Halihó!
Emese, fogalmam sincs, benéztem a júniusiakhoz, mintha mostanság írta volna Panndi, hogy még nem elég rendszeresek a fájások.

Egyébként meg gratulálok a gyönyörű kertetekhez! Hogy mekkora.

Ott aztán elfáradhatnak a gyerekek. Én sem voltam kihegyezve a nacira.

Egyébként Bercó kedvenc színe is a rózsaszín.
Irina, látod erről beszéltem. Iszonyat, hogy mennyit dolgozol. Ha Ádi nagyszülőzik, akkor nászutas programokat is csináljatok majd!

Nekem is ismerős ez az építs sz-ból várat stílus. Sokszor el sem merem mondani a Kedvesnek, hogy miket vettem a munkámhoz.
Vindo, Rugó tudhat valamit.

Jó, hogy mondjátok ezt a meggyet, lehet, hogy én is boltolnék veled. Bár kedden meg Szoboszlóra ugrottunk át a barátainkhoz cseresznyét szedni. Tegnap magoztam mi, mit ne mondjak untam már egy kicsit. Meg meg kell néznem, hogy mi fér be a fagyasztóba. De ha vevő kell, csak szóljatok, lehet, hogy a szomszédaimat is érdekelné.
Gica, szerintem ne bosszantson ez a szójáték. Nagyon is szuper, hogy ilyeneket játszanak, később még hasznát veszik. Egyszerűen csak jól használják a nyelvüket.
Bandázódókra irígy vagyok.
Panndi, azért kétujjnyinál már nem tart olyan sokáig a burok sem, legalábbis régebben az orvosom azt mondta. Lassan csak megérkezik a kislegény.