A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 februári babák


Sziasztok Csajok!

Hát túl vagyunk a nyaki redő mérésen, fantasztikus élmény volt, és ami a legfontosabb, minden rendben van. A törpe CRL-je 6,57 cm és a nyaki redő 1,1 mm. Azt mondta a doki, hogy 12+5 napos, azaz ma már 12+6 eszerint, úgyhogy van egy újabb dátumom a várható születési időpontra :D

Mi az Istenhegyi Géndiagnosztikai-ban voltunk, és nagyon meg voltam elégedve velük, az ember csak ámul, hogy ma már micsoda technikák vannak ... Egy hatalmas tévén nézhettem, ahogy produkálja magát a drágaság, és mivel elég nehezen akart abba a pozícióba fordulni, hogy a doki meg tudja mérni, így kb. 10 percig gyönyörködhettünk benne. A doki nagyon jó fej volt, közben kommentálta a dolgokat :D

De a kis huncut a lába közét nem mutatta meg, így a neme egyelőre titokban maradt, bár a férjem mondta, hogy ő nagyon igyekezett kifigyelni, de hiába. És tényleg tök jó, hogy utána DVD-n megkaptuk az egészet.

Majd teszek fel képet a közös oldalra.

Julcsi: köszi a tipped a ruhához, mindenképp meg fogom nézni, mert ahol én nézelődtem, ott egy farmer olyan 15000 volt, és azt igencsak sokalltam volna ...

Macsek: A kislányod egy tünemény!!

Szép napot mindenkinek, vigyázzatok magatokra ebben a ronda melegben!

Zsufi

KépKép
zsufi74
 
 


Sziasztok!

Reggel voltam védőnőnél, és kaptam egy szép, babás kiskönyvet!!! Lehetett választani, hogy ilyet kérek, vagy csúnya fehéret. :lol:

Macsek! Nagyon szép kislányod van, gratulálok.
Kép

És egy kép a múlt heti uh-ról.

Kép
mist
 
 


Mist!
Ez a kép egyszerűen szuper!!!
Luca pedig nagyon szép kislány, megyünk majd udvarolni Zétivel :wink:

Vera
Kép
Kép
zetibebi
 
 

 
 

Macsek! Nagyon édes a kislányod! :)

Mist, csúcs ez a kép, szépen lehet látni a kis fülét-orrocskáját is a babádnak :D

Zsufi, örülök, hogy nálatok is minden rendben van :)

Julcsi, köszi a tippet, én is megnézem majd, mert a két vászonnacim nyárra szuper, de ha rossz idő lesz esetleg, nincs mit felvegyek :roll: meg kéne felsőket is beszerezni, a kis feszülős spagettipántos most annyira nem előnyös :wink: bár a C&A-ban láttam olyan felsőket, amit ugyan nem kismamaruhának árulnak, de mell alatt vannak varrva, és kicsit bővebbek a pocaknál...

KépKép

KépKép
stelly
 
 


Stelly, és akit érdekel, nézzétek meg a Brendon honlapját, fenn van a teljes kollekció, árral együtt, most elég sok a leértékelés. Nekem azt tetszett, hogy az egyes boltok árukészletét is mutatja, méret szerint.

Én nagyon jó felsőket vettem itt, mell alatt vágott, jó puha pamutból.

Kép
mist
 
 


Csajok!

Egy kérdés: a doki az UH-papírra a sokmindenféle adat mellé odaírta, hogy a méhlepény hátsó fali. Ez miért érdekes? Gondolom a gyakorló anyukák már tudják :D

Zsufi

KépKép
zsufi74
 
 


Mist nagyon jó a kép!
Egy kisemberke már most!ÉS mindene látszik kivehető,fantasztikus!
Gratula!

Zsu !Örülök neked is ,hogy minden a legnagyobb rendben van,Jajj olyan jó ilyen jókat látni és olvasni.

Megyek alszom egyet még mindig álomkoros vagyok :oops:

Kép
zümis
 
 


Mist: köszi a tippet, ez a soroksári úti áruház egész jó árúnak tűnik. Majd nézek magamnak cuccot is, így egész jó áron vannak, illetve a tesóm kisbabájánakis néztem játszószőnyeget, és eddig itt tűnik a legolcsóbbnak.
Amúgy a gyermeked 4D-ben látható, ugye? Annyira tisztán kivehető, hogy az hihetetlen, nagyon édes! :)

Julcsi

Kép
julcsi-79
 
 


Sziasztok!

Zsufi, annak örülni kell, ha hátsó fali a lepény, azt jelenti, hogy jó helyen van.
Akinek pl. a méhszáj közelében van megtapadva, az veszélyeztetett, könnyen bevérezhet, stb....
Nem vagyok nagy szakértő benne, de azt tudom, hoyg a hátsófali a tökéletes :)

Macsek, gyönyörűséges a kicsilányod!

Mist nagyon jó az UH kép, tüzetesen végignéztem már párszor :)

Én 12.-én megyek csak tarkóredőre és 4D-re a bolgárkerékbe, jó sokat kell addig még várnom :(

Olyan jó, hogy ti néhányan már túl vagytok azon a bűvös 12 hét-en :)

Üdv. Andi


Kép

Kép
andus70
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a dicséreteket, remélem, születése után is ilyen fotogén marad :lol: .

Julcsi! Igen, ez a kép 4D-s, az ultrahang alapvetően 2D-s volt, csak egy picit váltott át a doki 4D-re. Én (mivel még sosem voltam korábban 4D-n) úgy látom, ez tényleg csak kukucskálásra való. Lehet számolni kezet-lábat, de nyaki redőt mérni stb. csak 2D-n tud a doki.

Zümis! Az alvás miatt irigyellek nagyon... Én dolgozom még :? .

Kép
mist
 
 


Mist: nagyon aranyos a fotó!!!

Voltam hétfőn a védőnőnél meg orvosnál is. A védőnő kérdezgette, hogy milyen a munkahelyem, stresszes, illetve mászkálós-e, de aztán mondta, hogy igazából úgyis mindegy mert a rossz helyen lévő lepény miatt úgyis pihennem kell...
Utána elmentem az orvoshoz (sajnos akihez szoktam menni, szabadságon van, helyettesítve volt), aki azt mondta, hogy teljesen felesleges otthon maradni, mert ha jól tapad akkor úgyis elvándorol majd a méhszájtól, ha meg tényleg nem jó helyen van, valószínűleg úgyis leválik, bármit csinálok... :shock: nem ugyanezekkel a szavakkal, de a lényeg ez volt. Most egy hétig kiírt a háziorvos, jövő héten úgyis mennem kell terhesgondozásra, majd megkérdezek egy 3. dokit. Egyébként a védőnő sem ért egyet ezzel. A vérzés ugyan nem tért vissza, de maszatolgatás gyakorlatilag folyamatosan van.

Ma voltam a 12. heti UH-n, CRL 62 mm, tarkóredő vastagság 2,2 mm. (jobban örültem volna egy 1,valahányas értéknek...) A méret 12+4 naposnak felel meg. Majd módosítom a vonalzót (ha sikerül).

Ja, és köszönöm a jókívánságokat!!

Kép
cserkészkolbász
 
 


Haliho! :D

Nekunk is megvolt a 12. heti UH tegnap. Nyaki redo 1.7 mm, de alig lehetett megmerni olyan aktiv volt a torpe. :lol: Levettek a vert is a kombinalt teszt masik felehez, azt mondtak 7-10 nap. Ha nincs gond postan kikuldik, ha magas rizikos akkor telefonon hivnak. :roll: Szoval jovo heten a postast lesem majd... :?

Kaptam kepet is es feltoltottem az osszes eddigieket a kozosbe. A ferjem is egesz jol elszorakozott a picin, ahogy a kepernyon lengette a kezeit, labait. :lol: Viszont a szonografust udvariasan leallitotta, amikor a baba labai koze akart bekozeliteni... :roll:

Latom, mar sokan tul vannak ezen - olyan jo, hogy eddig mindnekinel rendben van. En azert akkor nyugszom meg, ha majd jovo heten levelet kapok. :wink:

Hajni

KépKép
Kép
hajnski
 
 


Erika - de jo, hogy irtal. Orulok, hogy jobban vagy. Furcsa az orvos hozzaallasa egy picit. Ha tudsz azert inkabb pihenj sokat. Nagyon gaz lenne tappenzre elmenned? Szerintem beszeld meg a paroddal.

Ja es nalunk hetfon 60 mm volt, kedden pedig 59 mm. :lol: Ennyire megbizhato a meres, mondjuk tegnap tenyleg nehez volt jo pillanatfelvetelt csinalni a sajtkukacrol.

Hajni

KépKép
Kép
hajnski
 
 


Sziasztok!

Erika: tényleg szuper, hogy írtál, szerintem is inkább próbálj meg pihenni, az most a legfontosabb, és a saját orvosoddal beszéld meg a dolgot, ha tudod.

Hajni: jó, hogy nálatok is minden oké. Ti nem akarjátok tudni, hogy fiú lesz vagy lány? Vagy csak a férjed nem?

Felraktam az UH-képet én is a közösbe, tök jó, hogy már gyűlnek a képek az apróságokról!

Zsufi

KépKép
zsufi74
 
 


Sziasztok! egyszerüen annyit írtok, hogy nem lehet visszaolvasni(legalábbis én nem bírom) a gép előtt üléstől szabályosan hányingerem van, úgyhogy gyorsan be is fejezem!!!
Olvastam, hogy rucikat kerestek, én régen egy készítőtöl vásároltam nagyon olcsón a XI. ker-ben, most meg a C§A ba járok....nagyon jók, olcsók, és kényelmesek a rucik, de nem mindenhol van nagy választék...a Pólusban pl tök sok volt, és nagy leértékelés.....frankó farmert lehet kapni pl. 4000ft-ért!Még nem vettem, mert épp nem volt nálam annyi zsé, de nagyon tetszettek....csak álmodoztam!
Holnap megyek az első UHra, annyira várom már! Ha lesz képem, majd felrakom én is!!Minden kismaminak jó növekedést, és nyugis napokat!

Kép
Kép
Kép
lkverus
Göd
 
 


Zsufi - Igen a ferjem nem akarja tudni. En ugy voltam vele, hogy szeretnem tudni, de nem tudom, hogy kibirnam, hogy nem mondhatom el neki... A legkozelebbi majd csak szeptember vegen lesz 20. heten, addig meg eldontom, hogy kulon megkerdezem-e. :wink:

Hajni

KépKép
Kép
hajnski
 
 


Sziasztok, bocsánatot kérek én is, hogyha zavarok, de nekem van egy eladó chicco kengurum (5500 Ft eredeti ára: 6790 Ft) és egy babaközelbenes rugalmas kendőm (5500 Ft eretei ára: 6200 Ft) eladó. A kengurut 2szer használtuk, a kendőt kb 10 szer. Az állapotuk kítűnő.
ha valakit érdekel írjon privit.

Mindenkinek boldog babavárást:)

lolka_zs
 
 


Erika, jó, hogy írtál, és szerintem azért az a hozzáállás, hogy mindegy, mit csinálsz, úgyis az lesz, amit a természet akar azért szerintem nem a legszerencsésebb - végülis az ember úgy van vele, hogy inkább megtesz mindent, ami tőle telik, hogy ne rajta múljon, ha valami adódik. Úgyhogy ha megteheted, szerintem is inkább írasd ki magad pár hétre, és feküdj sokat.
Egyik barátunk felesége a terhessége elején hasonló problémákkal küzdött (nem jó helyen, és nem jól tapadt, vérzett, meg maszatolt sokat), ha jól elékszem, kb nyolc hétig nem engedte a doki felkelni, otthon kellett feküdnie, de megérte neki a türelem, azóta megint dolgozhat, mert valahogy javult a helyzet, és október elejére van kiírva. Lehet, hogy nem a fekvésen múlt, de rosszat biztos nem tett.

Megnéztem mindenki képeit, nagyon helyesek a kis lurkók, ahogy mutogatják a kis kezeket-lábakat :)

KépKép

KépKép
stelly
 
 


Sziasztok Mindenki!
Szeretnék csatlakozni hozzátok, ha megengeditek. :wink: Amióta van ez a topik, azóta olvaslak benneteket, csak eddig tartott, amíg bátorságot gyűjtöttem, hogy ne csak olvassak, hanem írjak is. Én febr. 14-re várom a babámat, most vagyok 12+1napos. Ő az első kisbabánk, nagyon várjuk.
Csatlakozhatnék?
Váron a kis csapat válaszát, addig is jó pocinövesztést mindenkinek! :D
Sziasztok: Zsuzsi
gerendai zsuzsi
 
 


Erika, az orvosaink hozzáállása kísértetiesen hasonló :? nekem dettó így volt az elején, barna folyás, szerinte rosszul tapadt, kérdeztem most mi legyen, feküdjek-e, stb, még tartott a vizsgaidőszak, volt még 6 vizsgám hátra ami nem kis stressz meg energia gyerek mellett, azt mondta ha meg akar maradni akkor nem lehet kirobbantani sem, ha meg menni akar akkor el is megy, úgyhogy csináljak csak mindent ugyanúgy ahogy eddig. Szerintem az én esetemben ez helyénvaló volt, legalábbis úgy érzem igaza volt, nekem nem rossz helyen tapadt hanem rosszul, és még a "vetélős időszakban" voltam amikor még semmi sem biztos, de a te esetedben...hát nem tudom. Én azért biztos pihiznék amennyit csak tudok akármit mondott a doki, úgyhogy ezt kívánom, tudj minél többet pihizni. És ne aggódj nem lesz gond. Velem pl mindig akkor van gond ha sikerül magamra szugerálni :oops: :)

Vera
Kép
Kép
zetibebi
 
 


Abencze: Köszönöm szépen! :lol: Most tényleg nyugodtabb lettem valamivel, hogy túl vagyunk a nyakiredő uh-n!

Julcsi: Engem már meg is látogatott a védőnő a 10. héten, és majd egyszer még jön a szülés előtt is!
Én nagyon korainak tartottam, hogy már most kijött hozzánk! :roll:

Macsek: Tündéri kislányod van! :lol:

Zsufi: Gratulálok az uh-hoz! :lol:

Mist: Nagyon szép a babád! Gratulálok! :lol:

Éva, Hajni: Nektek is gratula az uh-hoz! :lol:

Ikverus: Várjuk az uh beszámolót!

Zsuzsi: Persze hogy csatlakozhatsz! Üdvözöllek köztünk! :lol:

Mi tegnap körbejártuk a nagyszülőket, megmutattuk az uh dvd-t és a képeket! Teljesen el voltak ájulva a babucitól! :lol:
Persze ők már előre megmondták hogy fiú lesz! :)
Még nem merem beleélni magam, hogy tuti fiú lesz, még korainak tartom kijelenteni! :roll:
zsu83
 
 


Zsuzsi üdv! :D

Vera
Kép
Kép
zetibebi
 
 


Zsuzsi, üdvözlet közöttünk, még jó, hogy csatlakozhatsz! :D

mesélj, te hol tartasz? voltál már 12 hetes UH-n? Írd be magad a táblánkba, meg szerintem tölts fel képet is, meg ha van UH-d, arról is :) ha még nem követted a fórumot, mikor Dina kitette a jelszót, akkor írj privit, és megadom.

Zsu, azért a fiú kicsit biztosabb, mint ha azt mondta volna a doki, hogy csajszi, mert azt, hogy nincs ott valami, könnyebb elnézni, mint hogy van ott valami :lol: legalábbis szerintem, mondjuk persze nekem is első baba, úgyhogy csak a szám jár :lol:

Vera, ez szerintem mindenkinél így működik, ha elhiteted magaddal, hogy baj van, abból általában az is lesz... Úgyhogy Erika, inkább hidd el, hogy minden rendben van!

KépKép

KépKép
stelly
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi! Üdv, gratulálok a babához!

Én ma elmentem a terhesgondozóba laborbeutalóért, erre ottfogtak és lecsapoltak gyorsan 5 kémcső vért. Még jó, hogy éhgyomorra mentem... A vizeletprodukálás kicsit macerásabb volt, mert erre nem számítottam, de azt is megoldottuk. :D

Erika, szerintem túlvagy már a ha menni akar, hát menjen időszakon, a 12. hét után én ezt már másképp gondolnám. Pihenj, amennyit csak tudsz, de persze az óvatosságot sem kell túlzásba vinni. Nekem mindenki azt mondta, hogy a lepény tapadása még úgyis változik.

Zsu, a fiú általában tényleg biztosabb, ha már látnak ott valamit, az nem véletlen :lol: .

Kép
mist
 
 


Tök jók a képek, lányok! Gratulálok mindenkinek!
Zsuzsi, üdv a csapatban!
Zsufi, tök jó, hogy írtál a Géndiagnosztikáról, mi is oda fogunk menni a 20. heti uh-ra.
Szerintem olyan jó nekünk, hogy így az uh segítségével már a születés előtt ismerkedhetünk a babáinkkal! Nemrég még az is meglepetés volt, hogy ha ikrek születtek!

Kép
Kép
abencze
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi: üdv köztünk, örülünk, hogy bővült a csapat!! (Ráadásul most már 3-an vagyunk Zsuzsák, tök jó!) Várjuk a részleteket is rólad, rólatok.

Én ma a Bolgárkerékbe voltam vérvételen a kombinálthoz, és mivel vittem az UH-t, így tényleg ingyenes volt. Pedig azért vittem pénzt, mert nem nagyon bízok abban, ha valamit ingyenesnek mondanak az egészségügyben, akkor az is lesz :D

Egy hét múlva aztán megint a dokihoz kell menni, aztán védőnő, szóval mindig van program ...

Abencze: én is pont ezt éreztem, amit te írtál, hogy milyen jó, hogy ma már ilyen technikák vannak, és hogy a mi szüleink ilyen szempontból még sokkal másabb helyzetben voltak annak idején. Anyu csak ámult, amikor mondtam neki, hogy DVD-n meg is kaptuk az egészet, majd hétvégén megmutatom neki. :wink:

Zsufi

KépKép
zsufi74
 
 


nagymamám mondta pont ezt nekem, hogy milyen jó nekünk, hogy már ilyen fejlett a technika, mert ő ugye még nem láthatta aput hasibabaként - mondjuk anyu az öcsémmel már ugyanígy rendszeresen járt UH-ra (öcsi csak 15, úgyhogy az nem volt olyan nagyon rég), de a sokdimenziós még nem volt akkor sem

KépKép

KépKép
stelly
 
 


Zsuzsi, üdvözlégy közöttünk! Szerintem nem kell ám tőlünk félni... :)

Lányok, jó hely a Bolgárkerék? Sokat írtok róla, és mivel nálunk a kórházben nincs a szolgáltatások között a 4 D-s ultrahang, szeretnénk egyszer elmenni olyanra is. Szerintem úgy szeptembertájt, amikor már nagyobb lesz a Babuci, de nagyon még azért nem. A könyvekben azt olvastam, hogy 18-34 hét között érdemes. Ja, és tudja valaki, hogy mennyibe kerül egy ilyen szeánsz? Orvos nézi meg a Babát vagy csak egy röntgenes szakember? Köszi előre is!

Amúgy pedig lehet, hogy a kismamamagazinok olvasását kicsit takarékra testzem. Még elolvasok párat és kiderül, hogy semmit sem ehetek. Egyes kajákat hogy ne hízzak meg túlzottan, másokat mert káros lehet... vajon mit csináltak nagyamamáink a háború alatt, mikor örültek, ha volt ennivaló?

Kép
julcsi-79
 
 


Na igen, Julcsi, szintén ez a benyomásom, minél több cikket olvasok el a neten, annál inkább kiderül, hogy tulajdonképpen az lenne a legjobb, ha bezárkóznék egy steril szobába, kizárólag feküdnék szigorúan csak a bal oldalamon, és vénásan adagolnám a vitaminokat és ásványi anyagokat, meg amit feltétlenül muszáj, hogy el ne hízzak :roll:

Egyik kolléganőm tegnap mikor jóízűen rágcsáltam egy szilvát, mondta, hogy na ezt élvezd is ki, mert mikor majd megszületik a gyerek, nem szabad gyümölcsöt enned. Néztem rá nagy kerek szemekkel, mert ilyet még nem hallottam, azt mondta, hogy azért, hogy az anyatejen keresztül ne puffassza a kicsit az én gyümölcsfogyasztásom. Mondjuk februárban nincs idénye, de kérlek, mondjátok, hogy ez hülyeség, mert én megőrülök, ha nem ehetek minden nap valami gyümölcsöt. :?: :?: :?:

KépKép

KépKép
stelly
 
 


sziasztok.

bocs hogy bele koty.

Eszter:

gyümit ehetsz csak mindegyiket.epret,málnát,ribizlit,egrest nem szabad.tehát az apró magvuakat.barackot,szilvát és hasonlókat nyugodtan lehet enni szoptatás alatt.

Kép
Kép
ettike
 
 


Sziasztok Csajok!!!

Gratula mindenkinek az Uh-hoz! Annyira jó, hogy mindenkinek szépen növöget Pocaklakó odabenn!

Zsuzsi! üdv köztünk!!!

Képzeljétek, úgy néz ki megvan a név!
Mivel eddig ugye kislányban gondolkodtunk ezért a Petra, Boglárka és Veronika voltak a befutók. Viszont úgy néz ki, hogy tegnap megegyeztünk a fiú néven is.. Attila....
Mit szóltok?

Lefoglaltam a szálásunkat, két hét múlva megyünk nyaralni... Úgy örülök! Ez lesz az utolsó nyaralás négyesben... Innetől már minimum öten leszünk... :D

Azt akartam még kérdezni, hogy nektek kell menni belgyógyászhoz, és fogorvoshoz? Nekem ezeket még el kell intéznem a nyaralás előtt...

Kép

Veronika:
Kép
amy81
 
 


Eszter, Mist: Ma pont arról beszélgettünk a férjemmel, hogy ha már láttak ott valamit a lába között, az már tuti, hogy nem fog eltűnni!
Szóval szerinte nyugodtan kijelenthetjük, hogy kisfiúnk lesz! :lol:

Julcsi: Nekem nagyon szimpatikus hely volt a Bolgárkerék! Nagyon rendesek voltak az aszissztensek, a doki is nagyon rendi volt! Aki nekem csinálta az uh-t, nőgyógyászként is praktizál!
10ezer Ft az uh, a dvd-re írás 2ezer Ft, de nekem nem számolták fel pluszba, talán azért mert az integrált tesztet is náluk csináltattam!

Amy: Nagyon szép neveket választottatok! :lol:

Ma vettem egy kismama gatyót és egy kismama felsőt a Brendonba! A gatyó 9990Ft-ról le volt árazva 6990 Ft-ra!
zsu83
 
 


Sziasztok!

Eloszor is koszi a bokokat Luca neveben, tolem is azt hallja nap mint nap, hogy egy kis tunemeny. Sztem nem lehet oket elegge imadni :lol: Persze ez most kezd majd nehezsegeket okozni, amikor rohoges nelkul kell kibirnom, hogy szigoruan raszoljak pl., " nem szabad a taviranyitot a mosogatogepbe/kadba tenni"...
Zeti udvarlasat pedig szivesen vesszuk am!

Zsuzsi: Mar epp irni akartam, hogy tuti felbukkanhat 1-2 ember, aki kibirta, es nem irt, amig 12 hetes kismama nem lett, csak stikaban olvasgatott minket 8) Orulok neked! Udv! Irhatnal magadrol reszletesebben. Pl. privit is irhatnal, es betennelek a tablazatunkba (lasd elozo oldal)

Stelly: Az ismerosodnek igaza van! Mindent egyel, amit csak kivansz, es terhesen lehet, mert szoptatas alatt igencsak redukalt az etlap, ha a kicsi hasfajos. A szilva, barack hajt es csikar, a korte puffaszt, az apromagvas allergizalhat, a fustolt cuccok kicsaphatjak a bort, a paradicsomtol piros szederjes lehet a popsi, es hadd ne soroljam. Van egy franko tablazatom - valahol :roll: -, ha erdekel titeket, lebanyaszom, es csatolom vhogy.
Ja, Ettike, amugy hello!

VOLTAM UH-N, ES MINDEN OK!!! :!: :!: :!: :!: :!: :!: :D :D :D :!: :!: :!:
Bakker, en most, hogy lattam bebit - elozoleg petezsak koraban lattam csak 6 hetesen - , szoval most fogtam csak fel igazan, hogy tenyleg itt van! Es a szivhang!!!! :P De s legfurabb az volt, hogy az a kis picur nem Luca. Hulye vagyok, mi? Mindegy, ma minden belefer!!! Tok happy vagyok! Ja, es letelt a 12 het - persze nekem is modositottak, mindegy - , szoval lehet dicseedni!!! Imadom elmondani, hehe.

Na, jok legyetek, ki vagyok fingva, akkor voltam UH-n, amikor maskulonben Lucaval alszom. Erzem a hianyat, nem mondom!
Joejt!!!

Kép
Kép
-macsek-
 
 


Amy: Erre felenk a fogdokit nem eroltetik ennyire egyertelmuen, mindenki maga intezi. A belgyogyaszat meg ha jol emlekszem, kesobb van. Igen, tudom mar! Eloszor cukorterheles, aztan a meglevo eredmennyel irany a belgyogyaszat. + EKG is akkor. Itt legalabbis igy megy.

A lanyneveid nagyon tetszenek, a fiunevvel csak 1 problemam van, pont most kellett bazi nagyot csalodnom egy Attilaban. A lenyeg, ne csak szep legyen egy nev, hanem tudd is ugy szolitani rajta a gyermeked. Egy ismerosom pl. egyetlen fiunevet tartott csak szobajohetonek (pont az Attilat), igy is neveztek el a kicsit, de en meg csak Juniornak (Dzsvel!) hallottam ot hivni, mivel apuci is az. Erdekes mindenesetre.

Mi pl. ugy dontottunk, 2-3 nev lesz majd, es ha meglatjuk, akkor dontunk arrol mi is legyen. Mar elsore is nehez volt ugy nevet valasztani, hogy nem lattam, kinek is adom a nevet - az UH azert ugye nem az igazi...

Kép
Kép
-macsek-
 
 


Macsek: Gratulálok az uh-hoz! :lol:
Az egyik ismerősöm kislánya a virágföldbe nyomta bele a távirányítót! :lol:
Engem érdekelne a táblázat, ha fel tudod rakni!
Jó éjt, aludj jól! Tegnap én se szunyáztam délután és bizony meg is éreztem estére a hiányát!
zsu83
 
 


Sziasztok!
Nagyon köszönöm a kedves fogadtatást, és bíztatást, jól esett!
:wink:

Magamat is meglepve ezzel a tevékenységgel, beírtam magam a táblázatba. Megnéztem a képeket is, hát! :lol: Mindenki nagyon aranyos, gratula a gyönyörű csemetékhez, férjekhez, kutyusokhoz.

Magamról? Hát...Eddig minden rendben telik, lehet, hogy azt fogjátok mondani, hogy fúúúúj!, mert sikerült ezt az időszakot tökéletesen panaszmentesen átvészelnem, még csak émelygés se, semmi! 9 hetesen voltam először Uh-n, és túl vagyok az első laborvizsgálaton, vércukorvizsg.-on. Hétfőn megyek a Bolgárkerékbe, kombinált tesztre és a 12 heti 4d-s uh-ra. Kicsit irigykedek, hogy már olyan sokatok túl van ezen...Most éppen egy 2 hónapos szabin vagyok az egyik munkahelyemen, és ha ez letelik, 1 hónap munka után jöhet a táppénz. A másik folyamatosan van, szabad időbeosztással.
Majd töltök fel képeket is, ha sikerül, egyenlőre a fő gond, hogy igazából nincs jó képem, biztos azért, mert a párom fotós :lol:
Húha, jó hosszúra nyúltam, megyek is!
Jó éjt nektek! Zsuzsi
Valahogy ez a vonalzó dolog misztikus még nekem...

Zsuzsi
Kép
gerendai zsuzsi
 
 


Stelly, szerintem nem eszik ilyen forrón a kását! Nekem nem mondta senki, hogy nem ehetnék gyümölcsöt, ettem is mindent és nem volt gond. Viszont szintén nem mondták, hogy a tejtermékkel csínján kell bánni: én napi kb. fél liter tejet, csomó sajtot, jogturtot ettem és Fruzsi egyszer csak elkezdett zöldet kakilni. Mivel anyatejes baba volt, így a gyerekorvos tenyésztést küldetett, ami negatív lett. Szerencsére a pocakja sem fájt, de mire egy másik orvos rákérdezett, hogy mennyi tejterméket fogyasztok és gyorsan le is tiltott mindenről, már hallgattam eleget az okos rokonoktól-ismerősöktől. Ahogy abbahagytam a sok tejivást, sajtevést, minden helyreállt nála (gyerekorvosunk meg: miért nem mondtam ÉN MAGAMTÓL hogy ennyit eszem-iszom, akkor mondta volna ő is, hogy ettől lehet...)
A sok riogatás hatására én sem ettem bablevest pl., csak a szoptatás végén, de attól sem fájt a pocakja szerencsére. Biztos sok függ attól is, hogy a baba hasija mennyire érzékeny, meg az ember úgyis mindent igyekszik úgy csinálni, hogy a bébinek minél jobb legyen és inkább betartja ezeket a dolgokat. Egyébként én már olvastam azt is, hogy kimutatták, hogy ez a borsó-bab téma hülyeség, olyan nincs hogy a puffasztó hatás átmegy a tejbe. De a túl sok kismama újság olvasást tényleg hanyagolni kell! :)

Kép
Kép
abencze
 
 


Macsek grat az uh-hoz!!! Hasonló jó hírekkel szolgálhatok, bekéreckedtem ma (holnap lett volna), nyaki redő 1,7 (azt mondta az jó), jó helyen tapad, gerinc szuper, végtagok szuperek és amint láthattuk a rövid bemutatón remekül működnek is :) megemlítettem a kakas-témát, szépen látszott volna ha nem olyan pici, de azért annyit mondott idézem "nem mondanám, hogy fiú" :lol: ezt úgy veszem, hogy 51% hogy lány :) annyi árnyékolja a boldogságot, hogy a citológiám sz.r, levette ma is, azt mondta ki tudom hordani a babát, de utána lehet hogy méhplasztika :? (gőzöm nincs mi az és nem is firtattam...) két hónappal a szülés után lesz ha kell. De ez még nem biztos és egyébként is nagyon messze van, úgyhogy nem foglalkozok vele. A lényeg, hogy mesés volt a maszat, szépen ficánkolt, elégedett volt a dokim (ezt onnan is tudom, hogy végig vigyorgott amíg a monitort bámulta pedig morcosan fogadott :) azt hiszem említettem, hogy a lelet leolvasható az arcáról) bocs hogy hosszú, de jó hírekből sosem elég :)
Belgyógyásznál egyáltalán nem voltam anno, ekg-nak a közelében sem, a háziorvos nyomott néhány pecsétet meg odaírta hogy sine morbo és kész. :? Fogászatra is véletlenül jutottam el, nem is tudtam hogy mennem kell. Szerintem most sem lesz másként...mármint nem lihegik túl. Nem tudom ez jó-e nekem vagy sem :?

Vera
Kép
Kép
zetibebi
 
 


A szoptatás-téma engem is érdekel, azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam mert 8 hónapig szoptattam, és én is kínosan ügyeltem ezekre...a puffasztókat kihagytam, tejet max fél litert egy nap (pedig nagyon szeretem), aprómagvas nuku, stb. Viszont Z elég sokszor kipattogott, és még így utólag sem tudom mitől lehetett (sok mindenre utólag jövök ám rá... :oops: ) úgyhogy ha van tuti táblázat szívesen fogadom :) örökké tanul az ember :)

Vera
Kép
Kép
zetibebi
 
 


Sziasztok!

Szoptatás téma: eleinte tényleg nem árt odafigyelni jobban az étkezésre, de ahogy nő a baba, egyre kevésbé lesz érzékeny a gyomra. 14 hónapig szoptattam, ennyi ideig nem is tudtam volna kihagyni az ételek felét :D . Szóval szerintem nem kell kétségbe esni, inkább érdemes óvatosan próbálkozni azzal, hogy mi fér még bele... És ne tévesszük össze azokat az ételeket, amiket a babának nem szabad 1 éves kora előtt adni azokkal, amiket szoptatás alatt kerülni kell! A tejbe jóval kevésbé megy át bármi, mintha közvetlenül kapná.

Kép
mist
 
 


Zetibebi: ez komoly, hogy Te suliba jársz, Zetit nevelsz és várod a másodikat? Minden elismerésem, nem lehet egyszerű!

Zsu: Köszi az infót! Szerintem mi is meglátogatjuk ezt a híres intézményt valamikor szeptemberben. Csak hogy én is felrakhassam a Babuci gyönyörű képét!:) Egyébként Te sem dolgozol már? Mert egyébként hogyan tudod megtenni, hogy alszol délután?
Nagyon irigykedem! Én nem tudok sajnos- december elejéig biztosan dolgozom, ha minden jól megy- és így mostanság fél 10-kor kidőlök, mint a döglött nád, ahogy a férjem mondaná... :)

Ja, Zsuzsi: bocsánat, remélem nem baj, én átrendeztelek a táblázatban az időrendi sorrendnek megfelelően.

Szép, rosszullétmentes napot Nektek!

Julcsi

Kép
julcsi-79
 
 


Sziasztok!

Julcsi: Én is pont úgy vagyok vele, mint te, hogy legkésőbb 10 órakor már alszom, mondjuk reggel 6-kor aztán kelni kell. De én is a szó szoros értelmében kidőlök. :D Jó annak, aki tud délután szunyálni, én legfeljebb a monitor előtt, nyitott szemmel. :D

Egyébként mindenkinek gratula, aki már túl van a 12. heti UH, aki meg még előtte van, annak drukkolunk, hogy minden oké legyen, remélem nektek is olyan jó élmény lesz, mint amilyen nekem volt!!

Tök furi, hogy már a szoptatás témáról is kell lassan beszélnünk, most, hogy már jobban vagyok, csak úgy szalad az idő. Épp néztem, hogy már néhányan megkezdtük a 14. hetet. WOW!!

Zsufi

KépKép
zsufi74
 
 


de szuper ennyi jó hírt olvasni!!! :D feldobjátok a napom, komolyan! :D

Macsek, ha megtalálod, légyszi töltsd fel azt a táblát, érdekelne tényleg, hogy mi mit okoz/hat, mert szeretnék megtenni mindent, hogy jó legyen a picinek - de ésszel.

Amy szerintem jó neveket választottatok, mi is ilyesmi vonalon gondolkozunk a férjemmel: hagyományos nevek, de nem a leggyakrabban használtak. Mondjuk most fiúból meg lányból is van egy kb tizes listánk, hogy mi tetszik, aztán majd ha tudjuk a nemét, még ugye szűkül a választék, utána vagy télen vagy születéskor döntjük majd el a véglegeset. Amiket a táblába beírtam azok egyelőre a legesélyesebbek, de van még a tarsolyban egynéhány. A kedvencünk amúgy lányban a Luca volt, csak egy barátunknak idén született Lucája, úgyhogy nem akarunk koppintósnak tűnni...

A napokban nagyon jó dolgom van: egyik kollégám oviszünetben nem tudja hova tenni a 4 éves kisfiát, úgyhogy minden nap itt van a cégnél, és valami nagyon édes. Mondjuk vele is vicces ebéd közben megállni, hogy az ember ne nevessen a bohóckodásán, amikor az apja épp nevelni akarja, hogy azt nem szabad csinálni :lol:

ja és légyszi ne szabadkozzatok már ha valaki hosszút ír, én pl tök szeretem olvasni a beszámolókat! szerintem ezért vagyunk itt mind, mert kíváncsiak vagyunk egymásra!

KépKép

KépKép
stelly
 
 


...

Vera
Kép
Kép
zetibebi
 
 


Bocs az üres üziért, csak kísérleteztem.

Vera
Kép
Kép
zetibebi
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi: Akkor te nagyon szerencsés vagy, hogy elkerültek a rosszullétek! :lol:
Majd várjuk hétfőn a beszámolót az uh-ról! :lol:

Zétibébi: Gratulálok az uh-hoz! :lol:

Julcsi: Nem dolgozom már egy fél éve, munkanélkülin vagyok! :?
De már annyira szerettünk volna kisbabát, hogy nem akartunk várni a a családalapítással! Már 7 éve együtt vagyunk a férjemmel, tavaly volt az esküvőnk, igazából tényleg csak egy baba hiányzott már! :lol:
Remélem nektek is hasonlóan szép élményeitek lesznek a Bolgárkerékbe, mint nekünk! :lol: Lehet hogy a 20. heti uh-t is ott csináltatjuk, mert ott 4d-be is megcsodálhatjuk megint! :lol:

Hát lányok ez a szoptatás téma nagyon izgalomba hozott, mint első babáját váró kismamát! Ahogy így olvasom ki kell tapasztalni, hogy mi jó a babának!
Ma megint hatalmas étvágyam volt, csirkepörköltet főztem! :P :lol:
zsu83
 
 


Szerintem egyész jók vagytok a 10 órai kidőléssel, én láblógatás és egy kis délutáni alvás után is alszom 10-kor általában.
Kérdezném, aki volt kombinált teszten, hogy ott abból kiderül-e a baba neme?
És hogy hasi vagy hüvelyi volt a Bolgárban az uh( mert azon variálok, hogy miben menjek. Szoknyában, hogy csak a nyakamba kelljen kapnom, vagy gatyóba, hogy csak le kelljen tolni kicsit. :oops: )

Képzeljétek, teljesen rákattantam az őszibarackra, napi min.1 kg. Ja, és holnap gigantikus lecsó-befőzési akciót tartok, már meg is vettem, és haza is cipeltem a 12 kiló alapanyagot :roll:
Szóval jó kis program a hétvégére, de már nagyon várom a Forma 1-et. Imádom, és az Olimpiát is nagyon várom már :wink:

Zsu: Nekem is hatalmas az étvágyam, rengeteget bírok enni, és mégsem nő a súlyom. én meg zuzapörköltöt csináltam hagymás tört krumplival. Na jó étvágyat mindenkinek a vacsihoz!

Zsuzsi
gerendai zsuzsi
 
 


Zsuzsi: A kombinált tesztet nem tudom, én integráltat csináltattam!
Az uh pedig hasi! Tök jó, mert egy nagy plazma tv-n is nézheted az egészet, a párod is nyugodtan bemehet! Amikor szólítottak, egyből mondták, hogy a férjem is jöjjön! :lol:
Én sajnos eddig 2 kilót fogytam, de remélem, hogy most vissza tudom szedni! :lol:
Azért vigyázz a cipekedéssel! :wink:
Az Olimpiát én is nagyon várom már! :lol:
Neked is jó vacsizást! :D
zsu83
 
 


Üdv Zsuzsi! Én febr. 14-én születtem, a fiammal(elsővel) szintén 14-re voltam kiírva, de ő úgy döntött, kibújik 10.én!!!!:) Hát a mostani meg febr. 6-ra van írva....nem tom mi lesz!

Voltam UH-n!!! Na de megin hüvelyi volt! 13.hét, és hüvelyivel csesztetnek! Apa is végignézte....:)tetszett neki a 3. babó, aki lehet fiúcska lesz, de még semmi sem biztos! Minden okés a babával, tökéletesek a méretei, frankó a szívhangja, nincs semmi rendellenességre utaló jel, a lepényem jó helyen tapad, és nincs se vérzés, se semmi, se gyógyszer, óvatosan még uszikálhatok is!!!!! Vagyis minden a terv szerint halad! 70mm a kicsike, de a hasam lassan egy nagyobb dinnyére hasonlít! Hízni semmit se híztam kilóra, csak átrendeződés van, de az keményen!Próbálok képet feltenni, bár nem oly tökéletes mint reméltem!Mondhatnám alig látszik valami!
Mindenkinek nagyon szép hétvégét kivánok!!!!!És sok pihit! Kép

Kép
Kép
Kép
lkverus
Göd
 
 


Sziasztok!
Eltűnök pár napra, elmegyünk nyaralni, bár anyóssal megyünk úgyhogy inkább túlélőtábor lesz :twisted: leghamarabb szerda este jövök ide megint.
Szuper eredményeket aki még megy vizsgálatra, ezer grat annak aki volt, és próbáljatok pihizni amennyit csak meló és kölkök engednek!
Pusz mindenkinek!

Vera
Kép
Kép
zetibebi
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?