Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Remélem hamarosan benépesedik ez a topik is, és végigizgulhatjuk az elkövetkezendő időszakot!

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Szia,

tegnap teszteltem pozitívat, kicsit meg is lepődtem, mert 12-én jött meg utoljára, viszont az ovus tesztjeim folyamatosan pozitívak voltak, így gondltam csinálok egy terhességit és szépen mutatta.

Nekünk is van már két gyerkőcünk, férjem nagyon reménykedik egy fiúban. Két hét múlva megyek dokihoz, kíváncsi vagyok mikorra mondja.

Kriszta
Kép

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!
Tegnapelőtt csináltam egy tesztet, pozitív lett!
Tegnap voltam dokinál, de még csak a petezsákot látta, 10mm-es!
Kaptam egy papírt, hogy részt vettem a vizsgálaton, és hogy 1 hét múlva ultrahang kontroll. Csak annyi a baj, hogy haza kell utaznom vidékre, és nem tudom mikor jövök vissza, sóval lehet 2-3 hét is!
Az lenne a kérdésem, hogy az baj, ha nem jelenek meg a vizsgálaton, vagyis ez kötelező? Mert anyósom valami olyat mondott, hogy amint fölvesznek a rendszerbe, hogy terhes vagyok, és nem jelenek meg a kötelező vizsgálatokon, akkor nem kapok majd Gyest, meg ilyenek.......
Első terhességem, nagyon örülünk a babának, de nem szeretnék fölöslegesen járni a dokihoz, mert mindig stresszelek előtte. És még azt sem tudta meg mondani, hogy hány hetes!!
Ja, és még egy nem mondta a doki, hogy elküld bárhova, kórházba, se terhes gondozásba!!!
Segítség!!!!! :(
melcsyke894
Szentendre
 
 

 
 

Szia Melcsyke,

először is gratulálok a babához. Szerintem ha nincs gond akkor nyugodtan mehetsz majd 2-3 hét múlva is a következő uh-ra. Az elején a baba méretéből könnyebben ki tudják számolni a szülés időpontját, valószínű ezért mondták, hogy a jövő héten uh. Mikor volt meg utoljára?
Én mindkét lányommal magán orvoshoz jártam terhesgondozásra és uh-ra, csak a kötelező uh-okra (12,18.,30,36 hét) mentem sztk-ba.
Az anyasági támogatás (egyszeri összeg) van 4 terhesgondozáson történő megjelenéshez kötve, de ez bőven meglesz a 9 hónap alatt. Egyébként a nőgyógyász ad egy igazolást a terhességről, azzal tudsz menni a védőnőhöz, aki kiállítja a kiskönyvet és elmondja, mikor hova kell menned.
Sztk-ban voltál vagy magán dokinál?

Kriszta
Kép

Kép

Kép
 
 


Sziasztok,
Kry07: teszteltel egy pozitivat es 12-en volt meg utoljara?? na most csak azert csodalkozom am, meg erdeklodom, mert nekem is akkor volt :)
Az ovuteszten nekem is voltak csikok, de egyik nap erosebb aztan halvanyabb, de nem is csinaltam tobbet.. mert gondoltam majd a kovetkezo a terhessegi lesz.. Akkor most hany hetes lehetsz? mikor kellene megjonnie? vagy mikor volt PÉ? Tuneteid vannak/ voltak ?

Bocsi a sok kerdesert :oops:
udv
Reni


Sziasztok!

Melcsyke: Gratulálok! :-) Kri jól írta, menj csak nyugodtan, nem maradsz le semmiről. Mikor volt az utolsó mensid?

Kri: neked is gratula, és drukk a kukachoz :wink:
Ilyen hamar lehet egy teszt pozitív? Először azt hittem, még szeptember 12. e volt a mensid, és most már nem vártál tovább, teszteltél, és pozitív. Aztán rájöttem, h fenét, ez egy nagyon gyorsan nyakon csípett eredmény :-)

Reginand:neked is gratulálok! Első baba?

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Reni,
szerintem nagyon korán volt peteérésem, olyan 17-e körul, mert a tesztek kb 2 hetes terhességet mutatnak, ebből visszaszámolva kb akkor történhetett. :lol:
Félidőben elkezdtem használni az ovu teszteket, de 25-e óta folyamatosan erős volt a második csík, így gondoltam csinálok egy hcg-t mert az ovu tesztek jósteszként is működnek. Max 2 napig lehetne pozitív. És a terhességi rögtön mutatta is.
Szerintem 4 hetes lehetek, csak nem 14 napom volt pe előtt, hanem csak kb 6.
Kép

Netty, a 3 baba is Z betűs lesz? Nálunk valószínű B.

Kriszta
Kép

Kép

Kép
 
 


Kriszta,
hat ez csodas! :)gratulalok :)
Nekem nem hiszem h. sikerult, teljesen mensis gorcseim vannak ill elotte amilyen szokott. 7.-re varom.
Igaz most kicsit meghajtottam magam a takaritassal..

Netty, meg nincs baba :) sajnos :( de majd jon ha akar.. de amugy az elso lenne.

Szep napot!


Kriszta: 3 B :wink: Mondjuk Bálint, Bence, Balázs, Bercel, Bendegúz, mindegy is, csak kukacos legyen. :wink:

Regi: ne aggódj, ezek a görcsök teljesen természetesek. Az érzés még hetekig megmarad, szurkálást érezhetsz a petefészkeid környékén, nyomást a hasad alján. Tompa fájdalmat az alhasadban. Amíg nem vérzel, hidd el nincs gond. Pihenj amennyit csak tudsz, ne hajtsd túl magad, és szerezz be Magne B6ot. Abból napi 3X2 a maximum, amit bevehetsz, ha úgy érzed fáj, kapd be nyugodtan, segíteni fog, görcsoldó. A doki is fogja majd javasolni - ha eljutsz hozzá - , a folsavval egyetemben. És nyugi, nem lesz baj!!!!!!

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Kriszta: milyen teszt mutatja a terhesség korát? Nekem is bizonytalan a teherbeesés dátuma, jó lenne ha meg lehetne saccolni. Vagy 11 vagy 16-a. Megmondod a nevét? Én is vennék :-)

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Netty,
clearblue a digitális terhességi teszt, de úgy tudom, csak az 5 hétig írja ki a terhesség korát.
De én nem használtam, csak a tesztcsíkot. Egyébként ezeket a csíkokat árulom a teszveszen, és egy kicsit utánanéztem a témának. Szóval csak én gondolom, hogy mikor eshettem teherbe abból, hogy 30-án már pozitív volt a tesztem. De majd a dokim 13-án kimondja a tutit. :lol:

Reni,
attól még lehet baba, hogy szurkál a hasad! Igaza van Nettynek.

Kriszta
Kép

Kép

Kép
 
 


Sziasztok,


halkan de én is bekopogok hozzátok. Holnap leszek 5 hetes... Volt némi rossz előéletem, így még egy ideig csak olvasgatlak majd titeket, de remélem most minden rendben lesz.:)

Mattes
mattes
Bp
 
 


Mattes!
Üdv itt :-) Remélem minden rendben lesz. Rémes lehet ez a bizonytalanság. Ez még akkor is fojtogatja az embert, ha nem történt előtte rossz dolog vele, nemhogy így.... szurkolok, h minden oké legyen.

Kriszta: én is akkor készülök menni dokihoz, akkor már tuti lesz szívverés is. De az még két hét, és én olyan kíváncsi vagyok :-) ....

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Köszi netty!:)

Ilyen csíkot, hogy kell alulra csinálni? Nagyon tetszik:)

Mattes
mattes
Bp
 
 


Mattes: kattints a vonalzóra, ott bejön egy oldal. Válaszd a Maternity pregnancy feliratot. Aztán a Days and weeks feliratot. Utána kiválaszthatod, h rövid vagy hosszú vonalzód legyen a Next gombbal. Utána a vonalzó mintáját választhatod ki. Aztán a nextel megint tovább. Majd válaszd ki, h mi jelölje az időt, majd next megint. Expect due date nél válaszd ki a szülés várható időpontját. A last menstruacio date-nél pedig az utolsó mensid első napját.
Az enter your personal text here felirat helyére írhatsz bármit; az lesz a vonalzó tetején a felirat majd,(pl nálam Kistesó) A zászlók alá megint csak írhatsz valamit (pl nálamZenta) az majd alul jelenik meg. A tallózásnál képet tölthetsz fel a pocakodról, vag y majd ultrahangképről, vagy amit csak akarsz. A színskálánál a vonalzó hátterének színét kell kiválasztani, majd ha ez mind kész van, akkor jobb oldalon megint csak next gomb. Ekkor megmutatja, h mit is gyártottál, és amennyiben tetszik, akkor a vonalzó alatti felíratok közül válaszd a UBBC cod-ot. Ekkor megjelenik egy hivatkozás, amit másolj ki és lépj be a babaneten a profilodba, és az aláírás mezőbe illeszd be. Mentsd el, és máris láthatod, h oda került a hozzászólásaid alá. Remélem tudtam segíteni :-)

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Mattes,
udv a csapatban! :lol:

Netty,
én is reménykedem a szívverésben. A dokimnak kedd délelőtt van a kismamás rendelése, a férjem viszont kéthete dolgozik kedden, így ha nem 13 akkor 27. Az viszont még olyan messze lenne.

Kriszta
Kép

Kép

Kép
 
 


Udv Mattes :) Minden jot!


Lassan jelentkeznie kell a tüneteknek is. Ki hogy áll vele?
:wink:

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Nálam még semmi, bár ma reggel a tejeskávé nem esett valami jól. De mondjuk én egyik csajjal sem hánytam szerencsére. Nálad? Dokihoz bejelentkeztél már?

Kriszta
Kép

Kép

Kép
 
 


Kriszta: még igazán semmi tünet, a mellem fáj, de nem elviselhetetlen. Pisilni többet járok, de még ez sem vészes.
Azt tervezem, h hétfőn rácsörgök, és akkor azon a héten kiderül h mikor ügyel a kórházban - reményeim szerint szerdán - és majd akkor bemegyek hozzá. Nem akarok most még a magánba menni, mert ott rosszabb felbontású a gépe. Itt pontosabban mér.
De olyan ólomlábakon jár az idő.....
Még el sem mondtuk a családnak...
Nálatok a gyerekek tudják már?
Mi a kiírásod dátuma?

Többiek????

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Netty,
az én dokim csak terhesgondozást vállal, szülést sajnos nem. Így nekem marad a magán. Viszont nagyon alapos doki, nagyon szerettem hozzá járni mindkettővel.
Pisilni én is gyakrabban járok, és ma sem volt finom a tejeskávém. :cry:
A csajok még nem tudják, mondjuk Betti még pici is hozzá, Briginek később szeretnénk elmondani, mert ő már elég nagy hogy kikotyogja. :lol: 12 hét előtt nem szeretném nagydobra verni, a család pedig - húgom kivételével - majd uh után tudja meg, ha minden rendben.
Zétény mikor tudja meg?

Kriszta
Kép

Kép

Kép
 
 


Zéti is csak a jövő héten, de akkor bukom azt a lehetőséget, ha a család a fa alatt kapjon egy uh képet.... Lehet várnom kellene mindenkivel Karácsonyig. Többet úgy sem lesz esélyem Karácsonyi ajándéknak ilyen ajándékot adni. Lehet most ki kéne várni.
Amúgy tök érdekes, h Zéti nem szúrta ki, csak azt kérdezte, h miért vettem elő megint a babás könyvet? Mondtam, h nosztalgiázom. Ma anyám volt itt, ő is meglátta, de őt is lepattintottam azzal, h most kaptam vissza. Zenta meg ugye nem érti, h miért nem akarom annyit cipelni mint eddig.... Egyedül a barátnőim tudják már :-D
Fáj a gyomrom, már napok óta. Ez lehet tünet? Eddig nem volt ilyen.
Ha eszem akkor azért, ha nem eszem akkor azért. Nem értem.

Hahó többiek?
Egyre többen kéne lennünk!!
Kivel mi van?

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Sziasztok,
velem semmi :( nem csalt az eloerzetem, ugyhogy ebbe a csoportba sem fogok tartozni, de majd lesz egy aug is ahova csak beferek mar :) Azert meg olvasgaatlak titeket, hogy haladtok :)

En is csinaltam ebben a ciklusban LH tesztet, nekem a 12. napon 22 en volt eros a csik, elotte halvanyan latszott csak. Ez utan pedig nem is neztem meg. Hol veszitek ezeket, mert a rossmannban draga..
R


Sziasztok! Csatlakoznék hozzátok ha lehet. Ma este (mivel nem bírtam kivárni a vasárnapot) csináltam egy tesztet és pozitív lett. Csak halkan merek örülni, mert 15 hónapja már volt egy missed ab. a 8. héten. Most remélem minden rendben lesz. Kép
 
 


Mattes! Akkor már ketten izgulunk. Bár nem öröm ez, de azért jó,hogy ebben is van kivel osztozni (ne értsd félre), de most akkor is minden rendben lesz, van :D
 
 


Reginand :nagyon sajnálom, de szívből kívánom, h te nyithasd az augusztusi topikot. Szorítok neked!!!

Segreta: üdv itt! Remélem minden rendben lesz. Lehet tudni ilyenkor, h mitől lett a miss ab? Első baba lenne? Érezted, h pozitív lesz a teszted, vagy csak ennyire kíváncsi voltál?

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Elviekben nem tudni, de szerintem és abból ami utána kiderült (IR, PCOS) kevés volt a progim. Igen első baba lesz, ha Ő is úgy akarja :D Azért teszteltem előbb, mert nagyon fájt a cicim és a főt ételt kezdtem nem jól tolerálni (épp úgy mint anno), na nem hánytam, csak nem esett jól, a szendvicsekkel semmi bajom :D
 
 


Jajj ez a Pcos betegség annyira borzasztó, és milyen sokan küszködnek vele. Húgomnak is van, ok, h még nem akar gyereket, de milyen igazságtalan a sorstól, h valakire szinte csak "ránéznek" és teherbe esik, más meg éveket küzd akár.

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Sziasztok,

Én megvagyok, csak még óvatosan....:)

Segreta: Oké izguljunk együtt, de én is nagyon bízom a sikerben!

nálunk csak egy baráti család tudja, ők is csak azért mert a férjem elpletykálta. komolyan mondom rosszabbak néha a csajoknál.:D

Tünetem semmi...ami gondolom nem baj, mert valahogy így volt mindig, hogy később jött egy két tünet, de az sem vészes.

Előéletemet tekintve mozgalmas. 2004-ben missed ab 9. héten.Sajnos minden előjel nélkül.Értem ez alatt azt, hogy nem volt vérzés és nem tudtam róla, csak uh-n derült ki, hogy nincs szívhang. :(

2005-ben megszületett a nagyfiam.:)

2012 karácsonyán dec. 22-én megszületett a kisebbik fiam. :)Ő most lesz egy éves.

Most augusztusban korai vetélés, :( szerencsére műtéti befejezés nélkül a szervezetem megoldotta egyedül kb az 5. héten.

Most szombaton leszek 6 hetes és jövő héten csütörtökön megyek dokihoz. Egyszer már voltam, hogy tudjam jó helyen van-e. Jó helyen van, de akkor még épphogy csak ott volt.:)

Szedek duphastont, sárgatestpótlásként 3x1-et.

Hát nagyvonalakban ennyi.

Szeretnék egy kislányt :D <3

M.
mattes
Bp
 
 


Sziasztok!
Szeretnék csatlakozni hozzátok! Pár napja teszteltem pozitívat, orvosnál még nem voltam, majd jövő héten.
Ha alszik Olivérem, akkor majd visszaolvasok, remélem hamar felveszem a ritmust :) !
puszi

Kép
Lilypie Maternity tickers
ninin
Dorog
 
 


Netty,
szerintem én nem fogom tudni karácsonyig kihúzni, Bettivel már 2 hónaposan elkezdett nőni a hasam. Gondolom most sem lesz másként. Még jó, hogy kabátos időszak van, így nem fogják kiszúrni. A családnak uh után elvileg mondjuk.

Reginand,
mikor kellene nem megjönnie?
Én árulok terhességi és ovulációs teszteket Vaterán és Teszveszen. Szoktál itt vásárolni? http://szepseg-egeszseg.teszvesz.hu/die ... 15873.html
Van fent több csomagban is, ha gondolod nézz rá. Jóval olcsóbb mint a gyógyszertárban.

Segreta, Ninin,
üdv!

Kriszta
Kép

Kép

Kép
 
 


Kriszta,
mar megjott :D tegnap epp, ugyhogy most arra varok h. elmuljon es jona kov. honap :)


Kriszta,
koszi, megneztem. nem szoktam vasarolni ott :(
de majd kitalalom, mert lehet van bakonycsernyen kapcsolatom... megoldhato akkor ugy is, hogy helyben fizetnek ?
Koszonom


Kriszta: hát nekem is kell majd álcázni, de úgy szeretném ezt megjátszani. Mindkettőnél hamar látszott, de nem is bő pulcsikat hordtam, így nem csoda. Most majd lehet h inkább melegítőzöm.

Ninin: üdv itt. Mesélj magadról! Tervezett baba? Gondolom most kislányt szeretnél?

Regi: nagyon szorítok, és őrizd meg ezt az optimizmust, mert ez az ami meghozza a sikert, hidd el!!!!

Mattes: Hogy vagy? Hogy hívják a fiúkat? Egy nappal jársz utánam :-D

Segreta: mi újság? minden oké? Tünetek sokasodnak?

Melcsíke: Remélem veled is minden oké. Lassan letelik a vidéki látogatás? Mikor mész vissza a dokihoz?

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Sziasztok!

Netty: mi elmondtuk Olivérnek rögtön, hogy baba van anya hasában, mert állandóan lóg rajtam, és elmagyaráztuk neki, hogy vigyázzon. ma majdnem lebuktatott minket a nagyszülők előtt, mert mondta, hogy "kisbaba", de szerencsére azt hitték, hogy magáról beszél. :) én sem voltam még orvosnál, mert az előző terhességel magánba jártam, és ott is a rosszabb felbontású gép van. úgyhogy még várok, de olyan nehéz! már jó lenne látni, hogy minden rendben van.

Segreta: nagyon szorítok, hogy minden rendben legyen, de hát miért ne lenne, nem igaz? ;)

Mattes: kislányra fel :) :) :)!!! most lesz egy éves a kisebbik! szuper, jól meg fogják egymást érteni :)!

Rólunk: tervezett volt a baba, nagyon szerettünk volna egy kistestvért Olivér mellé, de elég sokat váratott magára. igazából mindegy, hogy milyen nemű lesz, egészséges legyen (tudom, hogy ez közhelynek hangzik, de tényleg így van). szülés után egy évig nem tudtam arra gondolni, hogy legyen még egy gyerekünk, de ahogy betöltötte Olivér az 1-et, valahogy újra úrrá lett rajtam a "de jó lenne még egy gyerek" érzés ;)! tünetek tekintetében a mellfeszülés, fáradtság, és esténként egy kis émelygés került fel a listára.

Kép
Lilypie Maternity tickers
ninin
Dorog
 
 


Sziasztok! Tegnap volt az utolsó munkanapom (igyekszem nem elkiabálni). Ugyanis röntgenben dolgozom és ott a főnökség nem engedni ha baba van.Igy hétfőtől itthon tengetem a napjaim :) Tünteim nincsenek, a hasszurkálás ami eddig volt, most minimálisra csökkent. A cicimet érzem, de az sem vészes (ez néha meg is ijeszt, nehogy baj legyen). Tegnap levetettem egy vért is ott 330 Hcg lett ami a korának megfelelő szerintem, mert max. 2,5 hetes lehet (bár tudom a doki az utolsó mensi napot nézi, akkor 4). ma megyek Uh-ra, remélem kiderül, hogy jó helyen van és akkor holnap elkezdem szedni az utrogestant.
 
 


Segreta: utolsó munkanap!!!! szuper!!! akkor növesztgetheted szépen otthon a pocakodat! :) mi volt Uh-n?

Kép
Lilypie Maternity tickers
ninin
Dorog
 
 


Segreta: tényleg, mi volt az uh-n? Biztos nagy élmény volt :-) Mesélj!

Én az első gyerekemmel voltam otthon már az első naptól kezdve, másodjára dolgoztam majdnem a hetedik hónapig. Most megint itthon leszek :-D Végülis mindkettő nagyon jól telt, de ez lesz most a legstrapásabb :-D

Ninin: Én hiába mondom Zentának, h nem cipellek, annál inkább lóg rajtam. Jó a radarja, mert amióta kistesó úton van, a lefektetés is egyre nehezebb, követel maga mellé, vagy 5* ki kell emelnem a kiságyból, meg vissza. Nappal is egyfolytában a nyomomban van, és mindig a hasamra akar ülni :-D

Nekem is nagyon bedurrant a cicim, de legalább így jobban néz ki :-D
A hasszurkálás nekem is alábbhagyott, a pisilés még mindig gyakori. Remélem a napokban én is megláthatom a picikémet, már annyira várom.

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Sziasztok,
én is dolgoztam 7,5 hónapig Brigivel, azóta nem. Elvileg Betti után vissza szerettem volna menni dolgozni, de olyan bizonytalan, hogy visszavennének-e, így inkább most maradok még otthon. Elvégre én sem leszek fiatalabb. Tényleg tudja valaki, hogy mikor kell menni genetikai tanácsadásra? Ha így hívják. Mert már 35 leszek januárban.

Én is cipelem Bettit, pedig ő már 2 múlt. Nem egyszerű neki sem megmagyarázni, hogy most nem kellene. Remélem nem lesz gond belőle, Briginél is ugyanígy voltam.

Mostanában annyira kívánom a gyümölcsöt meg szendvicset zöldséggel.

Kriszta
Kép

Kép

Kép
 
 


Kriszta: a Genetikai tanácsadás az az amiért én 30 000et fizetek, mert nem vagyok még 35? Integrált teszt a neve, nem? Vagy a kettő teljesen más? Nem tudom. Mindenesetre jó kis költség lesz Karácsony előtt. :?

Érdekes, én nem kívánok még semmit, sőt, alig eszem... Ami nem akkora baj, ha nem akarok megint bálna lenni...

Arra nem emlékszem, h a folsav mellé kell a magne b6ot is szedni, vagy csak akkor, ha görcsölök?

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Sziasztok, Hello Netty :)
Csatlakoznék, bár még csak most maradt ki a mensesem, de tuti van ott valaki, érzem, így tesztet sem csináltam. Remélem "jó kis csapat" jön itt majd össze

Kép
kivancsika
Budapest
 
 


Sziasztok! A vasárnapi hasi Uh-n nem volt semmi (sajna ez várható volt, mert nagyon pici még). Tegnap este és ma viszont picit véreztem, így 13:00-re megyek hüvelyi Uh-ra. Szedem az Utrogestant is, remélem minden rendben lesz. Szorítsatok csajok :)
 
 


Kivancsika: üdv köztünk!!! :) mikorra tervezed a doki látogatást?

mikor Olivérrel voltam várandós, kb 6 hónapot dolgoztam, de kínszenvedés volt, mivel ülő munkát végzek, és folyamatosan nyomtuk egymást. Ezért az orvos az egyik vizsgálat után azt mondta, hogy itt az ideje eldöntenem, hogy szülni szeretnék-e, vagy dolgozni, mert a kettő együtt nem megy tovább. Mondanom sem kell, abban a pillanatban kiírattam magam, és a hátralévő időt itthon töltöttem. Pedig a terv az volt, hogy csak az utolsó 4 hétben maradok itthon.
Most még itthon vagyok két hétig, aztán megyek vissza dolgozni, Olivér tegnap kezdte a bölcsit. Most már nem tervezek, hogy meddig fogok dolgozni, amég Picuri engedi :wink:

Szép napot Mindenkinek, puszi

Kép
Lilypie Maternity tickers
ninin
Dorog
 
 


Kiváncsika: Szép jó napot :-D Örülök neked! (mi már ismerjük egymást a 2011 júliusi csapatból)

Segreta: Mesélj mi volt? Ugye minden oké? Hüvelyivel már látszott? Vérzés azóta? Mikor volt az utolsó mensi?

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Sziasztok! na megvolt a hüvelyi UH. 1,7 mm-es korai petezsáknak megfelelő képlet látszik :) Néha, néha 1 cseppnyi vérzés van, de remélem ez a beágyazódás jele. Szerintetek? Szedem az Utrogestant is, az talán megszünteti majd.
 
 


az utolsó mensim okt. 11-én volt. Az UH-os nő szerint is max. 2 hetes a kis bogyóka :)
 
 


Ninin: én csak a 8.hét környékén megyek. Viszont az "előző" dokimmal annyira nem voltam megelégedve, addig még találnom is kéne valakit... :roll:

Kép
kivancsika
Budapest
 
 


Segreta: De jó, h minden oké!!!! A kis vérzésre biztos megoldás a gyógyszer. Pihenj sokat, ne erőltesd meg magad. Mikor kell megint menni? Gondolom majd szívhangot is néznek hamarosan.
Érdekes, h milyen kis apró, és mennyi változást okoz a szervezetedben, nem?

Én hétfőn du megyek, de addig még annyi idő van :-( Viszont akkor már tutira lesz szívverés :-)

Többiek hogy vannak?

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Elviekben 2 hét múlva kéne menni, mert olyan ki pirinyó és addigra már látszana rendesen a petezsák, de a háziorvosnak ahhoz, hogy kiírjon kell a nőgyógyász lelete is :( tehát jövő héten el kell mennem hozzá. A szívhangot szerintem majd 1 hónap múlva érdemes nézni addigra nagyon bízom benne, hogy már dobog a kicsim szíve :D
 
 


Jujj, de izgi :DDD remélem jó erősen dübörög majd a picid szíve :)

Én hétfőn du megyek, de addig még annyi idő van :-( Viszont akkor már tutira lesz szívverés :-)

Kép
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

cron