A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 decemberi kismamik


nekem i a hátsó falon tapadt meg a lepény bár azt nem tette hozzá a doki hogy mélyen az első terhességemnél is hátul volt és nem volt emiatt problémám.
najda mindenesettre ne aggódj!!!!!!!!

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Na, megvolt a genetikai uh, és a múltkorihoz képest az ultrahang-időgép még egy héttel előresorolta a kölköt, tehát már 21 hetes elvileg! De az a fura benne, hogy igazából csak a feje nagyobb két héttel, mint a többi alkatrésze, és az alapján sorolják be őket. Hiába, anyjára üt, nagy fej, rövid láb! :lol: Remélem a nagyfejű gyerekek okosabbak is. :) Mindenesetre érdekes ez a gyors időugrás, még párszor elmegyek ultrahangra és kiderül, hogy máris túlhordtam a gyereket.

Amúgy minden rendben vele, sőt, teljes meghökkenésemre még az afp is határértéken belül van (1,53), nem mintha nálam számítana bármit is, de eddig még soha egy eredményem sem stimmelt. Viszont most, hogy hivatalosan is 21 hetes, nagyon ideje lenne valami határozott rugdosásnak, remélem a héten végre beindul és nem csak pöcögtet és kaparászik!

Hülye álmaim nekem is vannak, de általában nem személyes sztorik, hanem szimpla b-kategóriás akcióthrillerek, jönnek a szörnyek és meg kell menteni a világot, ilyesmi. Ami kiakasztó, hogy folytatásos is tud lenni, szóval ha felébredek 180as pulzussal és utána esetleg sikerül hamar visszaaludni, akkor folytatódik. Korábban nem álmodtam minden este, és főleg nem voltak ennyire valószerűek az álmaim!

A cukorterheléstől én mentesülök (asszem ez az egyetlen előnye, ha az ember már eleve cukorbeteg :lol:). Bár jobban belegondolva azért inkább erőt vennék magamon és bedobnám az édes löttyöt egyszer. :lol:

/
lemonsong
 
 


lemonsong. én sem értem hogy mért van az hogy ennyit változtatnak a heteken de a lényeg az hogy szépen fejlődjön a babóca :D

Kép
Kép
anitaaa03
 
 

 
 

Najda, a lepények nagy része hátul tapad, az enyém is, szerintem kicsit eltúlozták ezt az ultrahangon! Másnak meg azt mondják, hogy az elől tapadó a veszélyes, mert sérülékenyebb. Akinek meg nem mélyen van, azt meg azzal paráztatják, hogy rálóg a méhszájra, és ezért lehet koraszülés vagy császár. Szóval mindegyiknek megvan a hátránya, ne aggódj, az uh-os orvos nekem azt mondta még régebben mikor megállapította, hogy ez teljesen mindegy!

/
lemonsong
 
 


Tedorka!
Ez azért gond, mert a méhlepény széle nálam rálóg a méhszájra. Amennyiben még nő a méhem, márpedig nő, akkor szerencsés esetben ez még ezáltal feljebb vándorol, és akkor nem akadályozza a baba születését majd. Szerencsétlen esetben így marad, akkor császár. Viszont nagy a valószínűsége a vérzésnek, ami szerencsés esetben kevés, gyorsan gyógyuló seb ahogy leválik a méhszájról, szerencsétlen esetben viszont bentragadok a kórházban és örüljek ha végig ki tudom hordani a gyereket. Szóval sok szerencse kell most.
Vendég
 


Nem is most. Majd később kicsit. :shock:
Vendég
 


Lemobnsong!

Nekem mélyen tapadót írtak, de úgy hogy az rálóg a méhszájra. Mutattta is a doki az uh-n. Sajnos saját szememmel is láttam.
De eldöntöttem hogy nem esek kétségbe. Majd koncentrálok a tutira!!! :lol: :roll:
Vendég
 


najda mostmár értem tehát nem az a baj hogy hátul van hanem az hogy eléri a méhszájat

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Ilyen méhszájra lógás volt itt már valakinek, ha jól emlékszem! És neki azt mondták (szintén ha jól emlékszem) hogy valószínűleg odébb fog vándorolni a méh növésével!

/
lemonsong
 
 


na írtam egy kisebb listát ami mindenképpen kellés ez mellé jön a sok szeretnék.pl.pihenszék :lol:

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Okés, így már nekem is világos...azért Najda, szerintem próbálj meg pozitívan gondolkodni, és mondogasd a kislányodnak, hogy még jó sokáig nem akar ő ide kijönni, ráér az neki decemberben is. :wink: Ne idegeskedj, az biztos nem tesz jót!

Kép
tedorka
 
 


na kismamik én megyek a fiam nem bír bent tartózkodni irány az udvar majd holnap jövö.kitartás mindenkinek :)

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Najda: Minden rendben lesz!!!
Megvan a feladatod a hátralévő minimum 18 :!: hétre: csak pozitívan gondolkodni!

briell
 
 


Anita, te nem rakod fel a listád? Nagyjából mostanra képben vagyok, hogy mi kell feltétlenül, de jól jön a megerősítés! :lol: Meg egy csomó mindenen még gondolkodok, hogy tényleg kell-e!

/
lemonsong
 
 


Nekem Hunornál volt a genetikai ultrahangkor az, hogy a méhlepény ugyan mellső fali tapadású volt, de elérte és szintén rálógott a méhszájamra és pár hét elteltével, azaz a következő uh-on feljebb ment. Tényleg próbálj meg pozitívan gondolkodni, Kriszti, nem lesz semmi baj, és jó kezekben vagy, hiszen a dokid foglalkozik Veled, kellő módon felvilágosít mindenről. És ez nagyon fontos! Neked csak az a dolgod, hogy maradj bizakodó és pozitív, erősíts a kicsilányod is. :)

cucka
 
 


Helló mindenkinek..
Nem szerdán, hanem csütörtökön lesz a szív UH...
MA hívtam fel a klinikát, hogy mégis szerdán kb hány órára menjek, erre mondják, hogy csak csüt csinálják ezt a vizsgálatot...
Próbáltam érdeklődni, de nagyjából rámtették a telefont, hogy lesz ott orvos is...
:?
Tisztára kivagyok készülve, ma is egész délelőtt bömbiztem... :cry:
Vendég
 


Gombi: Nyugi. Ideges vagy, ez természetes. De próbáld meg nem fokozni ezt. Csütörtök mindjárt itt van. És jobb is, ha orvostól kérdezel, az a biztos. Minden rendben lesz! :wink:
Amúgy meg, ha a sírástól csökken a feszültséged, csak hajrá! De inkább a babódnak segíts, hogy ő is megnyugodhasson!

briell
 
 


Jaj Gombi, azért ne sírjál sokat, mert az tuti nem tesz jót a kis törpének! Biztos minden rendben lesz, és tényleg jobb, hogy van ott orvos is, mert lehet, hogy értenek hozzá a nem-orvosok is, de azért mégiscsak jobb.
Nyugi, minden rendben lesz, nagyon szorítunk érted.

Kép
tedorka
 
 


najda: először nem értettem, de ahogy később írtad, hogy a méhszájba lóg a méhlepény, már értem a figyelmeztetést a dokik részéről. Egy másik fórumon egy kismaminak is így van, és már vérezgetett is a legutóbbi vizsgálat után. De nem mondta, hogy azzal ijesztgette volna a doki, hogy esetleg korán jön a baba. Hol is szülsz? Csak hogy ha esetleg mégis korábban jönne a baba, legyen ott PIC-es osztály. Egyébként a kora babákkal sincs semmi gond, csak ne túl korán jöjjenek. 32 hetesen ha születnek, semmi gond nem lesz, ikrek is van hogy ilyenkor jönnek világra. Szóval ne aggódj, max nagyon rá kell pihenned a dologra! Felesleges azért aggódni, amit úgy se tudod, hogy hogy fog alakulni! Fel a fejjel, és próbálj ne gondolni semmi rosszra!

Kata
labkat
 
 


Kriszti, és akkor most a méhlepény miatt kell esetleg gyakrabban vizsgálatra járni? Vagy nem elelnőrzik gyakrabban, hogy megváltoztatja-e a helyét a méh növekedésével? Könnyű mondani, de próbálj nyugodt maradni, még nagyon könnyen változhat a helyzete, jó kis növekedésnek nézünk még elébe, könnyen feljebb csúszhat, szorítok Nektek!

Gombi neked is! Nagyon átérzem mindkettőtök helyzetét, mindannyian kiakadnánk ilyen helyzetben, de tényleg az lenne a fontos, ha picit próbálnátok a gondolatotokat másfelé irányítani. Nehogy a stresszeléssel ártsatok a babáknak. Perzse, nehogy megeröltesd magad, de talán éppen most jó, hogy megnyitott a pubotok, picit nyüzsöghetsz ott, hátha eltereli a figyelmed. Ha otthon vagy egész nap egyedül, gondolom akaratlanul is idegeskedsz, és csak ezen agyalsz.

Lemonsong
! Azt hiszem te kérdezted, hogy mi a különbség a két angelcare között (300 és 401-es között). Én eddig úgy gondoltam, hogy kijelzőben van. Ma elmentem egy bababoltba, és megkérdeztem: az eladó szerint, aki férfi, így gondolom műszakilag hihetünk neki, azt mondta, hogy hogy igazából a 401-es csak dizájnosabb. Ugyanúgy légzésfigyelő és bébiőr éjjelifénnyel, csak más a módszer, ahogy figyeli a babát, így elvileg biztonságosabb, de véleménye szerint nem biztonságossabb, mint a 300-as csak kiadták mégegyszer picit másként, szebb formákkal. Az ilyet egyébként sosem értem: ha biztonságosabb, miért nem vonják kia a korábbi terméket, ami nem (annyira) a, ha valóban így van. Ez olyan, mint a mosóppor, ami minden foltot kiszed, majd az újabb fejlesztés után még tisztább lesz a ruha. Ha eddig is minden foltot kiszedett, akkor most mi van? :wink: Szóval én elhiszem, hogy nincs köztük különbség, hisz az eladónak ondolom az lett volna az érdeke, hogy a drágábbat rám tukmálja. Ja, egyébként semmit nem vettem, de magától mindenfélét ajánlott, ha kérdeztem, válaszolt, majd búcsúzóul kaptam egy törzsvásárlói kupont, amivel x vásárlás után 20% kedvezményt kapok. Hát ide tuti visszatérek!

Az orrszívóval kapcsolatban lenne kérdésem: a porszívóra csatlakoztatót akkor is megvettétek, ha a porszívó erőssége nem szabályozható? A pasi azt mondta nekem, hogy bármelyikre rácsatlakoztató, csak ha nem szabályozható a szívás erőssége, akkor kicsit távolabb kell a baba orrához tenni, nem szabad beledugni. Így nem mertem megvenni.

Én holnap megyek nődokihoz. Most először megyek magánba, kíváncsi vagyok csinál-e uh-t, és a vizsgálatok nálam mit mutatnak. eddig ilyesmiről nekem nem szólt, hogy hol a méhlepény. Nektek is csak most? Lemonsong! A 18 hetes vizsgálaton a babám combja pont 18 hetesnek megfelelő volt, a pocakja valamivel nagyobb, a fejecskéje nekünk is 2 héttel volt nagyobb. De a mi korunkat nem módosította a doki, szóra sem méltatta, azt mondta, méretének megfelelő. A mért adatokat már csak itthon néztük meg, hogy a nagy könyvben mit írnak az adott hétre, milyen méretek az általánosak. De ahogy Pumi is írta egyszer, ezek az adatok +- 1-2 hét eltérést jelenthetnek.

voltam ma terhestornán, és nagyon szupi volt. Kisprücsök is nagyon élvezte, a lazításnál csak úgy ficánkolt! :D Azon mondjuk meglepődtem, milyen comb - és fenékizom erősítés volt. Másra számítottam, de nagyon jól esett. Ti jártok valamire?
Vendég
 


Köszi a választ mind légzésfigyelő, mind nagy fej témában! Én sem aggódom (nagyon), nekünk is szép nagy golyófejünk van, miért ne örökölné a gyerek is? :lol: Bár azért klassz lenne, ha egyszer, csak a változatosság kedvéért nem idegesítenének semmivel!

Kismama-tornára nem járok, azt hallottam, veszélyeztetetteket nem is fogadnak mert papír kell róla, hogy tök rendben van a terhesség. Én inkább sétálgatok a környéken, ami jó hegyes-völgyes, bár ilyen baromi melegben inkább hanyagolom.

+1 kérdés: és melyik volt az a bababolt ahol ilyen barátságosak? Igaz még nem akarok vásárolni (ami kemény visszafogást igényel :lol:) de nézelődni azért szabad!

/
lemonsong
 
 


Az orrszívó porszívó berendezésére az van írva, hogy olyan kialakítása van, hogy elvileg nem számít a szívás mértéke. De ezzel kapcs. szkeptikus vagyok! Amúgy óvatosan kell szívni. Nekem eleinte Johinak még vérzett is az orra, azaz pici vér csík volt a kiszívott cucc között. De azt mondták, nincs ezzel baj. De amúgy úgy szívtam neki, hogy bedugtam, kihúztam, és így ismételtem a folyamatot addig, míg jött ki belőle. Előtte persze érdemes orrcseppet benyomatni, Nasivin már adható csecsemőkortól, és jól feloldja a trutyit, így könnyebb kiszívni.

Kata
labkat
 
 


Nadja! Egyik barátnőmnek (szintúgy babanetes) 2 db méhlepénye volt (ikreknek indultak, egy baba maradt a 2 lepényre) és MINDKÉT lepény rálógott a méhszájra. Szigorú fekvésre volt ítélve, végül befektették 30valahány hetesen és a 36.-on császározták, mert beindult a szülés. No ezzel csak annyit akartam, hogy idióta orvos Rádijesztett. Ne parázz, pihizz sokat. Amennyit csak tudsz és nem lesz semmi gond!!! Ez tapasztalat!!!

Gombi, kitartás! Ne érezze a baba, hogy nem bízol benne!!! igenis bíznod kell benne, hogy egészséges és rendben van odabent! Ha Te nem bízol benne, akkor ki???

Jajjajjaajjj, előző oldal, nem tudom, ki válaszolta nekem, hogy a másodikkal rohangált a szülés után... Bárcsak nekem is így lenne. Az első után én 1 hétig egyenesen állni nem bírtam, előre kellett hajolnom és támaszkodnom, hogy ne zsibbadjon az aljam. :? Remélem most kicsusszan Ketteske. :D

Holnap cukorterhelés. Hogy hogy kelek fel 7kor, azt nem tudom. Remélem bent lesz a szülésznőm, szeretnék egy méhszájat nézetni Vele... No jó éjt mindenkinek és SZÉP, NYUGODT álmokat!

Kép
Kép
sleepin
 
 


Ja, nekünk Angelcare lépzésfigyelő+bébiőrünk van. Az eggyel régebbi faja, mint ami most van boltban (még a sötétkék színű). Sosem jelzett tévesen, vagyis talán egyszer... de az lehetett más miatt is...

Kép
Kép
sleepin
 
 


Szép jó reggelt!

Elég kellemetlen dolog támadott le tegnap. Nem tudom miért, de odalent jobbára a csikló környékén viszketek, tán ég is, nem tudom. NEm értem én ezt. Volt már gombás fertőzésem életemben 2x, de a hüvely akkor tele volt fehér kis bigyókkal, és az viszketett. Bocs ha túl kitárulkozok, de érdekelne hogy nektek ilyen volt e már? Most bekentem Canestennel, mert ez épp van itthon, és úgy tudom, hogy csak az első három hónapban nem szabad alkalmazni. Remélem ez mindent megold, bár azt se tudom hogy ez most tényleg valami fertőzés e akar lenni. Bár nem tudom hol kaptam el, mert én nem megyek sehová, férjemnek nincs semmi baja, pici lányon nem láttam semmit, esetleg nagylánykám összeszedett valamit a múltkori nyaraláskor? Csak mert pár napja fürdetés végén beálltam a kádba, ahogy kivettem a kisebbik kiscsajt, és legugoltam, egy picit hozzám ért a vizük. De hát akkor azt nem értem, a picinél miért nincs semmi? Na majd átnézem nagylánykámat ha felébredt!

Bocs a regényért, de most ez tényleg nagyon aggaszt!

Kata
labkat
 
 


gombi nyugodj meg! Holnap már itt is a csütörtök és minden rendben lesz!

labkat
szerintem menj el dokihoz. Tavaly a barátnőm strandolás után szedett össze valami fertőzést, de úgy, hogy ő észre sem vette, nem volt tünete. A doki vizsgálatnál mondta neki, hogy van valamilyen fertőzése és írt rá valami krémet. Arra már nem emlékszem mennyi idős volt itt.

Én holnap megyek a 19. hetes Uh-ra, ha nem baj majd rakok fel babócáról képet :lol:

Lányok nektek, hogy tetszik a Leonóra és Eleonóra név? Sajnos apával nagy harc lesz, mert csak magyar eredetű nevet szeretne, amiből nincs nagy választék.

Kép
Kép
akella
 
 


Lemonsong! Az üzlet az Árkádban van, Babaház a neve. Az eladó azt mondta, hogy Aventos termékek viszonteladói (azt hiszem), szóval az Aventos cuccok pár száz forinttal olcsóbbak, mint máshol. A légzésfigyelő is 3000 Ft-tal olcsóbb volt, mint ahogy korábban a neten láttam, de persze szétnézek még, mert lehetnek máshol is jó kis akciók.

Sleepen
! Igen a sötétkékre mondta a pasi, hogy szerinte ugyanolyan jó, mint a legújabb. Így én is átcsábultam. Igaz, a nagyszülők veszik a légzésfigyelőt, de miért költenének többet, ha ugyanazt megkaphatják olcsóbban is.

Kata! Köszi az orrszívós tanácsod. Bár ez a vérzés kicsit elrettentett. De mindenki azt írta, hogy a porszívó orrszívó a leghatásosabb, így valószínűleg azt veszünk, csak akkor utána nézek még, hogy esetleg porszívót is veszünk hozzá, vagy esetleg van olyan, ami kontrolálja a szívás erősségét, ha a porszívó ezt nem tudja.
Sajna könnyen összeszedünk most bármit, én is nagyon félek a fertőzésektől. Szerintem menj el a dokidhoz. Lehet, hogy a lányokon nem látszik semmi, és te sem kapnál el semmit, ha nem lennél terhes, de így érzékenyebbek vagyunk. A férjem azon röhög, hogy csak én használom a fürdőkádat, de minden fürdés előtt végig sikálom jobb félni alapon. Azt olvastam, hogy érdemes tisztasági betétet használni, és gyakrabban cserélni, mert a saját folyásukkal is hajlamosak a kismamák megfertőzni magukat.

Kriszti, Gombi! Elmondok egy sztorit, ami mostanában történt, hátha picit megnyugodtok tőle. Tegnap is akartam, csak aztán elfelejtettem. Egyik barátnőm is most terhes. Elment a dokihoz, mikor pozitív lett a teszt, a doki megállapította, hogy terhes, majd visszarendelte x hét múlva, amikor kb. 6-7 hetes terhességet állapított meg. Nem bizti, hogy jól rémlik, de a lényeg az, hogy barátnőm úgy számolta, hogy 4 héttel idősebb terhesnek kellene lennie, mint amit az orvos mondott. Mi is mondtuk neki, hogy neki lehet igaza, hiszen, már hamarabb tudjuk a terhességet, hogy a dokinak lehessen igaza. A csaj hitt az orvosnak, ő tudja mit csinál címszóval, de a múlt héten azért csak elment egy másik dokihoz. Ekkor az előző doki szerint 10 hetes terhesnek kellett volna lenne, míg az új orvos is 4 héttel idősebb terhességet állapított meg, és totál kiakadt, hogy számolhatta el a kolléga 4 héttel egy magzat korát! Mindez úgy, hogy barátnőm korábban hőmérsékletét méregette, felírta, ebből tudta mikor volt peteérése, vitte magával a táblázatot, és mégis ennyivel fiatalabb terhességet állapítottak meg neki, amit a mai napig sem értek. Az új doki sos-ben elküldte kombinált tesztre, mivel a 12 hétes vizsgálatból kicsúszott. Szóval lányok, ha rossz hírt kaptok, vagy csak bizonytalanok vagytok valamiben, érdemes másik orvossal is konzultálni, mert senki nem tévedhetetlen. Ráadásul vannak dokik, akik hajlamosak riogatni a kismamákat. Nyilván egy rossz hír mindenkit kikészít, nekem is egyfolytában bőghetnékem volt, mikor vetéléssel fenyegetett az egyik doki. Szerencsére másnap az uh-on kiderült, hogy semmi baj.

Akella! tudod jól, hogy alig várjuk az uh képeket! Nekem az Eleonóra jobban tetszik. Én ezzel a névvel annyiban "félnék", hogy mindenki csak Nórának, Nórinak becézné. És akkor már adható is lehetne a Nóra. Mi legalábbis a Florinát és a Dorinát ezért húztuk ki a listánkról, mert hiába szépek szerintünk, csak Flóri vagy Dóri lenne a kiscsaj mindenhol. ami nem baj, csak a férjem meg nem akrta hogy dóra vagy Flóra legyen. :wink:
Vendég
 


Bocsi lányok, hogy mindig ilyen hosszú vagyok. :wink:
Vendég
 



Szép jó reggelt Mindenkinek!

sleepin a dupla méhlepényről jut eszembe: valamilyen rejtélyes oknál fogva nekem is az volt, de ezt egyetlen uh-on sem vették sose észre. (pedig jópáron voltunk, az akkori nőgyógyászom a barátnőm volt, ügyeletében sokszor megkuksiztuk Huncost, de voltunk 4d-sen is, meg külön genetikain... tudjátok, első gyerek varázsa :lol: ). Császár után derült ki, hogy volt egy méhlepény fejlődési-rendellenességem, azaz a meglévő nagy mellett volt egy kisebb is, közöttük egy vastag érrel, emiatt zuhant le a szívhangja Hunornak, amikor beindultak az igazán komoly fájások és ezért lett indokolt a császár. Ezt csak azért írom, mert ugyan tökjó ez a modern kori uh, meg a rengeteg teszt és szűrővizsgálat, ám mégis lehetnek kivételek, hiszen ezek csak eszközök. Segítséget nyújtanak, támpontot adhatnak, de teljes mértékben nem szabad rájuk támaszkodni. (lásd az elévült AFP... stbstb)
Cukorlötyihez kitartás! :) Nem később -26. héten- kellene menned? Én most szerencsére megúszom, marad a zsömle-egy pohár tejes megoldás. :)

akella: nekem tetszenek ezek a nevek, de valóban igazuk van a Lányoknak, maradna Nóra. (van Eleonóra ismerősöm, őt is Nórának becézik). Magyar nevek kapcsán esetleg itt kutakodhatsz, bár vannak hiányosságok: http://magyarnevek.hu/

Légzésfigyelő nálunk kimaradt, Hunor igényszerint szoptatott baba volt, nem lett koraszülött vagy kissúlyú, velünk aludt egy szobában, sőt sokszor szopik után ottragadt a mi ágyunkban ;) , így aztán arra jutottunk, hogy fölösleges. Viszont bébiőrünk van, régebben használtuk is, ha idegenbe altattam és mi még kimentünk dumálni. Vagy a kezdetekkor, amikor még azt hittem, két zárt ajtó mellett nem hallom meg, ha sír, miközben mosogatok. De, meghallottam! :lol:

labkat házi patikák helyett valóban keresd fel a dokidat, hiszen Te eleve "veszélyeztetett kismami" vagy, hiszen ikreid vannak. :)

cucka
 
 


Sziasztok Lányok!

Már jó régen nem írtam, mert csak olvasni volt időm, viszont olvastalak rendszeresen benneteket.

Üdv mindenkinek, aki mostanában csatlakozott, úgy örülök, hogy egyre többen vagyunk.
Gratula azoknak, akiknek kiderült mostanában a gyerkőc neme / neve.
Akikért meg drukkolni kell, azokért folyamatosan drukkolok, csak kevés időm van írni.

Most ha már felmerült, gyorsan megkérdem. A tejes-kiflis cukormérésnél nekem kell vinni a kiflit meg a tejet, vagy adják? Bocsi, ha hülye kérdés, de nálunk poharat is vinni kell a másik féléhez, ezért kérdeztem, nehogy ott kelljen rohangálnom a "reggeliért".

eva

Kép
schvargaeva
 
 


Szia Éva! én kicsit vártalak, hogy jelentkezz, mert ha jól láttam, Te is az István Kh-ba fogsz szülni?! :) Sztem -bár ezt nem mondták-, de érdemes vinni a próbareggelit otthonról. ;) Nem hinném, hogy ott adnának a laborban. :)

cucka
 
 


Labkat, a canesten külsőleg tuti nem tiltott terhesség alatt. Én még az első harmadban kúpot is kaptam gomba ellen, és el is mulasztotta! Szerintem azért érdemes megnézetni, mert nem biztos, hogy pont gomba, és akkor a canesten árthat is neki, nekem egyszer régen egy ilyen "öngyógyító" akció után legalábbis azt mondta a nőgyogyi, hogy a canesten kiválóan segíti a terjedését pár más jellegű fertőzésnek/kiütésnek, szóval legközelebb előbb vizsgáltassak és utána kenjek. :oops:

Én porszívós orrszívót nem szeretnék, nem is azért, mert a gyereket féltem tőle, hanem baromi macerásnak tűnik minden alkalommal előpakolni a teljes takarítószertárat egy orrfújáshoz, na meg a hangja sem az a kimondottan nyugtató. Nekem azt a tippet adták, hogy a csapra csatlakoztatható meg a sima elektromos is pont elég ahhoz, hogy kiszedje a trutyit.

O'hara, kösz az infót, valószínűleg elnézek oda is! Ha erőt vesz rajtam a babacucc-shoppingolhatnék, a legjobb ellenszer azzal áltatni magam, hogy milyen hasznos több helyen is megnézni, mielőtt megvenném! :lol: :lol:

+ mindenkinek, aki épp aggódik, nyugalmat és kitartást kívánok! Az orvosok tényleg veszélyesek az egészségre olyan szempontból, hogy hajlamosak túlbiztosítani magukat és mindent baromi drámai módon közölni. Pl. legutóbb a kismamákkal akivel együtt vártunk uh-ra és beszélegttünk, négyünk közül hármunknak volt fenyegető vetélés megálapítva a legküldönbözőbb okokból, ami nem hinném, hogy egy tök reális arány...

/
lemonsong
 
 


Köszi Cucka!
Igen, én is ott fogok szülni. Hát a laboros csajoktól én mindig félek, szóval viszek magammal. A kérdés az, hogy vajon mennyire összehasonlítható eredményt adnak a különböző tejek, különböző kiflik... De ez már az ő dolguk. Mivel 2-es típusú cukorbeteg vagyok, és szedek is rá gyógyszert, ezért ez csak egy olyan kontroll, és csak ha gond van, akkor kell megismételni a cukros módszerrel. Remélem elkerülöm... Egyébként csak jövő héten megyek, a héten mellultrahangra kell menjek. Az lesz még egy szép kör. A dokim olyan beutalót adott, amivel egy Judit nevű valakit kell megkeressek a pultnál, aki ez alapján kiállít egy rendes beutalót. Viszont eddigi tapasztalataim alapján a pultnál csak reggel találok meg valakit, szóval mehetek korán, pedig az uh csak 10től lenne. De most tervezek venni egy könyvet, legalább lesz időm olvasni :D:D:D

eva

Kép
schvargaeva
 
 


Éva, jól értem, te terhesség alatt cukorbetegségre gyógyszert szedsz? Nálam azzal indítottak mikor kiderült, hogy babát várok, hogy leállítottak a gyógyszerről és átraktak inzulinra! Milyen gyógyszert szedsz? Azt sem értem, hogy neked miért kell terheléses vizsgálatot csinálni, ha már eleve cukorbeteg vagy? Mégis mit várnak tőle, hogy kiderül, hogy csoda történt és időközben kigyógyultál belőle, vagy mi?

/
lemonsong
 
 


Lemonsong,
nekem inzulintúltermelésem van, ha erre még kapnék inzulint, az nem lenne túl jó. Viszont az inzulinrezisztencia miatt a hormonok is elcsúsztak, és ha nem szedném a gyógyszert sokkal nagyobb eséllyel vetélnék. Így is nyugtalan első három hónapunk volt.. Merckformint szedek.
Azt én sem értem, hogy miért kell mennem terhelésesre, de szerintem azért, mert a cukrom alapból nem magas, csak az inzulinszintem, és lehet, hogy a terhességgel most a cukrom is felmehet.

eva

Kép
schvargaeva
 
 


Így már értem (részben), csak azt nem, hogy én is metformint szedtem, és pont arról állítottak le, mert Magyarországon elvileg terhesség alatt nem adható. Akkor neked PCO-val együttjáró rezisztenciád van? Bocs, hogy ennyit érdeklődök, nem akarok túl indiszkrét lenni, csak nagyon érdekelnek ezek a dolgok, mivel magam is érintett vagyok! :oops:

/
lemonsong
 
 


Nem vagy indiszkrét, örülök én is ha sorstársa találok.
Igen, PCO-s vagyok én is. Nekem a dokim azt mondta, hogy igen, Mo-n általában leállítanak róla, de ő már sok terhességet végigcsinált a gyógyszerrel, és egészséges babák lettek, viszont ha nem szedném, akkor elég nagy esélyt lát a vetélésre. Ezért én inkább szedem. Bízom a dokimban.

eva

Kép
schvargaeva
 
 


Bízzál is, amennyire tudom tényleg nincs káros hatása a metforminnak, csak nincs elég kísérlet még és ezért nem engedélyezett hivatalosan. En olyan szempontból nem vagyok "sorstárs", hogy nekem nem PCO-m van, hanem rendes cukorbeteg vagyok, de azért mint kiderült sok a közös pont. :lol: Abban mondjuk igazuk van az orvosoknak, hogy a PCO esetén van haszna tovább adni a gyógyszert, mert tényleg jó vetélés megelőzésére, viszont "rendes" cukorbetegeknél simán kiváltható inzulinnal, ami viszont 100% hogy nem okoz semmit. Mindenesetre nagyon drukkolok, hogy ne mutasson a terheléses se semmit!!

/
lemonsong
 
 


Lemonsong, neked 1-es típusú cukorbetegséged van? Mióta? Mennyire magas a vércukrod? Az inzulinod kevés? Tudod, hogy vajon mi okozta nálad ilyen korán?

eva

Kép
schvargaeva
 
 


Neked nem is kell terhelésesre menned?

eva

Kép
schvargaeva
 
 


Nekem 2es típusú, de abból elég komoly, 20as cukraim voltak, de mostanra normális, meg gyógyszer+diéta mellett is az volt már jó ideje. Kb. két éve derült ki, és mindkét irányból sikerült örökölnöm a hajlamot, azért jött ki ilyen fiatalon. És persze hogy nem csinálnak terhelésest, nem lenne semmi értelme, csak a gyereket terhelnék vele tök feleslegesen plusz egy alkalommal, a cukromról anélkül is tudható, hogy felmenne. :)

/
lemonsong
 
 


Sziasztok!
Az aggódóknak: én hiszek abban, hogy a gondolat teremt és a pozitív vonzza a hasonló energiát. Mindig ha rámtör az aggódás, tudatosan elkezdek jó dolgokra gondolni. Muszáj! :D

O'hara, én járok terhestornára, a 16. héttől hetente kétszer. Jó átmozgatós torna, nem olyan, mint a filmeken, ahol eddig csak olyat láttam, hogy mindenki vezényszóra szuszogott. Igazánból csak annyiban tér el a korábbi edzésektől, amire a terhességem előtt jártam, hogy nem ugrálunk a szteppadra (azaz egyáltalán nem ugrálunk), hanem fitt ballt használunk (amikor használjuk). A XII. kerületben van a hely, ahova én járok, és szerintem elsősorban oktatófüggő, hogy milyen - az ilyen. :) Kétszer volt helyettesítő mostanában, az első jó volt a második zaza. A helyet nem nagyon szeretem, mert alig lehet elférni, de az órákat mindig nagyon várom. Ülőmunkám van, jó átropogtatni, megnyújtogatni mindenem. Itt semmiféle papírt nem kértek arról, hogy minden rendben van a terhességgel.

A tejes-kiflis cukorvizsgálatról én még nem is hallottam soha... :oops: Veszprémben állítólag, ha a szirupos vizsgálathoz viszek citromot, beleönthetem a szirupba. (Majdnem limonádé. :lol: )

Az allergiára nem reagáltatok, ez azt jelenti, hogy rajtam kívül senki nem szenved tőle?

A Canestenről nem hallottam, hogy ne lehetene használni a tehesség alatt vagy akár csak az első hónapokban. Nekem a nőgyógyászom javasolta megelőzési céllal, mivel májusban fürdőzős vakáción voltunk öt napig.

Dóra
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
moly
 
 
 
 
 


Szia Moly,
szegény, nem lehet jó az allergia. Én nem szenvedek benne, szerencsére. Max az erős napsugárzásra és a szunyogcsípésre vagyok allergiás, de most nem megyek napra, és a szunyogok ellen pedig hat a sok kálcium :) Mit tudsz tenni ilyenkor? Szedsz gyógyszert rá? Mire vagy allergiás?

Úgy hiányzik nekem is egy átmozgatós torna, de a legmegerőltetőbb mozgás a séta, amit nekem engednek... De hát ez van.

viszont jövő héten megyünk 2 napra a Balcsira, alig várom, hogy belelógassam a lábam :), mert ugye fürdöni sem szabad...

eva

Kép
schvargaeva
 
 


Nekem nincs komoly allergiám, csak a lassan mindenkinél szokásos parlagfű meg asszem valami nyírfa (évekkel ezelőtt vizsgálták). De nálam csak annyit csinál, hogy néha tüsszentek egy baromi nagyot, mondjuk néha akkorát, hogy aggódok, nehogy kinyomja a Makit a hasból. :lol:

/
lemonsong
 
 


Schvargeva, gyakorlatilag mindenféle pollenre allergiás vagyok. Most nem szedhetek semmit. Korábban Aeriust szedtem, azzal szinte teljesen tünetmentes voltam. Gyógyszer nélkül félek, ha elkezd virágozni a parlagfű, megint befulladok, mint régen, és annyira begyullad a szemem, hogy nem tudom kinyitni reggel. A kalcium nekem egyáltalán nem segít. Most homeopátiás szerrel (Pollens és Ambrosia) próbálkozom, ezzel kapcsolatban szerettem volna tapasztalatot cserélni. De jó, ha nem tudok, mert az azt jelenti, hogy Ti mind kihagyjátok ezt az allergia-bizniszt. :D

Dóra
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
moly
 
 
 
 
 


Lemonsong, én is aggódom néha a tüsszögéssorozatok miatt. Sőt, a férj is. :lol:

Dóra
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
moly
 
 
 
 
 


sziasztok
én nem rakom fel a listám mert régimódiam papírra írtam meg szerintem nem is lenne túl nagy segtség nektek mert nekem sok minden maradt a fiamtól amit nem kell vennem.de légzésfigyelőnk akkor sem volt és szerintem most sem lessz a bébiőrzőnket a fiam tönkre tette megkapta játszani mvel nem volt tervbe akkor 2. gyerek,de most nem is fogok venni mert úgyis ott lessz mindig melettem majd alszik olyankor az álókába nem hagyhatom egyedül a szobába én meg a földszinten ahoz még túl kicsi a fiam és véletlenül baj lenne belőle.orrszívó én annak idején csak sima egyszerű kézit vettem és mivel a fiam nem volt beteges még arra sem volt szükségünk nem olyan régen volt egy jóó kis orrfolyása akkor vettünk porszívóssat,de én is úgy tudom hogy ez a leghatásosabb és hogy ő szabályozza az erősséget úgy van kialaktva tehát mindegy milyen a porszívó.
allergia én a penicilinre vagyok bár az kicsit más dolog ,de néha rám is jön tüsszögési roham meg orrdugulás de nem voltm még allergia vizsgálaton.
fertőzés hát utoljára nekem is viszkető,égő érzést okozott neekem használt a canesten,de én nem voltam terhes.elötte viszont amikor volt én sem vettem észre csak rákszűrésen derült ki.
aggóódóknak sok nyugalmat!!!!!!!!

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Sziasztok!

Közben körbe néztem, és találtam egy érdekes dolgot, ami jobbára engem is jellemez. A külső nemiszervek viszketése lehet attól, hogy a hüvely ph-ja megváltozik. Mondjuk én se tanga bugyit nem hordok, se nem öblögetem a hüvelyemet, de szerintetek a hormonok nem boríthatják fel a ph-t?
Pár napig várok, aztán ha nincs javulás, gyorsan elmegyek dokihoz. Most mintha nem lenne olyan rossz a helyzet, mint reggel.

O'hara: én egyébként tisztasági betétet használok, mert elég erős folyásom is van a terhesség elejétől kezdődően, de előző dokim nem akart gyógyszerezni a 12. hétig, aztán el is felejtette megnézni, hogy mi a helyzet odalent. Van hogy naponta tényleg két betétet is elhasználok, mert én is jobban érzem magam ha tisztaság van odalent.

Mindenesetre remélem semmi komoly és tényleg nem ártok a canestennel. Nem hiszem, hogy gombás fertőzés, mert az már volt, inkább tényleg csak viszketés, de furi, az tény!

Köszönöm a tanácsokat!

Rákszűrésem pedig volt a 8. héten, ami a legjobb eredményt hozta. P1-es lett!

Egyébként csak zuhanyzok! Amúgy se nagyon szeretem a fürdést, így meg pláne. Nyaraláskor, csak a partról bámultam a fürdőző családomat, nem is akartam összeszedni semmit, így mellőztem a fürdést, max lezuhanyoztam ott is, ha túl melegem volt.

Kata
labkat
 
 


Kata

remélem elmúlik.én sem fürdök terhessg alatt bár már alig várom hogy áztssam magam a forró vízben :oops:
mondjk én a családi medencéb megmártótam1-2x a nagy melegben de mikor kijöttem zonnal vettem egy intimzuhanyt

Kép
Kép
anitaaa03
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?