Ma reggel voltam a 12. heti uh-n. Nagyon boldogtalan vagyok, olyan gyorsan lezavarta a doki az egészet, semmit se mutatott meg, nem láttam még mozogni se a babát, se az alkatrészeit szám szerint, csak fejre láttam és gerincre, hogy azzal legalább minden rendben. Persze az orrcsontot elfelejtettem megkérdezni, látni meg nem láttam. Képet is olyan bénát adott, hogy fel se teszem, mert nem túl látványos. Nagyon nem vagyok ezzel a dokival megelégedve, mert nekem túl gyorsnak tünik. Persze lehet, hogy ö ettöl még alapos és ö mindent látott, amit látnia kell, de engem nem nyugtatott meg. Rákérdeztem, hogy akkor minden rendben, nincs min aggódnom, minden a helyén és megfelelö méretben. Persze mondta, hogy igen és nekem nem is nagyon marad más, mint hinni neki, de nem örülök.
A nyaki redöt se nézte meg, vagy legalábbis nem szólt semmit a témához. Számonra csak az ülömagasság derült ki, ami 8 cm.
Mennék más dokihoz, de senkinek sincsen olyan, aki elégedett lenne vele. Erröl a mostanimról hallottam csak jókat, de nekem ezzel együtt nem jön be és nem vagyok biztos benne, hogy odafigyel rám kellöképpen. Az elsö dokim (erdélyi származású magyar) teljesen más kaliber volt, nagyon hiányzik ö nekem. Egy igazi régivágású joviális öregúr, aki imádta a gyerekeket, a stabil párkapcsolatokat és összességében nagyon megnyugtató és alapos volt. 3 gyereket gondozott ö részemröl, bár sose szültem nála, mert túl messze volt nekem, aztán mielött kiélvezhette volna elsö unokája közelgö születését összeesett rendelés közben és meghalt. Pedig teljesen fitt volt, nagy vigyázott magára és úgy örült az unoka közelgö érkezésének.

Hát én egy ilyen dokit keresek, de ebböl a fajtából errefelé nem nött több.
Mentem keseregni és átadni magamat további többhetes aggodalomnak.
Puszi: Barbi