Új privát üzeneted érkezett!

Halihó!

Tegnap megint elvesztem a házakban. Délelőtt és du. is néztünk egyet. Hát a másodikért kár volt utazni. De a de-i iszonyatosan jó volt, csak rá kellene költeni min. 4 milliót. No, meg barátok kertjében kötöttünk ki, lelegeltük a ribizlit, meggyet, a többiek a málnát is.

Irina, ezek remek hírek. Remélhetőleg bejön az, amit az orvos mondott. 
Hajrá a járással.

Viranka, gratulálok. Végre mások is meglátták, hogy milyen rátermett vagy. 

Vindokám, jajjjjjjj. Jobbulást! 

Nehezen boldogulok a szövegértéssel (angol) most pihenek. De gyanítom, hogy megint felsőfokús szöveget kaptam.
 
 


Sziasztok Lányok!

Irina!
Örülök, hogy Ádin csak pár pötty erejéig jött ki a bárányhimlő.  Szorítok, hogy Ármin is ennyivel megússza. Ő végül kapott oltást? Nagyon aranyos, ahogy járkál. :) Gondolom nagyon élvezi... :)

Vindo!
Remélem nem üt ki teljesen a vírus! Pihengess!
Szeditek még a meggyet? Valahol azt hallottam, hogy idén jó volt a termés. A mi kis telkünkön egy meggyfa van, de azon még nem érett meg teljesen.

Maggie!
Akkor az a ház közel van a barátaitokhoz? Az is egy szempont.
Angolból nem szünetelsz? VAgy nyáron szeretnél inkább belehúzni?

Viranka!
Merre dm-ezel most? Közel hozzátok? Hova mentek nyaralni?

Szerencsére a lábam lassan, de úgy tűnik alakul. Már ki tudom nyújtani, és egész jól megyek vele. Voltunk az okmányirodában is, intézni a diákigazolványt. Szerencsére nem kellett sokat várni. Leadtuk a suliban is, csekk befizetve, úgyhogy részünkről letudva a dolog...

Kép
 
 


Gica, diákigazolvány

Meggy - nem lenne rossz termés, csak kevés volt az eső idén, és ezért nem nőttek meg túl nagyra a szemek. De nem panaszkodhatunk:)

Tényleg, Maggie, mész nyelvvizsgázni?

Betegség: hát, éjjel még belázasodtam, de ma már nem ment fel. A fejem fáj meg a torkom-mandulám, de már jobb. Holnap nyolckor kezdek Bösz-ben sajna, aztán a BTK-n elővita. De ma direkt nem vittem be semmilyen koffeint a szervezetembe, hogy este tudjak aludni.
A munkákkal jól haladtam.

Kép
 

 
 

Maggie, és a mostani házvásárláshoz akartok felvenni hitelt (ha nem indiszkrét a kérdés...)?

Gica, azért pihentesd a lábadat, amennyire 2 gyerektől tudod 
Diákigazolvány :-) azért különös érzés, nem, hogy iskolásak lesznek már? 
Igen, Ármin kapott oltást (holnap lesz egy hete), reméljük, volt értelme. Még semmi jele nála a b.himlőnek.

Vindo, habilitációs elővita ez? Nem semmi, hány felvonás van. Remélem, holnapra sokkal jobban leszel.

Ádit a doki gyógyultnak nyilvánította, szerintem nem fertőz már régóta, úgyhogy baromi gyorsan letudta a b.himlőt (lényegében 1 hét alatt minimális kiütéssel, és még hőemelkedése sem volt, igazából egy napig volt nyomott). Ezért aztán mindenkinek csak ajánlani tudom az oltást, ha még nem volt meg ez a betegség. 
Nem egyszerű összehangolni a két gyereket, mert Ármin két másodperc alatt megy be a legvadabb bokrokba és vegyszeres szökőkutakba (holott több száz négyzetméteren sétálgathatna velem kézenfogva békésen), meg a kedvenc helyünkön is a fapallókon szeret mászkálni, amiről csak leesni lehet, miközben Ádi meg elszaladgál/elrollerezik úgy, hogy nem is látom (ami csak azért gond, mert a környékről többször próbáltak meg gyereket elvinni/elcsalogatni, pedig itt aztán nagyon odafigyelős szülők vannak, meg a környék is jó). Ez lényegesen strapásabb, mint a mhelyemen dolgozni (egy gyerekkel is az volt). Mindegy, majd kipihenem magamat mentálisan a következő hónapban. 


Kép
Kép
 
 


Vindo, Kaqk írt amoda 

Kép
Kép
 
 


Halihó!

Hol is kezdjem. Igen, a házhoz muszáj hitelt felvennünk, de nem szeretnénk túl sokat, mert Dávid meg bp-re megy egyetemre, rá is rengeteget kell majd költeni. Jó pontszáma van, szinte biztos, hogy bekerül a BME-re, csak még az a kérdés, hogy melyik szakra. 

Gica, jó hír. Nekem is ismét fáj a térdem, de nem is csoda, már egy ideje nem tudok tornázni. Vissza fogok rá szokni. Diákigazolványt nekünk már kb. egy hónapja el kellet intézni. Tényleg furcsa az egész. Bercónak tündéri képe lesz.  (no, ezt Bercó művelte)

Vindo, végül eltoltuk a vizsga időpontját, nem tudtuk volna befejezni a témaköröket, így szeptemberben, pár nap különbséggel megyek mindkettőre. 

Bercó is szeretne írni Nektek: zxc

Ma megnéztem a Grand Hotel Budapestet. Nagyon tetszett.
 
 


Hahó, csak gyorsan.

Kaqk,

Irina, nem habilitációs, hanem másnak lesz a doktoris elővitája, bíráló vagyok.

Maggie, egy kalappal.

Bercó,

Rohanok

Kép
 


Hahó,

Maggie, nálunk Ádiról valami botrányosan rossz diákigazolvány-kép sikerült, de nem tehetett róla  a készítő, egyszerűen halálravált/fura/zavarban lévő arcot vágott végig a gyerek, akármit csináltunk. 
A készüléshez és majdani középfokúzáshoz mindent bele!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Bercónak köszönjük a smileyhegyeket , Dávid meg: hűha! Nagyon okos fiú!

Vindo, ja, értem, furcsállottam is, hogy még egy előzetes meghallgatás a nagy esemény előtt, ennek mi értelme lehet, de akkor ezt benéztem.

Itt semmi különös, a gyerekek jól vannak, én vettem egy farmerdzsekit, utoljára kb. friss egyetemistaként volt ilyenem. Nem is értem, néha úgy öltöztem utána, mint egy nő az 50-es éveiben.  Most már persze muszáj fiatalítanom magamat , de vhogy anélkül, hogy  röhögnének rajtam. 


Kép
Kép
 
 


Halihó!

A változatosság kedvéért: főzök.  Tegnap csak kb. 1 órát húztunk rá Adreiennel, nyolc után jöttem el az órámról.  Aztán még elugrottunk a tecsóba a Kedvessel, mert a mai ebédhez kellett pár dolog.
De én voltam olyan fáradt, le is feküdtem korán. 

Szorítsatok, ma lesz Momónak a 12. heti uh. !!!!!

Irinám, ne butáskodj már!!! Szép, fiatal, nagyon csinos nő vagy, miért nevetnének ki egy f.dzseki miatt? Én is igyekszem legalább fiatalosan öltözködni, ha már vén vagyok. No, mondjuk a 60 éves kollégámat miniszoknyában látni, már kicsit érdekes. . Nő egyébként, nem az a furcsa benne. 

A héten megint jöttek eddig vagy ezren, de még semmi. Mi ma megyünk megnézni egy házat, ami valami csoda. Drága is, ha nem lehet sokat alkudni belőle, akkor nem is tudjuk megvenni. De a képek alapján csodás. 

Ma sem unatkozunk majd. 
 
 


Maggie, aranyos vagy! Igazából sokszor nehéz belőni, mi nem ciki még (minta, farmerkoptatási fok, szabás) csaknem 40 évesen, és hát a legtöbb üzletláncban is a huszonévesek nyomulnak, az idősebbeknek kitaláltak meg nekem nem jönnek be. Mindegy, nem nagy probléma, csak agyaltam rajta, mert néha mintha olyan furán néznének rám bizonyos boltokban.
Momónak megy a ++++++++++++ ezerrel, h minden rendben legyen!
Ház: jól csináljátok szerintem, én is drágább ingatlanokat néztem meg, aztán véletlenül jött a miénk, ami jóval olcsóbb volt, de a környék maga elég drága volt. Merjen az ember nagyot álmodni, lehet még mázlija. 

Kép
Kép
 
 


Ui: Nagy drukk a háznézéshez!!! És remélem, mielőbb elkel a Tiétek!

Kép
Kép
 
 


A farmerdzseki menő

Kép
 


Na, itt nyugi van.
A férfiak már fél hétkor elmentek reggel. Így viszont elég nyomi vagyok, most főzök egy kávét.

Maggie, mi a baja a térdednek?
Háznézéshez egy kalappal
Momónak mindent bele.

Mi is megnéztük kb. egy hete a Grand Budapest Hotelt. Tényleg nagyon jó volt, bár szerintem G. viccesebbre számított. De Anderson-tól szerintem az Édes Vizi Élet a legnagyobb királyság.
Dolgozatokat javítok, illetve szorgalmas szakdolgozók munkáit (jövő tavasszal kell leadni, de nekem is jobb, ha hamarabb megírják).
A torkom még fáj, de nem vészes.

Kávé-ízesítés

Kép
 


Azt még leírom, hogy itt kezd egyre hűvösebb lenni a lakás, tegnap már bekapcsoltam a hősugárzót a fürdéshez
Rugónak pedig elkezdett mozogni az első foga. Már nagyon várta, mert jóformán már minden ismerősének potyognak. Néha fájlalja, ha kemény kajába harap.

Kép
 


Ezt már rég fel akartam tenni.
Csak telefonnal lefotóztam a képet, lusta voltam szkennelni.

Kép
 



Kép
 


Hát, a füleit nem tőlem örökölte. Nekem fülcimpám sincs.
Amúgy nem kellett volna felöltöznie szépen, de szeret ünneplőben menni, és ragaszkodott hozzá, hogy abban legyen a fényképezés napján. Ezt sem tőlem örökölte.

Vissza dolgozni.

Kép
 


Vindo, szedsz vmit a torkodra? Vagy házi gyógymódok mennek?
Éljen Rugi mozgó foga! 
Ádi is nagyon várja már, de még sehol semmi. Állítólag a későn fogzók későn is váltanak. Ezzel vigasztalódunk.

Itt is 18 fok van kint, pont tegnap tettem be a szennyesbe az átmeneti kabátokat, erre... imádom, hogy 20 foknyi eltérés is lehet odakünn... Én napok óta olyan vagyok, mint az őszi légy, este is kicsit olvastam, aztán bealudtam. S. dettó.

Veszünk mozijegyet hétvégére (Ádival a sárkányos múvi lesz), meg mászkálunk kicsit. 

Jó, hát ma fel is avatom a farmerdzsekit. Egyébként ilyen puha, sztreccses farmeranyagból van, nem elállós-merevből, imádom. 

Kép
Kép
 
 


Hát, nem nagyon vagyok egy nagy gyógyszerszedő. Ha lázas vagyok, beveszek egy lázcsillapítót évente kétszer, aztán annyi. Az allergia-gyógyszerrel teszek csak kivételt, ha kell.

Figyu, Rugónak már három hónaposan kinn kalimpáltak a fogai

Jó mozizást.

Kép
 


Ezzel mi is így vagyunk, a láz-fájdalomcsillapító fogy csak, igaz, az az én fejfájósságom miatt évi 2-nél többször, van az havi, de olykor heti 2 szem is. Vhol olvastam, hogy vkinek a fejfájósságát a masszázsok tették helyre, lehet, ha majd egyszer időmilliomos leszek, megpróbálom.

Oké, hát akkor lövésem sincs, bejósolható-e, hogy melyik gyerek mikor vált fogat :-)

Köszi, kipróbáljuk a 4DX-es verziót moziban, még sosem voltunk ilyenen, de a jegyárus lány azt mesélte, hogy izgis, lesz mozgó szék, fuvallat és vízpermet is ("jó sok a vizes jelenet a filmben") a 3D mellé. Csak bírjunk ki ennyi jóságot. :-D

Ahogy bejöttünk, a nap kisütött , kellemetlen szél fújt, a kedvenc, nem szeles helyünkön meg egész délelőtt locsol két közmunkás néni. Kár, hogy ennyire elhúzzák, mert addig nem lehet a tipegőket ott szélnek ereszteni. 

Kép
Kép
 
 


Nekünk volt egy fejfájós ismerősünk, az meg akupunktúrára járt, állítólag segített rajta.

Tényleg, a Lawless-t ismered???
http://www.imdb.com/title/tt1212450/

Nekem ma ez volt a relax filmem, eléggé bejövős volt. És Gary Oldman is benne van.

Lassan be kell hozni Rugót az udvarról.

Kép
 


Ó, köszi, ez a film még nem volt meg!

Akupunktúrára én jártam egy időben elég hosszan egy termgyógy intézetbe, mert nagyon fájt a derekam, majd leszakadt (asszem, még Ádi előtt volt, tehát a súlyom oké volt). Elmúlt, de hogy attól-e, azt nem tudom, mert nekem időről időre vannak kb. féléves nyavalyáim, amik aztán zömmel véglegesen eltűnnek. A derékfájás pl. Ádival terhesen eljött ismét, talán írtam róla anno, szakorvos mondta, hogy gyógytorna kéne, de én dolgoztam (vidékre ingázva) meg tanultam akkor is, plusz minden elérhető gyógytornásztól napi 3-4 óra utazásra voltam, úgyhogy ejtettem a témát, életszerűtlen volt, hogy kezelésekre járjak ennyi dologgal, terhesen, ennyi időt utazva. Árminnál már elő sem jött a dolog, tök érdekes. 
Érdekes hely volt amúgy, bár ami nagyon nem volt szimpi, hogy szinte mindenki dohányzott (eleve nekem egészségügyisnél a dohányzás tiszta ellentmondás, csecsemősöknél meg azonnali kirúgással büntetném -- mondom ezt úgy, hogy sokáig bagóztam). A gerincvonali tűk igencsak fájtak, nekem hiába mondták, h az akup. nem fáj. Dehogynem. Az a legérzékenyebb zónám most is. 
Ebbe az intézetbe jártam egyidejűleg masszázsra is, na az isteni volt. Ha valamit rendszeresen érdemes csináltatni, az az. Most nem fáj a hátam annyit, mert már alig/nemigen hordozok, plusz nem ülök napi 8-10 órát minimum a gép előtt. Más oka lehet, még nyomozom.


Kép
Kép
 
 


más oka lehet = mármint a fejfájásnak (más = vagyis nem a gép előtt ülés vagy ilyenek)


Kép
Kép
 
 


No, a Rugó-képet meg csak most vettem észre  Gyönyörű ez a kisfiú, Vindo! :-)
Nem baj, ha megadja a módját a dolgoknak 

Kép
Kép
 
 


He-he, dohányzós egészségügyi központ

A film amúgy tényleg jó volt, én meg is lepődtem rajta. Úgy akadtam rá, hogy Tom Hardy-filmeket kerestem az imdb-n

Ami nekünk sokat segített a hátfájás kapcsán, az az, hogy abba a szobába, ahol aludtatok anno, betettünk egy akkora nagy asztalt, mint egy boncasztal. Mellé állítottunk két profi irodai főnök-széket, és nem gémberedünk el a sok notebookozástól.

Köszi

Az éjjelem elég sz... volt, ömlött belőlem a slejmt és fulladoztam. Tíztől netes interjút kell felvennem, addigra hátha visszajön a hangom is

Kép
 


Azóta itt is jobb a helyzet, hogy komolyabb irodai székeink vannak a korábbi, olcsóbb irodaiak helyett (tényleg nem mindegy az sem, milyenek). A stressz sem tesz jót a nyak környéki területnek...
Slejm: , remélem, gyorsan javul az állapotod.

Ármin alszik, Ádi épp halálra unja magát, és mire eldönti, mihez kezdjen, a kicsi is felébred. Nem értem, komolyan.

Kép
Kép
 
 


Lányok, hazautazunk két napra.
Jövök vasárnap.

Hát, egyelőre nem vagyok túl fitti

Mi is nagyobb székeket vettünk, és azok tényleg jók (a YISK-ben vagy hol volt egyszer leárazás, és mindenki kapott egyet, Rugó is).

Kép
 


Akkor jó hétvégét otthon, Vindo!
Ruginak milyen irodaszéke van? Van gyerekeknek való is?

Közben Árminon is kijött mára pár pötty, néhány a derekán hátul, néhány az arcán, remélem, sokkal több nem is lesz. Ezek kicsik 99%-ban, hasonlók ahhoz, amik Ádi arcán voltak (és amik alapján pusztán senki meg nem mondta volna, h ez bárányhimlő). Más tünet nincs egyelőre. 



Kép
Kép
 
 


No, a kicsikémen már több pötty jött ki (de még sehol nincs egy átlagos bárányhimlőshez képest), a fenekénél vannak rondák és a fejbőrén-homlokán. Éjjel gyakorlatilag folyamatosan forgolódik és szopizik, szerintem ez is ettől van. Meg fogzik is szegény. Láz nincs, hasmenés van. Van egy rondább példány a szemzugában, hétfőn megmutatom a dokinak amúgy is.
Csak az utcán tudunk sétálgatni, természetesen nem viszem gyerekek közé (csak így egy boltba sem jutunk el). Talán 1 hét múlva már könnyebb lesz.

Kép
Kép
 
 


Mára Ármint sajnos a kezeit és a lábait leszámítva, ahol csak pár pötty van, elborították a kiütések, némelyik rémesen néz ki (a szemein lévők főleg). Éjjel alig aludtunk, belázasodott kicsit és nyugtalan volt. Itt tartunk, holnap doki, addig ki sem megyek vele. Tegnap hasmenése is volt, ma még semmi.

Kép
Kép
 
 


Szegény Ármin...
És még olyan kicsi, hogy hiába mondod neki, hogy ne vakarja el. Hogy bírjátok? Láza milyen magas?

Tegnap este értünk haza.
Nálunk is vészhelyzet volt, mert a bolond kutya addig kergetett egy darazsat, amíg megcsípte a száját. Szegény nagyon nyüszített, mi meg figyeltük, hogy hogy van, kell-e állatorvoshoz vinni. Dagadt is neki, szóval kapott végül antihisztamint, és aztán lassan lelohadt neki
A kutya amúgy már nagyon profin utazik, végigüli a három órát, meg sem nyikkan, nem ugrál.

De már nagyon jó itthon.
A nagy kupit leszámítva, ami sajna a házra jellemző.
Ma konfi-jelentkezési határidők vannak. Azzal küzdök, aztán takarítok. Ma van az utolsó óvodai nap.

Kép
 


Vindo, szegény kutyus! :-( Te rendbejöttél?

Köszi, hát mi eléggé kivagyunk, a kicsinek magas láza volt éjjel, nagyon nyűgös, nehezen tud aludni, és viszket neki (pedig kap fenistilt). A lázát is csak a paracetamol húzta le, a kúpra szinte meg sem rezdült. És hogy ez még mind ne legyen elég, Ádinak (akik b. 1 hete gyógyult és ma ment először oviba) sokat fáj a feje, és sosem fájt neki a b. himlő előtt. Az az egy vigasztal egyelőre, hogy nála tényleg enyhén zajlott le a betegség, hátha ez a szövődményesedést is jórészt kizárja.
A b.himlővel a legnagyobb baj, hogy óriási százalékban szövődményes, a gyerekdokink, aki aztán nem egy parás ember, a b.himlőről csak rosszat tud mondani, nyilván elég sok nehéz eset megy át a kezei között. Idegrendszeri szarságok, bőrről átterjedő fertőzések, nem is folytatom. 
Remélem, javulni fog mindenki állapota.

Kép
Kép
 
 


Hát, a péntek-szombat elég gáz volt, de most már pl. tudok beszélni, még ha be is vagyok rekedve.

Szegény Ti.

A fejfájás a hülye időtől is lehet. Állítólag eső jön meg hűvösebb idő. Itt, mondjuk, 31 fok van árnyékban.

Kép
 


Ja, ez Rugó irodai széke.

http://jysk.hu/dolgozoszoba/irodaszekek ... k-regstrup

Megyek vissza takarítani.


Kép
 


Halihó!

Vindo, klassz szék! Ádinak egyelőre nem lesz saját íróasztala-széke (egyrészt mert van neki gyerekasztala-széke még, bár az játszásra van és kezdi kinőni), majd az étkezőasztalon ír, ha kell, de elvileg nem fog pár évig kelleni még, mert mindent a suliban csinálnak meg (l. iskolaotthonos verzió). 
Nekem egy ikeás, nem irodainak kinéző, de igen kényelmes forgószékem van, hát a korábbi irodaszékhez képest zongorázni lehet a különbséget. 

Ádi nagyizik kicsit, mert nem tetszik nekünk ez a sok fejfájás, "le akarok feküdni pihenni" jelenség, ezért nem visszük oviba, szerintem jövő héten sem. A dokinál is rákérdeztem tegnap, h ezzel mit kezdjünk, azt mondta, ha nem muszáj, ne ovizzon (pedig most lájtosabb az ovi: alig vannak, nincs kötelező program, csak játék). 
Árminnak éjjel megint magas láza volt, és már nem szimpatikusak neki a szirupok se, de aztán valahogy almalében megitta egy részét. De legalább nem hányta ki, azt Ádi szokta. 
Megyek, a kicsi elaludt, sok a restanciám.

Kép
Kép
 
 


Irina!
Szegény Ármin! :( Remélem azért lassan túllesztek rajta! Jobbulást neki! Emlékszem a mienket is nagyon megviselte a 2 évvel ezelőtti bárányhimlő. Volt hányás, hasmenés, láz. Úgy lefogytak szegénykék....
Ádit meg lehet, hogy már unja az ovit nem? Barátai járnak még? A mieink csak azért nem akartak menni a végén, mert ebéd után aludni kellett. Egyszerűen minden bajuk volt már tőle.

Vindo!
Rugó nagyon helyes fiúcska! :) És tök jó a széke!
Nálunk sem lesz még iróasztaluk, az étkező lesz befogva tanulni - ha kell...
Jobbulást neked! Otthon jó volt azért?

Maggie!
Dávid nagyon ügyes! Mikor derül ki, hova vették fel?
Igen, hihetetlen, hogy már diákigazolványuk is lesz!
Térdedre gyógytornász javasolt gyakorlatokat? A javult tőle, akkor rá kellene szánnod az időt!!

Most tervezünk egy kis bicajozást, de Apukát elnyelte a munka. Valamit gyorsan meg akart csinálni, de az az érzésem, hogy nem jött össze. Szerencsére a gyerekek belemelegedtek a legozásba, én meg addig megcsináltam a paprikáskrumlit...

Kép
 
 


Hahó.
Ma egész nap Rugóval nyomom, és még nem sikerült a gép elé leülnöm huzamosabb ideig.
Itt semmi újság, kivéve, hogy a kávéfőző vízköves lett, és azt tisztogattuk.
Sokat házimunkáztunk, volt kreatívkodás is (só-liszt-gyurma angry birds-öt készítettünk, majd kisütöttük).
Röviden ennyi.

Árminnak jobbulást!

Otthon - hát, én már inkább a saját házamban szeretem tölteni a hétvégéket. Egyre inkább

Éljen a gyors paprikáskrumpli:)

Kép
 


Hahó!

Gica, köszönöm! 
Igen, már emlékszem, milyen nehezen bírták Zsuzsuék a bárányhimlőt, írtál akkor róla, szegénykéim. A hányás-hasmenés is kemény lehetett a láz és a kiütések mellett -- én rettegek az agyvelőgyulladástól (nem tudom, miért, ez ilyen extra parám, nyilván mindenki fél tőle, de én ettől folyton, talán mert sokszor volt Ádinál feltáratlan okú láz). Na annak egyik tünete a hányás. 
Oviunás: igen, az is benne lehet, de ami nekem gyanús, hogy sosem fájdította a fejét a bárányhimlő előtt. Gyanús egybeesés. Ma is fájt neki icipicit, mondta a telefonban, holott a nagymamáéknál volt, ami pihenésileg a non plus ultra neki. Szerencsére nem fogyott, végig jó étvágya volt. De azért bennem van a félsz.

Vindo, köszi!
Nekem az ilyenfajta kreatív énem szerintem meghalt. Semmi, ami még több pluszmunkával jár, mint amennyit a gyerekek és a háztartás így is előállítanak. 

Ja, hát a munkához érdemben én havi egyszer jutok kb. hozzá...


Ma már jobban van Ármin, igazából tegnap is elég okés volt, láza kb. 1,5 napja nincs már, de azért nyugtalanul alszik még. A láz miatt tegnap nem tudtam kivinni, 8 órán át sétáltunk a lakásban a konyha-előszoba kettősben (ezt akarta csinálni), hát idegileg megroggyantam kicsit a végére. Ma már szabályosan kirobbantunk a babakocsival az utcára levegőzni.

Kép
Kép
 
 


Mindjárt teszek fel egy képet a kis pöttyösről amoda.

Kép
Kép
 
 


Kreatív én halála

Szegény kis pöttyös Ármin.

Ma nálunk a nagy esemény az volt, hogy elsétáltunk egy lángosért, majd hűtőt is takarítottunk. Beszéltem Rugó szerelmének az édesanyjával is, elhozhatjuk a kislányt a hétvégén pár órára. Rugó egy nagy rakás só-liszt-gyurmát készített neki (szívecskés, autós stb.).

Amúgy az udvaron lógunk sokat.

Holnap viszont munkanap, és Rugót is viszem.
Hazafelé sziklakerti növényeket veszünk, és a kerti tó környékét felturbózzuk a terv szerint.
Hétvégén, lehet, kifestünk egy szobát is.
Most viszont G. meg R. kimentek kerti bunkert építeni, én meg elosonok futni.

Kép
 


Halihó!

Már napok óta szeretnék jönni, de nem megy. Pedig nem volt nagy dolog: háznézés, elromlott mosógép, udvari főzés, stb. 

Jaj, nagyon szomorú, hogy Árminnak ilyen nehéz most. De Ádi fejfájása sem semmi. Ilyen kicsiknél még nem is nagyon hallottam ilyenről.  Remélhetőleg gyorsan rendbe is jön majd mind a két gyerek. 

Gica, a térdemre egy orthopédus mondott egy gyakorlatot, (guggolás) meg Dávid mutogatta meg a rehab. gyakorlatait. Utána meg a youtube-on kerestem videókat, azokra tornáztam. Most megint elkezdtem, mert visszatért a fájdalom. Amíg tornáztam, addig észre sem vettem, hogy van térdem. 

Igazából az van, hogy a combizmomat kell erősítenem, hogy segítsen a térdízületnek. Nagyon konyhanyelven így tudnám elmagyarázni. Igazából nem tart ez sokáig, alig 15 perc az egész. 


 
 


Hajrá, Maggie
Dávid nagyon profi

Itt annyi történt este, hogy Rugó elkezdte fájlalni a fülét. Bekötöttem neki éjszakára, meg kapott fájdalomcsillapítót.

Épp most kezdett el esni az eső.

Kép
 


Sziasztok!

Vindo, jobbulást Rugónak! Jól telt az éjszaka?
jó kis programjaitok vannak! :-) itt is lehűlt az idő, de holnaptól kánikulát mond. Akkor már inkább ez. 
Én várom, h a doki majd áldását adja arra, hogy a gyerek nem fertőz. De az még minimum pár nap, ha nem több. Addig marad az utcán sétálgatás, játszótérre-boltba nem mehetünk.

Maggie, köszi, hát elég idegesítő is ez a fejfájás. Majd meglátjuk, múlik-e, ha nem, kivizsgáltatjuk.
Jobbulást a térdednek! Dávid  
Szerintem az idő is kihozza, nekem van, hogy félévekig nem fájnak a térdízületeim (16 éves korom óta fájnak, időnként nagyon), a napokban újrakezdték. 

A kicsi nyugtalanul alszik továbbra is, így nem tudunk semmit esténként csinálni, én legalábbis nem, mert folyton keres. 
Én is megnéztem korábban a Grand Budapest Hotelt, nekem nagyon tetszett, kissé (az amelie-s) Jeunet munkáira is emlékeztetett. Az azért szuper jelenet, amikor Brody az obszcén Schiele-festményt szétveri a szobron. És a színészparádé! Asszem, a legtöbb kedvenc férfiszínészem benne volt (Fiennes, Law, Goldblum, Brody, Murray). 

Kép
Kép
 
 


Jó reggelt

Már nem fájlalja a fülét, csak este fájlalta szerencsére.
Tegnap a sziklakertet szedtük rendbe.
Ma reggel felhívtam pár számot, és megtaláltam az angol tanáromat Jövő hét pénteken kezdek.

Irina, hogy vagytok?

Rugó még most ébredezik

Kép
 


Hahó!

Vindo, örülök, h Rugó jól van!
Köszi, Ármin már egész jól, szépen gyógyulnak a sebei, bár elég fáradékony, most napi 2-szer alszik és már elég korán elálmosodik a reggeli ébredés után és este is. Nemsokára megyünk a dokihoz, megkérdem, mikortól nem fertőz, hogy legalább egy boltba bemehessünk. S. este ér haza, utána már elég nehéz vásárolni, ügyeket intézni. 
Itt már nagyon jó idő van, nekem mondjuk a kánikula ugyan nem hiányzott. 

Maggie, térded hogy van?

Vasalnom kell.

Kép
Kép
 
 


Itt is kezd melegedni, már 33 fok van napon.
Meleget mond most pár napig, az biztos.

Ádinak fáj még a feje?

Vasalás - áááá

Kép
 


Igen, fáj még neki sajnos. Kiderítjük, mitől. Több ötletem van, de erről nem szívesen írnék.

A vicc az, h én szeretek vasalni, az egyetlen háztartási munka, amit tényleg szeretek. Csak az egyetlen olyan is, ami minden kár nélkül elhagyható. Bár a portörlés-porszívózás lenne ilyen.

Kép
Kép
 
 


Ja, el is hagytam már régen
Vagyis ha dolgozunk, a kényesebb rucikat kivasalom reggel, míg a többiek alszanak, de olyat, hogy ágynemű, konyharuha, itthoni póló, nadrág stb., azt már nem.

Hősként felkeltem reggel, és dolgozni fogok

Ma hozzuk Rugó szerelmét

Kép
 


Szegény Ádi.

Kép
 


Halihó!

Olyan álmos vagyok... , pedig hosszú lesz ez a nap, de nagy az izgalom, félve írom le, de talán sínen vagyunk a házeladásvásárlás projektben.  Ha minden és mindenki úgy akarja. 

Konkrétumot majd később, ha már legalább 98 % lesz minden. 

Irinám, Nektek aztán kijutott most, de akkor legalább a nyár további része simán menjen!
Köszön kérdésed, tornázgatok, így rendben van a térdem, csak a combomban van izomláz. No meg a pocakomban.

Vindokám, édes ez a románc. Mondjuk megéri a plusz gyerek, akkor Neked van több időd. 
Miért tanulsz angolt?
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: