SZiasztok!
Gyors leszek, mindig azzal megy el az itt tölthető idő, hogy olvasok...

De azért ne írjatok kevesebbet, csak megállapítom, hogy jól nyomjátok!
Én értem Tinu szándékát, de akkor vmi ilyesmit lehet megfogalmazni talán: nagyon fontos valóban, hogy mit gondolunk, mert a tudatunk akár akarjuk, akár nem, komolyan beolyásol bennünket. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a tudatunkban akár csak felmerül - félelemként -, hogy nem fogunk tudni a baba 6 hós koráig csak szoptatni, lesz -e elég tej holnap is, akkor megnő annak a valószínűsége, hogy bekövetkezzen, amitől tartunk. A stressz nagyon ügyes ellenség, sokmindent el tud intézni... Például tuti, hogy az, hogy Danóval toxémiás lettem, részben (na nem egészben, mert pont a nyugalmi időszakok, amikor mertem hinni, hogy a legjobb kezekben vagyunk mentettek meg bennünket) annak a következménye, hogy ettől féltem. Nem azt mondom, hogyha homokba dugom a fejem, és nem félek ettől semennyire, akkor nem így lett volna, de lehet, hogy akkor kicsit később kellett volna csak megszületnie ennek a babónak. Mindamellett tudom, hogy végülis így volt jó, nagyon örülünk, hogy már ilyen korán megismerhettük ezt az áldott jó babát.

Szóval: ha nincs a fejekben olyan gondolat egyáltalán, hogy nem lesz elég tej, nem fogok tudni szoptatni 6 hónapig, akkor másként programozódunk. Mindannyian. És talán akkor más arány alakul ki. Nekem Samuval voltak félelmeim. Végülis, tudjátok, nem is ment. Én sem vetek meg senkit, aki hozzátáplál bárhogyan, én is rákényszerültem. Csak azt tudom, hogy most (egy következő babánál, ami nálatok is lehet, remélem!!!

) nem féltem semennyire. Igaz, az volt a fejemben, hogy csodálatos gyermekem lett úgy is, hogy nem kizárólagosan szopizott, szóval semmi baj, ha nem jön össze, de hittem, hogy összejöhet. És most sem kérdés számomra, hogy lesz-e elég féléves koráig. Aztán, ha ott a baj, akkor majd másképp folytatjuk!
Ugye ezzel nem bántottam meg senkit?
Na, szaladok, nagy a sírás.