Új privát üzeneted érkezett!

A kisfiammal 24 évesen voltam várandós. Semmi problémám nem volt: se visszerek, se hátfájás se striás has, semmi. Na jó, egy kicsit vizesedtem a kilencedik hónapban, de ezt a súlynövekedésnek tudtam be. Most, 3 évvel később megint babát várok. Az első trimesztert végighánytam, az ötödik hónaptól vizesedik a bokám és sorra jelennek meg az alsólábszáramon a hajszálerek és most, a hatodik hónapban úgy érzem, hogy leszakad a derekam. Arra gondoltam, hogy esetleg kislányom lesz, azért más minden, de a múltkori ultrahangon kiderült, hogy ő is fiú.
Ennyire lestrapéltam volna magam az előző terhességgel és hosszú szoptatással (nemrég hagytam abba)?
Ti hogy éltétek meg a második (többedik) terhességeteket?
 
 


Szia Sylvike!

Nekem is teljesen más volt a második.
Az első: végig gyomorégés, talán a második trimeszterben annyira nem. Kétszer hánytam összesen, hányinger alig.
A második: ami furcsa volt egyáltalán nem égett a gyomrom, még a végén sem. Viszont hiába vártam, hogy az állandó hányinger elmúljon, ami az evéstől még rosszabb lett (az elsőnél az evéstől elmúlt). Többször volt, hogy naponta kétszer-háromszor is hánytam az első trimeszterben.
Ezek voltak a legnagyobb különbségek. Mindenki arra tippelt azért, mert a kicsi lány lesz.
Na, ezek után kíváncsi lennék egy harmadik terhességreKép

Betti

Betti
KépKép
KépKép
 
 


Szia Betti!

Na ja, arra én is kíváncsi vagyok. Kép
Nincs valami jó ötleted, hogy a derékfájást hogy lehetne enyhíteni? Bármennyire is igyekszem nincs időm tornára. Nem tudom mások hogy csinálják, hogy a gyereknevelés és háztartásvezetés mellett jut idejük tornára. Nekem már sajnos nem fér bele.

sylvike
 
 

 
 

Szia Sylvike!

Derékfájásra nekem is jól jönne valami! A terhesség alatt nem volt vészes, de most gyakrabban előfordul! Viszont mikor terhes voltam igyekeztem jól tartani magam. Biztos tudod, csípőt hátra dönteni, derekat kihúzni. Ez segített. Na meg ha éreztem, hogy elkezd fájni, lefeküdtem a szőnyegre és úgy próbáltam kiegyenesíteni.
Tornázni most még nekem sincs időm, de ami késik nem múlik.
A nagyobb gyerkőc otthon van Veled?

Betti

Betti
KépKép
KépKép
 
 


Szia Betti!

Igen, itthon vagyunk. Épp ezen a héten kezdtük el a bölcsit Bencussal. Nagyon tetszik neki, biztos jót is fog tenni neki a társaság. Arra gondoltunk a párommal, hogy reggeltől ebéd utánig lesz a bölcsiben, de aludni már hazahozom. Így neki is változatosabb az élete és én is tudok foglalkozni a kis pocaklakóval (szegényt eddig eléggé elhanyagoltam) + végre kivasalom azt a rengeteg ruhát, ami összegyűlt. Kép
Szerda délutánonként járok kismama hastáncra. pont ma mutatott a tanárnő olyan gyakorlatokat, amik állítólag jót tesznek a deréknak. Hát remélem tényleg lesz valami változás, mert az durva lenne, ha még 3 és fél hónapig fájna. És gondolom ez csak fokozódik, ahoyg nő az ember hasa. Ez a szőnyegre lefekvős, amit ajánlottál tényleg jó. Egy baj van vele, hogy csak este tudom csinálni, miután Bencus lefeküdt, mert napközben egyből támad, akar lovagolni, beszélgetni Kistesóval stb.
Neked két kisfiad van? Vagy vegyesen?
sylvike
 
 


Szia Sylvike!

A nagyobb fiú, a kicsi lány.
A földön fekvéssel nekem is voltak ilyen gondjaim. Tornázni is ezért nem tudok, (jó kifogásKép) ahogy a hasizomgyakorlatokra kerül a sor rögtön másznak. Most már a kicsi is. Illetve inkább csak Ő, mert Matyi a múlt héttől óvodás.
A hastáncról jókat hallottam, biztos segít.
A bölcsibe szoktatás könnyen megy?

Betti

Betti
KépKép
KépKép
 
 


Szia Betti!

Eddig imádja Bencus a bölcsit. Az egyik dadus (vagy mi van ott?) tök aranyos, a másikról inkább nem mondok semmit. Szerencsére az aranyossal kell inkább kommunikálni. Eddig csak napi 1-1,5 órát voltunk, holnap 9-12-ig megyünk. Bence úgy viselkedik, mintha ott sem lennék, de ez nem is lep meg, mert az Ikea játszóházból is úgy kellett kirángatni. Kép
Matyinak hogy tetszik az ovi? Volt bölcsis is, vagy ő is csak most kezdett közösségbe járni?
Nem féltékeny a picire, hogy ő most otthon van veled, neki meg oviba kell menni? És úgy általában nem féltékeny rá? Nem lett agresszívebb miután megszületett a kistesója?

sylvike
 
 


Sziasztok,
nekem 3 gyerkőcöm van, a legkisebb másfél hónapos.
Ahogy szokzták mondani, nincs két egyforma terhesség. És tényleg Kép.
Bár az eleje nekem abszolút egyforma volt - hányinger dögivel, ellenben hányni egyszer sem hánytam, ésd mind3 esetben elmúlt kb a 16. hétre.
(Hopp, a különbség annyi volt, h a nagyfiamnál - első terhesség - az elején és a végén iszonyú gyomorégésem volt.
A harmadik terhesség végét iszonyú nehezen viseltem, nem tudom, ez a hülye időjárás közrejátszott-e esetleg benne... És a lábam egyszer sem dagadt meg ennyire, mint most...
Zs.

Zsóka
 
 


Sziasztok!

Nekem még "csak" egy terhességem volt, de tervezzük a kistesót. Viszont a hátfájásra hallottam a következőt:

négykézlábra állni. Ezaszülés alatt is jó állítólag, amikor az embernek épp le akar szakadni a dereka. Kép

Pusz
Panni
 
 


Sziasztok!
Ezt a négykézlábra állást mindenképpen kipróbálom.
Ez a második baba olyan nyugodt. Bence rengeteget huncutkodott, meg játszott a hasamban.
Sajnálom, hogy nem tudok rá annyi időt fordítani, mint Bencére. Kicsit lelkiismeret furdalásom is van emiatt. Ti nem éreztetek hasonlót?
Pussz.
sylvike
 
 


Szia Sylvike!

Nekem azóta van lelkiismeret furdalásom, mióta megtudtam, hogy jön Gerda. Először ezért, amit Te is írsz. A terhesség vége felé Matyival szemben, hogy nem tudok úgy foglalkozni Vele, mint korábban (földön játszani, felemelgetni már nem ment). Mióta Gerda megszületett felváltva. Annyira más igényeik vannak és sokszor előfordul, hogy míg az egyikkel foglalkozom a másiknak is hirtelen szüksége lenne valamire (rám) és akkor bizony várnia kell. Na, ettől gyakran rosszul érzem msgam...

Betti

Betti
KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok Lányok!

Én is Betti vagyok, szivesen viselem a Betti2-t, ha csak ezen múlik, hogy ne haljon ki ez a topik. Szerintem érdekes lenne megvitatni a második terhesség kérdéseit.
Én is ebben a cipőben járok, igaz még csak a 9. héten, de már minden más, mint előző terhességemnél. Máris túlvagyunk egy nagy ijedségen, tegnap előtt még úgy volt, hogy üres petezsákom van, de aztán egy jobb uh kimutatta, hogy dobog a kis szive. Sajnos barnázok is egy kicsit, de mostmár szedem az utrogestant. Ezek számomra mind ismeretlen és rémisztő dolgok egy problémamentes első terhesség után. Bízombenne, hogy minden rendben lesz.
Kisfiam karácsonykor 3 éves lesz, bölcsibe jár, így jut idő pihenésre is.
Fentebb derékfájásról panaszkodtatok. Én gyógytornász lévén bárkinek ajánlom az úszást, főleg a hátúszást, de a mell is jó, ha az arcot a víz alá tesszük. Ja, hátúszás kizárólag a tehesség elején, úgy 16 hétig szabad, utána elnyomódhat egy fontos ütőér.

Üdvözlettel: Betti2

Betti

Kép

Kép
 


Betti(2),
de jó, hogy itt vagy mint gyógytornász! Hadd kérdezzem meg gyorsan: állapotosan (korai időben) el lehet menni a hátfájással csontkovácshoz? Érdemes? Én éppen készültem időpontot kérni (a kislányom pocakban hordása óta folyamatosan küszködöm ezzel, nem is a derekam fáj, hanem kb. a gyomor vonalában, csak persze hátul, meg a két lapocka között, és a gyomorégés csak felerősítette a terhesség alatt, utána meg persze a cepelészés, amit most is lelkesen folytatok), amikor kezdett úgy tűnni, hogy jön a tesó, szóval most, amíg biztos nem lesz a dolog (egyre biztosabb, és ma végre eljutok dokihoz is), csöndben vagyok, de nagyon rendezni kéne, mert már most fáj a hátam, majdnem úgy, mint a kislányommal, pedig max. a 7. héten lehetek (ha egyáltalán). Mi lesz itt később?

Neked meg sok nyugit kívánok, biztosan nem lesz semmi baj, pláne ha tudsz pihenni rendesen. Az én leányom karácsony után két éves lesz, itthon vagyunk kettesben, és így eléggé igénybe vagyok véve, pedig legszívesebben egész nap hánynék, ennék és aludnék felváltva Kép

Üdv
Kriszi
 
 


Kriszi

Köszi a bátorítást, szükségem van rá.
Én még életemben nem voltam csontkovácsnál, és nem is igazán ismerem a módszereiket, csak egy két betegem elmondásából. Ezekből következtetve én nem kérnék időpontot várandósan, pláne az elején.(persze a döntés a te kezedben van és én tiszteletben tartom) Talán az orvosod tud tanácsolni vmt, pl. relaxáció. Igazából a 12. hétig gyógytornát is csak nagyon kíméletesen szoktunk kismamikkal végeztetni, óne hasizom, leginkább nyújtózásokat. Kényelmesen alszol, milyen a fekhelyed?

Betti

Kép

Kép
 


Sziasztok!
Kriszta vagyok, a 2. lányommal 20 hetes terhes.Az elején teljesen biztos voltam benne, hogy fiam lesz, annyira más volt ez a terhesség, és más ma is. A legnagyobb problémám, hogy sokkal kevesebb időm marad most átélni, beleélni magam a dologba, mint az elsőnél.Dorka 5 éves, végig otthon voltam a terhesség alatt, minden gondolatom ő volt, rengeteget "beszélgettünk", stb. Most dolgozom még, Dorkára is többet kell figyelni, néha este csak bezuhanok az ágyba és alszom, anélkül, hogy akár csak "pocakoznék" egy keveset. Olyan lelkiismeretfurdalásom van emiatt.Az vigasztal, hogy talán, ha majd megszületik, és kettesben leszünk otthon (Dorka oviban, apa dolgozik), akkor majd csak rá figyelhetek.Ti hogyan élitek át ezeket a dolgokat?
Ti is éreztek hasonlót??
 


Sziasztok!

Zsu vagyok, 17+1 napos terhes a második babámmal, akit márc. végére várunk. TELJESEN más ez a terhességem, mint a fiammal volt, még abban is, hogy Ákit általában a pocim bal oldalán éreztem mozogni, őt a jobb oldalon. Nem tudom, hogy ő is fiú lesz-e, vagy kislány, de döbbenetes, mennyire más tud lenni egy új terhesség. Remélhetőleg a vége ugyanúgy egy egészséges, imádnivaló kismanó aránylag könnyű megszülése lesz.
Én sem tudok olyan sokat figyelni Rá, mint Ákoskára, de este lefekvés után szoktam simizni, kitapogatni, hogy hol van, és beszélgetek Hozzá.

Zsu
17+1
 


szia Zsu!
én azóta már a 24 hétben járok. kiváncsi vagyok neked mid lesz. Nekem még a pocakom is teljesen máshogy nő, mint előszőr. Már most akkora, mint a Dorkával a szülés körül, szépen előre nő, míg a Dorkával jobban szélesedtem.
De hát mégis tuti lány lesz ő is. Írj ha megmutatta mi van a lába közt!
Kriszta
 


Szia Kriszta!

Mókás, hogy más formájú a pocid, mégis ugyanúgy kiscsajt rejt. Nekem még csak 80%-ra mondták, hogy mi lesz, de szombaton megyünk a Praxisba, és ha megerősítést nyer a jóslat, akkor megírom itt, a neten is. TE is szoktál irogatni a 2005.-tavaszi babavárókhoz, ugye?

jó pocisodást, puszi
Zsu
 


Szia!
Nem is emlékszem, hogy írtam-e a babavárókhoz, de a topicot olvastam.Lehet, hogy írtam is???
Na, akkor hamarosan biztosabb lehetsz te is nemi ügyben!Különben kislányt szeretnétek inkább, vagy fiút, mert az már bejött. Egy ismerősömnek fia van, most vár megint babát, és nem akar lányt, mert "hozzászokott" a fiúhoz. Ez nekem kicsit furcsa hozzáállás, de persze el lehet fogadni.
Várom az infókat? szia, puszi!
 


Szia Kriszta!

Megjöttünk a Praxisból, és örömmel tudatom, hogy egy KISLÁNY lakik idebent. Kép Kép Kép
Nagyon örülünk, szerettük volna, hogy kislány legyen, persze egy fiúcskát is nagy szeretettel fogadtunk volna.
Van, aki tényleg gy áll hozzá, mint az ismerősód, hogy egynemű testvérpárnak örül (jobban tudnak együtt játszani, megszokta, hogy fiú, stb.)
Én boldogabb már nem is lehetnék, annyira örülök, hogy Alexa jön hozzánk március végén Kép

Puszi
Zsu és Alexandra
19+3
 


szia zsuzsi!
Azóta jártam a 2005 tavaszi babáknál is és érdeklődtem a Praxisról, de snki nem válaszolt. Ott olvastam hogy kislányod lesz, nagyon-nagyon gratulálok.Láttam a képet is ,nagyon husika.
Írj kérlek a Praxisról.A kedvezményes linket már megtaláltam, regisztráltam is. Mennyi a vizsgálat, és mit tartalmaz az ár? Mit kell vinni?(cd, dvd, kiskönyv stb)
Dokihoz ma megyek remélem minden rendben, egyedüli félelmem, hogy farosan fekszik a lánykám, de hát ez még változhat.
Várom válaszod, vigyázzatok magatokra. Tényleg Ákos mit szólt a Kiscsajhoz?
 


Szia Kriszta!

Először is köszönöm a gratulációt Alexához! Kép
A Praxisról: 8000 Ft a vizsgálat alapára, ebben a vizsgálat, a videófelvétel készítés és 2 db ajándék fénykép van. Ha Cd-re szeretnél íratni képeket, az +1000 Ft, ha Dvd-re, az +3000. A babanetes regisztráció -1000 Ft-ot jelent. (gyakorlatilag ingyen kapod pl. a cd-n a fotókat, ha igénybe veszed a kedvezményt.) Bejelentkezéskor be kell mondani a regisztráció során kapott 4 számjegyű kódot.
Vinni csak videókazit kell, cd-t, dvd-t ők adnak. Kiskönyv nem kell. Kapsz majd leletet is, amin a méretek, és egy magyar! (és nem latin orvosi) nyelvű összefoglalást ír a babád állapotáról a vizsgáló ultrahangos.

Hová jársz dokihoz? (melyik kórház, melyik orvos?) Mikorra várod a babót? Mi lesz a neve a kiscsajnak? Tudjátok már?
Remélhetőleg tényleg befordul még a helyes irányba, de faros hüvelyi szülésről is hallottam már, nem kell feltétlenül császár!

Ákos tudja, hogy kishuga lesz, de ez a plusz infó nem jelent még neki semmit. Magának a kistesónak nagyon örül, de hogy fiú vagy lány... Neki ez még tök mind1.

Amúgy levelezhetünk priviben is, mail címem a profilomban megtalálható
puszi
Zsu

Ja, írd majd meg, hogy mit mondott a dokid!
 


Szia!
Hálásan köszönöm az infókat, teljesen felvillanyazódtam, mert én egy 4D-s UH-ról már kaptam infókat, de az sokkal drágább volt.Az orvosnál minden rendben, azt javasolta kb 2-3 hét múlva menjünk a 4D-re (28 hetesen).Sajnos elég sokat híztam, de nem szidott le, mert nem is látszik, csak a pocak óriási. De már 13 kilót híztam, Dorkával annak idején összesen 11-et.
a picit március 4-re várom, tuti lány, mert voltam méhlepény-vizsgálaton, ott ugye csinálnak kromószóma-vizsgálatot.A neve Laura Nóra lesz.
Orvoshoz magánrendelésre járok, a dokim a Péterffyben dolgozik, Dorkát is ott szültem, sőt azelőtt ott dolgoztam(innen a dokiválasztás).
Sok szülést láttam már amikor gyakorlatra jártunk a suliban, és számomra a császár elég drasztikus volt, és persze tudom, hogy farosan is lehet hüvelyi szülés, főleg második gyereknél.De én ragaszkodni is fogok hozzá.
Tényleg nálatok papás szülés lesz, az első az volt?
 


Szia!

Igen, papás szülés volt Ákosnál, hogy mi lesz majd Alexánál, az kiderül. Elvileg most is azt szeretnénk, a férjem semmi pénzért nem maradna le róla, de mivel jelenleg 48/24-es beosztásban dolgozik, nem biztos, hogy sikerül ott lennie. De ez addig még változhat, hol van még március vége. Kép

Szép neve lesz a pocaklakó leányzótoknak! Dorka mennyi idős? Mit szól a hugihoz?

Zsu
 


Szia!
Dorka 5 éves volt nyáron. A huginak nagyon örül, bár most kicsit már csappant a lelkesedése. Az elején teljesen odavolt, nagyon vigyázott rám, ha megittam egy korty hideg sört a nyári melegben már "kikaptam", állandóan mesélt a pocaknak, stb. Most kicsit visszábbvett, szerintem már nem olyan újdonság neki.Nemrég megkérdezte, hogy ugye őt mindig kicsit jobban fogom szeretni, mint a Laurát.?!Azt válaszoltam, hogy:nem, ugyanúgy fogom szeretni, de azért előnyben Ő van, mert Őt már régebb óta szeretem. Ez tetszett neki...
Azt hiszem még fel kell készülnünk a hasonló kérdésekre...
Kriszta
 


Szia Kriszta!

Bocs, hogy ilyen csöndben voltam sokáig. Velünk aránylag rendben van minden, bár sokat keményedik a pocim, magnézium kúrán és "kímélő üzemmódon" vagyok. Kép
Múltkori uh.-n Alexandrát is farfekvésben találta a doki, remélem, megfordul időben. NAGYON nem szeretnék császárt, csak ha életbevágóan fontos a baba érdekében. De egy farfekvés miatt...
Ákosnak ilyen jellegű kérdései nincsenek a kicsivel kapcsolatban, de néha nagyon nyomatékosan közli, hogy nekem ő az EGYETLEN kisfiam, gyerekem, mindenem.

Zsu
 


Szia!
Remélem a pocakkeményedés nem komoly, én a 18.héttől szedem a magnéziumot, akkor sokat keményedtem, de mostanában minimális. Még dolgozom, igaz már csak egy hét van a téli szünetig, utána már nem jövök vissza.
Holnap megyünk a Praxisba, nagyon várom már, olyan kiváncsi vagyok mekkora, hogy fekszik, milyen a pofija stb.
Ti nem gondolkodtatok a köldökzsinór-vérvételen?
Mi nagyon gondolkodunk rajta, már intézem a laborokat, mert ha belevágunk, ennek meg kell lennie a 30-32.hét között.
Jövő héten írok friss infókat a picurról, addig is szia!
 


Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy rátok találtam...én is a második babámat várom, jún.ra. Most a 13. hét végén vagyunk és mára már nyugodtan kijelenthetem, kezdem elfogadni, hogy minden várandósság teljesen más. Lányom 3 éves lesz 2 hét múlva, vele talán egy kis émelygésen kívül nem sok tünetem volt, most pedig gyomorégés, hágyinger, hányás, öklendezés...stb.
Kicsit meg is voltam ijedve...
Aztán benyeltem valami bacit, hányás...kiszáradás, 3 nap kórház, infúzió...
Most, hogy így olvasgattalak benneteket, kicsit jobban elfogadom, hogy ez másnál is így van...
Most már bizakodom, hogy kifelé megyek ezekből a tünetes időkből...
 


...
Vendég
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: