A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2013 májusi babavárók


Nusildi, a túrós bukás - mosási probléma azt jelenti, hogy nehezen jön ki, vagy vmi mást??? Mindig bele tudom látni a hülyeséget mindenbe... :O Marci ritkán büfizi vissza a tejet (ha igen akkor se látom, hogy mit, nem sok és lenyeli szegény :S), viszont van, hogy túrós.

A múltkori 4,5 l víz annyi volt, amennyi jólesett... Durva, mi?

Cumi: Én is szeretem - ki lehet sterilizálni, a kezét ugye akkor veszi be a szájába amikor akarja (ha hót koszos is). El lehet tőle venni, szerintem az ujjszopásról nehezebb leszoktatni valakit. Bence 1,5 éves koráig cumizott, nem volt nehéz leszoktatni, szerencsénk volt (egyszer elfelejtettük odaadni neki lefekvéskor és utána nem erőltettük, ő nem kérte), de nagyobb gyereknél már nagyon nem tetszik. Különösen, ha azzal együtt próbál beszélni. Talán annyi volt a könnyítés, hogy mindig elkértük tőle, amikor már csak lógott, így egyre kevesebbet volt a szájában. És azzal is szerencsénk volt, hogy viszonylag korán megtanulta megkeresni és betenni a szájába - éjjel is. Van direkt foszforeszkálós cumi is :D

Nálunk a fürdetés egyszerre megy - én Bencét a nagykádban, férjem Marcit a kicsiben. Napirendünk nincs :) Csak az esti 8-as fürdés (ami most is tolódik).

Szopi idő most lecsökkent 20-30 percre.
amidaalah
 
 


Cumit én nem tudom erőszakkal a szájába tömködni, hogy azt rágja a keze helyett. A cumi egyszerűen nem kell neki (nem bánkódom miatta). A keze kéznél van, nem tudok mit tenni, főleg most, hogy fogzik. Komolyan. Végighúztam az ujjamat az ínyén, és bizony az a két pötty már nem két pötty, hanem a fogacskák felső széle, és bizony érezni már... De még csak 2,5 hónapos!!! :roll:

Amidaalah, nagy gratula Marcinak a nagy alváshoz! Cicid hogy bírta reggelig? A "vendéged" azért várhatott volna még, nem szép tőle...

Kaja program, én úgy csinálom, hogy meglegyen Picurnak a napi 6 evése. Hajnalban az első, aztán reggel, aztán dél körül, kora délután, uzsonna fél hat körül, és a maratoni vacsi fél nyolctól nagyjából fél kilencig. Így éjszaka nyugodtan alszunk mindannyian.

Bukás-mosás, én simán hideg vízbe áztatom, egy kis Flóraszepttel megtuningolva, és szépen kijön minden folt. Nekem pelust kell tennem a szabadon lévő cicimre is, mert annyira folyik belőle a tej... :roll:

Kellemes hétvégét mindenkinek, és vasárnap apák napja lesz! :)

Kunkááááj! :) :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Bocs Picur, nem akartam agresszív lenni! Ujjszopiról is le lehet szokni, meg megvannak annak is az előnyei (ahogy írtad is)!

A cicim túl jól bírta, meg is lepődtem - mondjuk Marci már régóta próbálkozott az átalvással, és nem kellett neki sok, volt ideje hozzászoknom (de egy kis feszülés megnyugtatott volna :P).

Kép

Kép
amidaalah
 
 

 
 

Picur,
miért nem használsz melltartóbetétet a másik cicidre szoptatáskor? Nem bonyolultabb a pelenka ( mosni kell, ha sokáig áll akkor a tejnek szaga lesz stb)

Kép
Kép
mmc
 
 


Sziasztok Lányok!

Megvolt a tegnapi hőmérés és nem volt láza szerencsére. Tegnap teljesen kikészítettem magamat ,a bukás a láz téma ...szörnyű!
Próbálom sokat büfiztetni,hogy ne legyen baj. Igaz ez éjjel nem túl mókás...mert amúgy is lassan eszik,plusz még maratoni büfiztetés és megint nincs alvás. De legalább benne marad a kaja.

M is cumizunk kicsit,annyira nem szereti de van amikor megnyugszik tőle. Éjjel ha kiköpi akkor már olyan mélyen alszik hogy nem igényli újból.

Nálunk a legújabb amióta meleg van hogy kevesebbet eszik. Lehet hogy a meleg miatt? Az is igaz hogy 3 óra a maximum ,sőt van hogy 2 óránként kér.

Jaa és most már napok óta nap 1 kakik pelus van csak....eddig minden evéskor jött a kaki,most meg semmi.

Picur,én szopi közben a szabad cicimből pálinkás pohárba gyűjtöm a tejet :D :D elég viccesen nézek ki,de felhasználom a vitaminok beadásához meg a homeós bogyóhoz.! :D Ne vesszen kárba :D

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Nem voltál agresszív Amidaalah! :) De jó, hogy volt időd felkészülni az átalvásra! Nekem egyik napról a másikra aludta végig Picur az éjszakát, igaz előtte is csak egyszer kelt, de aznap reggel a fájdalomra ébredtem.

Mmc, nekem nem elég a melltartóbetét szoptatáskor... Azt szoptatás után, és éjjel használok. Komolyan mondom, álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer ennyi tejem lesz. Igen, a pelenkák folyamatos körforgásban vannak... :roll:

Szandi, én fekve szoptatok, úgy bajos felfogni pohárba, de nagyon jó ötlet, hogy ne vesszen kárba! :) Milyen vitaminokat adsz Hannának? Én nem adok semmit Picurnak, azt kapja, amit én beveszek, ami csak a Kálcium és a Magnézium.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy a kunkáj ennyire tetszik mindenkinek, én is mindig derülök, mikor meghallom a kunkáj, anya, kunkáj szólamot. Zéti vicces kissrác, de nagyon öntörvényű....egyenlőre sem a jó szó, sem a haragos nem számít neki, megy a feje után.....sajna ma kellett neki vennünk egy hámot/kengyelt/pórázt, kinek hogy tetszik....mert nem tudok vele sétálni, mindig elszökik, kifut az útra vagy csak elfut messzire. Lelkiismeret furdalásom van tőle, de inkább ez, mint, hogy elüsse valami vagy eltűnjön. :shock:

Veronika, hogy van Pálmi?? Lázas még? Adrika nagyon szépeket eszik-alszik :)

4É, ha elalszik szopi közben, akkor alszik és kész, kimarad a játék....ha nem, akkor játszik egy kicsit és ha elfáradt, akkor jön a körforgó, amire talán elalszik....de Zozó furán van összerakva, csendben a szobájában nem alszik, csak kint a nappaliban a hangzavarban :wink: biztos ezt szokta a hasamban....

Valamit egész nap meg akartam Tőletek kérdezni, de komolyan, az agyam, int egy szita.....mindent elfelejtek. A házat lassan elöntik a cetlik, mert mindent fel kell írnom. :lol:

Cumi-ujjszopás: én 11 éves koromig szoptam az ujjam, sehogy nem tudtak leszoktatni, ha bekenték valamivel, akkor lemostam.....de nem éltem meg rossz emlékként....a szüleim válása után hagytam abba...A fiúk cumiznak, de csak alváshoz kapják meg. Zalán magától hagyta abba, egyszer csak nem kérte sőt kikérte magának, ha felajánlottuk. Zétinél is várom ezt, de ki sem hozhatják az ágyukból és szerencsére eddig megtalálták maguktól éjjel.

Ma kiderült számomra, hogy a mai nap volt az utolsó az oviban......apa intézte ezt és meg is kérdezett engem, hogy meddig menjen Zazu, de azt már nem olvasta, hogy már csak az egész városból összevont csoport lesz....úgyhogy hétfőtől itthon leszek mind a három fiammal..... :shock:

Zozónál is beindult a hasfájás-féle, nagyon mohón eszik, remeg, ha a szájához ér a bimbó vagy a cumisüveg, szinte fuldoklik, folyik orrán-száján és mindezt 2.5 óránként.....csak hangos üvöltéssel bírjuk ki a 3at.

Irigykedem mindenkire, aki visszavette már a ruháit.....én majd jövő ilyenkor. :)

Nálunk alapvetően van napi rutin, de a nagyobbak miatt ez már kicsit rugalmasabb, de arra jöttem rá az évek alatt, hogy a rutinnal egy a tuti, hogy állandóan változik....ha megszoktam valamit, elmondtam valakinek, akkor rögtön változott, mintha a srácok nem akarták volna, hogy unatkozzam :lol:

Nálunk a kákó-csapda abban mutatkozik, hogy nyakig kiönt. Minden pelusban van kaki, de alkalmanként gellert kap a cucc és vagy a rugi lábrészébe eszi be magát vagy kiönt nyaknál.....überguszta. :?

ÁÁÁ, tudom mit akartam kérdezni.....mi a véleményetek a mosható melltartóbetétekről?? Használ valaki ilyet?

Kunkáj mindenkinek, aludjatok sokat és gyorsan :)

[/img]

Kép
Kép
Kép
sandie
Kaposvár
 
 


Na, valami megborult nalunk, este 2 orankent evett 2-szer egymas utan es most ra 4 orara a hosszu alvas helyett.. remelem csak ma nem stimmel valami es inkabb majd az alkalmankenti mennyiseget noveli, mert most a surubb evessel meg kevesebbeket eszik... 80-at a 120-130 helyett...

Palmi ma elso nap laztalan! Csak kora delutan volt nagyon enyhe hoemelkedes mar csak, estere meg mar semmi :) Azota se tudjuk mi volt ez, 5 nap laz, mas tunet semmi!

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Az a remek helyzet allt elo, hogy nem tudok elaludni...

mmc,
erdekes ez az altasd el 10 utan... mi meg ezzel kuzdunk Palmival, hogy nem birjuk idoben agyba dugni, reggel meg haldoklik mikor fel kell kelni az ovi miatt fel 8-kor... mi lesz majd ha suliba megy? Akkor meg korabban kell kelnie majd!

Amugy a tapszeres dobozon nektek meg valoban 6 etkezest irnak, de nekunk mar betoltott 2 honaposan csak 5-ot.. persze 5-szor 150ml-t... ez ugy stimmelne is ha megenne 150 ml-t alkalmankent, de nem eszik..

amidalaah,
gratula az ejszakahoz! :)
A nagylanysag meg jokor jott...
sz.veronika
 
 


Amidalaah,
gondolom a mosasi problema azt jelenti, hogy amire bukik azt ki kell mosni - ruhat, textilpelust... vagyis mas gondot nem okoz a bukas csak annyit hogy mosnivalot csinal...

Akkor csak az en gyerekem volt ilyen bena hogy nem vette maganak vissza a cumit ejszaka hanem sirt erte es nekem kellett?? Foszforeszkalossal is probalkoztunk...

picur,

gratula a fogacskakhoz! :) tenyleg jo gyors :) mi meg sereghajtok leszunk ha Adri is koveti az en vonalam, mert nekem is es Palminak is 1 evesen jott ki az elso fogunk :)


csalexandra,

en is ilyen vagyok, raporgok temakra... :)
Ezen en is filoztam hogy a meleg miatt eszik kevesebbet? Melegben nekunk sincs etvagyunk.. en adok idonkent vizet idokozben, par kortyot iszik (10ml)

Ugyes vagy a tejcsi gyujtessel!

Sandie,
en meg 10 eves koromig szoptam az ujjam :)) Es nekem is egy "sokk" kellett hogy leszokjak..

Hetfotol kitartas!
En mara teljesen kiborultam hogy egesz heten nem volt Palmitol szusszanasom meg egy kis egyedulletem...

Hangzavarban alszik :lol: Biztos ugy erzi magat biztonsagban, ha erzi hogy korulotte vagytok.

Hat akkor kunkaj :) lanyok, remelem elobb-utobb elalszom... (mire Adri ebred es kajat ker :) )
sz.veronika
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Veronika, kitartást neked, most már túl vagytok a nehezén, lassan alhatsz te is! :) Tudom, kevés vigasz, de azért vigasz... ;)

Azért örültem volna, ha várnak még a fogacskák, már előre rettegek, hogy meg fogja rágcsálni az amúgy is lestrapált cickóimat, és azt mondják, hogy az nem kellemes. Szerintem visszasírom majd a "normál fájást"... :roll:

Nemsokára indulunk Pestre a rokonokhoz, nem nagy kiruccanás, csak látogatás, de azért remélem Picur jól bírja majd az utat.

Kellemes napot mindenkinek! :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Picur,
jajj, azt a baratnom is mondta, hogy fajt neki amikor a gyerek raharapott... de hirtelen ugy reagalta le meglepeteseben hogy a gyerek soha tobbe nem harapott ra (arra mar nem emlekszem hogy rakiabalt vagy hogy, de megertette a kolyok :) ) es ugyanigy jart a masodik gyerekkel is :)

Na en most fekszem, Adrit atvette apa... :)

Kunkaj :D

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Sziasztok!

Veronika Bátor pár napja kevesebbet eszik, olvastam, hogy Adri is. Lehet, hogy a meleg. Bátornál most a 90-100 az átlag kb. de volt, hogy már 160-at is megevett, mondjuk ez egyszer volt, és utána jött a kajakóma. :lol: :lol:

Amidalaah de szuper, hogy Marci egész éjjel aludt!! Áruld el, mi a titkod! Esküszöm, nem árulom el senkinek. 8) Bátor olyan, mint egy svájci óra, amint letelik a három óra, már éhen akar halni. Szerintem hozzá időzítik az órákat. :lol:
Cumi begerjeszti, azt hiszi jön belőle valami, és amikor rájön, hogy semmi, akkor sír. Így azt hiszem nálunk nem válik be nyugtatásra.

Picur varázsló lesz a kicsi fiad, hogy már ilyenkor kibújnak a fogacskái! :lol: :lol: :lol: Remélem fájdalommentesen jönnek, és gyorsan. De nézd a jó oldalát, legalább gyorsan túl lesztek rajta! :lol: Nálam a vanish szappan vált be, bedörzsölöm és dobom is be a gépbe.

Csalexandra én is szoktam gyűjteni a másik mellemből a tejet, mikor szoptatok. A múltkor pelenkáztam, erre beindult mindkét mellem, nem volt rajtam felső, odajött a férjem, és pont egy pohár volt a kezébe, erre odatartotta az egyik majd a másik mellem alá, annyira röhögtünk. :lol: :lol:

Sandie kunkáj nálunk is szójárás lett, férjemmel is köszönünk el este. :lol: :lol: Van még valami hasonló ilyen? :lol: :lol:
Bátornál is szokott olyan lenni, hogy annyira eszik, falja a tejet, hogy utána még az orra is olyan és az egész arca. Csodálkozom is, vajon hogy csinálja? :shock:


Én kicsit meg vagyok ijedve, kevesebb a tejem, a melleim sem feszülnek, mindig attól félek,hogy nincs is benne semmi. Az egyikből tegnap szinte csak 10-et evett, még jó, hogy a másikban azért volt annyi, amennyivel jól lakott. Szerintetek mi lehet az oka? Mit tegyek, hogy beinduljon? Eddig az volt a baj, hogy sok van, most meg egyre kevesebb.
A másik kérdésem az lenne, hogy tudom 6 hetes a gyerekágyi időszak, és az alatt vérzés lép fel. Na most nekem a 3. hétig szinte csak barnázás volt (bocsi a részletekért), és 3 napja kezdtem el élénkpirosan vérezni, és mensis görcseim is vannak. Ez vajon mensi? És köze van a kevesebb tejemhez? És így kénytelen vagyok a kevesebb tej miatt egyszerre két mellemből szoptatni, ami baromi rossz, hisz így is kevés volt a 6 óránkénti szoptatás egyből a fájdalom miatt. Szóval most 3 óránként kell átélnem a háton leizzadás, és szem becsuk, fog összeszorít élményeket. Szupika. Mindig van valami aggódni való.
Olvastam, hogy igyak tejserkentő teát, vagy sört, hát ha bármelyiket is innom kéne, tényleg semmit tejem nem lenne, mert teát és sört sem bírok inni. De figyelek a folyadékra, és próbálok pihenni is, reggel visszafeküdtem egy órára, jól esett nagyon.

Bátor csütörtökön volt 3 hetes, 2350 grammal született, és 3260 gramm volt meztelenül!!!!!!!! :D :D :D :D

Mindenkinek szép napot!!!

Kép
savariaa
Érd
 
 


Sziasztok Lányok!

Ma éjszaka harcoltunk Hannával ,megy a visszaszoktatás a kiságyba anya és apa ágya helyett :D ! Ami persze nem olyan jó neki. Pedig nem volt sokat köztünk de már rászokott.

Picur , a tejet a hasfájás elleni homi bogyóhoz és a D-vitaminhoz gyűjtöm. Nem tudom miért kell a D-vitamin,a háziorvos írta fel még az első napon amikor haza jöttünk,pedig azt mondta hogy Hanna kicsattan az egészségtől és minden rendben.
Amúgy Hanna is a kis öklének esik neki ha nagyon sír,beveszi a szájába és nyammog rajta :D!

De valami vitamint nekem is kéne szednem...

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


D vitamint minden babanak kell szednie :)

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Megjöttünk a kiruccanásból. Picur előtt lengetem a kalapom, agyon-vissza lett dicsérve, annyira jó fiú volt (persze mindig az, egy szavam nem lehet!). Az utat végig aludta, a cél előtt kezdett sírdogálni picit, hogy éhes. Megálltam egy benzinkút parkolójában, és szépen megetettem. Aztán hazafelé is ez volt, a cél előtt picivel, na akkor már ordított, mert melege volt. Pedig egy szál rövid ujjú kis body volt rajta, de olyan sz.r ez a hordozó, hogy totál beleizzad a háta. Csurom víz volt szegény, pedig ment a klíma a kocsiban.

Sandie, a kaka-csapdás leírásodon jót röhögtem. Nálunk is ez a helyzet, de szerencsére tartja az átlag 4 naponkénti kakát. Na de akkor aztán tényleg kiönt nálunk is... :D :D

Egy babánál tényleg viszonylag egyszerű egy napi rutint bevezetni és tartani, hisz nincs másik gyerkőc, aki ezt felborítsa, átvariálja. Hogy három gyerekkel ezt hogy bírjátok (nem csodálom, hogy Ancsa sem jelentkezik túl gyakran), fogalmam sincs, de minden elismerésem. Főleg, a hétfőtől beköszönő nyári szünet fényében!

Szandi, D-vitamint minimum 1 éves koráig minden gyereknek adni kell (egészséges csontképzés miatt), és mivel csepp formájú, így elég rácseppenteni a nyelvére, nem kell a tejjel bajlódni. Ízetlen (mint egy rossz tréfa, haha), így nem okoz gondot a babának lenyelni.

Savariaa, Bátor egy zabagép. Már bocs, hogy így konkrétan, de télleg az, és neked is hatalmas gratula, hogy ilyen jól bírod a szoptatást a fájdalmak ellenére. Én már viszonylag régóta mindkét mellből etetem Picurt, így több is a tej, hiszen gyakrabban éri az inger is a ciciket. A legelején én is csak mindig az egyikből etetettem, de aztán annyira befeszült a másik, hogy jobbnak láttam mindkettőt a szájába nyomni. És lekopogjam, egyre ritkábban fáj a jobboska! Azért két és fél hónap sziszegés után ez már komoly előrelépés! :D Sajna a mensivel kapcsolatban nem tudok semmit mondani, mert nekem azóta sincs, persze nem mondom, hogy hiányzik. ;)

Tej falása, nálatok már volt olyan, félrenyelt a baba, és nem vett levegőt? Szinte olyan, mintha fuldokolna. Aztán hirtelen levegőt vesz és felsír (talán így kellett volna, mikor megszületett, és így pótolja :D). Na szóval ennyi a tejem, ezért nem etetem ülve, mert akkor szokott előfordulni.

Veronika, azt mondják, hogy ha nagyon megijed a gyerek, amikor anyuka rákiált a harapás miatt (inkább feljajdul na), el is utasíthatja a cicit. Azért ezt nem szeretném, úgyhogy megpróbálok majd halkan kiabálni... :D :D

Szandi, olyat nem tudtok csinálni, hogy a szobátokba átteszitek a kiságyát Hannának? Akkor talán nem olyan nagy trauma neki, hogy egyik nap még mellettetek aludt, másnap meg már egyedül a szobájában. Tudom, mondtad, hogy kicsi a helyetek, de lehet, hogy egyszerűbb lenne, és könnyebben szokná meg a helyét Hanna is. :)

Na elvonulok, Picur már horpaszt, és én is elfáradtam a rokonozásban. Kunkájos jó éjszakát mindenkinek! :) :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Szandi, én ilyen esetben a szerintem enyhén állott tej szagú, de a bébinek mennyei manna 'illatú' aznapi vagy éjjeli pólómat szoktam betenni a kiságyába, hogy anya kicsit ott legyen neki....a fiúknál bevált, most Zozó is a pólómmal alszik (van, hogy pelenka helyett, azt teszem be nekik)....így megszerethetik a kiságyat, hiszen abban is ott vagy. :wink: De nem biztos, hogy mindenkinél működik. :oops:

Savariaa, más elszólás.....hmmm, majd gondolkodom, de nekünk már annyira beépültek ezek a házi szókincsünkbe, hogy nem tűnnek fel. :lol:

pl van egy....aszulálni mennek, de aluszkálni......ha még eszembe jut valami megírom, begyszó :D

Kunkáj evribogyó

Kép
Kép
Kép
sandie
Kaposvár
 
 


Szandi,
pálinkás pohár :-)
Lizával, amikor tanítottam pohárból inni, akkor pálinkás pohárral gyakoroltunk, mert az pont neki való méret volt. Amúgy lehet kapni, anyatejgyűjtő kagylót. Úgy emlékszem, Magnoli mintha írta volna hogy ezt használta, de lehet hogy rosszul emlékezem.
A D-vitamint én csöppentem Boti szájába, ha ordít, hogy éhes akkor nagyon egyszerű.
Liza annyira megszokta a D-vitamin cseppentést, hogy este már maga kéri (dabíííííí) és nyitja a száját.
Milyen volt a motorozás?

Sandie,
megértelek a "pórázzal" kapcsolatban. Én is komolyan elgondolkoztam rajta.. Most a testvérfellépővel próbálkozunk, de pont ma fogta magát Liza és menet közben lelépett és elszaladt. Jó dolog a testvérfellépő, ha a gyerek rajta akar állni, de ha nem akkor nem kötözhetem oda. Inkább tartsd felügyelet alatt Zétit, minthogy valami baja legyen. Ráadásul neked 3 felé kell figyelned.
Nem is tudom mit kezdenék egyedül 3 gyerekkel a szünetben a 4 fal között. Nálunk 17-én kezdődik a bölcsi szünet, de csak 4 hét.

Veronika,
Botira mondta a védőnő a 10 utáni alvást nem Lizára. Nem csodálom, hogy Pálmi reggel nagyon álmos, ha ilyen későn fekszik le.
Úgy néz ki, hogy jobb ez az új napirend, csak a fürdés kicsit macerásabb, mert a pelenkázó, mérleg, pelenkák, krémek meg a ruhák a gyerekszobában vannak. Amikor Liza 8.30-kor lefekszik előre ki kell mindent hozni, hogy a fürdésnél kéznél legyenek.
Liza egész korán visszarakta a cumit, de az volt a trükk, hogy "körberaktam" cumival amikor elaludt. A 3 közül valamelyiket mindig megtalálta és ezért nem kellett felkelni az éjjel.

Amadilaah,
gratulálok az éjszakához, reméljük ezt a jó szokását meg is tartja Marci.

Savariaa,
ha nem jön be a sör (a Karamlznak hasonló íze van mint a kólának, bár azt meg én nem szeretem) vagy a tea, akkor vannak tejszaporító homeós bogyók, meg gyógynövényes kapszulák. Kat korábban írt róla, azt hiszem görögszéna a lényeg.
3260-hoz gratula, mindjárt utolértek minket :-)

Picur,
ilyen félrenyelős felsírás nálunk is szokott lenni, de amikor még lefejt tejet kapott Boti akkor is ez volt. Anyukám meg is ijedt, hogy úristen fuldoklik a gyerek, mondtam hogy ezt rendszeresen csinálja. Szerintem iszonyú mohó. Írta Veronika, hogy 30 percig eszik Adri, amikor cumiból kapott Boti 100 ml tejet kb 6-8 perc alatt fogyott el minden...
Az orrán is szokott kifolyni, mintha folyna az orra, csak nem takony jön ki hanem tej..

Botinak megint nagyon csipás és váladékos a szeme, már a 3. fajta szemcseppet használjuk el. 25-én megyek amúgy is dokihoz 8 hetes kontrollra, de lehet hogy nem várok addig és a jövő héten megmutatom neki a szemét.

Kép
Kép
mmc
 
 


S.O.S. kérdés!
Tudtok valamit a hüvelyfal süllyedésről?
Kb. 3 hete néztem meg tükörrel az alfelemet. Akkor úgy láttam, hogy valami nem stimmel, de gondoltam, majd alakul. Viszont még most is olyan. Megpróbálom leírni, szóval úgy néz ki, mintha nem lenne ott a hüvelynyílás, hanem valami piros fal lenne helyette. Nem látom a lyukat úgymond. Szerintetek? :roll: Jövő hét szerdán lesz 6 hete, hogy szültem, ennyi idő alatt csak visszaalakult volna a berendezés. Olvastam méhsüllyedésről és hüvelyfal süllyedésről, lehet hogy ez van nekem? :? Nagyon beparáztam... :cry:

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Ildi,
hu, passz... menj el a dokihoz szerintem...

mmc,
ertettem hogy Boti aludjon el 10 utan, csak azt mondom hogy mi Palmival megszivtuk hogy kesoon alvos, nem akarnam Adrit is atallitani a kesoi fekvesre, aztan majd szenvedhetunk vele is a felkelessel mikor mar az ovi miatt majd kelnie kell...

Nekunk amugy jo volt egesz oviig hogy Palmi keson fekszik keson kel, mert mi is ilyen ritmusban vagyunk, csak miota oviba jar gond... egyreszt 8:15-tol megkezdodnek a foglalkozasok, amikrol rendszeresen lemarad, masreszt nem tud delutan aludni... ez neki se jo, mert viszont kotelezo ott fekudni 2 oran at csendben...

Tegnap Palmi medencenek hasznalt egy szokokutat... roma gyerekek pancsoltak benne, be akart o is menni... levettuk a cipot, mondtam hogy terdig bemehet. Na persze... meg a haja is vizes lett :lol:
Aztan megszarogattam a napon, Adri textilpelusaval meg takarojaval torolgettem meg :), de meztelenul nem hagyhattam, igy a vizes sort visszakerult ra es meg ugy jatszotereztunk egy oran at... remelem nem robban le... mondjuk meleg volt nagyon...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára sz.veronika 2013.06.16 08:24-kor.

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Hat ugy tunik csak 3 napig volt mutatoba hosszu ejjeli kajakimaradas (9 ora), mert tegnap 5 orara, ma 6 orara kert enni....de szerintem a meleg miatt, egyszeruen csak szomjas...

Nappal is 2-3 orankent eszik, ez is a meleg miatt lehet... degnap du probalgattam hogy nem adok rogon kajat, hatha csak szomjas. Igy 1-2-szer csak vizet kapott amikor meg tul korai lett volna az ujabb etkezes, es ugy tunt hogy elegedett is volt ezzel.

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Ejszakara cumival korberakas: igen, azt is probaltuk :)

Este mindig meg is beszeltuk hogy tapogasson korbe mert minden iranyban talal egy cumit vagy keresse a foszforeszkalos cumit... de semmi nem segitett :(

Igazabol inkabb ott lehet a problema, hogy nem ebred fel... almaban sirt a cumiert... mai napig ez van, hogy ejjel nem ebred fel... sir, de nem tudjuk kifujni az orrat, csapkod ha odatartom a zsepit az orrahoz es szemmel lathatoan nincs maganal... tok sok ido mire felebresztem es megoldjuk az aktualis ugyet...

Most ugye mar cumi nincs, de van helyette idonkent bepisiles vagy gyogyszer beadas, siras (gondolom rossz alom miatt), stb.
Ilyenkor beletelik legalabb negyed oraba mire magahoz tudom teriteni annyira hogy meg tudjuk oldani a problemat. Addig csak csapkod a kezevel ha kozelitek es sir...

Meg az a szerencse, hogy ilyen azert mar ritkan van hogy ejjel kelni kell hozza...a legtobb ejszakat azert nyugiban atalussza... de a heten ejjel is kellett lazcsillapitot beadni, az nem volt egyszeru...

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Sziasztok!

Ildi nem tudom én sem, mi lehet ez. Szerintem minél előbb menj el dokihoz, az a biztos.

Veronika lehet, hogy Adri tényleg szomjas, elég komoly kánikula van. Bátor ugyanúgy 3 óránként eszik egész nap, de lassabban szopizik, szerintem kiélvez minden kortyot. :D
Pálmi biztos élvezte a szökőkutazást! :D Gondolom gyorsan megszáradtak a ruhái az 50 fokban!

Mmc Bátornak is váladékos a szeme, mindig azt hiszem, hogy már teljesen jó, aztán másnap reggelre mindig váladékos lesz újra. Mi neomicint kaptunk a gyerekorvostól, és a kórházban is azzal kellett csepegtetni, de majd áttérünk a kamillára, mert már nincs csepp, és nem is hiszem, hogy segít, mert 3 hete folyamatosan használjuk. Hátha a kamilla beválik, és sok helyről azt is hallottam, hogy anyatejet kell belecsepegtetni a szemébe, hát erre még nem vettem rá magam, vajon tényleg segíthet?

Sandie várunk minden új szót! :lol: Nálunk a nővérem mondta, mikor kicsi volt Anyának, hogy öbelébe anyába! Nálunk ez maradt meg, még a mai napig emlegetjük. :lol: :lol: De a kunkáj örök nyertes!! :lol: :lol:

Picur ügyesek voltatok az úton! A hordozóba tényleg borzasztóan beleizzad Bátor is, pedig szintén klímás kocsival voltunk, de nem számít. Most azon gondolkozom, hogy le kéne hátul sötétíteni az ablakokat, hátha segít valamit, bár az is lehet, hogy veszünk olyan tappancsos napellenzőt. Bátor tényleg zabagép,most is 120-at belakmározott reggelire, éjjel pedig 3 óránként eszik 90-et átlagban. Szerintem nekem a váltott pózban szoptatás egyáltalán nem vált be, és ezért is gyógyul nehezen a baloska, mert így minden oldalról van rajta sérülés. Szóval a szoptatási tanácsadónak sem fogok többet hinni.
Bátor is szokott annyira falni,hogy közben köhög, elvörösödik a feje, és attól félek, hogy nem vesz levegőt, aztán köhhint párat és már cuppan is vissza a cicire, nehogy valamiről lemaradjon. :lol: A kaja mindenek felett!! 8) :lol: :lol:

Bátor éjjel aludt egyben 4 órát, hát szuper, remélem ez az első lépés az éjszaka átalvása felé. Valahogy fürdés után mindig nagyon nehezen alszik el, pedig azt gondolnám, hogy kifárad, utána szopi és alvás, de legalább 1 óráig kell ilyenkor altatni. Szerintetek mi lehet az oka?
Nem is meséltem nektek, 2 hete postán kaptunk egy levelet, hogy Bátornak nem lett jó az egyik eredménye, az emésztőrendszer fejletlenségére utalva, és hogy meg kell a vizsgálatot ismételni. Hát már csak ez kellett a hormonjaimnak, sírtam ezerrel, hívtak a gyerekorvost, hogy jöjjön ki, vegye le a vért, kaptunk a borítékba papírt,amire kellett csepegtetni és postán visszaküldeni. Szóval tele izgalommal, kijött a doki, megszúrta a sarkát, sírtam én is, aztán feladtuk postán, pénteken kellett telefonálnom, és hál'Istennek minden rendben, tökéletes az eredmény. A gond az volt, hogy akkor vették le, amikor még nem evett megfelelő mennyiségű anyatejet.
Kedden megyünk ortopédiára, szóval mindig van izgalom.

Mindenkinek szép vasárnapot!

Kép
savariaa
Érd
 
 


Folytatasos regeny... :))))

A pelusokat sikerult eladnom, tegnap at is vettek. Most majd a kinott 52-56-os rucik kovetkeznek :)

Adri nagy tempoban no, mar van 1-1 68-as ruha is amit hordunk (a nagyja azert meg 62-es). Bar a vedono most is csak 54 centinek merte...igazabol a laba hosszu, amiatt kell a nagyobb ruha.

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


savariaa,
de jo hogy minden oke!!! kiakaszto hogy sokszor feleslegesen stresszelik az embert... persze ha megis van valami akkor meg fontos hogy idoben kezelni tudjak...

Gratula a 4 ora alvashoz!

Szerintem ne probald altatni az esti szopi utan, pont most olvastam errol... Adri 1-2 oran at fent van meg az esti eves utan, nezelodik, nem kell nekik azonnal kaja utan elaludni. Pont errol olvastam, hogy az anyuka megszokja hogy a baba a kajaba belealszik, aztan amikor mar nem, akkor azt hiszi baj van. Pedig egyszeruen mar csak nem akarnak rogton aludni :)

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Sziasztok!!

Veronika, Hanna is nappal 2-2.5 óránként kér enni,én is a meleg időnek tudom be.Mondjuk nem is eszik annyit egyszerre. Így lehet hogy gyorsabban meg is éhezik.

Sandie,ez jó ötlet! Kipróbáljuk az anya kivonatos pólót!

Amúgy képzeljétek már volt sikerélményünk mert már elalszik benne :D igaz hogy még 2szer 3 szor be kell mennem hozzá megnyugtatni ,de a lényeg hogy sikerült. Jó éjjel annyira nem élvezem a mászkálást de nem baj :D !

Ma éjjel nem volt túl jó nálunk,többször kelt mint ahogyan szokott,és nyűgösebb is volt.

Viszont reggelre arra keltünk hogy tarkóig kakis :D :D , nagyra sikerült a puki!!!
Alig tudtam kimosni szegényt belőle.

Folyt köv,csak valaki éhes :D

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Húúúú, mennyi mindent írtatok, de jó!!! :)

Mmc, azt a védőnő nem mondta, hogy mit csinálj este 10ig egy holtfáradt babával? Néha olyan érzésem van, hogy némelyik védőnőnek sose volt gyereke, vagy ki sem próbálta az okos tanácsait... Tényleg, megvolt már a Lizával közös tesztéjszaka?

Sandie, nagyon jó ötlet az anyatrikó a kiságyba! :) Ki fogom próbálni én is, bár Picur jól alszik az ágyában. :) A hám kell, inkább, minthogy elvesszen, vagy kiszaladjon az útra Zéti.

Savariaa, mi is vettünk napellenzőt a kocsi ablakára, annyit ér, hogy szűri a fényt. De ettől még folyik a gyerekről a víz. Remélem nem fázott meg emiatt. Gratula az ismételt eredményhez, és virtuális nyakleves az újszülötteseknek, akik bénán vették le Bátortól a vért... Ortopédián is rendben lesz minden, nyugi! :) Az anyatej mindenre jó, egy csodaszer, én még apa ujjára is azt tettem, mikor elvágta a múlt héten... :D Fürdetés után próbálj ki egy kis masszázst esetleg. Félhomály, halk beszéd, lassú mozdulatok, ez mind segít az ellazulásban. Én két etetés közé félidőre időzítem a fürdést, akkor nem kell kapkodni, mert ordít a kajáért.

Veronika, Pálminak jó korai volt a fürdés a láz után, csak nehogy visszaessen, mert akkor megint ugrik az alvásod... ;) Álomkómásan nem lehet egyszerű gyógyszert beadni. Még szerencse, hogy könnyen visszaalszik. Sulinál lesz gondotok a késői fekvéssel, ha addig nem áll át a korábban fekvésre. Elképesztő ütemben nő Adri! :)

Ildi, nem lehet, hogy "máshogy" varrtak össze a gátmetszés után? Nekem sem teljesen olyan, mint volt. De a doki jobban tudja, nézesd meg, az a tuti. ;)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Igen, jo korai volt a pancsi Palminak, kellett volna 3 laztalan nap... egyelore jol van :)

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Jövő hét szerdán legyek "6 hetes", de köv. héten megyek a dokihoz. Csak gondoltam, hátha valakinek van tapasztalata, mert néztem a neten, hogy van ilyen, hogy hüvelyfal süllyedés :O Nem hiszem, hogy máshogy varrt volna össze, ahhoz túl jó és tapasztalt a doki, meg minden ugyanolyan, kivéve azt a falat :/

Veronika, szerintem kitartással át tudjátok még állítani Pálmi alvását. A legjobb a korai alvás, mert akkor pihen a szervezet a legjobban felnőttnél, gyereknél egyaránt és igen, a reggeli felkeléseknél is előnyös, hogy korábban ágyban van :)
Reméljük nem volt korai a pancsi! Bár legszívesebben én is beleülnék egy lavor vízbe :)

amidaalah, túrós bukás, ezt írta rá anno a szopitanácsadóm:

"A bukással általában akkor érdeme s foglalkozni, ha kevés gyarapodás társul mellé, a túrós bukás lehet tehéntejérzékenység jele , különben pedig mosási probléma."
Szóval emiatt ne aggódj!

sandie, nekem van mosható melltartóbetétem, nekem bevált anno, most is megvan, csak elhasználom az dobozos simát. Már nem emlékszem hogy hol vettem, de egy csomagban 4 db volt.
nusildi
 
 
 
 


Ebben a nagy melegben minden nap megcsinálom a vizet babának és 3 napja iszik is szopik között. Meglepődtem, mert eddig nem kérte, viszont óránként nem szeretnék ciciztetni. Többiek, ti is adjátok már a vizet?

savariaa, lehet hogy csak te érzed úgy, hogy kevesebb a tej, de amúgy van elég, csak talán most Bátornak nem kellett annyi vagy valamiért a másik cicit akarta. A legrosszabb a para, nem szabad aggódni, hogy nincs tej. Tedd minél többször cicire, ha úgy érzed, kevesebb, igyál sok folyadékot és pihenj amikor csak tudsz, szerintem ez a leghatásosabb! Mindkét ciciből szoptatni jobb, mert több inger éri a mellet, fokozza a tejtermelést! A tea+sör, én is nyomtam, aztán újra olvastam amikor a szopitanácsadó írt anno és azt írta, hogy az nem termel több tejet, inkább a léleknek megnyugtató, hogy én mindent megtettem :)
Mensi ügyben nem tudok nyilatkozni, szerintem csak nem jön még meg, ha szoptatsz, bár hallottam olyat is, nekem anno 9. hónapban jött meg.
Gratula Bátor szép súlyához!

csalexandra, D vitamint beadhatod vízzel is vagy becseppentesz a szájába.
Én Elevitet szedek, megmaradt...

ciciharapás, Lotti anno harapott párszor a cicimbe. Na ott nincs olyan, hogy majd halkan kiabálsz, rohadtul fájt! Én is kiabáltam, Lotti sírt. Aztán elmondtam neki, hogy ez anyának fáj... nem hiszem hogy megértette, mert párszor még harapott, és nagyon rossz volt, mert volt idő, amikor féltem cicire tenni és a tej se indult meg akkor, csomó ideig várt a babó, míg beindult a reflex... aztán leszokott róla.

hordozó - raktok bele valamit? Mert én a baba alá teszek egy textilpelust és úgy nem izzad annyira az autóban.
nusildi
 
 
 
 


amidaalah, ja, most olvasom hogy hogyan írtad a túrós bukást :) Igen, úgy mosási probléma, hogy gyakran kell mosni a ruhákat, textilpelust :) Lotti anno annyit bukott, hogy minden nap mostam :/

Hogy bírjátok ezt a meleget?????????????????? Én kész vagyok :( Ráadásul baba nem aludt egész nap. 1 órán át altattam, de semmi, erre idegességemben betettem a zenélő pihenőszékbe és 1 perc alatt elaludt :lol: Amúgy látszik rajta, hogy ő sem bírja a meleget túl jól :( Éjjel is 3 óránként kelt enni, ráadásul naponta vagy 5-6X kakil, grrrrrrrrrrr, szopi közben is, tegnap is szopi közben betojt, cseréltem neki, erre lebukott..................
Na megyek kicsit pihenni és inni, most nem is tudom mennyit igyak ebben a hőségben :shock:

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Nusildi, én is attól féltem, hogy hüvelysüllyedésem van, hát, lehet, hogy az van/volt, próbálom tornáztatni, és attól sokkal jobb. Nézni nem néztem, tapogattam, és tényleg más volt, javult, és a "tüneteim" is kezdenek megszünni... De doki biztos tudja, és nekem Bence után a 6 hetes kontroll karácsonyra esett volna, ezért 1 héttel korábban mentem, nem tudsz korábbi időpontot kérni?

D-vitamint én Infacollal együtt adom egy kanálban (a D-vita a tetején úszik), mert képtelen vagyok normálisan ebadni. Bencénél se tudtam. Vagy az arcára csöppen, vagy több csepp megy a szájába, vagy fogalmam sincs, hogy csöppent-e már.. Grrrrr.....

Veronika, csak nem fázott meg már Pálmi a 80 fokban!!!

Meleget nehezen bírom, Marci is - ti mit adtok most rájuk? Marci már napozóban (és zokniban) nyomja.

Anyám meg idegesít, hogy 3-4 naponta van kaka. Szerinte ez nem normális, és sokatmondüénjobbantudom arckifejezéssel kérte, hogy kérdezzem meg csak a gyerekdokit..... Mert szerinte ez egyszer normális, de folyamatosan nem. Holnap azért felhívom, de én tudom rosszul?? (Amúgy egyszer próbálkoztunk hőmérőzéssel, ahogy írtam is, de semmi eredménye nem volt.)

Savariaa, nincs titok, szerintem gének... Én nagy alvó vagyok, egy mormota, és örülök, hogy már Marci is csatlakozott! Szombaton újra Bence kelt a legkorábban :).

Viszont úgy érzem, hogy az éjszakai szopi kimaradástól kicsit felborult a tejtermelés, nyomatom a Ricinus Communist :)

Kép

Kép
amidaalah
 
 


amidaalah, én nem merek oda nyúlni :wink: Tükörrel néztem meg, de nem mernék belenyúlni... kedden mehetnék vagy pénteken a dokihoz, végül is lehet hogy jövő hét péntekre kérek időpontot, hogy ne ezen pörgessem magam...

Nálunk egy szál bodyban van a baba vagy napozóban, ami body csak van kisnadrág része így egyben és nálunk is van zokni a lábán. Ha alszik, betakarom a textilpelussal. Annyira meleg van, hogy szerintem nem kell beöltöztetni, éjjelre is ez a napozó volt rajta, de tudni kell, hogy nálunk kb. 28 fok van már most a lakásban, 2 nap múlva lesz 30-31 fok. Van légkondi mindkét szobában, majd beüzemeljük és néha lehűtjük lájtosan a szobát, de sajnos az amúgy is csak ideig-óráig jó. Viszont azt néztem, hogy szerda és csüti már felhős és kis szél is lesz, péntektől meg eső...

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Ildi, nálunk is van klíma, mi délelőtt bekapcsoljuk, és egész nap megy, nagyjából 25 fokon. Jobb a klímának is, mert nem fogyaszt annyit, hiszen nem a 30 fokos szobát kell lehűtenie, hanem tartania kell a hőmérsékletet. Így kellemes a babának is és nekünk is. Hogy Tigiről már ne is beszéljek (hanyatt fekve liheg a kövön :D)...

Mi is egy szál body-ban nyomjuk, meg kis zokniban. Éjjelre azért ráadok egy kis cérnanacit, bár lehet, hogy felesleges. A takarót lerúgja magáról, a naci meg azért rajta marad.

Amúgy az alvás ugyanúgy megy a Picurnak, szerencsére nem viseli meg a meleg. Ma is fél kilencig lakomázott, aztán bekómázott, és azóta alszik, mint a mormota :).

A fogai jelentem, kijöttek! Áttörték az ínyét, és már bizony érezni, hogy teljes szélességükben kibújtak... :) Ebből mi csak a rengeteg nyálat érzékeltük, egy percet nem nyűgösködött miattuk. Mindenkinek ilyen fogzást kívánok! :) Még nem harapott, valószínűleg majd csak a két felsővel együtt fogja használatba venni őket.

Én is rengeteget iszok, de muszáj is, izzadok, mint egy ló. Picur már kapott vizet, mi is pálinkás pohárral nyomjuk. Igaz, nem sokat, pár kanálkával, de már itatom.

Amidaalah, a kaka teljesen normális. Anyatejes babáknál nem ritka, és teljesen normális a 8-10 nap széklet nélkül. Jól hasznosít, ennyi. Nem kell erőltetni, szerintem az erőltetés többet árt, mint használ. Anyukádat is nyugtasd meg, mutass neki a neten cikkeket, ezret fogsz találni ez ügyben. Pukira rá lehet segíteni, hogy ne görcsöljön a hasa, de a kakát felesleges erőltetni.

Megyek vacsizni, apa készített finom rántottát, nyammmmm! :)

Kunkáj mindenkinek! :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok Lányok!

Ti hogy bírjátok ezt a hőséget? Én nagyon örülök annak hogy jó idő van és hogy süt a nap,de ez már sok. Egész nap folyik rólam a víz. Szegény Hanna is megsül,pedig egy kis body van rajta és semmi más,amikor alszik egy textil pelussal takarom be.

Ma voltunk az első hosszabb autós utunkon ,és le a kalappal a pici előtt. Nagyon jól viselte ,pedig sajnos az autónkban nem megy a légkondi :( és kb 1000 fok volt benne,mi csuron vizesen szálltunk ki,de ő egy hős volt. Nevetgélt végig és simán elaludt amikor elfáradt.

Én adok neki napközben vizet,mert olyan sűrűn kért cicit hogy tuti hogy a meleg miatt szomjas volt.Szívesen is fogadta és megnyugodott utána!

Apa motorja nagyon jóóó :D !Nagyon jóó kikapcsolódás volt. :D

D-vitamint én is megpróbáltam csöppenteni egyből szájba,és mindenhova ment csak oda nem :D :D :D Kicsit ficánkolt kapálózott ordítás közben,kicsit éhes volt már.

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Nem tűntem el, de két gyerek mellett sűrűek a napok. Hétvégén lent voltunk Almádiba. Pörgős. Nem volt lent anyósom, így a konyha rám maradt. Ma meg elvittük hajózni Bálintot, majd vonattal jöttünk vissza, utána gyors szoptatás, és mentünk ebédelni, ahol a kocsiba bealudt Bálint ( valami miatt 6.15kor kelt), felriadt mikor megérkeztünk, ott üvöltött, 20 percet, pedig soha nem ilyen. Felvàltva ettünk, Balu aludt. Majd indulás haza, bízva, hogy Bálint elalszik, de nem, majd Sz.fehérvár után Balázs felébredt, és adj azonnal enni orditásba tört ki, így etetétes egy Agip kúton. Majd hazaérkezés, ahol gyorsan megfürdette, Balut, így ő végre elaludt, igaz a rezgős babaszékbe, de legalább eg kipipálva. Ennyit a kiruccanásról.

Nálam mindkét gyerek cumis, Bálint nagyon az volt, Balu nem. Balunál megnyugtatásra kell, de alszik nélküle. A Cumi ki-cumi be éjszakai játék ismerős. A nem találja éjszaka, azt azzal oldottuk meg, a mai napig, hogy egy cumirongyon van a cumi, azaz vettem a DM-be ilyen lapos maci rongyot, és varrtam rá egy fület patenttal, és azon van. Azt sokkal könnyebben megtalálja, és nem tudja leszdni róla, így napközben zavarja, ha a maci ott lóg, így az maradt az ágyba. Bálintnak csak alváshoz kell, meg az autósülésbe.

Vizet eddig nem adta, neki, de most forraltam, kipróbálom hátha. Nekem Bálint anno nem ivott, és ma sem iszik sokat. Csak szódát iszik pohárból, vagy üvegbő, de abból szabályosan-ügyesen. Semmilyen kulacsot nem fogad el. És amikor hazajöttünk a kórházból, azóta nem iszik tápszert cumiból. Reggel megitta, Anyumnál, este meg már nem és azóta sem.

Balu is napozóban, vagy rövid ujjú bodyban van. Nálu k folyamatosan megy a légkond, de anno a kórházba is ment. Azt mondták ne álljon alatta. Nekem guríthatós bölcsőm van, igy arréb tudom tenni őt.

Időpontot kell létnem a 6 heteste, ami nem könnyű, mert vagy vigyáz valaki Bálintra és csak Balut viszem, vagy jön velem a 2gyerek meg egy férj

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Kérdés azokhoz, akiknek otthon avn a nagyobbik: hogyan vásároltok? mikor? Sétál a babakocsi mellett nyugiba a nagyobb? Mikor főztök?

Nehezen vásárolok, mert a babakocsi a tárolóban, a mózesben cipele Balut, és mellettem Bálint, ekkor nehezn fér el a szatyor. Balu 10kor eszik, ha utana mgyek vásárolni, akkor Bálint nincs lemozgatva, de Bálint 13.00 körül ebédel, ami azt jelenti, hogy kb11re érünk le, így vagy vásárlás, vagy jàtszó. Bálint utálja a testvérfellépőt, de csíntalan, és csak most alakul a szabálytudata( sandie megértem a hámot) főzni vagy alvásidőben tudnék, se akkor tudom kb 1órára letteni a fenekem, vagy este, ha minkettő alszik, de akkor van egy percünk a férjemmel egymásra. Íg rendelem a kaját, de kezdem unni:(

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Csak gyorsan reagálok, mert mindhárom fiam alszik, jupijéééééé :lol: már én is szunytam egy csöppet, de hármaska enni kért, de szerencsére visszaájult szopi után

Ildi, nekem a második szülés után volt ugyanez, mintha kifordult volna a 'világ' :), de idővel megszűnt, visszaalakult, szerintem csak kicsit mozgásba kell hozni az izomat, erősíteni pl.

Kat.....nem könnyű....nekem volt testvérkocsim, így tudtam vásárolni, de pl Zalán szerette/szereti tolni a kiskocsikat, kicsi bevásárlókocsikat, nálunk a Sparban van, fontosnak érezte magát, volt feladata....na ez Zétivel nem menne, ő futkározna a boltban és burogatna :) Főzni reggel főztem, amíg megnézte Zalán a pár kedvenc meséjét, vagy egy Kisvakond dvd-t.....nálunk az a kedvenc, most is reggel kell összedobnom, ha jót akarok mindenkinek. :lol: Nálunk a fiúk elég finnyásak, nem eszik meg a rendelt kaját, vagy csak rossz helyről rendeltem eddig, anno pl ha bébipapit csináltam nekik és nem volt ízesítve (az elején ugye nem ajánlják a fűszereket), akkor kiköpték....persze apukám babgulyása 4-5 hónaposan, na azt úgy ette Zéti, mintha sosem kapott volna előtte enni.... :lol: persze csak pár kanállal és orvosi felügyelet alatt ugye, de elképesztő volt. Szóval szerintem a több gyerekben ez a legnehezebb, összehozni a rutinokat, igényeket. Nekem mondjuk szerencsém van játszó szempontjából, mert itt a kert, kimennek 8 körül, majd 10:30 körül be egy kis tízóraira, esznek 12 körül, alvás, most már 2.5 órája nyomják, ébredés után uzsi, aztán ha apa jön, akkor elviszi őket futni, bringázni vagy 'igazi' játszótérre, haza, vacsi, fürcsi és 8 körül mennek aludni mindhárman.....és akkor van a mi időnk apával.....na persze ez az ideális, de ez szinte minden nap borul valamivel. :wink:

Légkondi nálunk csak a tetőtérben van, igazi felújított kockaházban lakunk, jó vastagok a falak, így nagyon jó hűvös van idebenn, de fent alváshoz le kell hűteni a szobákat éjjelre, megy kb 1 órát, aztán már jó a klíma, nyitott ablaknál alszunk. Mondjuk én ilyenkor a tetőtérben fel sem húzom a redőnyöket, oda úgyis csak aludni járunk. :)


Képzeljétek, Zalán már 2 napja éjjel is szobatiszta!!! Nem tudom ez nagy szám-e, nekünk az és ő is olyan büszke!
További szép napot mindenkinek, megyek kiélvezem még egy kicsit a pihenőt. :)

Kép
Kép
Kép
sandie
Kaposvár
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Hoztam két képet nektek Picurról.

Az első a fogaké :)
Kép

a második pedig a huncut mosolyé :)
Kép

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Picúr, gyönyörűséges ifjúúr ez az ÓriásPicúr! A kis fogacskákhoz gratula, pláne, hogy ilyen osonkodva ki tudtak bújni!!

Kép
Kép
Kép
sandie
Kaposvár
 
 


Köszi Sandie! :) Gratula a hármas alváshoz! ;) Köszönöm a pelusos tippet a hordozóba, talán kicsit kevésbé izzad be a háta Picurnak.

Kat, nem lehet egyszerű nektek. Én is akkor főzök, mikor Picur alszik, ha nem végzek, és közben felébred, akkor velem van a konyhában. De ugye mi egyedül vagyunk, két gyerekkel ez már komoly logisztika lehet, hárommal meg pláne! :)

Ma apukámnál voltunk, babástól, kutyástól felszerelkezve leruccantunk látogatóba. Picur egy szál pöcsben aztán meg pelusban nyomta a napot, persze szigorúan árnyékban, és 50 faktoros naptejjel lekenve. Kaptam bionaptejet, horror áron, de nem bánom, az ő bőre fontos.

Szedtünk egy csomó cseresznyét, majd kidobtuk, mert kukacos volt az összes... :D :D

Jól elfáradtunk, megyünk is szundizni. Kunkáj Lányok! :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!!

Picur,gyönyörűséges a nagyfiú :D !!
Milyen naptejet használsz a picinek? Mert én is szeretnék venni neki,mert mi is nagyon sokat megyünk és fontosnak tartom hogy védjem a bőrét.

Ma jött egy levelem a kórházból hogy a rákszűrés eredménye P2 es lett. Én sírógörcsöt kaptam,nem vagyok én ehhez hozzászokva. Aztán kiderült hogy semmi komoly,csak valami fertőzés,de az is furcsa,mert én mindig vigyázok,erre a doki mondta hogy biztos a kórházban kaptam el valamit. Mondom az szép!

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Picur,
jajj de cukor! :)

Sandie,
gratula Zalannak az ejszakai szobatisztasaghoz!

Kat,
a rendelt kajat mar en is unom, de nincs jobb otletem...

Mi voltunk ma koponya es hasi UH-n... vesetagulat... kontroll oktoberben... mar meg sem lepodom ezen, miota kozel 5 eve babanetezek, azota ezerszer hallottam ezt... aztan meg azt, hogy kinottek.... :) Szoval no para reszemrol :)

Viszont kiakasztott a doki... 13 oraig van rendeles, mondom legkozelebbre a leheto legkesobbi idopontot kernem, mert anyukam reggel veszi at a babat es akkor tudok 1-2 orat aludni... erre kozli hogy nem kivansagmusor, mar beirta 10 orara... kicsit felment bennem a pumpa, de nem bonyolodtam vitaba, majd telefonon kerek masik idopontot a recepcion keresztul... pukkadjon meg :)

Palmival meg ma voltunk eleteben eloszor fodrasznal :) Jol viselte :) Jol megkopasztattam, mert nagyon dus haja van es csorog ebben a nagy melegben a fejboren a viz, mindig csapzott emiatt. Most remelem jobb lesz igy neki.

Utana meg kimentunk a Szechenyibe... 1 orat pancsoltunk, aztan elkezdett fajni a csaszaros hegem ugyhogy eljottunk... ugy latszik nem tokeletes meg... olvastam hogy 3 honapig tudjak injekciokkal szepiteni a keloidos heggyogyulast, akkor ugy latszik 3 honapig meg rendezodget, meg hatra van 3 hetem addig, ugyhogy lehet nem kene nagyon aztatgatni addig...

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Köszi a bókokat! :)

Szandi, Bioderma Photoderm Mineral 50+ nevű patikában kapható naptejet vettem. Ezt: http://www.bioderma.com/en/the-products ... n/594.html Nincs benne kémiai cucc, és csecsemők bőrén is nyugodtan alkalmazható. 100 ml, de egész kevés is elég a kis testére.

P2-re nekem a doki azt mondta, hogy az még jó. Az én eredményem P1 lett, még a terhesség elején csinálta meg a doki a szűrést, akkor mondta, hogy a P1-P2 teljesen normális érték.

Veronika, a doki roppant empatikus... :( Jajjj, vesetágulat, ezzel lehet valamit kezdeni? Vagy csak várni, hogy elmúljon? Gondolom már csak ez hiányzott nektek is.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok,
ez a kánikula borzalmas!
Viszont most már így utólag örülök, hogy Lotti ment az összevont oviba, tegnap meglestem és nagyon jól elvolt, ott volt a legjobb barátnője, aki amúgy másik csoportban van. Fürdőruciban, strandpapucsban lazultak... én meg izzadok itthon. Beüzemeltük a klímát tegnap, szóval már lesz enyhülés, csak óvatosan kell a baba miatt.

Kat, én nem főzök :oops: Magamnak rendelek ebédet, Lotti és párom ebédel, du.-este pedig hideg kaja vagy virsli, melegszenya, ilyesmi. Nem is tudnék főzni a baba mellett még... vásárlás, nagybevásárlás hétvégén együtt vagy csak úgy besétálok babakocsistul a legközelebbi boltba.

csalexandra, szerintem bármilyen jobb minőségű 50 faktoros jó lesz a babának, én azt fogom használni neki, amit majd Lottinak is veszünk, de baba nem sokat lesz azért napon.

picur, fogak, hát nem semmi! Én azt hittem, nálunk nem lehet gyorsabb senki - Lottinak 4 hósan jött ki - de nagyon belehúztatok :)

Veronika, strandoltál, de jó neked, még ha fájt is a seb, én úgy vágyom már strandra!!! Bár a testem borzalmas gnóm :( Fürdőruhát is kell venni, egyberészest gondoltam, mert a bikiniben egy vicc lennék...

sandie, gratula Zalánnak az éjszakai szárazság miatt! Ügyike!

víz babának, na most már nálunk is van azért. Nem issza nagyon, de van. Bár tegnap szinte egész nap cicin volt, most vagy valami fejlődési ugrás, vagy csak szomjas is volt.

Egyébként borzalmas ez a meleg, tegnap 18 után lementünk családostul boltba+játszóra, mire hazaértünk ömlött rólam a víz, nem győztem inni. Most próbálok napi 3 litert meginni.
Ti hogy bírtok ennyi inni????????????????????? Nekem néha úgy érzem, a fülemen folyik ki :roll:

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Ildi, nem ettek meg a szúnyogok? Én ki sem tudok lépni 18 után a házból, mert szétzabálnak a vérszívók... Utálom! Most azon agyalok, hogy délelőtt viszem el sétálni a négylábú és a kétlábú gyerekemet, de ugye Picur fél10 felé alszik el, és dél körül ébred. Délután viszont olyan meleg van, hogy megfőlünk mindhárman. Nem egyszerű...

Ivás, levessel együtt megvan a napi 3,5 liter, de szerencsére (még) nem okoz gondot meginni. Apa nem győz ásványvizet venni... :D :D

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Ildi,
ivás: én egy másfél literes üveget töltök meg reggel és negyed óránként iszom egy keveset... 3-4 kortyot... előbb-utóbb elfogy :)
Egyszerre én sem bírok sokat, amúgy azt hallottam, hogy az úgy nem is olyan hatásos, mert csak "átfut" az emberen, gyorsan kipisiled...
Érdekes amúgy, mert terhesen egy húzásra lement a 4 decis pohár :lol:

Strand: hát én se nézek ki valami jól... mondjuk túlsúly nincs, de nekem meg ezek a borzasztó ronda visszerek a lábamon, ami a két terhesség alatt jött ki... (ősszel meg is kellene műteni)... szóval én a derekamra csavart földig érő türülközőben közlekedtem egész a medence széléig, ott egy hirtelen mozdulattal ledobom és már el is tüntem a vízben :oops: :lol: Adri itthon volt anyuval, kettesben mentünk Pálmival. Te a babával nem tudom hogy oldanád meg... melyik strandra mennél? A Dagály és a Pala még nem nyitott ki az árvíz óta...

Hopsz, ébredés van, folyt köv valamikor!

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors kérdésre tudok beugrani.


Lányok nektek a kórház intézte a tb kártyát? Nekem ott azt mondták, hogy majd küldik, de már több mint 3 hét eltelt.

Magnoli neked hogy volt a tb kártya intézés? Én emlékszem rosszul, én nem is ők intézik, hanem nekem kell?

Szép napot mindenkinek!

Kép
savariaa
Érd
 
 


Sziasztok!

Nekem is megvan a 4 liter folyadék egy nap,de nehezen :D Apa fél literes bögréjét használom :) és abból iszom.

Picur köszi a naptej nevét :) !

Hát a mai nap nem volt egyszerű , főztem miközben a gyerek vigasztalhatatlanul üvöltött ...szerintem a meleg miatt. Hát ilyen lassan nem főztem még. Én is inkább rendelnék,de Apa miatt főzök is és a szüleimnek is én viszek ebédet . De ez így baromira sokkk.És nehéz!!!!!!!!

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


csalexandra,
probalsz neki ilyenkor vizet adni? lehet hogy csak szomjas...
jesszus meg a szuleidnek is te viszel kajat? nem csodalom hogy sok(k)

savariaa,
az egyik postan jott a masikert be kellett menni az onkormanyzathoz... de hogy melyik-melyik volt arra nem emlekszem (lakcimkartya, taj kartya)

Kép

Kép
sz.veronika
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?