Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

28 hetes kismama vagyok és sajnos gasztritiszem (gyomorgyulladás) van, amit néhány napja diagnosztizáltak. Az első trimeszteres émelygés soha nem szűnt meg, hanem a 20. hét körül átment gyomorfájásba, hányingerbe és gyomorégésbe. A 23. héten kerestem fel először egy gasztroenterológust egy magánkórházban (!), aki egy barátias beszélgetés keretében gyakorlatilag elküldött egy „hajrá”-val. Ezt követően a 27. héten már tűrhetetlen lett a helyzet, enni és inni is alig tudtam és felkerestem a nőgyógyászom majd ismét gasztroenterológust, most egy másikat, ugyanott. Ő sem igazán vett komolyan, ellátott tanácsokkal, hogy mit ne egyek és kilátásba helyezett Quamatelt, amit én el is kezdtem szedni. Emellett két nap múlva annyira agonizáltam, hogy be kellett mennem a kórházba, ahol egy napos totojázás és pszichiátriai konzíliumot követően hajlandóak voltak megtükrözni a gyomrom és megtalálták a gyulladást. Az volt a gáz, hogy mivel van pszichés alapbetegségem, teljesen arra kenték a gyomorfájást, miközben már hetek óta majd megőrültem. 4 napot megfigyelés alatt tartottak, szedem a quamatelt és szigorú diétán vagyok, valamint Salvus vizet kell innom. Azóta a fájás elmúlt, megmaradt az erős émelygés de néha nagyon felcsap a sav és rettegek, hogy mikor tér vissza a fájdalom. Róka fogta csuka persze, mert minél inkább szorongok, annál jobban termelődik a sav. Szedek savlekötőket is (pl. Rennie) de nagyon félek, hogy megint tarthatatlanná válik a helyzet.
Pszichésen nagyon kibuktam, pánikrohamaim vannak és nagyon kétségbe vagyok esve.
Tudnátok esetleg Budapesten javasolni egy olyan gasztroenterológust, aki hajlandó kismamákkal foglalkozni érdemben? Kérnék tőle konzíliumot, mert a mostaniban teljesen elbizonytalanodtam.

Előre is köszönöm a segítségeteket!

Egy elkeseredett kismama.
aprilbea
Budaörs
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

cron