Új privát üzeneted érkezett!

@picuralmos:


Sajnos nekünk a tarkóredő 5,2 volt...az nagyon sok. Nem reménykedem egészséges babában tovább, meglátjuk mi lesz a 20.heti UH-n. Azóta kicsit változott a helyzet, mivel kiestem a munkából, így a férjem votl itthon a picivel, így ő sem tudott dolgozni, ezért most itt kell hagyjuk az albérletet, mert nem tudjuk fizetni, egyenlőre rokonok lakásába megyünk, aztán meglátjuk.... Több mint egy hétig voltam kórházba élet-halál között, epekő miatt, nem részletezem, de a lényeg az volt, hogy 6 napig nem kaptam enni-inni, hogy majd másnap megműtenek és a 6. napra besárgultam, akkor jött be édesanyám, aztán azt mondta, hog ymost hazamegyünk, mert itt megölnek. Saját felelősségre hazajöttem, azóta jobbanvagyok, bár 3,6 kg-ot lefogytam ez idő alatt, tartom az epediétát. Találtam egy sebészt, aki hajlandó terhesen megműteni....De nagyon valószínű hogy az anyagi helyzetünk és a bizonytalanság miatt ha meg is születik Luca, örökbeadás lesz a vége...de még minden olyan bizonytalan....fogalmam sincs semmiről...

Szülni az Istvánban fogok.

Gratulálok sárgarépa a kicsihez!!!!

Üdv az újaknak, mindnekinek nagyon boldog babavárást kívánok!!! Megpróbálok többet jönni és aktívabban részt venni a fórumban, de most nem tudom mikor lesz netünk legközelebb....

bdana
Budapest VIII. kerület
 
 
 
 


Szia Dana,


hát nagyon sok erőt és kitartást kívánok! Nem vagytok könnyű helyzetben, nagyon összejött most minden


Sárgarépa gratulálok, ez remek hír, megérte a tortúrát! Azért jó lehet ez a bizonyosság, mert hát a vértesztek ugye nem 100%-ak..


Szia Ameszti, én is pont ma töltöttem a 16. hetet. Nekem hétfőn lesz húzós napom mert két vérvétel is lesz aznap, de jutalmul lesz egy kis mozizás.


Reggel sima AFP+ Hepatitis szűrés és nagylabor, délután pedig elvégeztetjük a Hepinet-es hármas tesztet is (ami kiegészül még két vérmarkettel az AFP-n kívül + 4D UH). Igazából ez utóbbi önszorgalom. Van egy bónusz lehetőségem genetikai 4D-re, és a Péterfy-ben ingyen elvégzik ehhez a szolgáltatáshoz a 16. heti hármas tesztet, és ezt szeretném kihasználni, hogy biztosabb eredményt kapjunk. Persze jobb lett volna nagyobbnak megnézegetni a babát, hiszen 12.héten a kombinált teszten már láttuk, de inkább a szűrést helyezem előtérbe, nem bízom a sima AFP-ben. Ráadásul azóta már majdnem dupla akkora a baba mint volt, és talán most már megtudjuk a nemét is. Izgulok.:)



bdana, hát ez nagyon szomorú helyzet. :( :( drukkolok, hogy jobbra forduljanak a dolgok felétek! mikor lesz a műtét? altatásos?

lilapereszke, jó lesz ez a hétfő. ;) fiút vagy lányt szeretnétek inkább?

amneszti, üdv itt!

sárgarépa, gratulálok, szuper hir! nevetek van már?


 
 

 
 

jó, hogy javitottam a hozzászólást és az eredeti jelenik meg. :? :? 

szóval ameszti és pacsira, üdv itt. :) :)

 
 


ja és kérdés: ki milyen babakocsit vesz? mi most keresgélünk, mert a régi már régi és kiszolgált és fogalmam sincs, milyen kéne. én szeretném, ha annyiban variálható lenne a váz, hogy felém néz vagy előre a kocsi, ilyeneket szeretnék elsősorban, mert a szél miatt nálunk ez fontos, de nem tudom, milyen márkák között nézegessek. 

 
 


Sziasztok!

Köszönöm a kedves fogadtatást!

BDana, nagyon sajnálom mindazt, ami veletek történik, történt. Sok erőt és kitartást kívánok a továbbiakhoz!
(Rokonomat is altatták terhesen, vakbélgyulladás miatt, nem volt semmi gond belőle).

Mindenkinek gratulálok a jó hírekhez! Mennyi kislány lesz itt! :-)

Lilapereszke: teljesen igazad van, hogy kihasználod a plusz vizsgálati lehetőséget.

Hibernia: babakocsi, jó kérdés... Nekünk egy CAM van, nem megviselt, szóval nem hiszem, hogy veszünk másikat, pedig ezt nem szeretem. A kislányom 1 éves korában vettünk egy Hauck Sportot, hogy könnyebb legyen a közlekedés. Aztán rájöttem, hogy nekem a babakocsival, mint intézménnyel van bajom
Talán a Peg Peregonak van olyanja, ami variálható.
Ha vennék, akkor egy Quinnyt vagy egy Maxi Cosit vennék, vagy vmi más jó nagy 3 kerekűt...

A hétfő-kedd nálunk is nagy nap, hétfőn megyek a nőgyógyászhoz, kedden pedig integrált teszt második fordulóra. Aznap töltöm a 16. hetet is. (Nem tudom, mi van velem, az első terhességemnél nem aggódtam semmiért, mindent olyan természetesen kezeltem, most pedig már rémálmaim vannak minden egyes vizsgálat előtt.)

Kérdés: éreztek már magzatmozgást? Ki mikor érezte?
Én még nem vagy nem tudom beazonosítani. Kezdek aggódni, az első terhességemnél 16 hetesen már éreztem egyértelműen, a másodiknál pedig ált. korábban szokták...

Szép napot mindenkinek!

