltam a tisztaság betétet, és eddig elégnek bizonyult. Csak egy min. rózsaszínes vaéami van.

Keksz téma, én még elvagyok nélküle, bár néha rámásznék az emberre. :oops: Nekünk még 3 hét.
Nem mondom, hogy nem tartok tőle.

Kép
Kép
cs_erika
 
 

 
 

kakifolt: én Vanish-es vízben áztatom, aztán Dreft-ben mosok- és reménykedek...

Vérzés: nekem az enyém egyre erősebbnek tűnik, de spec szagot nem fedezek fel. Viszont ha mindenkinek múlik, nekem mé' nem?! Holnap jön a védőnő, ezt megkonzultálom vele (állítólag ebben is ad tanácsot)

:lol: Enyém gyerek atomfizikus lesz- annyit nézi a pöttyöket, hogy szerintem tuti a svájci Részecskegyorsító problémáinak megoldásán töpreng :lol:

Katuska, Erzsébet: Édi cukik a babók!!!

Cseresznyemag párna: magon kívül van benne valami más is? Van egy bocim (párnaszerű), amiben cseresznyemag van, esetleg tudnám használni?

Légzésfigyelő: Holnap kifaggatom a gyerekdokinénit...

Bőrproblémák: szegény Maszatmanó gyönyörű bőre katasztrófába fordult az elmúlt 3 napban. Elkezdődött a nagymennyiségű tejfogyasztás (100mg) és tele lett pöttyel- oké, ezt még értem. De az orra fölött a homloka elkezdett brutálisan hámlani. Kentem olajjal, bébitestápolóval (a fürdetőssel), a popsikenőccsel (végső kétségbeesésben). Most már az egész sárga, ocsmány, tuti viszket is neki- és most látom, hogy a füle mögött ugyanez a helyzet. Még jó, hogy holnap jön a dokinéni és a védőnő. Talán valamelyik okos lesz.

mágnes: igen-igen! Már nagyok a babócáink, boldog hónapfordulót!!! :D

Zitocs (Maszatmanó anyu)



Kép

Kép
maszatmanó76
 
 


maszatmanó: csak nem ikeás rácsvédőtök van??? :wink:

Akartam már kérdezni, Violád hány órakor született?

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Máégnes! Nem akartalak megijeszteni! De jobb megnézetni, minthogy nagyobb probléma legyen belőle!

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


mágnes: reggel 9:50-kor sikerült ránk ijesztenie annyira a dokik hadának, hogy Maszatmanó kiszabadult :D . Aha, ikeás- amúgy nekem teljesen snassznak tűnt- gondoltam, egynek elmegy, majd lecserélem- erre a gyerek rajong érte, jobban, mint az összes macis-cicusos-bohócos kütyüért együttvéve. Mégiscsak tud valamit az Ikea! :D

Zitocs (Maszatmanó anyu)



Kép

Kép
maszatmanó76
 
 


maszatmanó:
Na akkor Viola az idősebb, Beni 11:31-kor érkezett :)
Egyforma rácsvédőjük van :) Én is uganígy gondolkoztam, most egynek jó, majd ágyneművel veszek újat, de Beninek is bejött :)

Enikő:
hát nem tudom.. nem fáj semmim, nem görcsölök... Olyan ciki, mondjam a dokinak, hogy büdi odalent? :roll:

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


:D :D Össze kell őket hozni! Ennyi hasonlóság nem lehet véletlen, ez a Sors keze 8) :lol: :lol:

Zitocs (Maszatmanó anyu)



Kép

Kép
maszatmanó76
 
 


Mágnes! szerintem igen mond! Vagy legalábbis inkább fogalmazz úgy, hogy kellemetlen szaga van.

Zitocs! Máténak is volt ilyen de neki az orcái voltak iylenek és kb 4-vagy 5 hónapos volt. Neki be kellett kenni Elidel krémmel és két nap alatt megint szép lett. Egy párszor előjött még de aztán végleg elmúlt.

Mágnes! alkoholmentes sört is próbáltad? Nekem tökre bedurrannak tőle a melleim. Homeós bogyók? ricinus communis, urtica?
katuska79
 
 


Sziasztok!

Zitocs: Saci homloka-orrocskája töve is olyan, hámlik is egy kicsit, szerintem jön le valami bébibőr :roll:

Vérzés: szerintem sem OK, ha büdi...
Nekem alig van... viszont Zitocs, ez annyira változó, hogy ki meddig vérzik :wink:

Petra és Nelli nagyon helyes kilányok :D

Kex téma: hm... izé :( én baromi fáradt vagyok ahhoz is, hogy eszembe jusson :oops: ... és még van egy hét :roll:

Cseresznyemag boci: szerintem a cseresznyemag a lényeg, nem a forma... az enyém maci formájú, és nem is cseresznye, hanem megy, mégis működik :wink:

Petne: nekem 2-3 óránként szopizik ma :roll: de pár napja volt ilyen "óránként vagyok borzalmasan éhes" történetünk.

Batkata: köszi a mei tai-os linket :) én a hordozókendős oldalon néztem eddig... egy kicsit várok, mert szombaton hozták öcsémék a kendőmet, de szerintem fogok rendelni vmelyikről... Majd várom a tapasztalataidat :)
Kendő: háááát megpróbáltam beletenni Sacit... nem beszélhetek sugárzó, és mindent átható lelkesedésről :? Üvöltött benne... igaz, szerintem a technika sem volt tökéletes... erre még gyúrni kell :?

Ennyit tud ez az IKEÁ-s rácsvédő? :lol: és a miénk nem olyan :roll: a kockák kevésbé szórakoztatók :roll:
Ma beletettük a hordozóba, hátha elvan ott is, nem csak kézben. Hát tévedtünk :?
És a cumi továbbra sem :( viszont megtalálta a hüvelyk ujját

Kata: már egyre többet vannak ébren nappal :wink: Saci is egész sokakat... persze, amikor elfárad, akkor üvölt :roll:
Mint most is .... na sziasztok, szép estét!

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek!

Már olvastam mindenkitől arról, hogy kellemetlen szagú a váladéka.
Nekem is elő fordult, én beszéltem a védőnőmmel és elég érdekes dolgot mondott ami igaz is volt.
Nem biztos, hogy a váladéknak van olyan kellemetlen szaga, hanem a betétnek. Nekem ez miatt volt.
Ugyanis azt mondta, hogy egyes betétek miatt előfordul, hogy nem "szellőzik" rendesen, és ez okozza a kellemetlen szagot.
Meg még annyit mondott, hogy sűrűbben kell mosakodni alulról.
Most már tisztasági betétet használok, mivel már a vérzésem elmúlt, de nincs semmi problémám ezzel kapcsolatban.
Ezt tudom javasolni mindenkinek akiknek hasonló problémájuk van.

Végre úgy néz ki, hogy a náthán átestünk.
Az orrszívó-porszívó nagyon jó volt mindenkinek tudom ajánlani.
nem brutális csak egy kicsit kellemetlen, de hatásos.

Móni

manocskak
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a tapasztalatokat, ki fogom próbálni a Vanish-es áztatást. Bár lehet eleve ott rontottam el, hogy meleg vízzel estem neki a foltnak. :roll:
Vendég
 


Hordozókendő:én is megpróbáltam Tomókát belepréselni,egy cseppett se tetszett neki.

Kisfiam egyre kevesebbet alszik nappal,tegnap is,ma is kb 3 órát.Ezért a 3 óráért is rendesen meg kellett küzdenem
liuska
 
 


Helló lányok!

Kaptam még egy rakat Mei Tai linket és videót a csajszitól, aki készíti, bemásolom Nektek, jó szórakozást hozzá...

> Linkgyűjtemény:

> http://www.babakozelben.hu/praktikusinf ... lat_mt.htm
> http://www.liliputi.hu/index.php?m=prod ... t&catId=14
> http://www.bamberoobaby.com/instructions.html
> Videók:
> http://www.youtube.com/watch?v=8ezuT6cVMMo
> http://www.youtube.com/watch?v=gG_I4MV_ ... re=related
> http://www.youtube.com/watch?v=5-BuGMve ... re=related
> http://www.youtube.com/watch?v=k_x3wd8Y ... re=related
> http://www.youtube.com/watch?v=kiGQeFCV8_w

Megyek, egy kicsit eszem, s rendbeteszem a lakás...
Tegnap Borcsa teljesen kikészült és kikészített. NEm sokat aludt, szerintem az időjárás is idegesítette, meg a hangok, a fény, egyfolytában csak rajtam akart volna lógni...
Huh, egy cseppet sem érzem magam kifacsarva (pedig napközben csak kettesben vagyunk, nem lóg a nyakamon még egy csimota...)

Legyetek jók! Nagy ölelés mindenkinek! :)
Batkata
:shock:

Kata&Bori
Kép
Kép
Kép
batkata
 
 


Batkata, nem vagy egyedül a tegnapi nappal. Szerintem a front miatt volt.
Enyém gyerek óránként akart éhen halni. :shock: Aludni nem sokat, azt is felületesen. Amikor azt hittem alszik, akkor negyed óra múlva már üvöltött is. Este 6 óra felé aludt el egy két órára.
Tegnap nem is fürödtünk, mert amikor felébredt megint üvöltés köetkezet, ha megfürdetjük tuti besértődik totálisan. Szóval 8-9-ig szopizás, és utána éjfélig alvás végre. :D Utána 1 óra múla kelt, aztán megint 3.
És most hajanli fél ötkor úgy gondolta, hogy marhára kialudta magát, és leszek szíves szórakoztatni. :x
És most kb fél órája megint alszik.

Szépen süt a nap nagyon nálunk, azt hiszem a következő kajcsi után felkerekedünk.

Kép
Kép
cs_erika
 
 


batkata: köszi a linkeket!

No, ki hogy élte meg az egy napos szerver összeomlást? :)

Éjszakánk igen sz...rul indult, de jól végződött. Manó este 7-től szakaszosan hajnal 1-ig nyomta különbőző turbó fokozatokban. Most megint nem tudom, hogy végül is a Laktoherb tea a ludas- mindegy, maradok a 3-nál. Nekem is hascsikarásom volt (pláne ha a rántott levesre és a Laktoherb teára gondoltam :twisted: ) Manó viszont azután hatalmasat aludt egyhuzamban- meglátjuk!

Ma jön a dokinéni, tegnap meg átestünk az 1 hónapos vizsgálaton a védőnéni segítségével. Viola kiváló vizsgázónak tűnik, még azt a feladatot is megcsinálta, amit a "vizsga" előtt sose: hason fekve forgatta a fejét. Bravó Manó!

Igény szerinti szoptatás: ez azt jelenti, hogy a gyerek akár akar, akár nem, 3 óránként szopik, de 2 óra alatt lehetőleg ne kapjon újra :? Most már 3350g-sek vagyunk, esetenként 100-at eszünk, de 3 óránként akkor is kelni kell! :? Végül is így van napirendünk...

Zitocs (Maszatmanó anyu)



Kép

Kép
maszatmanó76
 
 


Szia maszatmanó76!

Eléggé meglepődtem, hogy tegnap nem volt jó szerver.
De most már jó ennek csak örülni lehet.
Mi majd csak 25.-én megyünk az 1 hónapos tanácsadásra, akkora kaptam időpontot a dokinénihez. (ez is furcsa, hogy már oda is időpont kell)
A születési súlya volt 3320g, a kórházból 3200g-al hoztuk haza két héttel ezelőtt mérettük le a dokinéninél és már 4050g volt súlya.
Akkor azt mondta nekem a doktornéni, hogy csak 3 óránként szoptassam, de kérdezem én mi van akkor, ha 5 percig szopik alszik 1-1 1/2 órát és újra éhes, mert keresi a cicit és majd bekapja az öklét?

manocskak
 
 


manocskak, én nem éheztetném a gyereket. Ha egy húsgolyó lesz a gyerkőcöd, akkor egy húsgolyó lesz. Úgyis le fogja mozogni amint elindult. Anyatejes csecsemők úgysem tudnak elhízni!

Kép
Kép
cs_erika
 
 


Szia cs_erika!

Nem is igen foglalkoztam azzal amit a dokinéni mondott.
Sőt azt is mondta, hogy hova tömöm ezt a fiút, hiszen egy 4 kilós babának már ki kell bírnia azt, hogy csak 3 óránként eszik.
A két nagyobbik fiam is elég jó húsban voltak.
Igaz a nagyobbik fiamat csak 6 hónapos koráig szoptattam, mivel édesapám ( ő már sajnos nem él azóta) nagyon sokat volt rosszul, és egy kicsit idegeskedtem ez miatt, ezért hagytam abba szoptatást, hogy neki ne legyen semmi baja belőle. (ne igya az ideges tejet).
A kisebbik fiam viszont 25 hónapos koráig szoptattam, de mellette evett már mindent.

manocskak
 
 



manocskak: ügyik a kisfiaid!!! És szépen gyarapodtok!

Igazában nekem azzal szinte sose volt gondom, hogy a gyerek nem bírt ki 3 órát... Csak mostanában, amikor mondjuk fél órát szopik, utána másfél órát játszik, szemlélődik, majd magától bealszik- nos akkor olyan kegyetlennek tűnt felrázni 1 órával később, hogy újra megtömjem mint a libát szokás...

Zitocs (Maszatmanó anyu)



Kép

Kép
maszatmanó76
 
 


Hello Lányok!!!
Húúú, nekem előjött az elvonási tünet tegnap... Apán töltöttem ki. :oops: :roll: Vagy az időjárás okozta, de befordultam totál.
Szerencsére enyim manóra ellenkezőleg hatott, állandóan kelteni kellett, hogy egyenis, ne csak aludjon. :shock: Most már éjjel is először fél 2-kor kelt, 8-kor letettem, aludt mint a bunda. Tutti olvasta a SUttogót. :roll:

Manócska! Nekem Pötyi volt ilyen... addig evett csak, amíg az éhségérzete megszünt, aztán úgy kellett keltegetni. Nekem az jött be, hogy megböfiztettem, jártam vele egy kört és vissza cicire... Mai napig ilyen, csak annyit eszik, amennyit muszáj, hogy ne haljon éhen. :roll: Nem ér rá enni ugyanis. :shock:

Hanna Drága!!! Hogy vagy? Eljutottál dokihoz? Nagyon megdöbbentő, hogy ilyen sokat fogytál!!! Aggódom érted, csoda, hogy ilyen sok tejed van!!! Én tegnap délután egy picit nem figyeltem oda a vizfogyasztásomra és rögtön estére apadt a tejem... :(

Mi is megyünk sétálni 11 körül!!! :)
És végre Pötyi jön haza holnap, már annyira hiányzik!!! Csak azt nem tudom hogy fogok boldogulni este 6-8 között, mert pont akkor kell kicsit Ádi fenekét is rázni, egyedül ekkor nyűgös, kivéve, ha kendőbe teszem, de akkor elalszik és hát azt figyeltem meg, hogy akkor van nyugi éjszaka, ha 6-8 között nem hagyom aludni (mivel egész nap alszik). :shock: Szegény leánykámat kifejezetten zavarja a sírás, aggódik Ádiért. :(

Na megyek, majd jövök.
Puszi mindenkinek:

Barti

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


Bartika, komolyan be fogom szerezni a suttogót, már olyan sok helyről hallottam jókat a könyvről.
Jó hogy csemetéd fordítva műkszik a frontra, jó lenne, ha az enyém is így tenne, de úgy tűnik frontérzékeny lesz. :D

Mi még nem mentünk sétálni. Gyermekem bealudt, de a következő kaja után indulunk.

Képzeljétek el, van két cserépkályha az őj házunkban, amit el akarunk adni. Feltettem a vaterára, és máris van két érdeklődő. Remélem licitálnak is hamarosan.
(helyhiány miatt muszály megválnunk tőlük, tudom, hogy sokan azt gondoljátok butaság megválni tőlük. Az egyik egyébkét nem is működik)

Kép
Kép
cs_erika
 
 


Bartika! én is pont ezt próbálom elérni, hogy legalább 6-8-ig ébren legyen hamár egész nap alszik...éjjel bezzeg.

Móni! ez mekkora hülyeség! Mármint, hogy egy 4 kilós gyereknek ki kell bírnia 3 órát! Az én lányom bőven 4 kiló felett született ezek szerint neki is bírnia kellene a pici gyomrával? A pici baba az pici baba függetlenül a súlyától. Én inkább életkorhoz kötném kinek mennyi időt kell kibírnia két kaja közt. Akkor ezek szerint az 5 kilóval született babáknak már az első naptól kezdve át kell aludniuk az éjszakát.... :wink:

Petra is iylen, hogy eszik amíg éhes aztán elalszik és jóóól összeszorítja a száját, hogy még véletlenül se kelljen folytatnia. Majd felébred kicsit később és újra kéri. A legjobb éjjel mikor lerakom mert elaludt a kezemben, lefekszem megnyugodva, hogy végre elaludt erre kb 10 perc múlva elkezd nyekeregni....
katuska79
 
 


Sziasztok!
A mi éjszakánk sem volt a legjobb most, nem tudom mi lehetett vele, mert nem a pocak fájt, de olyan felületesen aludt, hogy ahogy kiesett a cumi, már fel is ébredt rá.. Én meg hulla voltam szokás szerint... A Fél 3-as etetésnél leültünk a székbe, és egyszer csak az volt a következő kép, hogy ránézek az órára ó, és 4 óra van.. Elaludtam a fotelban... :lol:

lemértem Bencét... eredmény: egy hete 4040 gramm, most pedig, pontosan egy hónaposan: 4570 gramm.... és ettől függetlenül, hiába van 4 kiló felett, alig bír ki 3 órát két etetés között....

maszatmanó:
én nem ébreszteném Violát, már elég idős ahhoz, hogy később is ehessen, ha úgy igényli..
Gyerkőcöket összehozzuk, legalább egy napon kell szülinapozni :wink:

katuska:
bevásároltunk mindenféle alkeszmentes sört, hogy melyik jön be a legjobban... Itt figyelnek a szekrényben, mert kiráz a hideg tőlük...Nem vagyok egy nagy sörpusztító.... :roll:

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

A mi éjszakánk szuper volt. 10-kor evett Bianka, után negyed háromkor, aztán pedig negyed hétkor. Igaz, az esti elalvással meg kell küzdenünk. Ahogy lerakom, felébred, és megy az üvöltés.

Suttogó: én nem tudom alkalmazni, mert Bianka általában elalszik a cicin, nekem nincs szívem felébreszteni. Amikor meg fel is ébred evés után, akkor meg órákig nem hajlandó elaludni. Még nem olvastam el teljesen a könyvet, remélem erre is lesz valami megoldás benne.

Kép
jandrea
 
 


Kérdés császárosokhoz: nektek mit mondtak? Nálunk is érvényes a 6 hét összebújás-megvonás???? Nekem semmit nem mondott a dokim!!!!

Kép
jandrea
 
 


Csajok! Suttogóról még annyit, hogy nem az első kötet a legjobb, hanem a Suttogó mindent megold című. Abban konkrétumok vannak, nem csak hülye általánosítások. Szerintem érdemes megvenni mind a hármat. De azért nem szabad szentírásként kezelni. Az anyai ösztön is sussogjon ám bennetek. :wink: :lol: Mert mondom Pötyim tojt az egészre... és nem erősködtem.

Keksz téma: én még gondolni sem tudok rá. :oops: Valahogy hiába nézem magam tükörrel, de nem rendeződtek még vissza a dolgok. Nem beszélve a maszatolásról, amihez viszont már elég egy tisztasági betét (ami már tényleg nem büdös!!!). Előszöris intim tornáznom kéne, mert még mindig nem tudom összeszorítani a lenti izmokat. Másnak is van így????

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1234261955.0642.jpg[/img]

[/img] Kép Pocakfájásnál ez a póz jött be:

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1234262027.3767.jpg[/img] Labdát nyeltem...:)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Bartika: nekem csak a Suttogó mindent megold c. könyv van meg, remélem így is használható.

Mágnes: gyönyörű Beni baba!!!!!

Súlygyarapodás: mi 3800 gr-mal hoztuk haza Biankát, vasátnap este mértem, 4600 gr (igaz, kajci után volt). Úgyhogy 2 hét alatt hízott 800 gr-ot!!!! A dokinéni azt mondta teljesítette az egy hónapra általános adagot (és ezt még a 4400 gr-ra mondta, ennyi volt múlt hét szerdán). :-) De szerencsére nem mondta, hogy etessem kevesebbszer vagy ilyesmi. Ő is azt az elvet képviseli, hogy anyatejtől nem hízhat el a gyerek.

Kép
jandrea
 
 


Sziasztok!

Sajnálom a rossz éjszakákat :(
Sackó 12-ig műsorozott (nem sírt, csak nem aludt :roll:), utána 5-kor kelt, majd 8-kor. Ez egészen korrekt, csak valahogyan az éjfél előtti időszakot kellene módosítani. Apus nagyon fáradt volt, 5-kor kelt tegnap reggel, már nem volt kedve popsit rázni.
Az a baj, hogy egyre többet van ébren, és nem tudja lekötni magát, illetve nem érdekli a bohóckodásom :? valamit újítanom kell... lehet, a Suttogóra is benevezek?

Viki: csatlakozunk a kopaszodók klubjába :) igaz, egy csajszinál ez kevésbé sikkes :) de ígéretes pihécskék keletkeznek alatta :)

Hát, mi nem sétálunk, ronda idő van itt, és nagyon hideg :?

Mágnes: micsoda pocak :lol: :lol: :lol:
A repülőzés nekünk is bejön :wink:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Mágnes! na én sem vagyok nagy sörös de a cél érdekében....egyébként kezdem megszokni. Keverd össze valami üdítóvel. PL limonádéval és úgy már tök fincsi! Vagy narancslével, bodzalével!
Nálunk is iyeln éber éjszaka volt! Én is csak azt szoktam észrevenni, hogy ránézek az órára és már elment egy két óra! Félelmetes, hogy éjjel hogy telik az idő!
Édes Pocak! Nem ér ám labdát dugdosni!

M?i csütörtökön megyünk mérésére, kíváncsi leszek mekkora már a lányom. Tegnap előtt leesett végre a köldökcsonk is, csak egy picit váladékozik.

Mágnes, Enikő! Ti hogy álltok a dackorszakkal? Nálunk brutál....az eddigi hisztik kutyafülék voltak. Most az állandó ellenkezés, a nem korszak van. Egyáltalán nem lehet vele szót érteni, semmit nem hajlandó megtenni, közreműködni, még azt a pár szót amit végre kimondott sem akar mondani.
katuska79
 
 


maszatmanó76: Hát eléggé érzem a súlyát neki az biztos.
Lehet ha ma lemérjük, igaz itthon csak konyhai mérlegen tudom őt mérni, de azért hozzávetőleges súlyát azért megtudom nézni, hogy még mindig olyan jól eszik-e.

katuska79: Igen ezt én is hülyeségnek tartom. Hisz mostanában elég nagy babák születnek. Amikor bent voltam a kórházban akkor is volt egy baba aki 4,5 kilóval született, hazamenetel előtti napon egyfolytában mérték a súlyát, hogy mennyit szopik, mert csak állítólag 10 grammokat evett csak, majdnem nem is engedték őt haza ez miatt. Nekünk volt olyan szomszédasszonyom aki 5200g-al szülte a fiát és rendesen nem császárral. Sok vért is veszített, ha jól tudom. (ez már 18 éve volt)





[/b]

manocskak
 
 


Katuska:
nálunk a lightos verzió van dackorszakból. Legalábbis még.Ez abban nyilvánul meg, hogy hiszti ritkán van, de a NEM szó az nagyon gyakori.. Mindenre nemet mond, csak azért sem csinálja meg, amire kérem,én pedig lukat beszélek a hasamba.... Amitől a hátamon feláll a szőr, az az, amikor kérdezek tőle valamit, pl. hogy kérsz-e még husit, és nem válaszol... Megkérdezem háromszor, és azért sem, csak néz rám rafináltan. Na ilyenkor mondom neki, hogy nem vagyok bohóc, kiszedem a székből, és befejzte az ebédet...

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Mágnes: ezt a nem válaszolós figurát sajnos a majdnem 7 éves fiam is eljátsza :? ilyenkor ő sem kap enni... egészen addig, amíg nem válaszol :roll:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


sziasztok,

egy friss tábla, hihetetlen, hogy repül az idő, már mennyien betöltöttük az 1 hónapot!
Tegnap jól kiröhögött a kolleganőm, valamit mondtam neki Manóról, hogy "amikor kicsi volt" így meg így csinálta :lol: :lol: :lol: nekem már olyan réginek tűnik, amikor született :lol:

Gratula a hízáshoz, nagyon szépen fejlődnek a babócáink :lol: Levus tegnap 5040 volt.

Kép

Kendő: enyém gyerek tegnap kétszer bealudt benne, és kb négyszer ordított, úgyhogy nem túl jó az arány...

Bartika, Kata! Hogy csináljátok pontosan az álometetést? Mikor fektettek, keltitek stb? Tegnap gondolkodtam, hogy kipróbálom, de nem mertem végül kivenni a kiságyból...

Suttogó: nálam sem nagyon jönnek be az elméletben olyan szép tanácsai. Most próbálom a napirendet kialakítani, kíváncsi leszek...

Csöre, szerintem nem gáz a kopaszság ebben a korban a csajsziknál sem :wink: Leventének biztos bejönne Sackó frizurája :wink: :lol:

Hannával mi lehet? remélem már jobban van... :roll:

3 óránkénti etetés szerintem is baromság: Levus már elmúlt 5 kiló, és mégis előfordul, hogy óránként kér cicit. Ha nem kap, nyűgos lesz, sír és nem hajlandó aludni. Ha kap, megnyugszik, eszik, alszik. Költői a kérdés: Most akkor melyik a jobb? :roll:

Esti műsor: nálunk 8-10 között van. este 10 előtt nem hajlandó a kiságyban aludni. Utána viszont szépen 3 óránként kel :lol:

A pocifájásunk szerencsére azóta minimalizálódott. Infacolt éjszaka nem kap, délelőtt keveset, estefelé többet. Lehet ez a siker kulcsa nálunk... :roll: azért nem kiabálom el...

Irigykedem, ahol szép idő van, itt ronda és fúj a szél, úgyhogy a mai séta kimarad...

Bartika, az ivással nálam is így van, ahogy elfelejtek figyelni rá, rögtön kevesebb a tejcsim...Elküldöd nekem is lszi a kendő kötését, hátha azzal csinálok rosszul valamit, azért nem marad benne?

Mágnes, hú azta micsoda pocak figyel Beninél :lol: :lol: :lol: Ez a póz nálunk is bevált hasfájásra :wink: cseresznyemagpárnát meg ma vesz párom a dm-ben.

Kép
vickybabe
 
 


Picuranyu, kérdezted a folttisztítást: úgy látszik, mázlim van a mosógépemmel, sima 40 fokos programon, előmosás nélkül alap mosóporral még nem láttam kakifoltot a ruhában maradni. :lol: hú ez úgy hangzott, mitn valami reklámszöveg, de tényleg így van 8)

ja és még hadd dicsekedjem kicsit: kicsi Manóm tartja a fejét :lol: :lol: :lol: napról napra egyre ügyesebben.

Kép
vickybabe
 
 


Viki: milyen ügyes már Levente :)
Köszi a táblát :) szerintem Biga.csigáék szülése is hüvelyi volt
Kendő: igen, nekünk is kéne valamit újítani, mert nincs benne el :roll: igaz, én a fekvős figurákkal próbálkoztam, és úgy nem lát. Ha valami ötletetek van, örömmel fogadom :)

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Én is remélem, hogy Hanna jól van... annyira sápadt a képeken :(

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Katuska! Kezdek megnyugodni! Azt hittem az én fiammal van valami probléma, hogy semmit nem akar csinálni amit kérek és szándékosan keresi a lehetőségeket hogy bosszantson!
Van erre valakinek valamilyen jó nevelési módja? Hogy lehet a gyereket úgy fegyelmezni, hogy nem fenekelem el?
1 évesen az almát elé tettem tányérba, vitte magával mindenhová és addig ette amig elfogyott, most meg fogja az almát ráteszi a szőnyegre és rátapos. Elmondom neki, hogy nem szabad, stb, legközelebb újra megteszi. És ez csak 1 a sok csínytevése közül.
Nagy nehezen elaltatom Milánt, odamegy és megsimizi.

Mágnes! Beni nagyon édes! Tényleg szép pocakot rakott! Szerencsés vagy, hogy Anna olyan nyugis, nem hisztizik. Nálunk a földön rugkapálástól a visitásig minden előfordul.

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Szeretnék minden topiklakónak gratulálni a gyönyörű és egészséges babákhoz, mindegyikőtöknek boldog babázást és jó egészséget kívánok!

Egy rég volt topiklakó

Kép Kép Kép
datolya
 
 


Mágnes, Katuska!
Ti hogy és hánykor fektetitek le a gyerkőcöket délben és este? Van valami napirend, szertartás, stb? Elalszanak maguktól?

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


datolya:
Köszönjük szépen! (jól látom, hogy új topicba költözhettél be?? :wink: )

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, este majd jövök bővebben...
Kétoldali tüdőgyuszim van... :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Enikő:
Napközben dél és 1 között ebédelünk, ebéd után peluscsere, kis játék még, és 1-fél 2 között alvás van.
Este fél 9-kor fürdünk, és 9-fél 10 körül megy aludni. Szertartás az van, fürdés után megissza a tejcsijét, utána az ágyon hárman játszunk még egy kicsit. Aztán Apa felnyalábolja, a szobájában elköszönünk a falon lévő állatoktól, szivárványtól (ezt mind meg kell simogatni), lekapcsoljuk a lámpát(őt is elküldjük aludni),Jó éjszakát kívánunk, megpusziljuk, és rácsukjuk az ajtót.

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Mágnes: én megvettem ezt a More Milk kapszulát, egy vagyon és sajnos nekem sz@rt sem ért........Komoly reményeket fűztem hozzá de semmi!!! A laktoherb sem a legjobb a világon de annak a hatását legalább érzem....
Kíváncsi vagyok neked hogy válik be a More Milk.

KAJA IGÉNY SZERINT: hát én ebbe az igény szerinti kajálásba most bevontam az én igényeimet is....történetesen igényem van aludni éjjel!! Én este kétszer etetek viszonylag gyorsan egymás után...egyzer olyan fél 8-kor aztán 9-kor (ebben az időben egyébként ébren is van Zétény úgyhogy nem nehéz megvalósítani). Kétszer belakik és alszik 9-től reggel 5-ig 6-ig. AKkor visít eszik és rá kb 1,5 órára újra eszik. AZtán napközben 4 óránként. Nekünk ez állati jól működik, akkor sem aludtam többet (sőt ennyit sem) amikor nem volt gyerekem. Tegnap 9-kor lefeküdt kelt ma fél 6-kor, akkor evett és aludt újra 9-ig én meg vele:-).

KépKép
peni
 
 


Mágnes a More Milk-et én is szedem, már csak pár szem van, de nem sok változást tapasztaltam tőle. Utolsó esélyként a szoptanitban reménykedem, ha kisfiam hajlandó lesz egyáltalán szopizni. Ha nem, feladom és jön a tápszer!

Peni! Irigykedem az éjszakák miatt!

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Hanna:
:cry: Nagyon nem hiányzott ez most neked.... Ettől fogytál ennyit?

Enikő:szoptanítot én is használtam Annával. Egyszer... nem tudtam ugyanis átverni... :cry:

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Hanna! :( :shock: :shock:
Kaptál rá antibiotikumot vagy valami mást? Még jó, hogy nem vártál az orvossal... :? Jobbulást!

Napirend: nekünk szerinem az válik be, hogy Ádi eszik délután 4-kor, 6-kor, majd 8-kor. És keltem őt enni ilyenkor. Amúgy nekünk ez a napirend vált be:
7.00 ébred (már magától kel, noha kb 4-5 között eszik hajnalban, tehát nem enni kel fel. De azért ilyenkor adok neki enni.
Pötyi is ilyenkor kel, őt reggeliztetem, öltözés, 8-kor legkésőbb indulnak Apával oviba.
8-ig Ádi ébren van, élvezi az asztal tetjéről a hordozóból a sürgés-forgást. Ő is kap tiszta pelust közben, tiszta ruha, stb.
8-kor leteszem aludni, ekkorra már tiszta kóma
10-kor keltem őt, kajál
11-ig megint kihozom őt a nappaliba, ilyenkor ebédet készítek, vagy netezek, jól elnézelődik...
11-kor megint megy aludni... ilyenkor már nem alszik csak egy-másfél órát
13-kor eszik megint, de ekkor már nem tudom betartani az ébrenlétet, mert elájul, hagyom aludni, mert délután már kevesebbet fog amúgy is aludni
16-ig alszik... :shock: Ez így király egyelőre, mert Pötyi is hétvégén ha itthon van, akkor 1-fél kettőkor alszik el és fél4-4-ig alszik... Ítt van Apának is pihi hétvégén. :)
Mi ha ovi van, akkor 4 órás kaja után indulunk Pötyiért. Itt szinte végig alszik. Most hogy nem volt Pötyi,most is ilyenkor vittem sétálni, hogy szokja. :)
6-ra itthon vagyunk, újra kaja...
6-fél 7-ig nyűgös, Pötyivel játék, vacsi 7-kor, fürdés fél 8-kor, mindkét gyerek ágyban van 8-ra.
8-kor még kajál Ádi,őt beteszem az ágyba elájul... Pötyi nyomja a dumashow műsort kg. 45 percig, néha be kell mennem rászólni, hogy most már alhatna... Aztán csend van 9-től. :roll:
Ádi kel enni 1-fél 2-kor és 5-kor.
Na ennyi, de fel kell készülni, hogy mire beáll egy menetrend addigra megint változik valamit... szóval állandó menetrend Pötyinél is akkor alakult ki, mikor már egy éves volt és egyet aludt csak.
És hozzáteszem ehhez kell egy ilyen gyerek, aki ennyire alkalmazkodó. :oops:
Ja és nem kőbevésett az időpont, van, hgy el kell térjek + - félórákat. De szerintem egy órán belül nem lehet éhes egy gyerek, ha rendesen evett, mert fel sem dolgozza a kis pocakja. Ha ilyenkor sír, akkor vagy a pocakja fáj, vagy csak anyahiánya van. Vagy álmos... De aláírom, hogy lehet olyan gyerek is, aki tényleg éhes 1 órán belül, nem tudom. :roll: SZóval azért kell egy fokú mázli is, vagy tom is én mi... Enyim gyerek egyszer volt, hogy annyira üvöltött kaja után egy órával, hogy kínomban megetettem... aztán ordított tovább. :roll: Akkor a hasa fájt, mint utólag kiderült.
Na szóval lehet próbálkozni, mindenkinek más válik be. HAJRÁ!!!
Én ezért szeretem a suttogót, mert irányt mutat. Meg én magamból indulok ki és én szeretem tudni mi következik. Ha a gyerek életében is mindig minden ugyanúgy következik, az megnyugtatja és ettől lesz kiegyensúlyozott. Pötyimnél bevált, bár nála a sorrenden kellett változtatni. De nem tudom ellenpéldát, nálunk csak ilyen volt. :roll:
Barti

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?