Új privát üzeneted érkezett!

Istar, ha pontosan akarod tudni a baba "korát" a DM-ben tudsz venni olyan tesztet(Clearblue a neve, kb, 2000 Ft) ami ezt nagyon pontosan kimutatja!
drukkolok mindenkinek,hogy simán menjen a kritikus első trimeszter!
edina35
Budapest
 
 


Edina! Nagyon sajnálom, hogy így alakult a baba apjával. De hidd el, nem fogod megbánni, hogy lesz neked a kicsi. Nagyon nagyon sok öröm egy gyerek, az élet értelme. Én mindig azt mondtam, ha férjem nem is lesz, de gyerek kell, akár egyedül is.

Kép
 
 


Edina: nagyon sajnálom, ahogyan a pároddal alakultak a dolgok, de szerintem minden rendeződik majd. Az előző terhesnapllót itt a babaneten Csumpi írta, aki ugyanebben a cipőben járt, mint Te és mindent fantasztikusan megoldott. A clearblue-n már túl voltam december 8-án... :-) akkor 2-3 hetesre tette, sajnos már csak annyit mutatna ki, hogy több, mint 5 hetes a baba, de nem baj, mert január 8-án úgyis fény derül ezekre a dolgokra, egyébként nagyot nem tévedhetek, mert dec 11-én azt látta a doki az ultrahangon, amit az ötödik héten látnia kell, azaz a petezsákot, egy hét múlva meg azt, amit a 6. héten kell látni, szóval max 1-2 nap eltérés lehet. 



Eszter

picibaba.hu vonalzó
istar
Cegléd
 
 

 
 

Jah, igen az orvos fogadás, az ismerősök meg a család tapasztalatai alapján mindenképpen fogadunk orvost, akihez egyébként is járok, mert nincs okom váltani. Viszont szülésznőt is mindenképpen, mert láttam, hogy tanítja meg a friss anyukát a szoptatásra, hogyan tartja benne a lelket stb... Nekem ennyit megér, hogy abban a gyönyörű, de igen megterhelő időszakban a szülés környékén valaki pátyolgassa a lelkemet és biztos támasz legyen. Persze mind az apuka, mind az én részemről a család mellettünk áll, de szerintem ennek igazán hasznát akkor fogom venni, ha anyukám segít az első pár hétben a háztartásban vagy valaki elveszi tőlem a gyereket arra a 20 percre, amíg lezuhanyzom... :-) Bár jó lenne már ott tartani, nem azon aggódni, hogy minden rendben van-e...

Eszter

picibaba.hu vonalzó
istar
Cegléd
 
 


Heni, Írtad, h érintett az IR téma. Te szedsz meg rá gyógyszert? Én a 12.hétig szedem a Merckformint folyamatos leepitessel. Meg a 160 g ch diéta ugyebár, be van alitva a telefonom, 6 gyógyszer, reggeli, tízórai, ebed,gyógyszer..stb potvacsoraig, kb tízig elszorakoztatom magam, számolok, merek. Nemsokára nézik a terheleses cukrot, remélem sikerül jó eredményt produkálni.

alt="Lilypie Pregnancy tickers" />
 
 


Edina, tarts ki. Bocs semmi közöm hozzá, és biztos tudod, hogy neten van egy csomó szervezet, zöld szam, anonim is kerhetsz segítséget, mert sajnos a lelki terror is családon belüli erőszak, amivel törődni kell... Természetesen itt is bármikor kiontheted a szíved, azt hiszem látatlanban mindannyiunk nevében mondhatom, ha tudunk, segítünk, ennyi jofej csaj láttán. Csak sajna ez nem elég..
Na bocs, nem akarok túl sok lenni, a lenyeg annyi, h szoritok Neked és a babának, hátha javul majd a többi dolog is.

alt="Lilypie Pregnancy tickers" />
 
 


Sziasztok,

Sziasztok,

Edina, minden elismerésem, helyesen cselekedtél!!!

Chili,
Igen szedem még a gyogyót IR re, holnap rákérdezek a dokinál, hogy meddig szedjem. Én is előszőr Merckformint szedtem, de nem nagyon javított az eredményeimen, így át kellett térnem az Adimetre, ugyanaz a hatóanyag, de valahogyan mégis másképpen reagál rá a szervezetem.
Kicsit ( nemkicsit )elvagyok kenődve, ugyanis reggel jöttünkhaza a Jánosból az ügyeletről....Már este a hüvelygél nagyon furi volt kifelé jövet, erre reggel pisilésnél véres volt picit a WC papír, gondolom nem kell részletezni mit éreztem. Gyorsan fürdés, nagy generál, és irány a kórház. Nagyon aranyos doki volt ügyeletben , mondtam mi van, rohanásban volt, mert az osztályon egy ikres szülés kezdődött, de mondta jöjjek gyorsan megvizsgál. Végig halál rendes volt, nyugtatgatott, hogy ne aggódjak, nem lesz semmi baj....bla bla bla..... MegUH zott egyik petezsákban szikhólyag + embrió és pulzál a szíve,:) a nagy rohanásban azért megmutatta, a másik petezsákban csak szikhólyag, embriót nem lát szóval nagyon úgy néz ki, hogy nem fogom az ikresek táborát erősíteni mondtam, hogy holnap mindenképp jelenésem van meddőségiben, azt mondta Szűcs doki, majd még jobban megnyugtat, de ne izguljak, mert egy baba totál rendben van. Kössz, persze örülök, de azért fáj a szívem a másik miatt. Most parázok, hogy mitől volt a vérzés, mert arra nem találtunk megoldást, kérdezte volt e sex, mondom nem, azt mondta erre, hogy kár, mert akkor lett volna mire fogni....volt e keményebb széklet, nem e emeltem meg magam, vagy ilyesmi, de nem tudtunk pontot tenni az ügy végére, amiértet illetően. Most már azon parázok a második baba, hogyan fog felszívódni, nem e okoz galibát........
  Sajnos most is szivárog a vér :( nagyon félek, hogy minden rendben legyen!!!!

Lilypie Pregnancy tickers
 
 


Heni nyugalom! Egy baba teljesen rendben van, koncentrálj erre. Holnap pedig már biztosabbat is fogsz tudni. Drukkolok Nektek!

Eszter

picibaba.hu vonalzó
istar
Cegléd
 
 


Heni, nagyon szoritok. Jaj nagyon egyutterzek Veled, minden oké lesz, pihenj, holnap többet tudunk majd +++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

alt="Lilypie Pregnancy tickers" />
 
 


Sziasztok! Csatlakozhatok? 
Én 23.-án reggel teszteltem pozítívat. Orvoshoz majd csak ez után megyek. 

Heni! nyugalom minden rendben lesz.

Kép
zuzmo4
Érd
 
 


Sziasztok,

Jajj nagyon köszi a drukkokat, elfogadom őket, ez az utolsó lehetőségünk, hogy kisbabánk lehessen!!!

Zuzmo,
Üdv itt, gondolom a többiek nevében is mondhatom, hogy gyere bártan
Én is érdi vagyok

Lilypie Pregnancy tickers
 
 


@heni77: "Zuzmo,Üdv itt, gondolom a többiek nevében is mondhatom, hogy gyere bártan Én is érdi vagyok "


Helloka, én is üdvözöllek és én is érdi vagyok

alt="Lilypie Pregnancy tickers" />
 
 


Na összejövünk, összejövünk :)  De jó, milyen kicsi a világ
Megyek fekszem lassan, holnap kemény napom lesz.....

Lilypie Pregnancy tickers
 
 


Sziasztok, én is csatlakozom! Már alig vártam, hogy legyen augusztusi babacsapat is! Sehogy nem akartam én elkezdeni Mi aug.3-ára várjuk a babánkat, de lehet, hogy abban a nagy melegben kibújik már július végén, így aztán a júliusi csapathoz is csatlakoztam. Nálunk is sokadik lombikra első babánk lesz, így aztán nagyon örülök, hogy többen is vagyunk itt ilyenek (elnézést azoktól, akiknek spontán jött a baba, lombikosnak lenni azért nagyon más).
Végigolvastam mindent és mindenkinek nagyon drukkolok, de most elsőre akik picit véreznek: no para, persze ezt a legnehezebb! Mi is irtóra megijedtünk, mikor jobban vérezni kezdtem, de szerencsére nem volt semmi gond! Azóta még kétszer véreztem, ami tényleg irtó ijesztő, de most már picit edzettebb vagyok és ha nem erősödik, akkor megnyugszom. Engem az asszisztens nyugtatott meg igazán, gyorsan jól kifagatott, amikor berohantunk és azt mondta, amíg friss piros vér jön és nem alvadt barna trutyi, és nincsenek görcsök, addig nincs gond! Pont egy ronda front volt és mondta azt is, hogy a kisterhesek véreznek frontnál, középidősök görcsölnek, nagy terhesek meg megszülnek. Azt mondták, ha nem hematóma (nekem sose találtak), akkor egyszerűen csak a a méh könnyebben rugalmasabban mozog mint a beágyazódó baba és így a környezetben lehetnek hajszálrepedések, ami aztán vérezhet...és mindezt olyan megnyugtató hangon közölte, hogy már attól jól voltam, persze az UH-on látni a picit, az volt a tuti!

Heni, hátha meglesz még a 2. szívhang is, esetleg, csak picit lassabb az a baba, ha meg ne adj isten mégse, akkor tuti amiatt véreztél picit. Mindenképp nyugi, jól van a babád/babáid. Sok fekvés pihenés és ha eddig nem szedtél, kezd ez szedni a Rutascorbint is (recept nélkül kapható) de a dokid is fogja szerintem mondani.
Még az jutott eszembe, hogy biztos kapsz te is vérhígítót, vagy Aspirint, még amiatt is könnyebben vérzünk mi lombikosok, de attól még a babócák igen jól vannak odabent!

Elnézést, valamelyikőtök írta, a hematomát, még nem sikerült minden történethez a neveket is megjegyeznem. Arra az én dokim azt mondta, hogy ott az a fontos, hogy ne hirtelen durranjon ki, mert akkor esetleg a sok vért okozhat bajt a picinél. De sok pihenéssel az is általában szépen felszívódik, vagy esetleg kisebb vérzésekkel ürül. Ha meg a baba feljebb van mint a hematóma, akkor végképp nem szokott gondot okozni, ha vigyáz magára a kismami.

picibaba.hu vonalzó
 


Sziasztok!

Az ünnepek alatt nem tudtam bekukkantani ide, nem voltam Internet-közelben. Örülök, hogy már ilyen sokan vagyunk!
Elolvastam a bejegyzéseket, és a sok pozitív hírnek is nagyon örülök és mindenkinek nagyon drukkolok!!!
Én vagyok az, akinek haematómája van /azok kedvéért, akiknek nincs idejük az előző bejegyzéseket elolvasni/. Nekem is hasonlókat mondott a doki, mint Neked "bableves", most már nem aggódom annyira, mint amikor megtudtam a jó hír mellett a rosszat. 23-án voltan utoljára uh.-n, a haematóma még mindig megvolt, a peteszák viszont már nagyobbnak látszott, mint az előző uh.-n. Szerencsére (lekopogom...) az égvilágon semmi vérezgetés nem volt azóta sem. Úgy gondolom, az idő nekünk dolgozik. Jan. 6-án megyek ismét uh.-ra...
Sok pihenést javasoltak, azt szorgalmasan be is tartom (rengeteg alszom). Ezt most szerencsére meg is engedhetem magamnak, mert jan. 6-ig nem dolgozom.
 


Mazsolla ne haragudj! Egyszerre, ömlesztve olvastam végig az összes bejegyzést és a nagy émelygés közepette tényleg nem volt erőm újra visszakeresni, hogy nálad van a hematoma de nagyon örülök, hogy a petezsák már nagyobb és drukkolok, hogy a hematoma szépen felszívódjon!!!

Csak annyira bennem volt, hogy írjak a vérzésekről, főleg, hogy én szombaton is véreztem és mert tudom, milyen nagyon rettegünk tőle (persze joggal), és csak meg akartalak nyugtatni titeket, hogy minden rendben lesz, a babáink erősek, élni akarnak és augusztusig eszük ágában sincs kijönni!!! Szóval bocs, lassan megtanulom az összes nevet!

Én is 23-án voltam UH-on és majd 7-én megyünk újra

picibaba.hu vonalzó
 


Természetesen nem haragszom..
Én is úgy gondolom, hogy éltre valók ezek a babák, belevaló kis pöttömök (férjem is ilyenekkel szokott bíztatni.), szóval nem lesz semmi baj...

Egyébként én is azon szerencsések közé tartozom, akiknél semmi émelygés, semmi hányinger nem volt eddig. /Pedig mennyire féltem tőle, hogy lesz.../
 


Sziasztok Lányok,
Ugye engem is érint a haematoma, ma a 4.doki is megnézte (szegény baba 6 hetes korára már tiszta celeb annyiat látták) és azt mondta, nagy kiterjedésű ez a beverzes maradvány de elkezdődött a felszivodas, ergo az már nem fog verezni. Mondta, h ha volt is levalas, nem kell félni, maradt elég (placenta).
Marad a sok fekvés, lehetne sétálni is, de én azt meg nem merem. A többi dokihoz hasonlóan
O se mondta azt, h mostantól sunshine happiness van, úgyhogy nem ér fulig a szám, igaz azt se mondta, hogy nagy a baj.
Dobog a kis szíve, növekszik. Azt mondogatom magamnak, nem lehet baj, hisz láttam a saját szememmel, h minden oke. Úgyhogy :D és :? .
Beállok én is a magneb6 fogyasztok lelkes taboraba :) a sok egyéb bogyo mellett. És maradok itthon,ebben mindenki egyetért...jövő héten kontroll. Az idő nekünk dolgozik.

Mazsolla, őszintén orulok, h már panaszmentes vagy és jó olvasni, h téged is elkerült a róka. :D

Bableves örülök, h itt vagy, jó olvasni a nyugtató szavaidat. Igen, én is a sok szorfoles után azt szurtem le, h a vérzés anyira nem kelt riadalmat, mint a görcs...bár nem érték hozza attól, h sokat netezek ;) és nqgyon nem kívánok a témában kompetensebb lenni :D

Mindenkinek szép napot. :wink:

alt="Lilypie Pregnancy tickers" />
 
 


Sziasztok! 

Bableves! Üdv itt és boldog babavárást kívánok! (te komolyan gondoltad ezt a nevet ezen a fórumon???? , azt hiszem ennem kell valami sósat, mivel bablevest nem állok neki főzni  )


Drukkolok mindenkinek, meglátjátok, minden rendben lesz. 

Tegnap becsípődött a derekam, egész nap fájt, alig tudtam mozdulni, pláne ha pihentem. Mára már sokkal jobb.

Kép
 
 


hát igen, a Bableves tényleg ínycsiklandó... Csak velem az a baj, hogy tegnap pl. megfőztem, jót ettem, ma meg már rá se bírok nézni... Igaz ma egyébként is rosszabb napom van, mint lenni szokott, de a joghurtos zsemle már kezd az agyamra menni, pedig most épp az válik be....


Eszter

picibaba.hu vonalzó
istar
Cegléd
 
 


Jaj szly, tök igazad van, bele se gondoltam :lol: :lol: :lol: még régebben választottam ezt a nevet :D de az az igazság,nekem bizony egy jó bableves lecsúszna.... :lol:

Chily,örülök, hogy te is jobban vagy! Pici séta kell, csak lassan keveset,muszáj egy kis vérkeringés, de tényleg semmi megeröltető! Inkább arra figyelj, hogy ne nagyon hajolgass, semmit se emelj, ne eröltesd a hasad és ez még a WC-re is vonatkozik! De egy nagyon könnyű kis séta az kell 8) Rutascorbint neked mondták? Nekem 2. vérzésnél egyből mondta a doki azt is, az arra van, hogy a kis hajszál erek fala erősebb legyen, kevésbé repedjenek meg.

Hogy nem émelyegtek,na azt irigylem, én már szívesen túl lennék rajta :arrow:

Tényleg,nem akartok vonalzót csinálni,hogy lássuk ki hol tart?

picibaba.hu vonalzó
 


Hol szilvesztereztek? Mi idén itthon leszünk. Nem megyünk sehová. Nem is bánom, elég volt a táncika karácsonykor.

Kép
 
 


Heni, mit mondott a doki, szét izgulom magam, gyere már!!!!

Istar, én is jártam sajnos így...az a jó, hogy párom mindent megeszik, amit én már nem bírok. Én már egy ideje ráálltam arra, hogy inkább kevesebb kaja legyen itthon és gyakrabban megyünk kisebb adagokért boltba, mert kiszámíthatatlan, hogy melyik nap mit bírok megenni :?

picibaba.hu vonalzó
 


Ami nálam tutira bejön az a sima péksüti pl zsemle, volt h a lekváros fánk vagy a fitt szilvás párna, esetleg a baconos stangli, nah meg a gyümölcsjoghurt, a banán a mandarin és a narancs. A többi lutri. Most h itthon vagyok tök jó - tanár vagyok - de hogy mi lesz velem január 6 után... Bele se merek gondolni.... Sajna van olyan nap, pl. a szerda, hogy reggel 8-ra megyek és este 8-kor még az estiseknek órát tartok... Remélem addigra valamelyest csökkennek a tünetek, hiszen a betöltött 8. hét után leszek már... Talán :-)

Eszter

picibaba.hu vonalzó
istar
Cegléd
 
 


Eszter! Az aztán húzós nap. Én tanító vagyok. De hat egymást követő óra után már kivagyok, mint a kacsa, pláne hányingerrel végigcsinálva. Na meg egy elsős osztály mellett nem nagyon lehet az asztalnál üldögélni.

Kép
 
 


Na igen, meg Neked gondolom végig a teremben kell lenned, nálunk meg azért van szünet, amikor egy 10-15 percet ejtőzhetek. Valahogy csak meglesz ez is, Neked már nem sok van hátra a hányingeres időszakból :-)

Eszter

picibaba.hu vonalzó
istar
Cegléd
 
 


Lányok, le a kalappal, hogy tudtok egész nap a gyerekekkel foglalkozni a suliban, én nem bírnám, már rég kidobtam volna a taccsot, vagy elájult ám volna, amennyit szédelegtem eddig... :roll:

Kajából nálam a túl élő készlet a vajas kifli, sima Danone joghurt(az a legsavanyúbb), Korpovit keksz és a mindenféle magvak, de sótlanul...ezek még mindig kisegítettek, de mostanában rendszeresen előfordul, hogy reggelire csak egy negyed kifli megy le :?

picibaba.hu vonalzó
 


Eszter! Már most ki tudok menni szünetre, mert a gyerekeket kiküldjük az udvarra. Volt pár necces órám, mert a meleg az, ami leginkább előhozza nálam a rosszullétet. A tanteremben pedig meleg van, 25 fok minimum. Ha rosszul voltam, kinyitottam az ablakot, de akkor meg a gyerekek fáztak! :) 
Remélem már tényleg csökken a rosszullét, zacskóval jártam órára, mert messzebb van a mosdó! :) 



Kép
 
 


egyébként valahogy tartja az ember magát ha sok dolga van, azt vettem észre, h itthon jobban elengedem magam és sokszor rosszabbul is vagyok, vagy egyszerűen csak súlyosbodnak a tünetek az idő múlásával, fene se tudja. 

Azt hiszem nem meséltem még a tiszteletbeli nagytesóról, aki egy kutya :-) Mivel lakásban élünk így velünk lakik Ő is lassan másfél éve. Először paráztam, hogy fertőzés meg miegyéb, de végül arra jutottam, hogy amihez az én szervezetem már hozzászokott vagy amin átesett, az nem fog gondot jelenteni. Van még valaki, aki lakásban tart állatot/állatokat? Van valamilyen tapasztalat ezzel kapcsolatban?

Eszter

picibaba.hu vonalzó
istar
Cegléd
 
 


Zacskó, nem is rossz ötlet, nálunk a tanári wc zárva van így még el is kellene mennem a kulcsért ami ugye kivitelezhetetlen, én is azt tapasztaltam, h amikor lenn vagyok a kutyával sétálni, jobban érzem magam valamivel.

Eszter

picibaba.hu vonalzó
istar
Cegléd
 
 


Ez így van Eszter. Én féltem is a szünettől, mert a suliban tényleg tartanom kell magam és el is terelődik a figyelmem arról, hogy jaj, rosszul vagyok. Itthon fokozottabban éreztem én is. Csak itthon hánytam (eddig). Már jobban vagyok itthon is. 

Nálunk nincs a lakásban állat. Én nem is vagyok híve a dolognak. Szerintem én állandóan a kezemet mosnám! :)

Kép
 
 


Tanár nénik!minden elismerésem,egész nap helytállni a gyerek-sereggel!
Chilli,örûlök a pozitív híreknek!
NálunK van cica és kutya is, kertes házban lakunk, mind szobatiszta.
aki állatot tart,annak érdemes kérnie ún.toxoplazma vizsgálatot, nálam szerncsére ezzel sem volt gonda toxoplazma baci az állat székletével terjed, tehát igazából csak az veszélyeztetett,aki pl.macskaalmot takarít...
Istar,szerintem a kutyustól semmi bajod nem lehet, meg van valaki,akivel minden nap lehet sétálni
Többiek,ti mivel foglalkoztok?én ügyvéd vagyok
edina35
Budapest
 
 


Helló Csipet csapat;-)
Köszöntöm az ùjakat..és hatalmas gratula mindenkinek!!!:-)
Megjöttünk a Balcsiról...holnap jövök és felzárkózom :-)

Kutya téma...nàlunk is van..nem is kicsi.Okt. Kapta a kislanyunk sz.napjara.
5hònapos..de már most akkora,mint egy jegesmaci.Imadjuk.:-):-)
Golden retriever fajtájú...és egyenlőre lakásban van..

Holnap folyt.kov...mert màr Off-on vagyok teljesen :-\

Kép

picibaba.hu vonalzó
aranyoska001
Sopron
 
 


Sziasztok,

bocs, hogy nem jöttem a hírekkel, de tegnap nem volt gépem, a telós net meg nem az én műfajom

Bableves  Üdv itt és boldog prolémamentes babavárást neked is!!! Tényleg kaptam Rutascobint, de nekem az akkori reggelin kívül nem volt semmi vérezgetésem, és azt mondta Szűcs, hogy 4 napi vérzésmentesség után hagyjam abba, Mondjuk azt nem értem, ha ne adj isten!!!!! megint vérzenék, megint kezdjem el szedni???? Azon túl persze, hogy irány az ügyelet!!!


Szóval: Megvan mindkét baba,  (az ügyeleten valamit nagyon elnézett a doki, vagy tényleg marhára sietett ) és mindkettőnek pulzál a szíve!!!!!!!!!  Annyira nagyon örülünk, minden nap sírunk, előszőr, hogy ketten vannak, aztán, hogy már csak egyedül, most meg a kettő van ismét napirenden és azért.   Nem is gondoltam soha, hogy a férjem is ennyit tud bőgni
Sajna nekem is van egy kis hematómám, fogalmam nincs, hogy mitől 14x3 mm es így fekvést pihenést javasolt a doki, nem is mehetek dolgozni, pedig nagyon szerettem volna már. Persze mindent a cél érdekében.... ez mikorra szívódik fel, vagy mi lesz vele? Kaptam Rutascobint, pár napi azt kell szednem, ettől fog felszívódni? Ha valaki tud segítsen már légyszi!!!!
Különben minden kérdésemet feltettem így utoljára a dokinak, merthogy "kiraktak" a BMC ből, kint már bizti utáltak, de leszarom, 7 év alatt én is kivártam pár kérdezőt, nem? De a hemetómára nem voltam felkészülve, így ezügyben nem is írtam fel kérdéseket, és ami nincs felírva, annak annyii!!!! Nem tudom, öregszem biztosan.....
A héten a fű sem nő, úgyhogy jövőhéten felkeresem a saját nőgyógyimat, már alig várom mit fog szólni, majdnem 20 éve járok hozzá, sőt nála születtem :)

Mazsolla,
engem kezdett aggasztani, hogy semmi rosszullétem nincsen, tegnap rá is kérdeztem, hogy normális e ez így???? Azt mondta az orvos, hogy örüljek neki, hogy nem hányok, attól még minden rendben odabent, szóval hess rókázás, hess VUK

Chili,
remélem minden rendben lesz és tényleg felszívódik ez a szar hematóma, majd írd mi volt. Amúgy azt tudni, hogy ez kb mikorra várható? Mármint a felszívódás? És ez mitől alakult ki egyáltalán? A fekvés a gyógymódja és kész???  Bocs a sok kérdésért

Szly,
Csak óvatosan, pihentsd a derekad. Nekem is egy jó tányér forró bableves járt az eszemben Nálunk is marad az itthoni szilveszterezés!!!!!

Látom hányinger központi szerepet kapott :)  Sajnos, vagy hál istennek??? ehhez nem tudok szólni


Kis állat kérdés: Nekünk egy kis Yorkienk van, imádjuk, remélem nem lesz bajunk tőle, mert semmi pénzért nem adnám senkinek, eddig ő volt a gyerekünk , ugyanúgy bújik, meg minden!!!!

Ha esetleg nem jönnék, nagyon boldog új évet mindenkinek, egészségben boldogságban babavárásban :) ..........Húú igaz kéne nekem is valami vonalzó!!!!

Lilypie Pregnancy tickers
 
 


Heni hurraaaaaaaaaaaaa :) annyira örülök, már alig vártam, h irjal.
Nem kell semmit csinálni, fekudj, polcold fel a labad. Hetekig is eltart mire felszívódik.
Sajnos se meló, se hazimunka, engem is úgy kiírtak, mint a huzat. Nem anyira vágyóm úgyse közösségbe, majdcsak kibírom :wink:
Én semmit nem kaptam rá, csak a magneB6ot, mert nekem egy nagyon rossz mozdulattol lett az osszehuzodas, abból meg a görcs és a cseppek. Annyi, h növelték az utrogestanom.
Türelem, és állj át reumás csiga lassúságú üzemmódba.

És én meg a szintén yorkiem :D setaltatasat is lepasszoltam átmenetileg...

alt="Lilypie Pregnancy tickers" />
 
 


Heni, de jó! Örülök neki! Akkor mégis az ikresek táborát gazdagítod :-) sok-sok pihi és minden rendben lesz.

Nekünk egy 30-35 kilós amerikai staffordshire terrierünk van, csupa izom és csupa jókedv. De lelki alkatát tekintve mint egy bújós kisgyerek. :-) Már megtanulta, h rám vigyázni kell így séták közben is visszafogja magát, meg rettentő ügyesen szervezi el a játékait a hasam közeléből, h még véletlenül se történjen baleset :-).

Egyébként én nem aggódom miatta, mert rengetegen vannak, akiknek először állatuk volt aztán gyerekük és semmi gond nem lett belőle. Sztem csak odafigyelés kérdése az egész.

Eszter

picibaba.hu vonalzó
istar
Cegléd
 
 


Heni, ÉLJEN!!!! :lol: :lol: :lol: Nagyon drukkoltam! :D Hematoma miatt ne izgulj, ahogy a lányok is írták sok pihenés, semmi megerőltetés és szépen felszívódik! Lehet, hogy fogsz még vérezgetni miatta, de ne ijedj meg tőle, akkor csak ürül, de a babákat ez nem bántja! Persze, a saját megnyugtatásotokra jó ilyenkor egy friss UH, de a baák jól lesznek!!!! 8)
Kutyus nem gond, főleg ha már régebb óta veletek van, akkor már te is tuti védett vagy a toxoplazma ellen. Inkább csak arra kell figyelni, hogy ne nyaljon össze, kakijához te ne nyúlj, és moss gyakrabban kezét, főleg, ha vele foglalkozol 8) Az viszont tényleg nagyon aranyos, ahogy megérzik, hogy van valaki a pocakban :P Meg legalább van kivel minden nap sétálni :)

picibaba.hu vonalzó
 


Sziasztok!

Én tavaly éltem át, azt amit Ti most. Sajnos akkor nem volt lehetőségem az akkori fórumhoz csatlakozni. Ezért, ha megengeditek, akkor csatlakoznék hozzátok és szeretném végig izgulni a várandósságotok :) Ha nem, akkor természetesen azt is megértem. Boldog Új Évet Kívánok Nektek! :)
 
 


Sziasztok! 

Heni! De jó! Örülök nektek! Gratulálok a két babához. Pihenj sokat, nem lesz gond a haematómával! 

Zoanyu! Részemről rendben! Üdvözöllek köztünk! :) Mesélj a kis(fiadról?)! 

Most úgy tűnik mégis lesz társaságunk Szilveszterkor. Eljönnek sógornőmék. Vettünk pár tüzijátékot, majd fellövik a fiúk.

Kép
 
 


Boldog Új Évet Mindenkinek!

Jövő ilyenkor már a fogzó babáinkkal ünneplünk!

picibaba.hu vonalzó
 


:) így lesz.
B.U.É.K! :)

alt="Lilypie Pregnancy tickers" />
 
 


Boldog új évet kívánok én is! 

Kép
 
 


Sziasztok!

Én is babavárásban örömteli BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK mindenkinek!!!!!

Lilypie Pregnancy tickers
 
 



Kép
zuzmo4
Érd
 
 


Helló,

Zuzmo,

Széép vonalzó!!!!
Tényleg az enyém is látszik? ( én látom, de jó lenne valami más, majd lehet lecserélem )

Többiek?
Kiheveritek a szilveszter fájdalmait?

Lilypie Pregnancy tickers
 
 


Helló!

Heni: nagyon szép a te vonalzód is .
Én fél 11 től aludtam csak éjfélkor ébredtünk fel a durogtatásra. Nálunk ma pakolással telt a nap. Holnap megyek az elsőször orvoshoz. nagyon izgulok.

Kép
zuzmo4
Érd
 
 


Sziasztok. Örömmel nyugtázom,h ez a topik sem a szűkszavúak és inaktívak gyülekezete lesz.Hála égnek.A 3 évvel ezelőtti topik is pörgött ezerrel. Holnap megpróbálok időpontot kérni a dokimhoz,jó lenne,ha jövő héten már tudnék menni és mondana végre valamit ... Én folyamatosan küzdök a hányingerrel,egész konkrétan tegnap szinte semmi nem maradt meg bennem. ..és sajnos sem lelkileg,sem testileg nem vagyok a top-on.

Kép

picibaba.hu vonalzó
aranyoska001
Sopron
 
 


Aranyoska, jobbulást testileg-lelkileg, majdcsak jobb lesz...

Zuzmo holnapra nagy kalappal, mindenképp írj majd mi volt.

Heni, remélem jól viseled a pihenést. Nekem már néha nagyon terhes (haha), próbálom ataludni/olvasni a napot.

Velünk minden oksa, meghitt szilveszterunk volt. Az év első napja klassz volt, évet ertekeltunk, jó filmeket néztünk, elpusztitottuk a ragcsakat, foztem lencset a paromnak. Minden nyugis, maradjon is ez így.

alt="Lilypie Pregnancy tickers" />
 
 


Sziasztok!

BOLDOG BABAVÁRÓS ÚJ ÉVET MINDENKINEK!

Kép
 


Készítettem én is vonalzót, úgy látom látszik is.

Heni! Hatalmas gratula a két picúrhoz!!!!

Akiknek haematómája van, legyenek türelmesek, pihenjenek, fel fog szívódni és nem lesz semmi baj...

Én is itthon nyugizok vasárnapig, hétfőtől viszont csatasorba kell állnom , ahogy a többi pedagógusnak is...

Figyeljetek fórumozó tanító/tanár nénik! Ti már gonolkodtatok azon, hogy mi lesz a jelenlegi tanévvel? Végig csináljátok?

Kép
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: