Halihó!
Hááát az éjszaka nem volt semmi. Szerencsére sírás nem volt, csak sok-sok ébredés. Nemrégiben vettem észre, hogy ismét kibújt egy fogacska, de még mindig nem alul, hanem ez is felül, mégpedig a bal kettes. Ennek a gyereknek eddig csak balon van foga.

De továbbra is nyüszi, nagyon fájhat neki, olykor még szopizni sem akar.
Viszont ma megint megette a főztömet. Majd elalvás előtt azért volt szopi is.
Viranka! Dávid kézizik, átlövő, ami a magasságával ne is csoda. Most csak cserének vitték, de legalább így is tagja a 14-es keretnek.

Mondjuk szerintem nem viszik túlzásba az edzéseket itt, bár jó edzője van, de ő inkább az öregebbekkel foglalkozik, az ifi és a serdülő csapattal, velük szép eredményeket érnek el, hamarosan Dávid is ennek a csapatnak lesz majd a tagja. (Éppen most nyertek országos döntőt)
Mit ne mondjak, Neked is jó érzéked van a fényképezéshez. Isteniek a képek. Gergő is megszakértette,
neki is nagyon tetszettek. Szerinte is tündéri minden kisbaba.
[b]Irina, majd később bekapcsolom apa gépét, onnan szoktam feltenni a képeket, meg oda szoktam áttölteni. Én is imádom az ilyen embereket, mint a gyógytornászotok. Én is ezt vallom, hogy a gyerekhez beszélni kell, el kell mondani mindent. A kisebbekhez is le szoktam guggolni, hogy szemmagasságban legyünk, úgy beszélek hozzájuk. Egyenrangú félként kell már most kezelni őket.
De jó, hogy ilyen szépen halad Ádám, hidd el, hamarosan ledolgozza a kisfiatok a "lemaradást".
Bongyi! Így van ez, (ahogyan Anitja is írta) az anya tud mindent a legjobban. Én is elkezdem általában a terápiát, amire a dokibá általában csak rábólint. Sajnos nem emlékszem, de gondolom ez volt az első év az óvodában. Talán közhely, de ez így szokott eltelni, a következő már lazább lesz.
Tünde! Egyszerűen meg kell zabálni a fiaidat! Domi milyen ügyes....!

Nekem nagyon tetszik a fal színe.
Kaqk! Csöpögj csak nyugodtan. Szép is lenne, ha egy ilyen kis tündértől nem ájulnál el, ráadásul milyen kis örökmozgó lehet.
Nektarin! Robesznek mennek a +++++++ enerdzsik.
Meryke! De jó Nektek! Bár a munka része

. Őrület, hogy mi van nyaralás előtt, ettől már csak a hazaérkezés a fárasztóbb. Hova mentek? Fürdőruha..... Ne is mondd. Én is bajban vagyok, annyira megnőttem, főleg mellben, hogy kiesik mindenből a cicim.

A fogyimmal én is csak nagyon lassan haladok.
Regi! Hú, de jól néztek ki! Szelitől meg mindjárt én kezdek csöpögni. Én is akarok egy kislányt!!!!!!!!!! (Ezzel viccelődtünk pénteken a mhelyen. Kérdeztem Gergőt, hogy szeretne-e még tesót, elgondolkodott, majd rávágta: igen, fiút. )
Én mondjuk nem tudom, hogy miben különbözik ez a vitamin a többitől, de szerintem bármelyik megteszi. Egyszer azt hallottam orvosoktól, hogy a Vitacolan bizonyult a legjobb roboráló szernek. Csak most sajnos hiánycikk. A mi dokiánk szokta ajánlani a pilivitaplexet is, de azt sem lehet kapni. (De majd megvizslatom a linket is!)
Jaj, még el kell mesélnem, hogy mit csinált a hétvégén a kismanó. Szombaton, amíg én pakolásztam, apájával meccset néztek, Gergővel játszottak. Amikor Gergő elindult a szobája felé, a kicsi torka szakadtából kiabált utána, hogy babababa. Ezt többször is megismételte.
Engem is kiosztott. Szintén apával lementek hintázni és közben észrevette, hogy terítem ki a ruhákat a teraszon. Azt a veszekedést nem tettem zsebre, a Kedves meg is jegyezte, hogy vagy menjek le, vagy bújjak el, mert bírja hallgatni a kajabát.
Már megint jó sok lettem. Pusszancs
[/b]