Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! Most találtam ide elõször.
Hát, lányok ezt a topikot röhögve bõgtem végig.
Legközelebb megírom a mi történeteinket is, csak most még jól kisírom magam.Kép
mikoo
27+5
 
 


ZsebiKép! Szerintem menj el dokihoz! Õ biztosan megtudja mondani mi a helyzet!
mikoo
 
 


Zseby!

Ne haragudj, csak most tévedtem ide újra!
Nem, az a májusi "riasztás" vaklárma volt, a terhesség alatt egyáltalán nem véreztem.

Annamari
 
 

 
 

Sziasztok lányok!

Az elsõ poz. letetet és a baba nemét simán elszúrtam, mert úgy éreztem, ha nem "ord1thatom" ki magamból akkor meghalok.

A 2. poz. leletnél a párom már résen volt, a WC-ig kisért, úgyhogy nem igazán lephettem+.

Ezek után eldöntöttem, hogy 2.baba neme meglepi lesz.
Ma kellett mennem az AFP utáni UH-ra, ahol a doki 90%-ra kiscsajt jósolt. Ami külön öröm, mert elsõszülöttünk hímnemû.

Tehát beszaladtam a Westend-be, vettem egy pár rózsaszín bébicipõt, és egy nagy kék tasakot, amin kék színû rugi, kék bébicipõ és kék cumi van. Ezután meglátogattam a párom, akivel elõtte közöltem, hogy még nem tudják megmondani a nemét. Aztán megmondtam, hogy majdnem biztosra tudom, és átnyújtottam a lezárt kék tasakot.

Már megint fiú? - kérdezte
Nyisd ki és nézd meg! - válaszoltam
Minek egy fiúnak rózsaszín cipõ? - kérdezte értetlenkedve, majd a köv. mp-ben így kiáltott:"Úristen, lányom lesz!!!"

Mondhatnám, hogy nem az eszéért szeretem, de ez nem egészen így van.

Egyébként az apukám is így reagálta le, úgyhogy ez egy tipikus ffi reakció. Kép

Puszi mindenkinek.


Kriszta
Kriszta 77
 


Sziasztok!

Én is most fedeztem fel ezt a topicot, és muszály nekem is leírnom a történetemet. Most 14 hetes terhes vagyok, és elég sokat szenvedtem azért , hogy végre legyen egy babám akit ki is tudok hordani. Most már nagy a valószínüsége, hogy siekrülni fog.
Velem már többször is előfordult, hogy azt hittem babát várok, de valószínüleg azért mert annyi kudarc, vetélés után, már nagyon vágytam végre egy pici babára.
Én azt terveztem, hogy ha egyszer terhes leszek, akkor elcsalom a páromat oda ahol a kapcsolatunk alakulgatni kezdett annó, vagyis a Dunapartra, és majd ott valahogy a tudtára adom. Minden betegségemet helyretetettünk, és egy nem egészen komoly pillanatban úgy döntöttünk legyen baba.
A párom egyszer csak azt mondta, hogy most csináljunk tesztet, mert Ő... úgy érzi terhes vagyok. Éreztem én, hogy fáj a mellem, meg ,hogy minden olyan furcsa, de én már azon a szinten voltam, hogy ha kimarad a mensi akkor jó, ha nem akkor nem, de nem akarok többé egy csíkot látni a tesztemen. De rábeszélt, és vettünk egy tesztet, ami negyatív lett, én meg szomoróú. (Akkor keveredtem a ...megint megjött topicra). A párom az mégis csak símogatta rendületlenül a hasamat, és két héttel a negatív teszt után újra nyüstölt, ellent mondást nem tűrően, hogy akkor most irány a patika, és együtt megvesszük a tesztet, mert ha hazaértünk tesztes családi programot akar csinálni. Így betuszkolt egy patikába, és hazavittük a tesztecskét. Mint egy gyermek azonnal pisilni küldött, és aztán nekiült nézni mi történik a tesztel amikor én rácsöpögtetem amit kell. Az első másodpercben nem jelent me4g a két csík, és nekem ez már elég is volt ahoz, hogy fennhangon közöljem , hogy tudtam hogy nem vagyok az és mért kellet ezt csinálni. De a párom teljesen tudományos fejjel nezte rendületlenül a tesztet, és akkor mégis csak odanéztem én is és két csík volt. :-)))
Ekkor viruló fejjel közöltem, hogy még sem vagyok én hülye, mégis csak éreztem én, hogy terhes vagyok... :-)))) Így hát nem lett titok, de a párom így is tökéletesen boldog velem együtt. Azóta a gépünkön külön képtár van a 14 hetes babánkról aki a hasamban van. A tesztel kezdődik, amit bescannalt, mint egy képet, és az ultrahangok sorozatával folytatódik (mert a sok rossz tényezők miatt elég sok uh készül).
Hát bocsánat, hogy ennyire sokat írtam, de ez a picúr itt a hasamban annyira boldoggá tesz, hogy nekem az ő megjelenésének története az egyik legboldogabb történet az életemben.
Sok sikert mindenkinek, és nagyon jó ez a topic.
LOLA
 


Sziasztok!

Nagyon tetszettek a történetek, volt amelyiken sirva is fakadtam, nekem is nagyon nehezen sikerült teherbe esnem. Mi 3 évig próbálkoztunk a babával, mire végre sikerült! Már teljesen lemondtunk róla, hogy nekünk biztos sosem lesz gyerekünk, nem is hittünk benne.
Én mértem a hőmérsékletem, ami a 28. napon nem esett vissza a szokásoshoz híven, hanem fenn maradt. Ekkor megvettem a terhességi tesztet, amit a munkahelyemen futtában végeztem el, és azon a második csík csak halványan látszott. Visszamentem a gyógyszertárba nézze meg, szerinte ez 1 vagy 2 csík. Először 1-et mondott, de miután mondtam, hogy nem jött meg mondott kettőt. Erről ennyit. Bementem a bababoltba és vettem egy kis cipőt. A férjemnek odaadtam, és megmutattam a tesztet is. Én majd kiugrottam a bőrömből, de a férjem kételkedett a tesztben. Végül is a doki erősítette meg UH-on, 7 hetesen. El sem hittem, hogy velem ez megtörténhet. Nagyon jól viseltem a terhességet a 39. héten született meg a lányunk Bernadett. Most Ő 4 éves és nagyon-nagyon imádjuk egymást. Szeretnénk testvérkét, de megint hiába próbálkozunk...
 
 


Sziasztok!

En is elmeselem nektek a tortenetunket.
Amior eldontottuk hogy babat szeretnenk, nekialltam a tudomanyos megalapozasnak es kezembe vettem a Take Charge of Your Fertility cimu konyvet, amit kulonben melegen ajanlok barkinek aki babat szeretne, mert mar harman estunk teherbe ket honapon belul ahogy a konyvet elolvastuk. De a lenyeg a lenyeg, homeroztem, huvelyvaladekot neztem, stb. Ugy voltam vele, hogy az elso honapban meg csak kitalalom, hogyan is mukodok, aztan mar jobban lehet tervezgetni. Aztan valahogy nagyon furan kezdtem erezni magam. Iszonyuan fel voltam fujodva, ramaty volt a kedvem, es fajtak a cicijeim. Kozben vegig gorcsolt a hasam, azt hittem meg fog jonni. Aztan egy internetes forumon olvasom, hogy ezek A JELEK. Ugyan a mensim meg csak egy napot kesett, kiszaladtam a boltba tesztert. Megcsinaltam, negativ. Tesztet kidobtam. Kozben tovabb olvastam a forumon, hogy a halvany csik is poztiv, ha ott van. Teszt szemetbol ki, es latom, hogy halvanyan, de ott a masik csik. Na persze nem hiszek en egy tesztnek, pontosan hatot csinaltam az azt koveto harom napban, a vonal egyre sotetebb lett :-)). Paromnak masnap mondtam meg. Hazajott ebedelni, en meg kertem egy puszit a hasamra. Felhuzta a polomat, es meglatta ott a mosolygo babafejet amit szemceruzaval rajzoltam. Erre mit mond? Jajj, de edes, ezt miert rajzoltad? Kb ket perc eltelt, mire rajott, hogy babat varunk :-) Igen, o is ferfibol van :-)) Kristof azota megszuletett, es lassan nyolc honapos nagyfiu.
 
 


Nagyon édesek ezek a történetek, jaj, lanyok, annyira csodalatos megtudni, hogy babat var az ember!!! Olvasvan jopofa soraitokat mosolyogva könnyeztem.
En a mh-en, a wc-ben csinaltam meg a tesztet, pedig megfogadtam, varok 1-2 hetet még vele, de mivel tudtam, maaaaaaar 3(!!!) napot "késett", a teszt meg a taskamban, nem birtam magammal. Aztan 1 percet varni kellett, s mivel ezt a percet nem akartam a teszt bamulasaval tölteni, leoltottam a villanyt a klotyoban. Ott ültem a töksötétben, és jo hangosan elszamoltam 60ig, és csak azutan gyujtottam fel a villanyt. Utana meg kb 5 percig ugraltam örömömben, és elmentem venni magamnak gyorsan 1 kismamabugyit, pedig igazan varhattam volna ezzel még 1 picit... Fiam most 9 honapos. Apjaval 1ütt imadjuk.
Puszi MINDENKINEK!!!
Vendég
 


LOLA, drukkolok a terhességedhez, Jully, Neked meg, hogy ess teherbe!!! Majd irjatok meg, mik a fejlemények!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Én most néztem be ide először és nagyon tetszett ez a topic. Így úgy döntöttem, hogy én is leírom a második gyermekem hírének érkezését.
Nagyon szerettünk volna Máté fiamnak egy kistesrvért ezért dolgoztunk is rajt a rendesen de sajnos 3 hónapig semmi eredménny nem volt. Nagyon el voltam keseredve. Majd a köveztkező hónapban úgy döntöttem ha nem sikerül akkor elkezdek vlalamilyen munka után nézni és elmegyek dolgozni. Így is volt 29. nap csináltam etgy tesztet, de sanos negatív lett. Majd a 32. nap felhívott egy ismerősöm, hogy lenne náluk egy munkalehetőség menjek be délután beszélni a fönökkel. Mondtam neki, hogy megyek, de előtte csinálok egy tesztet nehogy terhesen menjek az szélgetésre. Fiammal elszaladtunk egy tesztért a gyógyszertárba majd otthon gyorsan megcsináltam a tesztet és nagy örömömre pozitív lett. Hangos öröm újongássba fogtam annyira örültem. Máté nagy fiam is boldog volt de nem tudta, hogy minek kell örülni pedig elmondtam neki . Ő akkor volt 3 éves. Én gyorsan tárcsáztam a férjemet, de mielőtt beszélhettem volna vele Máté kikapta a kezemből a telefont és közölte az apukájával: " APA MEGSZÜLETETT A KISTESÓM". Szóval így tudta meg a párom, hogy új család tag érkezik hozzánk.
Azóta is nagyon boldogok vagyunk. A második fiam Gergő most 5 hónapos,Kép

Mindenkinek jó egészséget!

Krisztaa
Krisztaa
 


Krisztaa!
KépKépKépKépKépKépKép
 
 


Aranyos nagyon ez a topic, ezért úgy döntöttem én is megírom a történetem.
Mi 3 évet vártunk arra a férjemmel, hogy valaki ficánkoljon a pocakomban. Szerintem a terhességi tesztet gyártó cégek rajtam gazdagodtak meg! Orvostól-orvosig jártam és sajnos egy nőgyógyászati betegség miatt tavaly megoperáltak, és elvesztettem az egyik petefészkemet. A doki vigasztalásul közölte: Még a lombikbébi programmal van esélye! Összetörtünk és lemondtunk arról, hogy egyhamar babánk lesz. Rengeteg ronda dolog történt velünk ezek után, csak egy párat említenék: hormonkúra, gyógynövények, ülőfürdők, kapszulák. Aztán rászántuk magunkat és bejelentkeztünk egy meddőségi központba. Már mind a kettőnknek mindenféle vizsgálata megvolt, csak rám kellett még várakozni egy petevezető-átjárhatósági vizsgálat miatt. Ennek az volt a feltétele, hogy menstruáljak előtte. Igen ám, de nekem csak nem akart megjönni. Gondoltuk, hogy biztos pszichés okok miatt késik, mert nem túl kellemes ez a fajta vizsgálat és biztos bepánikoltam miatta. De azért a kisördög ott bujkált bennem, hogy mi van, ha mégis... Gondoltam titokban veszek egy tesztet és megcsinálom úgy, hogy a férjecském ne tudjon róla, ne csalódjon megint. De persze nem lehetet eltitkolni, hogy valamiben sántikálok, mert érezte az izgalmat rajtam és számon kért. Reggel elvonultam pisilni, cseppentettem, rá sem néztem, hanem csak kb. 10 perc múlva mentem vissza, azzal a felkiáltással, hogy Na megyek megint pofára esni! 2 CSÍKOM VOLT Kép Sírva és remegő kézzel mentem be a szobába, amikor a férjem meglátott, közöltem, hogy pozitív és ő , mint a nyíl kitűzött a fürdőbe megnézni a csodát. Mert biztos, hogy csoda történt! Aznap Apa két csillagot kapott: előléptették a munkahelyén (tűzoltó) és a legnagyobb kincsünket, egy kicsi csillagot, aki 27 hete itt lakik a pocimban.

Szia MuTeR! Itt is összefutottunk! Nagyon drukkolok, hogy a "kistesó-elmondó-projekt" minél előbb bekövetkezzen!
 


Tigribigri jaj, de szép KépKép

Én is drukkolok magunknak Kép
 
 


Sziasztok!

Tényleg szupi ez a topic, gondoltam én is csatlakozom hozzátok :o)

2000 júniusában volt az esküvőnk. Előtte egy pár hónapig próbálkoztunk a babával de nem jött öszzse. Az esküvő miatt egy ideig felfüggesztettük a dolgot.
Aztán megtörtént a nagy nap az esküvő :o)) Rá két hétre új munkát kerestem.
Augusztusben elkezdtem dolgozni az új munkahelyemen, persze folyamatosan próbálkoztunk de nem nagyon volt időnk ezen gondolkozni. Szeptember végén késett a mensim. Nem nagyon tulajdonítottam neki nagy jelentőséget gondoltam pár napot késik.
Egy vasárnapi délelőttön belémnyilalt a gondolat, hogy hoppá már másfél hete késik a mensim.
Beültem az autóba és elmentem az ügyeletes gyógyszertárba. Vettem 2 db tesztet.
Hazaértem megcsináltam és láss csodát két csíkos lett. Elkezdtem remegni hírtelen azt sem tudtam mit csináljak kit hívjak. Csak rohangáltam a lakásban oda vissza.
A férjem nem volt otthon mert épp hazafele tartott egy meccsről (sportoló) és a buszon már jó hangulat volt :o) Mivel nyert a csapat már megittak egy-két sört.
Na gondoltam ilyen az én formám, várok..........
Egy óra múlva hívott, hogy nagyon jól érzik magukat és beülnének valahova de én már nem bírtam magammal, hogy mikor ér haza mert nem szerettem volna neki telefonon megmondani.
Hát nem örültem mikor mondta, hogy még nem jön. Mondtam neki, hogy jöjjön haza mert szeretnék neki vmit mondani, de nem nagyon akart hazasietni.
Kb 4-5 telefonváltás után végre kinyögtem, hogy apa leszel!!! Na neki se kellett több!!! Az egész csapat tudta egy perc múlva és mindenki örömújjongásba tört ki :o)
Persze mondanom sem kell nem jött haza hanem megünenpelték :o))) De másnap kárpótólt mindenért :o)
A munkahelyemen nem nagyon örültek de akkor abban a pillanatban az sem érdekelt.
A kislányom lassan két és fél éves. A mi kis szemünk fénye, imádjuk őt mindketten, és szeretnénk neki testvérkét is :o)
Sziasztok: NIki
Lani
 


Sziasztok!!!

Én már annyira izgulok. Ma van 60. napja hogy semmi. Viszont még 5 nappal ezelőtt is negatív lett a tesztem. (már a 3. teszt ebben a hónapban.) Én marhára optimista vagyok, addig reménykedem, míg meg nem jön. (de ne jöjjön meg)
Viszont az is az igazsághoz tartozik, hogy mióta júniusban abbahagytam a fogamzásgátlót,-enyhén szólva- elég rendszertelen a ciklusom. Rögtön először 3 hónapig nem jött meg, a doki Norcolutot írt fel, erre persze megjött. Ezután 50., majd decemberben már 40.napra jött meg. Bíztam benne,hogy lassan elkezdek "működni".Azóta viszont semmi.
Szóval lehet, hogy hülye vagyok és túlságosan bizakodom.DE a férjem is megmondta, hogy nagyon sokat zabálok mostanában. Na meg a szagok!!! Hihetetlen szaglásom lett az utóbbi időben és nem egytől a gyomrom is felfordul. (úgy tudom ez is egy jel szokott lenni.) És néha talán még kicsit émelygek is. Azért csak talán, mert én már annyira szeretnék babát, hogy elképzelhető, hogy ezeket a tüneteket csak beképzelem magamnak.
Szerintetek????????????????

Köszi!!!!
Móni
Móni
 


Sziasztok!

A Mi történetünk a következő:
A párommal megbeszéltük, hogy nem szedem tovább a fogamzásgátló gyógyszert, de három hónapig még vigyázunk. A második hónapban egyszer nem figyeltünk oda, párom mondta is, hogy terhes leszel de én hitetlen voltam és gondoltam "egy" fecske nem csinál "nyarat". A mensturációm, nem jött meg időben. Egy hét késés után csináltam tesztet , de ekkor a párom már biztos volt mindenben. Sajnos ezzel a terheséggel elvetéltem. Ezután kellet várni 3 hónapot, a három hónap szünet után az első hónapban rendesen megjött a menstruációm, de a következőben nem. Én természetesen izgalomban voltam és tesztet akartam csinálni, de párom nem engedte, hogy minek úgy is terhes vagy. A jelek ezt mutatták, hányinger, gyomorégés stb. Az előző kudarc miatt nekem a 2 hetes késés után kellett orvoshoz mennem ahol az orvos megerősítette a párom diganozisát.
Így most 31 hetes terhes vagyok, ez a mi kis történetünk. Nekem nem kellett egyszer sem megmondanom, párom már tudta előre.
Üdv. Melinda
 


Sziasztok!

Elég friss az élmény, ezért úgy gondoltam leírom.
Az első babánknál teljesen együtt csináltunk mindent, sőt még a tesztet is a párom vette meg. Kép Tehát ott nem volt semmi meglepetés. Úgy gondoltam ha végre összejön a kistesó, akkor azt ünnepélyes keretek között tudja majd meg az apukája. Hangulatos, fincsi vacsora, és egy olyan szalvéta, amin egy picibaba van egy macival. Persze nem jött össze. Ugyanis amikor délelőtt(tegnap) megcsináltam a tesztet, és végre nem csak egy csíkot láttam, vigyorgó fejjel kirohantam a wcből és egyből telefonáltam a barátnőmnek. Aztán látom, hogy a párom visszajön, mindjárt nyitja az ajtót. Teszt meg az asztalon... Gyorsan bevágtam a táskám mögé, a barátnőmmel befejeztük a beszélgetést, és kérdeztem, még mindig tatrós vigyorral a fejemen, hogy mit keres itthon. Miután harmadszor is megkérdezte mi bajom van? Mit vigyorgok ennyire és miért könnyes a szemem, egy hang sem jött ki a torkomon, csak leraktam elé a tesztet. Néma csönd, aztán a logikus kérdés, ez most mit jelent? Erre csak annyit tudtam mondani, hogy ha negatív lenne nem dugnám az orrod alá kedvesem. Kép
Gondoltam azért a vacsorát megcsinálom, és a szalvétát is megkapja. Este leült az asztalhoz, és a tányéron gondosan elhelyezett szalvétába belenyomkodta a rágóját és félretette. Na ekkor kitőrt belőlem a röhögés. Ha nem jön haza váratlanul és nem leplez le, akkor észre sem veszi hogy megint apa lesz. Kép Hát ennyit a gondosan megtervezett meglepetésről.
Remélem a következő már sikerülni fog.

Sziasztok
Tücsök
 


TücsökKép Gratulálok! Kép
A férfiak már csak ilyenek, nem veszik észre az ilyen finom jelzéseket! Kép
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.12 12:46-kor.
Vendég
 


sziasztokKép

A mi tortenetunk:
Termeszetesen en is elterveztem hogy majd titokban tesztelek es veszek valami babas dolgot meglepikent.Es elkepzeltem ahogy a ferjem majd oromeben felkap meg mindent amit a filmekben lehet latni.Kép
Persze semmisem lett igy.meg nem kesett a mensim de mar nagyon kivancsi voltam hogy mi a helyzet. (a 8.probalkozos honapban jott ossze a baba) halovany 2 csik.dobbent fej.rohanas be a ferjhez legmelyebb almabol felvertem, es kertem hogy nezze meg O is 2 csikot lat? mondta igen.kerdezte hogy ez most jo nekunk?mondtam hogy igen mert ez pozitiv tesztKép mosolygott adott egy nagy puszit mondta hogy nagyon boldog es aludt tovabbKép
Ez tavaj majusban volt, most varjuk a hetre a lanyunkat.januar 28ra vagyok kiirva.Kép
udv
space
39+5
 
 


Sziasztok!

Sajnos velem még nem esett meg, de egy barátnőm történetét muszáj megosztanom veletek.

Szóval barátnőm megvette a tesztet, aztán nem hitt a szemének és vett gyorsan egy másikat is.Kép Ezután persze elmondása szerint örömtáncot járt az egész lakásban. Elkezdett az interneten keresgélni valami jó szakkönyv után amivel átvészelheti a következő hónapokat. könyvet is talált és belefutott az ideális "apa leszel" ajándékba. Talált egy hangos-könyvet aminek az a címe, hogy "Terheskönyv kispapáknak". (Tudni kell róluk, hogy a párja iszonyú sokat tölt autóban a munkája miatt.) Mivel a borító árulkodó volt ezért szépen átmásolta egy üres CD-re és este (nem birta ki reggelig ő seKép rögtön át is adta a srácnak mint csak-úgy ajándékot. A srác persze azt hitte, hogy valami "válogatás CD" lesz. Reggel be is tette a kocsiba hallgatni... Nemsokára jött is a telefon... És hatalmas volt az öröm, képzelhetitek.
Én is szeretném már átérezni, de úgy tűnik erre még várni kell.

Nektek sok hahotát kívánok:
ZsuZsuZsu
 


sziasztok!én tegnap óta ma vagyok túl a negyedik gyorsteszten,már 2csíkot látok mindenhol.....igen,úgy néz ki a dolog,hogy összehoztuk!mi először próbálkoztunk úgy,ahogy a nagykönyv is írja:a 14.nap elött két napig nincs dugcsi,14.-én mindent bele(gyógyszert is feliratott a doki,de nem váltottam még ki,gondoltuk elöbb egy főpróba).vártam a következő piros napokat,csak az volt fura,ahogy a cicim visekedett,fájt,stb,szóval a szokásos havi dolgok....eggyet kivéve!az én cicim még soha nem nőtt meg egy picit sem semmitől,max.a menő melltartóktól!a 29.nap reggel pipi-teszt-2csík!azt nem tudom melyik az a babonás időszak,amíg nem szólnak senkinek?tudja valaki? ja,a nőgyogyim meg szabin!

Emese és MarciKépKép
 


Sziasztok!

Még most derült ki, hogy kisbabám lesz, és az a nagy dilemmám, hogy nem tudom, hol szüljek. Egri vagyok, és a nőgyógyászom Varga Zsolt, akit nagyon szeretek, de annyi rosszat hallottam már az egri kórházról és a csecsemősökről, hogy fontolgatom, ne menjek-e haza szülni oda, ahol a szüleim élnek. ők ózdiak, és ott gyönyörű a szülészet, és sokan ajánlották dr. Fábiánt. Valaki esetleg tud tanácsot adni valamelyik kórházról? Fontolgatom az epidurális érzételenítést, azt sem tudom, melyik kórházban megy rutinszerűen. . . Köszi!
Vendég
 


Sziasztok!

Még most derült ki, hogy kisbabám lesz, és az a nagy dilemmám, hogy nem tudom, hol szüljek. Egri vagyok, és a nőgyógyászom Varga Zsolt, akit nagyon szeretek, de annyi rosszat hallottam már az egri kórházról és a csecsemősökről, hogy fontolgatom, ne menjek-e haza szülni oda, ahol a szüleim élnek. ők ózdiak, és ott gyönyörű a szülészet, és sokan ajánlották dr. Fábiánt. Valaki esetleg tud tanácsot adni valamelyik kórházról? Fontolgatom az epidurális érzételenítést, azt sem tudom, melyik kórházban megy rutinszerűen. . . Köszi!
Vendég
 


Sziasztok!Kép

Férjem mindig hamarabb tudta, hogy babát várunk, mint én
Most is, már Szilveszter előtt, a ciklusom 26. napján átölelt a gép előtt és megsimogatta a pocimat.
Szöget ütött a fejembe, ezért másnap reggel megcsináltam a tesztet. El kellett rohannom otthonról, mert nem akartam lekésni a buszt. Egész nap azon morfondíroztam, hogy vajon mi lett az eredmény?
Negatív lett.
Cikilusom 29. napján, tekintve, hogy eddig minden terhességem kimutatták a tesztek a 29. napon, megismételtem.
Pozitív lett. Lassan, de biztosan pozitív.
Beóvakodtam Apajelölthöz, mutatom neki.
Õ is látta rajta a két csíkot
Gondoltam, most már nem lehet semmi tévedés.
Mivel nem volt már otthon teszt és a Cora-ban is kifogytak belőle (óvszer volt bőven:D ), várnom kellett hétfőig, hogy venni tudjunk.
A patikában vigyorogva kértem egyet.
Kedd reggel megcsináltam a tesztet, a párom a konyhában melegítette a kávémat
Ordítottam egyet. Hallotta a csurgást...
"Ott a csík, csíkos, ott van rajta!!!"
Õ vigyorogva kintről: "Máris?"
Mikor kimentem össze-vissza csókolt.
Újfent elrohantam a buszhoz.
Mivel ez már a sokadik terhességem és tavaly műteni is kellett, nagyon vigyáztunk november óta, hogy semmi káros anyag ne kerüljön a testembe, se egy korty alkohol, se gyógyszer..., délután hívtam a professzoromat
"Boldog új évet, boldog névnapot, tiszteletem, én vagyok, meg van két csíkunk!"
Õ majd kiugrott a bőréből, azt mondta azonnal látni akar, mikor érek rá?
Bármikor! Naná!
Az uh-n egy 3,5x3,2 mm-es folyadékkal telt képletet találtak, tökéletes helyen. Belőle lesz Gyöngy hálózsákja, azt mondták.
Ez a 4. hét+ 5 napon volt.
Holnapután újabb kontroll lesz.
Szerettük volna titokban tartani, de természetesen, mint a futótűz terjedt el, hiszen az összes utazásos családlátogatást le kellett mondanunk.

Imádkozunk, hogy Gyöngy egészségesen cseperedjen odabent és ha kibújik amikor idejét érzi, akkor boldog, teljes életet élhessen, olyan életet, ahogyan várjuk Õt
 


Sziasztok!

Én múlt hét szombaton produkáltam pozitiv tesztet, de nem akartam hinni a szememnek. Kedden megismételtem, és ismét 2 csíkos lett! A páromnak nem akartam még elmondani, mert másnap vizsgázott, és nem szerettem volna, h ne tudjon odakoncentrálni. Kibírtam, és megvártam a vizsga utáni estét. Beraktam az ágyra egy plüss gólyát, csőrében egy kis batyuval,amibe beleraktam a pozitiv tesztet. Elsőre észre sem vette, felhívtam a figyelmét, h nézd már mi van ott! Nézi, nézi... "Nem mondod, h pozitiv lett?" De! Kép Szerintem fel se fogta hirtelen, h tényleg sikerült. "Látod, csak összejött." És átölelt.
Hát így történt nálunk!

Puszi Mindenkinek!

Nitta
 
 


Hello Mindenkinek!

Mi pontosan 1 évig "dolgoztunk" a babaprojekten. 2001. okt-től kaptam egy 3 hónapos kúrát (egy kis petesejtérlelővel együtt) És jan. közepén már terhes voltam. Kértem a laborból egy tesztet, hajnalban csináltam meg. Piros csíknak kellett volna megjelenni rajta, de semmi. Visszamentem az ágyba és álomba sírtam magam. Reggel újra megnéztem (szerencsére nem dobtam ki mérgemben), és rajta volt a piros csík. Mutattam a férjemnek, de ő nem akarta elhinni, azt mondta, vegyek a patikában még egyet. Vettem. Azon 2 db kék csík lett. Ezt már ő is elhitte. Eddig nem túl szokványos a történet, de most jön a csattanó. A két teszthez 2 baba tartozott. Kép 1 kisfiú + 1 kislány. El is tettem a teszteket, a kislányomnak a piros csíkosat, a kisfiamnak a kék csíkosat Kép

Puszi: Andi

Kép
 
 


Egy kicsit elírtam. Szóval a 2 db csíkig semmi különös nincs a dologban. Csak a 2 baba volt a meglepetés.

Hát ez eléggé hülyén lett megfogalmazva! Kép Bocsi.

Andi

Kép
 
 


Sziasztok!

Nagyon jók ezek a történetek! :)

Az enyémben nem a "Hogy mondtad el?", hanem a "Hogyan derült ki?" az érdekes.

Éppen a Balatonon voltunk azon a hétvégén, mikor meg kellett volna jönnie (mivel gyógyszert szedtem, ezért majdnem mindig pontosan jött meg), úgyhogy nagyon "boldog" voltam amiatt, hogy ez a dolog "belerondít" a hétvégénkbe. De az államvizsgám után ez volt az első hétvégénk, úgyhogy elhatároztam, hogy nem fogja elrontani egy kis menstruáció azt a két napot! :)
Egész végig úgy éreztem, h mindjárt meg fog jönni, percenként ellenőrizgettem, fájt a fejem is, a hasam is. De valamiért mégsem jött meg, és én örültem, hogy nem rontotta el a pihenésünket. Miután hazajöttünk, akkor is mindennap vártam az "érkezését", de csak nem akart jönni. Ennyi idő elteltével már nagyon furcsa volt, mivel ennyit még sosem késett. Már a következő levelet kellett volna elkezdenem szedni, így vettem egy tesztet. Addigra már eléggé beleéltem magam a dologba, mert én mindig is szerettem volna kisbabát, és bármikor örültem volna neki.

Elhatároztam, h reggel korábban bemegyek dolgozni, és akkor csinálom meg a tesztet, amíg még nincs bent más. De nem bírtam ki addig, így még aznap délután megcsináltam. Nagyon izgultam, ezért kirohantam a budiból és úgy számoltam a perceket. Félve mentem vissza és alig hittem a szememnek, mikor megláttam a két csíkot... Elmondhatatlan érzés volt!! De ezt Ti is tudjátok. ;)

Hétfőn elmentem a nőgyógyászomhoz, persze nagyon boldog voltam, tele kérdésekkel. De neki egy perc alatt sikerült mindent romba döntenie. Ahogy elmondtam, mi történt, ő rögtön közölte, hogy én bizony nem lehetek terhes, és vettem volna inkább fagyit a tesztek helyett (vasárnap csináltunk még egyet), és még le is szidott, hogy miért nem folytattam a gyógyszer szedését.
Szóval, teljesen összetörtem, és minden összedőlt.
De én TUDTAM, h nincs igaza, A kedvemet mégis elrontotta.

Ezután pont elutaztunk Rómába 10 napra, ami nem volt valami nagy élmény, tele idegeskedéssel és bizonytalansággal... Hazafele jövet az utam egyenesen a kórházba vezetett, ahol a nőgyógyász megállapította, hogy kb 6-7 hetes terhes vagyok! :) (És adott egy képet is.)

Végre megint nagyon boldog lehettem, a boldogságomat egyedül a barátom reakciója lombozta le, ami már egy külön történet.

Szóval így kezdődött el számomra az az állapot, amelyben a félelem-rendkívüli boldogság-rettenetes aggódás váltogatják egymást, s amely még jelenleg is tart, remélem, még jövő márciusig!
jaya
Budapest
 
 


Helló Mindenkinek!

Köszönöm, ezeket a kedves és könnyes sorokat. A nagy átlagnál jóval érzékenyebb vagyok, úgyhogy az általatok leírtakon rendesen pityeregtem.
A mi történetünkben nincs semmi különleges. Csak leírom, mert van rá lehetőség, és jó "elmesélni".
Fantasztikus élmény. Sosem hittem volna. És mennyi minden vár még ránk!
Mi már fél éve próbálkoztunk. Néha kicsit elkeseredtem, mikor megjött, de aztán mindig megnyugtattak, hogy nyugi az átlag kb. másfél év alatt esik teherbe. Én megmondom őszintén attól is féltem kicsit, h. mivan, ha nem is eshetek teherbe, vagy a vőlegényemmel nem passzolunk úgy.

Kb. egy hónapja elment párom is orvoshoz, megnézette rendben vannak a fiúk. Szerencsére, minden értéke normális volt, úgyhogy megnyugodtunk. Azért gondoltuk, hogy őt is megnézetjük, mert ha kiderül, hogy van valami, akkor a továbbiakban úgy állunk hozzá és utánajárunk a megoldásoknak, ha pedig minden ok, akkor meg csak megnyugodhatunk. Hát meg nyugodtunk. Illetve, olyan szinten feldobta a szexuális életünket, hogy én napokig le sem szálltam róla.:) Szenvedélyes együttléteink voltak. Én pedig hittem abban, hogy nem mindegy milyen lelkiállapotban fogan az a baba.
Aztán jött pár nap émelygés, túlzott vizelési inger, fáradékonyság és a reggelik, amik azelőtt soha nem voltak.
Éreztem, hogy itt van valami. Megvettük a tesztet, egyből megjelent a két csík. De még nem akartuk elhinni. Két nap múlva újabb tesztet csináltunk. Az is pozitív lett:) Nagy volt az öröm. Még orvos nem látott, még korai is lenne, mert most lehetek 4 hetes. A menstruációm nem jött meg és tudom nem is fog. Annyira érzem azt is, hogy minden rendben lesz velünk. Érzem. Ahogy megérzetem, hogy tesztet kell venni.
Nagyon boldoggá tesz minket! Mi lesz, ha megszületik?:):)

Niki
 
 


Gratulálok, Niki! :)

Szorítok, h minden rendben legyen!!
jaya
Budapest
 
 


Sziasztok.
Tényleg jó ezeket a sorokat olvasni.
Én már lemondtam a babáról,vártam a havim.Éreztem,hogy meg fog jönni,már elötte fájt a pocim rendesen.Csak 1 napja késett,és a megvett tesztem pozitiv lett.Nekem a gyógyszertáros néni "segitett",mondtam neki,puszilja meg a dobozt,legyen csikos...Ugy is lett.
Nem akartam elmondani a páromnak,de nem birtam 2 percnél tovább,felhivtam,csak annyit mondtam,le kéne szokjon a cigiröl,ö meg annyit,majd ha pellusra kell.Én mondtam,akkor szokj le.
A teszt még megvan,a hütö tetején,és egy pár napig azt imádta helyettem...
Most már sokszor nem is nekem köszön mikor hazajön,hanem a kisfiának.Letérdel,és pocakpuszi.A nagyfiam detto.Néha kicsit fáj,most nem én vagyok a fontos a testemben,hanem a pici,ami jó érzés,de én is itt vagyok.

Kép[/URL]Kép
 


Sziasztok!

gabi.baba:Nagyon édes történet a tiétek.Sok sikert a babához :D

Elmesélem a miénket:

Nekem 1 napja késett a menstruációm,és ez egyből gyanús lett,mert mindíg pontos szokott lenni.Reggel 6kor(párom még aludt) kimentem sutyiba megcsinálni a tesztet a wcre.Hát megjelent halványan a második csík.Alig tudtam csöndben örülni :) .
De azért még nem voltam biztos a dologban.Aznap rohantam a nőgyogyihoz,aki nem látott semmit még, de elküldött vérvételre.
Másnap reggel kb. fél 5kor keltem (lábújjhegyen letakartam az órát nehogy a párom észrevegye hová megyek ilyen korán :),és irány a labor .Hát az volt az eddigi leghosszabb napom.
D.u. rohantam az eredményért.Amikor a nevemet mondták a kisablaknál mint egy őrült ugrottam oda.Elvettem,kinyitottam ...és.....pozitív.Akkorát ugrottam örömömben ,mindenki csak nézett :) .
De nincs még vége ám.Ez volt kedd d.u.A párommal azon a héten ünnepeltük az 5éves évfordulónkat pénteken,úgyhogy gondoltam nem is lehetne jobban időzíteni mint a péntek esti vacsira.Ki is néztem egy éttermet,lefoglaltam egy asztalt és vártam.
Hát iszonyú lassan telt el az a 3 nap.De kibírtam.
Péntek estére vettem egy pár mini zoknit és az egyik felét beraktam egy kis ajándék dobozkába.Kb. 10 perce ültünk az itókánkat szürcsölgetve amikor nem bírtam tovább elővettem a dobozt és odaadtam a szerelmemnek,majd hatásszünet megvártam amíg megvizsgálja és azt montam neki hogy kisbabánk lesz.
Kb. 1-2 percig csenben ült ,vigyorgott és könnyes lett a szeme.Nagyon örültünk,és nagyon boldog vagyok ,hogy kibírtam péntekig és ilyen romantikusra sikerült.
Március 31.-re várjuk a babát és már nagyon izgulunk.
Fantasztikus érzés :D

Timi
 
 


hali!!hát énis megkönnyeztem pár történetet!!ime az enyém:

párommal 2005 decemberében jöttünk össze.februárban egyik reggel azzal ébresztett hogy gyereket akar!kicsit hülyének néztem mivel akkor mégcsak 17 voltam ő pedig 21!pár napig győzködött aztán beadtam a derekam(mindig is az volt az álmom hogy korán szülök de nem ennyire de annyira szerettem és szeretem most is hogy úgy éreztem már készen állunk rá)ugyhogy nekiláttunk kispárna fenék alá minden alkalom után.aztán a márciusi menzeszem késet de még nemakartunk tesztet csinálni.egy hét után arra ébredtem hogy rettenetesen fáj a hasam és ömlik belőlem a vér.bementünk a kórházba de már nemtudták megakadályozni hogy elmenjen a babánk.nagyon oda voltuk.megbeszéltük hogy tartunk pár hónap szünetet de gyógyszert nem szedek csak gumizunk.hát ennek egy szakadás lett a vége.beszéltem a dokimmal de mondta hogy nem valószinű hogy terhes leszek vagyok mert még csak egy hónap telt el.de a nenzeszem nem jött meg.nemszóltunk senkinek mert féltünk hogy ha esetleg mégis baba van akkor őt is elveszítjük.vártunk egy hetet és akkor vettem tesztet.párom dolgozott mikor megcsináltam nemmertem nézni ahogy megy a csik igy letakartam egy ujsággal ott ültem a wc-n fél órát ,remegtem mint a kocsonya.mikor levettem az ujságot nem hittem a szememnek ott virított a két csik!3 szor körbe ugráltam a lakást örömömben aztán felhivtam a dokim és mondtam hogy mi van a teszten.azonnal behivatott és csinált egy uh-t.minden okés volt ott volt az én pici babám.akkor olyan 4 hetes lehetett.kértem képet is.este mikor a drágám jött ott volt a vacsija az asztalon ahhogy szokott csak most különlegeset csináltam.megis kérdezte hogyhogy ilyet kap vacsira.szerencsére sikerült fapofával rávágnom hogy azért mert szeretem.és ő ezzel le is tudta.aztán mikor a deszertet tettem elé mégegyszer megkérdezte hogy mi van mért vigyorogtam végig.akkor mondtam neki hogy nézze meg a sütiét.csokiöntettel kiirtam rá hogy: 36 hét múlva találkozunk.először megkérdezte hogy kivel találkozik akkor??és akor az orra elé nyomtam a képet és montam hogy vele.és akkor bizony neki is ott volt az a bizonyos öröm könnycsepp a szeme sarkában.odajött lehajolt a hsamhoz és aztmondta a pocilakónak hogy nagyon örül neki és megigéri hogy úgy fog ránk vigyázni mint a saját szeme fényére.hát igy is lett .január 20.án megszületett a mi egészséges kisfiunk.

bocs ha egy kicsit hosszura sikerült.
 


Mindenkinek nagyon édes a története, kár, hogy nekem nem ilyen. Mi csak nem védekeztünk, és aztán nem jött meg. Vettem egy tesztet, és „együtt ” csináltuk meg a párommal. Az volt a teszten, hogy 2 percet kell várni. Addig a fürdőszobában álltunk egymás mellett, a párom a tükörben a fogait nézegette, én meg a tesztet…és semmi nem kellett várni, rögtön piros lett mindkét csík! mire én: URISTEN! TÉNYLEG TERHES VAGYOK!
Hát így tudta meg a párom… : )

Ágica
Kép
 


Sziasztok!


Kislánykoromban nem úgy képzeltem a dolgokat, mint ahogyan történtek (ennek oka a sok rózsaszínes-habos romantikus film, ami elrontott engem).
De hogy nem események nélküli az életünk, az biztos.
A férjemmel nincs 2 éve, hogy ismerjük egymást. Egy tavaszi napon, esti órákban szólított le a drágám a kihalt utcán. Ő kocsiban ült, én gyalog hazafelé tartottam, de párom azonnal leállt az autóval és visszafutott utánam! 5 hónapra rá már együtt éltünk, és a kedvesem természetes módon közölte, hogy én leszek gyermekei anyja, szóval egyértelmű volt az egybekelés is, úgy, hogy a férjem sosem kérte meg a kezem!
Tavaly augusztusban esküvő (2 tanúval- ennek kifejezetten örültem, Svájcban volt az esemény), majd októbertől indulhatott a "babagyártó cég". Akkoriban én még nem tudtam, hogy átlagosan a párok próbálkozásai 6hónap-egy év múlva sikeresek, így már az első menstruációnál kétségbeesetten minden fizikai, lelki eredetű meddőségből kiképeztük magunkat és kissé kétségbe voltunk esve. Ehhez képest ma már tudom, hogy a 3 hónap, ami múlva megfogant a kisbabánk, szinte szuper eredménynek tekinthető.

Azon a héten, amikor meg kellett volna jönnie, nyugodt hangon közöltem a párommal, hogy kimaradt, mire mindketten megállapítottuk, hogy várni kell még. 2-3 nap elteltével ez minden reggel megismétlődött, mire egy hét elteltével elég bátornak éreztem magam egy teszt megvételéhez. Pozitív lett, de csak megerősítette a sejtéseinket, így gyakorlatilag már az első kimaradt menszesznél éreztük, hogy szülők lettünk.
A férjem marha büszke magára, de a kezdő apukák tétovaságával még nem nagyon igazodik ki a terhesség útvesztőiben. Aztviszont le sem tagadhatná, hogy már most imáda a gyereket.

Kép
 
 


Sziasztok!

Mi szeptember óta próbálkoztunk, és most már egy nap késés után tesztet csináltam, ami nagy örömömre pozitív lett.
Gondolkodtam, hogyan mondjam meg, hogy végre sikerült. A kiscipőket elvetettem, már lerágott csont. Valami mást akartam és láttam a neten egy plüss gólyát, ami fantasztikusan aranyos volt. Megvenni már nem volt időm, ezért letöltöttem a gépre és a telefonomra is. (A történethez hozzátartozik, hogy hosszú idő óta próbáltam rávenni egy esti sulira és most az is sikerült.)
Reggel néhány körmönfont mondat kíséretében megkérdeztem a párom, hogy tud-e mms-t fogadni, azt mondta, nem tudja. Amint beértem a munkahelyemre, azonnal elküldtem neki. Vártam, semmi. 10 óra felé elküldtem az email-címére is, mert tudom, hogy mindig dél körül nézi meg. Vártam, semmi. Végre 1 órakor telefonált, kérdezte mi újság..., a szokásos. Már majdnem letette, mikor nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzek rá az mms-re, nem kapta meg, és az email-re.
Legnagyobb meglepetésemre közölte, hogy kapott valami gólyát és nem érti, biztos a sulikezdés miatt kapta. Miért küldted? - kérdezte. - Szerinted? - mondtam, de már nem tudtam megállni röhögés nélkül. Akkor végre leesett nála a tantusz és azóta is ezen nevet magában.

Kép
Kép
 


Sziasztok!

Én a párommal egyátalán nem próbálkoztunk, kicsit korainak tartottam még a babát. Köztem és a párom között 6 év van. Ő már érettebb egy babára.
Egy márciusi napon fogant meg a baba. Igazából a főnőkségnek köszönhetem, hogy terhes vagyok, mert márciusban 120 km-re az otthonomtól kellett dolgoznom, így csak hétvégente láttuk egymást. Mindenki tudja mi történik olyankor, amikor 2 ember nagyon hiányzik egymásnak :oops: :lol:
Késett a menzeszem, de egy hónapig vártam, mert szokott késni 10-15 napokat. Megvolt minden jel, hogy piri lesz, de csak nem jött meg. Én már sejtettem, hogy baba van, de nem mondtam a páromnak. A sógornőm előtt buktam le először (akkor még nem csináltam tesztet, csak tudtam). Szóval vettünk fagyit, amit 5-en kezdtünk enni. Én miután már nem kellett, megkívántam a savanyú uborkát. A sógornőm akkor terhes volt, és közölte, hogy én is az vagyok, én csak mosolyogtam, hogy dehogy is, de a párom szeme felcsillant.
Tisztán emlékszem, fodrásznál voltunk a párommal, és akkor mondtam neki, hogy szerintem terhes vagyok, de tesztet csak reggel csinálok, mert nem akarom, hogy ne sikerüljön.
Nem sok reakciója volt, elkezdett bambulni, és vigyorogni. Aztán beült a fodrászszékbe, és semmit nem mondott. kicsit fura volt. Azt hittem nem örül.
De másnap reggel megcsináltam a tesztet, pár másodperc múlva pozitív lett. Bementem a szobába, és a kezébe nyomtam. Összevissza puszilgatott, és kiment a szobából és közölte mindenkivel telefonon és személyesen, hogy apa lesz.
Amikor édesapáméknak mondtuk, másnap reggel a fél család fehívott, hogy gratuláljanak. Most 14 hetes vagyok, vagyis messze a végétől. De boldogok vagyunk, csak néha kicsit "kriminális" vagyok!
 


Sziasztok!

Rengeteg tervezgettem 25 hónap alatt hogy hogyan fogom elmondani. Úgy akartam hogy veszek egy picike babaruhát és este mielött lefekszünk aludni berakom az ágyba a takaró alá. És amikor befekszik és meglátja akkor mondom hogy most már helyet kell hogy szorítsunk egy harmadik személynek is :D

Valóság:
Hajnali ötkor mikor megláttam hogy két csík van a teszten síkitva rohantam a szobába hogy ébredjen és nézze meg tényleg két csík van? Még legalább tíz percig síkitozva rohangáltam :lol: Azért így is jó volt és emlékezetes főleg neki síkitásra ébredni tuti nem felejti el :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Nagyon aranyosak a történetek!

Elmesélem a mi tesztelésünket is!

Abba kellett hagyjam a fogamzásgátlót, mert minden bajom volt tőle... soha nem védekeztünk máshogy, igy 2,5 év után sem akartunk, meg amúgy sem volt kifogásunk baba ellen! Megbeszéltük, hogy majd "vigyázunk" :) Aztán karácsony előtti héten ültem este az ágyon, vőlegényem meg számítógépezett. Mondtam neki, hogy hányingerem van! Ő meg viccesen mondta, hogy "Biztos terhes vagy". Mondtam, hogy majd reggel kiderül mert vettem tesztet, mivel már 5 napja késett, és már 3szor álmodtam azt a héten, hogy terhes vagyok. Aztán mondta a párom, hogy most csináljam meg, mert ő már kiváncsi, hogy mi a helyzet! Hát megcsináltam, letettem az asztalra, hogy biztos negativ és csak megint késik kicsit... 2 perc után odanéztem és úgy láttam hogy két csík van rajta, majd odaadtam a vőlegényemnek, hogy ő is kettőt lát e vagy csak én halucinálok :) Azt mondta, hogy ő is kettőt lát. Akkor megbeszéltük, hogy biztos rossz a teszt, menjünk el gyorsan másikért. (este 6 után volt) elmentünk a legeslő DM-ben és vettünk két jobb minőségűt, de úgy voltunk vele mint a Felkoppintva című filmet a két nő amikor mentek tesztet venni, mi is belesöpörtük a kosárba ami kapható volt a DM-ben :lol: :lol: Aztán hazamentünk és megcsináltam a többit is... És mind 2 csíkos lett :) Úgyhogy elhittük, hogy ott a baba és nem a teszt a rossz :):)

Azóta már teljesen be vagyunk sózva, alig várjuk már az augusztust :)

Kép
 


Sziasztok!

Minnyá bőgök, de tényleg! :D

13 éve szedem a tablettát (illetve már nem ), volt egy abortuszom nagyon fiatalon és az elmúlt 3 évemet a candida keserítette meg. Szóval úgy gondoltam nem lesz egyszerű teherbe esnem.
Karácsonykor azon vitatkoztunk a vőlegényemmel, hogy mekkora fát vegyünk. Mondta, hogy majd csak akkor lesz nagy fánk ha lesz bébi is! Dec 15-én vettem be végre életem utolsó fogi bogyóját. Az esküvőnk szilveszter este volt. :D A hiedelemmel ellentétben igenis van nászéjszaka az esküvői buli után!! - most már bizonyítékom is van rá! :D Ugyanis akkor megfogant az első babánk.
Mivel már voltam terhes, teszt sem kellet hogy tudjam.
azért a bizti kedvéért csináltam - rögtön hármat! :D

A párom órabuzi, ezért 2 hete szereztem egy üres öra tokot. Este pedig csak annyit mondtam, miközben átadtam neki az órásdobozt (benne a teszttel ) " Jövőre drágám már tuti nagy fát kell vennünk! " :D :D
Azt sajnálom , hogy nem fotóztam le az arcát, amikor kinyitotta a tokot :D :D
Annyira ürült, hogy körbe ugrálta a lakást, majd kb fél óra alatt eltervezte, ki hogy fog ülni jövő karácsonykor az asztalnál, és hogy a gyerek melyik bölcsibe fog járni!! :D :D

Kép

Kép

KépKép
 


sziasztok!

Az első terhességem előtt én is tervezgettem, hogy hogyan fogom majd elmondani, végül az Auchan wc-jében teszteltem (azóta is mindig eszembe jut, ha arra megyünk) és nem birtam ki: az utcán a tesztet lobogtatva rohantam a párom felé, hogy ő is két csikot lát-e. :mrgreen: Nándor minap volt 3 éves :)

A 2. terhesség úgy indult, mint egy mesebeli álom. Nem "próbálkoztunk", de nem is védekeztünk. A 2. védekezésmentes ciklusban felhivott a barátnöm, hogy azt álmodta, terhes vagyok (ő megálmodta 2 baba fogantatását is korábban) mosolyogtam rajta csak, mert azt sem tudtam, a ciklus melyik felében járunk :) Néhány nap múlva azt álmodtam, hogy az unokatestvérem terhes. Majd másnap azt, hogy nekem születtek ikreim. Pár nap múlva gólyák érkeztek a kertünkbe. Soha azelött és azóta sem. Ekkor a párom azt mondta, hogy na, ez már gyanús. Majd rá néhány napra teszteltem egy pozitivat. A párom névnapján adtam át neki az ajándék tesztet, elöször nem is akart hinni a szemének :) Sajnos ez a Babácska 8 hetesen elment, nagyon összezuhantam :(

2 hónapot vártunk a "babagyártással" ekkorra már teljesen rá voltam kattanva a témára és minél elöbb szerettem volna ismét kismami lenni. Nagyon csalódott voltam, hogy nem jött össze rögtön, a következö hónapban kiakadtam, igy a 3. hónapban már félve csalódástól nem is vártam annyira a dolgot. Viszont a ciklus vége felé gyanús lett, hogy megnöttek a cicjeim, igy már a 27. napon teszteltem egy nagyon halvány pozitivat (a munkahelyemen). MMS-ben próbáltam elküldeni a férjemnek, de nem sikeült, igy hazafelé a kocsiban mutattam meg a tesztet. Mindketten csak félve örültünk, de most 24 hetesen már elmúltak a "paranapok" :)

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Könnyfakasztó, de nagyon aranyos ez a topik! Olyan jó volt olvasni a sorokat, ki-hogyan mondta el.

Nálunk igy történt:
Amikor megismertem a páromat, nagyon hamar teherbe estem, de mivel még nem akartunk babát, igy bevettem a 72órás tablettát, de a baba maradt, hogy hogyan, nem tudom, az orvos is csak nézett, aztán sajnos a 8.héten angyalka lett. :( Miután túllettünk a mütét utáni nagyon rossz napokon, heteken, egyre inkább előjött a téma köztünk, hogy lehet, nem kellett volna az a tabletta, inkább jött volna a baba. Igy hát miután visszamentem kontrollra az orvoshoz a mütét után, már mondtam neki, ne irjon fel fogigátlót, nem akarunk védekezni. :) Nagyon ráálltunk a babakészitésre. :) Minden hónapban vártuk, megjön-e vagy sem. Még nem is késett, de már rohantam tesztet venni, hátha mutat valamit. Nagyon türelmetlen voltam és nagyon letört a negativ tesztek után. Pedig csak 4 hónap telt el az előző baba elvesztése óta. Aztán jött az a hónap, amikor a férjemnek szülinapja volt. Hatalmas bulit szerveztünk, kerti parti, barátok, minden. Nekem előtte egy héttel kellett volna megjönnie. Teltek a napok és sehol semmi! Egy nappal a buli előtt teszteltem. Tanulva az előző hónapok türelmetlenségéből és az ezekből eredő lehangoltságokból, most kivártam az egy hetet.
Férjem az anyukájánál volt, tudtam, hogy egy-két óra múlva jön haza, igy leszaladtam tesztet venni. Mindenképpen egyedül akartam lenni, amikor megcsinálom. Nem tudtam ott ülni mellette. Kimentem, sétáltam fel-alá a lakásban, néztem az órát, eltelt 5 perc, majd nagy nehezen enyhe gyomorgyörcs közepette bementem a fürdőbe és megnéztem a tesztet. Két csik!!!! :) Sikitoztam, ugráltam és csak azt tudtam mondogatni, hogy nem hiszem el, terhes vagyok, úristen, babánk lesz.... :D
Mire a drága hazaért, kissé lenyugodtam. Pakolászott, készültünk utazni a buli helyszinére másnap. Aztán kérdeztem tőle, mit kérsz szülinapodra? Azt mondta: Téged, semmi mást! Megkérdeztem: És ha kapsz valami mást is? Neki nem kell semmi más! Akkor kivittem a tesztet és az orra alá dugtam, majd mondtam: Nos, és ha ez jár mellém szülinapra, az nem baj azért, ugye? Először csak nézett a tesztre és kérdezte, ez most mit jelent? Pozitiv vagy negativ? Nekem már egyébként is sirógörcsöm volt, igy csak annyit mondtam még, hogy: Ketten vagyunk, boldog szülinapot szivem!
Könnyes lett a szeme, úgy vigyorgott, mint még soha és felkapott, szoritott magához, majd megfulladtam és mondogatta, babánk lesz.
Hát igy volt minálunk. :) Szülinapi ajándékba pocaklakó, aki azóta megszületett, egészséges és apukája második szerelme. :)
Vendég
 


Hát igen, tényleg jó ez a topik. Az ember nagy örömmel meséli el élete ezen fontos és örömteli eseményét.

A mi történetünk: az első babánál (akit nagyon terveztünk), az "akció" kezdete utáni hónapban még megbetegedtem. Teljesen elkeseredtem, pedig én is tudtam, hogy akár több hónap is eltelhet baba-fogantatás nélkül- és még az is normális. A második havim már kimaradt, és akkor, iziben csináltam egy gyors tesztet. Első dolgom a szobába vezetett, hogy megosszam apával a jó hírt. semmi készülődés, csak a csupasz tények.

A második babánál már úgy gondoltam, megvárom a szülinapját (amire csupán 2 hetet kellett volna várni), de az izgalom keresztülhúzta a számításokat. Persze a teszt megcsinálása után nem bírtam magammal, meg az örömömmel, úgyhogy most is csak az izgalomteli bejelentés sikerült. Talán a harmadiknál már nagyobb önfegyelmem lesz.

A szülőknek az elsőnél már a teszt eredménye után elmondtuk, hogy nemsokára nagyszülők lesznek, akkor még doki sem látott. Na ez az, amit most tutira el fogok kerülni, szeretném kivárni a 12. hetet, de olyan öröm van bennem, nem tudom, meddig bírom majd. Mert ugye ők azonnal világgá kürtölnék ... és igazság szerint én is, de félek, hogy esetleg lesz valami baj. (de ne legyen!!!)

Nálunk így történt :wink: .

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Én az elsőre emlékszem.
A munkahelyemen teszteltem. Aznap vitázva váltunk el Apával. A nap folyamán telefonon is mosolyszünet volt (pedig ez ritka nálunk) valamit mondott ami nem tetszett nekem , mire én rászóltam , hogy egy kismamának mindíg igaza van. A telefon túloldalán csönd , majd dadogás , majd csönd ,majd : Akkor ez most mit jelent???
Ennyit a pasikról.
Anyukámnak simán elmondtuk. Az ő családjának , ő mosdta el , mégpedig :Asszonykám lenyelt egy gyereket és most ott ül a hasában , de júniusban itt lesz velünk!
Szegény dédik csak néztek ki a fejükből. :lol:

A másodiknál nem volt semmi extra.
Most meg a harmadik "gyártásán" vagyunk. Most majd a skacoknak lesz izgi elmondani.

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
[img:ba0f9b55a6]http://www.tickerclub.com/cache/e49f5b8951.png[/img:ba0f9b55a6][img:ba0f9b55a6]http://www.tickerclub.com/cache/dceb25d9d6.png[/img:ba0f9b55a6]
 


sziasztok.

másokid fiacskám bizony nem tervezett baba.fogi gátlót szedtem amit abba kellett hagynom mert összekutyult.megbészeltem az orvosommal hogy várok 3 hónapot és akkor ír másikat.ám nekem nem jött meg a bajom már az 1 hónapban.először arra gondoltam hogy biztos még nem ált helyre hisz annak idő kell(mint kiderült nálam nem).aztán észrevettem hogy egésznap ennék és mindig mást.olyat is amit addig nem nagyon ettem meg.hát vettem egy tesztet,halvány pozitív.én nagyon örültem,annak ellenére hogy roszkor kopogott.felhívtam páromat és mondtam hoyg bezony én nem megyek dolizni mert terhes vagyok.mire ő azt válaszolta hogy jó de elveteted.hát szivenütött rendesen.(amúgy ő nem volt hajlandó gumit használni és 2 szer bezony elflejtett kiszálni,visszaszámoltam és kb azon a két napon mikor a legfogékonyabb voltam)2 hetet veszekedtünk folyamatosan.egy normális mondatot nem váltottunk.lebaszták anyumék,anyósék,a dédik midenki hogy miaz hogy abortuszra gondolt.azzal érvelt hogy neki is rossz lessz ha nem kaphat meg mindent.érveltem én mindennel amivel csak tudtam de nem javult a helyzet.külön is aludtunk,és egyik este arra ébredtem hogy bujik hozzám és simizi a pocim.nem értettem és úgy csináltam mint aki alszik.bocsánatot kért a babától és elmondta neki hogy miért nem akarta megtartani.elsírtam magam akkor vette észre hogy fenn vagyok és tőlem bocsánatot kért.(biztos hatással volt rá az a pár kép amit aznap küldtem neki míg melózott abortuszos babákról)
a lényeg hogy várja ő is.mikor kiderült hogy fiú meg is könnyezte.annyira nem lelkes mint az elsőnél de remélem tavaszra minden kétsége és félelme elszáll.
asszem ha nem szeretném ennyire akkor apa nélkül nőnének fel a fiaim,mert amiket kaptam én azalatt a 2 hét alatt nem kívánom senkinek.

hát ez a mi szomorkás történetünk aminek még simánn lehet happy end a vége.

Kép
Kép
 
 


Kedves Lányok!

A Babanet egyik rovatába, A te történetedbe szívesen várjuk a fentiekhez hasonló szülésélményeket, de más egyéb írásokat is, amelyeket úgy éreztek, érdemes megosztani a nagybecsű plénummal.

Írásaitokat ide küldjétek: szerkeszto@babanet.hu

Köszönjük előre is!

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Még mindig várjuk a rengeteg tanulságos, izgalmas sztorit tőletek.:)
dia
Budapest
 
 
 


És még mindig.:)
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Én is nagyon készültem a bejelentésre,de számításaimat keresztül húzta az az 5 év,amit várni kellett az első 2 csíkos tesztemre.

Ez is lombikkal sikerült,ráadásul a másodikkal,mert bár a vérvétel szerint az első is ++ lett,a teszt nem mutatta ki.

A második most lett az novemberben.

Úgy terveztem,hogy egy rajzzal mondom el páromnak,hogy sikerült a lombik,és babát várok. Az ötletet a Házibuli c. film adta,amiben a nő ugyebár grafikus,és az ajtóra ragasztott rajzzal mondja el a férjének a babát :)

A képen ő fekszik nagy pocakkal az ágyban egyedül,mellette üres az ágy,hatalmas pocakja tetején egy pár kiscipő.

Elkezdtem megrajzolni,még kb. csak az ágy körvonalainál tartottam,mikor nem folytattam,de párom meglátta valahol a rajzomat,amit félredobtam,és azonnal felismerte a képet,pedig sosem említettem neki,hogy erre készülök! :D
Amúgy a tesztet a meddőségis vérvétel előtt 2 nappal csináltam,és pozitív lett!
Először a fórumosokat kértem,nézzék meg,és ők is +++-nak találták!

Nem bírtam várni a bejelentéssel,felhívtam páromat a munkában!! :D
2 nap múlva töltöm be a 6. hetet :)
Remélem aznap már szívhangos UH-on láthatjuk végre a manócskánkat! :)

A családnak Karácsonykor terveztem elmondani,de persze Anyum megelőzött,szétkürtölte :D
Vendég
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: