Új privát üzeneted érkezett!

18 éves korom óta dohányoztam. A két nagyobbnál az volt az első jele annak, hogy terhes vagyok, hogy nem kívántam a reggeli kv-cigi párosítást. De mindkettőnél az utsó harmadban elszívtam összesen 4-5 cigit. :(
És alig vártam, hogy ne szoptassak. Csak azon járt az eszem (enyhe túlzás), hogy mikor gyújthatok rá. A második fiamnál már a szülőágyon egy cigi után kuncsorogtam-akkor még azt hittem, viccből. :)

A lányom tavaly nyáron született. Kb. akkor, amikor terhes lettem, már nem kívántam a cigit, vagyis inkább majd meghaltam még akkor is, ha más szívta mellettem. Egész végig forgott a gyomrom a szagától, de még a gondolattól is. Eszter már 8 hónapos, de még egyszer sem jött rám az az érzés, mint a fiúknál: jaj, most ide egy szálat... Sőt, ha gondolok rá már hányingerem van. Ilyen furik ezek a hormonok. De nála két parfümömet is el kellett ajándékoznom, ugyanezeket az érzeteket váltották ki azok is belőlem.
Kiszámíthatatlan. Remélem, így marad. Végül is már 16 hónapja bírom. Viszont van rajtam 25 kiló felesleg, ami a fiúk születése után 8 hónappal már nem volt. Ki tudja, van-e kapcsolat e közt és a cigi közt, de gyanítom, hogy sajnos igen.
Én kibírtam (kisebb kihágással), hogy nem cigizek terhesség alatt, de ebben nekem segített a természet és a hormonok. Nagyon nehéz dolga van annak szerintem, akinek nem ilyen könnyű leszoknia és cigizik a terhesség alatt. Az idegesség, izgatottság is lehet káros, kérdés az, melyik károsabb. Nem hiszem, hogy ezt el tudnánk dönteni.

Kép
Kép
Kép
 
 


Eftimea!

Én sajnos le tudtam tüdőzni. :D
Amúgy mindenben teljesen igazat adok Neked. Jó meglátások...

Kép
Kép
Kép
 
 


Azért én azon is szoktam gondolkodni, hogy belvárosban Bp-n tolni a babakocsiban a gyereket milyen "klassz" lehet, sőt hogy a nőiklinika a belváros közepén van. Ha kinyitják az ablakot, dőlbe a kosz, a szmog... A Heim Pál Kórház is qrva jó helyen van....

Általában a dohányzás: lehet, hogy a cigi káos, de a stressz még rosszabb. Egy rágyújtás, és elmúlik a stressz. Más zabálással vezeti le az idegességét.
Mindenkinek van rossz szokása, olyat én nem ismerek, akinek nincs. És aki nem dohányzik, annak is lehet beteg a babája. A tesóm nem dohányzik, nem kávézik, a férje sem, mégis allergiás-asztmás a gyerekük. Nem mi döntjük el, a sors vagy valami más.
Persze ezzel nem mondom,egészséges cigizni, de lehet, az én szervezetem azt jobban elviseli, mint ha zsírt zsírral ennék, vagy cukrot cukorral. Amúgy meg tök egészségesen táplálkozom, eszem zöldséget, gyümölcsöt, húst is, szedek c-vitamint, és csak a stressz tud bennem kárt tenni. Kis stressz, máris ugrik össze a gyomrom, és meghal egy időre az emésztésem. Ha elmúlik a stressz, visszaáll minden. Úgyhogy nem vagyok hajlandó vádolni magam, mert dohányzom. ráadásul a tíaz szálból 6 biztosan csak végig ég mellettem, el se szvom. terhesen meg nem esik jól, ez azért szerencse, úgyhogy akkor kínlódnom sem kell, hogy jaj, nem gyújthatok rá, nem szívhatom el.
 
 

 
 

Bocsi, hogy bepofátlankodok, de megmondom őszintén, hogy nem hiszem el, hogy aki teherbe esik, nem tudja letenni a cigarettát!!! Az egy dolog, hogy káros a szmog is, káros a sok cukor és a stressz, na de a dohányzás a terhesség alatt, nagy arányban okozhat vetélést vagy vérzést, ott a koraszülés kockázata, a babák kis súllyal való születése és a bölcsőhalálról még nem is beszéltünk!!!
Én dohányoztam 10 évig, majd amikor elkezdtünk próbálkozni, letettem a cigit. Hébe-hóba szívtam egy-egy szálat, de amikor megtudtam, hogy összejött a baba, onnantól semmit! Szerintem a stressz alapból benne van a terhességben, izgulni a baba miatt, hogy minden rendben legyen a vizsgálatokon, nem szabad arra fogni, hogy a cigaretta, a nikotinhiány okozza, másképp kell hozzáállni a dolgokhoz innentől kezdve.
Ez az én véleményem, de azért beillesztek ide egy cikket, érdemes olvasgatni ilyen dolgokat is és arra gondolni, hogy akinek nem lehet babája, mit meg nem tenne érte, hogy összejöjjön, tuti le tudná tenni a cigarettát vagy egyéb káros szenvedélyét!!!

" Ma körülbelül ugyanannyi nõ dohányzik, mint férfi. Tizenöt évvel ezelõtt az Egyesült Államokban még a 15-18 éves lányok 60-70 százaléka dohányzott. Napjainkban ez a szám némileg csökkent. Sajnos nem jelentõsen, amit az is mutat, hogy a falusi (!) populációban vizsgált terhesek 46 százaléka dohányzott a kilencvenes évek elején. A dohányfüstben lévõ káros anyagok (az ereket roncsoló nikotin, a rákkeltõ szénhidrogének és az oxigén elvonásával az agyfejlõdést gátló szén-monoxid) visszatartják a magzat fejlõdését, és ennek eredményeként növekszik a kis súlyú újszülöttek vagy koraszülöttek száma. Az Egyesült Államokban például a terhesség alatti dohányzás felelõs minden évben mintegy 80 000 spontán abortuszért, 45 000 kis súlyú újszülöttért és mintegy 20 000 olyan csecsemõért, akik inkubátorkezelést igényelnek születésük után. Ezen túl, a dohányzás felelõssé tehetõ közel 5000 születés körüli elhalálozásért. Ezzel azonban még nincs vége a bûnlistának. A terhesség alatt dohányzó nõk 7-8 éves korú gyermekeit vizsgálva azt tapasztalták, hogy átlagosan 4 centiméterrel kisebbek, mint társaik, 29 hónappal elmaradnak matematikai képességben, 14 hónappal olvasási készségben, és 18 hónappal társadalmi érettségben a nem dohányzó anyák gyermekeitõl, ráadásul memóriazavarok is mutatkoznak. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a dohányzó anyáknak nem születnek kiváló gyermekeik, csak az átlagot jelzik, ugyanakkor azt is, hogy a kiváló gyermek még kiválóbb lehetett volna az anya dohányzása nélkül. Még késõbb vizsgálva a dohányos anyák gyermekeit, kiderült, hogy esélyük a rosszindulatú daganatos megbetegedésekre 50 százalékkal nagyobb, mint a nem dohányzóké és bizonyos daganatoknál ez akár a 150 százalékot is eléri. "

Mindenki döntse el, megéri-e neki dohányozni a terhesség alatt, magánügy, de azért ne takarózzunk már azzal, hogy annak is születhet beteg babája, aki sosem dohányzott. Na és? Akkor adjuk meg az esélyt, hogy a miénk is akár betegen szülessen??? :shock:

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Teljesen egyetértek Nusildivel.
Elítélem azokat az embereket (ez esetben nőket), akik a terhességük alatt nem bírnak lemondani a cigarettáról. :shock: Nem egy szép látvány amikor egy kismama szájából kukucskál kifelé az a bizonyos szál cigaretta.
Vendég
 


Nusildi!

Én is azt mondom, terhesség alatt nem szabadna dohányozni, de hát sok nőnek mégsem sikerül letennie. Ezt annyira nem értem, mert pl. amikor terhes lettem, azt abból is le tudtam szűrni még a legelején (jóval a menses kiamardása előtt), hogy undorodom a cigaretta füstjétől. Szóval nem értem, más terhes nők hogy hogy nem undorodnak tőle. Azt meg pláne nem, hogy hogyan kívánják annyira, hogy el is szívják a cigit, és le is tűdőzik. De hát ez az ő dolguk. Szerintem alkat kérdése, ki mennyire tud lemondani róla, mert ahogy ez a fórum is mutatja, sokaknak nem gond letenni a terhesség alatt (ebben segít az undor vagy képesek megállni), mások meg kínlódnak a leszokással (mert nem undorodnak tőle vagy annyira rászoktak már), és több-kevesebb sikerrel teszik le, hanyagolják a dohányzást.

De pl. Budapesten szinte annyi szemetet szív be az ember a levegőből, mint amennyit 1 cigivel. Nem hiszem, hogy az a szmogos levő jót tesz a fejlődő babábak, mint ahogyan azt is károsnak gondolom, ha valaki rettenetesen egészségtelenül táplálkozik. Én azon is megdöbbenek, hogy kismamák étteremben esznek... sose lehet tudni, mi mivel készül egy vendéglőben...
És a stressz nem attól van, hogy terhes lett valaki, tapasztalatom szerint az egy jobb izgalom - bár lehetséges, ez is alkat kérdése, ki hogyan éli meg. A stressznek sokféle eredője van. Sok embertől hallom, hogy ha rágyújt, elmúlik a stressz, és ehhez nem kell, csak rágyújtania, nem szívja végig a dohányt.

És hát sajnos az is tény, hogy nem kell ahhoz dohányoznia se anyukának, se apukának, hogy beteg gyerek szülessen. Miként az is, a terhesség alatti dohányzás sok rizikót rejt a baba egészségével kapcsolatosan később.
 
 


Az unokahúgom sem tudta letenni a cigarettát.
Azt hazudta, hogy az orvosa azt mondta neki, hogy ha kívánja akkor napi 1-2 szállal nem okoz gondot, nagyobb gond lenne, ha elvonási tünetei lennének a cigi miatt. Sztem ez hülyeség, vagy egy szakmai analfabéta a doki, vagy az unokahúgom hazudik.
A lényeg az, hogy a gyerekről a 7. hónapban kiderült, hogy nagyon beteg, és nem lehet megmenteni. A barátja azt mondta, hogy pénz nem számít mentsék meg a bébit, az orvosok közölték, hogy nincs mentség. 7 hónaposan megszülte a babát halottan.
REmélem elrettentettem mindenkit a dohányzástól örökre! :twisted:

 
 


Dita75!


Sajnos sok kismama nem számol a következményekkel, amikor adott esetben, rágyújt arra a bizonyos "csak" egy szál cigarettára. Nem számolnak azzal, hogy milyen magzat károsító hatása van (asztma vagy mint az unokahúgod esetében a halva születés).
Vendég
 


dita75 írta: 7 hónaposan megszülte a babát halottan.
REmélem elrettentettem mindenkit a dohányzástól örökre! :twisted:


ne haragudj, nem vitatkozni szeretnék, de ezt egy kicsit demagógnak érzem.

senkit nem bátorítok a terhesség alatti dohányzásra, sőt - de vegytiszta életet élőket is érnek SAJNOS hasonló, borzalmas tragédiák.
olvass bele pl . az angyalokszülei.hu-ba

napi 1-2 szál cigitől nem lesz beteg egyik magzat sem, mert a méhlepény ilyen mennyiségüü mérget simán megszüür. asszem napi kb. 5 szálig. az unokahugodnál valszeg más probléma volt, lehetett genetikai eredetüü vagy bármi más.
sajna a dohányzása csak az önmarcangolását erősíti, ill. lehet őt hibáztatni {mint pl.te}, h. az ő hibája volt.

Marcsi

KépKép
 
 


Sziasztok! Olvastam ezeket a hozzászólásokat. 10 hetes terhes vagyok, és eddig dohányoztam, sokat. Lesz valami baja a kicsimnek. Az biztos, hogy most már nem teszem!!!!
 


Sziasztok!

Én is sajnos olyan sok kismamát ismerek, akiknek a dohányzás miatt hal el a magzatuk 6-8 hónapos korukban, de sajnos ők is ugyanezzel védekeznek, hogy az biztosan nem attól volt, egyszerűen vakok és nem veszik észre, hogy mit tesznek a születetendő gyermekeikkel.

Én három gyermekes anyukaként (most vagyok 18 hetes terhes a negyedik babánkkal) azt gondolom, hogy az aki terhesen dohányzik nem jó szülő, mert még meg sem született a gyermeke és már kockára teszi az életét az ő önzése miatt, igenis , aki arra vállalkozik, hogy szülő szeretne lenni az cselekedjék felelősségteljesen már a terhessége alatt is.

Hát remélem, ezzel nem bántottam meg senkit, csak azt akartam leírni, hogy el kell dönteni babát akarunk vagy dohányozni!!!

Éva
 
 


Sziasztok

Érdekesnek találom ezt a topicot :wink: mindenestre tisztelem azé, aki meg merte nyitni, hiszen köztudott, hogy sokan elítélik a dohányzó kismamákat :wink:

Nos, én csak annyit szeretnék hozzáfűzni ehhez, /és előre leszögezném, senki se érte félre a dolgot!/ hogy
TÉNY:
-káros a dohányzás terhesség alatt
-káros az idegeskedés terhesség alatt
-káros a szmog, az a rengeteg szennyeződés, amit beszívunk a tüdőnkbe nap mint nap
-káros macskával egy lakásban együtt élni a terhesség alatt, mivel rengeteg fertőzést hordoznak
-káros a fagyasztott ételek fogyasztása, mivel rákkeltő hatású
-káros a mértéktelen cukorfogyasztás a terhesség alatt

És még sorolhatnám mennyi de mennyi káros tényező van ami érhet egy kismamát terhessége idelyén!
Ezzel nem azt mondom, hogy egy terhes kismama dohányozzon!
De mindenki csak ezzel foglalkozik a többi káros tényezővel pedig nem! és ez baj. Mert rengeteg káros tényező van ezen kívül is.

Ajánlom mindenki figyelmébe, aki dohányzik, akár terhes akár nem, hogy van egy David Ross MINIFILTER nevű termék, amit dohányt árusító helyeken lehet kapni! 10 DB/ 139 Ft! Ez a 10 db 50 szál cigarettához elegendő!
1 db minifilter kb 5 szál cigarettához elegendő, és a lényege hogy:MEGSZŰRI A KÁTRÁNY ÉS A NIKOTIN 60%-ÁT!

Az a kismama aki dohányzik, legalább használja ezt, mert ezzel is csökkenti a káros anyagok bejutását a szervezetén keresztül a magzatéba!


Illetve lehet kapni elektromos cigarettát is, ami pótolja a cigarettát de nem tartalmaz kátrányt sem nikotint!
Akinek a megszokás miatt hiányzik a cigaretta, annak ez kitűnő megoldást nyújt anélkül hogy károsítaná a magzatot!
többet erről megtudhattok itt:
http://e-cigi.shp.hu/hpc/web.php?a=e-cigi

Illetve az a kismama aki leakar szokni, annak ajánlom figyelmébe, hogy az ALLEN CARR- Végre nem dohányzom című könyvét olvassa el, ami hasznos segítséget nyújt a leszokásban!


Remélem ez az információ sok kismamának hasznos lessz, és leszokik a dohányzásról!
De ha ezt nem is sikerül elérniük, legalább úgy dohányozzanak az elektromos cigivel, hogy ezzel nem károsítják a magzatukat!

Boldog babavárást és nagyon jó egészséget kívánok mindenkinek!

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
 


sziasztok.

dita:

az hogy az a baba halva született nem biztos hogy azért volt mert az anyukája elszivott pár szál cigit naponta.ennyi erővel ne menjen ki a terhes nő az utcára mert elütik,elesik,neki mennek,.......stb és akkor szintúgy meghalhat vagy beteg lehet a baba.az meg hogy az unokahugodról és az ő tragédiájáról ilyen közömbösen írsz azt mutatja hogy te hazudsz.

én is cigeztem és mikor teherbe estem le akartam tenni.egy reggel nem gyújtottam rá aztán egyre rosszabul éreztem magam és délben már rendesen remegtem,gyomoridegem volt és a végén elájultam.mikor anyumék fellocsoltak akkor anyu adott egy szál cigit hogy most azonnal elszivom.jobban lettem.végül le tettem de nem eggyik pilanatról a másikra hanem szépen fokozatosan.
ha akkor nem gyujtok rá akkor valószinű nem lenne egy gyönyörű EGÉSZSÉGES kisfiam.

azóta vissza szoktam de ha terhes leszek hugival sem fogom azonnal le tenni.max mikor elkezdünk gyurni rá akkor elkezdem.de nem eggyik percről a másikra.

azért mert egy kikmama dohányzik még nem kell elitélni.
az sem jobb mikor valaki megszüli a gyerekét és csak kézmosás utánn nyúlhatnak hozzá az emberek meg minden etetés előtt kifőzi a cumisüveget meg minden nap 3 szor a cumit.100 fokban mossa a babaruhákat.minden nap hipóval sikálja le a babaszobát.sokkal többet árt ezzel a babának mint ha terhesség alatt elszivott volna pár szál cigit.

Kép
Kép
 
 


Sziasztok

Anno valamikor régen a terhességem elején írtam ide :D

Akkor ahogy megtudtam, hogy terhes vagyok, nem szívtam több cigit. Ki is bírtam mostanáig, pedig elg erős dohányos voltam. Most, hogy a lányom lassan fél éves, elkezdtem arról álmodni, hogy cigizek. Reggel mindig lelkiismeretfurdalással és erős rágyújtási ingerrel ébredek. Olyan mint, aki sokáig nem sexelt, arról álmodik, és reggel körbenéz nem-e látott-e valaki be az álmaiba.
Felkerestem az orvosom, hogy segítsen, de ő azt mkondta, hogy mivel több mint egy éve nem gyújtottam rá, én már leszokottnak számítok, és így ő már nem segít!
Nem szeretnék visszaszokni, hisz a párom sem dohányzik, és nem akarok a következő terhességemnél esetleg megint szenvedni.
Az ilyen elektromos cigivel az a baj, hogy arra is r lehet sztokni :twisted:

Kérlek segítsetek!

Kép
Kép
 


Sziasztok!

Szeretnék én is hozzá szólni ehhez a témához hiszen engem is érintett.

Első terhességemnél egyik napról a másikra sikerült le tennem a cigit és bírtam is amíg a lányom 2,5 éves koráig szopizott.
Aztán ahogy abba hagytam úgy szoktam visza rá!
Most ismét babát várok,és nem dohányzom de sajnos nem tudom hogy meddig.Lehet hogy ismét csak addig amíg a gyermekem szoptatása nem engedi!

Sok sikert azoknak akik meg próbálnak lemondani róla !

Kép


Kép
 
 


Tegnap tanácsadáson voltam kislányommal. Bejött a váróba egy kismama a kislányával. A baba jóval kisebb volt, mint az én lányom, amikor megszületett. Elég furcsán, felfelé tartotta a kis fejét és nagyon hörgött. Látszott rajta, hogy nem teljesen egészséges. Az anyukája odament a babakocsihoz és kivette a kiskönyvét a pelenkázó táskájából. A táska tetején ott volt egy doboz cigi és egy öngyújtó....

A nővéremék szomszédja a napokban szült. Ő is végig dohányzott. A kislánya bár időre érkezett, mégsem érte el a 2500 grammot. Ráadásul a szülés után is voltak komplikációk, a kislány az intenzívre került :(
A csajnak egyébként ez a 4. szülése volt. Mind a 4 terhességét és szoptatását végig dohányozta, a lakásuk annyira büdös a cigaretta szagtól, hogy nem lehet benne megmaradni. Az összes gyereke asztmás.

Nekem ne mondja senki, hogy a cigaretta nem árt a babának.
Hozzáteszem nem tudom miért jó az, ha egy baba úgy kezdi földi életét, hogy elvonási tünetei vannak :( :( Miért kell ennek kitenni egy újszülöttet?

Nem akarok senki felett itélkezni, tudom, hogy borzasztó nehéz leszokni. Nekem sem ment addig, amíg nem lettem várandós. De le tudtam tenni, amint megláttam a pozitív tesztet. Azóta eszembe sem jut a cigaretta, sőt próbálom a páromat is leszoktatni róla. Egészségtelen és drága "hobbi". Amit eddig cigire költöttem, azt most a kislányomra költhetem.

Kép
 
 


Sziasztok!

Rebecca vagyok, aki indította ezt a topikot. Azért jött létre, hogy segítséget kapjanak azok a kismamák, akik dohányoznak, akik le akarnak szokni, vagy akik nem tudnak leszokni. Én annó meg is kaptam itt az ehhez való segítséget. Sikerült is leszoknom, bár nem hittem. Mióta nem szoptatok újra dohányzom. Így akár mondhatom, hogy soha nem szoktam le, csak nem szívtam egy ideig. De ez sem sikerült volna, ha nincsenek azok a támogató, megértő emberek akikkel itt találkoztam. Itt soha senki nem riogatta a dohányos kismamákat, hanem megoldásokat , lelki támogatást nyújtott. Mert a lényeg az volt, hogy ha már nem megy a leszokás, akkor legalább mérséklődjön a rágyújtás mennyisége, és a stresszt, a lelkiismeret furdalást enyhüljön. Mert 2-3 szál cigaretta is van akinek komoly kétségeket okoz, feleslegesen.
Elhűlve látom, hogy 1-2 szál cigaretta elszívására rémtörténetek épülnek.
Ez nem használ, a segítségre váró kismamáknak. A segítségnyújtás, a megértés itt sokaknak bevált. Mért nem maradhatunk a bevált módszereknél?
Szeretettel és üdvözlettel: Rebecca.


Üdv mindenkinek!

Hónapok óta nem tudtam belépni rebecca néven, mert a jelszavam nem ugrott be, és előtte bizony sok időre eltűntem innen. Úgy néz ki öregszem, és a memóriám.. :) Be kellett regisztrálnom más néven ( jószándékú), de ez szörnyen zavart. Most addig addig okoskodtam, hogy beugrott a jelszó. Úgyhogy bocsánat, hogy más néven írtam. Többé nem fordul elő. És bocs az off-ért, csak annyira örülök a sikernek :)

Szóval jószándékú az tényleg én voltam. :)
 
 


Sziasztok!

Én soha nem dohányoztam, párom se, és a családban se fordult elő nálunk. szóval ebből a szempontból biztos túl 'megnemértő' vagyok, de nagyon ellenzem a dohányzást. akkor is, ha nekem kell másét szivni. de most nem erről akarok irni, mert akkor már jöhetnék alkohollal meg gyógyszerekkel, tehát inkább nem irok többet.

múltkor voltunk párommal egy egészségnapon, ahol különféle szűrővizsgálatokat csináltak. volt szénmonoxid mérés is, bele kellett lehelni egy kis masinába és kidobott egy értéket. nekünk természetesen a legkisebb, 1 volt, de mondta a nővér, hogy előttünk volt egy házaspár a 8 éves kislányával, és a kicsinek volt 8!!! az eredménye. és mivel 72óra után csökken az érték, a kislány meg a nagyiéknál volt akik nem dohányoznak, igy valószinű hogy az ő normál értéke a 10körül van. ez azért elég durva szerintem! a szülők meg biztos csak elszivtak egy-egy cigit utána 'stresszűzőként', ha egyáltalán érdekelte őket a dolog...na engem ez azért elég kiakasztott. csak sajnálni tudom az ilyen gyerekeket, mert nem tehetnek arról, hogy a szüleik rövidebb életre itélik őket, talán tudatlanságból, talán mert nem akarnak feladni valamit.

ja, stresszlevezetés...a cigaretta és a kávé pont az ellenkezőjét csinálja a szervezetben...izgatók, nem nyugtatók. ez csak a megszokás, hogy egyből a cigarettához és kávéhoz nyúl az ember ilyenkor

bocs hogy más véleményem van mint itt legtöbbeteknek, de nem értem, hogy irhatja egy-két ember, hogy szülés-szoptatás után már nincs motivációja letenni vagy el nem kezdeni? itt a példa, hogy az a szerencsétlen kicsi szó szerint jól megszivja...

hát ennyi, és le a kalappal mindenki előtt akiben van annyi erő, hogy ellenálljon a kisértésnek!

