A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 októberi babák


Jó reggelt!

Látom megint jó sokat írtatok. Nálam semmi különös, kivéve, hogy végre sexeltünk Apával, bár a nagy pocakom miatt jókat nevettünk, de aztán megtaláltuk a megfelelő pozitúrát. :D

Hétvégén lesz a házassági évfordulónk, és kaptam egy gyönyörű szép láncot már így előre. Tök gáz, mérges is lettem rá, mert megbeszéltük, hogy nem veszünk egymásnak semmit. Ő meg erre azt mondta, hogy neki nem is kell semmi csak nekem akart örömet szerezni. De most akkor is vennem kell neki valamit. :( De mit? :(

Missi: én is cicó alatt izzadok, sőt volt olyan hét, hogy jó ki is pattogott a bőröm a melegtől. Sheepy jól írta, hintőpor a legjobb nekem nagyon szépen elmúlt tőle.

Cuki: mégegyszer köszi a dvd-t ma már fogom is használni. :D

Csajok: én olyan vagyok, mint egy bálna. Már nem ismerek magamra. tegnap nézegettem az egy évvel ezelőtt készült képeket, és majdnem sírva fakadtam, hogy most milyen "dagi" vagyok. Tudom, hogy ez a terhesség után visszamegy, de akkor is olyan rossz érzés, hogy más szinte majdnem 90kg vagyok.

Na anyu most hívott, hogy menjek át, itt van a sógornője meg a kislánya (1éves) én még nem is láttam őt. Úgyhogy most lépek, majd jövök.

Kép
URL=http://www.glitteryourway.com]Kép[/URL]
masika
 
 


Sziasztok!

Ágica! Ez szörnyű! Anyósod egyszerűen és tömören: egy szarkavaró. Ne foglalkozz vele, tényleg felesleges.

Cuki! Ne foglalkozz ezzel a dologgal. Megtörtént és kész. Véletlen volt, semmi több, ilyet már más is elkövetett. De én nem ajánlanám, hogy ilyen topicokat nézegess!
Én is várom már a 32. hetet nagyon. De Szept. végéig azért maradjon bent, mert nem akarok szűz-csillagjegyű kislányt. Brrr.....

Bogyó! Olyan édes vagy, attól függetlenül, hogy mindig csak Büngy-nek hívsz :lol:, igen baromi jó ízlésünk van :P és még a vasat is egyszerre blicceltük el, rám is rámszóltak, hogy szedegessem.
Most Ferro Folgammát szedek, te mit?

Kalloni! Irigylem a légkondidat. Bár a lakás hőmérsékletét valahogy még elviselem néha-néha ventilátorozok.

Csilla! Szorítok a terheléseshez!

Én most reggelizem...

büngyike
 
 


Masika! Neked senki nem mondta, hogy ne nézegess régi csúcsforás fotókat :)
Majd terhességed után, amikor motiválnod kell magad a visszacsinosodásra ;)

Addig is így vagy szép, kis pufin, ahogy a férjem mondaná :)

büngyike
 
 

 
 

Sziasztok !

Helyén van a szép új hűtő úgyhogy most nagyon jó kedvem van !!!!!

Büngyi : Jó étvágyat a reggelihez :P

Masi: Néha én is nosztalgiázom a tavaj nyári képeinkkel és szomorúan vettem észre , hogy a lábam kezd elformátlanodni. Amúgy a szám , amit a mérleg mutat , önmagában nem izgat. Párom szerint még mindig "pálcika lábaim vannak" , de ha nem tetszik ,hát ne nézegessem , sőt a tükröt is csak nyaktól fölfelé használhjam.
Ezt ajánlom másoknak is ! :wink:
Ja ! A szex miatt irígykedem ám ! Lassan olyanok vagyunk mint 2 testvér . De a másik fél nem is reklamál, sőt !!! Kifejezetten kényelmesnek találtatik Nála ez a szitu , aminek a lelkem mélyén örülök, mert így biztosan tudom ,hogy nem ez a kapcsolatunk fő motorja.


Ágica : Tetszik ez a hűtős dolog !!! :P

Bogyó : Jó ,hogy Te is túl vagy a véres dolgokon :-). Grat. a cukor eredményhez ! Egyetek sok C-vitaminban gazdag gyümit/ zöldséget is ,akkor jobban felszívódik a vas . Én mostanában céklát eszem és nagyon finom!!!!!!!!!!!!!

Ma mintha egy kicsit hűvösebb lenne, vagy csak kezd átállni a szervezetem a trópusi éghajlatra ?

Már csak 4 nap , és kiderül a toxoplazma eredményem ! Nagyon megy az idő, észre sem fogjuk venni , és beköszönt az ősz !

Kép
sheepy
 
 


engem a párom répacombúnak hív... mondtam neki, hogy akkor is gyönyörő kismama vagyok, és jól érzem magam. persze erre mindig az a válasz, hogy nagyon gusztusos vagyok, csak egy kicsit lusta...
ma vettem észre a hájacskát a fenekem vágásánál a csípőmön. tudjátok, azt a tipikus női csúcsocskát....hát lesz mit ledolgozni
igaz, hogy az aerobik nem jó szoptatás alatt? mert elveszi az energiát? és apad a tej?

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


Akkor mégegyszer a nagy kérdés, és kérem mindenki válaszoljon, mert elbizonytalanodtam…

egy szobában kell aludni a gyerekkel, vagy nem? Lehet-e más helységben? Vagy ha együtt alszunk, mikor érdemes másik szobába rakni? Ki, hogy csinálja, mit olvasott?

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


Én nem olvastam erről semmit, csak a saját kút fejem után megyek.
Egyelőre helyhiány miatt főként, de együtt alszunk. Nem is baj, mert közel vagyok, ha akciózni kezdene éjszaka...
Aztán min. egy éves korára vagy legkésőbb 1.5 évesen nem bánnám, ha tudnánk külön szobát prezentálni, mert úgy tartom egészségesnek.

büngyike
 
 


Hahóóó!!!!!!!!

Én most ülök fel egy repülőre és távozom Alaszkába!!! Ez kismamagyilkos ez az idő! Ffffffffffff! Remeg a kezem, fekete pöttyöket látok, nem vagyok kialudva, alig kapok levegőt és sorolhatnám! :oops: :cry: :lol: Na! Ez jól esett! Jól kipanaszkodtam magamat! Bocsánat! :oops:
Ágica Én fentebb leírtam mit tervezünk, én a férjemet hagyom pihenni mi meg átköltözünk a nappaliból leválasztott babaszobába, ahová veszünk egy ilyen kétszemélyes fotelkét.Ha kell akkor kihúzom és odatelepszem a picike babóka mellé. H meg apa nem dolgozik másnap akkor mellé kuporodunk! De jó lesz.
Az jutott eszembe, hogy nekünk annyiból is jobb, hogy hűvösben szülünk, mert szerintem az sokkal meghittebb, mint a meleg. Jó lesz magadhoz ölelni, nem tapad hozzád stb. Nem, mintha ez most nem esne jól, de mégis :shock: :D Értitek??!!!
Ma is megyünk pancsolni! Hurrá,már csak pár óra itt az enyészetben... Kitartás Neketek is!!
Vendég
 


Én is kérek jegyet arra az alaszkai gépre :lol:

Jó pancsolást, nekem ismét a fürdőkád maradt.... Jó étvágyat az ebédelőknek, én picit később eszem.

büngyike
 
 


Nálunk a babaelhelyzés úgy lesz, hogy a hálónkat átrendezzük, csak az ágyunk marad bent és a pici kiságya, pelenkázója stb kerül be. Én mindig a babával alszom majd, a férjem meg, ha nem tudja kipihenni magát, akkor kimegy a nappaliba és a kanapén alszik. Én az együttalvásról a mostani Kismama magazin vagy az Anyák lapjában olvastam, méghozzá, hogy jó.. A bölcsőhalálról van szó a cikkben, ami szerencsére egyre ritkább, de ha a baba az anyja közelében alszik, akkor a mama légzését hallja a pici és ő is lélegzik, szóval nem felejt el levegőt venni. Na ki tudja, a tesómék a második babát különszobába tették és szerencsére soha nem volt probléma a levegővétellel.

Amúgy ha nagyobb lenne a lakás, ahol vagyunk külön tenném a picit, csak egy kanapét is tennék be a szobájába magamnak, hogy ne kelljen éjjel járkálni, ha egyszer hívna, akkor már ott maradnék vele.

Eszméletlen meleg van!!! Csilla
csim
 
 


Csilla! Ezt én is olvastam a Kismama magazinban. Ti vesztek légzésfigyelőt?

büngyike
 
 


Büngyike Akkor siessünk, még elérjük! :lol: Pancsinál gondolok Rád! Én nem is tudom, hogy szeretnék-e légzésfigyelőt venni. De a férjem szeint elengedhetetlen. Szóval úgy látom lesz. Melyik jó abból?
Vendég
 


Veszünk légzésfigyelőt, mert ha mondjuk délután szundít a pici és én a nappaliban teszek-veszek, olvasok, akkor nem leszek mellette, így megnyugtat majd a készülék. A párom szerint is elengedhetetlen... Mi az Angelcare-t néztük ki, na meg szinte csak erről hallottam, szóval az lesz.

Csilla
csim
 
 


Hi!

Mi úgy kapunk kölcsönbe elvileg légzésfigyelőt!De én azt mondom jó ha van!Pl akitől kapjuk,az Ő ismerősénél életet mentett :? !!Mert bizony beriasztott,rohantak a picivel a dokihoz,aki egy akkora pofont lekevert neki..és attól tért észhez állitólag!! :shock: Utána hazamentek,újra beriasztott és akkor az apa pofozta fel!!Szörnyű leírni is,de állitólag olyankor ezt kell tenni!! :cry: És akinél egyszer előfordul,sajnos meg is fog ismétlődni!!Legalábbis ezt mondják!!

Asszem megyek és letusolok mert kezdek begoooolyóóóznii! :? :D

Missfried
Kép
missfried
 
 


Áhh még 3 nap és elérjük mi is végre a 100 napos határt.. :D :wink:

Missfried
Kép
missfried
 
 


Én még gondolkodom a légzésfigyelőn. Azt is hallottam, hogy nagyon sokszor tévesen riaszt és nem elég, hogy téged ijeszt meg, még a baba is frászt kap tőle. :?

Amúgy, ha vennék, én is csak Angelcaret vennék.

büngyike
 
 


evu!
még nem jelentkeztél ma be! remélem hagynagy egy levegővételt a kedves kollégák!

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


hagynagy=hagynak és nem hadnagy!

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


hali csajszik...

hat kesz vagyok..reggel fel8kor a dokinal voltunk, a haziorvosnal, hogy megcsinalja a belgyogyaszati vizsgalatot..nos, negyed 11kor jutottam be..szerintetek?
senkit nem hatott meg a pocakom, nem is reszleteznem..de amikor bementem, az volt az elsö kerdes, hogy rosszul vagyok e..gondolom lesapadtam a nagy varakozasban..na mindegy, vernyomas ok, tüdök tisztak bla bla, felirt egy vaskeszitmenyt, mert az fontos es igyak calium pezsgötablettat, naponta 2-t.
megkertem, hogy merjen meg, 71 kg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
csajok, en a terhesseg kiderülesenel 60 kg voltam :cry:
mint a nögyogyaszomat, a haziorvosomat is megkerdeztem, hoyg mit csinalok rosszul..tudjatok, egszseges kajak, ovatosan a csokival(1 hete nem is mertem enni), sok seta es sport..hiszen olvastatok..es megis olyan vagyok, mint egy nagy fehet anyacet :cry:
azt kerdezte mit szoktam inni, mondom vizet, mennyi kenyereet eszek, ha eszek 1x egy nap es csak barnat, kb 3 honapja nem ettem feher kenyeret..akkor allitolag mindent jol csinalok, ilyen tipus vagyok..szerinte van, aki a terhesseg alatt nem, de pl. a szoptatas alatt nagyon meghizok..jo kilatasok :cry:

en is kinzom magamat a kepekkel..szoktam ilyen elötte-utana storykat vegignezni..es mindig sirnom kell...leszek meg valaha olyan, mint regen?..

irt ekg-ra beutalot, es kepzeljetek amikor odamentünk, nem akartak megcsinalni, csak delutan..en udvariasan megkertem öket, hogy please most, mert dolgoznom kell bla bla..en csak ne ugraljak, jöjjek vissaz 2-re vagy üljek le es varjak..csajok, en leültem, de olyan sirogörcsöt kaptam..szegyelltem is magamat, de ez nagyon fajt..ült mellettem egy korhazi dolgozo, ö megfogta a kezemet es bevitt magaval es megcsinaltak az ekg-t...hat kicsit kiborulva erkeztem a meloba, felve attol, hogy mit kapok majd..de szerencsere ma senki nem genyozik velem..

igy is a höguta hataran vagyok, vigyetek el engem is Alaszkaba..

szoval az emberek szemtelensege ma is megpecsetelte a lelkelemet, en nem birom az ilyen szitukat.

nalunk Mininek van külön szobaja az albiban, de nem egyedül fog aludni, hanem a kisagy mellett lesz nekem is egy agy, Laci pedig a mi szobankban..nem mernem egyedül hagyni :?

ja, es kepzeljetek, reggel hanytam. de mitöl?

most sikerült az elöbb enni valamit. dinnyet kivanok, de azt nagyon :D

de dolgoznom kell...

ma vagyunk 25 hetesek :D :D

pusszancs lanyok
Vendég
 


calcium..
Vendég
 


Evu!
Én küldök neked éteren egy kis szeretetet! Az emberek szeretetét! Tegnap a kombínón megdicsért egy néni, amiért van nálam víz! A kollégák minden nap megkérdezik, hogy vagyok, hogy bírom a meleget! Nekem ekgt a házidoki csinált, máshova nem kellett mennem csak vérvételre, hát ott meg privilégiuma van a kismamáknak. Szóval mindebből küldök neked! Nem lehetett volna időpontot egyeztetned a dokinál? És ne szégyelld magad a sírás miatt, tegnap nekem is rossz volt délelőtt, pityeregtem is egy kicsit. Én csakúgyba…mert éppen olyanom volt!
Milyen lett az ekg? Nekem van benne valami negatív T-hullám, de a házidoki nem mondott erre semmit. Pedig még azt is ráírta az automata, hogy abnormal…
Alaszkába én is megyek!

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


Köszönöm Agica :D

nagyon jo volt olvasni, amit irtal :D az ekg eredmenyet nem is tudom, mert semmit nem mondtak ott...gondolom, hogy szoltak volna, ha nincs valami rendben :?

kifaradtam agyilag teljesen..alig varom, hogy otthon alljak a zuhi alatt es utana megegyek egy fel dinnyet :lol:

jaj, kiderült, hogy az unokatesom is terhes, 6 hetes :lol: de jo!!

en olyan faradt vagyok..ejjelenkent alig megy az alvas.

holnap mar csütörtök..a het leghosszabb napja a meloban :cry: de utana pentek..aztan veszek nyari rucit :D

olyan anyahianyom van..kar, hogy videken laknak a szüleim..most odabujnek anyukamhoz :?

irigylem a klimasokat, csajok, mi a cegnel meg vizet sem kapunk..jo, nem?

na este kell valamit olvasnom, hogy megteljek eleterövel..kis agykontroll..

Minike este picit mozgott, es reggel is, de napközben nem..melege van

pusszancs
Vendég
 


Evu , Te aztán jól kifogtad ! Nem elég a meleg , a hülye kollégák, még az egészségügy is megszivat :(
Mondtad a hányást az orvosnak ?Vagy ez utána volt ?
Vigyázz Magadra , és igyál sok folyadékot , lehet, hogy a meleg és az idegeskedés volt a ludas.


Lányok , Svájc közelebb van , most mutatták a havas / síelős képeket !! Lehet, hogy oda is érdemes lenne elruccanni :-).

Légzésfigyelő : Na ebben én totálisan bizonytalan vagyok. Aki ismerősnek volt , annak soha nem volt rá szüksége - szerencsére ! Viszont ugye soha nem lehet tudni....
A család fele szerint pénzkidobás , a 21. század paranoiája szülte felesleges dolog , amit 1 évtizede még senki nem is ismert és a gyártók csapják a legnagyobb hűhót körülötte az üzlet miatt.
Megjegyzem tegnapelőtt a cukorvizsgálaton a kórházban kismamák beszélgettek hasonló dolgokról és ugyanezt hangoztatták a köldökzsinór vérről is ,amit szintén nem ismernek gyakorlatban és elsősorban a vérbank nyereségét szolgálja , mert a gerincvelő ugyan ezt tudja, és azt tárolni sem kell, mert kéznél van. ( ezt állítólag az egyik nőci magánorvosa mondta, mikor kikérték a véleményét a témában ) .
Egyenlőre velünk lesz a baba a hálóban a bölcsőjében kb. 3 hónapig, a párom úgy tud szuszogni ,hogy még a süketek is hallják a légzését , remélem ez elég lesz .
biztonság kedvéért még a védőnővel is megszavaztatom a kérdést
, van vagy 200 kismamája, kiváncsi vagyok a statisztikájára .

Na ez jó hosszúra sikerült , remélem senkiben nem támadt rossz érzés ,amiért ilyeneket írtam ! Bocsi :oops:

Kép
sheepy
 
 


Evu : hogyhogy nincs víz ? Milyen cégnél dolgozol ?????? Az erre vonatkozó előírásokat egy 1996-os népjóléti minisztériumi rendelet fogalmazza meg : ha nincs légkondi , és melegebb van 24 foknál , óránkénti pihi+ védőital jár.
Vagy be kell lőni a hőmérsékletet 21-24 fok közé ,mert az még elviselhető .


Na én meg egy kis energiát külök , hogy kibírd még ezt a 2 napot a héten !

Kép
sheepy
 
 


Na ma én is kiakadtam a páromon!!Felhív,h ne várjam még mostanában haza,mert Ő most indul Z.egerszegre!!De persze olyan ügyben,hogy csak szívességet tesz,nem is tartozik a munkaköréhez!De Ő azért ebben a hőségben képes elindulni és este 9 előtt ne várjam!!Hát én is sírógörcsöt kaptam amint letettük a telót!Perxe már közben is fojtogatott! :cry: Most nem is az..,de neki ez jó??Amikor már 5 felé itthon lehetne velem!Így szinte egész nap 1edül vagyok,minden nap!De én ne szóljak semmit!Mondjuk igaz h mindenen felkapom a vizet és könnyen megbántom,pedig nem akarom..de én sem tudok mindenhez jópofit vágni!!A másik meg az,hogy nyílván féltem is!A fas.nak kell 40 fokban utazgatnia 2órát oda-2 órát vissza!Ez a minimum! :evil: :cry: De Ő tudja..ha neki ez jó :?: Na de felhuzni meg nem akarom magam!!Azért írtam neki utána egy sms-t,miután kissé lenyugodtam,hogy vigyázzon magára és szeretem! :) :oops: A férfiak egyébként holt biztos hogy a Marsról jöttek!!! :D :D :shock:

Mi Nyünyink azért mocorog ma is ebben a hőségben,mégha nem is annyit mint máskor!!De legalább ő nem "zaklat"fel! :)

Majd csak eljön az a 9 óra!Perxe ha addigra hazaér! :?

Missfried
Kép
missfried
 
 


jAJJ ÉNIS ÚGY CSÍPNÉM,HA VMELYIK BARÁTNŐM VAGY ROKONOM TERHES LENNE! :) DE NEM AKARNAK.. :wink: NA HÜLE CAPSLOCK...na

Missfried
Kép
missfried
 
 


Sheepy mondjuk ez tényleg igaz,ami a légzésfigyelőt illeti!De ez ugyanugy bármi másra mondható lenne,nem :?: :?: :roll:

Missfried
Kép
missfried
 
 


NA HALI!
ÉN IS ITT VAGYO MEGINT.ÁRNYÉKBAN KINN AZ UDVARON 44 FOK , BENN A LAKÁSBA N MEG NEM TUDOM ,MERT BENN NNCS MÉRŐ,DE LEHET NEM IS BAJ.KIBÍRHATATLAN A MELEG!!!!!
ÉN IS MEHETEK ALASZKÁBA?????
BABAELHELYEZÉS:NÁLUNK EGYELŐRE A Z ÁGYUNK MELLETT LESZ MAJD A KISÁGY,AZ ELSŐNÉL IS 2 HÓNAPIG VOLT VELÜNK,UTÁNA KÖLTÖZTETTÜK AZŐ SZOBÁJÁBA,ELŐSZÖR NAGYON FURA VOLT,DE TÖBBSZÖR FELKELTEM HOZZÁ MEGNÉZNI , AZTÁN MEGSZOKTUK.MOSZ LEHET TOVÁBB LESZ MAJD VELÜNK ,AZTÁN HA TÉNYLEG LÁNYKA LESZ,AKKOR MEHET A NŐVÉRÉVAL EGYELŐRE EGY SZOBÁBA,BÁR VAN EGY NAPPALINK,AMI EREDETILEG SZOBA VOLT,DE AZT INKÁBB MEGHAGYOM EGYELŐRE NAPPALINAK.DE EZ MÉG A JÖVŐ ZENÉJE.....
TEGNAP VOLTAM VÉDŐNŐNÉL,KÉPZELJÉTEK ÖSSZ:5,30 KG HÍZTAM EDDIG ,DE ÁLLÍTÓLG A MÁSODIKNÁL MÁR NEM HÍZNAK ANNYIT A KISMAMÁK (MÉG JÓ,ÍGY IS 100 FÖLÖTT VAGYOK) :oops: :oops: :oops:
DARUS KOCSIT KELL SZERVÁLNOM MAJD ,HOGY FELTEGYEN A SZÜLŐÁGYRA,MINT EGY BÁLNÁT :oops: :cry:

EVU:SAJNÁLLAK A MAI NAP VÉGETT ,KÉPZELD VELEM IS ELJHÁTSZOTTÁK EZT ,PEDIG ÉN MÉG PROTKOS IS VAGYOK,DE LE VANNAK EJTVE.HÁNYÁSRA VIGYÁZNI,SZAV.IDŐKET MEGNÉZNI MINDENEN,ÉS RENGETEG FOLYADÉK!!!!!
geosel.klara
 
 


HOLNAP MÁR CSAK 100 NAP NEKEM IS ,DE KIRÁLY!!!!!!!!!!!! :D :D :D
geosel.klara
 
 


Evu Az egészségügy nálunk is elég cudar. Ugyhogy szerintem ezen dolgozók 99 %-a is a marsról jön!Egy járattal letudnak mindent! :lol:
Vendég
 


MINDENKINEK ENNYIT DOLGOZIK A FÉRJE,PÁRJA???????SAJNÁLLAK TITEKET,VOLTAM ÉN IS EBBEN A HELYZETBEN,PEDIG AKKOR 7 HÓNAPOS TERHESEN MENTEM CSAK TÁPPÉNZRE,UTÁNA MEG TELJESEN EGYEDÜL VLTAM,APA NAGYON SOKAT DOLGOZOTT ALIG VOLT OTTHON :( :( :( AZTÁN MEGLETT A BABA,ÉN MEG SZÉPEN DEPIS LETTEM,1,5 ÉVES KORÁIG ,SZÖRNYŰ VOLT,SÍRÓGÖRCSÖK,IDEGESSÉG....... ÍGY VISSZA KELLETT MENNEM DOLGOZNI ,AMI TELJESEN HELYREHOZOTT.DE EZ MOST REMÉLEM NEM ÍGY LESZ,MOST IS ÁPR.ÓTA VAGYOK ITTHON ,TÖK MÁS.MOST MÁR ITT A NAGYLÁNY ,MOST MEG SZÜNET IS VAN NEKI ,ÍGY LEKÖTJÜK EGYMÁST.APA IS MUNKAHELYET VÁLTOTT.ITT ÚGY DOLGOZIK,HOGY EGY NAPPAL(6-18),MÁSNAP ÉJSZAKA MEGY(18-6),MAJD 2 NAP PIHENŐ,ÚGYHOGY ÉN MOST NEM PANASZKODOM.ÚGYHOGY CSAJSZIK,LEGYETEK SOKAT ONLINE ,NEHOGY BEÜSSÖN A KRACHHH ,ITT MAJD LEGALÁBB LEKÖTJÜK EGYMÁS GONDOLATÁT.(MIKOR DEPIS LETTEM,MÉG NEM VOLT NETÜNK,ÚGYHOGY NYUGI,SENKI NEM LESZ DEPI)CSAK EZT SZERETTEM VOLNA ELMESÉLNI,NEM RIOGATÁSNAK SZÁNTAM!!!!!!!
geosel.klara
 
 


Missi!
Veled érzek! Én napok óta csak könyörgéssel tudom hazarendelni 8-ra. Ma is csak azért kértem, hogy jöjjön haza, mert kifogyott a hűtő, és el kell menni bevásárolni. Azt meg kocsival csináljuk, a tecsóban.
Nekem kisVirág jót mocorog a pocimban, mert kapott egy adag jégkrémet. Majd meglepődik, ha kimegyek a melegbe…

Evu!
Klárinak teljesen igaza van, figyelj a szavatossági időkre, és ilyen melegben senki ne egyen előre felszeletelt pultos felvágottat, csak fóliásat! Amúgy nekem a melegben fel tud fordulni a gyomrom, terhességen kívül is. Nagyon meleg volt nálatok éjjel?

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


ADRINALIN:ÉN IS MARSLAKÓ LEHETEK ,EÜ-S VAGYOK,MZ/X JELENTKEZZ-VÉTEL :D
geosel.klara
 
 


sziamindenkinek, léptem! megnézem milyen kint az idő. amúgy itt sem bírja a temperálás, már 25foknál járunk, pedig 22-ről indultunkűde ez a 25 teljesen korrekt!
lehet, hogy a lenti forgóajtóval csak egy kört megyek? :D

Cuki merre voltál ma?
Ciripke, Többiek! tessék kimászni a kádból és jönni irogatni


ui: régen én mindig a hűtőt nézegettem, hogy is ülhetnék bele ilyen melegben...

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek ilyen sokat dolgozik a párja ??? :( Az enyém most konkrétan normális munkaidőt nyom, de mivel saját cége van, ez nagyon rapszodikus.

Evu! Sajnálom, hogy ilyen kálváriát jártál ma :( A kilókkal én sehogy sem állok, nem mérem magam egy hete. Azóta jobb a kedvem :D

Missi! Kitartást!

Ágica! Vigyázz a nagy melegben! Én ki sem merem dugni az orromat az utcára, pedig a lakás sem klimatizált, csak elviselhető...

Klára, gratulálok a 100 naphoz :) Egyre csak közelít az az őszi időpont ;)

büngyike
 
 


latom mindenkit probara tesz a mele, en is utazhatok veletek ??? :)::) legyszziiii

legzesfigyelo, ez is szeritnem egy kereskedelmi fogas, mi nem veszunk.Missi amit irtal, hogy a bebi nem vett leveget es hogy elvittek a dokihoz,,,ez hogy lehet ?? na neee! es akkor 5 percig nem vett levegot? ez nem stimmel nekem, de e lenyeg,ha ilyen van, akkor nekunk kell "pofozni" a bebit, de en is igy tudom, hogy a legjobb, ha foleg az elso 6 honapban karnyujtasnyira van tolunk

Egyszoba/kulonszoba: mindenki ugy csinalja, ahogy neki jo, nincsenek szabalyok... En lusta lennek felkelni es atmenni egy masik szobaba hajnalban 2 x -3 x ,amikor magam melle is tehetem egy agyba, a masik, hogy nekem nem lenne szivem egy 5 napos csecsemot egy kuon szobaban altatni, de mindenki mas, es a kiegyensulyozott anyuka fel gyozelem:) es ha vkinek az jon be, hogy kulon, akkor o ugy tesz jot maganak/gyereknek
szoval en Csim el tartok

edzes: ez is valtozo, en ismerek olyat aki edz es szoptat, mondjuk nem kilokkal edz, de tornazik, kocog
www.a1wellness.hu - en od fogok jarni 6 honap utan -remelem :) ha meg egyben leszek addigra :)

bungy, huu,en a ferro izetol hanytam, de remelem neked bejon. en maradok a vas italnal+friss rapale, a multkor is segitett, csak most ellazsaltam..

evu, sajnalom ezt a npodat, ez szornyu. Bar nekem tobbnyire +tapasztalataim vannak, de sajnos ezek szerint ez is van. nem tudnal valahogy tobbbet pihenni ? meddig fogsz meg dolgozni ? a kg-k ne erdekeljenek, mert nem vagy NAGY! Sot, lehet, hogy sok a viz benned..nem dagad be a labad/kezed?

tobbieknek is udv, remelem nem baj, hogy nem nev szerint irtam, de sokan vagyunk - szerencsere :)
bogyogyorgyi
 
 


Látom mindenkit letepert a meleg :)

Bogyo! Hát, igazad van a légzésfigyelővel kapcsolatban. Még egy ilyen izé az orrszívó... főleg az, amit porszívóra kell csatlakoztatni, na a hideg ráz tőle! Eleve a trutyit takarítani belőle, de már használat közben is az a zaj... brrr....
Nem vagyok anyósom tanácsainak nagy rajongója, de ebben az egyben nagyon jó mondott. Ő egyik gyermeknél sem használta (talán még nem volt akkor) és mindig ki tudta szedni a kölkeit a takonyból. Azt mondta, hogy ha nagyon gáz volt, akkor babaolajjal oldotta fel a makacsabbakat :shock: Háát... nem tudom, anyaságom nagy próbatétele lesz a takony-misszió...

Szép éjszakát, a fentiekre meg jó lenne, ha reagálnának gyakorló anyukáink a tapasztalataikkal.

büngyike
 
 


bogy, a kis kezi szivo, ami csak pumpas az nem rossz, de a porszivos valtozat az kisse brutalnak tunik nekem is. meg ez a hazi-taxi :) ez a viccek vicce. tudjak, hogy anyakbol nagyon konnyu kihuzni penzt a "mindent e gyerekemnek" cimszoval.

jo ejt mindenkinek, ahol nincs legkondi - vizes lepedok felaggatasa a lakasban is sokat segit !

pisiles es forgolodasmentes ejszakat mindenkinek :)
bogyogyorgyi
 
 


Klára Ne haragudj :oops: Nem akatrtam áltolánosítani, mert persze mindenhol vannak kivételek :oops: :D Nem is vagy Mikrobi! (Ja!Basszus!Az egy másik mese :D )
Nekünk már a légkondi is meleget fúj!! :shock: :shock:
Az Alaszkai/ Svájci járat is megtelni látszik, lassan indulhatunk, ha gondoljátok!
Hurrá a 100naposoknak, meg a 28heteseknek is!! :D
Az én párom is sokat dolgozik, de sajnos muszáj. Azt hiszem depis lennék itthon én is. Sőt! Néha érzem magamon a tüneteket és olyankor nagyon megijedek. Eleinte még csak nagyon pesszimista voltam, aztán már semmihez sincs kedvem stb. Nálam már kb egy éve van kialakulóban valami. Pánikbetegséggel kezdődött, de nem mertem beszedni az orvos által javasolt bogyókat. Gondoltam:MAJD ÉN! Aztán most azt várom, hogy a kicsitől minden rendbe jön. Ne haragudjatok, hogy ezt így ide kizúdítottam, igazán nem szeretnék vele senkit terhelni. Csak most, hogy így előkerült a téma...Szóval ez minden. Mégegyszer sorry :oops:
Na! Jó hosszúra sikeredtem.
Hasonló jó éjszakát, mint amit Cukika kívánt!
Vendég
 


Adrinalin!

Nem baj, hogy írsz róla, sőt! Ha felsimered és beszélsz róla, az már fél siker. Minden esetre merész dolognak tartom, hogy a babával "oldanád" meg a problémát. Ez a kár rosszul is elsülhet....
Én remélem az ellenkezőjét :!:
Itt vagy köztünk, majd kigyógyítunk :lol:

büngyike
 
 


Senki se hányjon, de azt hiszem, az én takonysztorimnál nincs jobb :D …amikor anyáék végkép nem tudták kiszívni azzal a pici pumpával az orromat, és én nagyon szenvedtem, akkor apu bekapta az orromat, és kiszívta…még emlékszem is rá, mert nagyon sírtam, és rosszul voltam. Aztán anya engem nagyon hamar megtanított orrot fújni, és nem volt gáz. A poszívóra szerelhető izétől nekem is herótom van, mert csak rossz emléke marad a porszívóról, és nem akar poszívózni, ha nagy lesz. Elsőre veszünk kis pumpásat, ha meg jobb kell, veszünk olyan elemmel működő készüléket, amúgy meg az apja áramlástannal foglalkozik, ez pont neki való feladat! :D

Adri!
Nekünk el sem akart indulni tegnap a kültéri egység a klímánál. Az erkélyre van kitéve, onnan szív. 3x kellett elindítani, meg áramtalanítani mire kedve lett bármit is csinálni. :shock:

Amúgy ma reggelre nálunk 31 fok volt mindenhol. Fél 6 kor arra ébredtem, hogy a párom könyököl az ágyon, és játszik a hasammal. Baromi jót elkommunikáltak a gyerekkel, én meg mit sem sejtve aludtam…aztán láttam rajta, hogy milyen boldog, hogy ez a pár perc csak az övé volt a babával! Megkajcsiztunk, én visszaaludtam, és 7 kor arra ébredtem, hogy porzik a vesém, és rosszul vagyok a melegben. Akkor láttam a 31 fokot, úgyhogy el is húztam otthonról. Itt bent meg 24 fok van. Vettem már barackot, üccsit, pizzáscsigát (mert megérdemlem). 8ig ki sem teszem a lábam.

Jaj!
Tegnap voltunk a tecsóban, és megnéztük a babaruhákat. 5 hosszú ujjú rugi 2700Ft, 3 kombidressz 600Ft, 3 rugi 1900Ft. És gyönyörűek! De nem vettünk…lesz majd később is. Azért este jól lehordott a párom, mert biztos miattam rossz a klíma…én meg elkezdtem pityeregni, és szorongattam a cumisüveget, meg a cumit, ami a kismamacsomagban volt. Persze bocsánatot kért, de szerinte rossz a mágneses kisugárzásom, mert minden elektromos kütyü tönkremegy a kezemben…még jó, hogy a gyerek nem elemmel működik
:?

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


Bogyogyorgyi, ezt nekem is úgy mesélték..igazából nem tudom pontosan hogy is volt :? !!

Na lépek is főzni,öhh és ma üzemeltetnem kell ráadásul a sütőt is!! :shock: :shock: :shock:

Missfried
Kép
missfried
 
 


De jó, kedves Ágica, hogy már megettem a reggelimet :)
Azért, minden esetre találékony a faterod ;)

büngyike
 
 


Hali lányok!

Tegnap Apa meglepett, már fél 12kor itthon volt, azt mondta, nem volt kedve ebben a melegben dolgozni, és amúgy is mostanában nagyon keveset vagyunk együtt.
Missi: az én párom minden este fél8-ra ér haza!
Átmentünk egy barátunkhoz, és egész nap ültem a medencében, ki sem szálltam csak enni.
Este megnéztük a Harry Pottert. hát jó nagy szar volt, szerintem a legrosszabb rész.

Hű: holnap kezdik nálunk festeni a gyerekszobát. Jó büdi lesz a lakásban!
Nálunk lesz külön szobája manókának, de addig amíg át nem alussza az éjszakát vele fogok aludni, mert apának felesleges éjszaka felkellni azért, mert meg kell etetni. Ha szerencsénk van 6hét, és visszamehetek a saját ágyamba.

Nekem a védőnő kifejezetten ajánlotta a légzésfigyelőt. Először a kölcsönzésen gondolkodtam, mert itt nálunk lehet havi 2500Ft, de ha belegondolok, hogy 1éves korig ajánlott használni, és szeretnék még egy gyereket akkor jobban járok ha megveszem.
Nálam is az Angelcare a befutó.

Évu: szerintem gondold át mégegyszer a táppénz ügyet, nem kapsz sokkal kevesebbet, mint most, persze csak ha rendesen be vagy jelentve. Neked is sokkal jobb lenne, ha nem kellene folyamatosan stresszelned magad.

Nálunk is terhes az unokatesóm, Ő most 24 hetes és kisfia lesz! Szóval nálunk most bébibummlesz a családban, anyám sógornője is most szül.

CuKi! tegnap végigtornáztam Rékát. nagyon jól esett, de hulla voltam utánna.

Na megyek. mert ma még egy csomó mindent el kell intéznem.
Bocsi kicsit sokat írtam :D

Kép
URL=http://www.glitteryourway.com]Kép[/URL]
masika
 
 


Csajok!
mindenki bocsánatot kér, mert sokat ír! szerintem tök jó olvasni, ha meg nincs ideje az embernek, úgyis szelektálva olvas vissza. én meg amúgyis kisregényt írok...
szóval tessék csak írni, és semmi szabadkozás. és magatokról is tessék írni, mert úgy tudjuk csak meg, ki hogy éli át a terhességet.

mindenki vigyázzon ebben a melegben! ez tényleg gusztustalan!

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


hali csajszik :D

gyors bejelentkezes, mielött elolvadok a szekemben...csajok, ezt nem lehet kibirni...miert nincs tel? egyebneknt utalom a telet, de amiota Miniket varjuk, csak arra vagyom :D

este dinnyet ettünk, fincsi volt, 3x zuhiztam alvas elött..de semmi ertelme nem volt..hajat is akartam mosni, de gondoltam felesleges, most viszont ugy all a hajam, mint a szenakazal :D

Agica, jo a storyd..nagyon gyorsan olvastam el, hat nem semmi apud van :lol: :lol: :lol:

Adrenalin(nem jut eszembe a neved, ne harizz!!), ez tenyleg jo, hogy erröl irsz, mert itt sokan meghallgatnak, az tuti!! az en hugim is panikbeteg, es neha nehez vele, de ezt lehet kezelni. a depresszio egy betegseg, amivel FOGLALKOZNI KELL!!nem szabad felvallrol venni, mert eleg könnyen sulyosabb is lehet, es azt te sem akarod, ugye? :D a legfontosabb, hogy legyen valaki, aivel beszelgetni tudsz.
http://www.igeforum.com/index.php?facti ... ead=41&z=4
http://sunrise.sote.hu/htsz/banki.htm
http://www.mindentudas.hu/tringer/20030 ... tml?pIdx=3

nos, az elsö ami nagyban befolyasolja a depit, az a taplalkozas!!!!erröl is informald magadat, hidd el,megeri :D

szoval akkor holnap melegebb lesz, mint ma?...hat ez remek

most folytatom a melot, oriasi lelkesedessel, ja Masika, eppen ez az...hogy mekkora összegre vagyok bejelentve...na ezrt nem megyek tappenzre :cry:

majd csak kibirom valahogy...

pusszancs
Vendég
 


Sziasztok !

Remélem mindenki kipihente magát éjszaka, mert most jön csak az igazi meleg. Állítólag holnap már hajnalban is 30 fok lesz !!! :evil: :evil: :evil:

Reggel óta fáj a fejem , és a oulzusom 90 körül ver, ami szerintem a gyereket is megviseli .

Bogyó : Nálam sajna nem jön be a teregetés, már 2 napja mosómedvét játszom, és körbe vannak aggatva a cuccok + a fürdőben vizes törülközők lógnak , de semmi enyhülés.
Most a fejemre is vizes türcsit tekertem hátha így jobb lesz . Tegnap üresen állt a nagy hűtő , csábított a gondolat ,hogy belemásszak :-).

Ágica : Nekem is nagyon bejöttek a tescós rucik, de szeptemberig vissza fogom magam és csak mamás dolgokat vásárolgatok
( mellszívó, szopis párna , hálóing...).
Egyébként megint sikerült meglepned ezzel az orrszívásos történettel! :P Kreatív megoldás , nem mondom !!! :lol: :lol:

A legkisebb tesómra még vissza tudok emlékezni: állandóan zúgatta apám a porszívót ( energia takarékos megoldás, és este milyen jó hallgatni + állandóan cibálni kell a gyerek után a porszívót ) .
Nagyon gusztustalannak találtam ezt a módszert + nem hiszem ,hogy a gyerek annyira élvezi, ha megpróbálják az orrán keresztül kiszippantani az agyát .
Ha nagyon makacs a dolog , ott a tengervizes orrspray , amit már babák is használhatnak + ki is lehet mosni.

Evu : Nem firtatom , hogy miért nem vagy rendesen bejelentve, mindenesetre szomorú ,hogy így muszáj melóban maradnod.
Azért próbálj kicsi szüneteket beiktatni, és ne csak a munka körül forogjon minden gondolatod, mert a végén mire anyuka szerepben kell tovább " dolgozni " teljesen lemerülnek a tartalékok.

Klári : Örülök, hogy megosztottad velünk ezt a depis sztorit és másokban is felszínre hozta ezeket a gondolatokat.
Mindenki csak a szépre /jóra készül fel ,de ez is benne van a pakliban.
Egy kicsit én is tartok tőle ,hogy velem is előrordulhat ilyesmi.
Végül is majdnem 8 hónapig csak itthon ülök és már most próbálom finoman leépíteni a tolakodó rokonokat, akik azt képzelik,hogy a gyereket az ő szórakoztatásukra szülöm meg, szóval lehet,hogy jól begubózok majd, mert a családi hajlam megvan rá.
+ Apa nálunk is 8 körül jár haza, reggel ugyan 9 -kor megy el , de előtte nem sokat van ébren.

Adri : ha rádtör a pánik, vagy a levertség csak szólj, és felvidítunk :lol: :lol: :lol: Ágicának biztos van még pár jó sztorija ! :wink:

Kép
sheepy
 
 


látom egy kicsit kicsapta a dolog a biztosítékot! bár a szüleim elváltak, de anya a mai napig emlegeti ezt a sztorit, mert ő is elcsodálkozott, hogy apu milyen áldozatkész volt! sajnos itt ki is merültek a dolgok...

Adri! néha én is szívesen elmennék egy dokihoz, rossz pillanatomban. most éppen jó pillanataim vannak, de bőgős lettem. kíváncsi leszek, mi lesz a baba mellett. én a kialvatlanságtól kibtudok borulni, és bevallom, hogy az uccsó vizsgaidőszak óta nem voltam kialvatlan! ez 2 éve volt. szóval lesz cirkusz a részemről. arra gondoltam, hogy jógáznom kellene megtanulni, amivel le tudom vezetni a feszültséget. különben dől a ház!

Sheepy!
rokonokat én sem szeretnék! majd elvisszük a babát megmutatni, de ne jöjjenek, mert akkor körbe kell ugrálni őket. Anya és Anyósom jöhet, többiek ráérnek

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


Hahóó!

Köszönöm a bíztató szavakat. Jól esik! Azért még nem vagyok depis :D Uralom a helyzetet :lol:
Ágica Nem semmi egy apukád van. Olyan... Kreatív :lol:
Ilyenmelegnincsis!!!
Vendég
 


Ohh a konyhában kb 50 fok van :shock: :) !!Sül az egybefasírt!Ez van..csak már sülne meg végre!!Párom délre jön enni,jó lesz mert már írtó éhes vagyok!Egyedül meg nem jó enni :roll:

Nyünyi azért ugy néz ki,bírja!Legalábbis semmivel sem mocorog kevesebbet!Persze ettől még megviselheti a hőség! :?

Holnap már péntek..és mindjárt itt a hétfő is!! :)

Ebéd után megyek a hidegvíz alá!!Kitartást csajok!! 8)

Missfried
Kép
missfried
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?