2009.01.12 12:40
Szerző: benó
Na, pl. beillesztem ide azt, ami ebben a könyvben van a szopiról és akkor egy külön dokumentumban a fő címek alatt gyűjthetnénk mindannyiunk véleményét az egyes kérdésről.
Előre mondom, nem muszáj elolvasni, marha hosszú:
Szoptatás
Ne hagyd, hogy bárki elhitesse veled, a szoptatás eleinte nem maga a pokol. Az emlő-lobbysták olyan hévvel hirdették meg az elmúlt években a maguk „breast is best” (az emlő a menő) programját, hogy sokan egyszerűen elsiklottak az első hetek kényelmetlenségei és kimerültsége fölött. Gyanakszom, hogy néhányan azért adták föl hamar, mert azt hitték, ők ritka kivételek, nekik „ez nem megy”. A vérző, lüktető mellbimbójú, félelmetesen súlyos, duzzadt, kivörösödött mel-lű, éles, szúró fájdalmat érző anyától, miközben a hathetes gyerek még másfél óránként kér enni, semmilyen dühroham nem vehető zokon. Emlékszem, egy rossz hajnalon, 3 órakor ezekkel a szavakkal ébresztettem a férjemet: - Mondjak neked valamit? Utálom ezt az istenverte szoptatást, érted? – Sok Madonna- és gyermekábrázolást láttam már, de egyiken sem vettem észre, hogy a szoptató Madonna összeszorítaná a fogát és begörbítené a lábujjait, miközben a félelme-tes csecsemőszáj első, gyötrelmes kortyát beszerzi.
A szörnyűségnek azonban egyszer vége szakad: néha csak egy-két hét kell hozzá, máskor hónapok. Ha aztán a szopás automatizálódik, az csodálatos. Tényleg a legjobb. Ha kitartasz, és az éjszaka közepén telefonálsz a Gyermek-védelmi Alap szoptatási tanácsadójának, hogy tiltakozz minden további rábe-szélés ellen („csak egy kevés tápszert, pótlásnak”), és mint egy keresztény már-tír, újabb és újabb csapások közepette bírod, hogy az apró, de elszánt oroszlán marcangoljon, eljön az a nap, amikor bárhová elindulhatsz a babával, csak a mózeskosárra van szükség, és néhány váltás pelenkára. A lányom négy hónapig egy korty vizet sem ivott: nem kellett neki és kész.
Azt mindenki tudja, hogy a csecsemők legtökéletesebb tápláléka az anyatej, íme néhány egészen önző érv arra, miért a legjobb megoldás a szopta-tás az anyának is:
- Olcsóbb.
- Ha beindult, kevés gond van vele. Nincs unalmas fertőtlenítési szertar-tás, nem borítja tejpor az egész konyhát, nem kell izgulni amiatt, hogy a cumi túl gyorsan, túl lassan ereszti át a folyadékot, vagy eltömődött, és ha mész valahová, nem kell cipelned egy arzenálra való hideg és meleg termoszt.
- A pelenkák sárgák lesznek és fahéjszagúak, míg a tehéntejtől kemények, zöldek és bűzösek. A kikerülhetetlen bukás szaga is elviselhetőbb.
- Bárhová elmehetsz a babával. Később le is fejheted a tejet, és lefagyaszthatsz belőle tartaléknak. Amikor a Tatlernél dolgoztam, lefej-tem kétszázötven grammot a hengeres kézipumpával (ez a legjobb, ke-rülj minden régi motordudára emlékeztető fajtát!), és a szerkesztői hűtő-szekrényben tároltam egész délután a művészeti szerkesztő pezsgője mellett. Este hazavittem, másnap Nicholas azt ebédelte, miközben én már a következő adagot pumpáltam, tőle tizenhat kilométernyire, az iro-da női mosdójában. Ez így ment a negyediktől a kilencedik hónapig, és nem csak a gyerek kedvéért. Így tudtam megoldani, hogy hétvégeken visszaálljak a napi háromszori rendes szoptatásra, és ne kelljen üvegek-kel bajlódnom, míg vitorlázunk.
- Mindig akad jól bevált módszer, amivel elhallgathatjuk a kicsit, még a fogzás idején is. A fogzás ne rettentsen el a szoptatástól: Nicholasnak majdnem mind kibújt, Rosenak öt, mire abbahagytam a szoptatást. Az egyetlen alkalommal, amikor Nicholas megharapott, levettem a mellem-ről, keményen ránéztem, és azt mondtam: - Ezt soha többet ne csináld, pajtás, különben jön a cumisüveg. – Még csak hat hónapos volt, de úgy látszik, megértette.
- A kicsit valószínűleg nem bántja annyira a szél. A szellentés amúgy is unalmas gond, hát még ha minden vén satrafa a szakértőjének bizonyul, és tanácsot szeretne adni – szerintük például minden nyüszögés okozója a „fogzás” vagy a „szél”. A babára vetik magukat, és vadul dörgölni kezdik a hátát, míg az állát hüvelyk- és mutatóujjukkal föltámasztják. Később, kiságya magányában a baba hálásan szellent. Az én anyatejen élő gyerekeim majdnem teljesen önszellentésre voltak programozva.
- Hála tökéletes antitestjeidnek és immunrendszerednek, a baba kevésbé kapja el a csecsemőkor ijesztő és kimerítő betegségeit. Állítólag az im-munvédelem nagy része már az első hetekben, a kolosztrummal átadó-dik. Valaminek azonban a későbbi anyatejben is lennie kell, amitől a be-tegségek elijednek, szoptató anyák tucatjaival találkoztam ugyanis, akik állítják, hogy gyerekeik az utolsó szopás után, „két héten belül fáztak meg először”.
Hozzátehetném még a listához azt az elméletet, miszerint a szoptató anyák gyorsabban nyerik vissza alakjukat. Kár, hogy ez nem föltétlenül igaz. Én pél-dául csak akkor kezdtem el fogyni, amikor abbahagytam a szoptatást, egy vo-nakodó háziorvos pedig beismerte, hogy az ilyen eset nem ritka. Viszont kit érdekel? Végül is, azokkal a táskákkal a szemed alatt, amúgy sem vagy kifeje-zetten szexbomba.
Végül remek ürügy a szoptatásra, hogy kilencven százalékban elűzi a már emlegetett bűntudatot. Valamint tökéletesen elhallgattatja a kritikusokat. Bármit gondolnak is őskáoszban leledző házadról, szürke pelenkáidról, a kommersz bababögrékről és modern babakocsikról („Bezzeg a mélykocsi jót tesz a kis hátuknak, védi őket a huzattól, de manapság sokkal inkább az anyák kényelme számít, ugye, drágám?”), be kell látniuk, hogy a lehető legjobban indítottad útnak a kisdedet. Neked magadnak is be kell látnod. Remek egogerjesztő, elv-ben – a gyakorlatban pedig a prolaktin hormon, amely néhány hónap szoptatás után szétárad az ereidben, jobb, mint a napi dupla gin.
Ami a nyilvános szoptatást illeti, én meglehetős szégyentelenül viszonyul-tam hozzá. Gyűlölöm, ha buszon vagy vonaton anyja ruháját tépkedő csecsemőt látok, miközben az anya pirul, egyre mérgesebb és nekihevültebb lesz. Mind-kettejüknek túl kell ezen jutniuk. Nicholas egyszer a Heathrow tranzitváróter-mében a jobb mellemmel kezdte, és a felszállásnál a ballal folytatta, Rose-zal pedig sok békés órát töltöttünk különböző, 220 kilométerrel száguldó InterCity vonatokon. A partikon soha nem engedtem meg magamnak, hogy diszkréten félrevonuljak valami csendes, emeleti szobába, távol a társaságtól és az italtól. Ugyanolyan bátran szoptattam homokos agglegények, püspökök és más prűdök előtt, mint amilyen bátran nevettem a peronokon álló öreg yorkshire-iek sikam-lós viccein: „Szegény kislegény! Sosem birkózik meg ekkora falattal!” Csak egyszer találkoztam egy szerencsétlen homokossal, aki ugyanozott és kotkodá-csolt a diszkrét szoptatásom ürügyén, neki egyenesen feltettem a kérdést: - Rendben, grófom, a bőgést választja vagy a szoptatást? Maga dönt. – Mert ter-mészetesen lehetsz diszkrét. A dolog titka, hogy lezser pulóvert viselj, amit deréktól fölhúzhatsz, így a baba maga takar el minden rémisztő húsdarabot. Az elöl nyíló blúzok és a melltartók katasztrofális hatásúak, a kendő elmegy, mindössze egy zsebkendős táncos ügyessége szükségeltetik hozzá, különösen, ha egy apró ököl belegabalyodik. A legfontosabb szempont, hogy sugározz bol-dogságot, azt más is átveszi, ha mégsem, akkor beteg. A fivérem, két gyermek apja, könyörgött, hogy tegyem bele a könyvbe egy tipikus férfi véleményét (rá-adásul nem egy hippiét, hanem egy vidéki ügyvédét, akit tetőtől talpig a ha-gyományos tweed burkol). – Ne rejtsd el és ne lobogtasd! – mondta. – Csináld! Nem valószínű, hogy bárkit megbántanál vele, akit szeretnél.
Mindezek után be kell vallanom, hogy sosem szoptattam asztalnál, leg-alábbis a más asztalánál, mert van valami igazság Helen kolléganőm megfigye-lésében is: - Te csak a kedves, szuszogó arcát látod, de a többiek többhektárnyi cicit és egy óriási, ugrándozó mellbimbót. – Amikor a gyerekeim elérték hat hónapos korukat, kezdtem kicsit titkosabban kezelni a szoptatást, mert ekkor már mindenkire rámosolyogtak, integettek. Van abban valami tapintatlanság, amikor az ember gyereke előbb húz egy nagy slukkot, aztán a fejét csavargatva sokat sejtetőn rávigyorog az utazóközönségre. Az utasok nem tudnak anélkül visszamosolyogni rá, hogy közben ne mosolyognának… nos, egyebekre is. Bel-ső küzdelmük eltorzítja az arcukat, te belepirulsz. Ám amíg az első négy-öt hónapban a kicsi erősen összpontosít, addig minden rendben.
Saját, keserű tapasztalatomból még egy tanácsot merítenék: ha vonaton kezdesz szoptatni, a gombolkozás, kendőhúzogatás, kikapcsolás, rendezkedés közepette, amikor már úgy festesz a rengeteg ruhaszövet között, mint egy pihés tojó, körülötted lelkesen rugdalózó lábak, zenekíséretnek kis, bugyborgó szusz-szanások – nos, mindezek előtt bizonyosodj meg róla, hol a jegyed. Egy türel-metlenül toporgó, ellenzős sapkás férfi jelenléte komolyan szétzilálhatja a ruhá-zatodat.
Akár szoptatsz, akár cumiztatsz, ne számíts rá, hogy a harmadik hónap vége előtt bármiféle „rendszer” kialakul. Ha mégis, fogadd elismerésem! Ha az em-ber számba venné is az álrendszereket, az átmeneti szüneteket, a folyamatos szopás nagyobb rohamait, az újszülött eszelős, szabályozhatatlan étkezési szo-kásait, józan elméleti rendszert akkor sem volna képes kidolgozni mindennek alapján. Az egyetlen dolog, ami segíthet, ha bevezetjük az „ebédet”, ez legalább kettéosztja a napot. Lehet, hogy ebéd előtt a kicsi háromszor szopik, utána egy-szer, másnap pedig pont fordítva, de ha ezt a középpontot legalább ebédnek hívjuk, mi magunk kezdünk hinni egy majdani józan és működőképes napi gyakorlatban. El is érkezünk oda. Rajtam a szoptatás első hónapjaiban az segí-tett, hogy a babát (evés szempontjából) nem személynek tekintettem, hiszen annak kibírhatatlanul szeszélyes lett volna. Úgy kezeltem, mint az időjárást, mint aprócska, kiszámíthatatlan mikroklímát. Ugye nem számítasz ma 9.30-kor esőre csak azért, mert tegnap pontban akkor esett? Sodródj: az első őrült, álom-talan hónapokban engedd el magad, később aztán úgyis minden egyszerre meg-oldódik. A rendszeresség felé vezető legjobb út, ha váratlanul észreveszed, hogy legnagyobb meglepetésedre a kicsi egy héten át nagyjából ugyanolyan időközökben kér enni. Csodálod érte. Micsoda véletlen. Csak nem…. csak nem tart még tovább is?.... És tovább tart, a baba beállt egy adott rendszerre, amit aztán ügyesen a napirendedhez igazíthatsz.
Mellesleg, ezek az első bolond, minden rendszert nélkülöző hetek rendesen megtépázzák az anya idegeit: sok nő nappal sem képes pihenni, aludni meg főleg nem, hátha a baba sír. Vagyunk néhányan, akik görcsösen fekszünk az ágyban, és tizedszer olvassuk el ugyanazt az újságfőcímet, minden percben arra várva, hogy a hálószobából fölhangzik az első süvöltés. Elvesztegethetsz így akár három teljes órát, amit a baba átalszik, hogy aztán ingerülten fogadd, ami-kor fölébred. A legjobb ellenszer nem a válium, hanem valaki – bármely nagy-jából megbízható személy – aki kiviszi a kicsit a házból. Tologatja a gyerekko-csiban a háztömb körül, és ígéretet tesz rá, hogy legalább másfél óráig nem hozza vissza. Ennyit megtehet apád, anyád, a férjed, illetve bármely normális tizenhat éves – életmentő, ugyanakkor apró segítség. Nem szégyen kérni.
Éjjel-nappal… te vagy ügyeletben. Te kelsz fel a babához. Ez a szoptatás óriási hátránya. Az újszülött még nem tudja, mire való az éjszaka. Fokozatosan jön rá abból, hogy te mennyivel zordabb, csendesebb, hasznavehetetlenebb vagy este 10 után. A kicsi egész napos mulattatása után a zavartalan éjszakai álom bizto-sítása a következő gond. A kemény ellenállás csak hosszabbítja a gyötrődést, a te idegeid hamarabb felmondják a szolgálatot, mint ahogy a baba abbahagyná a sírást. Ennyi erővel akár azonnal fel is kelhetsz. Az éjszakai szopás után néme-lyik gyerek nem akar újra elaludni – ez elég elkeserítő. Viszont a helyzet foko-zatosan javul: visszataszító szokásukat még az állhatatos éjszakai evők is el-hagyják néhány hét alatt. Az éjszakai álom időtartama egyre nő. Néhányan megpróbálják felgyorsítani a folyamatot: este jól kifárasztják a babát, mások részletesen kidolgozott rítust vezetnek be – hálóruha, esti fésülködés, éneklés, a megszokott idő, kiságy, szoba -, egy barátnőm a bölcsőt az ágya mellé tette, és félálomban ringatta az egyik lábával, melyet egy régi övvel a bölcsőhöz kötö-zött. (Természetesen semmiféle biológiai adottság nem zárja ki a hasonló tevé-kenységek köréből az apát.) Négy-öt hónap elteltével érdemes kipróbálni a régi trükköt, és éjszaka csak vízzel kínálni a babát: sok gyerek már ilyenkor elég okos ahhoz, hogy eldöntse, a víz miatt nem érdemes fölébredni.
Különben pedig, ha nyugodt maradsz, elfogadsz minden segítséget, minden nappali szabad percet, és nem vársz el semmi különösebbet ifjú sarjad-tól, lehet, hogy előbb belefárad az éjszakai műsorba, mint te. Egy hároméves gyerek édesanyja azt mondta: - Később rájössz, hogy milyen gyorsan elmúlik minden. Azt hinnéd, a rémségek egy örökkévalóságig tartanak, aztán szembe találod magad a felnőtt gyerekeiddel. A legkisebbel kifejezetten élveztem az éjszakai szoptatást. Jó volt a szürcsölő apróságot ott érezni magam mellett az éjszaka közepén, és tudtam, hogy az egész úgysem tart soká. – Az első gyere-kemmel én is valami hasonlót éltem át: megerőltető munkát végeztem, napi nyolc órát töltöttem távol, amit rettenetesen irigyeltem a dadától. Az éjszaka varázsa viszont a miénk maradt, a kicsi ott vigyorgott rám a pelenkázón, és gyöngéden cirógatta a mellemet. Mindig a kezem ügyében tartottam egy Agatha Christie-t, és végigolvastam azt a félórát, amit ő félálomban végigszo-pott. Mire kivégeztem a ház összes Agatha Christie-jét, a fiam tíz hónapos lett, és a megerőltető munka a végéhez közeledett. Így aztán három alkalommal a férjemet küldtem be egy-egy cumisüveg vízzel, és Nicholas azontúl nem ébredt fel éjszaka. Véget ért egy korszak. Azóta sem tudok úgy ellépni egy Agatha Christie-kkel telezsúfolt könyvállvány mellett, hogy ne érezném a tejet bizse-regni a mellemben….
Mi mindenhol jól tudjuk érezni magunkat, ha együtt vagyunk... 
Olyan, de olyan jó volt Füreden!!!!! 
Ugye aki nem szokja a szántást... 
[/
