Új privát üzeneted érkezett!

Era, selytettem :) mit szólt a párod?!?!
Zsiráf, randi megbeszélve, júni 15, szülőszoba :lol: Irigylem a 1,5 szabad napot!!! épp ma jutottam oda, hogy bár még bőven rámjön a gatyám, ki kellett gombolnom, mert Hármaska nem értékelte :evil:. Na ő is olyan autonóm lesz, mint Mesó, az tuti :lol:. Én már szinte mindenhol lebuktam, annyit öklendezek (nem hányok, csak "gyanúsan köhögök" :lol:).
Akiknél van otthon pelenkása: ti nem akartok hányni ha befosik? Bocsi mindenkitől, de szegény törpémen ma 4x cseréltem nyitott ablak mellett pelenkát, mert majdnem lehánytam a szagtól  Na akkor lettem volna igazán szarban :lol:.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Réka: dehogynem, ráadásul a kicsi amióta terhes vagyok átállt a napi 1 kakis pelenkáról a napi 3-ra

Kép

Kép

Kép

Kép
 
 
 
 
 


Elővettem az elsőbabás aggódó kismama énem, és bementünk tegnap az ügyeletre. Onnan felküldtek a nőgyógyászatra. 1,5 óra várakozás után sorra kerültem volna, de az orvos elrohant egy "sürgős császárra":) Szóval újabb 40 perc várakozás. Szerencsére jött egy kedves doktornő. Aki megvizsgált és megnyugtatott hogy semmi gond. Sokkal többet kell pihennem meg no stressz meg hasonlók. Viszont már igyis mindenről le vagyok tiltva otthon. Még mosogatni se engednek. 
Ha még fél évig ez vár rám bekattanok.

Lilypie First Birthday tickers
bbarbika
Budapest III. kerület
 
 

 
 

Barbi Hősök vagytok az ügyelet végigüléséért, én erre képtelen lennék (no meg két gyerek mellett leszervezhetetlen is). Ne aggódj, csak az első gyereknél kímél ennyire a párod :) (oké, ha csak egy lesz, akkor mindnél :D). emlékszem, apa azt se hagyta, hogy kádat mossak, mikor Szaffit vártam. Most heti 2-3 alkalommal sikálom domesztosszal, miután Mesó belekakál, és egy szava sincs :lol:. Vegyetek mosogatógépet!


Zsiráf :lol: :lol: :lol: Sorstárs :lol:


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!


Nagyon el voltam mostanában havazva intéztem mindenfélét igaz ami kicsit dühítő a családvédelmet nem lehet elérni telefonon és csak úgy lehet menni ha van időpont... Azért el mentem volna arra bizonyos tanácsadásra, de így még esélyem se volt... Azon gondolkodunk, lehet kártérítést kérünk e miatta...

Egyébként most már jól vagyunk ez a hét borzasztó volt Zsombi összeszedett valami hányós izét ami átment mindenkin rajtam kívül... Szegény apának is két napig láza volt. És az volt a csúcs amikor pont egyszerre hányt a 3 gyerek, mert sikerült 1 ilyet is összehozniuk valamelyik nap hajnalban hét elején... De most már csak Ákossal vagyok itthon, mert neki még a végére tegnap hasmenése is lett így ma inkább nem ment.

Tegnap voltam most már a saját nőgyógyászomnál és levette a citológiát meg még reggel bölcsi után gyorsan elszaladtam a kiskönyvért, hogy már úgy tudjak menni a dokihoz... És amin nagyon meglepődtem, hogy amikor megvizsgált a dokim azt mondta, hogy ő tapintásra kb 2 héttel kisebbnek gondolja a kismanót... Mondom magamba 2 hét alatt nem nőt a gyerek oké, hogy nem csinált uh-t, de azért rendesen meglepődtem. És tudom, meg érzem is, hogy nőt, hisz érzem a gatyámon, hogyha ülök ki kell gombolnom, hogy ne szorítson… Meg érzem, most már, hogy melyik oldalon van nem konkrétan a mozgását, mert ahhoz azért még kicsi, de ha a hasamra rakom a kezem érzem hol van…


 


Remélem mindenki jobban van most csak átszaladtam azt a kb 1,5 oldalt amit írtatok mióta nem voltam. Érdekes kinek hogy nő a pocija nekem most nem olyan vészes, mondjuk azt tapasztalom, hogy gyerekről gyerekre egyre nagyobb lesz, de most még ezt nem lehet tudni, de most inkább az 1. terhességemre hasonlít ahol alig volt pocim nem is tudom hány hónapos terhes voltam amikor megvettük a kismama nadrágom ami sajnos már legutóbb anyagába szét ment… Emlékszem Alexandernál 39 hetesen voltam szülőszoba nézésen a korházba és nagyon kilógtam a sorból a pici pocimmal. Voltak akiknek még 2-3 hónapok voltak és már nagyobb hasuk volt nem is hitték amikor mondtam, hogy 1 hét szülök elvileg ami 6 nap múlva történt meg…


Egyébként csak úgy eszembe jutott emlékszem téma volt, hogy én is mindig fiatalon szerettem volna anya lenni, ami sikerült is, hisz amikor Alexander született is csak 20 éves voltam. És most is csak 26 vagyok…
Hiteleink meg kedves anyósom miatt vannak, neki kellet 2x felvenni hitel a fogára és vettünk mosógépet is igaz jó volt a régi is… Nem baj kimennek a hitelek és utána könnyebb lesz! Ja és azért is lakunk velük, mert olyan lakást vettek amit nem tudnának fenntartani nélkülünk… Volt, hogy el akartunk már régebben is költözni és nem engedtek! Pedig amikor megvették ezt a lakást mondtuk nekik úgy vegyék föl a hitelt, hogy mi nem velük akarjuk leélni az életünk és ne legyen nekik gond ha elmegyünk most meg ez van… De ezeken már tul vagyunk és szerintem így már nem tartanának úgy vissza a 4 gyerek miatt is meg minden...

Aztán mi nem voltunk 4d-uhn Alexanderrel még akartunk, de aztán kimaradt utána meg szóba se került, pedig szép emlék lehetne... Mondjuk Alexanderől és Ákosról van még 1-1 sima uh képünk Alexanderől genetikai uh-n készült 12. hét körül buksija és a teste látszik Ákosról meg 1 nagyobb kép van amin az arca látszik Zsombinál meg kimaradt, mert nem tudtak adni genetikán és nálunk az sztkban meg 1000.-/kép és nem vittem pénzt amikor még érdemes lett volna képet csinálni...

Mindenkinek szép napokat és mihamarabb múló rosszúlléteket!


Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=http://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Néha bekukkantok ide :D Eredetileg májusi vagyok, de itt vannak szintén III.kerületi kismamik is ;) Sőt Bbarbi szintén az Óbudai utcai rendelőbe jár,...és talán az én dokim volt az a kedves doktornő, aki tegnap megvizsgálta (Balogh Beatrix...egy fiatal dokinő). Amúgy én is pont tegnap voltam a kórházban. Aha...volt egy kis kavar 12-14 órá tájban...
guera Erával pedig már nem vagyunk idegenek egymásnak

Szóval szívesen csatlakoznék hozzátok...


Kép
Kép
Kép
Kép
 
 


Hát, pelenkások, ilyenkor értékelem igazán a nagy korkülönbséget...
Réka: sztem lesznek olyan klienseim, akik több pénzt fognak kapni, mint én (pl. sok gyerekesek). A párom ezeket a szakmákat női szakmáknak nevezi, mert nem lehet belőle fenntartani egy családot. Mondjuk nem is Mo a célországom...
Az a baj, h én egy-egy gyanús öklendezés után fénysebességgel repülök ölelgetni a klotyót. ...és ha már a gusztustalanságoknál tartunk: visszafelé ritka szar íze van a savanyú uborkánakHatározatlan

Jobban vagy már?

Erika: Mit szólt a párod a család gyarapodásához? Hogy bírtad a haza utat? Rosszullét még mindig semmi?
Barbi: 2 db orvos volt összesen az ügyeleten? A lényeg, hogy jól vagytok.
Liliom: hányós-hasmenéses vírus? cool... Én szednék C vitamint, nem lehet túl jó terhesen elkapni.
Nem egyszerű a helyzeted anyósodékkal... Elfogadták már a babát?
Renáta: gratulálok a babádhoz! Neked elmúltak az első trimeszter kellemetlenségei?

Megvolt a doktor bácsi, holnap már mehetek dolgozni. Örülök neki, már kezdtem teljesen befordulni itthon.
Gyerkőc közel duplájára nőtt. Magyarázta az orvos, h mi hol van a monitoron, de én csak egy "kétgombócos" hóembert láttam. Ráadásul szegénykém fejre állt. 
Ma napközben nagyon jól voltam, azt hittem, h megtört a terhességi rosszullétes időszak, de sajna nem. Annyira nagyon-nagyon várom már, h vége legyen, h azt elmondani sem tudom. Teljesen kimerültem...

Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD


Szia Reni! Üdv köztünk.:)

:) Én viszont lehet hogy átnyúlok májusra. Júni 3ra vagyok kiirva, a 12 hetesen azt mondta a doktornő, hogy pár nappal nagyobbak vagyunk. Szóval az már erősen május vége. Tegnap a dokinéni Guttmann Orsolya volt. Eredetileg a Szigeti doktornőhöz tartozok csak szabin van. Látom többedik babás vagy. Szent Imrébe szültél? 

Túléltem a mai napot, nem volt hasfájás, se barnázás. Kedves családom ágyba parancsolt a hétvégére. Jövőhéten az irodába hatalmas értekezlet lesz sok külföldivel, úgyhogy már most rápihenek.


A párom elment ma este bulizni a barátaival. Már most halálra unom magam. Mi lesz igy még később.:)

Réka ti meggyógyultatok már?

Era várom a beszámolódat:) kiváncsi vagyok mit szóltak otthon a babához:)

Lilypie First Birthday tickers
bbarbika
Budapest III. kerület
 
 


Barbi Mikor a baba korát nézed, kb. a 6-10 hetes uh alapján ítélj. A 12. héttől már egyéni a méret, olyankor nem a kor miatt nagyobb/kisebb, hanem mert azt örökölte. Nekem általában a 32. héten elérik az átlag születési súlyt 8). Mesóval van egy uh-m, amin 32 hetesen 38 hét 3 naposnak mérték (~3100 g), na onnantól a doki nem nézte a méretét, mert minek :lol:. Végül „csak” 3900 g lett (az utolsó hetekben valószínű velem együtt fogyott az epés gondok miatt, de csakazért is bent maradt :evil: )


Ne aggódj, gyerek mellett nem fogsz unatkozni esténként. Főként, ha egyedül leszel valamiért :D


Krampampuli A thai kajának visszafelé is fokhagyma íze van :lol:. Viszont semmi fokhagymásat nem szeret Hármaska :evil:. Nem leszünk így jóben :evil:. Meg az olajos halat sem :evil:. Bezzeg a lazac ízlett neki :lol:. Már amennyit ettem belőle, mert a nagy kikunyizta a tányéromból (IKEÁban jártunk). Megjegyzem, az IKEA gyerekbútor-kínálata semmit sem változott az elmúlt 3 évben (akkor vettünk először ilyet).


Milyen visszarázódni a munkába?


Reni Üdv itt! Ha jól néztem a gyerekeid születési idejét, jó eséllyel hordhatod őket egyszerre két-három intézménybe még pár évig. Éljen a logisztika! :lol:. Ha tudtam volna, hogy ez a gyereknevelés legnehezebben megoldható problémája…


Lilimanó Mesóval koraterhesen átestem a fosós-hányóson (meg Szaffi is). Hát nem egy leányálom :( Viszont az ijesztgetéssekkel ellentétben semmi fejlődési renellenesség nem lett belőle 8)


 


Nekem kezd múlni az öklendezős korszakom 8). Sőt, a mormota-üzemmmódból is kezdek átváltani a megváltom-a-világot funkcióba 8). Ez a legjobb része a terhességnek, csak mért nem ez a leghosszabb??? Nálam a harmadik trimeszter a 25-26. héten szokott kezdődni a normál számításokkal ellentétben :evil:. No de most márciusig energia-bomba anya van, csak legyen mit magamra húzni :roll:.


Velem ilyen még nem volt, de majd megveszek, hogy tudjam, csajszi-e vagy fiú Hármaska. Pedig mindkettőnek örülni fogok, és remek dolog, hogy nem nekem kell döntenem, de veszettül izgat.


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Réka: még nem dolgoztam, ma kellett visszamennem laborra. 7:30-tól 10-ig vártam úgy, h 8-ra volt időpontom. A laborosnő végig csipogta az egészet a barátnőjével.

Voltam ma védőnőnél is, hát egy élmény volt... Becsomagolta nekem a törzslapomat is, a leletekből pedig a legutolsót írta csak be. Teljesen nincsen-kedvem-style-ban nyomta.
A tereptanárom visszadobta az egyik esettanulmányomat, mondván, h az szóljon másról. Kis híja volt, h vissza nem írtam neki, h túlélésre játszom, basszus, haggyááámááá.

A fokhagymát mostanság én sem csipázom, de délelőttönként már tudok enni, bár eléggé madármódra. Hetek óta nem hordtam a gyűrűimet, mert kicsit forogni kezdtek. Gondoltam, ha már kimozdulás van, vegyük fel. Aha, mikor fizettem a buszjegyet belecsúszott az ujjamról a tárcába...

Rendezitek az új babaszobát?

Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD


Barbi
Ups...Én Margit Kh-ba járok....VAlamiért azt gondoltam Te is. Szültem én már mindenhol SzentImrében még nem. Szerettem volna...a szülésznőm pont ott dolgozott, mikor Lucát vártam, de nem vállalt, mert messzebb van tőlünk a kh, mint 15 perc és azt mondta, hogy a legközelebbit válasszam. Igaza volt...és jogos volt a "fejmosás", mert Tényleg nagyon gyorsan szülök ;) A Margit kh. meg csúcsban is 8-10 perc. Villamosfelújítással együtt. Szigeti Adrienn a dokinőd?
És gyerek mellett nem csak este nem fogsz unatkozni

Réka
Hát nálam sokkal kisebb korkülönbség lehetetlen....Átlagosan 15-18 hónappal szülés után jön meg először 2005novemberében volt utolsó mesi Iván előtt. Azóta nem menstruáltam 10x sem
Amúgy nem akkora cucc az ovi-suli. Neked meg még csak bölcsi van nem? Reggel férjem viszi a suliba Ivánt én meg oviba Lindát Lucával...Délután meg eflkanalazom őket egy gyors séta keretében :) A suli kicsit messzebb van, nem a körzetes. Ovi viszont szemben Na a suli is 10-15 perc séta csak...

Én babám imádja a csípőset És a citromosat...ízben, illatban...tök8 neki. És a kinder tejszeletet sem veti meg

Első trimeszteres izéség nálam az alvással egyenlő. Délután min 1,5 órát kellett aludnom, hogy ne egyem meg a családot 6-kor vacsira. AZtán 8-1/2 9 körül simán elaludtam a gyerkők mellett. Mostmár csak este vagyok fáradékony. Hányinger nem volt csak kis émelygés. Ha álmos voltam vagy már nagyon éhes.

Kép
Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Hát én megusztam ezt a hányós dolgot egyszer let csak hányigerem a szagoktól... De nem hánytam úgy néz ki most is mint álltalába a terheség erősíti az imunrendszerem...

Tegnap megvetem a gravidát és mint álltalába du este felé be is vettem. Persze ma nem már reggel mielött vittem volna a fiúkat bölcsibe oviba... És mint mindig meg is volt az eredménye a lépcsőházból fordultunk vissza a fiúkkal mert kb 5-10 perc mulva vissza is jött... Olyan rég voltam már terhes, hogy ezt el is felejtettem, hogy reggel nem bírja a szervezetem még a gravidát...

Nekünk a logisztika munka mellet nehéz, mert a páromnak olyan rosz a beosztása, hogy nem tudja se vinni se hozni a fiúkat így nekem kell olyan munkát keresnem ami mellet megoldható, mert mamáék csak a 2 nagyot válalják be és a bölcsiből meg legkésőbb 5 körül el kell hozni a gyereket így most megint nincs munkám a betegségek miatt se, mert hát azt se torereálják hogy beteg a gyerek és azért nem tud menni az ember...
Azért bizakodok hogy legalább néhány hónapra találok valamit. Mondjuk direk határozott idős munka, vagy v.mi...

Tényleg ki érzi már a kismanója mocorgását? Én mindig nagyon korán megéreztem és ez most sincs máshogy mert vasárnap óta érzem és már apának is sikerült éreznie Úgyhogy akármit is gondolt a doki nem lehet olyan pici a manócska, ha már érezni a mozgását.
De majd jővő héten meg is nézem, hogy mekkora mert pénteken genetikai uh. Mondjuk ott alapba mindig 1 héttel kisebbnek szokták mérni a gyerekeim mint az sztkban, de majd kiderül...

Mindenkinek szép napokat!

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=http://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Csajok, szörnyű reggelem volt. Azt mondják h az első három hónap után elmúlnak a rosszullétek meg ilyenek. Hát nálam még csak most kezdődik.:S A héten már 2-szer olyan rosszul voltam, hogy alig tudtam elindulni dolgozni.
Ma reggel nagykabátba, sapka-sálba rohantam vissza az ajtóból wc kagylót ölelgetni.:S Azt olvastam valahol, hogy van aki csak a 2. trimeszterben lesz rosszul.:( Azt hitem megúsztam.:(

Jah és van végre kép az óriáspocakomról:)

13 hetesen

Lilypie First Birthday tickers
bbarbika
Budapest III. kerület
 
 


Hát Barbi nem akarlak elkeseríteni, de én az első terheségemnél azelső két trimesztert végig hánytam konkrétan volt olyan 2-3 napokat nem tudtam menni dolgozni, mert annyit hánytam, hogy még villamosig se jutottam volna el ami szinte a házunk előtt áll meg. Amertoról meg nem is beszélek (igaz az csak 2 megálló volt), de így is elég volt...
De most az utobbi 2 terheségemnél semmi rosszullét hányás is csak akkor volt mindig ha roszkor vettem be a gravidát...
De lehet, hogy ez csak átmeneti és hamar túl leszel rajta, mondjuk B vitamin legyen nálad mindig mert az sokat segít! (Legalábbis nekem bejött)
És gyerek mellet tényleg nem fogsz unatkozni!
Nagyon helyes pocid van már most is! Gondolom már te is érzed a mocorgást... Az minidig feldobja az embert.

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=http://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Barbi
Tényleg nagy pocak :D Nekem az első még a 18.héten is csak egy cseresznyemagnak látszott :D
Ha szedsz bármilyen vitamint, akkor az este vedd be, lefekvés előtt. Az sokat segít szerintem a hányás kérdésen. Meg ha nem kiugrasz az ágyból, hanem egy kicsit ejtőzöl mielőtt felülsz, aztán iszol egy pohár vizet, mielőtt kikászálódsz...Nekem ezek váltak be. Egy próbát megér, hátha neked is használ ;)

Kép
Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Tegnap voltam ultrahangon (9 hét 2 nap), és minden rendben volt, 2,66cm a pici :) Szóval csinálja magának a helyet, a kétszarvú méhem ellenére ;) Remélem továbbra is minden rendben lesz.
Egyébként én örülök a rosszulléteknek, bár sokszor még nem hánytam, leginkább öklendezem, és hányingerem van, de ha van, akkor tudom-érzem, hogy minden rendben :)

Én
evicat
Zalaegerszeg
 
 


Sziasztok kismamák!


Nagy kétségbeesésemben írok ilyen későn. Vagyis nekem már későn van fél 11-kor :D


Szóval a helyzet a következő...

A kedves munkaadóm attól függetlenül, hogy beigérte hogy állandó munkaviszonyra hosszabbítja meg a szerződésem, a mai nap folyamán bejelentette, hogy ismét 3 hónapra hosszabbítja, és hogy hétfőn írjuk alá a szerződést. Szerencsére ebben az évben változtatták meg Szerbiában a törvényeket, miszerint nem mondhatnak fel attól a pillanattól kezdve, hogy terhes vagyok. ( ezelőtt a meghatározott időre alkalmazott nőknek felmondtak) Ez eddig mind szép és jó. Azért, hogy én megelőzzem a bajt, és nehogy véletlenül az legyen, hogy még 3 hónapra sem akarja meghosszabbítani, mert időközben (hétfőig) megtudja, hogy terhes vagyok, de nincs róla orvosi igazolásom, így kénytelen vagyok holnap elmenni a nődokimhoz, hogy ettől a héttől írjon ki szépen beteg szabadságra. Rettentő ideges vagyok. Az a baj, hogy attól félek, hogy nem fog kiírni. Vagy nem tudom... Elvégre 12 órázok, éjszakázok, stresszes a munkahelyem, és ráadásul ha ne adj isten valahol valami nem áll jól a teremben, akkor tenni venni kell nekünk recepciósoknak is. Van, hogy a kovácsolt vas lábú asztalokat mi rakosgatjuk ide oda.... 


Pfff.... jajj tudom, hogy nehéz most megérteni mit is írok, de esküszöm, hogy az agyamra ment az idegesség. 

 


Mylife - Általában ki szoktak írni az orvosok, ha szépen megkéred őket, főleg ha mondod neki milyen a munkád és mennyire félsz, hogy baja ne legyen a picinek a munka miatt.
Viszont lenne 1-2 kérdésem ha most csak 3 hónapra hosszabítják meg a szerződésed akkor utána is meghoszabítják majd? Mit mondanak, ha egyáltalán mondanak neked v.mit? Hogy ne es el pénztől stb...
Hát nem egyszerű ez a munkaviszony neked, de hátha jófejek lesznek veled! 

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=http://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Sziasztok! Mi ez a nagy csönd?

Réka: meggyógyultatok már? Neked nem most lesz a 12 hetes genetikád vmikor? Lányok?

Barbi: De szép nagy pocid van! Remélem csak átmenetiek voltak a rosszulléteid.

Hrenata: A Szent Imre nem a Tétényi úton van? Régen ott laktam nem messze. Párszor jártam bent ügyeleten.
A gyors szülésről jut eszembe: egyik ismerősömnek most született 4. gyereke. Kérdeztem, h milyen volt a szülés, azt válaszolta, h neki már beépített zipzár van a hasfalában. A terhességek végén elhúzzák, gyerek ki, köv. gyerekig vissza. Jó lenne vmi ilyesmi nekem is...

Evicat: Panni szépen növöget, örülök nektek.

Mylife: Sikerült a táppénzt elintézni? Kedves munkáltató hogy fogadta a hírt?

Era: El vagy tűnve... Minden OK?

Liliom: Én mindig este szedem a magzatvédőt, pont azért, mert akkor talán nem jön vissza.
Gyerekek?
Néha én is érzem úszkálni a babát, de csak ha lazítok és háton fekszem.

Nekem zúzós hetem volt: kedden már meló. Szerdán látogató csoportunk volt, egész délelőtt rohantam, mint a mérgezett egér, délután pedig okmányirodába kellett mennem, mert lejárt a személyim. Csütörtök délelőtt meló, délután utolsó napom a gyak. helyemen, péntek délután a fiam osztáyát díszítettük, utána bevásároltunk. A nagy hajtásnak péntek estére barnázás lett a vége, úh szépen végig feküdtem a hétvégét. Én még mindig hánykolódok. Még egy főzőműsortól is hányingerem van...

Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD


Sziasztok!

Eltűntem én is, itthon volt az összes múlt héten, mert a nagyfiamnak fájt a füle, és úgy leszívtak estére, hogy csak beájultam az ágyba.

Barbi remélem azóta nem volt barnázás! Nekem eddig mind a 3 már kint lévő gyerekem nagyobb volt a 10. héttől kb a 33. hétig, és ennek ellenére mind kiírás után született, szóval nem jelent semmit, hogy 12 hetesen nagyobb volt Persze ettől függetlenül a tiéd lehet tényleg nagyobb, és korábban jön, csak azért írom, mert nekem az elsőnél annyit mondták, hogy "olyan nagy, tuti hamarabb jön", hogy borzalmas volt a vége, kb egy hónapig vártam naponta, hogy mikor szülök már.
Csinos pocakod van :) Hányinger meg drukk, hogy véglegf eltűnjön végre!

Liliom: hányós vírus brutális lehetett, nálunk nyáron volt egy ilyen, ami átment másfél nap alatt a három gyereken, plusz férjemen, mozdulni alig bírtak.
Én babám szerintem már néhány napja mocorog.

Hrenáta: szia, látom neked is negyedik baba :) Nem semmi, hogy 3-an is vagyunk, akik a negyediket várjuk. :)

Réka: nekem szerencsére a középső nyugis időszak volt eddig a leghosszabb mind a három terhességnél, igaz csak a 14. hét környékén szokott elkezdődni, de kitart a 32-33. hétig. Remélem most is úgy lesz.

Krampa tessék vigyázni magadra, remélem barnázás elmúlt már.

Evicat: örülök, hogy minden rendben volt az UH-n :)

Mylife: kiírt a dokid? Remélem igen!

Nekem meg volt a 12. hetes UH, minden rendben, baba tökéletes. 67mm, tarkóredő 1,74mm, van orrcsontja. Kaptam róla képet is, ha meg tudom oldani, majd beteszem ide is. Viszont sajna az esti rosszullétek hozzám is ragaszkodnak még mindig, pedig én már nagyon lemondanék róluk, olyan jó lenne egyszer egy jót vacsorázni. És nem bírok megenni semmi édességet, a szemem kívánja, de ha megeszek a kocka csokit, az garantált rosszullét negyed órán belül.
Csinálok majd a héten a maradék 3 gyerkőcnek is vonalzót :)
Többiek, írjatok, igyekszek én is gyakrabban jönni majd :)

Kép

Kép

Kép

Kép
 
 
 
 
 


Mylife
Mi újság? Mit mondott a doki?

Krampampuli
Ez a beépített zipzár jó :D Csak nekem a lábam között van És néha előbb "lecsúszik", mint alkalmas lenne Nem is tudom, most hogy lesz....Mindig egyre gyorsabban megy a dolog. A MArgit csúcsban is 10 perc, de Lucánál éjjel volt és nem volt csúcs :D Az első pillanatban készülődtünk és indultunk, ahogy Anyum megjött (kh és a házunk között félúton lakik, szal közel) mégis úgy értünk be, hogy a vizsgálat annyi volt, hogy Dokinéni rámnézett messziről és felkiáltott, hogy "Ott a feje, barna a haja, nehogy nyomjooooooooooooon!"
SZent Imre az igen, a Tétényi úton van.

Zsiráfcápa
Én most sok 4. babás anyukával "futok össze" és én is csodálkozom A májusiban is 3-an voltunk. Bejött a 3 gyerekes modell és biztos lassan rájönnek a családok, hogy a pártalan nem jó szám

Evicat
Nektek megérzés Panna, vagy már "bizonyított?

Kép
Kép
Kép
Kép
 
 


Krampampuli - Régebben én is mindig este szedtem, csak most valahogy kiment a fejemből, viszont most úgy érzem a délután jön be jobban este nem tudok tőle rendfesen elaludni... Erre mondják minden terheség más.
Gyerekeim is jól vannak a hányós eset óta igaz most Alexanderen látom a megfázás első tüneteit... 
Egyébként én főként szoptatás vagy pihenés közben érzem a mocorgást... De most kicsit enyhébben nyomja mint eleinte már nem érezni kézrátételel. Szerintem elfordult, vagyép akkor fordult 1 nagyobbat és most így enyhébb, de nem baj... Majd bepoótólja ha nagyobb lesz! 

Zsirafcapa - Hú a fülfájás nem jó! Nem lett belőle semmi komolyabb?
De jó még képet is kaptál a szép kis babádról genetikain. Én is akarok!...
Egyébként nekem pont édeséget kell ennem roszúllét ellen cukorka, csoki, szörp, akár gyümölcs mindegy csak cukros/édes legyen!

Hrenata: Azta  te akkor tényleg gyorsan szülsz! Te érezted hogy már ennyire kint van a bababád legutóbb?
Ti hogy szoktatok indulni szülni? Én 5 percesekig szoktam várni amikor van 3-4 egyhuzamban akkor szoktam riadóztatni a Papát, hogy indulni kell szülni, mert nekünk nincs jogsink így autónk se... De még sose késtünk el mindig volt még bent minimum1-2 óra mire meglettek a fúk igaz legutobb magától ment el a marzatvíz a kórházban így most először nem kellet burkot repeszteni... Útána már gyorsan fél órán belül meg szoktak lenni...

Én pénteken megyek genetikai uh-ra kiváncsi leszek milyen lesz mert legutobb csak a buksiját és a szívét láttam, mert pont úgy feküdt...



Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=http://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Hrenata: hú, ez nem semmi, én ugyan egyre gyorsabban szülök, de még a harmadikkal is majd 2 órát voltam a kórházban, mire megszületett.

Liliom az elsőnél 5 percesekkel indultunk, a másodikat indították, a harmadikkal két kört futottunk egy napon belül (mikor először beértúnk elmúltak a fájások)
Drukk a pénteki UH-hoz.

Kép

Kép

Kép

Kép
 
 
 
 
 


hrenáta:
Még csak 10 hetes 2 naposak vagyunk, így Pannát csak hisszük hogy Panna :) Igazából a Panna névben már 1 éve megegyeztünk a párommal, szóval egyelőre csak lánynevünk van, de az egyértelmű ;)

Krampampuli: köszi :) Egyébként a pocimon már látom a változást, főleg az ex-darázsderekamon :))) Ill. ha eszem, akkor néha nagyon durván nagynak látom a pocakom, pedig még 2 hétig szeretném titkolni, még nagyon kevesen tudják. Karácsonyi ajándék lesz ;)
evicat
Zalaegerszeg
 
 


Akkor most sokkollak benneteket
Iván, mint első gyerek...Délben kezdtem felfigyelni arra, hogy rendszeres, de aligfájások vannak. Ezek 7 percesek voltak és kitartottak még 1/2 1-kor is. Csak azért indultunk el 1/2 2 tájban a kh-ba, mert pecsételni kezdtem. Mellsőfali lepény...előfordul...De még akkor is csak neszesemmi érzés volt, nem fájt igazán. A taxiban jött az első ereszdelahajam. Mivel fel volt túrva az egész környék jó lassan értünk be :/ Az ügyeletes doki kifaggatott, hogy mióta, hánypercenknt és jól lecseszett, hogy ne hisztizzek már (nagyon sűrűn és erősen jöttek az összehúzódások), első gyerek nem jön olyan gyorsan. AZtán megvizsgált és megváltozott a lekezelő pofázmánya Csak annyit mondott, hogy 4ujjnyi méhszáj, irány a szülőszoba, hívom az orvosát. Ez 1/4 3 magasságában volt. Iván 15:15-kor született Szóval kevesebb, mint 3,5 óra alatt.
Linda necces volt. Rögtön erőteljes 5percesek 3/4 5-kor. Szegény anyum kiakadt, épp a bnőjével borozgatott, mikor hívtam. Csak 2 pohár bor, de...gondolta 10 perc, míg ideér. Hát jó fél óra volt, mert dugóba került. A lépcsőházban futottunk össze és közöltem "Fordulj vissza! Te vezetsz!" Leverte a víz...Így Iván is jött velünk. Már kb. 3 percesek voltak, mikor indultunk. És volt az a pont, mikor ordítottam vele a kocsiban, hogy "Leszarom a piros lámpát, taposd a gááááááááááááááááázt! Érzem a fejét!" Mindez a délutáni csúcsban. Csak Anyu látszott higgadtnak. Iván is érezte, hogy láthattalannak kell lenni :) Férjemmel pánikoltunk egy kicsit. Nagyon. Kh-ban, mint a filmeken. Szülészet az 5-en, épp záródott a liftajtó, mikor a férjem odavetette magát az ajtók közé és széttolta Az osztályon ugyanazzal a közönnyel fogadták a "hiszimet", mint legelőször. De mostmár nem is vizsgáltak, hanem a szülőágyra feküdtem és amint meglátta a szülésznő a helyzetet ordított a dokiért ;) Így 10 perc múltán, hogy a kh-ba értünk megszületett Linda. Két óra leforgása alatt.
Lucánál is hasonlóképp. Rögtön durva 5 percesek. 3:15-kor jött az első, 4-re értünk be 4:50-kor Luca a kezemben 4380g-mal és gátvédelemmel 40 perc alatt a szülőszobán. Azaz összesen 1,5 óra volt az egész. Ha vágnak, akkor alig 1 óra lett volna. Most nem tudom mi lesz. Egyre gyorsabb. Gondolkozom, hogy bekészítek egy "sürgősségi csomagot" itthonra, ha esetleg mentőt kell hívni, mert nem lesz idő elindulni...

 Evicat
Drukk Pannának :) Gondoltam hátha valami genetikai izé miatt tudjátok esetleg....

Liliommanó
Csak Lindánál éreztem, hogy nagyon ott van. Lucánál nem. Gondolom azért, mert Lindánál sokat kellett ülni a kocsiban, Lucánál meg 5 perc volt csak, míg odaértünk és a tágulási résznél szinte mindig az ösztönösen kénylemes pózt vettem fel.

Kép
Kép
Kép
Kép
 
 


Csak bajalentkezem, minden oké, tegnap voltunk genetikán, Kis duracl-manó van odabent, mert nem bírt egyhelyben maradni, fél órát hajkurászta a doki, mire a tartkóredőt sikerült megmérnie :D Harmadiknak kell is egy energia-bomba, nehogy már nyugi legyen itthon :D
Tüneteim még mindig borzalmasak, estére hulla vagyok, úgyhogy átszoktunk arra, hogy reggel apa elviszi Szaffit bölcsibe és csak napi 1x mozdulok ki, mikor érte megyünk Mesóval. Hát nem leszek ettől jobban estére :roll:. De legalább tettünk valamit! :)
Hülye háziorvos a vérképben nem kért pajzsmirigyet :evil: No comment. Majd a vércsoportra közölte, hogy minden rendben, negatív az ellenanyag. Nénész megnézte, aszondja, ne vérezzek, mert ilyen ellenanyagokkal kizárt, hogy találnának transzfúziós vért az országban :evil: Hát remek háziorvosom van, igazán nyugdíjba vonulhatna végre!!!
majd még jövök, ha a kicsi eldöntötte, most felébred-e vagy visszaalszik :) (előbb dumált a gyerekszobában, de most csend van. nemtom, hogy játszik a kiságyában és azért, vagy inkább ráhúz még az alvásra, ha már éjjel dorbézolt, meg későn feküdt le. nem bánnám az utóbbit 8))


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rájöttem, h lesz az az időszak, amikor abszolut nem fogom írigyelni a nagycsaládosokat. Úgy hívják kamaszkor. Aszittem kora reggel megcsapkodom a kölkömet...

Hűha Renáta, most elbizonytalanítottál... 12 évvel ezelőtt első gyereket szültem 2,5 óra alatt 36 hetes terhesen. Van egy-két otthon szülős ismerősöm, lehet, h el kellene velük beszélgetni, h hogy is zajlik ez az egész, ha nem érnék be a kórházba (30 p  kocsival + az  a másfél óra, míg a párom a mhelyéről haza jön). Anno tök véletlenül derült ki, h szülök, csak az utólsó 1 órában fájtam, de akkor k.rvára.

Évi: Pont én is kérdezni akartam, h mi van, ha Panninak kinő a kukija?
Mi is karácsonyi meglepinek szántuk, de a fenyegető vetélés miatt el kellett mondjuk hamarabb. A pocim nekem is szépen növöget. Mivel rendszeresen sportoltam azt mondták, h később fog elkezdeni látszani, ennek ellenére már én is nagynak látom. Nagyobbnak, mint a fiammal volt. A párom nagyon élvezi, alig várja, h gyorsabban nőjön. ( Én meg szépen halkan rimánkodom a babának, h ő is legyen olyan ügyes, mint a bátyja és kímélje meg szépen a bőrömet. Ezért baj, ha vki nagyon hiú...)

Liliom, te még szoptatsz? Az nem okozhat ilyenkor vetélést? Tök jó neked, h ennyi tejed van. Patrikkal 6. héten már elment. Nem tett túl jót a tejtermelésnek a vizsgaidőszak.

Réka, nem is lesz annál jobb, mikor mindkét gyereket lepasszoltad oviba-bölcsibe, de van még otthon egy harmadik, aki kitesz kettőt  Egyszer nekem azt jósolták, h lesz még egy lányom, aki az én természetemet fogja örökölni. Lesz itthon még egy hisztibékánk. (Titokban szurkolok, h ne így legyen)
Elvileg a tüneteidnek lassan múlnia kéne. Csak szólok, h tudjad, hátha azért vagy még mindig hulla, mert nem tudtad, h annak az időszaknak vége Nekem is már csak a mai és a holnapi napokat kell kibírni, mert akkor töltöm a 12. hetet. Azzal biztatnak, hha akkor nem is, ahogy a baba megmozdul, elmúlik a hányinger. Márpedig nekem már mozog a babám, érzem, h megy egyik helyről a másikra (jó, lehet, h bélgáz, de lesz.rom. A baba ficereg és kész. Placebonak jó lesz).

Ma még be kell segítsek a Télapónak. Veszek helyette csokit, különben nézhetjük az üres csizmákat. Legalább kitakaríttatom a gyerekkel a cipőjét...

Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD


Reni Én az elsőt 20 óra, a másodikat 12 óra alatt szültem. Másodszor magzatvízelfolyástól volt a 12 óra :O Szóval a másik véglet vagyok, nem aggódok, beérek-e az Istvánba a harmadikkal, meg hogy átér-e a nagymama :) evicat Kitartást a titkoláshoz :) Én sokszor úgy érzem, mindenki látja rajtam, aztán lehet, csak én képzelem bele, mert ismerem a testem milyen volt előtte :roll:. Zsiráf hát 3 gyerek mellett nem csodálom, hogy hulla vagy estére, én akkor is, ha csak a kettő van itthon egész nap :roll:. Minden tiszteletem a 4 gyerekeseké, nálam itt van a határ. Talán, mert 3 gyerek még befér egy átlagautóba, 4 már nem :). Liliom Te vagy az élő példa, hogy attól, hogy a terhesség más, még nem lehet következtetni a gyerek nemére :) Nekem is a másodikat mindenki finak jósolta, mert mennyire más, mint az első… no igen :roll: :D Krampampuli Nincs is jobb, mint terhesen túlhajtani magadat :wink:. Benti baba úgyis figyelmeztet, hogy ez sok volt, anya! :) Mylife Megoldódott azóta a szerződés-gond? Nem irigyellek a helyzetért :( Barbi Tényleg nagy pocak, főleg első babához :) Mondjuk ez alkatfüggő, rajtam is hamar látszódott mind, nem is hitték, hogy még „csak” 12 hétnél vagyok :roll:. Vicces, mert Szaffinál büszkén mutogattam már 14 hetesen a nagy hasam, most meg még mindig takargatom, fogalmam sincs, miért :roll:. Mondjuk akkor nyár volt, nem lehetett nem mutogatni :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Krampampuli naná, hogy nem frissítettem reggel óta :D Jót röhögtem a baba-mozgáson, pont így vagyok vele én is, hogy szerintem ő mocorog ott bent, ha meg nem, na mond má, lényeg, hogy anya roppant boldog és büszke ettől 8). Én a saját természetemet visszakaptam Mesóban, ami még Istenes álom-babát jelent, de ahogy nő, úgy fog romlani (autonóm hedonista mosoly-gombóc). Szaffi legalább kontrollos, ami az elején nehéz volt, most ahogy nő, egyre kényelmesebb (pl. esze ágában nincs futkosni a tecsó parkolóban, amíg bepakoljuk a bevásárlást 8)). Nekem minden gyerekkel szemben két-két elvárásom volt, amit terhesen „sulykoltam beléjük” és eddig bejött: Szaffiánl sokat alvó felfedezőre vágytam, és olyan, Mesónál sokat alvó jó evőre, és olyan. Most még csak a sokat alvó van meg :roll:. Nálunk apának is, nekem is nagy az alvásigényünk, ha rajtunk múlna, napi 10 óra körül lenne az ideális mennyiség, ezért van a sokat alvó mindig rajta a listán :). Igen, a 12 hét már letelt szombaton, de ez a rohadt hányinger nem ismeri a naptárat :evil:


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Evicat nálunk a második gyerkőc volt karácsonyi meglepi :) December 22-én voltam 12 hetes UH-n, az UH képet betettük a nagyszülőknek a karácsonyi ajándék gyanánt.

Hrenáta: egy ilyen "40 perccel kórházba érkezés után megszületik a baba" szüléssel én is kiegyeznék.

Réka: örülök, hogy veletek is minden rendben, és kitartás! Háziorvos no comment... Na igen, mi jövőre cseréljük férjem autóját 7 személyesre.

Krampa: nem akarlak "rossz hírekkel" sokkolni, de az én babám se olvasta a vonatkozó szakirodalmat, és esténként még mindig elég pocsékul tudok lenni. Mondjuk annyit már elértem, hogyha rágózok az segít. Igy hát egész este rágózok.

Kép

Kép

Kép

Kép
 
 
 
 
 


Krampa
Rossz hír, hogy nekem azt mondták az otthonszülősök, mmint akik többször szültek otthon, hogy nem valószínű, hogy ezekkel a paraméterekkel beállanak, mert biztonságosabban beérek az 5 percre lévő kh-ba, mint hogy ők ideérjenek 1 órán belül a végére....Reményed az lehet, hogy 12 év az nem most volt, szóval a tested tök újként veszi a jelenlegi pocak/szülés ügyet, így jók az esélyeid, hogy nem lesz sokkal gyorsabb...Miért szültél a 36.héten? Valami gondolom volt...Lehet azért volt gyors, mert babának sietős volt a szitu...
A pocirepedés szerintem alkati. VAn aki bármit csinál, mégis rémes lesz a hasa :( Nekem pl. 3 1 centis csíkom van, ezeket is Lucánál szereztem, de semmivel nem kentem magam. Testápolóval fürcsi után, de ez nem nagy szám...Persze a bőröd is (BOCSI) öregedett, de ha figyelsz a hidratálásra, akkor jó alkatnak tűnsz :)
 Terhesen szoptatás....Én eddig úgy választottam el a nagyokat, hogy muszáj volt, mert annyira fájt a mellem...Ez a 10-12.hét körül szokott megesni. Bnőm az 5.hónapig szoptatott. Sokan szoptatnak terhesen. Ez a vetélés dolog egy tévhit. A szoptatástól sem lesz komolyabb méhösszehúzódásod (sőőőt), mint a szextől és az sem tilos normális esetben

Réka
Hát te se szülsz normálisan, meg én sem...de azért kettőnk között is vannak :D
Te már most azt mondod, hogy ez a határod? Pedig még nem is tudod milyen lesz a 3 :D Amúgy szerintem nem akkora váltás, mert nálad is kicsik a körkülönbségek. AHogy beszélgettem anyukákkal...azok érzik inkább meg, ahol nem "egyenletes" a korkülönbség.

Zsiráf
Én szorítok a gyors szülésért, rajtam ne múljon :)

Gyerek neme: Kérdezzétek meg a nagyobbat és megmondja :P Tényleg! Kb. 4-5 éves korig meg van a képességük erre!!! Nálam sosem tévedtek a nagyok! Sőt, Linda most pl. mesi előtt 1 héttel közölte, hogy fiú baba fickándozik a pocimban Majdnem leestem az ágyról, hogy honnan tudja, mikor nem is beszéltünk erről....Én már szinte tutira tudtam, de ő....?

 Terhesen szoptatás....Én eddig úgy választottam el a nagyokat, hogy muszáj volt, mert annyira fájt a mellem...Ez a 10-12.hét körül szokott megesni. Bnőm az 5.hónapig szoptatott. Sokan szoptatnak terhesen. Ez a vetélés dolog egy tévhit. A szoptatástól sem lesz komolyabb méhösszehúzódásod (sőőőt), mint a szextől és az sem tilos normális esetben

Kép
Kép
Kép
Kép
 
 


Itt vagyok!!!

Minden ok, csak tegnap kapcsoltak vissza a netet, miutan vagy egy hetig a nyakukra jartam...

Megvolt az elso itteni doki latogatas, teljes extazisba jott, hogy megint baba van. Aztan kiakadt (jo ertelemben) hogy mar 3 honapos.

A Zuram haaat... Kicsit sokkolta a dolog, mert ugyebar akart O tesot, csak nem gondolt bele, hogy mivel is jar ez... De mostmar osszerakta a dolgokat magaban

Tegnap reggel iszonyatos derek fajas tort ram, barnaztam is, igy pihenesre lettem itelve  ja... egy 2 evessel ez nem olyan konnyu. Bar hozzateszem rendes gyerek, 4,5 orat aludt delben mellettem.
Szoval probalom ugy intezni a dolgaimat, hogy pihenjek kozben (kutya setaltatas-reggeli-pihi-mosogatas-pihi-takaritas-ALVAS-ebed-mosogatas-kutyak-gyerek-stb). Na de 2 pasit ki kell kozben szolgalni

Hmmmm mi mas? Csajok  itt olyan jo meleg van!!!

Olvasok am vissza, latom beindult a betegseg-biznisz  

Szulesrol haaat: mi 1 orara lakunk a korhaztol. Lenne kozelebb is, de ez jobb, mint az itteniek. Szoval utolso doki latogatas, megbeszeltuk hogy 30-an reggel 8 korul bemegyunk ha addig semmi, es megnez az aszisztens.
(Doki amugy is ugy tervezte hogy akkor reggel meginditja, 10 korul, abbol este 6-ra lesz baba).
Hat a gyerek hajnali 6-kor ugy dontott, hogy O bizony elindul kifele. Mivel elso gyerek haaat mondom raer ez meg, szerintem ezek nem is fajasok. Letusoltam, hatha elmulik. NEM.
7:00 keltem az uramat, lehet hogy menni kene. Alszik. Menjunk mar!!! Jolvan ne aggodj, elso gyerek, lassan jon. 8-ra beertunk, fel a nogyogyaszatra, kurvara fazom, aszisztens: fekudjon fel. All velem szemben, szoljon ha faj. Faj.... Faj.... Faj.... Hu basszus, telefon a dokinak, folyamatos fajasok, joga oran van. Jon mar, jon, visszuk a szuloszobara. Ágyon varakozas, mutot keszitik (ott szulnek), ne nyomjon, hol az apuka??
9:17-re megvoltunk.

A masodikat es harmadikat mar inkabb nem is kepzelem el...

Rosszullet nincs, ehes vagyok es semmit nem kivanok

Visszaut szornyu volt, hajnali 3-kor keles, Frankfurtban rohanas, majd kiderult hogy 2 orat kesik a gep. Fullon volt, 12 ora a gyerekkel az olemben.
De tuleltuk az a lenyeg, itt mar nem fazunk.


Legkozelebbi doki dec 26, de valszeg atrakatom 30-ra. Remelem akkor mar kiderul ki is van odabent.

Hozok pocak kepet. Az egyik mostani (11+4), a masik Dante 3 hettel szules elott. Ahogy elnezem most is elerjuk ezt a meretet...

Era

Kép

Kép


Kép
guera
Playa del Carmen
 
 
 
 


Sziasztok!

Hirtelen hogy beindult az élet...! 

Evicat - Hát akkor szurkolunk nektek, hogy tényleg Panna legyen!
Nekünk mindig nagyon sokáig tartott mire találtunk nevet a fiúknak az utolsó pillanatokban a kórházban véglegesítetük a neveket... Kívéve Zsombornál, mert akkor sajnos egyedül szültem így induláselőtt megbeszéltük még 1x...
Az hogy egyedül szültem borzasztó volt lekileg, hogy nincs melletem apa csak lélekben... 

Hrenata - Atyám ilyen gyorsaságot!  
Ismerősöm 2. gyerekkel járt úgy, hogy olyan gyorsan meglett, hogy mire odaért a mentő értük már nem tudtak elindulni a kórházba. Így végignézte a nagytesó a szülést a szülői ágy mellől... (1 szobás lakásuk volt... és a konyha is a szoba elején volt egy kis fólyosón...) De nem sokkolta a nagylányt!... (Talán azért mert még csak 2-3 éves volt akkor...)
Azért ezt nem kívánom senkinek, hogy valamelyik gyereknek végig keljen néznie 1 szülést!

Rekuja - Remélem mulnak majd a rosszúllétek, mert emlékszem milyen rosz volt Alexandernál az 1. 6 hónap... Az elején szó szerint semmi nem marad meg bennem amikor épp olyan nap volt igaz valahogy mégsem fogytam hanam inkább híztam igaz 46-47 kg-ról nehéz sokat fogyni... ;) És most sikerült visszanyerni a régi súlyomat olyan 47-48 kg voltam ami még nem kezdett nagyon elindulni fölfelé, de van még erre idő leszek még a végén 55-60 kg tutira... :)
Tényleg neked miért a házorvos adta a beutalókat? Nekem az összeset mindig a nőgyógyász szokta adni végig... És tényleg olyan hülye háziorvosok vannak! A sajátom se 100-as...

Krampampuli - Nem szokott semmi gond lenni azzal ha terhesen szoptat az ember. Igaz nem minden esetben ajánlott, de amíg nincsenek intő jelek lehet :) Alexandert 20 hónapos koráig szoptatam! (3 hónappal szülés elött áltunk le) De akkor már szinte magától vált le rólam kipróbáltam, hogy elalszik e cici nékül és igen nem is kérte, csak annyit kért, had fogja meg... 
Ákosnál kicsit máshogy volt mivel a szóptatástól , de lehet, hogy kimerültség miatt összehúzodásaim lettek Konkrétan 2-3 percesek 10-20 percig ekkor élből leválasztottam Nem is engedtem, hogy végig egye az adagját...  Kicsit nehéz volt neki is nekem is mert ő csak 18 hónapos lett voln 1 hét múlva és így kicsit jobban megviselte...
Most még nincs gond igaz mondta motmár az nődokim, hogy lehet, hogy le kéne állni a szoptatással mind a 2 gyerek érdekében, meg nekem is könnyebb lenne... Így most ott tartunk, Hogy már cici nékül alszik el, de délután miután hazaérünk a bölcsiből azért kéri és van, hogy még egyszer este felé is, meg reggel bölcsi előtt és éjjel ha felkel akkor anékül nem nyugszik meg... De haladunk a levállásal! :) Én nem fogom egyik napról a másikra leválasztani, mert ismerem és tudom mennyire nem tenne neki jót! Fontosabb hogy nyugodt és kiegyensúlyozott legyen!
Egyébként kb 3 hónappal szülés elött áltunk le eddig ezt Zsomborral biztos nem fogjuk eljátszani! Azért se mert ő már sokkal nagyobb ennél. Eredeti terv az volt, hogy kb 2 éves koráig szoptatom, ha máshogy nem lessz, de így tesó miat most kicsit megsürgetjük... 

Guera - Hát neked is szépen nővőget a pocakod.  Írigyelek egy kicsit a jó melegért... Véger otthon! Most csak 2-en voltatok a gyerekkel, vagy Apa is veletek volt itthon? Én még sose repültem, de borzasztó lehet az a tehetetlen várakozás főleg gyerekkel! 

Remélem nem hagytam ki senkit, semmit...
Én egyébként imádok szoptatni! Eleinte 300-400g-okta szoktak hízni hetente a gyerekeim kb 2 hetes koruktól... És ha fáj vannak rá nagyon jó krémek most legutóbb Garmastan kenőcsőt ajánlottak és ez vált be legjobban a tök sebes cicimet is rendbe hozta szoptatás mellet
Nekem szerintem még nincs olyan nagy pocim mint a nagy több ségnek, de a szemfülesek már meglátják rajtam igaz most tényleg nagyon jól vissza fogytam így jobban látszik a változás...
Nálunk is karácsonyi ajándék lesz az én családom számára a 4. baba érkezése..Vigyor Nem tudom mit szólnak majd hozzá, de olyan viharokra nem számítok mint itt... A mi családunkba harcolni szoktak a gyerekekért, hogy egyáltalán legyen nem fordítva...
Tényleg lehet nemis írtam még csak most eszembe jutott, hogy Zsombor milyen nagy meglepi volt... 2011 szeptember első napjaiban mentem a nőgyógyászomhoz rákszűrésre és akkor mondja, hogy kicsit meg van nagyoborda a méhem valószínüleg terhes vagyok!  Beutalt uh-ra kb 1-1,5 hét múlvára volt időpont így ekkor Szeptember közepe múlt el. És akkor ott az uh-on mondja a doki: "Hogy őn most 17 hetes terhes. Tudja, hogy ez mit jelen nincs mit tenni meg kell tartani! Gratulálok!" Hát gondolhatjátok... Én azt hittem vagy csak szerettem volna hinni addig, hogy csak bélmozgást érzek és csak azért nem fogyok tovább, mert ez így fog maradni Ákos után... Érdekes 1 db rosszúllétem, mell feszűlés stb. nem volt. Tényleg semmi jele nem volt és a miatt se agódtam, hogy még nem jött meg mert Alexander után is sok idő eltelt mire mejött 1x Ákos elött... Ekkor gondoltuk hátha kislány hisz olyan nagyon más ez a terheség, de hát nem csak meg lapult és megkímélt mindentől vannak ilyan terheségek ahol rejtőznek jó sokáig... Több ilyen sztorit is hallotam így az eset után...

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=http://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Lilimanó Barátnőmnek is a harmadik gyereke volt rejtőzködő terhesség, mondta is neki a doki, hogy már kétszer szült, nem lehet olyan béna, hogy nem tűnt fel, terhes?! :lol:. Azt mondják, azért rejtőznek el a babák, hogy ne lehessen elvetetni őket. Néha egészen a szülésig. Hát én nem bánnék egy észrevétlen első trimesztert :lol:.


Nálad a kicsi még nincs 2 éves? (bizti írtad, csak nem emléxem) Nekem nagy dilemma, hogy mikor jó őket bölcsibe adni, Szaffit is én nehezen engedtem el, közben meg totál élvezi, ezen a héten minden nap felkelt fél7kor, hogy apa vigye el reggel, ne én délelőtt :shock: (9-fél10re szoktam vinni, most meg fél8ra bent van). Délután meg szólt, hogy ne én legyek az első anyuka, aki jön :shock:.


Era Huh, van ám ott pocak rendesen! Bár a kevés ruhában jobban látszik :wink:. Én mindig télen szültem, akkor már csak ruhás fotók készültek a végén 8) Sokkolt apa vicces lehetett :). Én nagyon szeretek repülni – de nem gyerekkel :( Egyszer repültünk Szaffival kettesben, nem voltam terhes, csak 1 órás út volt, de sok macerával járt. Szerencsére a reptéren annyi érdekes dolog volt, hogy totál elfáradt és a gépen magamra kötöttem és végig aludt 8).


Renáta Én mentőautóban születtem :D. A nővérem 22 hónappal korábban kb. 6 óra alatt lett meg, szóval annyira nem aggódott anyám, mikor kicsit fájt a hasa éjjel. Nyár volt, vihar, Balatonon volt a szüleinél, és még 4 hete volt a kiírt időpontig. Aztán kiment pisilni a budira és elment a magzatvíz :D Még jó, hogy a nagymamisnak feltűnt, hogy nem jött vissza és utána ment :D. Ez úgy 2 körül volt, anyám mondta, hogy a 6:20as gyorsal feljön Pestre, mert ma szülni fog. Nagymamis meg kizavarta a nagypapist a vasútállomásra (csak ott volt telefon a faluban) hogy hívjon egy mentőt. Ez Augusztus 1-én volt, a mentőorvos aznap kezdett dolgozni, élete első fuvara volt, totál pánikolt, a soffőr nyugtatta, hogy ne aggódjon, már szült egy csomószor, mert hát itt Zalában nem szoktak ám beérni a kórházba. Végül a kórház előtt, de még az autóban születtem. Kijött egy szülészorvos, be- (illetve ki-)segített, de így is eltört a lapockám, ahogy kizuhantam anyámból. De így utólag remek sztori :lol:


Hát igen, a kettő közti átlaggal kiegyeznék én is. Bár Mesónál már csak az utolsó 5 óra volt pocsék. Szaffinál nem is a fájdalom, hanem a hosszúság miatti fáradtság, meg a „még mindig nem halad a dolog” pszichés leterhelése volt vacak :( Valószínű harmadikra ugyanazt a 20 órás szülést jobban viselném, mert a fájdalomból, a tágulásból tudnám, hogy még bőven van hátra idő (Szaffinál az utolsó 12 órában 5 perces fájások voltak végig).


Szaffi eleinte fiúnak mondta Hármaskát, de most folyton a húgáról beszél, aki anya pocakjában van :roll:. Mondjuk, Mesó mellett sztem el se tudja képzelni, hogy ne húga legyen :). Mesót is hónapokig HÚGA-nak hívta :D


Terhesen szoptatás engem nem érint, a hormongondok miatt nem fejlődtek ki rendesen a tejmirigyeim, kb. 20-30 ml tejet tud a kettő együtt maximumnak legyártani. Tehát mindig vegyesen tápláltak a gyerekeim (első terheseknek összehasonlításnak: 1 hetes baba 60-90ml tejet iszik 2-4 óránként, 3 hónapos 150-210 ml-t 3-4 óránként). A lányok 3-4 hós koruk közt jutottak oda, hogy nem vacakolnak a cicivel, inkább a tejcsi. Szaffinál még szoptanítoztam, Mesónál már nem volt idő rá, mert a nagy is itt volt.


Zsirafcápa Jól számolom, hogy nálad a nagy szeptemberben kezdi az iskolát? Vagy még pont megússzátok? Elvileg nálunk is 7 személyes apa autója, bár nem vettünk bele hátsó üléssort, de vehetnénk :roll:. Viszont szerintem oda gyerekülésre berakni valakit, no meg a lehajtott ülésre egy gyerekülést be/ki pakolni minden egyes beszállásnál iszonyú macera :( A csomagtér csökkenésről már nem is beszélve,amire meg egyre nagyobb szükség lenne :roll:. Mindegy, most a hármat érzem beláthatónak, az autó csak jó kifogás :) Aztán lehet, hogy 5 év múlva bepánikolok, hogy 40 vagyok kell még egy utolsó esély, majd meglátjuk. A három gyerek határt a lombikosság miatt szabtuk annak idején (már csak 1 OEP finanszírozta lehetőségünk maradt), aztán fixálódott bennünk.


 


Apa lebetegedett, estére (szerencsére) belázasodott. Azért szerencsére, mert különben „kihordja lábon”, vagyis mire hazaér, hulla, és még őt is ápolhatom (kis sztahanovista). Így viszont itthon maradt és játszott Mesóval délelőtt (taknyos és fáj a torka, de semmi baja). Most meg elment az orvoshoz. Azért a meetingjeit megtartja neten a dolgozóból (szegény beosztottjai, végre pihenhetnének… :D). Gondolom, én is elkapom majd, ahogy szoktam :evil:


Én is teszek már fel képet, a kispocakost a múlt héten csinálta apa, a másik kettő a lányokkal készült szülés előtt kb. 1 héttel. Ilyen fotó most is lesz majd a végén :)



KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja - Hát a bölcsit én annyira még nem akartam most, hisz még olyan kicsi Zsombor... viszont imádja azóta annyit eszik bent is meg mostmár itthon is  Igaz sose volt rossz evő , de most dupla adag kajákat eszik bent és itthon is egyre több mindent és egyre többet eszik, mert volt nála egy hullámvölgy amikor válogatptt is meg inkább csak cicizet igaz ez egyáltalán nem látszik meg rajta...  Most azért lett ő ilyen picinek bölcsis mert vissza szeretem volna menni dolgozni, hogy lemenjenek az adóságaink és utána végre el tudjunk költözni úgy, hogy mind a ketten biztosak lehesünk abban, hogy nem fogunk éhenhalni és tuti meg lessz a pénz ha kell hirtelen valami...
Annó Alexandert is szeretük volna bölcsibe adni (2 évesen), de a kedves ismerős az utolsó pillanatokban szólt, hogy mégsem veszi föl a gyereket, pedig neki sokkal jobb és könnyebb lett volna feldolgozni a tesó jöttét...Ákosnál ez már annyira szóba se jött ő annyira más természet sokkal anyásabb stb... Mondjuk Zsombor a leg anyásabb a gyerekek között most azért örülök, hogy bölcsis több szempontból is, de ez azért is van mert nagyon jó csoportot fogtunk ki és tudom, hogy jó helyen és jó kezekben hagyom a gyereket! Meg rengeteget segít a leválásban is!
Jók a pocakos képek! Nekem még nem olyan feltűnő, hogy fotozgasuk...

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=http://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Sziasztok csajok!


Kicsit lemaradtam a fórumozásról, de mindjárt neki is kezdek elolvasni az eddig történteket, csak előtte megirom mi is történt nálam :)
November 28-tól terhességi betegszabin vagyok, és majd csak 2015 júniusába kell visszamennem dolgozni.  mivel a terhességi betegszabit majd felváltja a szülési szabadság :)
A dokinak elmondtam őszintén, hogy mi is az oka annak, hogy kiirjon, és mondta is hogy sokat kell pihennem, mert az nem normális hogy éjjel nappal görcsöl a hasam, mintha megakarna jönni a havi baj.
Tegnap voltam vérvételen, ma pedig UH-n, és a doki kicsit megrémisztett. Nem tudta megmérni a kis babócát, mert folyamatosan méh görcseim voltak. Azt mondta, hogy jövőhéten feltétlenül menyjek el genetikára, és meglátjuk, hogy mi lesz.
A kis picúrkám keze lába járt, és nem tetszett neki ahogy a doki piszkálta  :)
Töltök is fel gyorsan képet :)


 


 


Kicsi vagyok de ficánka :)
 


Renáta: őszintén? Én elég "nagy" nevekkel vagyok jóban az otthonszülős körökből, de ha vki azt mondaná, h szüljek otthon, valszeg pofán vágnám. Félreértés ne essék, nagyon tisztelem a munkásságukat, sőt, kevés szociálisan annyira érzékeny embert ismerek, mint ők, de nem szoktam senkivel meddő vitába bocsátkozni. Én fejet hajtok előttük, mert nagyszerű szakemberek, ők pedig tekintettel vannak a nézeteimre. Egyébként az én paramétereimmel (ez az 5. terhességem, egy élő gyerekem van semelyik nem volt problémamentes) sztem nem is ajánlanák/engednék.
Ez csak afféle " Mit csináljak akkor, ha..." c. beszélgetés lenne, a pánik elkerülése végett..., de sztem sosem fog rá sor kerülni.
Miért született a fiam korábban? Mert nekem ilyen vicces és kíváncsi gyerekeim vannak. Bújdokolt (méhenkívülinek nézték, 10 nap kórházzal indítottam a terhességet), aztán meg elkezdett sietni kifelé, amire a 36. héten rásegített egy hidegfront és bazi nagy hóesés. Szülés előtti nap még pénzügyből vizsgáztam, a számvitelt annyira nem akartam akkor megírni, h inkább gyereket szültem

Hidratálás? Hát igen... A hétfői genetika lesz a vízválasztó, ha minden oké, akkor még azon a héten dietetikus és bőrgyógyász, mert bármit csinálok pikkelyesre van száradva a bőröm. Pedig lassan csak bölcsőzsírral nem kenem... Egyébként pont az öregedés miatt (is) parázok a bőröm miatt, bár így is sokan 24-25 évesnek néznek (mit tesz a smink, nyehehe), a fiamat pedig az öcsémnek.

Era: Meleg...Akarom, én is. 25 fok van a lakásban de paplan alatt kucorgok.
Hát, igen. Sokkolódott apához nekem is volt szerencsém októberben, bár ő hamarabb túltette magát a dolgon, mint én, 10 percnyi érteltenkedés után megemésztette. Nekem volt pár napnyi "mitől lehet fals-pozitív a teszt?" napom (hja, mert gugli a nagyhaver), aztán a doki után kiderült, h mégiscsak terhes vagyok és nem rákos. Remegő térdekkel bebotorkáltam a Douglasba terápiás céllal körömlakkot venni - azóta is filózok rajta, h hogyan voltam képest azt a színt megvenni... - aztán egy hétre rá barnázás, de ultrahangon akkor már volt szívhang, én meg utána bőgtem vagy 2 órán keresztül. Asszem akkor fogtam fel igazán.

12 óra repülés fullos gépen másfél gyerekkel... Anyám! De nagyon utálnám...! Minden elismerésem érte.

Nálatok nincs 12 hetes genetikai?

Liliom: én eddig úgy tudtam, h a terhesség alatti szoptatás nem szerencsés a vetélés veszélye miatt,  és h a gyerek sokszor elválasztja saját magát, mert megváltozik a tej íze. De ezek szerint hoax.

Reméljük, h vmelyik nagyszülőt most izzítani tudod majd szüléshez és akkor nem kell egyedül lenned.
Tényleg, anyósodék megemésztették már a Négyeskét?
Számomra mindig olyan hihetetlen, mikor nem kamaszok mesélik, h nem vették észre a terhességet. Egyszer beszélgettem erről egy tanárommal, ő emlegette az "áll, mint Katiban a gyerek" mondást. Azt mondta, h még a pocak sem nő, mert a gyerek meghúzza magát és igyekszik minél láthatatlanabb lenni.

Zsiri: Négyeske után jön Ötöske?
Rohadt hosszú az idő még a 16. hétig. Elvileg az a következő időpont a hányinger elmúlására. Reménykedjünk.
eeeE
Réka: Jó bölcsitek van ezek szerint. Patrik az első pár héten végig sírt, én meg vele párhuzamosan másutt a lelkiismeretfurdancstól, de muszáj volt dolgoznom.
Nincs fura érzésed, ha mentőt látsz?
Ha jól értem Mesó az egyetlen egészséges a családban és még egy kicsit? Remélem a férjed hamar kilábal a megfázásból.
A fennmaradt OEP lehetőséget majd ellövitek a következő babára. ...vagy az eggyel utánira


Ha most Liliom nem ír, h neki is alig van hasa, akkor most nagyon-nagyon be lennék pánikolva. Nekem kb fele akkora van, mint nektek. Most azért írigykedek rendesen


Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD


Mylife: Jófej a doki, végre egy normális.
A nőgyógyász látta UH-n, h görcsöl a hasad? De minden rendben van? Gondolom megfelelően fejlődik a pici...

Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD


Sziasztok!

Mylife - Akkor véger pihenhestsz és mostmár csak a karácsonyra, majd magatokra kell csak figyelned! 
És igen lehet látni egyértelműen uh-n a görcsöt mert megváltozik a élesége nehezebben kivehető a baba stb. és a picin is látszik, hogy mennyire nem jó neki...
Majd most jól rápihensz és elmulnak a görcsök! Remélhetően hamar, de + magnézium segíthet kismama vitaminon felül! Tapasztalatból mondom...

Krampampuli - Egyébként igen vannak akinél vetélést okoz a szoptatást  stb. és elvileg keserű lesz a tej ize is ami nálam nincs így mert teljesen jó ize van kiváncsi voltam rá miután mondra doki, de semmi keserű ize nincs tök finom!  De apa is szólni szokott ha nem jó az ize...

Na megvolt a genetikai UH és tök jó volt végre látni egészében pocaklakót! Még integetett is neken a jobb kezével  Na meg jól meg is lepődtem mert 13+0 nak mondta a manót és mostmár tapasztalatból tudom, hogy genetikán mindig 1 héttel kisebbenek mérik a gyerekeim. És nekem meg alig feltünő a pocim mérete pedig eddig mindig egyre nagyobb és nagyobb volt... Talán még Alexandernál sem volt ilyen pici, pedig ő 1 gyerek... De nem baj később úgy is fog látszódni! 
Szóval most úgy gondolom ténylegesen 14 hetes a manóm ami egyébként lehetne is hisz 08.31.-én volt meg utoljára... És így pont 14 hetes lennék, csak az 1. uh és az alapján, hogy most csak 6 hetente jött meg lett így számova... És a doki a multkor azt mondta, hogy ő inkább még 2 héttel kisebnek gondolja tapintásra...

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=http://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Nah visszatértem én is. Az előző hetek kicsit nyüzsisek volt.:) Tegnap volt a dolgozók gyerekeinek Mikulás ünnepsége. Büszkén viseltem a pocim, hogy jövőre már én is hozom a gyerekem. Volt is egy kislány, aki pont akkor született amire én vagyok kiírva. Megnyugtatott hogy már nem olyan kcsi:)

Jó végre látni rajtatok is, hogy nőttök:) Így nem érzem azt, hogy túl nagy lennék. Bár az előző képhez képest megint nőttem:)

Súlyban viszont kevesebbett mutatok, mint a babavárás elején:( Annyira nem örülök neki. Kicsit aggaszt, merthát a baba viszont sokat nőtt.

:) Szuper hogy mindenkinek rendben volt az uh(már aki volt):)

Csütörökön megyek legközelebb a dokinénimhez.:) Akkor már talán megmutatjuk, hogy mink is van:) Ez lesz a kis karácsonyi ajándékunk. Másnap lesz a céges karácsonyi vacsora. Sikerült találnom egy olyan ruhát, amibe most is beleférek, és ha esteleg majd lefogyok egyszer , még akkor is jó lesz rám.



Lilypie First Birthday tickers
bbarbika
Budapest III. kerület
 
 


sziasztok,
Én is a szerencsés júniusban szülők közé tartozom :)
A harmadik babámat várom izgatottam, mivel elmúltam már 38. Pont a héten estem át a genetikai mintavételen, és iszonyat izgatott vagyok, hogy minden rendben van-e. 
Pomázon lakok, de a 18. kerületbe járok jelenleg terhesgondozásra, mert ott dolgozik a 2. gyerekem szülőorvosa. Egyenlőre még tudom vállalni a leruccanásokat hozzá. 

Terveim szerint (bár hatalmas a távolság) a Dél-Pesti kórházban szülök majd. Sok rosszat meséltek róla, de egyszerűen nem tudom elhinni. A második lányomat is császárral vették ki ott és mindenki segítőkész és kedves volt a bent töltött 6-7 nap alatt. 

De ha tudtok javasolni Pomázhoz közeli kórházat orvosostúl :), szívesen fogadom. Van esély arra, hogy a jelen dokim elküld majd magától, mivel hatalmas a távolság, és valószínűleg a harmadik babám is harátfekvéses lesz, mint az előző kettő, és ez vészhelyzetet teremt, ha magától indulna meg a szülés. 

Szép napot nektek, Évi
 
 
 


Hello csajok!

Liliom: ketten voltunk csak a gyerekkel. Azert jo volt hazaerni.
Ez a nem vettem eszre hogy terhes vagyok nagyon jo  ha nem vagyok bekattanva hogy "tesót akarok" (igaz Renáta?! ) akkor valszeg en sem veszem eszre...


Reka: joooo a poci! Hogy vagytok?


Mylife: orulok hogy vegre kiirt! En is zabalom a magneziumot (amig kitart amit hoztam-itt nem lehet kapni), mert ejjel sokszor gorcsolok.


Krampampuli: itt nincs genetikai, mert tiltott az abortusz (azert feketén csinalnak!), tehat ha baja lenne a gyereknek, akkor sem csinalnanak semmit. Ezert van annyi kettyós.  Uh-n azert neznek mindent (maganban, de ha valaki ugymond sztk alapon jar, ott nincs uh). En anno pont otthon voltam 4 honapos terhesen, igy mindent megcsinaltattam. De itt nincs ilyen...

Repules meg... no comment. Olemben a gyerekkel a talcat nem tudtam lehajtani hogy egyunk...


Evi: szia!  huuu nem semmi, harmadik gyerkoc! Sajnos korhaz/doki temaban nem vagyok otthon otthon  de lehet, hogy a csajok tudnak valakit. Nalunk ilyenkor programozott csaszar van, altalaban a 38. het korul...



Elkezdtuk a 2. trimesztert, es uuuuuuuugy fajnak a cickoim!  teljesen kivagyok, de legalabb meretileg mostmar jok  marmint nem 2 pattanas van a mellkasomon.

Era

Kép

Kép


Kép
guera
Playa del Carmen
 
 
 
 


Sziasztok!

Era sajnáloma  derékfájást, meg a barnázást, remélem azóta minden rendben van! Repülőútért nem irigyellek, de a lényeg, hogy túl vagytok rajta. Én a gyerekek miatt most örülnék egy kis hónak, de aztán január közepétől igazán lehetne itt is meleg :D Nekem bőve elég lenne másfél hónapnyi tél :D Helyes pocakod van :)

Liliom: nekem volt egy ismerősöm, aki tabletta mellett lett terhes, vérzése is megjött még vagy 3-4szer, majdnem félidős volt ő is, mire észrevették. Egyébként Rékához hasonlóan én is örülni tudnék egy észrevehetetlen első harmadnak :D

Réka: szeptemberi a nagyfiam, csak 2015-ben megy majd iskolába. Mi is olyan autót tervezünk venni, aminek marad még csomagtere is ha benne van az összes ülés, na ezzel (meg a pénztárcánkkal) le is szűkítettük a választási lehetőséget egy autó típusra. Neked is szépen alakul már a pocakod :)

Mylife örülök, hogy rendes volt a doki, és kiírt :) Imádom a baba képeket :)

Krampa: én ötöskét max akkor vállalok, ha valaki garantálja, hogy nem leszek pocsékul :D Erre pedig az eddigi terhességeimet tekintve kevés az esély. Egyébként szerintem nem lesz több, férjem nem szeretne, és most én is azt érzem, hogy ez a baba az utolsó :)

Barbi drukk, hogy csütörtökön megmutassa magát a gyerkőc :)

Szandralau üdv itt. Orvost nem tudok, de Pomázhoz nem a Margit kórház esik viszonylag közel?

Én ma először egész tűrhetően voltam, el se hiszem. Viszont beteg a nagy fiam, úgyhogy jövő héten valószínűleg itthon lesz mind a 3 gyerek, hát ennyit a karácsonyi nagy takarításról...

Kép

Kép

Kép

Kép
 
 
 
 
 


Olvasok, de írásra már nem futotta...

Krampa
Hát a szopi+pocak páros akkor gáz, ha valakinek problémás az előélete, mint pl. a tiéd :(
Lindát nagyon szerettem volna otthon szülni, de férjem határozottan nem támogatta a dolgot. Holott minden bajunk (mert volt elég) Iván születése körül pont a kórházi rutin miatt történhetett :( Sőt, kicsit Lindánál is megszívtam. Ha az autóban egybefolyófájásokat nézném csupán, már azt is pont elég szívásnak tartom egy otthonszülés javára. Lucánál épp törvényellenes tevékenységnek számított, így szóba sem jött. Most meg úgy vagyok vele, hogy tudom, hogy nem is vállalnának és olyan szuper a dokinéni, akinél ügyeletben szültem Lucát, hogy bízom benne, hogy épp a kórházban lesz, amikor szülni fogok :P
Ha egyszer zárt lesz a topik rád leszek a legkíváncsibb A bőröd...belülről is hidratálsz rendesen? És most komolyan...hány évesen vagy Te ilyen "öreg"?

Liliom
Szerintem csak mi felnőttek gondoljuk a szülésről, hogy olyan rémes látvány, mert bennünk már egy csomó tanult "undor" van. Otthonszülősöknél sokszor látja a nagytesó és magától megy oda, nem lenne muszáj. Ha kisebb a korkülönbség még el is játszák közben a saját születésüket. Ez számomra fantasztikus! Mikor Linda született Iván totál fel volt háborodva, hogy végig asszisztálta a vajúdást és a szülőszobára nem mehetett már be, hogy lássa Linda hogy születik :D Beszéltünk róla és míg vártuk Lindát ő milliószor játszotta el, hogy hogyan született! 2,5-3 éves kora között. Fantasztikus volt az első ilyen játéka, mert olyan pontos volt, hogy csak az emlékezete hozhatta fel! Nem csak kidugta a fejét a bokám között, hanem rendesen forgott is, mint amikor születik a baba! AMikor azt mondta, hogy egy néni lufit tett a szájához, akkor fennakadtak a szemeim!!! Ugyanis kellett neki a ballonos lélegeztetés...

Réka
Atyáááám! Nem semmi ahogy születtél :O
Kíváncsi leszek ki van a pocidban :) Talán inkább fiú :P De persze az is lehet, hogy lány
Hát bölcsi témában offolok....martvagy jót vagy semmit Én annak is örülök, hogy Lucát nem kell oviba adnom kötelező jelleggel jövőre, hanem ráér majdnem 4 évesen menni

Mylife
Ezek a méhgörcsök elég rosszul hangzanak :( Remélem attól, hogy nem fogsz dolgozni jobb lesz a helyzet! Kapsz magnéziumot? Vagy mit javasolt a doki?

Barbi
Azért a 1,5 éves még elég kicsi....majd meglátod :P Amúgy hogy viselt a kislány a Mikibulit? Ez a korosztály még nem nagyon díjjazza. Úgy értem sok gyerek fél még ebben a korban a Mikitől.
Drukk csütörtökre! Mit szólnál egy kisfiúhoz? ;)
A súlyod miatt megértem, hogy aggódsz :( Te nem hánytál non-stop...vagy rosszul emlékszem? Védőnődet kérdezted? Ki a védőnőd? Óbuda utcában szerintem mind nagyon tudja a dolgát...
És a dokid? Baba amúgy elvesz tőled mindent, ami neki kell. Nem neki lesz baja, ha te fogysz, hanem neked :(

Évi
Szia itt :D Én a Margitban szültem Lucát és ugyan voltak nézeteltéréseim a csecsemősökkel, de alapból nem rossz hely :) Hát a Dél-pestinek tényleg elég rossz híre van :/ Ismerek ott szült anyukákat és még élnek Viszont én is azt gondolom, hogy egy ilyen szituban, mint Neked van nem várják meg, hogy beinduljon a szülés, mert veszélyes! Persze beindulhat a tervezett császár előtt is
Ha érdekel a Margit, mondok neked jó császáros dokit! Pontosabban tudom kit kell kérdezni róla :D A volt osztálytársam ott szülésznő hosszú évek óta, én is tőle szoktam informálódni ;)


Era
Na ne viccelj! Kötve hiszem, hogy ha most ekkora a pocid, akkor 4-5 hete nem volt akkora, hogy gyanút fogjál, hogy esetleg nem a burrito miatt gömbölyödsz
Áááá szerintem a csilis nyalókától kettyós az a népség nem a vizsgálatok hiányától

Kép
Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Barbi - A súlyod miatt ne agodj, majd beindul, ha már nem fogysz annyit hányn! A baba úgy is nő csak te fogysz gyakorlatilag... még ha ez nem is látszik rajtad
Drukk a csötörtöki uh miatt hátha megmutatja magát. Ti mit szeretnétek, vagy te érzel valamit, hogy ki lakik a pocakban?

Szandra - Üdv itt köztünk! Hát dél pestre én se mennék főleg Pomázról... Én mind a három gyerekem a régi mávban most honvédnak hívják szültem és most is itt fogok szülni! Én mindig ügyeletesnél szültem és mindig nagyon jó kiszolgálást kapptam, de mások is akik akár császárosok voltak szintén ügyeletben nem panaszkodtak saját doki nékül sem, mert szuper emberek dolgoznak a kórházban!
Majd megkérdezem neked kórházas topikban a lányoktól, hogy kit tudnak ajánlani, mert azért ez sincs túl messze és még a kajájuk is jó!

Era - Akkor még jó, hogy magánba jársz, ha ilyen az egészség ügy odakint... Így legalább nyugodt lehetsz, hogy tényleg rendben minden.
Mondjuk az érdekes, hogy bizonyítottan beteg gyerekeket is meg kell szülni...
Ha elfogy a magnézium a rokonok nem tudnak neked küldeni utánpótlást postán vagy valahogy? Drukk hogy muljanak a görcsök rosszul létek!

Zsiráfcapa - Hát a nagy nekem is itthon van, viszont úgy nézem meguszták a többiek... Pénteken annyit volt bent amíg elmentem genetikaira azt gyüjtöttem be... (Így legalább mikulásozott 1 jót addig.) Neki hörgőhurutja van ami nála sajnos rendszeresen elő szokott fordulni...

Renára - Nem semmi gyerköc Iván se! Az elsők egyébként is nyitottabak a változásra hisz velük tudtuk a legtöbbet voglalkozni míg csak egyedül voltak... Érdekes élmény lehetett a szülés lefolyását tőle hallani, látni

Most indulunk a bölcsibe szerencsére Ákost a mama vitte Alexander betegsége miatt... Egyébként most rendszeresen hányingerem van úgyhogy van itt pótlás rendesen, csak hánynom nem kellet még eddig... De nem baj majd elmúlik és azt mindig meg tudom enni amit a manó sugal...

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=http://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Lilom
Fura, hogy így gondolod...Szerintem a többedikekk a nyitottabbak, mert nekik már lakalmazkodás az életük :) Az elsőhöz még a szülők alkalmazkodnak inkább...Amúgy Iván tényleg nem semmi gyerek :) Nem egy kaptafára készült darab A pedagógusok bánatára...

Akartam feltenni képet:

Kép
Kép
Kép
Kép
 
 


A kisebbek inkább megfigyelők és nagy utánzó művészek, mert tök mindegy mennyivel idősebb, ügyesebb a tesó nekik is tuti ugyan azt kell csinálni... Sokan mondják nekem is, hogy a kisebbek mindent hamarabb csinálnak, de nálunk Alexandert nem tudták felülmúlni ő mindent olyan hamar csinált... 7,5 hónaposan már ment és 1 évesen már 2-3 szavas mondatokban beszélt és akkor a többiről nem is beszéltem igaz nagyon nehéz feladatuk van vele a pedagogusoknak mert nagyon makacs ha nem akar valamit tuti, hogy nem tudják rádumálni! És sajnos fejlesztésre szorul több téren is, így nem egyszerű vele semmi, de imádom! Így jó ahogy van!

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=http://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Sziasztok! 12 hetes kismama vagyok! 2014.06.20.-ra vagyok kiírva az a legszebb hogy akkor van a 30. szülinapom. Szép ajándék lesz.Párommal 8 éve élünk együtt.Én még új vagyok itt.

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Úgy látom most nincs itt senki :(

Üdv 

Alexa
Kép

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok Alexa és Évi!

Üdv a csapatban:) Gratulálok nektek is a babákhoz.

Az első nőgyógyászom nekem is a dél-pestibe dolgozik, de én még a 3. ker. sem voltam hajlandó odáig kimenni. Szerintem te se kockáztass.Egy kiadósabb dugóval, 3. babával lehet be se értek időbe a korházba.  Szerintem is a szent margit vagy a honvéd van közelebb. Állitolag a margitba nemrég újitották fel az újszülött osztályt. 

Alexa, látom nálad is első baba. Hogy vagy? Hogy vészelted át az első 3 hónapot. Merre szeretnél szülni? Remélem összejön a szülinapi baba:) Nyáron költöztünk el zuglóból:)

Era jó hallani rólatok. Irigyellek a jó idő miatt. Jó nagy pocid van neked is.:) Dante mit szól hozzá, hogy anyának van egy baba a pocakjába? Tényleg ő beszél magyarul?

A fogyással meg az a helyzet, hogy mivel nem voltam rosszul, nem hánytam, ugyanannyit eszek, nem változtattam semmit.:( A baba rendesen nő, a hasam egyre nagyobb. Szóval már nem tudom mit gondoljak. Megfogadtam, hogy nem nagyon olvasok semmit a terhességgel kapcsolatban, főleg nem fórumokat (persze, ez teljesen más fórum ). De ahol erről irtak, ott mindenütt a cukor volt a ludas. Szóval most egy kicsit tényleg parázok. 

A hétvégén sikerült megfáznom, ma még bementem dolgozni. De a fél iroda beteg. Szóval úgy döntöttem, hogy itthon maradok legalább 2-3 napot. Kikúrálom magam, de már rosszul vagyok a teától. Eddig ha betoltam két aspirint mindig jól lettem. De most még az sem lehet. A tengervizes orrspray...hát nem sokmindent javitott. :(

A csütörtököt már nagyon várjuk. Kivételesen nem apa jön velem, hanem a leendő keresztmami.:) Kisfiút érzek, a kolléganőim szerint is az lehet, mert nagyob előlrenyúlik a pocim, hátulról semmi nem látszik. Mikor megfordulok akkor meg bumm, mint egy óriási dinnye:) Kisfiút szeretnénk elsősorban, de természetesen a kislánynak is ugyanúgy örülni fogunk.

Az más kérdés, hogy ha lány lesz, akkor nem lesz neve:) 3 hónapja nem találunk normális lánynevet.:) totál kivagyok milyen nevek vannak. Ami nekem tetszik az neki nem és forditva.  Most éppen a Liza és a Milla a favorit, de szerintem még változik. A Lulut azért vetettünk el mert a nyuszinkat is igy hivják:)

Lilypie First Birthday tickers
bbarbika
Budapest III. kerület
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: