Gratula a laptetőhöz, Tancsu! Örülök, hogy jó éjszakátok volt tegnap! Flóra, sajnálom, hogy idióta szülői lesz. Most főzünk savanyú káposzta főzeléket. Úgy megkívántam. Timi, holnap drukkolunk az nst-hez! És holnap boldog 37. hetet!
Mostanában annyira keveset vagyunk itt együtt sokan vagy legalább ketten, hárman. Mindenki fut. Persze én is. Pedig nagyon kellünk egymásnak. Nekem legalábbis kelletek.
- Sokat ettem (meglepően).
- Fájt a cicim, nyomásra főleg, de pl. reggel mindig, mikor felkeltem, mintha izomláz lett volna benne.
- Mindjártmegjön érzésem volt.
Szerintem más nem.
Viszont a cici nekem szokatlan tünet volt, az nem szokott lenni piri előtt. De azt gondoltam, hastánctól talán, vagy béna volt a melltartó, akármi lehet... A kajálás nem meglepő.
El kéne mennem fürdeni. A Gy. már az ágyban, nézi a tévét.
Bezabáltam (végre kinyitott a kínai, a múltkor nem ettem ám kínait, mert bezáratták őket) kínai tésztából, de még mindig éhes vagyok. Remélem, holnap reggel is fogok hányni. Rá fogok érni, nincs első két órám.
Nagyon örülök, hogy a Szilzinek ilyen pozitív élménye volt a dokinál. Hogy azt mondta, próbálkozzanak az A. eredménye nélkül is nyugodtan. Ennek nagyon örülök.
Azért nem mosogattam, mert a torkom miatt lefeküdtem. Délután azt hittem a tüdőm fáj.A mellkasom fájdogál,főleg ha a karomat hátra húzom. Kicsit köhécselek is.
Jaj, hát az nem kellemes. Arra nem használ a Halls cukorka. Mit szedsz? Ja, igen, a homeo cuccokat.
Figyi, mit nem kapott a cigány csajszi, szusz..... akármit?
Hát persze,hiszen az esély mindig ott van,kevesebb sperma közülis bejuthat egy a célba. A máltkor én azt olvastam, hogy nem is száma a lényeg, hanem a viszkozitás és a mozgékonyság. Gy. -nak mennyi is volt?
A 37. hét végére a magzat orvosilag érettnek számít, ezért ha megindul a szülés, már nem próbálják késleltetni a kicsi világra jövetelét. Kérd meg kezelőorvosodat vagy a szülésznőt, hogy mutassa meg a vajúdót, a szülőszobát és a mosdót illetve zuhanyzót, hogy rendelkezz bizonyos helyismerettel, mire a kórházba kerülsz. A baba ekkorra már elhelyezkedett a szülési pozícióban. Ha a farfekvést "választotta", az orvos valószínűleg "csak" javasolni fogja a császármetszést, ha azonban harántfekvésben helyezkedett el, biztosan elkerülhetetlen a műtéti beavatkozás. Ma már egyre több esetben végeznek császármetszést - itthon az összes szülés 25%-ban! - ezért érdemes átfutni az alapvető tudnivalókat. Altatást szinte csak sürgősségi esetben végeznek. Ha a kismama már korábban epidurális fájdalomcsillapításban részesült, akkor a beültetett kanülön keresztül kapja meg a további érzéstelenítőt. Ellenkező esetben egy úgynevezett spinális injekciót kap szintén a csigolyák közötti résen keresztül az alsó háti szakaszon, általában már a műtőben. A műtéti előkészületekhez hozzátartozik az infúzió bekötése, a szeméremszőrzet borotválása és a katéter felvezetése a húgycsőbe. A kismama semmit nem lát a beavatkozásból, mert a műtőasztal felett a válltájékon egy "függönyt" hoznak létre: ez egy határt képez a steril és a nem steril terület között. Ha a papa is benn van a műtőben, ő a kismama feje mellett foglal helyet. A metszés az esetek döntő hányadában haránt irányban történik, és az egy órás beavatkozás nagy részét a seb zárása tölti ki: a baba gyakorlatilag percek alatt jön világra.
Stippendiumot. Vagyis pénzt a tanulmányi eredményei alapján. Mert ugye ők szociális esetek. Ha a szociális esetű gyerek 2,5-ös átlag alattit ér el, kaphat havi 2400,- Ft-t.De a csaj rontott az átlagán,tehát nem fog kapni.
Ha a baba ezen a héten jönne a világra, már nem számítana koraszülöttnek. Súlya még gyarapszik, ám nem szabad elfelejteni, hogy a születési hosszt és súlyt tekintve igen nagy egyéni változatosságok mutatkoznak. A koordinációs készség a 37. hétre olyan fejlett, hogy a magzat bármit meg tud ragadni az ujjaival. Ha fényt érzékel a méhen belül, arrafelé fordul. A kicsi feje ekkora már elhelyezkedett a kismedencében, ezért az édesanya légzése is könnyebbé válik, ahogy a méh "visszavonul" a rekeszizom alól.
Jó tudni
Lehet, hogy már összekészítetted a kórházi csomagodat, de legyen rá gondod, hogy a kezed ügyében - és lehetőleg egy helyen - legyen minden, ami megkönnyítheti a vajúdás időszakát. A legfontosabb a meleg zokni, mert a vajúdó kismama könnyen felfázhat a folyosói séták alatt. Legyen a piperetáskádban egy csomag frissítő kendő, hogy le tudd hűteni magad, illetve hajgumi és csat, ha hosszú a hajad. A rágcsálnivaló - csokoládé, keksz vagy szárított gyümölcs - nem csak neked lesz áldásos, de a partnerednek is, aki nem fog elkóricálni a kórházban automatát keresgélve két perccel azelőtt, hogy begurítanának a szülőszobára. Ugyanezen megfontolásból érdemes a táska mellé készíteni két üveg ásványvizet is. Ne feledkezzetek meg a videokameráról, illetve a fényképezőgépről és a telefonról - töltővel együtt.