Kép
 


Szia kedves Tünemény!

A dohányzás, tényleg rossz dolog, de totál leszokni, nagyon nehéz, és ezt csak az tudja igazán, aki dohányzott, dohányzik. Persze, minek kellett rászokni, stb.stb. De a dolog megtörtént sokaknál: rászokott. És higgye el mindenki, hogy az is borzasztóan szereti a gyermekét, aki dohányzik. És mi a legfontosabb cél? Hogy az erős dohányos is megállja, hogy legalább a terhesség, és a szoptatás alatt , amikor közvetlenül átadhatja a nikotint a gyermeknek, ne szívja, azt a fránya cigarettát. Egy erős dohányosnál, már ez is szerintem nagy eredmény. És bár sok nem dohányzó kissé könnyen elítéli a dohányos szülőket, azt csak mi tudjuk, mennyire nehéz dolog ez. Természetesen a gyerekünkért bármit meg kell tenni, és én tudom, hogy itt mindenki meg is teszi ami tőle telik. Boldog vagyok, hogy én le tudtam szokni , és a szoptatás végéig ki is tartottam. Nem hittem, hogy sikerül, pedig a világon semmire nem vágytam jobban mint egy babára. Végül sikerült, de a szoptatás befejezése után újra rágyújtottam, mert bár nem cigiztem, de végig vágytam rá. Ez nem gonoszság , mindössze az történt mint a cukrommal. A terhesség alatt inzulinos lettem. Imádtam, és mai napig imádok enni. Terhesen betartottam az utolsó szénhidrát grammig, mindent . Az is nehéz volt, de nem akartam, hogy a gyereknek baja legyen. Amikor megszületett Peti, a magas cukrom a prognózisokkal ellentétben nem múlt el. Nem kell inzulin, de diétáznom kéne. Képtelen vagyok rá. Ő fontos volt, magamért viszont nem tudom betartani. Igyekszem persze, de korántsem megfelelően.
Mert az anya anya, de ember is, akinek saját élete is van. Ki lehet menni az erkélyre dohányozni, vagy a lakásban egy helyiséget kijelölni, ahol lehet cigizni, de máshol szigorúan nem. Vannak megoldások, amikkel az én privát életem is megmarad, és a gyereknek sem ártok. De rossz szülő nem vagyok. Viszont feszült, ideges sem, ami szintén ártana a gyereknek.
 
 


Szia Rebecca!

Köszi a választ. Gratulálok, hogy voltál elég erős ahhoz, hogy bármennyire is kivántad, mégse gyújtottál rá! Elhiszem, hogy ez bizony nagyon nehéz tud lenni.

Ez még mindig nem jelenti azt, hogy a dohányzásról más lenne a véleményem, de persze mindenkinek meg lehet a saját álláspontja. Csak nem hiszem, hogy elég, ha a terhesség és szoptatás idejére abbahagyják a dohányzást- Persze, ez sokkal több mint a semmi-viszont ha utána rágyújtanak, és azt hiszik, ez már ok, azzal a kicsik tüdejében még mindig gyűlik a méreganyag. De hát ez az ő döntésük sajnos. ha nem akarnak leszokni, irhatnak ide bármit és mondhatnak nekik akármit, lehet gyerekük, de akkor se fogják abbahagyni, vagy segitséget kérni, ha ŐK maguk nem akarják.

Persze lehet egy nem italozó, nem dohányzó nő is rossz anya, és egy dohányos is megadhatja az összes szeretetet.

További kitartást kivánok akik azért megpróbálták visszaszoritani a napi adajukat, és főleg azoknak akik már letették! És egészséges gyerekeket is!

sziasztok

Kép
 


Elnézést, hogy én is az ellenzők táborát szaporítva írok ide.

A dohányzás szenvedélybetegség, amiről segítséggel, erővel és motivációval le lehet szokni.

De azt nem tartom felelősségteljes embernek, aki azzal védekezik a terhesség alatti dohányzás miatt, hogy annyi más miatt lehet beteg a baba. Hiszen ebben teljesen igaza van. Miért emeli még ő maga is a kockázatot? Miért kockáztatja a gyermeke életét?

És itt nem csak arra gondolok, hogy elvetélhet, halva születhet a baba... Hanem arra is, hogy nem lesz egészséges, szellemileg nem úgy fejlődik, mint azok a gyerekek akik dohányfüstmentes levgőben nőttek fel. Hiszen mindenki azt szeretné, hogy gyermeke boldog legyen. De valóban boldog az a 8 éves, akit csúfolnak az osztálytársai, mert nem tud hangosan olvasni, rendesen számolni, vagy ő az utolsó a futásban testnevelésórán?
A dohányzásnak hosszútávú következményei vannak, és nem elég fellélegezni akkor, amikor látszólag egészségesen megszületik a várva-várt baba.
Vendég
 


Ezzel a vitával az a baj, hogy egy pontig mindenki egyetért: a dohányzás nem jó! Ezt tudja dohányos, nem dohányos egyaránt. És aztán jön az a pont amiben soha nem lesz megegyezés. Mert aki nem dohányzik, nem érti, milyen nehéz ez. Nehéz, mert szenvedélybetegség. És nehéz, mert még lelkiismeretfurdalás is társul hozzá. Régen nem foglalkoztak ezzel, ami nem jó természetesen, de mára már minden erre van fogva. Ami szintén nem helyes. Segítség kell, nem szidalom.
Ez olyan szintű már mint a szoptass, minden áron. Mára már ha valaki nem szoptat, az is ki van átkozva, és minden baj forrása a "nem szoptattál"...
A riogatással, szidalommal, csak ártani lehet, és használni nem. Emlékszem, hogy amikor terhes voltam, a védőnő elkezdte az anyatejes szoptatás előnyeit ecsetelni, ami abból állt, hogy mindenféle rémtörténetekkel traktált, arról, hogy mi lesz ha nem szoptatok... Allergia, betegség, és minden borzalom ami elképzelhető.
Én speciel ezen a ponton közöltem, hogy elég! Ha lesz tejem szoptatok, ha nem akkor pedig nem szoptatok. A védőnő meglepődött, de mindenre szükségem volt, csak arra nem, hogy már előre bestresszeljenek valamiért , amit én nem igazán tudok befolyásolni.
Tocsogtam a tejben szülés után, de ha nem így lett volna, akkor maradt volna a tápszer, és a nyugalom. A barátnőm végighallgatta a rémségek sorát, és már előre úgy bestresszelt, hogy az éleben nem jött ki belőle 2 deci tej sem. És borzalmasan érezte magát, mert még abban is biztos, volt, hogy ő egy rossz anya...
A dohányzás káros, de 2-3 szál cigi elszívására fogni egy csecsemőhalált, durva dolog, és nem is reális. Viszont annál nagyobb kárt okozhat egy terhes kismamában , aki másfél dobozról 3 szálra állt át. És bizony az károsabb mint a 3 szál cigi.
Nem a tökéletességet kell nézni, hanem azt hogy honnan indulunk ki.
Nem hinném, hogy a "tudatlan" régi kor gyermekei mind analfabéták, rosszul teljesítő felnőttek, vagy hogy régen több volt a csecsemőhalál. Az öcsémet 40 évesen szülte az édesanyám, és dohányzott. Most 18 éves az öcsi, jól tanul, külkereskedelmi iskolában, továbbá 9 éves kora óta focizik, jelenleg egy szerződésre vár. 9 éves kora előtt, pedig nyert érmet, pingpongból, úszásból.
Természetesen nem vitatom a kockázatokat, de boszorkányüldözés helyett támogatni, és motiválni kell a szenvedélybeteg kismamákat.
Kevesebb démonizálás, és több tény. Sokkal hatékonyabb.
 
 


Sziasztok!

Annak idején én is írtam ebbe a topikba, asszem még Rebeccának is.

Jómagam terhesség előtt dohányoztam, terhesség alatt nem. A dokim, aki nemhogy nem szakbarbár, de igencsak elismert név a szakmában (Dr. Bálint Sándor - bátran állítom, hogy a legjobb szülész-nőgyógyász Mo-n), anno nekem 5 szálat engedélyezett naponta. Aki nem hiszi, járjon utána, ő azt mondta, ennyit a méhlepény még megszűr, nem kerül be a babához.

Ennek ellenére nem dohányoztam a terhesség alatt, de szoptatás után visszaszoktam. Jó ideig én is undorodtam a cigaretta füstjétől, de később kifejezetten kívántam.

A dohányzásellenes anyukáknál viszont azt nem értem, vajh miért hiszik, hogy csak két véglet létezik: az, aki egyáltalán nem füstöl a gyerek mellett és az, aki vég nélkül, akinél csak bozótvágóval lehet vágni a füstöt?
Szerintem a dohányzásnak is megvan az etikettje, létezik úgynevezett kulturált dohányzás. Pl. számomra evidens, hogy a lakásban, ahol ugye lakunk, eszünk, alszunk NINCS dohányzás. Ha rá akarok gyújtani, kimegyek a kertbe, minusz 20 fokban is. Bár dohányos vagyok, a vendégeink is csak a kertben cigizhetnek.
Szóval, bár dohányzom, a gyerekem nincs rákényszerítve a passzív dohányzásra. Ahogy kismamák, kisgyerekek mellett még az utcán sem gyújtok rá, hiába "szabad levegő".

De azért arra is kíváncsi lennék, hány olyan anyuka van itt, aki nap mint nap benzinégéses, OTTO motoros autót használ? És hogy ők miért nem gondolnak arra, hogy nemcsak a saját egészségüket teszik tönkre, hanem hatással vannak az enyémre és a gyerekemére is?

Hányan vannak, akik a nagyvárosok, pl. Budapest vonzáskörzetébe költöznek a jó levegő miatt, majd bejárnak dolgozni, vásárolni, oviba-bölcsibe-suliba hordani a gyereket AUTÓval, mert egyéb tömegközlekedéssel sokkal kényelmetlenebb, időigényesebb volna? Magyarán elmennek a büdös városból, majd tesznek azért, hogy a város még büdösebb legyen. Sőt, nemcsak a város; mivel minden mindennel összefügg, az egész bolygó levegőkészletét bántják.
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Én mindíg is azt mondtam,h ha máskor nem (/magam miatt nem),akkor majd leszokom,ha terhes leszek. Hát nem gondoltam,h ilyen korán bekövetkezik,de elérkezett a nagy alkalom,így már másfél hónapja nem gyújtottam rá :)
Ha nagyon nem bírom én még akkor sem gyújtom meg,max pároméból kérek (max 1 slukkot!) De mivel a heti többszöri fejfájáson kívül nincs más rosszullétem,így a fejfájás is rásegít a leszokásra.
Ha vége a terhességnek,meg a szoptatásnak akkor sem szeretnék visszaszokni,ha már addig eljutottam. Inkább azt szeretném,ha addigra a párom is letenné :)

Nemrég szült ismerősöm,aki végig dohányzott,azzal a jelmondattal,h lehet (na ezt nagyon megkérdőjelezem). 7. hónapra közölte is az orvosa,h el van öregedve a méhlepénye :?
 
 


Én is irtam már ide, de már azt sem tudom, mikor.... :roll:

A terhesség legelején letettem a cigit és amig szoptattam (sajnos csak 6 hét volt) eszembe sem jutott rágyújtani.
Nem akartam visszaszokni!!!!!!!! Csak mivel a párom cigizik, igy nagyon nehéz volt... egyre jobban kivántam.... aztán egy olyan napon, amikor alapjáraton is remegtem az idegtől (párkapcsolati gondok), megtaláltam férjem itthonhagyott pár szál cigijét... azonnal rágyújtottam! Nem tudtam megállni! És baromi jólesett!
Ez van!
A gyerekek mellett nem cigizünk, télen-nyáron-tavasszal-ősszel kijárunk a kertbe rágyújtani!!!
Én úgy vagyok vele, ha én ettől érzem jól magam, akkor nem leszek egy idegroncs, aki remeg a cigiért és hülyére üvöltözi magát a gyerekekkel minden nap, mert alap idegbajos a leszokástól.....
Vendég
 


Sziasztok!Bár rég nem írt ide senki,én is leírnám a éleményem!
Én is cigiztem 5 évig,de amikor a párommal összejöttem le tudtam tenni a cigit,mert ő nem szívta!Én úgy érzem,ha az emberben van kellő motiváció akkor LE TUD SZOKNI!!!!!
Nem azért fogsz kiabálni a gyerekkel,mert nem gyújthatsz rá,hanem más oka van!Nem hiszem el,hogy amit a fejedbe eldöntesz azt nem tudod megtartani!Ez mind elhatározás kérdése!
Vendég
 


Sziasztok.

Örülök hogy van ilyen topik és hogy nyíltan lehet erről beszélni.
De komolyan kérdezem, miért kell azokat elítélni akik mondjuk rágyújtanak, mert kívánják, mert nincs erejük lerakni.
Mert ne egyen sokat mert diétázón mert túlsújos stb.
Vannak olyan ismerőseim akik terhesség alatt dohányoztak és volt aki még ivott is rendesen ahogy kell.
Mégis időre egészséges gyermeknek adtak életet.
Kérdem én...... nincs ez valahol eldöntve előre.
 
 


Sziasztok!

Én sem ítélem el a dohányos kismamákat, bár csak otthon szívják, más elött ne, mert elítélik az emberek, meg valljuk be őszintén nagyon ronda látvány. Én örülök,hogy vannak olyan erős emberek, akik egyből le tudják tenni és irigylem is őket.
Az én családomban sokan vannak, akik erős dohányosok voltak a terhességük alatt is, ma 30 körüliek a gyerekeik(ugye akkoriban ez nem volt olyan tiltott dolog) egészségesek, jogi diplomával a kezükben.
Ne értsétek félre nem akarok senkit sem buzdítani a dohányzásra, mert ugye tudjuk a káros hatásait a magzatra és persze magunkra,környezetünkre is. De úgy gondolom, aki nem tud lemondani róla, napi pár szál nem a világ vége, az hogyha valaki folyton ezen stresszel, sokkal többet árt, és ezt orvosok is alátámasztják....
 
 


Amitől nekem feláll a szőr a hátamon, amikor nyilvános helyen, hetykén, nagyképűen lóbálják a cigit a kezükbe a kismamák. Milyen az a nő, akit az sem érdekel,hogy mit gondolnak róla emiatt????????????????Épp a napokban láttam ilyet. majdnem odamentem szólni

anikKép
 
 


]Sziasztok!Kulcsár Bogi vagyok,4.éves dietetikus hallgató.Most írom a szakdolgozatomat:Gyermekvállalás örömei és veszélyei 35 éve feletti várandósok körében címmel.
Ha valakinek van kedve és ideje kitölteni a kérdőívemet,kérem írjon emailt nekem,és én elküldöm neki.Olyanok jelentkezését várom,akik jelenleg várandósak.
címem:bogibogarka26@gmail.com
köszönöm:)


Sztem meg semmilyen körülmények között,sem egy szál-sem 10 szál nem megengedhető egy terhes anyának!!!
Ne haragudjatok,de ezek csak mind bla-bla dumák hogy ha nem szív és azon sztresszel akkor az jobban árt a babának...bocsi,de ti csak ezzel áltatjátok magatok és ezzel úgymond felmentitek magatok azalól a súlyos bűn alól ,hogy ennyire kicsiny dolgot nem tudtok megtenni azért az ártatlan kis védtelen kisbabáért, hogy Uram Atyám nem szívtok egy rohadt szál cigit sem azért,hogy ne mérgezzétek a kisbabátok!És az is csak áltatás, hogy a sok édesség vagy mértéktelen kaja is árt a babának és semmivel sem rosszabb a cigi...Ez így van,de az nem mentség az alól hogy mindkettővel mérgezi az ember a babát...

Aki nem tudja megállni hogy terhessen és szoptatás alatt ne cigizzen az nagyon gyenge jellem és nem érdemli mge hogy annak a kicsi babának az anyja legyen...ha ennyi áldozatot(nem is szabad áldozatnak nevezni)nem tud hozni akkor azzal az emberrel nagy bajok vannak :x :x :x

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
 
 


sziasztok!
en is csatlakozom azokhoz a lanyokhoz akik nem ertenek egyett a dohanyzassal terhesseg alatt!
csak egy pelda.....en kaszinoba dolgozom es volt egy terhes nö ,nem eleg hogy a cigifüstbe ült orakat,ö szivta mit ha muszaly lenne egesz idö alatt es a kavet is vedelte melle!
sokszor mar a szamon volt hogy miert "miert teszed ezt a gyermekeddel" de nem szolhattam mert nem az en dolgom!
csak az allando kesztetes hogy "beszolok" nehez volt szamomra!
megszülte het honapra a gyereket egy gyönyörü kislanyt mert mar lattam es asztmaval küzd!
Ezert kerdem en egy anya miert teszi ki ennek a gyereket?????????
miert tesz tönkre egy eletet????????????????????
en anyukam 6 gyereket szült mindannyiunknal letette a cigit es nem volt kerdes hogy miert,meg hogy nehez stb.....
de ez az en velemenyem,az biztos ha en egyszer oda kerülök pedig en is szivtam ismetlem szivtam 10 evig mar leszoktam de meg sem fordulna a fejembe hogy ragyujtsak a gyermekem erdekebe! igaz sok a szmog es a rossz levegö de miert kell megjobban megnehezitenni a születendö gyermek eletet?
remelem nem bantottam meg senkit :) sziasztok!
 
 


Sziasztok Lányok!
Én abba a csoportba tartozom, aki nem bírja a cigi szagát, sem bútoron, sem levegőben, attól is prüszkölök, ha bejön az ajtó alatt. Így vagyok a légfrissítőkkel, büdös parfümökkel és más erős szagokkal is. Sajnos. Meg vagyok verve egy érzékeny orral. Nem jó ám :-)

De és viszont és azonban: olyan országban dolgozom időnként, ahol a lakosság 80%-a dohányos. MINDENből árad a szag. A nőgyógyászom megnyugtatott, hogy amennyiben én magam nem szívom és igyekszem elkerülni a füst közvetlen belélegzését, nem lesz baj a babával. És emellett hegyvidékes ország, jó a levegő (még a fővárosban is egész jó). Tehát "per szaldó" rendben lesz minden, legalábbis a füst hatását illetően.

Hálát adok az égnek, hogy a párom nem dohányos, és éppúgy ellenzi a cigit, mint én.

Ennek ellenére nem feszíteném keresztre a cigiseket. Mindenki azzal mérgezi magát, amivel akarja, tartósítószeres kajával, dohánnyal, műpézsmával, bármivel. Azt viszont igen, aki önhatalmúlag elveszi mástól a friss levegőt: rühellem, amikor egy dohányos pl a megállóban nem néz körül, hogy kire megy a füstje, de aki tapintatosan, körültekintően és belegondolva szívja, akkor felőlem szívja csak.

Szerintem nem fog amiatt meghalni a baba, mert a mamája néha ki van téve a füstnek. Lehet, hogy kisebb lesz, lehet, hogy valamiben lassabban fejlődik, de megvan a jó esélye az egészségre. Nem kell boszorkányt üldözni. Szerintem sokkal fontosabb, és erre kérek itt a topicban minden dohányost: nézz körül, és ott és úgy cigizz kérlek, hogy másnak miattad ne kelljen prüszkölnie, utálkoznia, hányingert kapnia.

Nagyon köszönöm mindenkinek!

Kép
 


Szia Manhguszta!

Gratu az összeszedett és normális hozzászóláshoz.

Kép
 
 


Üdv mindenkinek!

Úgy érzem sokan még mindíg nem értik ennek a topiknak a lényegét. Lehet vitázni azon, hogy 2 szál cigi is végzetes bűn-e avagy sem, de ha valaki elolvassa az elejétől ezt a topikot, kimondottan érzékelheti, hogy ez nem vitatopik. Ide menekülhet az aki titokban, vagy nem titokban rágyújt, miközben terhes, és mindezt azért teheti meg, mert itt egymást arra bíztatják az anyukák, hogy minél kevesebbre lecsökkenjen a napi cigi adag, vagy akár meg is szűnjön a késztetés. Nem értem, hogy mért nem lehet egy hely, ahol segítséget, és nem borzalmas lerohanást, és szidalmat kap az aki szeretne leszokni? A topikban hatalmas mennyiségű hozzászólás megtalálható. Szükség van rá. Ha itt "kiátkozás"-ba megy át a hangnem, és elüldözi a segítségre szorulókat, vajon az tényleg jó lesz? Az lesz a megoldás? Úgy gondolom, a dohányzásellenes emberek is azért írnak oly vehemensen, mert dícséretes módon azt szeretnék, ha minél több dohánymentes kismama lenne. (Így logikus) Mégis azt gondolom, nagyon rosszul közelítik meg a problémát. Itt nagyon sokan segítséget kaptak a leszokáshoz, vagy a cigaretta mérsékléséhez, többek között én is, aki indítottam a témát. Ha megnézzük az arányt, az egymás biztatása, és segítése klasszisokkal hatékonyabb volt, mint ez a mostani, " nem érdemli meg a dohányos nő, hogy anyuka legyen" stílusú borzalom.
Ezt nagyon szem előtt kéne tartani.

Továbbra is kitartást kívánok minden kismamának aki küzd a cigi démonaival, és mielőtt idegösszeomlást kapna némelyikük, a végletes rémhírek miatt, megnyugtatom őket : nem minden fehér vagy fekete. vannak árnyalatok is a kettő között.
Sok sikert, és ígérem, mostantól újra gyakrabban jövök, hogy visszatérjen a régi hozzáállás.

Szeretettel Rebecca
 
 


Rebecca!

Tökéletesen egyetértek minden szavaddal! Biztos vagyok benne, hogy aki terhes és időnként rágyújt egy szálra, pontosan tudja, mit csinál, és olyan bűntudatot érez, amit nehéz leírni a nem dohányos kismamáknak. Felesleges tovább csesztetni őket, hiszen minél nagyobb a bűntudat, annál nagyobb a kísértés.

No, meg ítélkezni, a másik partról bekiabálni a lehető legegyszerűbb dolog. Félretenni az ellenérzéseket, nem ítélni és mégis segíteni - vagy legalábbis megpróbálni -, na, az már sokkal nehezebb.

Dohányos vagyok. A terhesség alatt nem dohányoztam. Mert rosszul voltam a füsttől, és mert szerettem volna vigyázni a lányomra. Én meg tudtam állni. De van, aki végig kívánja, eszelős mód, és akkor egyáltalán nem könnyű. Ilyenkor kell két biztató szó, hogy mégis sikerüljön - a lebaszás helyett, meg a szép nagy generizált okosságok helyett, hogy hűdeminekgyerekazilyennek.

Rebecca, én még emlékszem rád a topikindításos időkből. Mi van veled azóta?

Üdv:

Dia

[size=12:d15e2bdd2c][color=blue:d15e2bdd2c][b:d15e2bdd2c]Gyerekszoba blog - Neked is volt gyerekszobád?[/b:d15e2bdd2c][/color:d15e2bdd2c][/size:d15e2bdd2c]
dia
Budapest
 
 
 


sziasztok!

beleolvasgattam a topicba, és mielőtt még leírnám a mondandómat, szeretném leszögezni, hogy 13-14 éves korom óta dohányzom, főiskola óta (9 éve) elég keményen, napi min. 1 dobozzal.

mindezek ellenére undorítónak tartom, ha egy kismama dohányzik. főként ha ezt úgy teszi, hogy bent van a kórházban nagy pocival, tehát elviekben veszélyeztetett terhes. ezekhez legszívesebben odamennék, és 2 jó nagy pofon kíséretében a torkukra nyomnám a cigit.
igazából még a babakocsi (unokahugim, vagy b.nőm gyerekei) közelében sem voltam soha hajlandó lenni, ha cigi volt a kezemben.

és mindezek ellenére, és az ellenére, hogy lassan 2 év telik el úgy, hogy hiába várjuk a babát dohányzom.
mindig megvoltak azok a pontok, amikortól majd leszokom.
ha meglesz a dg... ha elkezdem a gyógyszert... ha kezd hatni a gyógyszer... ha végre lesz pé... ha fennt marad a hőm... ha elkezdjük a stimulációt...
most itt tartok. és remélem, hogy majd egy pozitív teszt fog annyi akaraterőt adni, hogy ne abba a csoportba tartozzak, amit annyira megvetek...
mert itt már nem csak a saját egészségemről, hanem a gyerekem életéről is én döntök, és felelősséggel tartozom érte...

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Kedves Rebecca!

Mivel ez egy nyílt fórum sztem még neked sincs jogod eldönetni hogy ki és mit írjon ide.

Talán el kéne gondolkodni azoknak akik cigarettáznak hogy miért vannak a negtív ellenvélemények???Nem ok nélkül.

Nekem van 3 fiam már és most vok túl 2 vetélésen 4 hónapon belül.Nekem ne mondja senki hogy a cigaretta utáni vágy erősebb tud lenni a gyermekem egészsége utáni vágynál????Ugye ezt senki enm gondolja komolyan!!

Én imádom a kólát...nagyon egészségtelen..ahogy terhes lettem egy kortyot sem ittam egyik terhességem alatt pedig veszettül kívántam.Erről szól az egész..akaraterő és kész.

Sztem akik dohányoznak terhesen azoknak el kéne látogatni a SOTE KLINIKÁRA a koraszülőtt osztályra ...ott láthatnak 26-28-30 hétre született csecsemőket...mert a dohányzás pont azt okozhatja hogy koraszülött lesz a kisbabájuk és nem beszélve arról hogy maradandó betegségeik lesznek....(hagy ne soroljam:allergia,bronchitis,csecsemőhalál,krupp,lasabb tanulási képesség stb....kicsit utána kéne olvasniuk mielőtt rágyújtanak babával a pocakban.Lehet hogy nem okoz koraszülést de későbbiekben olyan betegségeket okozhat amit egy életet át viselhet az a szegény gyerek kizárólag azért mert az édesanyja nem volt képes lemondani a szenvedélyéről és a gyereke nem volt fontosabb a ciginél!!!Ez így fekete és fehér..ebben nincsenek árnyalatok...

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
 
 


Panni!

Tök jó neked, hogy ilyen erős akaratod van, és hogy bármit meg tudsz állni, ha úgy határozol. Azok viszont, akik ebben a topikban segítséget kérnek, érzik, tudják, hogy nekik egyedül nem fog menni.

Az elhatározás és a szándék megvan, csak kell néha egy finom lökés.

Az, akire te olyan ideges vagy - nevesül a terhességüket lazán végigpöfékelő kismamák -, nem fognak idejönni, mert bár lehet, hogy megfordul a fejükben, hogy durva, amit csinálnak, nem jutnak ilyen elhatározásra.

Sajnos - és egyben szerencsére - rohadtul nem vagyunk egyformák. És pont ezért nincs jogunk ítélkezni a másik felett sem. Jelen esetben pedig a durva ítélkezéssel ebben a topikban csak egy dolgot lehet elérni - hogy aki esetleg kevésnek érzi egyedül magát ehhez, és szeretne itt segítséget kérni, nem meri majd megtenni. Mert félni fog attól, mit mondanak majd róla a vérmes és kategorikus ellenzők. És esetleg PONT EMIATT nem tud majd leszokni arra az időre, míg a baba benne fejlődik.

Az pedig, hogy a SOTE koraszülött osztályán a dohányosok koraszülöttei lennének, durva ferdítés - dolgozik ott orvosként ismerősöm. És van olyan barátnőm, aki nem bírta megállni dohányzás nélkül - mégis egészséges, időre kihordott gyerekei lettek.

Az élet SOHA, ismétlem, SOHASEM fekete és fehér. Ezt a szemléletet a gyerekkor hátrahagyásával elvileg le kellene vetkőzni magunkról. Mindig, mindenben vannak árnyalatok.

Dia

[size=12:d15e2bdd2c][color=blue:d15e2bdd2c][b:d15e2bdd2c]Gyerekszoba blog - Neked is volt gyerekszobád?[/b:d15e2bdd2c][/color:d15e2bdd2c][/size:d15e2bdd2c]
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Én is szeretném leírni erről a véleményem.
Panny írásával teljesen egyetértek. Én lombikos vagyok, és ha megyünk a klinikára, gusztustalan, ahogy a nagy hasú "kismamák"(inkább állatoknak nevezném őket), szívják a cigit lent a portánál. Ilyenkor úgy elkap az ideg, hogy legszívesebben-tetszik-nem tetszik-lenyomnám a torkán az égő cigarettát.
A leszokás semmi más, mint akarat kérdése!!!
Akinek nincs ilyen, az nem tud leszokni-hiába a tapasz, meg a nemtommilyen rágó, meg az ilyen hülyeségek, amik semmit nem érnek-ez csak akarat!!! Én is cigiztem, mielőtt nekiálltunk a babának, nem keveset. 16 évig egyfolytában.
Ma azt mondtam, holnaptól nem szívok...és úgy volt. Ennyi.
Ez az akaraterő!

Csak ennyit akartam még Panny hsz.-éhez kiegészítésként írni, és még egy kép hozzá:
Kép Ugye milyen csábító látvány :twisted: :?:
Gusztustalan :!:

Ez az ÉN véleményem erről a témáról :!:

"Beteljesületlen álmaid miatt ne mondd szegénynek magad. Az az igazán szegény, aki sohasem álmodott."
 


Kedves Dia!

Azt hogy csakis kizárólag dohányos anyukák kora babái lenneének a SOTE-n azt nem mondtam...DE van belőlük is bőven..én speciel ott szültem és látam -hallottam....

És az hogy egy dohányos anyukának ép és egészséges babája születik(bárcsak az lenne)sajna nem fog eldőlni a szülés pillanatában-mint ahogy írtam már és akár utána is lehet olvasni-a későbbeikebn lehetnek tartós betegségei a gyereknek(allergia,asztma stb..)

Az én véleményem szerint igenis fekete és fehér ez a dolog...úgy ahogy ugyanilyen a drog vagy az alkohol is..vagy talán van aki úgy gondolja hogy nyugodtan alkoholizálhat is az anyuka vagy akár drogozhat is "csak egy picit" mert nem képes lemondani a szenvedélyéről?????Ugye nem.....sztem a cigi pont ugyanez!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Már nem is tudom, hányadik ilyen oldalt olvasom ebben a témában.

Nálam az a helyzet, hogy mult héten kedden tudtam meg, hogy terhes vagyok, 3 darab pozitív teszt+egyéb jelek. Voltam csütörtökön utána a nődokinál, de még uh-n nem látszott semmi. Ma megyek újra... Ebből kiindulva gondolom, hogy 4 hetes körül lehetek.

25 éves vagyok, és kb 7 éve dohányzom. Napi 15 szál cigi, illetve ha buli van, akkor még több is. Párommal nem terveztük a babát, viszont ha már jön, természetesen megtartjuk. :) Múlt hét kedd óta én is elszívok napi 1-2 szálat, igaz, rendesen van is tőle bűntudatom, viszont ezt a pár szálat is szeretném max a 20. hétre elhagyni.

Tudom, tudom, nagyon rossz dolog, meg minden, de nem gondolom, h ettől a napi 2 szál cigitől lesz a gond, mert ha lesz, akkor az lenne egyébként is.

Presario
 


Presario!

Te azt honnan gondolod hogy attól a napi 2 szál cigitől nem lehet vagy nem lesz gond a babánál?????????
Egyátalán nem vagy tisztában a dologgal....és ne haragudj meg de ez a "butaság"engem személy szerint nagyon feldühít.
És ilyet mondani hogy a cigi nélkül is lenne baj????Ez meg aztán a dolog netovábbja..... :evil: :evil: :evil:

Én most vok túl 3 vetélésen 8 hónapon belül..mindent megadnék hogy végre egy egészséges és problémamentes terhességem legyen és a végén egy egészséges csecsemő..szal nekem személy szerint az a véleményem hogy nagyon felelőtlen vagy ha arról a napi 1-2 szál cigiről nem tudsz egy ártatlan nagyon sebezhető kisbaba kedvéért lemondani...és kérlek olvass csak utána hogy mit okozhat a terghesség alatti dohányzás!!!

Boldog pocakosságot és egészséges kisbabát kívánok!!!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
 
 


Nagyon sajnálom, hogy 3 vetélésen vagy túl az elmúlt 8 hónapban, ez tényleg borzasztó. :(

Gondolom, te nem dohányzol egyáltalán...és mégis 3 vetélésed volt. Én erre értettem azt, hogy dohányzástól függetlenül is lehet baj.

Igen, utánaolvastam, hogy mit okozhat a cigarettázás, talán nem kell mondanom, hogy miután megláttam teszteket, egy hétig le se jöttem a netről, hogy mindent elolvassak ebben a témában. És igen, sehol sem mondták azt, hogy a kismama nyugodtan dohányozzon.

ÉN SEM TARTOM HELYESNEK A TERHESSÉG ALATTI DOHÁNYZÁST, de nekem pl édesanyám szintén elszívott napi 1-2 szálat terhesség alatt, 3an vagyunk testvérek, egészségesek vagyunk.

Eleve nem igazán értem a dohányos kismama megfogalmazást sem. Én úgy gondolom, hogy elég nagy erőfeszítés volt, hogy a 15 szál helyett 1-2 szál legyen a napi "adagom", és természetesen ezt is el akarom hagyni 2-3 héten belül. Csak elsőre nem ment, sajnálom. Ergo nem tervezek "dohányos" lenni a terhességem legalább 7-7,5 hónapjában (azaz, csak az első pár hétben cigiznék, amég elhagyom, hogy nehogy az ideg öljön meg). Ez szerintem nem számít a dohányos kismama kategóriába.

A dohányos kismama az az, amelyik a nagy pocakja ellenére is elszívja a napi 5-8-10 szál cigit. Szerintem.

És ha jól olvastam, az a fórum nem azért jött létre, hogy a "dohányos", leszokni akaró kismamákat minden alkalommal kioktassák. Ahhoz van elég fórum máshol is.
 


Presario!

Lehet itt csűrni-csavarni hogy miért jött létre ez a fórum...én megírom a saját(és nem mellesleg a kutatások)véleményem mert nincs megszabva hogy ki írhat ide..vagy csak az írhat aki megnyugtat hogy nyugodtan szívj el 1-2 szál cigit nem lesz semmi baja a babádnak???????Mert ugye ezt szeretné hallani minden cigiző kismama...hát én ilyet nem fogok írni mert ez nincs így ez az igazság.


Nyugtathatod te magad bármivel is..akkor is az a avéleményem hogy nagyon gyenge ember vagy ha az "adagod"(a te szavaiddal élve)nem tudod nullára csökkenteni azonnal...hisz ez egy élvezeti cikk..a saját élvezetedre szívod...én ezt önzőségnek nevezem ha a baba kedvéért a saját élvezetedről nem tudsz egyik napról a másikra lemondani.
És miért is lennél tiszta ideg ha nem szívsz cigit??Legyen akaraterőd leszokni ha volt erőd rászokni...és ezzel csak azt szeretném érzékeltetni ha már felvállaltad hogy rászoksz a cigire saját elhatározásból,akkor légy annyira erős és vállad hogy megmutatod és lerakod a cigit egyik napról a másikra és nem magad miatt hanem a kisbabád miatt!Mert ő fontosabb mint te!

Ja és ne keverd a kettőt...én nem vetélésről írtam a dohányzás miatt..vetélés nem a cigi miatt van hanem teljesen mástól...én azt írtam és arról olvashatsz máshol is, hogy később,sokkal később mit okozhat a terhesség alatt elszívott akár csekély mennyiségű cigi!!

Remélem azóta sikerült már egyre jobban leredukálnod a napi mennyiséget és minden okés a babáddal!!!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
 
 


Szia Panny!

Igen sikerült, én ezt az elején se vitattam. És azt se vitatom, ami a te álláspontod.

Én csak azt akartam ebből kihozni, hogy nem feltétlenül egy szar alak, gyerekét nem szerető nő az, aki egyből nem rakja le a cigarettát. És ezt a véleményemet továbbra is fenntartom.

Azt meg nem én mondtam, hogy ide csak ilyen, vagy olyan írjon, hanem a topiknyitó határozta meg. Olvasd vissza.

Anna

Kép
 


Szia Anna!

Nem akarok veled tovább erről vitatkozni,inkább a kisbabádról "beszélgessünk"...az fontosabb és szebb téma :wink:

Akárhogy csűrjük csavarjuk..javaslom minden cigiző,vagy csak pár szálat elszívó kismamának hogy látogasson el egy-két olyan topicba ahol évek,évtizedek óta kisbabáért küzdő kismamákról olvashat...sztem akkor rájönnek hogy micsoda kincs és áldás az hogy ott van a szívük alatt az a pici élet és menyire értékes is!!!Akkor sztem mindent megértenek és talán azonnal leteszik a cigit.

További szép és problémamentes babavárást kívánok szívből!!!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
 
 


Sziasztok
Anno én is ettől rettegtem hogy nem fogom tudni letenni a cigit de hálistennek előrelátóan a tervezett terhesség előtt 1 hónappal biorezonanciás kezeléssel leszoktunk mindketten.Nem mondom hogy hű de könnyű volt és nyilván az is segített hogy 1 hónapra rá már itt volt a baba a hasamban különben ki tudja lehet visszaszoktam volna,de így jól jött ki. Biztatok mindenkit próbáljon előtte leszokni,könnyebb így.
Pedig 16 évig szívtam napi 1 dobozzal,most rosszul leszek a szagától.

És bizony,amikor felmászok a Klinikához,mert sajnos akadtak gondok a terhességemmel,de nem fektettek be,be kell járnom,és látom a pocakos cigiseket... :evil: :evil: :evil: tudjátok már csak azért is,ők persze veszélyeztetett terhesek és nekik jutott kórházi ágy...

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
 
 
 


Sziasztok! Én cigiztem 16 éves koromtól. Kb. 7-10 szál volt a napi adagom. Nos, bár még nem tudtam róla és kb 7 napos terhes lehettem, mikor a cigitől olyan émelygés és öklenedzés kapott el, hogy azonnal letettem. Azóta pont 4 hós vagyok és mintha soha nem dohányoztam, nem kívánom, nem is gondolok rá. Biztos valamiféle tudatalatti dolog is lehet benne, de gondnokom nagyrész ez annak köszönhető, hogy reggeltől estig émelyegtem. Rosszul lettem a cigin kívül a hűtőszagtól, húsos ételektől (pl. kolbász, szalámik, töltött káposzta, pörkölt) hagymától, kocsi szagtól a hagyma, ill. fokhagyma szagától és még sorolhatnám...... - Hála már az émelygések elmúltak, de a kajaszagtól és a hústól való undor megmaradt. - :)
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: