Köszönöm az érdeklődést
Valóban nagyon meredek az a szakasz, amiről Csibb megpróbált lebeszélni, de felfelé nem is aggódtam, azt meg hogy lefelé mik jártak a fejemben mélyen hallgattam, mert tudtam hogy hátul tele van így is a naci. (még Levi is közölt egy jajt, amit Nemlajos kicsit tovább ragozott

)
De most már elmondom, hogy az xm, amivel voltam, műhelyautó és mint ilyen sosincs idő rá megszerelni
A rugózása, féke, kormányműve hidraulikafolyadékkal müködik. ÉS sajnos néha elszáll a nyomás a rendszerből

azaz először elmegy a kormányrásegítés, aztán a rugózás, végül pedig a fék

Ez mondjuk nem történik gyorsan, aki fel van készülve még bőven meg tud állni mielőtt baj történik
Egy normál autónál ilyen esetre ott a fkézifék, amivel lehet ugyanolyan finoman fékezni, mint pedállal, de ...

mivel az autó automata, sosincs használva a kézifék és nem is olyan karos, mint a legtöbb autóban ez nem jelent megoldást
Már most tudom, hogy abba az autóba nem ül be Nemlajos többet

Nem baj, van másik
Erpé: nem én rontottam-bontottam, hanem Levi
Megtalálta azt a játékot (egy ordítva sivító autót), amitől az összes picur ordításba fogott. Azt egy kevés melóval elkoboztam tőle (csibb a szekrény tetejére tettem, remélem megtaláltátok

). Aztán jött a rajzolás a rajztáblára, majd megpróbált a filccel mást is összerajzolni, de ezt sikerült elhárítani, aztán sikerült a barnamacit a nacibahelyezni, ami szerencsére nem jött ki és végül volt a szúnyogháló tologatás, amitől Lili félt nagyon, hogy kicsukódik a teraszra. Ja és ne felejtsem el, hogy Lilit megpróbálta kirángatni a gyerekszékből. Csibb és Többiek, ha valamit kihagytam volna egészítsétek ki nyugodtan a listát
