Sziasztok!

Szerencsére kicsit visszafogott volt a fórum az elmúlt napokban

, így hamar vissza tudtam olvasni Mindent.
labkata: nagyon csini pocakos vagy!

Az enyém most embertelenül beindult.
Kilóra kicsit húsosabban indultam, mint Hunornál (64 voltam a 8.héten), aztán a múlt heti védőnős randin derült ki, hogy 62 vagyok még mindig, mondjuk vannak aranytartalékaim rossz napokra

, ugyanis én azok táborába tartozom, akik a szoptatás alatt nem fogytak szinte semmit.

és talán nem is lett volna ez akkora baj, ha nem egy húszast kapok magamra Hunorra várva.
gombi: én is szemezgettem tegnap a babahallgatóval a brendonba, wc szűkítőt meg alsónacit vettünk a kölöknek, de aztán úgy voltam vele, hogy megállom!

Neked viszont kellemes babahallgatós perceket kívánok!
kelengyelista: tökéletes összeállítás. Én is gyűlölöm a hálóingeket, csak egyet is vittem be, úgy döntöttem dacolok a hüle szabályokkal és én pizsibe nyomulok. Szülés (császár) után kellemesen dőlt belőlem a vér, a gyerekágyat felturbózták 30 fokra

, mindenemről csöpögött az izzadtság, folyt a tejem, így napi két hálóinget emésztettem fel, apjuk rohangált beszerezni még párat belőle. Szóval sokkalta hasznosabbnak bizonyult, mint az egyszersemfelvett kismamapizsim.

Egyet megtanultam akkor: azt felejtsd el, hogy női méltóság, legalábbis arra a benttöltött pár napra. A látogatók, orvosok, asszisztensek ki-be járkálnak, ajtó folyamatosan nyitva, miközben te igyekszel feltápászkodni a sebeiddel, szoptatsz, mint egy valóságsó szereplője.

No, és arról már említést sem teszek, hogy a napi 3 vizit alatt, aki elment az ágyam mellett az megvizsgált, kivülről tapogatott (a méhemet, hogy húzódik-e össze) illetve betapogatott. Szóval, hasznosabb a hálóing.
