A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008. augusztusi babák


Sziasztok lányok!

Szerintem a brutto létszám azért nagyobb, mint a netto, vagyis megint többen olvasnak és kevesebben írnak. Én is minden nap benézek, de írni nem jut már idöm. Pedig annyi mindenröl szeretnék beszámolni, csak mindig elmaradok mindennel.

Mecsi!

Köszi a kérdést, Imi még mindig köhög, annyi változott, hogy most már a többiek is egytöl egyig. :(

Zsófi!

Nagy szerencsétek volt Beni borulásával, még jó, hogy nem lett belöle nagyobb baj! Eni volt elsö szülinapjakor arcsormintás, mert felmászott a postacsomagokra, amik megindultak alatta és szerencsétlenségére telibe találta az írósztal élét, a homlokától az álláig kék-zöld foltos lett, de nem lett nagyobb baja.

A képek mind olyan csodásak, annyira örülök, ha ilyen sok van feltöltve és gyönyörködhetek a növekvö dedekben! A sok nyaralos, pancsolós és bulizós képek egyszerüen szuperek!

Panna!

Szép méreteitek vannak!

Sushy!

De jó lehetett Hollandiában! Én füzöm a páromat, de nem akar tulipánországba menni. Na de majd erre is bizonyára sor fog kerülni!

Sziszka!

Megjött a homeos cucc végre?

Nálunk annyi fejlemény van, hogy Dönci egy kézen fogva szépen ellépeget, de egyedül még nem akar menni. Azt mondja, hogy mama és papa ill. baba. Ez nekem azért nagy szám, mert egy gyerekem se szólalt meg két éves kora elött érdemben. Ö meg totál tudatosan mondja a magáét. Annyira imádom! Aztán megnyirtam a kisembert és most annyira fiús lett töle. Aztán ökegyelme nagy zabagép is, mindenevö kismalac. Én ezen már nem is filózok, hogy mit kaphat a nagyokosok szerint és mit nem, ami ízlik, azt eszi.
A tápszerrel én anno Regövel izzadtam meg nagyon. Már böven terhes voltam Döncivel és szerettem volna pár hónap szoptatási szünetet. Kínáltam én mindennel, de ö nem fogadott el cicin kívül semmit, viszont már nem is lakott jól vele, hiszen óránként kérte és ha nem volt elég, harapott, rángatott, nagyon kiviselkedte magát. Hosszú türelemjáték volt, mire megtaláltam azt a tápszert, ami végre ízlett neki. Már nem emlékszem pontosan, hogy mi volt az, de talán humana vagy milupa!? Nem lettünk nagyfogyasztók belöle, egy csomag elfogyott és onnantól megszünt az éjszakai ivászat és a tápszerezés is. Kitartás tehát hölgyeim, lesz ebböl még azért valami jó is! :)

Regöböl döl a szöveg, nagyon megindult a beszélökéje és magyarul is olyan szépen kiejti a szavakat, hogy csak na! Már egyszer bilibe is hajlandó volt pisilni, de azóta megint semmi. Nem aggódok, eddig minden kölköm éppen a 3. szülinapja elött lett hirtelen szobatiszta, de éjszakára is egyböl!
Panna erröl jut eszembe, hogy nem semmi Réka teljesítménye!

Eni megkapta az elsö bizonyítványát, de nem lett valami fényes. Hozott anyagból ennyire futotta... Talán egyszer majd megváltozik a hozzáállása és haladni is fog.

Nálunk zömmel pocsék idö van, szép öszünk van. Hetek óta szakad az esö, idöközben kinöttek az úszóhártyáink és a gyerekek kopoltyúi is szépen fejlödnek. :)
Átlagosan 20 fok van, vagy még ennyi sem. Szél és esö. :( Ma és még két napig koranyári hangulat van, de a hétvégére visszaáll a rend, esö, vihar, szél és 20 fok. Eddig az összes hétvége esös volt.
Idén nyáron eddig 3x volt a gyerekeken szoknya ill. a srácokon rövidnadrág, mert annyira pocsék volt az idöjárás. :(

Az idöjárás továbbra is arra kényszerít minket, hogy múzeumokba járjunk. Voltunk a Limes Múzeumban, ahol a gyerekek rómaiaknak öltözhettek be, a Természettudományi Múzeumban a dinó kiállításon, voltunk különbözö nyári ünnepeken, az állatkertben, szóval nem unatkozunk. Töltök fel mindjárt képeket is.

Volt megint lomtalanítás, lett még egy étkezöasztalunk és székek abból a szériából, amiböl nekünk is volt, így most teljes a létszám, a párom vissza tudta vinni a 4 széket anyósomékhoz. Vicces, mert utoljára pont egy éve volt náluk az asztalt visszavinni és most is úgy viselkedtek, mintha csak tegnap látták volna utoljára egymást, de kerülték szokás szerint a gyerek-témát.
Lett egy kis vitrinünk is és még pár apróság. :)

Aztán a ruhacsereberélös barátnöm végre hivatalosan is megerösítette a gyanúm, miszerint a 4. babát várja. Nem mintha látszana rajta, csak valahogy kihallani véltem az elmúlt hetekben a mondandójából és lön nekem igazam. Csak az a gond, hogy 200-as vérnyomása van, antidepresszívákat szed és az utolsó gyereknél nagyon durva terhességi mérgezése volt, minek utána a nögyógyász nem ajánlotta neki az újabb terhességet. Most persze be van tojva, de elvetetni se akarja, a férje ellene van, mert aggódik érte, hogy nagy baj lesz belöle, szóval most légy okos. Én nem mondom neki se egyik, se másik megoldást, nem akarom semmi esetre se befolyásolni, akárhogy is fog dönteni, mellette leszek.

Még beavathatnátok ennek a mágikus 90 napos diétának a játékszabályaiba. Én is ma palacsintáztam, tegnap meg befaltam egy fél rekesznyi barackot. Ha ebböl áll a diéta, jöhet! :)

Eldugulok, késöbb visszatérek!

Puszi: Barbi
Vendég
 


Drága Barbi
a diéta lényeg 4vagy 5nap más étrendel.
1. fehérjenap
2. keményítőnap
3. szénhidrátnap
4. gyüminap
5. ezt sokan kihagyják víznap

itt találsz róla bővebb leírást :
http://www.90naposdieta.hu/a-90-napos-d ... rasa--cikk

http://www.mindmegette.hu/index.php?app ... cikk=12381

Sziszka te hogy állsz a kilókkal azóta mennyi ment még le? Ki is csatlakozott még?

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Bocsánat az egyéves méretek lemaradtak ,
Niki 10 kg 20 dkg és 80 cm.
bende
 
 

 
 

Mi lesz holnap a Kopaszi gáttal?
Vendég
 


Sziasztok!

Nagyon jók a szülinapi képek, na meg a kirándulósak is!

Adri,
Nagyon jól nézz ki az 1-es torta, és micsoda finom lehetett a krém is! Imádom a málnát! :)

Mecsi,
Nekünk is van az a levegőfújós asztal, Virág igazán most kezdi érteni a lényegét, nagyon szereti!

Köszi a tápszeres válaszokat is, hát akkor remélem elfogadja Virág előbb-utóbb. De az is lehet, hogy ennek az íze nem jó, ez a Milupa Milumil 3-as. Tehén tejre nekem azt mondta a doki, hogy már lehetne, védőnéni viszont hogy fél éves korig semmikép. Na ezen igazodjak ki! Na mindegy, még nem adok neki tehéntejet, még próbálkozok tápszerekkel.

Kata,
Azért kell tápszert adnom most Virágnak, mert kezd fogyni a tej, lehet hogy nem iszom eleget ebben a nagy melegben, nem tudom. De mindenesetre még csak kiegészítést kap, olyan 50g-okat. Bár ma nem kellet, volt elég, nagyon változó hogy mikor mennyi van. De már csak reggel és este szopik.

Barbi,
Gratula Regőnek a bilizéshez! És biztosan nagyon édes ahogyan dumál! :wink:

Kép
Kép
dia123
 
 


Nálunk ma megvolt a szülinapozás, jól sikerült. Annyi, hogy nagyon nem akart aludni Virág napközben, de aztán végül aludt egy órácskát így nem volt nyűgi. Itt voltak a nagyiék, tesóm, meg a dédi is. Pörgött ezerrel a kisasszony, produkálta magát nagyon és élvezte a sok figyelmet! :wink: A torta is jól sikerült, fini lett a túrós-mascarponés krémje! Majd holnap teszek fel képeket, még a haja is krémes lett Virágnak, nagyon belejött a túrásba! :D Aztán kapott egy csomó szép ajándékot, a kedvenc idáig a Fisher Price-os tanuló kutyus mert az énekel és zenél! Holnap hozom a képeket!

Kép
Kép
dia123
 
 


VAn valakinek megbízható olcsó asztalos ismerőse?

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Sziasztok!

Nekunk holnap kb. 1-tol jo - olyan 3-4-ig. Nem megyunk inkabb el a Lurdy jatszohazba - most meg ingyenes - szeptemberben mar ugysem lesz az?

Jo ejszakat!

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


Sziasztok!
Nekem mostanában a "bruttó" részvétel a fórumon sem nagyon akar összejönni :(

Átfutottam gyorsan a képeket, nagyon édesek egytől-egyig.

Minden szülinaposunknak nagyon nagyon sok Boldog születésnapot kívánok!!!!!

Barbi, megjött nyaralás előtt a bogyesz, nagyon-nagyon köszönjük, hogy rendezzük az anyagi részét???

Nekünk is mozgalmas volt a múlt hetünk, voltunk két napot Dobogókőn és sátraztunk 3 napot Zamárdiban, minden nagyon szuper volt, de kissé lemaradtam a fórummal, ezután igyekszem majd aktívabb részese lenni :)

Mecsi, Lellén is ilyen a strand, nekem is nagyon tetszik!

Koadri, hogy álltok az építkezésel? Bírjátok türelemmel és energiával?

Zsófi, Beninek nagy nagy puszi a bibis szemecskéjére, édes kis kamikáze :)

Kicsit nehéz most újra ráhangulódni, így most ennyi leszek, de igyekszem aktívabb lenni ezután, most néhány hétig itthon leszünk :D

Aki most otthon csücsül és fő a lakásban, annak egy kis biztatás:

[size=12]Már csak 3 és fél hét és megyünk a nagy Talira a Balcsira :D
[/size]

Póló ügyben nem tudom mi legyen, holnap este megyünk Binyekhez....mi legyen? Az is eszembe jutott, hogy lehetne simán a megszavazott kép, szöveg nélkül, és a pólók hátuljára a babák-anyák neve. Mit gondoltok????


Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Zsóf! Elég komoly az a sérülés Benin! Még jó, hogy ennyivel megúszta!

Beleki! Már múltkor akartam írni, hogy Kristóf néha a képeken annyira hasonlít Rékára, hogy csak na. Ránézek, és mintha a lányomat látnám. Megnézném őket együtt, élőben is :D

Bende! Szép nagyra nőtt Nikid is!

Mi ez a levegőfújós asztal. Én még tuti nem láttam ilyet!

Barbi! Gratu Regőnek a bilizéshez, Döncinek a lépegetéshez. Réka is itt tart, vagyis kézenfogva irtóra élvezi (az én derekam annyira nem), de egyedül még nem. Illetve véget ért a jó világom, mert már lemászikk a fűbe is, meg a járdán is elcstangol, szóval nem olyan biztonságos a terasz, mint eddig volt, mert kereshetem a kisasszonyt ezentúl...

Mi ma déltől bevásároltunk Rékivel, aztán meg családilag Abaligetre mentünk ki du 6 körül a barátokhoz. Holnap vmi kertipartitra megyünk Csabim kollegájához. Nem tudom lesz-e vmikor olyan teljesen otthonmaradós nap. Őszintén szólva nem bánnám, mert így sosincs szusszanás. Még most kellene a képeket is felpakolnom, de már nincs hozzá energiám :cry: . Na majd holnap....

Jó éjt mindenkinek !

panna1
 
 


Eljött a nagy nap! belegondolok abba, hogy egy évvel ezelőtt még meg sem fordult a fejemben, hogy ma szülni fogok, mert semmi jelét nem mutatta Zsiga hogy ki szeretne bújni ebbe a világba.

2005 augusztusban nyitottunk kaput a gyermekvállalásnak, nem gondoltuk hogy nehéz menet lesz... amikor egy év múlva sem kopogtatott az ajtónkon a csoda elkezdtem agyalni mi lehet a gond.persze B. nem így látta.. Sikerült rábeszélnem, hogy elmenjünk kivizsgáltatni magunkat aminek az eredménye egy szörnyű szó: ismeretlen eredetű meddőség .Boldog voltam, hogy nincs semmi bajunk, de agyaltam akkor miért nem akar beköltözni pocakba a mi babánk! Aztán sok reménytelen várakozás teli hónap következett és 2007.októberben Zsigmondom megüzente egy éjjel hogy nemsokára beköltözik. Akkor még nem tudtam hogy mekkora jelentősége van az álmomnak.2007.november 19én segítséggel megfogant a mi gyönyörűséges kis Zsiványunk, és az első pozitív teszt november 30-án volt. el sem hittem.. én kislány koromtól fogva kislányra vágytam,így amikor az UH-n közölték hogy fiú , bevallom elkeseredtem mit fogok kezdeni egy fiúval? nem lehet vele babázni, de mindez csak egy -két napig tartott és amikor egy héttel a kiírás előtt 2008.augusztus 5.én 22.30kor a karomba vehettem az én szerelmetes kicsi fiamat már őszintén azt éreztem, én mindig is fiúra vágytam!

Imádom

amikor reggel bemegyek a szobájába és fülig érő mosollyal kacagva nyújtja a kezét felém és bújik..

amikor valami bánata van és keservesen sír elég ha bemegyek a szobájába és megnyugszik

amikor csak apa kell neki és az ő széles, biztonságot nyújtó válla

amikor puszit ad nekem az ő sajátos módján kinyitva a száját a számra teszi

amikor nyakig maszatosan csatatérré változtatja a konyhát mert ő egyedül akar enni kanállal....

amikor a játszótéren Mauglit játszva rohanmászik mindenfelé főleg a kis toronyba a lépcsőn

amikor nyakig homokos lesz és gyűjti a kavicsokat, botokat

amikor az apja hazaér és ő sikongat és megy és visít ha azonnal nem kapja fel

amikor az apján ugrál és győzelmes mosollyal nyugtázza én győztem!

amikor fogócskázunk a lakásban és ő sikongatva menekül előlem mindenbe beleütközve

amikor az ágyon feláll és elkezd futni egyedül, majd kamikáze módjára vetődik hátra kacagva

amikor sikerül neki az építőkockát egymásra illeszteni

amikor ledönti a tornyot amit építettünk

amikor kidobja a játékot az erkélyablakon és huncutul ártatlan arccal nézeget

amikor a kisautóját húzogatja, tologatja és berreg hozzá


amikor azt mondja a és aa ezek vagyunk mi B.vel amikor be nem áll a szája annyira mondja a magáét babanyelven méltatlankodik, mutogat


és sorolhatnám az idők végezetéig!

egyszerűen imádom hogy van nekünk és minden nap hálát adok érte Istennek, és azon vagyok hogy megóvjam őt minden bajtól és segítsek neki az élet nehézségeit leküzdeni! és ahogy B. mondaná: sohasem gondoltam volna, hogy egyszer valakit ennyire fogok szeretni és félteni!

Nagyon Boldog első születésnapot kívánunk Neked kisfiam!
Vendég
 


Sziaszotk Lányok és Babák!!

Isten éltesse a kis szülinaposokat!! Nagyon-nagyon sok boldogságot és milliónyi jó dolgot adjon Nektek a Jóisten, és persze Anya, meg Apa!! :)

Rég nem voltam már, mondhatni növeltem a bruttó fórumosok létszámát. Néhány naponta olvastam, de sajnos nem volt időm írni. Hamarosan azonban ismét aktív leszek én is.

Ma elsősorban Boni-nak köszönhetem, hogy bepötyögök néhány mondatot.
Boniko, gyönyörű, amit írtál a kisfiadnak!! Ilyet csak egy igazi anya tud írni!! Bevallom, megsirattam! :)

k.a.t.i.c.a
 
 


Még én is tartozom a szülinapos képekkel. Sajnos még most kezd befutni az összes, mivel nem mi fényképeztünk. Ha kiválogatom őket, teszek fel párat.

Nagyon aranyosak a kis partiarcok!! :) Szerintem szegények nem nagyon tudták, hogy mi is volt ez a nagy felhajtás körülöttük, de nagyon buli volt. Rengeteg ember, aki mind csak Őket akarja kényeztetni. :D Kell ennél több?

Most nézem csak a 2-est a vonalzónk végén...nagyon furcsa!! :)

k.a.t.i.c.a
 
 


Boni!

Nagyon boldog elsö szülinapot a kis Zsiványnak! Nagyon szépen megfogalmaztad a boldogságotok minden apró részletét, egy igazi boldog anya tükrözödik minden sorodból! :)

Teszek fel pár képet a kis rómaiaimról:
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Vendég
 


Játszótéren:

Kép
Kép

Imi gyakorol:
Kép
Kép

Volt egy kis kirándulásunk a metromegállónk túloldalán. Nagyon vicces volt az utca, mert egy kis patakban, vízesésben, tóban, birkalegelövel végzödött.

Kép
Kép
Kép
Kép
Vendég
 


Boni,
Boldog szülinapot Zsiginek! Gyönyörű volt, amit írtál! :)

Kép
Kép
dia123
 
 


Sziasztok!

Boni
Nagyon boldog szülinapot a kicsi fiadnak. Nagyon szép dolgokat írtál, jó volt olvasni! :-)

Mi hétvégén szülinapozunk, kíváncsi leszek, hogy Máté mit fog szólni a tortáknak.

Zsófi
Beni babának simi a sebes arcocskájára. Remélem már gyógyulgat. Ez egy ilyen sebesülős korszak sajnos.

Allergiád hogy van? Szedsz rá valamit? Én még semmit, és nem is szeretnék.

Nagyon szép babákat láttam!!!
kittina30
 
 


Na végre feltöltöttem a képeket, bocsi ha sok lesz, nem tudtam dönteni. Először a tortás sorozat:

Kép
Kép
Kép először ezt kóstolom...
Kép alakulunk!
Kép két kézzel
Kép kérsz??
Kép a fülembe is teszek!
Kép meg a hajamba is!
Kép a végeredmény!

Kép
Kép
dia123
 
 


Zsigikének
Kép

Boni gyönyörű amit írtál!

Barbi ide ért a rossz időtök :(
Gratula az ügyes gyermekeidnek. Annyira szépek a képek! Nálatok hány ezer kép van a gépen a gyerekekről?

Panna jó zsúfoltak nálatok is a napok :)

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


és a kedvenc ajándékok:
Kép első lufik
Kép zenélek!
Kép kutyus
Kép tricikli
Kép sátor

Kép
Kép
dia123
 
 


Dia
Szuperek a fotók, Virág nagyon édi.

A torta is nagyon szép. Ti sütöttétek? Jó ötlet az 1-es formájú torta.

Hogy örül Virág az ajdánékoknak!!!

Először mi is sütni szerettünk volna valami mesefigurásat, de úgy döntöttünk, hogy inkább rendelünk, mert nem nagyon lesz időnk. Anyósom és a nagymamám azért süt tortát, úgyhogy három tortája lesz.
kittina30
 
 


Barbi, aranyosak a gyerkőcök! :) Hihetetlen, hogy Nálatok még mindig olyan hideg van. Szegények! :(

Dia, jók a képek, szép volt Virág tortája! És milyen aranyos, ahogy örül a játékainak! :)

k.a.t.i.c.a
 
 


Boni! Boldog szülinapot a kis Zsiványnak! :) és nagyon gyönyörű, amit írtál... fantasztikus volt még így olvasni is!

Dia! NAgyon szuper lett a torta. Elárulod a krémet? Mascarpones lett? Virág, hogy örül az ajándékoknak! Cuki!

Barbi! Gondolom nem vígasztal, de itt most esik. Éppen hazaértünk a minitaliról. Mindig a párod nélkül mész a gyerekekkel?
Vendég
 


Bende szép méretekkel rendelkeztek! :D

Dia csudiszép torta csudiszép lányzóval :D nagyon édesen játszik az új játékaival.
A mascarponés receptet írjátok le kérlek!!!
Kell még egy tortát sütnöm úgy néz ki akkor megcsinálom az 1-est én is.Lehet sokan leszünk :S

Sziszka milyen nagy már a kutyutok!
Ha jól látom a képeken az albumba Noel baba is elindult a járássegítővel. Ezek szerint minden rendben van náluk. ?!

Mi ma megcsináltuk még a saját készítésű ajándék egyik felét , amivel 2napja szenvedek, mert Áron nem bír egyhelybe megállni ha fogom , ugrabugrál a kezemből kifelé de most sikerült. Még a kezéről is csinálunk ilyet. (Levegőre száradó gyurmából csináltuk) íme:

Kép
Van valakinek valami ötlete kör alakot hogy lehetne keretbe rakni hogy falra lehessen rakni? a madzag bele nem jó mert pont a teteje lett vékonyabb :evil:

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Mecsi! Vannak íves keretek keretezőnél, de, ha gondolod a tesómat megkérdezem, mert asztalos. Egyébként azért nem ajánlottam figyelmedbe, mert most el van havazva az építkezése miatt.
Vendég
 


Sziasztok lányok!

Istenke éltesse a sok kis egyévest, és persze a mai nap ünnepeltje még Barnuska is, és had ne mondjam, hogy sok sok puszit az anyukáknak, akik szintén életük egyik legnagyobb napját ünneplik, hisz nekünk köszönhető, hogy ez a sok gyönyörűség a világra jött és olyan szépen fejlődik.

Mi tegnap voltunk uh-n, kombinált teszt volt, a vérvétel eredmény csak 1-2 hét, de az uh szerint minden rendben, és úgy tűnik, hogy van egy nagy csomag a lába között, ez még nem 100%, de ezt a nagy fütyköst még én is láttam.

A képek nagyon édik, Beni szemére sok puszi

Igyekszem visszaolvasni.

Puszi

Ritus, Zorka és (ha apa beleegyezik a névbe, akkor a pici Levi)

Kép
rituspoc
 
 


Barnuskának is Boldog Születésnapot!

Kép

Kata írtam privit!

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Ritus! A Levi nagyon szép.... örülök, hogy minden rendben van Veletek!

MEcsi! NEkem? nem érkezett semmi.
Vendég
 


Mecsi! Válaszoltam!
Vendég
 


Boni! Gratu Csiguszodnak szülinapjára! Nagyon szépet írtál, már az elején futkosott a hátamon a hideg, és a végére persze én is elbőgtem magam :oops:

DIa! Nagyon Édi Virág a fotókon, és látszik, hog mennyire örül az ajándékoknak! Szép lett a tortátok is. Azt hiszem ugyanazt a dekorációs csomagot használtuk mindketten :lol:

Tápi: továbbra se csúszik le 40ml-nél több nála, így ma adtam neki joghurtot meggyel, és egy ksi sinlaccal, hogy sűrűbb legyen. Az ízlett neki. Hát most várom, hogy kijön-e az ekcéma.
Fogak miatti kakiözön még mindig tart,csak kibújnak már végre ezek a kis szemfogacskák :roll:

Ja! Barnusnak is boldog szülinapot kívánunk!

Na pöttöm alszik, én meg gyorsan töltöm a képeket, amíg lehet.

Pusz mindenkinek!

panna1
 
 


Sziasztok!

Én is kicsit el vagyok maradva az olvasással (is). Virágot és Hannát köszönteném utólag és a mai ünnepelteket is Zsigát, Barnust és Miksát!

Nagyon szépek lettek a torták, mindenki nagyon ügyike volt. Virág nagyon édes ahogy örül az ajándékainak.

Ritus jó hogy rendben vagytok, ha lesz időd dobj légyszi egy vonalzót a picurkáról is.

Hétvégén mi is megismerkedtünk a Balcsival, nagyon bejött a csajoknak, de a vasárnapi nap még ott is katasztrófálisan meleg volt. Mi Akarattyán voltunk, az inkább olyan Cintusnak való mélység volt. Nálunk meg ő a balesetes, leesett a lépcsőn. Szerencsére csak az utolsó előtti fokról, de így is elég csúnya lett a háta.
Bilivel mi is próbálkozunk, az esti fürdés előtt mindig eredményesek vagyunk, de nap közben is sokszor sikerül elcsípni.

Megyek, mert lassan ébred a banda, lehet, hogy kimegyünk kicsit pocsolyázni.

Andi

KépKép
jazmin2005
 
 


Sok boldogságot kívánok minden ma ünneplő kisfiúnak, kislánynak :)
Holnap mi is indulunk nyaralni (a már járó Zsombival :D mert 3 nap alat egész magas szintre fejlesztette tudományát, egész nap jár)

Puszi mindenkinek, szép hetet/ket, kb két hét múlva jövök legközelebb.
Vendég
 


Csenge, jó nyaralást, és jó időt kívánok Nektek!!

Minden kis szülinaposnak sok boldogságot :!:


Virág tényleg nagyon cuki, látszik, hogy nagyon élvezte a dolgot :D

Ritus, tök jó, hogy a kislány után most kisfiatok lesz :D És jobban vagy már?

Mi holnap megyünk haza a nyaralásból úgy néz ki, mert az idő is elromlott, meg a páromnak pénteken be kell mennie dolgozni :cry:

Vasárnap mi is előszülinapozunk már, Anyukáméknál lesz banzáj, az unokahúgom névnapjával összevonva (Bogi). Ja, és CsengiBogikának is boldog névnapot utólag :!:

Boni, nagyon szépeket írtál, örülök, hogy ilyen jól alakultak végül a dolgaitok, még ha nem is indult olyan zökkenőmentesen ;-)

Babát vett valaki a lányos anyukák közül? Szerintetek milyen lenne érdemes ilyen kisgyereknek? Hajasbaba kilőve, mert még mindent a szájába vesz... :roll:

Ja és köszi mindenkinek a képeket, nagyon szupik :!:

Sziszka, köszi a látogatást!! Képzeld, Eni délután olyan hisztit levágott, alvás előtt és után is, nem tudom mi volt vele :roll: :shock:

yuyu79
 
 


Ja és gratula minden már járó picúrnak!! Eni még csak mostanában kezdett kézen fogva menni, de még mind a két kezét fogni kell...

yuyu79
 
 


Virág nagyon cuki

Köszönjük a köszöntéseket! :lol:

Boldog szülinapot Miksának és Barnusnak is!

Barbi jó lehet a gyerekednek lenni...

Nyaralóknak jó időt!
Vendég
 


jja és a legfontosabb Ritus grt a kis kukacoshoz! :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

En is sok boldog szuletesnapot kivanok Zsiginek, Barnusnak es Miksanak! :) Boni, nagyon szep, amit irtal es tunderi a kisfiad!

Virag is nagyon aranyos az uj jatekaival - remelem szeptemberben majd tudunk talalkozni.

Ritus - klassz, hogy most meg kisfiatok lesz. Remelem mostmar jobban vagy!

Jo ejszakat!

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


sziasztok!

a délutáni, illetve dél körüli irományom is elszállt, legalábbis én nem látom!

Boni. nagyon szépeket írtál. én is megkönnyeztem. nekem is hasonlóan sokminden jut eszembe, most, hogy jön a szülinap... sokszor eszembe jutnak a szüléssel kapcsolatos emlékek is! ;) lehet, hogy papírra vetem, hogy megmaradjon majd nekünk is minden fontos részlet :)

nagyon boldog első születésnapot a mai kis ünnepelteknek! Zsiga, Miksa és Barnuska! remélem, hogy nagyon jól telt a mai napotok! és Ritusnak igaza van, anyuciknak is nagyon boldog szül(et)és napot!

én gyerekem ma teljesen elromlott... nem aludt délelőtt semmit, és délután is csak 1 órácskát! kész vagyok. de még mindig pörög!

egyébként lekopogom, de az utóbbi napokat átalusszuk. igaz, nincs korai fekvés, ellenben van korai ébredés! de a lényeg, hogy felfejlődtünk erre a szintre!

kajcsikkal állunk most hadilábon!

Andi. jó nyaralást nektek! szuper időt! gratulálok Zsombinak!

Julcsi, Eninek is gratula a járáshoz. hamar elérkezik a pillanat, mikor már csak Te is szaladhatsz utána! bár lehet, hogy Eni nyugisabb baba, mint Beni.

köszönjük a sok gyógypuszit! ma már sokkal jobb a szemünk! azonban mindig történik velünk valami... tegnap kis szerelme Bogika döntötte hanyatt a kertben, pont a betonos részen. akkorát döngött a kis buksi! annyira sajnáltam! na meg persze Bogika szülei is nagyon odavoltak, de szerencsére nagyobb volt az ijedtésg!

Vera. neked írtam még délután. el ne feledjem! nagyon szép méretei vannak Nikinek! :) én már élőben is láttam, hogy szép kis formás csajszika! :) amúgy merre voltatok pancsolni? mikor? nagyon jók a ti fotóitok is!

Barbi. jobbulást a bandának! szépek vagytok még mindig! tesoproject nálatok is lassan beindul?

Ritus. gratula a kis kukacoshoz! csak nem lesz már belőle kislány, ha van valami a lába között... :) állítólag a kislányokat nehezebb megállapítani az uh-n. én drukkolok! de arra nem válaszoltál, hogy tervezett volt a kis korkülönbség?

Kata. ne haragudj, hogy csak most írok, de most vettem észre, hogy nem ment el a délutáni üzim... :( a mai nap nagyon nem a miénk volt! sajnálom, hogy nem jött össze a tali! ígérem, hogy pótolunk!

Mecsi. holnap majd elmesélem, hogy mi van Nonóéknál ;) meglátogatjuk őket! elvégre közel lakunk egymáshoz!

és nagyon klassz lett a tappancs! a kezecskékről is kérünk majd képet!

a mascarpones krémről én is kérnék recit!

na most megyek altatni!

jó éjt mindenkinek!
bocsi, hogy ilyen hosszú és hiányos lettem... :(

sophie27
 
 


yuyu, köszönjük szépen!!én babaát vartam csengimnek , de még a haján dolgozok amint megvan dobok képet és végül csinálok ugyanilyet pici kézbeilöt is :roll:
a goa home kirakatában láttam ilyen sia márkájút és tetszett nekem is meg a leánykámnak is ezért lett ez a z ajándéka észemről, no meg nincs olyan állatkája vagy babája amit magával akarna vinni mindenhová...
baromira el vagyok egyébként úszva a millió dolgommal majd egyszercsak remélem írni is fogok majd rólunk :oops:
Vendég
 


Jó reggelt!

Mecsi én is csináltam sógyurmából 1 éves kéz és láb lenyomatot

:lol: olyan jó nézni kari óta mennyit nőtt a pracli :lol:

tegnap megkapta fiam a Vendel babát meg az Ikeás bogyóhuzogatót , kapott a kis barátnőjétől egy pólót, amit ő választott (21 hónapos) és egy gyönyörű ágyneműhuzatot :lol:

annyira édesek voltak, a lufikat kergették sikongattak, Zsiga a mini tortán a gyertya lángját próbálta megfogni, majd a tortát két kézzel tömte a szájába és kente ahova lehetett! kameráztuk is :lol: képek majd lesznek, de barátném nem küldte át még. :lol:
Vendég
 


Mecsi írtam!

Bocsánat Mindenkinek,h nem írok én sem,de lehetetlenség most a Levi mellett. Se éjszakám se nappalom a gyere mellett . Folyton rajtam lóg és folyton sír. én a fogára fogom....
makadu
 
 


Kitti, remélem, hogy hamarosan jobb lesz, és könnyebb neked is!!! kitartást! Nincs segítséged a közelben?

sophie27
 
 


Kitti kitartás!
Vendég
 


Kitti kitartás! nekünk a Pulsatilla nevű homeós bogyó segített! fogzásra is jó!
Vendég
 


Én is akarok hasi görcsöket mensi miatt! Hogy lesz ebböl gyerek, ha még egy nyamvadt ciklust se tudok produkálni!?
Mindenki terhes körülöttem, de én vagyok az egyetlen, aki ezt szivesen is csinálja, a többiek csak nyafognak. Rögtön cserélnék bárkivel a pocakosok közül! Teljesen be vagyok sózva. Nekem gyereket sokat! :)

Tegnap nagyot játszottunk. Gyakoroltam a csajokkal játékosan betümemóriát és szavakat kirakni, összeadni és kivonni. Imi is nagyon ügyes, ha így halad, jobban fog ez neki menni, mint Eninek, mert nem hisztizik, hanem csinálja.

A felsorolt programok zöme családi volt, vagyis a párom is jelen volt. Ma pl. strandolni készülünk, mert ma hivatalosan nyár van. Holnap a párom barátjához megyünk pancsolni, az ö szülei játszák a pótnagyszülöket. Igaz nem találkozunk velük sokszor, évente max. 2x, de az mégis intenzívebb kapcsolat (mert szeretik a gyerekeket), mint mondjuk a nemlétezö anyósomékhoz.

Szombaton fazekaskodni viszem a gyerekeket, vasárnap meg a Természet Házában lesz valami gyerekbanzáj.

Még mindig adós vagyok képekkel, mindjárt nekigyürközöm.

A szülinapos képek tündériek! Virág hogy örül, olyan édes! A torta is nagyon szép lett!

Elmaradtam én is a szülinaposok köszöntésével! Minden érintettnek nagyon boldog elsö szülinapot, emlékezetes napot kívánok!

Mentem, hogy jöhessek!

Barbi
Vendég
 


mi is nagyon boldog legelső szülinapot kívánunk minden kisbarátunknak és kisbarátnőnknek!!
Vendég
 


Sziasztok!

Először is nagyon köszönjük a köszöntéseket, aranyosak vagytok, Zsigunak is nagyon boldog szülinapot kívánunk így utólag is, és persze Mikunak is még egyszer;)

Nagyon nagyon jól buliztunk tegnap, Barnus nagyon élvezte, 13-an voltunk végül, baráti partit csaptunk, mivel anyósom Erdélyben az én családom pedig Szegeden...

Mascarpones tortát csináltam végül és isteni lett!!! Képet majd később rakok fel, a recept a sajátom, aki kérdezte, én a következőképp csináltam:

50dkg mascarpone, 50 dkg túró, 1 Danone Activia, 3cs vaníliáscukor, 2 citrom reszelt héja. Ezt jól kikevertem habosra, majd egy kerek tortaforma alját vékonyan megkentem, erre egy réteg babapiskóta, krém, banánkarikák, krém, babapiskóta, krém, barack és végül krém a tetejére;) nagyon fincsi lett!!!

szóval a buli nagyon jól sikerült, Barnus megkóstolta élete első sörét is apával:) - persze alkoholmenteset - és meglepő, de ízlett neki:)) volt sok lufi, rengeteg ajándék, ami igazán a szívéhez nőtt, az egy rózsaszín vasaló:))) nem viccelek, voltunk a Régióba és ahogy meglátta, nem engette el a bemutató darabot, így azt kellett megvegyük:))) két kézzel kapaszkodott bele a pénztárnál, alig bírta az eladó leolvasni róla a kódot:))) és azóta sem engedi el sűrűn:)))

képeket majd később megpróbálok letülteni, felrakni, de most elég nagy káosz van itthon, így megyek pakolni....


Zsófi, örülök, hogy Beninek nem lett komolyabb baja, elég csúnya az a horzsolás, remélem hamar rendbejön?!

Kitti, kitartás, majd csak jönnek könnyebb napok is!

CsengeAndim, már biztos nem olvasod, de azért nagyon jó utat nektek, pihenjetek helyettünk is, és köszönjük még egyszer a palacsintát, nagyon fincsi volt!!!

Barbikám, türelem, majd csak eljön a Te időd is a pocakra, egyébként Ritusék ma voltak nálunk, már jobban van és olyan szépen gömbölyödik:))

na mentem, hogy jöhessek, ahogy Barbi is mondta:))

sniky
 
 


Kitti úton van a járgány apájánál ! :D:D:D
Használjátok egészséggel remélem Levike örömét leli benne és jobban fog tetszeni neki mint Áronnak.
Ha Levi valamit eldug majd nézzétek meg néha a kisató ülése alatt Áron pl a kulcsomat szokta odarejteni. :lol: :lol: :lol:

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Lányok!

Hogy tetszik, ez egy bodyra lesz hímezve.
Kép
Vendég
 


Kata cupi :lol:

ma voltunk mérlegelésen, Zsiga 9250g és 74cm nem hízik a drágám..mondjuk amennyit megy :shock: :lol:

holnap veszek biotejet és holnapután kipróbáljuk kicsibe :D

snicky örülök,hogy jó volt a buli :lol:

Dia dekorációt tortára hol vettétek?

Barbi drukkolok neked! lélekben megyek kirándulni veletek!
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?