Üdv.,
Pacsirta




pacsirta, quinny, maxi cosi népszerűek nálunk is, csak a nagy kerék nálunk nem játszik, mert elég szűkös a csomagtartó. :( mondjuk lehet, hogy veszünk egy kicsit nagyobb kocsit, mert a mostani (mazda) elég kis kompakt, de én ezen jöttem bele a vezetésbe, szóval szivesen megtartanám, inkább győzködöm még kicsit a férjem, hogy válasszuk kicsi babakocsit. 
a fiunknál graco mirage travel system-ünk volt, ami szuper, ha már nagyobb a baba és lehet ültetni, de újszülöttnek / csecsemőnek nem jó. a fiunknál még csak-csak elment, mert tavasz végén született, nyáron nem volt probléma, hogy nem túl zárt részen fekszik, de januári születésnél ez nem kivitelezhető, mindenképp kell igazi zárt, mélykocsi. 
amúgy fura mód én is parázósabb vagyok most, nehogy legyen vmi gond, mint az elsőnél. :) :)
én kb két hete éreztem az első mozgásokat, aztán egy hétig kb semmi és most egy hete nagyjából minden nap érzem kicsit. az elsőnél a 18. hét körül éreztem asszem, de ez annyira változó szerintem mindenkinél.
azt is mondják, hogy a 2. terhesség hamarabb látszik, én ezen paráztam, mert hamarabb elkezdett nőni, az egy dolog, de a 12. és 16. hét között ugyanakkora volt. :oops: most indult el újra, eddig itt aggódtam, hogy mi lesz igy, hogy most kisebb, mint először... :)

 
 


Sziasztok!  
Hibernia, nehéz kérdés hogy mit szeretnénk, kislányt vagy kisfiút.. A férjemnek mindegy (bár a lelke mélyén szerintem kislányt vár), az Anyukám meg is mondta, hogy kislánynak drukkol (ezen meg is bántódtam kicsit, bár valahol megértem mert a Bátyámtól van 2 fiú unokája). Én is kezdetben kislányban bíztam, de valahogy ettől lelkiismeret furdalásom lett. Olyan érzésem volt, hogy megbántom vele a babámat,ha kisfiú…viszont én úgy szeretném őt várni, hogy szívből örülök minden porcikájának, úgy ahogy van! Ezért elolvastam és végigsírtam Janikovszky Éva: Örülj, hogy Fiú! című írását és onnantól pálfordulás történt, és most már fiút szeretnék. Ezután a 12.heti UH már a doki  is fiúnak is tippelte. Persze még nem biztos, de úgy érzem kisfiú lesz.:-)  
Egy körkérdés szeretnék feltenni, bár még kicsit korai de most ez foglalkoztat. Kinek mennyire természetes, hogy a kispapán kívül más is bemenjen a vajúdásra? Pl. az Édesanyja is, felváltva a Párjával? Az Anyukám ma közölte, hogy márpedig Ő ott akar lenni a szülésen, amint elkezdődik szóljunk mert azonnal jön. Köpni-nyelni nem tudtam. Mondtam neki, hogy azt szeretném, hogy a Férjem legyen bent, de Ő erősködött, hogy a sógornőmnél is a vajúdási szakaszban többen is bemehettek felváltva…(Bár azt is elmondta, hogy pont nem az maradt bent a szülésre akit akartak, hanem az aki éppen bent volt amikor elkezdődött a kitolási szakasz, és már nem engedtek senkit se ki se be…) Nem akarom Anyut se megbántani, nyilván az ő álláspontja is érthető, de az uram sokkot fog kapni, ha ezt meghallja. Ő meg már jó előre kijelentette, hogy nem szeretne senkit ott kerülgetni meg azon hadakozni ki legyen bent velem, mert Ő lesz és kész. Hát én nem tudom ezt hogy lehet diplomatikusan megoldani. Mert azt sem tilthatom meg senkinek pláne nem az anyámnak, hogy ha ott akar lenni a kórházba mert szeret és aggódik, hogy ott legyen. Tök jó 16 hetesen már ezen kell görcsölnöm!


Az Örülj, hogy fiút én sem birom könnyek nélkül elolvasni, olyan aranyos. A szüleim nálunk is asszem lányt vártak, hát igy jártak. ;)  
Ez a szülés dolog nehéz ügy. Én remélem császár lesz megint és akkor végülis mindegy, ki van ott, de ha hüvelyi lenne, én senkit sem szeretnék a közelemben látni. :oops: Na jó, max. a férjemet, hogy ha gond van, a sarkára álljon és kiálljon értem. De amúgy... :roll:
Egyébként nem tudom, milyen természet anyukád, mennyire vagytok jóban, de szerintem gondold végig, te mit szeretnél (nem a férjed, anyukád) és azt mondd nekik. Végülis ez főképp (már maga a szülés) rólad és a babáról szól, nem a megfelelésről. Ha anyukád jelenléte jól esne, mondd el a férjednek ezt és legyen benn ő is; ha nem, akkor meg meséld el anyukádnak, hogy érzel... Szerintem úgyis annyi ilyen lesz még a gyerekneveléssel kapcsolatban is, hogy már most próbálj erre edzeni, hogy az legyen, amit TE akarsz, nem az, amit mások meg amit a tisztelet / illendőség diktál.


 
 


Sziasztok!

Hibernia, na igen, azt még nekünk is meg kell nézni, hogy befér-e egyáltalán a babakocsi az én autóm icipici csomagtartójába. Nekem akkor még nem volt autóm, így nem tudjuk.

Lilapereszke, dehogy korai az elmélkedés! Hiberniával egyetértek, tényleg tedd kezed a szívedre és amit, Te szeretnél, az legyen. Minket elkísért a Húgom és a barátnőm, a folyosón várakoztak, de cserélgetni nálunk nem lehetett. Azt mondták max. ha éjjel van és nagy nyugalom. Mondjuk én nem is akartam és ők sem.

Hibernia, valahogy én is így vagyok a szüléssel, ahogy írod. Egyedül szeretek szenvedni, a férjem bent volt, de sokat nem tudott hozzátenni a dologhoz. (Valójában más sem tudott volna segíteni.) Ő ilyen alkat, félt, féltett nagyon, izgult, nekem pedig semmi nem esett jól... Persze most is bejön, és biztosan kiáll értünk, pont úgy, ahogy Te írtad.

