A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2010 februári babák


Zsófi, azért félnek,mert nagyon felerősíti a fájásokat (állítólag brutál). Egyébként én is a gerincbe szúrástól és az "ébren" császártól félek :oops:

Kép
csipike09
 
 


Oxytocinról: én egyébként nem vetem el, nem fogom megtagadni, de nagyon bízom benne, hogy akkor akarják használni, amikor szükség van rá.
Ilyen mondjuk ha sokáig nem jönnek a fájások, vagy gyengék. Ez hosszabb távon nem jó, mert az anyuka sem tud pihenni, márpedig egy túlságosan legyengült szülőnő szinte egyenlő a rossz kitolással, sürgősségi császárral. A hosszú, de gyenge, eredménytelen vajúdás a babának sem jó, mert bestresszelhet, kaksizik a magzatvízbe, fertőzése lesz, sorolhatnánk. Illetve ő is nagyon elfárad. Szóval épp ezért nem vagyok az oxy ellen, ha kell hát legyen. De nekem volt ket ismerősöm is, akiknél feleslegesen alkalmazták, az egyik dokija konkrétan azért, mert épp egy hosszú ügyelet végén jött a szülés, a doki menni akart haza és nem akart akár egy napig tartalékban lenni, vagy néhány órával később visszamenni, inkább felpörgette a folyamatot és gyorsan kiszedte a gyereket.
A másik eset durvább (jól végződött, de nem terheseknek való sztori).
Szóval én csak feleslegesen nem akarok oxyt.
Vendég
 


Na hazajöttünk, végre nem telefonról pötyögök.

Szóval. Apa bazira alternatív szülés ellenes. Ne ítéljetek el, nem a saját véleményemet közlöm, neki sok mindenben más a gondolatmenete. Az én gondolatom is az volt, hogy milyen paraszt az ilyen doki. Mire apa közölte, hogy ő is így viselkedne egy olyan nővel, aki jön neki minden hókuszpókusszal, ami szerinte jó lesz majd neki. És keresztbe tesz az orvos munkájának. (valljuk be van néhány orvos, akiben él némi felsőbbrendűségi komplexus) Szóval az ő szemszögéből nézve jön valaki, aki a bevált nézettel szemben idehoz neki egy dúlát (általában rühellik őket a dokik) eleve nincs fogadott orvosa, elutasítja a modern orvoslás minden eszközét és ennek tetejében még fáj is neki! Ezzel már be is telt a pohár.
Én tudom, hogy milyen idegállapotban van ilyenkor egy nő. Amikor jóslókkal bementem a szülésznőm javaslatára, az ügyeletes megvizsgált és jól lebaszott, hogy minek jövök ide. Na én egész éjjel bőgtem. Szóval tudom, hogy mennyire moslék egy érzés ilyenkor ha lekezelnek. Sajnos az itthoni kórházak, főleg vidéken nem támogatják a "kívánság műsor" szerinti szülést. Van egy bevált protokoll. Ha követed és együttműködő vagy, esetleg nem basznak le. De sanszos, hogy így is találnak rá valami okot. Ha más nem, majd a csecsemősök. :cry: :cry:

Bea!

Teljesen egyetértek azzal, hogy ha nincs idő EDA-ra, az jó. Én azért készülök most is rá, mert legutóbb úgy alakult, hogy amikor kezdődtek a fájások vasárnap délután, felhívtam a szülésznőt, hogy mi a helyzet. Aszonta menjek be, mert még fél órát ügyel és megnéz. Megfürödtem és már indultunk is. Nagyon intenzív, 5perces fájásokkal értem be és azt hittem, már csak kitolni kell a gyereket. Ehhez képest zérót tágultam reggel óta. Akkor a dokim nagyon szimpatikusan megkérdezte, hogy szeretnék-e még aznap megszülni. Én igent mondtam és mindenben támogattam. Nem kérdeztem, mit ad be, csak rábíztam magam. Kb akkor burkot repesztett, ami még rátett 6lapáttal a dologra. Beöntés, zuhany. Ezzel is elment 1óra. Mivel üres volt a szülészet, azonnal mehettem szülőszobára. Ott bekötötte az oxyt, meg az EDA-t és onnan max 2óra volt az egész.
Nekem a nagyon fájdalmas fájásaim semennyire nem voltak hatékonyak. Ha nagyon tiltakozom az oxy ellen, akkor még most is ott kínlódnék. Elfáradnék, nem lenne erőm, úgy kellene kipréselni a gyereket belőlem. Na ezt nem. Akkor inkább avatkozzanak be, de én jobban félek attól, hogy a saját, nem hatékony fájásaim miatt a szülőcsatornában akad el a Bambi.

Ahogy Ronci is mondta, nem kell feltétlen fájnia. Az élmény a fontos.


Kakti: a teteje nem fér el a rácsvédőnek? Mert nekem az a baldachin vashoz volt kötözve, oldalt meg betűrtem a matrac oldalába.
Vendég
 

 
 

A rácsvédőnknek csak a tetején van madzag. A matrac mellé még csak-csak be tudnám tűrni, de még az sem elegendő. Az ágyrács meg épp passzentos a helyére. Szóval nem tudom felpakolni az ágyra. :? Baldachinunk meg a dolgok jelenlegi állása szerint nem lesz. Vagyis maga a baldachin megvan, de baldachin-vasunk nincs. Én meg annyira nem ragaszkodom hozzá, hogy ezért pénzt adjak ki. :) Ha a barátnőim valamelyikétől kapok, akkor lehet, hogy lesz, ha nem, akkor nem. :) Akkor max a zenélő-forgó micsodára lesz felkötve a rácsvédő középső madzagja. :)

Kakti

KépKép

KépKép
kakti
 
 


Akartam még pár dolgot:

Nálunk szakad a hó megint! :evil: És holnap hétfő és sztrájk. Ki sem teszem a lábam Budaörsről... :oops:

Elhoztam a maradék cuccot anyuéktól, babakocsi itthon virít, már csak egy nagyobb kégitakarítás van hátra. Nagyon jó a babakocsi, már most szeretem! :lol:

Lara, én minden alkalommal kenem a gátmasszázs cuccot, de nem igazán belülről, ahogy a képen mutatja. Én ott, ahol az előző volt. És nem hinném, hogy 5pecig csinálnám. Csak úgy jól belemasszírozom a cuccot és ennyi.

Homeós bogyókat szedem kb 2. hete. Málnalevél teát holnap kezdem. Én kb 1l viszonylag híg teát csinálok belőle mézzel és citrommal. Nekem jó, mert legalább iszom sok folyadékot. Nincs rossz íze sem így. Patikában vettem 200Ft-ért.
Vendég
 


Lányok,ha nem haragszatok és is leírom az oxyról
a véleményemet!
Amikor Fruzsit szültem reggel fél 8-kor egy nagyot rugott a kiscsaj
és elrepedt a burok.Rengeteg magzatvíz volt,gyönyörű,tiszta.
Az orvos kb.fél óra után megvizsgált és már 4 újjnyit nyitva voltam.
Ezt észre sem vettem.
Azután beöntés,borotválás következő vizsgálatnál már 6 újjnyi.
Gyorsan ment,sztem.De ők akkor is bekötötték az oxyt és az addig elviselhető fájdalmak elviselhetetlenné váltak. :roll:
Én személyszerint nagyon szenvedtem.De gyorsan kitágultam.10 újjnyira.Csak akkor jött a hidegzuhany,h téraránytalanság végett(a baba feje eléggé nagy volt.37cm fejkörfogattal született)császárra kellett menni jó sok szenvedés után.
Sztem nem rossz az oxy csak sokkal fájdalmasabbak a fájások,mint ha természetesen mennek a dolgok.Nos ezt én így éltem át.
Most újra császárra készülök,programozottra.

Kép
Kép
szintus
 
 


Lányok mire jó a málnalevél tea?

Nagy gáz,hogy én még nem voltam ctg-n? :roll: :shock:

Kép
Kép
szintus
 
 


Szintius:
szerintem az a gáz, hogy a dokid még nem hívott CTG-re. Legalábbis ilyenkor már kellett volna, nem?

A málnalevél elvileg a tágulást segíti. (Meg nem terhesen a peteérést is.)

Kakti

KépKép

KépKép
kakti
 
 


Szintus!

Nálad az a tipikus eset állt fent, hogy baromira nem volt szükség oxyra. Sztem ez a vélemény nem az oxyt, hanem a dokit minősíti. Mert az oxy igenis kell, ha szükség van rá és pont az ilyen esetek miatt esnek kétségbe sokan a jogosságát illetően. Mert ha nincs rá szükség, nem értem, minek tolta beléd a doki. Ha meg szükség van, életet menthet. Szóval ne kezelje senki mumusként. Mert alapból nem valami drog. És ezért hangsúlyoztam, hogy ehhez maximálisan bízni kell a dokidban, hogy tudd, hogy jót akar és a Te és a babád érdekében cselekszik.

Miért kell most Neked a progi császár? Amúgy nem előbbre voltál eredetileg kiírva? Valahogy január végére? Vagy csak én emlékszem rosszul!? :lol:
Vendég
 


Málnalevéltea: állítólag megkönnyíti a tágulást/gyorsítja/ illetve kevésbé fajdalmas a szülés.. nem szakszerűen így tudnám leírni..
CTG: hogy-hogy nem küldtek még téged????? ilyenkor már heti egyszer menni kell, hogy hogy van a baba, van-e valamilyen előjel stb...miért nem voltál még???

Kép
Kép
ronci
 
 


Közben már más is válaszolt.. :lol:

Kép
Kép
ronci
 
 


Valahogy nekem úgy rémlik, hogy az oxitocint amúgy is termeli a szervezet, csak nyilván nem olyan löketben, mint amit beadnak. Szóval nyilván hogy ez vmi természetes anyag. :)

Kakti

KépKép

KépKép
kakti
 
 


Szintus!

Sztem nem gáz, hogy nem voltál CTG-n. Még én sem voltam. Ha nem ítéli úgy a doki, hogy valami miatt nem jó odabent a babának lényegében az első pár alkalom tök felesleges. Csak azt tudod meg belőle, hogy ver a szíve. A Tied is. És nincs fájásod. Persze lassan időszerű lenne, mert bármikor szülhetsz...
Vendég
 


Kakti: igen, termeli az oxyt a szervezet. Az indítja a fájásokat is és felelős a tejtermelés beindulásáért is. Pl. ezért lehet az, hogy programozott csaszi esetén, mivel nem várják meg, hogy magától induljon a folyamat, nehezebben indul be a tejtermelés. Mert nem kap a kismama elég oxyt. Szóval nem gáz sztem sem. Csak megfelelően kell alkalmazni.
Vendég
 


A szakszervezetek és a BKV aláírta a megegyezést! Holnaptól nincs sztrájk!

Kakti

KépKép

KépKép
kakti
 
 


Szintus: szerintem sem hatalmas trauma, hogy meg nem voltal ctg-n, ha nem indokolta semmi, hogy menj. De az en velemenyemmel ebben nem biztos, hogy kell foglalkozni, mert ugye en egy olyan orszagban vartam eddig gyereket, ahol a ctg a kiiras datumaig eleve ismeretlen fogalom, ha egeszseges a terhesseg es ellenorzesek alkalmaval a baba szivhangja is rendben van, meg ugy altalanossagban minden. Csak a betoltott negyven het utan kell menni.
De nezhetjuk a masik oldalrol is: mar szultem egy egeszseges gyermeket ugy, hogy meg ctg-szuz vagyok. Nah, mar nem sokaig. Ha a heten meg is uszom, de azutan mennem kell, nem halogathatom tovabb az orvososdit.

Hat, az oxit jol kibeszeltuk. Ahogy Nori is irta, meg en is korabban tenyleg csak azzal van gond, ha akkor is hasznaljak, amikor nem lenne indokolt. Szerintem ezt mindannyian alairjuk.

Malnalevel tea, gatmasszazs: en mindkettot betoltott 36 hetesen kezdtem, a malnalevelbol reggel es este ittam egy-egy bogrenyit, 3 dl-hez raktam egy evokanalnyi szaritott verziot. a 39. heten mar tobbet ittam, mert szerettem az izet es akkor mar mindegy volt.
Jah, caullophillum (ha nem igy kell irni, akkor bocsi) is szopogattam. Napi ot golyocskat asszem, szinten attol a hettol.
Gatmasszazs minden este volt napi 5-10 perc.
Nah, soha az eletbe nem fog kiderulni, hogy ezeknek koszonhetem-e a szep, gyors, gatvedelmes szulesemet, vagy egyebkent is igy alakult volna. De nem is erdekel.
Vesziteni valom gondolom nincs, igy tervezem most is hasznalni ezeket, de megvarom vele most is a betoltott 36 hetet, meg azt, hogy megmondjak milyen a mehszajam, mertha mar most nagyon nyilik, akkor hanyagolni fogom a teat.
Vendég
 


10 ujjnyi? :shock: Én eddig úgy tudtam hogy 4-nél már indulhat a baba kifelé. Nálam legalábbis úgy volt. Vagy valamire rosszul emlékszem? :oops:

Csilla

KépKép

KépKép
csuppancs
 
 


Csuppancs: nem emlekszel rosszul, szerintem Szintus csak elirta.
Vagy ujjnyiban nezik, vagy centiben, egy ujjnyi kb 2 cm, 5 ujjnyi es 10 centinyi a max tagulas, de valoban: 4 ujjnyinal mar kezdodni szoktak a gyengebb tolofajasok, lehet is tologatni, a gyerek a fejevel meg jobban rasegit a max tagulasra.
Vendég
 


Halihó!

Na itt a hó, leszakad a derekam, jó kis jóslóim vannak este 6 óta.

Zsolti! Köszi a beszámolót, olyan jó, hogy egy apuka szemszögéből olvashattuk az élményt.

Lányok! Azért valamit tisztázzunk. Az nagggyon ritka, kivételes eset, hogy egy először szülő anyuka 2-3 óra alatt megszülje a babáját. Nekem indítani kellett, kaptam oxyt, és így is 12 órát vajúdtam. Szóval nem meglepő Eszter vajúdási ideje.
A protokoll pedig valóban az, hogy burokrepedés után 24 órán belül kint kell lennie a babának, mert ferzőzést kaphat. ha jól tudom, Eszternek még nem érkezett meg a Strepto eredménye. Mi van ha az pozitív lett, és a doki még órákig nem cselekszik? A baba egy kezeletlen Strepto fertőzésbe bele is halhat....

Az én férjem azt mondja, hogy szülésnél elsődleges az anya és baba élete, egészsége és csak sokadlagos az anya komfortérzete. ( Már ha baj van)
Kórházban szülésnél ez sajnos benne van a pakliban.

Én azért örülnék neki, ha a dokik nem lennének bunkók, és a mama komfortérzetére is figyelnének, mert lelkileg nem mind1, h milyen élmény a szülés.

Nekem mindhárom szülésemnél azonnal bekötötték az oxyt. Kettőnél a toxémia miatt a harmadiknál meg mert 2 napja szivárgott a magzatvíz és nem vettem észre.
Nagyon brutál fájásaim voltak, és egyiknél sem kaptam EDÁ-t, se mást, mondták a fogadott orvosaim, hogy ki lehet azt bírni. És valóban, hiszen itt vagyok és vállalkoztam a negyedikre is. De NINCS szép emlékem a szüléseimről :( :( :(
Most viszont mivel nincs semmi gyorsításra okot adó történés szeretnék végre oxy nélkül szülni, vagy ha nagyon muszáj, mert nem haladna a szülés, akkor feltétlenül kellene mellé EDA is. Mert jó lenne, ha az utolsó szülésem szép élmény lenne.
És bármennyire is boldog Bulcsi miatt Eszter, ezt az "élményt" soha nem fogja elfelejteni.Sajnos. És bocs, hogy ilyen őszinte voltam.

Edit! Hogy bírod?????????

Jó éjt,

Móni
kokonya
 
 


Csilla!

Bea mondja jól. 5ujjnyinál jön a gyerek. Az 10cm.
Vendég
 


Móni!

100%-ig osztom a véleményed!!!! Kívánom, hogy tényleg legalább olyan szép élmény legyen, mint nekem volt Lucával! :D
Vendég
 


kokonya: még élek :lol: :lol: most mintha csitult volna a fájásos állapot. rengeteget keményedek, nem mondom, hogy fájdalom mentesek, de csak picit fájnak, a lenti rész állapota is jobb. huzza még enyimgyerek bent, azon se lepődnék meg ha túlhordanám a végén. a pocakom viszont 3 napja totál leszállt.
ja, vki kérdezte, asszem csipike: nekem nem vörös a bokám...de 33héttől nekem abszolut SOHA nincsenek bokacsontjaim, azok azota számomra ismeretlenek. nekem csak rohadtul fájnak, meg a belsőnél feszül a bokám, meg fáj, ha mozgatom körbe. ennyi.
ami ujdonság: tegnap ota, hiába szállt le a pocak, gyakran mégis ugy érzem, hogy a gyerek segge a gyomromba, és tolja fel...pff, ja meg annyit eszek mint egy ló. a két héttel ezelőtti adagok dupláját :oops: és korog a hasam...ez miért van? mint akit egy vonallal elvágtak, ugy jött ez megnövekedett kajaigény...de a súlyom nem változott. +12kg. erre rá szokott ugrani időszakosan 2kg a víz miatt, de ez le szokott menni, front-, és időjárásfüggő.

Edit

Kép
ézsóné
 
 


azért remélem szoptatás alatt nem fogok ennyit zabálni. :roll:

Edit

Kép
ézsóné
 
 


SZiasztok!!!!!
MA 19:50- kor megszuletett ABEL-CSANAD 2800 grammal!!!!!!!!!!
Termeszetes uton. Mindketten jol vannak.

Udv mindenkinek!!!

Joco
geri79
 
 


Edit!

Én is többet eszem sokkal. Mégis fogytam. Most +7kgnál vagyok, ami nem túl sok... :oops:
Meg zabálhatnékom van. Főleg édesből. Az a baj, hogy ennyi kalória szopi alatt nem fog kelleni és megint utána támadnak ba a pusz kilók! Jaj ne!

Mai kaja: joghurt eperrel, rántott csirke (1,5 szelet) rizibizi, 2túrós süti gyümölcscukorral, 1virsli, kenyér és csoki puding.
És most jojóznak a szemeim az éhségtől. :oops:
Vendég
 


Geri-Jocó:
Hatalmas gartula Nektek! :lol:
Szaporodunk ám rendesen! :D

Kakti

KépKép

KépKép
kakti
 
 


gery!!! Nagy-nagy gratula!!!!! Micsoda meglepetés!!! :lol:
3.baba!!!!!

Kép
Kép
ronci
 
 


Jesszus!

És természetes úton! És majd 3kg! Remek! De jó! Alig térek magamhoz!

Szívből gratulálok Nektek!!!!!!
Vendég
 


Edit:
Nem lehet, hogy lemászott a gyerek, és most azt érzed, hogy felszabadult a gyomrod, és újra belefér a normál mennyiségű kaja?

Én nem eszem - elvben - sokat, de nasizni sokszor szeretnék. Igyekszem narancsot enni, vagy csak inkább inni, amikor úgy érzem, de ma pl. nekivágtam egy adag csokinak. :?

Ja!
És ma háromszor éreztem jóslófájásokat. Nem tartott túl sokáig, kb. 2-5 percig, de azt hittem, menten megjön. Eléggé szaggatott odalent...

Kakti

KépKép

KépKép
kakti
 
 


Aha.5cm az 10 újjnyi,nézzétek el nekem nem tudtam.

De itt Szerbiában tényleg úgy mondták a dokik(szerbül),hogy 10újjnyi és én eddig megvoltam győződve,hogy az annyi :oops:
Bár azért tényleg kicsit sok lenne a 10....

28.-án kell bemennem a szülészetre,majd a bizottság
eldönti,hogy 29.-én vagy február 1.-jén lesz a csaszi.Nekem mindidáig senki sem mondta,h esetleg lehetne természetesen is.
A dokinénim is mindenképp a császárt javasolja,mert csak 20hónap tellik el a 2 szülés között.

Holnap megyek dokihoz,h kiirja a beutalókat a v.v.-re,belgyógyi,ekg..

Mindezt megcsinálom,napokig szaladgálok,akkor befektetnek a korházba és újra megcsinálják,mert ők jobban biznak a saját laborukba.De ez a protokoll,ezt végig kell csinálni.

Itt azért megkell hagyni,h elég hanyagok a dokik.
Meg sem nézték,h a gyerek feje beilleszkedett-e.
Már pár órás szenvedés után,amikor már könyörögtem,h vigyenek császárra akkor vizsgálták meg.Ha elöbb teszik megkímélnek mégtöbb szenvedéstől,de jól van,már a múlt.Meg a baba szívhangja is leesett ezért volt sürgős csaszi altatásban.

Kép
Kép
szintus
 
 


Ebből megállapíthatjuk, hogy:
- a fiúknak sietős dolga van kint
- Geri jön egy tepsi buktával Jocónak
- holnap ki akar szülni? Mert minden napra jut egy baba... :lol:
Vendég
 


Geri, Jocó! Szívből gratulálunk!!!!!!!!!!!!! Megvan a 3. kisfiú is!!!!!!!!! És természetes úton, de jó!!!!!!!!!!!!!!

Zsolti,
ha olvasol bennünket, tolmácsold Eszternek, hogy vele vagyunk, sokat gondolunk rá! Én is úgy érzem, az idő sajnos nem fogja megszépíteni ezt az élményt, de bízzunk benne, hogy a következő már úgy alakul majd, ahogy azt ti szeretnétek!

Az első nekem sem álmaim szülése volt, s sajnos következményei a mostanira is kihathatnak, mert 80% esélyem van az újabb császárra (tapasztalatok szerint). És sajnos megvan a negatív érzésem, hogy van egy gyerekem, de még nem szültem. Azt sem tudom, milyen a fájás. Nekem a mostani állapotom már totál ismeretlen, olyan, mint egy első gyerekét várónak. Bori ezen a héten született. Hogy pontosan 35 hét hány naposan, azt nem tudom, nekem ugyanis állandóan módosították a heteimet, nem hogy a napok stimmeltek volna. Eszternél az idő és gyönyörű kisfiúk sok érzést a háttérbe fog szorítani, de el nem fedheti, s meg nem szüntetheti.
ktc
 
 


Nóri 7 kg az bizony nem sok.Én most tartok ugy 10kg-nál.
De vizesedek is rendesen.Fruzsi után 11 kg jött le azonnal.
A többi sajnos nem :(
Tegnap olvasgattam előröl a topicot és láttam egy képedet,ahol Lucával vagy.És rájöttem,h nagyon hasonlítasz egy temerini csajszira :D

Én is rengeteg narancsot megzabálok.Imádom.Az a mindenem a terhességem alatt. :D

Gery gratulálok sok boldogságot és tejcsit kívánok! :D

Köszönöm a válszokat lányok a ctg-vel kapcs,gond.holnap megcsináljuk abbol is az elsőt! :wink:

Kép
Kép
szintus
 
 


Akkor én nagyon szerencsés voltam első gyereknél.
Este 10-kor 2 ujjnyi méhszáj, éjfél után burokrepesztés, hajnali 2-kor gyerek. És bőven kibírtam a fájdalmakat csöndben. Persze lehet hogy akkor még EDA sem volt. :oops:

Nóri, Bea, akkor jó. Persze nem kötekedni akartam, csak kiraktam magam elé egymás mellé a 10 ujjamat és elszörnyedtem. :lol:

Csilla

KépKép

KépKép
csuppancs
 
 


Ktc ennyi év utén miért 80% az esély a csaszira?

Kép
Kép
szintus
 
 


Geri, Jocó!

Nektek is ÓÓÓÓÓÓÓÓÓriási gratula!!!!!
Jó egészséget és nektek is sok fini tejcsit!
Tényleg naponként jönnek a bébik :P

Edit, akarsz holnap Te következni? :D Első babásoknál szülés előtt 2-4 héttel illeszkedik be a babó, akkor száll le a pocak. Nálunk, sok babásoknál ez majd csak szülés előtt 1-2 nappal lesz :( Nekem a gyomrom már a torkomban van.


Jujj, de izgi4


Móni

Kép
kokonya
 
 


Nálunk ha az első szülés császá volt, szeretnek utána császározni. valamiért nem csípik a császár után a természetes szülést. de nemtom m iért. itt biztos van aki tudja.

GERI-JOCÓÓÓÓÓ atyaéééééég, hát én csak sasoltam, uristen, garutla nektek!!!!!!!!!! KÉpet, képet!!!!!!! Ez csodás, mijazzzzz, a fiuknak ennyire sürgős itt kint???? Pedig állítólag a fiuk tovább szeretnek bent lenni, a lányok meg előbb jönnek!

A holnapi babát én szívesen vállalnám....télleg csajok, holnap 11re megyünk dokihoz, ha délután nem jelentkezem bent fogtak! De akkor Nórinak küldök üzit, az ő száma megvan! Sose lehet tudni....annyit fájt a micsodám, hogy lehet már csak ki kell rázni a gyereket ugy kitágultam :roll:

Edit

Kép
ézsóné
 
 


Geri, Jocó! Hatalmas gratula Ábelhez!

Csilla

KépKép

KépKép
csuppancs
 
 


Edit nekem is annyira fáj már több hete a micsodám(elsővel is úgy volt),de nem szültem elöbb! :lol:
Ilyenkor még csak készülnek a csontok!
De én drukkolok neked ha következi szeretnél!!! :wink: :wink: :wink: :wink:

Kép
Kép
szintus
 
 


Bocsi, Lányok, de belejavítottam a táblába! Csak annyit, hogy Ábel két neve közé beírtam a kötőjelet - ahogy Jocó írta! :) Romániában két nevet csak kötőjellel lehet írni - ha jól tudom -, szóval így a hivatalos. :)

Kakti

KépKép

KépKép
kakti
 
 


Edit!

Én is így mentem be, hogy magától kiesik majd! :lol: Nem esett... :shock: :shock: De drukkolunk, hogy holnap kipottyanjon. Persze még van 2heted, szóval csak semmi sietség. Bár nem örülnék, ha valaki kielőzne.

Egyre fogy a lista előlem. Ha valaki meg mer előzni a mögöttem jövők közül, azt hét szentség sütésre fogom! :lol: Nem akarok parázni, mikor jön értem a gólya! :lol: :lol:
Vendég
 


Ó bocs doktor Kaktusz! :lol: :lol: Te miket nem tudsz! :lol:
Én örülök, ha tudom hol van Románia. Ugye Budapest a fővárosa... :lol: :lol: :lol: (na ezért még szétverik a fejemet... 8) )
Vendég
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kattkat 2012.01.27 23:10-kor.

Kattkat

Kép
kattkat
 
 


:lol: :lol: :lol:
Nóri!
Csak azért tudom, mert a szomszédunkban egy romániai magyar pár lakik. :) Ők mondták, mikor tudatlanul rákérdeztem, hogy a lány neve miért kötőjellel van a névtáblán. :)

Kakti

KépKép

KépKép
kakti
 
 


Szintus, sajnos alapból. Úgy van, ahogy Edit írja, szeretnek következőre is műteni. A biztonság kedvéért. Amúgy sok dolog szól most a természetes mellett, de megbízom a dokimban, rábízom magam. Nem hiába választottam őt. Ha úgy látja jobbnak, hát vágjon, csak akkor indokolja is meg, miért kéne! Bori után én is azt vallom, hogy kettőnk egészsége, épsége a fő, de azért a lelki oldalát is fontosnak érezném...

Kakti, látod, ezt nem is tudtam, pedig elég nagy közöm van az ottaniakhoz... :oops: Én még nem láttam így leírva keresztnevet, igaz, kettőst sem sokat.
ktc
 
 


jájájájjjjj, nem gyün az álommanó....valaki portyázik itt még? :roll:

Edit

Kép
ézsóné
 
 


Ja én

Kép
Kép
szintus
 
 


Ktc kívánom neked tiszta szívből,hogy sikerüljön a
természetes szülés! :wink:
De ahogyan te is írod fő az egészség.
Bár amikor engem megcsászároztak,majd napokig a babám
félintenzíven volt,mert magzatvizet nyelt és minden kaját sugárban kihányt nekem olyan furcs érzésem volt.
Tudtam oké,hogy ő az én kislányom de még azok az igazi ösztönök nem jöttek elő.Mindaddig még nem kaptam meg szopizni.
Nos akkor kezdetm igazán érezni,hogy anya vagyok! :D
Remélem azért majd ezzel a csaszival másképp alakulnak a dolgok! :wink:

Kép
Kép
szintus
 
 


kikészülök ettől a nemalvástol. és az a gáz, hogy 2 -3napja, nappal sem tudo aludni. éjjel nem vagyok álmos, csak forgolodok, nappal meg baba nem hagy. tök mindegy milyen pózban fekszek, mennyire párnázom magam körbe, stb, ő csak ficánkol, kapar, huzogiálja a sarkát....

Edit

Kép
ézsóné
 
 


Edit!
Én is vagyok még...
Próbáld meg este, lefekvés előtt a citromfű teát. az elvileg segít - bár terhesen még nem próbáltam!

Kakti

KépKép

KépKép
kakti
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?