Bekri köszönöm szépen
Mi a baj? Ha gondolod írd nyugodtan. Mindenkinek a maga baja a legnagyobb.....azért vagyunk,hogy panaszkodni is lehessen
Évi mutasd meg a dokinak Tomi lábát. Bencének 1x volt, a körömtől gyulladt be neki majd ilyen kemény bőt lett rajta, de szerencsére elmúlt.
Ha rosszul vagy az pedig jó hír. Persze azért jobbulást meg nem kívánom, hogy beteg legyél mert ugye van ott egy gyerek is melletted. Még emlékszem milyen nehéz volt elviselni a fáradtságot meg gyomorfájást úgy, hogy nem mondhattam Bencének, hogy hagyjál, mert anyád fáradt/rosszul van......
Woody de édes ez a lány. És azok a szemek!
A suli:
Hááát Bence azt mondta "ez volt idáig a legrosszabb", pedig nem is. Csak a szülőknek el kellett menni az egyik osztályterembe ahol eligazítást tartottak, velük pedig a leendő tanítónénik foglalkoztak addig. Nekem persze esélyem sem volt elkülönülni a gyerektől, mert elkezdett sírni (minden új helyzetben ezt csinálja), viszont nem maradtam le semmiről. Abba a suliba fog járni ahová én jártam és az az egyik tanítónéni fogja tanítani aki engem is. A máikkal is megismerkedtünk (ismertem látásból) és nagyon aranyos meg kedves, egyébként több szülőt leinfóztam róla és nagyon meg vannak elégedve vele.
Majd megyünk még mikor ők tartják a foglalkozást meg lesz nyílt óra is. De tuti oda fog járni, már szóltam, hogy írják fel abba az osztályba. Blogban írtam róla, ha valakit érdekel
Klari jó, hogy előkerültél
Hát a kis korkülönbséggel vállaló anyukákat én is csodálom. Minden tiszteletem az övéké. Nekem időnként a nagy is gondot jelent. Bár itt is meg ott is vannak helyzetek.....
A tanulásban meg semmi ördöngősség nincs, mert érdekel amit tanulok, így persze könnyebben is megy. A gyöngyfűzés meg szerelem. Ja és olvasni is imádok, most elővettem akarácsonyra kapott könyvemet, igaz sokszor csak pár sorig jutok, de majd kisakkozom az időt rá.
Most viszont megyek a konyhába, mert az ebéd ugyan készen van, de este bálba megyünk még sze kell dobjak egy sütit (na nem nehezet, csak muffint)
Folyt. Köv.