Mintha a magzatmozgást érezném egyébként, csak fura, mert nem olyan, mint a múltkor volt először, hogy kis apró kaparászás, hanem igazi nagy nyomás, mint később, amikor már nagyobb volt a lányom.

Nem olvastam még Janikovszkynak ezt a könyvét, de most majd pótolom. Főleg, ha fiam lesz!

Pacsirta


Sziasztok.A napokba nem tudtam beleolvasni a társalgóba,most átolvastam és nagyon érdekesnek találtam.Nálam a fiam születésekor nem volt ott az apja.Nem volt nehéz szülésem mégis megfogadtam ha mégegyszer szülök csak úg ha a párom is ott lesz.Az esgész terhesség alatt negyon jó támasz és szeretném ha a szülésnél is támaszom lenne.A magzatmozgást a 14.héttől érzem amin igencsak meglepődtem,mert a fiammal csak a 20. hét körül.Még nem tudjuk a nemét és a babakocsi választást addig húzni akarom.Ha lány lányosst ha fiú fiúsat,de mindenképpen jól téliesíthetőt szeretnénk venni.Fiú után szeretnénk egy kislányt,de ha fiú lesz annak is nagyon örülünk hiszen akkor is a mi babaánk lesz.

Kép
ameszti
Szombathely
 
 


Sziasztok!

Én épp most regisztráltam az oldalon, nagyon érdekesnek találtam. Nekem az eső terhességem van, most vagyok 17 hetes. Olvastam hogy van néhány problémás terhesség, sajnos az enyém is az. 11 hetesen csunyán elkezdtem vérezni, este gyors, kórház, ügyeletes nőgyógyászat, megvizsgáltak és hazaengedtek, azzal, hogy a babának nincs baja. Attól a naptól kezdve veszélyeztetett terhességem van, így táppénzre kerültem. Szerencsére a babámmal minden rendben, szépen fejlődik, a hasam már akkora, hogy el sem hiszik hogy még csak 17 hetes vagyok. Viszont mindösszesen 1 kg híztam az 53 kilómhoz. Kímélnem kell magam, de megéri vigyázni erre a csöppségre. Még nem tudjuk milyen nemű, de bizok benne hogy augusztus utolsó hetén megmutatja magát, akkor megyek vizsgálatra. Szivem mélyén azt gondolom hogy kisfiú, de ez csak amolyan furcsa megérzés, ennek ellenére lehet kislány. Teljesen mindeggy, csak egésséges legyen, az a fontos. Kivánok mindannyiótoknak problémamentes babavárást.
Egy új tag.
simkrisz
Dévaványa
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a tanácsokat a szülést illetően, én is arra jutottam, hogy ez a babáról, rólam és az apukájáról szól, és szívem mélyén erre is vágyom. Majd alkalmas pillanatban megbeszélem ezt anyuval, hogy szívesen veszem, ha ott lesz a kórházban de nem szeretnék átjáró házat a szülésem alatt.
Átvészeltem a hétfőt, levették a vért reggel és délután is és megnéztük ismét a babánkat  Uh-n,  már az első képkockánál kiszúrtam a kukiját J , kislegényke.  Nagyon kis formás baba, nagyon örülünk! Férjem nagyfia (14 éves lesz) is bent  volt a 4D-n, nagyon élvezte Ő is, aranyos volt.  Ami még érdekes, hogy a méretei alapján bő egy héttel  nagyobb mint a kora alapján, ami nem gond, viszont a szonográfus szerint a méreti szerint már nem igen fér bele az AFP meghatározásba, pedig a fogantatás és ciklus alapján jó időbe mentem… Lehet, hogy bele esek a fals AFP eredménybe, még jó hogy elmentem a tripla tesztre is.
Szóval jól ráéreztem arra, hogy kisfiam lesz. Az Örülj, hogy fiú!-t elolvashatjátok a net-en az alábbi link-en: http://www.oocities.org/wellesley/1345/fiu.htm , és természetesen aki a fordított helyzetben van az megtalálhatja az Örülj, hogy lány!-t is. J
Szia Simkrisz! Pihenj sokat! Nekem is pont a 11.héten volt problémám, ez kritikus időszak. Akkor nekem is volt pecsételő vérzésem. Rettenetesen megijedtem, és annak rendje és módja szerint a munkahelyemen egy kisebb ingyen cirkuszt kerekítve, elájultam és nem is nagyon jöttem helyre. Hívtam a kispapát és bementünk a kórházba, de szerencsére nem volt a babával semmi gond. Akkor  1 hét pihi, és onnantól kezdve 30-70%-ban távmunkázok itthonról. Ami nekem nagyon bevált azóta, az az extra magnézium, minden feszültségem görcsöm elmúlt azóta mióta szedem. Holnap én is betöltöm a 17. hetet, és pocakom nekem még szinte még alig van..:-)
Vigyázzatok magatokra!



Sziasztok,

Lilapereszke, gratulálok a kisfiúhoz! Érdekes ez az AFP dolog... Neveken gondolkoztatok már?

Simkrisz, üdv. itt! Gyere és mesélj!

Nekem a 6. és a 11. héten is volt vérzésem, én is távmunkázom, amennyire lehet, heti 2-3 nap szoktam bemenni, a többit otthonról. Igaz, amikor otthonról dolgozom, akkor is autózom 15 percet oda és vissza du. az oviba kislányomért. A 11. héten majdnem bent fogtak egy vidéki kórházban (épp Anyósonéknál voltunk), szerencsére végül kiengedtek.

Tegnap én is voltam orvosnál, a kis jövevény még mindig kislány, szóval kezdem elhinni. Most már a kislányunknak is elmondtuk, este le is rajzolta a családot a fürdőszobai csempére, és a kis testvért is odatette iszonyú picibe, teljesen meghatódtam. Nevet már azóta választott, hogy tudja, nagytesó lesz. Noéminek szeretné hívni, a férjemnek nagyon tetszik, végülis nekem is, így ez úgy tűnik, eldőlt :-)

Ma integrált teszten voltam, ma töltöm a 16. hetet. Az orvosom azt írta a tájékoztatóra, amit adott, hogy ilyenkor nem kell AFP, mert azt is nézik, igaz, Angliában értékelik ki. Erre ma mondja a vérvételes nő, hogy szerinte azért lehet, hogy le kellene vetetnem külön is... Ti mit tudtok erről? Érintett még valaki?

Én a SOTE II-n szülök. Tegnap olvastam, hogy ideiglenesen elköltözött a szülészet, és év végén új épületet adnak át a régi helyén. Szül esetleg más is ott?

Rajtam sem látszik még igazán, hogy várandós lennék, pedig 2. gyerek... Az első terhességemnél a 24. hétig simán hordtam a ruháimat, addig alig lehetett látni rajtam valamit. Úgy tűnik, ilyen alkat vagyok. Pedig 49 kiló vagyok, de csak úgy nézek ki, mint aki jól lakott :-)



Vigyázzatok Magatokra! 



Lilapereszke, köszönöm a linket! Elolvastam a lányt! :-)


Sziasztok!
Integráltnál nem kell külön AFP.

Csilla

KépKép

KépKép
 


Pacsirta, akkor te is ilyen egyedül szenvedős vagy. ;) Engem fáraszt, hogy még másokat is figyeljek, ha gondom van... :D
De aranyos, hogy a tesó adta a nevet! És ha nem tetszett volna az? 24. hétig sima ruhák??? Atyaég, én már hetek óta nem birom begombolni a gatyóimat, azóta terhesnadrágokat hordok. 

Simkrisz üdv itt. Jó, hogy semmi gond nem lett végül! Kicsit beijesztettél mert én is csak 1 kg-t hiztam kb, 56-ról 57-re, ez kevés? Múltkor a végére 72 kg lettem, de hogy időközben milyen ütemben hiztam, nem rémlik... 

Lilapereszke, gratula a fiúcskához, ügyi vagy, ha kiszúrtad a fütyit, én sosem látom. :D Átirták az időpontodat? Ez az AFP érdekes, nálam nem is lesz. :P Senki sem akarja levenni a vérem, 21-én megyek az itteni kórházba, de csak egy rövid uh lesz meg egy "sima" vérvétel. Nem teszel fel fotót, mekkora a kicsi has? 

Én itt tartok (ez naaagy):



 
 


Sziasztok!


Nekem levették az AFP-t a 16.héten de az eredményét még mindig nem tudom... Nem volt még időm érte menni a kórházba a dokim pedig elfelejtette elhozni a 18 hetes UH-ra. Bár azt mondta, hogy nem is érdemes foglalkozni az eredménnyel, mert a módszer már annyira elavult... sokkal többet ér egy alapos UH mert ott már látják hogy nyitott gerince van-e vagy sem...

Szerintem rajtam már jócskán látszik, hogy babát várok mert eleve nagyon vékony voltam de én már 6 kg híztam upsz... bár holnap kezdem a 20.hetet.

Érzetek már magzatmozást? Én már kb. két hete érzem de még eléggé gyengécskén.

Mióta kiderült hogy nekem is lányom lesz azóta folyton neveken agyalok és azthiszem nekem a befutó a Róza de Rozinak fogjuk szóllítani! :-)


mosolybaba
Eger
 
 


Sziasztok!

Üdv az újaknak, most jöttünk haza nyaralásból és nem győztem visszaolvasni annyi minden történt itt. :)
Én holnap megyek Afp-re,utána meg a dokimhoz. Már alig várom a következő uh-ot,pedig van még kb.2 hetem addig.
Már én is éreztem a magzatmozgást szerintem, Kingánál is a 16.héten éreztem először.

Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
 


Sziasztok,

Hibernia, szerintem az 1 kg hízás nem kevés, majd később indul meg.
Én épp azelőtt kezdtem az IR diétát, amikor kiderült, hogy végre babát várok, akkor voltam 54,6, onnan lefogytam 49-re, onnan 2 hét alatt 10 dekánként indultam meg, ma reggel már 50 voltam, szerintem tovább nem fogyok. (Bár oviszünet van és Anyósom nálunk van, vigyáz a kislányomra, már halálra idegesít, hogy milyen vékony vagyok stb.) A hasad nem nagy! Tegnap láttam AFP egy szintén 16 hetes kismamát, na, neki nagy hasa volt.
Este hozok majd képet magamról és összehasonlítjuk :-)

Csuppancs, köszönöm!
A barátnőmnek az integráltnál két fiolába vették le a vért és itthon is megnézték külön az AFP-t.
Tegnap végül beszéltem az asszisztensnővel és azt mondta, hogy Angliában is számolnak korrigált MOM-ot is, így felesleges itthon is nézetni.

Magzatmozgás: talán érzek valamit, de nem olyan, mint a másik terhességemnél, akkor kaparászás volt a 16. hét körül, most inkább mintha bélmozgás lenne.

Jaj, annyira izgulok az integrált eredmény miatt!

Szép napot!


Sziasztok!

Nagyon aranyosak vagytok hogy reagáltatok az írásomra. 17+4 hetes vagyok most, a hasam rohamosan nő, és azt érzem hogy töbször megéhezek, pedig ez nem volt rám jellemző, viszont csak keveseket eszek, de bármi jöhet. Eleinte volt csak rossz, mert az édes ételeket egyántalán nem tudtam megenni, nem hánytam tőle, meg abszolút nem volt hányásom, csak émelygés, azthiszem erröl a részről szerencsésnek mondhatom magam. Kezdtem azthinni hogy a babám nem fogja szeretni az édességet, de mostmár jöhet bármi csak enni lehessen. Még mindíg tartom az 1 kg hízásomat, egyenlőre még nem jött fel több, pedig a hasam már akkora mint egy nagy lufi. Nos a mozgással kapcsolatban, eléggé össze vagyok zavarodva, mert érzek valamilyen fura mocorgást, ha lehet annak nevezni, és olyankor a hasam alja kikeményedik, dudorodik picikét, mintha bélmozgás lenne, ahogyan pacsirta0219 fogalmaztad. A védőnőm aztmondta hogy írjam fel mikor érzem a mozgást, de őszinteség fogalmam sincs mit írhatnék, ez az érzés már egy ideje van, eleinte csak este amikor hanyattfeküdtem. Fura dolgok ezek. A 11 heti vérzés óta helyrejöttem, vigyázok a picikémre. A biciklimet legfeljebb csak tologathatom, hogy ha nehéz dolgoat vásárolok, jó ha viszem magammal, közel van hozzánk minden, szóval ezért nem autókázom, ha nem muszáj. A séta jót tesz, kell a mozgás.
Szia lilapereszke: olvastam, hasonló problémád volt mint nekem, örülök hogy te is helyrejöttél, vigyázz magatokra. Én nem távmunkázom, táppénzes vagyok. Az itthon végzett munkám teljesen leköt, szóval már most nem érzem magam haszontalannal, eleinte gondom volt ezzel, hiszen hirtelen szakadtam el a munkahelyemről és 2-3 hetet borzalmasan éltem meg.
AFP -s vérvételen voltam én is 16 hetesen, az eredményről még semmit nem tudok, majd 18-19 hetesen megyek nődokihoz. Az első trimeszteres eredményemmel se volt gond, és tudom hogy ezzel se lesz.
Már annyira várom hogy ujra láthassam a babámat, 12 hetesen voltam utojára nődokinál,azóta már nagyon sokat nőtt. Talán megtudhatom majd azt is hogy kisfiú vagy kislány, remélem nem lesz szégyenlős. Viszont nekem valami azt súgja hogy kisfiú, nem tudom miért, de még mindíg ezt érzem. Lilapereszke gratulálok a kisfiúhoz! Pacsirta0219 neked meg a kislányhoz. Egésséges babavárást kivánok mindannyiótoknak!
Üdv: simkrisz
simkrisz
Dévaványa
 
 


@simkrisz:


Szia! Ha te "lecsendesedsz" és este háton fekszel és érzel valamit, az biztosan magzatmozgás

bdana
Budapest VIII. kerület
 
 
 
 


bdana:

Szia! Mostmár többször érzem, ezt az érzést, napközben is. Nagyon örülök neki! Aktívan mocorog a kis picurka. Köszönöm a hozzászólásodat. Vigyor
  Pocakképem, 17+5 hetes.
simkrisz
Dévaványa
 
 


@simkrisz:


Biztos, hogy az!!! Én még nem érzem, de lehet azért nem, mert nekem beteg babám van és kevesebbet mozog, nem tudom, pedig 2. baba, azt mondják jobban és előbb lehet érezni. Alíz nekem a 20. héten mozdult meg először - mármint hogy én is éreztem -

bdana
Budapest VIII. kerület
 
 
 
 


@bdana:


Sajnálom, hogy beteg babád van! Nekem az első terhességem, ezért talán jobban is figyelem magam, nagyon vártuk már, hogy befészkelje magát a kis bébi, elég nehezen jött össze. Nagyon örülök, hogy végre érezhetem is.
simkrisz
Dévaványa
 
 


Sziasztok!
Megkaptam a 16.heti tripla teszt eredményét a Hepinet-től. Negatív lett szerencsére, de azért nem vagyok felhőtlen…
A kombinált tesztem a 12. hetén nagyon jó lett, mind a vérvétel mind az UH. Az arányszámom 1:10000-hez lett a szűrt betegségekre. Most az AFP és a HCG értékeim szintén jók lettek, viszont a szabad ösztriol szint alacsonyabb a határértéknél és valószínű emiatt a Down kockázat emelkedett: 1:1582 lett, ami még mindig alacsony kockázat, de a 12.heti teszt eredménnyel elégedettebb voltam. A hónap végén megyek a hivatalos kórházi genetikai UH-ra, ahol kiértékelik a kapott eredményt. Biztos azt mondják minden OK, de miért lett ez a hormon szint ilyen alacsony??  Tudom hogy túlaggódom, és felesleges rugózok ezen, megpróbálom megemészteni.
Azt hiszem én is érzek néha valami kis magzat mozgást, de nagyon picike kis mocorgást általában. Könnyen a bablevesre is lehetne fogni…

Hibernia, a pocak kép még várat magára, ha már nem úgy fogok kinézni mint aki nagyon jóllakott vagy kissé meghízott. Én 58 kg-ról indultam, és most 1,5 kg van pluszba rajtam. Bár a 11.heti afféromkor lefogytam 56,5 kg-ra, de inkább a kiindulási súlyomat nézem. Neked viszont már nagyon klassz pocid van!
Szia Bdana, rendeződött a helyzetetek?



@lilapereszke:


Megnyugtatlak, túlaggódod.... Akkor kellene aggódjál ha ez az arányszám mondjuk 1:4 vagy 1:20 lenne....hidd el, tapasztalat.....sajnos tudom pontosan mi a rossz eredmény, de nézd meg a Luca blogját itt az aláírásomban benne van, ott le írtam minde vizsgálatot részletesen!

Hát egyébként köszönöm kérdéseded, jól vagyunk. Várom, hog ymegműtenek-e vagy sem, ha igen mikor, illetve várom a 20.heti szív UH-t, mert ott kiderül beteg-e a Downon kívül valamilye még. Főleg szívbetegség szokott jellemző lenni.

bdana
Budapest VIII. kerület
 
 
 
 


Sziasztok! Szeretnék én is csatlakozi! Nekem is 2.baba,van egy négy és fél éves kisfiam. Január 15-re vagyunk kiírva. Megvolt Afp,és pénteken a 18 hetes uh is,minden rendben van a Pocilakómmal! :) Egyedül a nemét nem hajlandó megmutatni.Szerdán töltjük be a 19.hetet
baba1984
Nyíregyháza
 
 


hát nekem ekkora most a 18 hetes pocim 18 hetes poci
baba1984
Nyíregyháza
 
 


Sziasztok,

Lilapereszke, abszolút átérzem én is az aggodalmadat.
De azért ez mégiscsak alacsony kockázat, én nagyon örülnék egy ilyen eredménynek. Sajnos az én integrált tesztem nem lett a legjobb, sőt, 1:400-hoz a Down kockázat, ami közepesnek tekinthető, de mind a labor, mind az orvosom állítása szerint ez negatív eredmény, majd a 18. heti uh-n nagyon alaposan átnézik.
Véleményem szerint a kombinált tesztben más számok jönnek ki, mint a később elvégzett teszteknél, mert más összetevőket néznek a vérből.
Csütörtökön tudtam meg az eredményt, hát, nem kívánom senkinek, nagyon kiborultam, percenként bőgtem el magam csütörtökön és pénteken. Azóta jobban elfoglalom magam, lagziban voltunk a hétvégén (nulla kedvvel mentem, képzekhetitek), máig vendégeink voltak, holnaptól ismét munka. Egyelőre próbálunk szerezni időpontot a 18. heti UH-ra, mert nekem csak a 19. hétre van. Bár az orvosom szerint nem kell előrehozni, de mikor hallotta, hogy mennyire odavagyok, mondta, hogy jó, akkor legyen. Hely nincs, most ő próbál meg keresni. Már a Prena-teszt is felmerült bennem, mert megőrülök a bizonytalanságtól.

Baba1984, üdv. itt! Gratulálok a babához! Szép nagy pocak!

Simkrisz, szép pocak :-)

Az én pocakom szerintem kisebb, 16+1-en készült, de azóta talán nőtt, ma töltöttem a 17-et.

Üdv.,
Pacsirta


16+1


Szépen alakulnak a pocakok!

Lilaperszke
Genetikai tanácsadáson voltál?
Én a vérvételes tesztekben nem hiszek...nem is csináltattam semmilyet... inkább az AC-t választottam, az biztosabb eredményt ad. Ott konkrétan a babámból származó kromoszómákat vizsgálják, nem pedig statisztikai elemzést végeznek...
Van egy köztes megoldás is.... http://nifty-teszt.hu/mi-a-nifty-teszt



KépKép


Sargarepa, tudsz közelebbit erről a tesztről? Néztem ezt is, és a Prena-tesztet is, ez utóbbi elterjedtebbnek tűnik. Elvileg mindkettő a magzati vért nézi. A neten sok tapasztalat nem olvasható. Igaz, a Nifty-ről lecsúsztam, mert a 17. hétig csináljak és a feltétele a kombinált teszt, nekem pedig integrált van és ma a 17. hetet is betöltöttem.
Kifejezetten megkérdeztem az orvosomat, hogy csináltassak-e amnio-t vagy e Prena-t, de azt mondta, hogy a 18. heti UH-t várjuk meg.


Pacsirta
Azt tudom, hogy más országokban már inkább ezeket az új teszteket csinálják. Anyai vérből tudnak kimutatni magzati eredetű DNS-t.

Én a 16. héten túlestem az AC-n... engem nem tudtak róla lebeszélni...

KépKép


@pacsirta0219:


Nyyuuuugiii! Hidd el, tök jó az eredményed!!!! Nem lesz beteg a babád!!!

bdana
Budapest VIII. kerület
 
 
 
 


Sziasztok!


Köszi a bíztató szavakat, én is úgy gondolom, hogy nincs semmi probléma. Ez az 1:1500-hoz végül is egy abszolút negatív eredmény. Azóta már lenyugodtam, bújtam a netet, hogy kiderítsem mi befolyásolja  ennek az uE3 paraméternek MOM értékét. Egyrészt megtaláltam a normál érték tartományát ami 0,4-2,5-ig van megadva MOM-ba (nekem 0,6 lett), természetesen ezt egy rakat minden befolyásolja, főképp a magzati kor. Tekintettel arra, hogy a 15. héttől kezd meredek emelkedésbe ez a hormon szint, itt lehet a kutya elásva. A teszt kiértékelésénél nem a ciklus és utolsó mensi alapján számított kort vették alapul, hanem a kislegény méreteit, ami viszont bő 1 héttel nagyobb a számított koránál. Vagyis a 0,6-os érték megállapításánál majdnem 18 hetesre számolták a korát… Ez simán lehet belemagyarázás,nyilván nem értek hozzá, de bízom benne, hogy ez lehet a relatíve alacsony érték oka. Hát igen, a statisztika és a számok! Mi a férjemmel az elején tisztáztuk milyen eshetőség esetén vállaljuk be az amio-t, úgy döntöttünk 1000 alatt megfontoljuk, ez bőven felette van. Tekintettel arra, hogy minden rendben volt/van nem merült fel a genetikai tanácsadás indokoltsága. Elmegyek a 19.héten UH-ra, aztán majd amit az orvos mond, az lesz. De tudom, hogy minden rendben lesz/van! Egyébként még kíváncsi vagyok, hogy a sima kórházi AFP szűrés eredménye milyen lesz annak fényében, hogy ott ténylegesen a baba korát vették számításba. Majd referálok.
Pacsirta, én is teljesen átérzem a helyzetedet! Nem valami megnyugtató ez az egész statisztikai „szerencsejáték”, szívem mélyén tudom, hogy Sárgarépának van igaza, hogy nem cicózik ezekkel a tesztekkel. Csak ez a has szuri, meg vetélési kockázat.. Nem könnyű. De ne keseredj el! Biztosan minden rendben lesz, fontos a pozitív gondolkodás, különben az őrületbe kergetjük magunkat. Ilyenkor mindig eszembe jut Bdana, és rájövök hogy azt kell értékelni amit kaptunk, ha ez az eredmény akkor ez, mérlegeljük hogyan tovább.. Szerintem hallgass az orvosodra, ha azt mondja nincs gond, akkor nagy eséllyel nem is lesz. Ők már azért sok ilyet láttak.


Nekem is kb akkor a pocim mint a tiéd, bár még lehet egy kicsit még kisebb is.



Köszönöm az üdvözletet! Bizony jó nagy pocim van,januárra nem tudom mekkora lesz! Bár fiammal is hatalmas volt,mégis túlvittem egy héttel! Az án Afpm 0,84 lett és azt mondták ez jóóó :) A genetikai uhn is minden ok volt.Viszont h ne unatkozzak sikerült valami vírust elkapnom éjjel hányás-hasmenés.De megnyugtattak h ettől semmi baja nem lesz a babának,diéta+sok-sok folyadáék. Lázzal lenne egyedül gond,akkor muszáj a gyógyszer,de szerencsére nincs,még hőemelkedés sem. Persze én így is aggódom,hogy minden rendben a a Picimmel.Kevesebbet is mocorog,de sokat voltam fent éjjel és ő  is :( remélem minden rendben lesz! Szép napot nektek!
baba1984
Nyíregyháza
 
 


@lilapereszke:


A hasbaszúrás nem olyan gáz....annyi, hogy utána három napig marhára kell pihenni, nem emlni, hasizomból lehetőleg semmit sem csinálni. Nagyobb a füstje mint a lángja!! Persze-persze ott a kockázat a vetélésre, ami általában 1-200-hoz. Szóval nagyon-nagyon kicsi.

Ne aggódjatok, ha valaki én tudom mi a szar eredmény.....

bdana
Budapest VIII. kerület
 
 
 
 


Sziasztok!

becsatlakoznék hozzátok, ha nem bánjátok, látom nem unalmas itt az élet. Én Január 12-re vagyok kiírva a második kislányommal, és már alig várom, főleg mert már most olyan óriási a hasam, mint anno a 3
0. hétben.
Már túlestem egy amniocentézisen, ami egyáltalán nem gáz, csak a három héttel van bajom, amit várni kell az eredményre, a kombinált teszten kicsit magasabb lett a hcg-m és egyből elzavartak pedig magamtól nem mentem volna.

Az elsőszülöttem most megy iskolába ami külön élmény mindenki számára és az iskola első hetének szombatján még komoly szerepe is lesz egy esküvőn, koszorúslány lesz a lelkem, de már rutinos, életében harmadszor fogja csinálni, az első a mi esküvőnkön volt 4 éves korában, kicsit megborult a sorrend

olvastam a babakocsi témát, nálunk a kicsi egy Jana háromkerekűt örököl, aminél jobbat nem is találnánk mert a mi útviszonyainkhoz a nagy felfújható kerekeknél nincs jobb.
Mondjuk az abcdesign threetec-je tetszik, de nem őrültem meg annyi pénzt kiadni egy babakocsiért.

A down nálunk is meccsben van, egészen az amnio eredményéig, amikor is megjön a negatív eredmény, de viccen kívül egy kis utánajárás után az ultrahangban ebből a szempontból egyszerűen nem lehet megbízni. Amiket lehet olvasni végig jó uh eredményű downosnak
született babákról-és a fordítottjáról is, akik downost vártak és egészséges lett az nagyon nagyon fura.

Hogy én is bedobjak egy kérdést, ki vett pl cumit már?
Annak idején én vagy 6-ot vettem előre, a gyerek meg a textilpelenkára kattant rá, ami 5 éves koráig nonstop, azóta csak este az ágyban és csak ölelgetheti- addig a szájában volt.

Mindenkinek kellemes napot,

Csilla

Lilypie Pregnancy tickers

Lilypie Kids Birthday tickers


Bocsi a nagy betűkért...

Ha valaki egyébként szeretne megnyugtató történetet hallani természetes, apás szülésről, az enyémet szívesen leírom, mert a tankönyvekben sincs szerintem szebben leírva
Nálam most lehet, hogy játszani fog a császár de félek tőle és nem akarom.. 24 óráig nem is adják oda, utána hogyan teszi felaz ember a hasszorítót és hasonló komoly aggodalmaim vannak!

Az én down eredményem a kombinált teszten 1:111 lett, de (már) nem aggódom, lesz ami lesz.
Pénteken megyek genetikai uh-ra, pont akkor töltöm a 20. hetet, kicsit megcsúsztunk a hasbaszuri miatt.

Lilypie Pregnancy tickers

Lilypie Kids Birthday tickers


Csilla, üdv, Neked is! Szorítok az amnio eredményhez! Minden rendben lesz! Nagyon szép nevet választottatok! Nekünk is tetszett, a névnapja is jókor van, de egy közeli baráti pár kislányát is így hívják, ezért elvetettük.
A mi lányunk is a mi esküvőnkön volt koszorúslány, akkor ő majdnem két éves volt :-) Biztosan szép lesz a nagy napon!

Bdana, Lilapereszke, külön köszönet Nektek is a biztatásért.

Lilapereszke, egyetértek egyébként, sárgarépának igaza volt, amikor a hasbaszúrást választotta. (A férjem hallani sem akar róla, de ha azt mondják a jövő héten, hogy kell, akkor úgyis megcsináltatom.)
Egyébként én is azon agyalok egyfolytában, hogy mi okozhatta a rosszabb eredményt. Tippem több is van, Clostylbegyttel estem teherbe, fel is írták, hogy stimulált ovuláció, de aztán a leleten mégsem látom, inzulinrezisztenciám van, ez is megborítja a hormonokat és még kutatom, hogy vajpn az Utrogestannak van-e ilyen hatása (is). Jövő héten megosztom mindezt az ovosommal is.

Az orvosom egyébként uh-z a Magzatdiagnosztikai Központban, de elmennék az Istenhegyire is, csak hát ugye a két intézmény egymás konkurense....

Baba1984, jobbulást!

Cumi: vettünk a kislányomnak, de nem kérte, két hónapos korától szopja az ujját, ha vmi baja van (az ősszel 4 éves lesz és nagyon reméljük, hogy nem így megy férjhez :-))

Jók legyetek!
Pacsirta



...


Pacsirta,

köszi a névért, igazából apja és lánya még küzdenek, a Marcsihoz a Julcsi jobban illene apa szerint, de a Laurát is ő mondta, Marcsi meg arra kattant rá, úgyis az lesz.
Kivéve, ha az amniorol megjön, hogy fiú

Az ujjszopás az iskolában úgyis ciki lesz, de az sem volt egy épületes látvány, mikor a gyerek ledugta a torkán a 70x70es textilpelenkát, és csak nedvesen kellett neki, egyfolytában vizeztük hogy nyálas hatása legyen de ne legyen olyan büdös..

A férjedet megnyugtathatod a magzatvízvétel felől, legalább biztos az eredmény, az érzés meg olyan mint egy vérvétel, pedig nálam a lepényt is át kellett szúrni, utána sem fájt egy pillanatra sem.

Csilla

Lilypie Pregnancy tickers

Lilypie Kids Birthday tickers


Pacsirta,köszi,szerencsére ma már szinte teljesen jól vagyok remélem eddig tartott.Neked pedig kívánom,hogyí minden rendben legyen,szorítok nektek! De szerintem rendbe lesz ott végül minden! :)
Pocilakóm sokat mozog,reggel is ő keltett.
Mi még nem vettünk cumit,de biztos vagyok benne,hogy fogunk venni végül egyet...Az én kisfiamnak volt cumija,de szerencsére hamar letudta tenni,minden sírás nélkül.
Szép napot nektek!
baba1984
Nyíregyháza
 
 


@pacsirta0219:


Az Istenhegyiről csak jót és szépet mondhatok!!! Álalti korrektek, kedvesek, segítőkészek, nahh szóval egy angyal társaság. Persze drága....de nem kell várnod egy percet sem. A Chorion mintavétel eredménye pedig 3 nap alatt meg volt..... oké 30.000Ftba került a gyorsaság....

bdana
Budapest VIII. kerület
 
 
 
 


Csilla, szinte minden egyereknek van valami hóbortja :-) Az én lányom még egy ezer éves párnahuzattal ellátott kispárnét hurcol magával, kifakult, lyukas, most készülök a paplanhuzatból kispárna-huzatokat csináltatni. HIába vettünk neki bármilyen huzatot, az nem jó, mert nem olyan puha, mint Szuszóé.

Bdana, az Istenhegyit ismerem, a nagylányommal hozzájuk jártam a kötelező uh-kra, csak most más az orvosom és ő épp a Magzatdiagnosztikai Központtal áll szerződésben.
Mindenesetre bejelentkeztem az Istenhegyire is, hadd nézzék meg ők is, majd megmondom ott az orvosnak, hogy az első terhességemnél végig ő nézett, szeretném, ha most is látna.

Na, belevetem magam a munkába!

Szép napot! 



Sziasztok!

Baba1984, Csilla üdv itt. :)
Tegnap voltunk uh-on és kisfiúnk lesz. :)
Mi még semmit nem vettünk neki,majd most,hogy már tudjuk milyen kell. :D

Szép napot!

Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
 


Sziasztok!
neharagudjatok,hogy zavarok,de eladásra kínálokbadykat.hosszú és r.újjuak,szépek,nem foltosak,nem szakadtak.

20 db h.újjú van,egyben ha elviszed 4000 ft(56-62-68,pár db 74-es is.)
10 db r.újjú 1000 ft

amúgy 150-250 ft6Db

ovberálok,átmeneti,500 ft-1000 ft
kengurug-asti rugik 5 db van,(kisfiúnak)400 ft/db
pamut kenguru g-brandon hálózsákok 500 ft/db.ujjatlanok.

ha bármi kérdésed van,cak írj pü.

köszi.
L.
 


Szia Csilla én is üdvözöllek! Jó hogy ilyen sok gyakorlott anyuka van itt.. jobban képben vagytok mint pl. én az első babámmal.
Kismanó! Gratulálok a kisfiúhoz, végre nem vagyok egyedül a kislegénykémmel. Valahogy úgy tűnik szinte mindenkinek kislánya lesz, ami ez eddigi eredményeket illeti. Vagy tévedek?
Pacsirta korábban kérdezte, hogy gondolkoztunk-e már neveken, elnézést, hogy csak most válaszolok, de most állt össze a névsor.. Két befutónk van: Márton és Mátyás, de úgy tűnik a Marci lesz a nyerő. Apukája ezt szeretné jobban, és már Makk Marcinak hívjuk inkább a Baba helyett.
Ma végre már nem csak én éreztem a magzatmozgást, sikerült elkapnia az Apukájának is egy rúgást egyértelműen. Nagyon boldog voltam, hogy Ő is érezhette és egyértelműen nem hallucinálok! Viszont ettől függetlenül a mai nap nagyon gyengécske vagyok, tejesen agyonvág a hidegfront. Fájdogál, feszül itt-ott, úgyhogy inkább fekszem. Benneteket is megvisel, vagy csak én vagyok ilyen kripli?
Bdana Te mikor mész a genetikai UH-ra? Mostanság nem? Én jövő hét pénteken.



Sziasztok.Kismanó gratulálok a fiúhoz.Talán kedden mi is megtudjuk a pici nemét.HA fiú Olivér ha lány Hanna lesz.A magzatmozgást már a 14. héttől érzem meg is lepődtem,de 1-2 hete már a párom és a nagytesó is érzi.Már egész nagyokat rúg.Nekem a hátam fájdogál.A fiammal szinte észre sem vettem,hogy terhes vagyok,most viszont sokminden kijött rajtam.Májfolt,linea negra,viszked a hasam,fáj a hátam,kívánós vagyokstb...Viszont 1 hét mulva én is félidős leszek,de még alig hztam talán 1kg-ot.Ez kicsit aggaszt a fiammal ilyenkor már többet nyomtam.Mindenkinek további jó pocakosodást.

Kép
ameszti
Szombathely
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: