Új privát üzeneted érkezett!

Köszi csajok a dicsiket :) Szerintem is nagyon ügyes, és mákos vagyok, hogy ennyi mindent meg tud nekünk csinálni.
Párom meglepetésként elő is fizetett neki a gyerekburdára, minden hátsó szándék nélkül :wink:

Timci, a rózsaszínért én sem vagyok oda, nekünk is inkább lettek volna fehér, krémszinű vagy sárga ruhák, ha kislányunk lett volna. (a kékkel is hasonlóképp vagyok)
Pont a Metro mellett lakunk, és vasárnap át is sétáltunk egy kis friss halért - imádom ott a halpultot :) - de eszembe sem jutott, h ott is lehetnek ilyen dolgok.
Majd hétévégén lehet átmegyek körülnézni - de akkor már kapásból nagyobb méretet nézek majd.

Nah, az overállt is felirtam a listára. :)
A -10 fok nem hangzik túl jól...

Szombaton lesz nálunk bababörze, elemgyek körülnézni, sztetek 56-os vagy 62-es overált nézzek?
Elég nagy babára számitunk (ha párom családját nézem, a párom majdnem 5 kiloval született vákummal - aminek a nyomát a mai napig a fején viseli -, anyukája pedig 5300-al).
Szóval csak pár darab 56-os ruhát tervezek beszerezni: 3-4 body, 3-4 rugi, és inkább majd nagyobbakat veszek még azt hiszem.

Bazsa: akkor ma jó kis napod volt, kellenek is néha az ilyen csavargós/ vásárolgatós délutánok :)

A terhesúszás is biztos nagyon szuper, én víz alatt - meg amugy is - kb 10 percig birom levegő nélkül.. Nem túl jó teljesitmény, márciusig azt hiszem valahogy nekem is javitanom kéne a technikámon. Talán ez a tanfolyam segit majd.
Csak ajánlani tudom a szülésfelkészitőt, pl: én alapból nagyon derékfájós vagyok, és tegnap csináltunk pár gyakorlatot erre is, és estére egyáltalán nem fájt annyira, mint szokott
+ majd lesz szülés vetités, nah ezt mondjuk nem várom, de hát jobb túlesni rajta :) meg az előadsáok is érdekesnek igérkeznek. A végén már csecsemőápolás is a témák közt lesz.
A videózásra + a szülőszoba látogatásra jöhetnek az apukák is.

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
 
 


jucus-én sem gondoltam volna, hogy a METROBA van szopis melltartó, de nekünk jár az újságuk,mivel volt bababoltunk és abba láttam, hogy Akciós.Meg en kérdezd mennyi,mert nem tudom...és azt sem, hogy nálatok is van-e, vagy volt-e?De azért nézd meg.A Zsejke rugija 62-es.Én nem vennék kisebbet mert baromi gyorsan nőnek és azért szeretném, ha ez az overál addig lenne jó neki,amíg szükség van rá.Míg fel nem melegszik az idő.és szerintem jó is lesz addig.

Majd biztosan készít még sok szép dolgot nektek, az újságból is.Nem gondolkodott el egy kis bolton?Netten készítenétek neki egy weboldalt,ahova felpakolná a cuccokat és eladná.Facebook-on meg reklámozni.szerintem nagy kereset lenne rá, ha árában adja.Mert nagyon ízlésesen csinálja.Mi is mindig meg kell álljunk a halpultnál, mert Atticy imádja nézegetni a homárokat és a halakat.A hal nagyon egészséges egyél jó sokat. :wink: Én is mennék a börzére, de nekünk peluson és popsitörlőn kívül már tényleg megvan minden...Főleg most a tegnapi nagy ruhacsomaggal...Én a világoskéket mai napig imádom.Atticynak sok világoskék rucija volt,és azokat is ráadom majd Zsejkére,ha ki nem növi addig őket.Annyi ruhája van,hogy örülök, ha mindeniket legalább 1x fel fogom tudni adni rá, hála a csajoknak és anyumnak.Ne tankolj fel túl sok kicsi méretű ruhából,mert nagyon hamar fog nőni a picur.

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Húúúúú ....rengeteget írtatok!

A zárt topicot én is támogatom, oda talán tennék fel pocakfotót is. :)

Jucus,
nem lehet az anyósodnál rendelni? Nagyon -nagyon szépeket varr.
Szoptatós melltartót szerintem azért is kell venni, mivel gyakran előfordul, hogy csöpög a tej. És akkor bele lehet tenni egy melltartóbetétet, ami felfogja, hogy ne ázzon át a ruhád.
Nekem már attól elkezdett folyni, ha csak a babámra gondoltam.

Amúgy fejőt egyikőtök sem tervez venni? Hasznos dolog az is, főleg, ha begyullad a cici. Na, az nagyon fájdalmas dolog. :(
Nekem Avent Isis volt, azt hiszem most is azt veszek. De lehet, hogy elektromosat, mivel inhüvelygyulladást kaptam a sok a fejéstől. Komolyan!! :)

Dincus,
persze, hogy nem a légzésfigyelő működtetésére gondoltam a tanfolyammal. :D
Mérnök vagyok, azzal talán még elboldogulok. Hanem az újraélesztésire. Biztos, hogy nem lesz rá szükség, de ha egyszer mégis, akkor legalább tudum, hogy mit kell tenni. Engem megnyugtatna. Meg hasznos lehet később is, amikor mindent begyűrnek a szájukba. Két gyereknél már nehezebb arra figyelni, hogy minden apró lenyelhető darabka el legyen pakolva, mert a nagy előlhagyja.
Ha gondolod, mehetünk együtt.
Nagyon klassz az új vonalzód!!!

Timci,
gyönyörűek a ruhácskák!!!!! Fura a színük, a formájuk, mert nem ehhez vagyok szokva, de hamar meg fogom szokni!!! :D :D
A rózsaszín pöttyöset és a piros pöttyöset hol vetted? Ilyen nekem is kell. Imádom a rock&rollt, főleg Elvis Presley-t. Ezeket a ruhákat az én kislányomnak találták ki!!!
A rózsaszínnel úgy vagyok, hogy nem akarok mindenből ilyet. Nem akarok tiszta rózsaszín leánykát. De! Az ismerőseim is ezt mondták és mára még a kislányok bugyija is rózsaszín. :)
Állítólag ovis korukra nem hajlandóak más színűben járni, de erről nincs tapasztalatom.


Dadomi,
üdv közöttünk!! Gratula a 3 fiúhoz!!! Úgy látszik, hogy Apa csak egyfélét tud!! :D
Az én fiaim között is ennyi a korkülönbség, csak ők 11 és 8 évesek. Most másodikos a nagyobbik?

Bazsa,
Te magyar vagy német állampolgár vagy? Azért kérdezem, mert ha nem jön majd magától a kistesó, haza is jöhetnél lombikra. Nem kéne az 1500 Eurót( jól emlékszem?) kifizetned. Itthon 5 próbálkozás ingyenes. Viszont a gyógyszer nem, de még így is jóval olcsóbban kijönne. De lehet, hogy a dupla méhed ellenére spontán is sikerül, most, hogy nincs az a lelki teher rajtad, mint eddig.
Vigyázz, meg ne fázz uszoda után a hidegben!!! Irigyellek ám, mivel én is nagyon szeretek úszni, de minden fertőzést beszedek. Így sajnos nem mehetek.
Olyan rossz kondiban vagyok, hogy magam is megíjedek. Még sétálni sem tudok sokat, mert azonnal keményedni kezd a hasam. A 2. terhességemnél már a 25. héten megrövidült és kinyílt egy ujjnyira a méhszáj. De kihúztuk 38 hétig szerencsére. Ezt most szeretném elkerülni.
Lemegyek az autómig, addigra már keményedik is. 800 g Mg a napi adagom pillanatnyilag. Hogy lesz erőm szülni??????? Nem tudom.

Vajaskalács, Babci hol vagytok? Babci szépítkezel? Mindjárt itt a párod!!!!!

Én még sehogysem állok a gyerekholmikkal. A babakocsin kívül nincs meg semmi. Én is szét aggódom magam miatta, (Dincus, az én férjem is megőrül tőle :D )de csak az év végi prémium után fogunk tudni bevásárolni. Ha lesz..., ki tudja ebben a mai hülye világban.
Rezgős pihenőszéket mindenképpen akarok venni. Nektek van?

Meg hát a nagyfiúknak nagyobbak az igényei is a karácsonyi ajándékot illetően. XBoxot szeretnének.
A nagyobbik fiamat tavaly világosítottam fel arról, hogy nincs Mikulás meg Jézuska. 2 napig sírt, eléggé megrázta. De már muszály volt, mivel a suliban már mindenféléket mondtak neki.
Voltunk Nagykarácsonyban a Mikulás házánál és ott van egy nagyon jó Mikulás. Igazi szakállal, házzal, szarvasokkal... nagyon jó!!! Bence rörtön megkérdezte, hogy hogy jön be a zárt ablakon és rakja le a csomagot. Erre a Mikulás: Ha elmondanám, akkor a betörők meg minden rossz ember be tudna jönni és ellopnák a játékjaidat.
Másnap az iskolában nagy boldogan mesélte, hogy találkozott a Mikulással, és egy pár igen felvilágosult társa nagyon kiröhögte. Ezek után kénytelen voltam elmondani az igazat. De letetettem vele a nagyesküt, hogy Bálintkának nem árulja el. Szerencsére tartja a száját.

Bea

KépKép

KépKép

KépKép
bea720818
Budapest
 
 

 
 

bea,
én német állampolgár vagyok (anyukám német), de ennek nincs jelentösége. az otthon lombik sajnos nem müködik. ennek már anno utánanéztem. itt van betegbiztosításom, otthon nincs. ha lenne otthon,akkor semmi akadálya nem lenne,viszont nem feltétlenül éri meg. 1. otthon fizetni kell a gyógyszereket,ami nem olcsó. 2. az utazás sem lenne kevés 3. addig dolgozni sem tudok,míg ott vagyok. föleg így,h már lesz egy gyerek,így még nehezebben kivitelezhetö.
na mindegy én kiszámoltam anno,h a gyógyszerek meg az utazás annyiba lett volna,h nem éri meg.
Vendég
 


bea-nem vettem a piros ruhácskát, hanem kaptam.A pöttyös rugit meg a TESCO-ba vettem. :wink:
Én vettem egy kézi és egy automata Medella mellszívót.Atticynál nem kellett,mert mindet kiszívta.Viszont azért próbáltam az Aventet és nekem nem volt jó.Nem szívott semmit.A Medella meg passzol a mellemre.Szóval nem mind1, hogy milyen mellszívót veszel...ez is mell függő.Csak hát nem engedik kipróbálni,vásárlás előtt, nekem szerencsém volt,mert még a barátnőm adta kölcsön az övét, hogy kipróbáljam.
Nekem is furik a rucik, főleg a rózsaszínek Atticy rucijai után....de kezdek belejönni és megszokni a dolgot.Nekünk nincs rezgős pihiszékünk, van helyette a bölcső hinta. :wink:

Tényleg...majd nekem is el kell mondani Atticy-nak, hogy nincs Angyal meg Mikulás.Ez annyira szörnyű...De hála ez még odébb van.Remélem nem fog érte rám haragudni.... :roll:

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


...és tadammmmmm, csak most, csak nektek. Itt vagyunk.

Kép :D
emi79
Dömsöd
 
 


Sziasztok!!

Eladnék egy 62-es pihe-puha inkább tavaszi overált Kisfiúnak(c&a-ba vásárolt) 1000 ft,nagyon szép állapotva

És egy teljesen bontatlan DIANATAL krémet.

Köszi.

További szép napot mindenkinek.

L.
 


Többiek is bátran, bátran a fotókkal, hiszen mindenki csini kismama!!! :D
emi79
Dömsöd
 
 


emi,
ami késik nem múlik :-) csini kis picike pocó :-)

bea,
azt el is felejtettem írni,h nagyon jót mosolyogtam a télapós sztorin... aranyos lehetett szegény.... én nem tudom eldönteni,hogy jó e ha az elejétöl fogva tudják az igazságot vagy nem... tulajdonképpen miért hazudunk a gyerekeknek? én inkább ettöl tartok...

mellszívó gépet nálunk lehet a gyógyszertárban kölcsönözni ingyen. illetve amit a mellre raksz azt kell csak megvenned. valamennyi kauciót kell letenni,amit visszakapsz ugye,ha épségben visszaviszed.
Vendég
 


emi- hát nem mondom jó csini kismami vagy.Irigyellek.Nekem is kellenek ilyen jó kis vékony combikák. :wink: És a pocak is ahhoz képest , hogy vékony vagy, szép formás. :wink: Örülök, hogy végre megmutattad nekünk is!

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Beindultunk, ez szuper! :D

Bazsa, Timci, ez tényleg így van: én sem erőltettem Emmának soha a rózsaszínt, bár tény hogy a legtöbb cucc, amit kapni lehet, eleve az... valahogy ez alapból jön, hogy az lesz a kedvenc szín...
Az oviban is az a tuti, ami rózsaszín, sőt még csillog is lehetőleg! :D
A múltkor ezért képes volt leszedni a sapijáról a díszeket, na azért kapott tőlem...
Én is azért hagyom ki az úszást, amiért Bea, én is hajlamos vagyok a fertőzésekre, csoda, hogy eddig nem volt panaszom.
De jó, én is szeretnék ilyen shoppingolós napot tartani! :lol:
Jucus! Ezen nagyon jót mosolyogtam, hogy előfizetett neki a burdára... :lol: Szerintem is nyugodtan vehetsz 62-est, azzal ki is húzzátok a telet, ha rossz idő lesz még akkor...főleg ilyen családi kondíciókkal, nem is nagyon kell az 56-os! :D
Bea! Már csak a pocakfotódért is megéri a zárt topik! :lol:
Igen, a melltartóbetétet már én is akartam írni. Emivel eldobhatót használtam, most gondolkodom a moshatón. Szerintetek melyiket kéne? :roll:
Utána már rájöttem, hogy elég hülye volt a kérdés, csak elfelejtettem kitörölni. :oops:
Én benne vagyok a tanfolyamban, menjünk együtt! :D Mikor, mennyiért vagy ez ingyenes? Nem is tudom, hogy írtad-e, most nem lapozok vissza. A Madarászt sajna jól ismerem, oda járunk Emivel.
Én is hintában gondolkodom, olyasmiben, ami Timcinek van. :D Sokat gondolkodtam rajta, igazából én altatni nem akarom benne (nehogy megszokja), csak lekötni arra a pár percre, amíg a konyhát elrendezem mondjuk. A rezgős székek, amiket néztem jók abból a szempontból, hogy tovább használhatóak, van ami akár 3 éves korig is, de úgy vagyok vele, hogy a legfontosabb tényleg az első 6 hónapban (a hinták ált. addig jók, 9 kg-ig), mert akkor nehéz elszórakoztatni, utána már kinyílik a világ. :D
Hát igen, ekkora fiúknak már vannak igényei... :lol:
Ó ez a Mikulássztori...én emlékszem kis koromból, hát már iskolás voltam, és talán tudtam is már hogy nincs. De kinéztem a szoba ablakából, és láttam a Mikulást sétálni az ablakok alatt (a szomszéd rendelt maguknak), utána mégis hittem benne még pár évig. :D
De ez olyan nehéz, ahogy Bazsa is írta, én is hajlok arra, hogy minél kevesebb dolgokban hazudni a gyereknek. Viszont ezt nem érzem annak, kell egy kis varázslat, amiben higgyenek, ez hozzátartozik a gyerekkorhoz. :D
Mellszívóból nekem avent kézim van (az az izis, nem is tudom), nekem is hasonló tüneteim voltak, mint neked, már fizikailag nem tudtam tovább fejni. :D Szerettem igazából, bár lehet nem ártana egy elektromos, lehet hogy jobb lenne, csak drága ahhoz hogy kipróbáljam. Étkezések után mindig fejtem, mert így állítólag több lesz, de egy idő után nekem úgy tűnt hogy kevesebb... majd most is kitapasztalom. De szerencsére nem volt gyulladás.
Emi! Nagyon szépek vagytok, jó végre látni benneteket! :D

Na végre meglesznek a karácsonyi ajándékok, asztali éves naptárt kap mindenki a saját képeinkkel, most 350 ft darabja, és holnap még ingyen ki is szállítják! :D
http://www.gaffi.hu/fenykepes_naptarak

 
 
 
 
 


Köszi a vonidicséreteket mindenkinek, de igazából csak a háttérszín változott meg pirosra, mert a bloghoz most az megy legjobban, és ugye automatikusan vált itt is. :D

 
 
 
 
 


Timci, persze, nem biztos, h itt van a Metroban, majd körülnézek, de most eldönöttem, h amig meg nem születik, nem is veszek, mert nem tudom tényleg hogy fogok átalakulni.
Ok, 62-esekben és nagyobbakban gondolkodom inkább, végülis tényleg nem valószínű h túl sokáig húznánk 56-ban.
Anyósom csak hobbiszinten varrogat, eddig csak magának, most hogy jön az unoka persze neki is :)
Igaz, h már nyugdíjasok, de elég aktív tarsasági életet élnek, szóval ez még belefér az idejébe.

A halat és egyéb tengeri herkentyűket nagyon imádjuk, tavaly felfedeztük, h Sopronban van egy japán étterem, ugy 2 havonta el is látogatunk hozzájuk :)
All you can eat, szóval végigesszük a finomságokat. Most persze a szusit én kihagyom a nyers hal miatt.

Bea, mi már kinéztünk egy philips avent elektromos fejőt, de addig nem akarom megvenni, amig nem tuti, h lesz-e egyáltalán tejem. Mégsem 2 fillér, és ha kell majd, a párom 10 perc alatt meghozza.
Amugy én is mérnök vagyok :)

Emi, nagyon csini vagy :)

Dincus, nagyon jó ötlet ez a fényképes naptár. A hugomék is ilyet adtak tavaly karácsonyra az ikrekről mindenkinek, csak ők a fali lapozós változatot. (a dm-ben, rossmannban azok olcsóbbak)

Elektromos hintát én is szerettem volna, de be kellett látnom, h 40 nm-en bizony nem sok minden fér el :(
Ezért választottunk olyan etetőszéket, amit át lehet alakitani pihenőszék / hintává.

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
 
 


No Lányok, elkészült a zárt topik, fel is vettelek Benneteket.
A Társalgóban találjátok legeslegalul. :lol:

 
 
 
 
 


Akkor a történetemet ott elolvashatjátok.Igen mozgalmas napra ébredtünk ma reggel...Gyertek a zártba!!!Juj de jó!!!!

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Szuper, akkor működik a dolog!

Akkor mindenki odaírjon, jó? :lol:

Ezután csatlakozni kívánóknak pedig:

Elvonultunk itt a babaneten egy zárt topikba, ha szeretnél csatlakozni, küldj egy privát üzenetet, és felveszlek!

 
 
 
 
 


...
 
 


Sziasztok!

Biztosan nem emlékeztek már rám, de azért szeretnék nektek nagyon boldog karácsonyt és könnyű szülésekben, egészséges babákban gazdag, boldog új évet kívánni! :)

Kép

Üdv,

Zita és
KépKép
Kép
zsz
Szeged
 
 


Emlékszem Rátok Zita, nagyon boldog karácsonyt Nektek is!

Ha szeretnél csatlakozni a zárt csoporthoz, írj nekem egy privát üzenetet, és felveszlek! Örömmel látunk ott!!!! :D

 
 
 
 
 


Szia Zita!

Gyere a zártba!Köszönjük így utólag is.Jó lenne hallani rólatok is valamit!

Puszi

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok!

Tudom zartban vagytok, de hatha valaki ezt elolvassa kozuletek.
Megszuletett ma Bazsanak a kislanya!!
Sok boldogsagot, sok tejcsit, es jo egeszseget!!

Kép
Kép
gyorgyi1
Gyöngyös
 
 


Köszi, hű a mindenit! Viszem a hírt! :)

 
 
 
 
 


Köszi, hű a mindenit! Viszem a hírt! :)

 
 
 
 
 


Ujabb hir!
Megkellett csaszarozni, mert felment a vernyomasa, es 2450grammal, es 48centivel megszuletett Reka baba!!
Jol vannak!
Ezt most tudtam meg a ferjetol, irta a skypon nekunk!

Sziasztok!
Gyorgyi

Kép
Kép
gyorgyi1
Gyöngyös
 
 


De örülök, hogy jól vannak! :D
Továbbítsd kérlek jó kívánságainkat! :D
Várjuk majd, hogy jelentkezzen, amint tud, de tőled is boldogan fogadjuk a hírmorzsákat! :D
Sok puszi nekik! :D

 
 
 
 
 


Rendben van megirtam a Ferjenek !!\Ha valamit tudok roluk, majd irok meg ide!!
Puszi!
Es mindenkinek kellemes babavarast!!

Gyorgyi

Kép
Kép
gyorgyi1
Gyöngyös
 
 


gyorgyi- nagyon aranyos vagy, hogy írtál! Köszönjük a hírt!

Szívből gratulálunk és nagyon örülök, hogy azért mindketten rendben vannak!Azért elég szépek a méretek.
Rengeteg türelmet,egészséget és tejcsikét kívánunk!!!És természetesen mihamarabbi felépülést!Már nagyon kíváncsiak vagyunk a Réka baba arcára.Ha majd tudsz csatolsz ide képet nekünk? :roll:

Köszönjük a jó kívánságaidat! :wink:


Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok!

Beszeltem Bazsaval telefonon, jol vannak, vartam a ferjetol a kepeket, hatha kuldd at skypon, de nagyon nem is latom hogy ott lenne.
Szerintem korhazban van benn naluk, vagy dolgozik.
Sokat nemtudtunk beszelni, mert epp latogatoik voltak.
Egyenlore ennyi, ha tudok valamit akkor irok nektek!!

Gyorgyi

Kép
Kép
gyorgyi1
Gyöngyös
 
 


Köszi Györgyi! :)

 
 
 
 
 


Sziasztok!

Sok szeretettel gratulálok azoknak akiknek már megszületett várva várt gyermeke és kitartást, gyors szülést mindenkinek akinek még pocaklakója van!

Nekem egy lassan 6 hónapos pici lánykám van és egy 4,5 éves nagy lánykám.

Csak jó tanács és javaslat az omega 3 szedése nem csak terhesség de szoptatás alatt. Én tapasztaltam a jó hatásait. nagy lánykám kiskanállal veszi be, a pici még szopcsi útján kapja, mert én is eszem, de lassan itt lesz az ideje hogy ő is "direktbe" kapja!
Csak ajánlani tudom..ha el is kap a nagy vmi felső légúti nyavalyát hamar 1-2 nap alatt túl van rajta enyhe tünetekkel,
sőt mindkét csemetém bárányhimlős lett és 4 nap alatt túl voltak rajta, addigra le is száradtak a pöttyök amik alig voltak és a 2. naptól már nem is jött ki újabb....jó az immunrendszerük de biztos vagyok benne hogy a jó minőségű tiszta omega 3 segített ebben.

egy fontos! meg kell nézni jól mit veszünk, mert az omega 3-ak 90%-a rossz, több éves avas olajból készül. Nézzétek a TOTOX értéket, mert az ad jó képet, nem a magas EPA,DHA érték...azt mesterségesen fel tudják "turbózni".
Nem reklámozni akarom ami én eszek...mert nekem attól nem lesz jobb ha többen veszik....csak segíteni szeretnék..korábban én is az olcsó magas értékekkel rendelkező olajat ettem, és folyton hányingerem, olaj szagom volt tőle és nem is éreztem semmi jó hatást...aztán rátaláltam erre....... friss norvég lazacolaj ..........de fontos és hasznos infok vannak a JÓ omega 3-akról az antalvali.com oldalon is. ahol leírjék mi a jó, mire kell figyelni!

KépKép
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: