2009.07.31 20:58
Szerző: orsi777
És akkor én is bemásolom, ha nem gond a szüléstörténetemet. Én is úgy írtam, mint Norka, Odetthez címezve. Lehet, hogy átírom, hogy ne neki szóljon, mert azt sugallja az irományom, minta tök sokat szenvedtem volna miatta.
2009. július 7-én ugyanúgy kezdődött a nap, mint azelőtt. Fél hétkor keltem, apát útba indítottam, elment dolgozni, majd elkezdtem takarítani. Porszívózás, felmosás, még az elmaradt hálószoba ablak tisztítása, azután pihiztem. Ebéd után egy fél órát tudtam aludni is. Apa hazaért, majd kivasaltuk a függönyödet. Mivel dédnagymamád kórházban volt, elmentünk látogatni, de a kórházban, mikor elmentem pisilni, valami furcsát éreztem. Nem törődve semmivel, még tele tervvel, hogy miket fogok csinálni még aznap, elmentünk a nagypapádhoz, aki odaadta nekünk az általa készített 21 éves bölcsőt. Akkor elmentem pisilni megint, és láttam, hogy egy kicsit rózsaszínes a betétem. Én úgy megijedtem, hogy elkezdtem sírni, el nem tudom ma sem mondani, hogy miért. Már akkor éreztem, hogy hamarosan találkozni fogunk. Nagypapád nyugtatott, hogy ne sírjak, mert Ő is sír, apukád meg jót mosolygott a kettőnk könnyezésén. Terv ide vagy oda, kértem apát, hogy ne menjünk sehova, inkább hazamentünk, hogy pihenjek. Otthon folyamatosan jött ki belőlem az a nyálkás valami, aminek a neve nyákdugó. Este nyolc körül még kiültünk apával a teraszra, és néztük a naplementét, de már Ő is sejtette, hogy ez az utolsó esténk kettesben. Kilenc óra körül lezuhanyoztunk, lefeküdtünk, de én már nem tudtam aludni. Apu aludt kb. tíz percet, mikor mondtam, hogy valami fájás szerűséget érzek. Ekkor kb. fél tizenegy lehetett. Mivel nem volt semmi tapasztalatom fájás ügyileg, így lezuhanyoztam hátha elmúlnak a fájások, akkor betudhatom jósló fájásoknak, azokat a fájásokat. Zuhanyzás után sem múltak a fájások, sőt 3-4 tízperces fájás után már öt percenként jelentkeztek a fájások. Ekkor mondtam apának, hogy öltözzünk, és menjünk a kórházba. Még a kutyáktól elköszöntem, kiengedtük Őket pisilni, kakilni, ki tudja, mikor ér haza apa, szülés után. Reméltük nem sokára.
Éjfélre értünk be a kórházba. Felcammogtunk a negyedik emeleti szülőszobára, ahol csengetni kellett. Amíg vártuk, hogy kinyissák az ajtót, úgy éreztem, hogy elmúltak a fájásaim. Beengedtek minket. Rögtön adtak nekünk egy szekrényt, ahová bepakolhattuk a cuccaimat, majd kaptam egy „gyönyörű” fehér kórházi hálóinget, amibe át kellett öltöznöm. Apu lement a bőröndért, nekem meg be kellett mennem egy szobába, ahol felvették az adataimat. Ez kb. eltartott egy óra hosszát. Majd ezután az ügyeletes orvos megvizsgált. Azt mondta, hogy egy ujjnyira vagyok kitágulva, felraktak a CTG-re, ahol meghallgatták a szívverésedet, és azt is nézték, hogy milyen sűrűk a fájásaim. A szülésznő, Gáll Krisztina, aki nagyon kedves volt, megállapította, hogy öt perces, rendszeres fájásaim vannak. Majd mondták, hogy menjek ki a folyosóra, és sétálgassak. Ekkor hívtuk fel a nagyszüleidet, és a nagynéniket. Ekkor kb. fél kettő lehetett. Sétálgattunk, majd megint fel kellett feküdnöm az ágyra, ahol CTG-re tettek. Jött a doktor, aki megvizsgált, közölte, hogy már kétujjnyira vagyok kitágulva, közölte, hogy szól az orvosomnak, Dr. Kazacsay Lászlónak. A vizsgálat után erős folyást éreztem alulról, szóltam a szülésznőnek, aki mondta, és fel is jegyezte, hogy spontán burokrepedés történt. Majd visszajött, és kijavította a feljegyzését, hogy mégsem. Majd Ő is megvizsgált, utána megint erős folyást éreztem. Ekkor megint szóltunk neki, és megint feljegyezte, hogy spontán burokrepedés történt. Ezek után felkelhettem, sétálhattam, zuhanyozhattam. A zuhanyozás jót tett, apa a derekamra engedte a vízsugarat, mikor jöttek a fájások. A szülész orvosom öt óra körül érkezett meg, aki megvizsgált, és burkot repesztett. Az orvos mondta, hogy nyolc órára megszületsz. Igazából én nem hittem neki, apa annál jobban, hogy nemsokára túl leszünk mindenen. Ekkor már elég erős fájásaim voltak. Mondta, hogy tíz perc múlva felkelhetek és sétálhatok, zuhanyozhatok. Ennek nagyon örültem, mert már nagyon rossz volt feküdnöm a szülőágyon, ami borzalmasan kényelmetlen volt. Apa végig mellettem volt, és megpróbálta átélni a szenvedéseimet. A fájásaim közt kicsit beszélgettünk, de mikor jöttek a fájásaim nem tudtam rá odafigyelni. Egy kedves takarítónő adott nekünk egy ruhát, amivel apa tudta borogatni a fejem, mert nagyon melegem volt. Sajnos tíz perc múlva nem kelhettem fel, mert mondta szülésznő, hogy reggel hatkor váltás van, és a munkába álló szülésznőknek meg kell mutatnia engem. A fájások egyre sűrűbben, egyre erősebben jöttek, apa mindegyiknél szinte mondta, hogy most csúcsot döntöttem a fájásommal. Az egyik fájást csak a derekamban éreztem, majd a következőt a derekamban és az alhasamban is éreztem, és így felváltva. Hatkor a váltásnál megvizsgált a szülésznő, utána az orvosom is, aki adott fájdalomcsillapítót. Majd végre felkelhettem az ágyból, és mehettem zuhanyozni. Sajnos a fájdalomcsillapító nem használt semmit, még erősebbnek éreztem a fájásokat. Zuhanyozás után visszamentünk a szülőszobára, ahol egy harmadik szülésznő felajánlotta a fittness labdát, hogy azon vajúdjak. Tényleg igaza volt, elviselhetőbbek voltak a fájások a labdán. Majd rövidesen jött az orvosom, és megvizsgált, aki mondta, hogy kilencre megérkezel. Megvizsgált a szülésznő is, aki felülírta orvosom mondatát, és közölte, hogy fél kilencre megleszel. Apa ennek a hírnek a hallatán már nagyon boldog lett, én még ekkor sem reménykedtem a közeli találkozásnak. A szülésznő elküldött zuhanyozni, és mondta, hogyha visszajövök 6-8 fájás és kint leszel. Megint elmehettem zuhanyozni, de már az sem segített. Visszamentünk az ágyhoz, ahol megint megvizsgált a szülésznő, és mondta, hogy sajnos nincs még lent a kis fejed a szülőcsatornában, így sajnos minden fájásnál le kell guggolnom, és addig lent maradnom, amíg el nem múlik a fájás. Ekkor kezdtem csillagokat látni, és mondtam apának, hogy nem bírom tovább, és biztos nem bírlak megszülni. Ezek után a szülésznő és az orvosom is állandóan azt kérdezte, hogy van –e kakilási ingerem. Sajnos nem volt. Megint irány a zuhanyzó, ahol már elviselhetetlennek tűnő fájásaim voltak, szerintem egy percenként ismétlődő fájásaim voltak. Kakilási ingerem akkor sem volt, hanem a hüvelyemben tolási ingert éreztem, így visszamentünk a szülőágyra, ahol szólt apa, hogy nyomhatnékom van, de az nem kakilási inger. Megvizsgált, nem mondott semmit. Pár perc múlva visszajött, majd közölte, hogy megműt. Ennek a hírnek a hallatán nagyon megörültem, de annak nem, hogy mondta, hogy még kb. fél órát igénybe vesz a műtét előkészülete. Kilenckor jelentette be, hogy megműt, addig felrakták a katétert, persze fájás közben, bekötötték az infúziót, az anyakönyvezéshez kérdezték a nevedet, és közben rettentő nagy fájdalmaim voltak. Az a fél – háromnegyed óra, amíg a műtőben megkaptam a gerincembe az érzéstelenítőt, szinte teljesen kiesett az emlékezetemből. Arra emlékszem, hogy a műtős férfi, és az aneszteziológus doktornő nagyon kedves volt hozzám, apával és a Vincze nagyival még a folyóson tudtam találkozni. Majd mikor megkaptam az érzéstelenítőt a gerincembe, abban a pillanatban megszűnt minden fájdalmam. Gyorsan feltettek a műtőasztalra, eltakarták a hasamat, próbálgatták, hogy érzek-e valamit, de nem éreztem semmit, csak nagy-nagy kíváncsiságot, hogy milyen leszel, ha majd megszületsz. A műtét során nem éreztem semmit, csak nyomkodást, mintha tésztát gyúrnának rajtam, elég furcsa érzés volt. Kb. 5-10 perc nyomkodás után hallottam meg a hangodat, ahogyan felsírtál kilenc óra ötvenkettő perckor. Szinte mindenki a műtőben felkiáltott, hogy mekkora hajad van, majd megmutattak nekem. Igaz nem közelről, kb. öt méterre voltunk egymástól, felém fordított fejjel láttalak meg, egy kicsit pirosan, egy kicsit lilásan, egy kicsit mászkosan. Kicsit elpityeredtem, nem mertem zokogni, mert közben még a hasamon nagy munkálatok folytak. Gyorsan elvittek, de előtte közölték, hogy egészséges baba vagy. Mikor kitoltak a műtőből, apa ott várt engem, és mondta, hogy látott téged, 3450 grammal és 50 centiméteresen láttad meg a napvilágot.
A kórterembe fél tizenegykor kerültem, ahol apával beszéltünk egy picit. Téged először fél háromkor láthattalak. Nagyon nyugodt baba voltál, rengeteg sok hajjal.
Ezeket a sorokat 2009. július 23-án írtam, kéthetes és egy napos vagy ma. Kint tombol a nyár, 40 fok van kint, Te meg még mindig nagyon nyugodt baba vagy, nem visel meg a meleg, szinte egész nap eszel és alszol, de amikor ébren vagy nem tudunk Veled betelni, olyan aranyos és gyönyörű vagy. A terhességem minden pillanatát szerettem, főleg onnantól. hogy 19 hetes korod óta éreztelek a pocakomban. A szülésre meg nem úgy gondolok vissza, hogy szenvedés volt, hiszen minden fájdalomért kárpótol az, hogy itt vagy nekem, drága Odett babám.