A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008 április-májusi babavárók


Én úgy tudom, hogy mogyorót és diót sem szabad enni szoptatás alatt az allergizáló hatásuk miatt. Az tuti, hogy ki kell tapasztalni, milyen ételek okoznak a kicsinek hasfájást, mert mindegyik baba másra érzékeny, lehet, hogy az egyik már kiskorától ihat(na) tehéntejet, semmi baja, a másiknak meg sokára lehet csak adni és akkor is mértékkel. Én inkább mindenben a mértékletességet követem és fél éves koráig csak szopizni fog, majd menet közben úgyis eldől.
Iszonyú fáradt vagyok, alig aludtam az éjjel valamit. 2 és 3 között ide is benéztem, de láttam, hogy mindenki alszik, így fölöslegesnek tartottam beírni. Belenéztem a márciusiak fórumába is, hogy ott milyen szép babák vannak és némelyik milyen nagy! Pl. Eszterxx-nek! Minket is hetek (vagy napok???) választanak csak el a babaesőtől! :shock: :D :D

Bolygó
Kép

Kép
bolygó
 
 


Celesztina: Jobbulást kívánok a kicsilányodnak!
Az én férjemnek hőemelkedése volt az este, kicsit megfázott szegénykém. Nehéz vele, ha beteg, mert se gyógyszert se gyógyteát és egyéb nyalánkságokat nem fogad el ilyenkor, olyan mint egy makrancos gyermek! :?

Bolygó
Kép

Kép
bolygó
 
 


Jó reggelt Lányok!

Mary és Kisfruzsi: egy barátnőm tegnap megszült a Komáromi kórházban..végig azt dalolászták nekik hogy kisfiú majd kibujt egy kislány :D

evéssel kapcsolatban..szopi alatt..élek halok az eperért..most is megeszek mindennap 20-30 dkg-t...
nekem azt mondta a győri fővédőnő hogy szabad enni azt is de 20 dkgnál többet nem naponta..persze énis megpróbi majd megállni de pont akkor fog érni és én bele vagyok hülyülve...:D

még más: na most lehet megleszek kövezve..
nálunk kutyus van a lakásban..rövidszörű alig 3 kgos jószág már 4 éves..
azt szeretném tudni akiknél esetleg hasonló a helyzi hogy nem e tudja vki hogy fog reagálni a kutyus ha hazahozzuk Mátét..
persze van steril övezet ahová nem jöhet mielött vki azt hinné a kutyát a baba közelébe engedem de azért ki nem dobom az utcára 4 év után..
cska szeretném tudni hogy mit lehet tenni hogy minél elöbb elfogadja a kis jövevényt..:D a cicákkal és a kinti kutyákkal is nagyon barátságos..csakhogy óriásian családcentrikus..baromi féltékeny tud lenni..néha a pasikat sem engedi sem anyumhoz apum sem a férjem hozzám :D
rettenet szeretetéhes és ugye most ő áll a középpontban de ha megérkezik a kis csomag akkor 2. helyre szorul...

A lányoknak még mindig megy a telepatikus erő :!: :!:
Vendég
 

 
 

nicci! Hát ténylge nem a pénz miatt van. Szabályok tudom hogy vannak, csak azt furcsáltam h tudja h neked van egy pici gyereked és 2 hétre eltűnni otthonról nem lehet. Ezt nem értettem h miért nem érti meg. De ezek szerint nem az az ok h nem vagy fizetős vendég. A szabályokat csak nagyon kevesen tartják be, de úgy látom h ő nagyonis. Illetve nem tudom milyen szabályok ezek, mert szösszenetnél akkor miért lehetett kitűzni egy konkrét napot?
No nem reszortom h megítéljek bárkit is, pláne nem a dokidat. És ha te megbízol benne és egyet értesz a döntéseivel akkor evidens h nála maradsz. A benntfekvésre pedig csak annyit h volt itt a lakóparkban 2 kismama is akiknek szintén kitűzték az időpontot. Nem volt más okuk rá, csak h az első is császár volt. Nem voltak betegek és semmi nem indokolta. Nem volt vékony a heg vagy ilyesmi. Szóval nem tudom h egyik doki miért tűzi ki a másik miért nem.
Azt az indokot teljesen elfogadom h a vajúdás segít a babának is, de azt nem értettem, hogyha mindenképp császárnak kéne lenni akkor nem tök mindegy h otthonról indulsz e v bennt vagy v indítják? Vajúdzs és ígyis úgyis csaszi a vége. És ha már ennyire császár-biztos vagy mi az hogy meg kell próbálnod simán? Miért? Ezt tényleg nem értem.
Lehet h csak valamit elolvastam? Nem figyeltem eléggé valamire talán azért merült fel bennem ennyi kérdés. De ténylge csak érdeklődés volt, nem beleugatás....azért mert panaszkodtál és mert tudom h én sem hagynám itthon a kislányom 2 hétre .

Fruzsi! Mintha korábban azt olvastam volna h altatásos csaszi után azonnal mozoghatsz ha magadhoz térsz a spinális és az EDA-snal meg attól függ h 6 12 v 24 órás izét klaptál e amivel nem lehet mozogni h a fejed ne fájduljon meg. De annyira bonyolultnak találtam h nem sikerült megjegyeznem.... :oops: Talán a dokid v a császárosok tudni fogják!

Laurának jobbulást!!
Vendég
 


Lituka,

szerintem tuti féltékeny lesz. Talán ha viszed majd sétálni a babód, akor vidd magatokkal mindig a kutyát is.
Szeritnem egy ekkora kutyus nem gáz a babó mellett, csak arra kell vigyázni, hogy ne maradhasson egyedül a babával és hogy ne nyálazza szőrőzze össze, amig nagyon pici a babát.
De csak szerintem.
Jaj, ne is mond!!!! Nekem is ez a parám, eddig kislány, de érdekes lesz, ha azt mondják majd, hogy fütyije van a mennyasszonynak! :shock: :lol: :lol: :lol:

KépKép
kisfruzsi
 
 


Fruzsi - Én azt az infot kaptam (de szerintem ezt is orvosa és kórháza válogatja), hogy 6 órát kell majd feküdnöm császár után (de pl. van érzéstelenítési mód, ami után 12-t kell). A babát rögtön megpróbálhatom mellre tenni fekve is .. nem kell ahhoz felkelnem :) lesz benne segítségem. Illetve ott lesz a Párom is velünk 1 órácskát, ő is segít .. tesz-vesz .. Aztán amikor neki mennie kell :( :( akkor elviszik a csecsemősök a babát, mert még 5 órát nem kelhetek fel hozzá, bármi van .. De amint tudok közlekedni, elhozhatom :)
Nálunk így lesz (legalábbis ezt mondták), én erre készülök :)
Párom ott lesz, és biztosan így is csodás élmény lesz az egész! Alig várom a hármasban töltött (ugyan rövidke) időt :)

Mezsótól sms :(
Sajnos nem jó hír ...

"Rosszabbodott Blanka sárgasága. Tegnap éjjel kiszáradással, étvágytalansággal kórházba kerültünk. Infúzión van, és kék fényben. Én meg az idegösszeomlás szélén... Mezso"

Jajj nagyon sajnálom szegénykéket .. szorítsunk nekik IS továbbra is :)

Ma jobban vagyok .. reggelizem, lefürdöm, és indulok a vizsgálatos túrámra ..
NST, majd UH, majd aneszteziológia :)
Jajj .. őrült kíváncsi vagyok ám, mekkora a kislányom!!!!!

Kép
szösszenet
 
 


Nono,

igen a doki biztos elmond mindent, csak annyira sokkolt a hír, hogy még mindig nem fordult meg, hogy csak 1-2 dolgot kérdeztem ezzel kapcsolatban. A császárra azt mondta, hogy még nem tuti, mert még van idő szeritne forogni, és hogy ha nem, akkor még arra van idő, hogy megbeszéljünk mindent.

KépKép
kisfruzsi
 
 


Mezsó, szorítok!!!!!!

KépKép
kisfruzsi
 
 


[quote="kisfruzsi"]J írta:kisfruzsiaj, ne is mond!!!! Nekem is ez a parám, eddig kislány, de érdekes lesz, ha azt mondják majd, hogy fütyije van a mennyasszonynak! :shock: :lol: :lol: :lol:

Nekem a múltkori UH-n azt mondta a hölgy (akihez mindig járok ... és már 3-szor mondta, hogy kislány), hogy ő vállal garanciát, és ha nem kislány, vihetem hozzá reklamálni .. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Ő millió %-osan biztos benne .. és kedvesen mutogatta, hogy "hát ott látszik, a napnál is világosabb" :) Akkor megnyugodtam :)
Nem tudom, mit éreznék, ha meglepets érne minket :shock: :roll: :lol:

Kép
szösszenet
 
 


Sziasztok!

Sajna ennyit nem tudtam visszaolvasni csak az utolsó oldalt.

Téjé,
Fogadd őszinte részvétem. Sok erőt kívánok neked! Remélem a baba segít majd neked ebben a nehéz időszakban! :( :( :(

Pumpóka,
remélem jól vagy!!! Vigyázz nagyon magatokra! Minden jót kívánok a holnapi esküvőhöz! Legyetek nagyon boldogok!

Celesztina,
Jobbulást Nektek!

Lituka,
Tegnap beszéltem az anyukával, aki Timinél szült. Nem győzött áradozni róla! :D :D :D
Azt mondta, hogy nagyon sokat segített neki, sikerült gátvédelemmel szülnie.
Én szerdán beszéltem vele telefonon, engem is megnyudtatott, hogy ne parázzak azon, hogy ilyen nagy már Beni, ha már két gyereket megszültem nagy valószínüséggel őt is meg fogom tudni.
A kutyushoz nem tudok hozzászólni.

Magi,
Drukk!!

Emi, Téjé, Nuska,
Gratula a betöltött 37. héthez. Most már hivatalosan sem lehetnek koraszülöttek! :D :D :D :D

Majd hétvégén megpróbálok visszaolvasni. Most mennem kell.

Andi

Kép
Kép
Kép
felsoa
 
 


Jah Fruzsi - Császározni nem késő a szülés beindulása után sem .. Sokszor komplikáció miatt alakul így :) Tehát attól ne félj, hogy kitfuttok az időből, a dokidnak lesz ideje mérlegelni :)
Mege leve ne félj .. úgy lesz, ahogy lennie kell :)
A baba érdekeit nézni mindenki :)

Kép
szösszenet
 
 


Mezsó,
Minden jót Nektek! Szorítok, hogy minden rendben legyen. Hugoméknál is ez volt a kisfiával. Pár nap kórház után mehettek haza. Remélem nálatok is így lesz.
Sok erőt Nektek!

Andi

Kép
Kép
Kép
felsoa
 
 


Mezsó: Nagyon-nagyon szorítok nektek!

Bolygó
Kép

Kép
bolygó
 
 


Hétfordulósoknak gratula!
Szöszi: Drukkolok a vizsgálatokhoz! Nem egy csendes nap elé nézel!

Bolygó
Kép

Kép
bolygó
 
 


Mezsóéknak megy a drukk :D

Andi : na ez jó hír..énis alig várom hogy találkozzam vele..habár nekem esélyes h pont akkor lesz szabin mikor esetleg megindul a szülés..május 1-2-3 nem dolgozik mert nyaral..csak nem pont akkor jönne picikém az újvilágba..

Fruzsi: nem ijeszgetni akartalak..csak annyira meglepődtek ők is..habár sztem a lányból fiu kevésbé esélyes inkább a fiukból szokott végül kislány lenni :D

kutyi tippeket köszi..persze nem engednénk a közelébe ez tök természetes..sőt meg is tanulja ő hogy nem szabad mert nagyon okos csak tényleg a kezdettől félek..mert hát a baba az első de nem akarom hogy a kutyusunk depis legyen meg ilyenek..próbálom megtalálni a legjobb megoldást..azt mondják folyamatosan szoktatni kell a baba illatához mielött hazahozzuk és az udvarra kell kiengedni mikor hazahozzuk hogy ott lássa elöször és ne érezze fenyegetve magát :)
meg hozzá kell tenni hogy nyáron és tavasszal ugyis egész nap kinn kergeti a lepkéket :)
lehet vkinek furin hangzik mit aggódok a kutya miatt..de ő nálunk családtag és nagyon sokat köszöhetünk neki mert anyukámnak nagyon sokat segitett a depis korszakában..azzal a sok szeretettel amit ad felénk..
Vendég
 


Jajj lányok, mikor lesz vége a rosz híreknek???

Mezsó,
Kitartás nektek! Szorítunk Blanka babáért!!!!

Engem tegnap hívott a szülésznőm. Szombaton délután megyünk az első CTG-re. Már nagyon várom. Akkor majd a strepto vizsgálatot is megkérdezem.

Kép
emi29
 
 


Mezsó, drukk Nektek!

Celesztina, jobbulást Nektek, tessék hamar meggyógyulni!

Evéshez még annyit, hogy a szőlővel is vigyázni kell a gyümölcsök közül, mert azt mondják az is puffaszt! Én Szandit mikor szültem augusztus végén, akkor volt pont idénye, úgy ettem volna, de a doki azt mondta csak módjával, max pár szem egy nap...

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Hétfordulósoknak grat!

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Sziasztok!

Szopi: Azért ne parázzátok túl a dolgot, persze, vigyázni kell az allergiás dolgokkal, de mindent nem lehet mellőzni! Csak ha ti is anyatejen éltek esetleg :)

Egyik ismerősömnek, tej-liszt-tojás érzékeny volt a babája, úgy hogy még csak szopizott, nem kapott semmi mást. Az én fiam meg 3 hósan már bébiételt evett és nem allergiás ételre. Szóval ez a gyerektől függ, ki kell tapasztalni mindent.

Az enyimek is 6 hónaposak voltak amikor tejet kaptak.

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Enyim lánnyal is majdnem így jártunk, besárgult a kórházban, elkezdett neki esni a bilirubinszintje, hazaengedtek minket, kedden, péntekre olyan sárga volt, hogy vissza kellett mennünk, és majdnem vércsere kellett neki :( Akkor nem szoptathattam 3 napig (a szoptatás lassítja a kiürülést) meg kapott gyógyszert. Ez hatott így megúsztuk...

Akiknek 0 a vércsoportja, a férjének meg, A,B, AB, az számítson rá, hogy nagyon be fog sárgulni. Nem 100% de nagyobb rá az esély. Nekem 0 a vércsoportom, a Bencéé A lett, Katáé B, és mindkettő sárga volt, Kata jobban.

Fővércsoportösszeférhetetlenség néven tudtok utánakeresni.

ZSu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


A national geographic-n most megy egy film: élet az anyaméhben

KépKép
kisfruzsi
 
 


Na az komoly ha ez igy van...enyim 0ás..apáét nem tudom de tuti nem 0 ennyit tud anyósom..asszem AB-s a lelkem..
Vendég
 


Köszi Fruzsi nézem is..ugyan már láttam de jó ha frissit a memóriám :)
Vendég
 


Sziasztok,

nem volt időm nagyon olvasgatni, de látom rossz hír is van..

Judit, őszinte részvétem, el se tudom képzelni, min mehetsz most át!

Kaja-téma: szerintem ez megint egy olyan dolog, amit nem egymással, hanem orvossal kellene megbeszélni (nem is a védőnővel) Nálunk több orvos is van a családban és meg tudom érteni, hogy annak, hogy a gyerek fél éves koráig csak tejcit vagy tápszert kaphat, meg van az oka. Nekem a pl. házmester mondta büszkén, hogy milyen ügyes az unokája, mert 3 hónaposan répát evett. Persze, mert csak azt adtak neki, csak abba is bele kellene gondolni, hogy egész életre kihatással van az, hogy mit csinálunk a gyerekkel az első éveiben és nem kellene kísérletezni rajta. Bizonyos dolgokat nem tud még lebontani a szervezet. Én nem akarok szélsőséges lenni, nyilván semmi közöm hozzá, hogy ki mit ad a gyereknek, de én ebben is inkább a hozzáértőt kérdezem meg, mint a játszótéri kollleganőket.

Kép
Kép
mango.
 
 


olyan jó képek vannak benne

KépKép
kisfruzsi
 
 


Mezsó! Drukkolok nektek nagyon! Nem lesz semmi baj! Pár nap alatt biztos hazamehettek! Az infúzió (folyadék) segít a sárgaságon.

Lányok! nekem szülésfelkészítőn mondták, hogy érdemes a kórházban pohárból itatni a babákat, pont a sárgaság elkerülése/illetve hamarabbi gyógyulása miatt. A folyadék kimossa a szervezetből előbb ezeket a szétesett vörösvértesteket, ami a sárgaságot okozza. Mivel még nincs annyi tejci, ezért érdemes folyadékot pótolni. Nálunk itt a kórházban mindig van kitéve a baáknak víz, tea erre a célra!

Lituka! tegnap megcsináltam a kenyésütőgépes kuglófodat. Tök jó lett!!

Én meg álomkóros vagyok napok óta!!

Kép
gabo001
 
 


VAn egy kérdésem:

A használt rucik fehérítéséhez mit használhatok???? Van egy pár, ami szürkés

KépKép
kisfruzsi
 
 


mangó! szerintem itt is mindenki megkérdezi majd a gyermekorvost, hiszen úgyis állandóan ez a téma a rendelőben, ha megy az anyuka a csecsemővel. Csak az még odébb van. Addig is lehet egy kis infót cserélni...
Egyébként védőnő és orvos is ált. tök mást szokott mondani. Tapasztaltam. Anyukák meg döntsék el....

Lituka! Hol a vonalzód??

Kép
gabo001
 
 


Kisfruzsi! Passz... talán Vanish, vagy a jó minőségű fehér mosóporok mint: Ariel. Vagy ez a kettő együtt még hatásosabb!

Kép
gabo001
 
 


Gabo, persze így van. Azért is mondtam, h. semmi közöm hozzá, ki mit csinál, csak van pár vállalkozó kedvű anyuka, aki úgy érzi, hogy az ő szuper gyereke 8 hónaposan hagymás rostélyost fog enni késsel villával :) :) Lesz itt még pár vitatéma, ne aggódj :) Most még csak pocakoskodunk, mi lesz a gyereknevelésnél ? ??? :) Sok-sok felelőtlenséget látok, ami elszomorít, de mondom, semmi közöm hozzá. Amúgy a mindenki mást mond témához: nekem azt mondták,h. a billirubin vagy hogy hívják a széklettel távozik, nem a vizelettel, ezért kell szopiztatni minél többet..

Kép
Kép
mango.
 
 


Mango,

ez szerintem is így van a billirubinnal!

KépKép
kisfruzsi
 
 


Kisfruzsi, hogy hívják azt a légyfogós undit??? Rájöttem, hogy nekem is kell egy :) :) :)

Kép
Kép
mango.
 
 


Mango, ez az, mindenki az orvosával beszélje meg...

Én absz megbízok a gyerekorvosunkban, és semmit nem csinálok másképp, mint ahogy megbeszéljük.

A bilirubin a Szegedi gyermekklinika orvosigazgatója szerint a vizelettel távozik, és a szoptatás lassítja a folyamatot.
Ennél több nekem nem kellett, kibírtuk a 3 napot.

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


mango! lehet, hogy széklet! Igazad van! Lényeg a folyadék már a kórházban.
A csecsemőtáplálás egy örök mumus.....
Tanfolyamon is volt szó róla, hogy nemhiába van meghúzva ez az egy éves korhatár. És utána is csak fokozatosan lehet: tehéntej, pékáru (glutén miatt), mert ezek hatása, lehet, hogy csak évek múltán jön ki. (lisztérzékenység, tejallergia...) Szóval én is azon vagyok, hogy ezeket lehetőség szerint mellőzöm amíg kell. (persze más a helyzet ha nincs más megoldás, mint nono-nál)

Lányok! a márciusi topikban a táblázat alapján mindig számolnak átlagot. pl. kislányok átlag 3500 grammal és 53 cm-el jönnek világra a 39+0. héten.
De van egy új tábli is: miért lett valakinek császár? Ez is tök tetszik!! (pl. ikrek, gyengülő szívhang, lepényleválás...)

Kép
gabo001
 
 


vénusz légycsapója :lol: :lol: :lol:

KépKép
kisfruzsi
 
 


Bakker nézegettem az 5-ös ikrek képeit, és elkezdett folyn ia tejem :)

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


na megint nincs időm reagálni..

Kiscica, te ne pánikolj ennyire! Kismaszat marad benn, amíg kell, okos ő, tudja mi a jó! Az anyatejes zacsit asszem auchanban vettük, nem olcsó, 10 db. kb. 2000ft. Vagy a 20 db-os volt annyi???

Karcsú kismamák!!! Én 71 kg vagyok, pedig csak egy babó van a pocimban. Az orvos persze 2x kérdezett vissza a férjem előtt,h. "Mennyi??" :) :)

Kép
Kép
mango.
 
 


Zsuzsófi! atyaég....! micsoda ellentmondásos infok! Széklet vagy vizelet tul. képp mindegy is. De hogy a szoptatás lassítaná a sárgaság elmúlását........ nem hiszem el!!

Kép
gabo001
 
 


Köszi Fruzsi :) :)

Zsu, én úgy tudom,h. azért jó a rooming in (és ez is lenne a lényege) hogy minél többet szoptassunk a babócát. Szoptatás káros hatásáról még nem hallottam sose. De mindegy, azért nagyon zavaró,h. mindenkinek mást mondanak...

Kép
Kép
mango.
 
 


Hűű v.ki kérdezte a kisruhák fehérítését!

Nekem a vanish fehér ruhákra+ étkezési szódabikarbóna és fél nap ázás és olyan mint a frissen esett hó.
Ha a ruha színes akkor vanish színes rucikra+ szódabikarbóna fél nap ázás és a színek is élénkebbek lettek!

Ezzel a módzserrel még azok az agresszív sárga foltok is kijöttek, amik csak ollóval vagy esetleg hipóval, de a hipó meg a ruha anyagát tette tönkre.

Mezsó! Kitartás! nemsokára minden jobb lesz!!!! Szorítok értetek!

Lituka! látom a féltékenység téma nem csak 2.gyereknél merülhet fel. :wink: Szomszédunkban egy juhász kutya volt és elég öreg de nem akarták kitenni a baba érkezése miatt...mára tökéletes az összhang a gyerek és a kutya mellett...sőt a kutya megvédi a gyereket. Egyszer elmesélte hogy csinálták, de mára annyira megbízható a kutya h a 2. babának (most 6hós) odaviszi a cumit is csak ne sírjon v nyalogatja. Spec én nem értek egyet vele de nem betegek a gyerekek. Pedig egy kis-lakásban laknak gyerekestül és kutyástól. Ha gondolod megkérdezem tőlük h hogy csinálják bár szerintem mivel náluk a higénia ismeretlen fogalom így nem biztos h megfogadnád a tanácsukat!
Vendég
 


Gabo: itten van..csak elöbb nem illesztettem be :D és örülök hogy siker volt a kuglóf..én imádom :D

Nono: köszi..de a higénia nálunk a legfontosabb..a pici cuccai közelébe nem mehet a drága :)

rettenet fáj a fejem és hogy mennyire szédölgök..még jó hogy pont kész a ebéd :D
Vendég
 


Sziasztok Mamik!

Megjártuk az anyakönyvezetőt, és Maszat mostmár tuti apukája vezetéknevét fogja kapni!! Meg vagyok nyugodva végre!!

Mezsóéknak Sok-Sok Drukk!!! Blanka erős baba, hamar rendbe fog jönni!!!

Mango
Pánik? Mikor pánikoltam?? Én a héten nem készültem szülni! Csak a pocakom lógását elemeztük, meg h még két hetet bennt akarom tartani, pontosan ápr. 5-ig!! Akkor már betöltött 38. hétben leszünk.
Zacsit is kérdeztem volna?? Nem tudom, de köszi az infót, mert terveztem venni!!! Bár most már anyagilag teljesen nullán vagyunk, nagyon sok pénzz elment ebben a hónapban, így ezt mostanság már nem fogom megvenni!!!

Sárgaság, kaja
Én ehhez nem tudok nagyon hozzászólni! Így nem is akarok okosakat írni. Annyit tudok, h hüvelyeseket ne nagyon meg szőlőt és kész.
Aztán, h mi lesz majd szülés után, meg mennyi tejem lesz és egyébként is, hogy lesz a kaja, az majd akkor kiderül!!!

Litu
Mi annó unokahugit mikor vittük haza, akkor egy 12 éves szobakutya várta. Messziről meg lett neki mutatva, h tudja, h mi az, és utánna nem volt gond! MEg nővérem kutyakozmetikus, és úgy kompenzálta a kiszorítottságát, h sűrűbben igazította a kutya haját, mert ugye akkor csak vele volt foglalkozva!
Igaz a ti kutyitok haja rövid, de a közös séta is tök jó ötlet! És szerintem mutassátok meg neki majd a babót, persze ne úgy, h egyből körbenyalja!!

Hú, most más nem jut eszembe, h mire akartam még reagálni!!

Tegnap azért kicsit sok volt a rossz hírekből, legalábbis nekem!
Téjé, Pumpi, aztán tegnap volt barátnőm két éves évfordulója, h meghalt, és a tv is este Anettka férjének a halálhírét nyomatta...

Kép

Lilypie Second Birthday tickers
kisscica80
 
 


Nono,

én kérdeztem a fehérítést. Nem próbáltad úgy, hogy egyenesen a mosógépbe teszed (előmosással) ezeket? Vagy áztatással igazán hatásos?

KépKép
kisfruzsi
 
 


fruzsi! Sajnos a nagyon besárgult dolgokra ill. a megszáradt foltokra nem hat ha a mosógépbe tettem! Szerintem nagyon gyenge ez a vanish és a szódabikarbónát mellé a nagyim javasolta és tökre bevált. Azóta minden kismama itt a lakóparkban ezzel a módszerrel mos ha v.mi nagyon foltos. nekem meg dagad a májam h milyen jó kis ötletet adtam tovább! :D Beképzelt sem vagyok...ááá dehogy! :D :lol:

lituka! gondoltam is h a higénia azért nálatok is fontos, igazából a story lényege az lett volna h van megoldás.....csak azt nem tom mi! :D

Képzeljétek beszéltem a szomszéd mamival, aki máj. 6ra van kiírva (én máj 5re) és neki csak 1700 gr a baba súlya! Az enyém meg 2700!!!!!!!! Most vagy akkora lesz, mint a márciusiaknál eszterexx Andrisa (ekkora azért nagyon nagy simán szülni) vagy korábban fog érkezni. Ahogy számolgattam a 4D és a dokim is kb u.akkora súlyt becsült.
Bár ha ténylge 36 hetesnek felelek meg, akkor meg nem értem h amikor 6 hetes terhes voltam miért nem mutatta ki a teszt (kb 4 teszt is - lett). HA viszont csak 2 hetse voltam akkor megértem miért nem mutatta a teszt, de a súlya alapján (meg a feje és a lába) 36 hetes vagyok.
Az egyetlen nyomorom h nekem ezt a babát simán kéne megszülnöm....és nem szeretnék sürgősségi csaszit. Szóval vagy előbb jöjjön vagy nagyon vissza kéne venni a súlynövekedésből!
Vendég
 


Nono,

köszi a tippet, ki fogom próbálni!

Olyan szarul aludtam az éjjel, égett a gyomrom, alig aludtam. Most meg egész nap hányingerem van és nagyon nyumi a hangulatom, de az már 2. napja.....Azthiszem lefekszem egy kicsit, hátha használ

KépKép
kisfruzsi
 
 


nyumi=nyomi

KépKép
kisfruzsi
 
 


Mango - Én 75 kg vagyok :D Tehát kereken 20 kg-t híztam .. no comment :lol: :lol: :lol: Óriási a pocakom, és mindez az albérlőjéről nem mondható el .. mert ő meg kis manócska :D

Nah .. megjöttem, megjártam a vizsgálatokat!!!
Az NST-t végigaludta a Lelkem .. ébresztgetés esélytelen .. így 1-2 "hagyjatok békén" mozgást bírtam belőle kiprovokálni .. aztán csókolom.
Utána UH .. minden rendben .. 37-38 hetesek vagyunk.
Alíz becsült súlya 2620 gramm (persze lehet több .. de 4kg-s baba nem fog minket megörvendeztetni, az már biztos :D)
Lepény érettsége I.-es.
Minden a legnagyobb rendben!
Aztán anszteziológia :) Szerencsére kaphatok gerinc-érzéstelenítést, így nem fognak altatni!!!
Nekem a 2-es csigolyám bajos .. és a 3-5 közé szoktak szúrni, szóval semmi akadálya.
6 órát kell majd feküdnöm, de az oldalamra nővérke segítségével fordulhatok :)
Röviden ennyi - nagyon örülünk a híreknek :)
Ez egy jó nap :D

Kép
szösszenet
 
 


Én is nemrég keltem fel, elaludtam!!! :shock:
Mostanában én álomkóros vagyok, szar a gyomrom, és fáradékony is vagyok! Szerintem csajok ez már a vég jelei! :lol:
baba is nagy, gyomor felnyomott... de biztos vann benn egy kis front is!

Igen pang a topik! Mindenki pihizik?
Én meg várom a szállítókat, mert ma hozzák a babakocsit és kiságyat! Leshetem őket egész nap, még boltba sem merek elugrani 5 percre! (tuti akkor jönnének) Jöhetnének már. :roll: :evil:

Kép
gabo001
 
 


Szöszi! De jó! Örülök a jó híreknek! Így legalább láthatod egyből Alízt!
Nem egy vasgyúró, de idekinnt majd megnő. Én sem szeretnék 3-3,5 kg-nál többet! :lol:
Pont én is ezen az NST-n gondolkoztam minap, hogy azért így a vége felé a babók már nem mozognak annyit (nincs helyük+ többet is alszanak állítólag), és pont ilyenkor kéne produkálniuk mozgást?? :roll: Aztán meg persze hiába ébresztgetik őket! :D
Zsófi is kicsit már visszavett a lendületből! :D

Kép
gabo001
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok én is!

Jól vagyok, bár délelőtt azt hittem megyünk szülni.....teljesen kimerültem, sztán rájöttem, hogy attól van, hogy éjjel Andrissal egy ágyban aludtam, ami egyszemélyes.....ez kicsit megviselt.......minden tagom fájt, mikor felébredtem..

Kép
Attila 3 éves volt áprilisban
Andris 5 éves volt júliusban
klarka
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?